Beyond The Black Rainbow - Elena futása

A kevés pozitívum egyike, amit a tavalyi évről el lehet mondani, hogy azóta a Mandy névről már nem Barry Manilow popzenei bűntettei jutnak az ember eszébe. Egyesek imádták, míg mások a hajukat tépték tőle, de abban biztos nincs vita a két tábor között, hogy Nicolas Cage alvilági utazását egyszerűen lehetetlen elfelejteni. Bár Panos Cosmatos nevét a Mandy tette ismertté, kilenc évvel korábbi első filmje, a Beyond The Black Rainbow is hasonlóan karakteres darab, még ha nem is váltja be a hozzáfűzött reményeket. 

1983-ban járunk. Barry Nyle (a hátborzongató Michael Rogers) egy neuropszichológiai kutatócég, az Arboria Intézet igazgatója. A vállalat az ő mentora, Dr. Mercutio Arboria (Scott Hylands) nevét viseli, akivel a módosult tudatállapotokat kutatták még a hatvanas években. Az intézményben egy paranormális képességekkel rendelkező kamaszlányt, Elenát (Eva Bourne) tartják ellenőrzés alatt. A sötét szándékú Barrynek minden oka megvan rá, hogy Elenát ne hagyja kiszökni. 

A többek közt a Rambo 2-t és a Kobrát dirigáló George P. Cosmatos fiaként a nyughatatlan Panos mintha egyszerre vinné tovább apja örökségét és lázadna is az ellen. Bár a hetvenes és nyolcvanas évekhez nyúl vissza, vagyis ahhoz az időszakhoz, amikor az idősebb Cosmatos a legaktívabb volt, ő már nem elégszik meg pusztán az iparosmesteri címmel, hanem egyenesen szerzői babérokra tör. Az ifjú titán valóban páratlan vizuális érzékenységgel és atmoszférateremtő képességgel merített az említett évtizedek emblematikus filmes zsánereiből (disztópikus sci-fi, bio- és okkult horror), popkultúrájából, valamint tárgyi világából és formálta azokat a maga képére, ami ez esetben azt jelenti, hogy a retrofuturisztikus matériát pszichedelikus szerekkel ütötte fel.

Ihletforrásként a 2001: Űrodüsszeiát és a Változó állapotokat említi. Érezhető, hogy a módosult tudatállapotba való felemelkedés/alámerülés, valamint a transzhumán lét kérdései igencsak foglalkoztatták akkortájt a Rendező úr agytekervényeit!  Ráadásul egy olyan zseniális hallucionációs szekvenciát sikerült a vászonra flashelnie, amelyre Stanley Kubrick és Ken Russell is büszkék a Nagy Rendezők Csarnokában. Viszont ha már mindenáron skatulyáznom kellene a Beyond The Black Rainbow-t, akkor leginkább egy Alejandro Jodorowsky által megálmodott Stranger Thingshez tudnám hasonlítani.

Jodorowskyhoz hasonlóan Cosmatos is előszeretettel merít az okkultizmusból és a mitológiából, még ha nem is merül olyan mélységekbe, mint a latin-amerikai pszichomágus. Amíg a Mandyben a Siegfried mondakört és az Orfeusz-mítoszt elevenítette fel, addig itt a transzhumanizmust hozta össze az alkímiával. Mindkét filmben ugyanabban a szimbolikában (pl. piramis, erdő) fejeződik ki a rendező sajátos ciklikus világképe, miszerint a történelemben akadnak olyan fordulópontok, amikor az emberiség közelebb kerül az önmegváltáshoz és egy magasabb tudati sík eléréséhez. Ezt a lehetőséget azonban mindig elvesztegeti, és így veszélyes tévutakra lép, olyan demiurgoszi figurák mögé felsorakozva, mint a Mandy szektavezére; a tudós bőrébe bújt vállalati pszichopata Barry Nyle vagy mint Ronald Reagen.

Na igen, Cosmatos finoman szólva sem lelkesedik a westernszínészből lett államférfiért, mint ahogyan az általa fémjelzett korszakhoz is ambivalensen viszonyul. Érezhető, hogy egyfajta nosztalgiával idézi vissza a nyolcvanas évek hangulatát, ennek ellenére korántsem lehet elfogultsággal vádolni, sőt, nyilvánvalóan azok táborát erősíti, akik szerint a Reagan-érában siklottak ki végleg a  hatvanas évek “nagy ábrándjai”, és rengeteg 21. századi probléma is ebben az időszakban gyökerezik. Az ellenkultúra vagy felfalta saját gyermekeit, mint a Mandyben, vagy a Beyond The Rainbow-ban látottakhoz hasonlóan a nagytőke ejtette foglyul az elkövetkező generációkkal, a természettel meg úgy en bloc a valósággal együtt. (Vajon miért játszódik mindkét film pont 1983-ban?!) Hiszen csak egyvalami lehet rosszabb a hippi rét felégetésénél: ha plázát vagy lakóparkot építenek a helyére. Ugyanakkor Cosmatos ekkor még nem volt annyira pesszimista, mint manapság, és felkínált egy naiv rousseauista egérutat a technológiai civilizáció Góleme elől a természet által jelképezett ősállapotba.

Ambícióban tehát nem volt hiány, de mégis miért lett végül kudarc a Beyond The Black Rainbow? A válasz a szerkezetben rejlik: a Mandyhez hasonlóan ez a film is három fejezetre oszlik, azonban a Cage-opusszal ellentétben itt még nem sikerült egységes hangulatvilágot megteremteni. Az első etap Barryre fókuszál, lassú tempóval, de bivalyerős, nyomasztó atmoszférával. Kár, hogy túl hosszú, és a film kétharmadára rápöffeszkedik, így mire Elena történetszálához érnénk, amely tulajdonképpen egy bizarr disztópikus felnőtté válási történet akarna lenni, már menthetetlenül szétesik a nagy mű, és a harmadik részre egy olcsó slasherparódiába(!) torkollik. Nem viccelek, a finálé olyan röhejes és abszurd, hogy háromszor kellett visszatekernem, amíg tényleg elhittem a látottakat. Ráadásul hiába szólalt meg az extrém metal legenda Venom egyik klasszikus száma, még ez a gesztus is kevés volt.

A Beyond The Black Rainbow-ban benne volt egy kiváló szürrealista sci-fi horror potenciálja, azonban Cosmatos ekkor még nem tudta egy mederbe terelni mániáit,  így elcsúszott a nosztalgiázási kényszer banánhéján. A Mandyvel azonban bebizonyította, hogy érettebb alkotóvá vált, akinek következő agymenésére remélhetőleg már nem kell hosszú éveket várni. Félresikerültsége dacára a Beyond The Black Rainbow számos, a retróhullámot meglovagló filmesre hatással volt, köztük is leginkább a Stranger Things alkotóira, nem beszélve a kifulladni sehogy sem akaró vaporwave/synthwave szubkultúráról.  

Úgy látszik, a nyolcvanas évek árnyai még jó darabig velünk maradnak.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!