Kevin Smith Rajzfilmföldén baktat

Nehéz idők járnak Kevin Smith-re. Bár az utóbbi években az ironikus trash felé nyitott, a Yoga Hosersszel csak azt bizonyította, hogy mutáns náci virslikről is lehet dögunalmas és humortalan filmet csinálni. Hogy helyreállítsa megtépázott nimbuszát, a Shop-stop atyja úgy döntött, leforgatja a Jay és Néma Bob visszavág folytatását. Eközben a rajongók kívánságára távkutaszok ezrei rajzottak ki a nagyvilágba, hogy Smith elveszett kreativitása nyomára leljenek…

Temessük-e vajon Kevin Smith-t? Adjunk neki még egy esélyt, vagy fogadjuk el a rideg tényt, hogy végleg kiégett?  Ha az elmúlt évekbeli teljesítményét vesszük alapul, akkor sajnos semmi okunk az optimizmusra, mivel egy népszerű podcasten kívül semmi értékelhetőt nem tett le az asztalra, és a Yoga Hoserst elnézve tényleg jobban tenné, ha nyugdíjaztatná magát. Ráadásul arról az emberről beszélünk, aki már a Marvelt jócskán megelőzve felépített egy kisebb filmes univerzumot. Igaz, valószínűleg azt is a Marvel-képregények hatására, de hát kedvenc mocskosszájú geek-mesterünk sosem rejtette véka alá, hogy milyen művek és szerek inspirálták. Nem véletlen, hogy a kilencvenes években érezte magát igazán elemében, a legjobb filmjein mind érződik a korszak csak kicsit elviselhetetlen könnyűsége, amit a következő évezredre már csak nehezen (az idézhető jelentekkel teli, de szentimentalizmusba fulladó Shop-stop 2-re gondolok) vagy egyáltalán nem volt képes importálni. Karriertörténete ebből a szempontból Tim Burtonére rímel, akivel egyébként rohadtul utálják egymást, a viszály gyökerei egészen a Krypton bolygóig nyúlnak vissza.

A kilencvenes évek jellegzetes terméke volt a South Park is, amelyet bemutatása óta rengeteg felnőtteknek szóló, provokatív humorú animációs sorozat próbált überelni. Az ABC sem akart kimaradni a buliból, és 2000-ben műsorára tűzte a Shop-Stop világában játszódó rajzfilmsorozatát. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy Smith már jóval a South Park előtt elkezdett házalni a sorozat ötletével, többek között a Foxnál és az HBO-nál is, sikertelenül. Végül az ABC adta be a derekát, berendelve hat epizódot, melyek közül végül csak kettőt vetített le (a negyediket, aztán a másodikat), mivel a tesztközönség negatív reakcióira, valamint arra hivatkozva, hogy nem illeszkedik a műsorpolitikájába, törölte a sorozatot. A teljes évad csak két évvel később ment le a Comedy Centralon. Felmerül a kérdés: vajon miért felejtődött el szinte teljesen ez a sorozat? Tényleg ennyire szar lenne, vagy csak az az ábra, hogy egy csapatnyi orángutánnak is jobb az ízlése, mint a tévés döntéshozóknak?  

A Clerks: The Animated Seriesben (idehaza Shop-stop: A rajzfilm címmel adták ki DVD-n) a Shop-stop négy emblematikus karaktere, Dante Hicks, Randal Graves, Jay és Néma Bob él át mindenféle valóságtól elrugaszkodott, rajzfilmekbe illő kalandot. Hú, de meglepő, nem igaz?! Hála Alanis Morisette-nek a jóistennek, mindegyik figura hangját az eredeti megformálója kölcsönzi, és természetesen a jellemük sem nagyon változott. Dante (Brian O’ Halloran) ezúttal is feszt méltatlankodik, Randal (Jeff Anderson) most is egy nemtörődöm trollface, Jay (Jason Mewes) továbbra is gyökér és hát Néma Bob (hadd ne mondjam, hogy Kevin Smith!) se lett szószátyárabb. Valami mégis hiányzik, de az kurvára hiányzik! 

A Shop-stop rajzfilmsorozatban ugyanis nincs káromkodás. Nem viccelek, még a “szar” szó se hagyja el Randal és barátai száját, ráadásul még a stoner vicceket is csak kétértelműen merik elsütni. Így eshetett meg a View Askiewniverse (gyk: így hívják Smith filmes uniververzumát) történetében az a skandalum, hogy Jay és Néma Bob fű helyett petárdát árulnak, joint helyett pedig héliumot szipkáznak. Nos, a magyarázat erre nem az, hogy Smith hirtelen családbaráttá vált, hiszen a Jay és Néma Bob visszavág előtt járunk egy évvel, egyszerűen a Disney konszernhez kötődő ABC csatorna nyomására  muszáj volt mellőzni a szókimondó szövegeket. Szó se róla, a sorozat humora még így is kellőképpen gonosz, és a szexvicceken se spóroltak az írók, a szereplőket - főleg Dantét - nem voltak restek kínosabbnál kínosabb szituációkba keverni. Szóval simán végig lehet röhögni mindegyik részt, csak hát Kevin Smith-nek az önfeledt trágárság olyan, mint Han Solónak a Millenium Falcon: ha az nincs, akkor már nem olyan felszabadult a buli.

Ám hiába fájnak a fent felsorolt hiányosságok, a Shop-stop rajzfilmsorozat még így is kibaszott jó, ugyanis az önreflektív humornak arra a szintjére jut el, amelyre még napjaink animációs filmjei is csak ritkán merészkednek. Nem túlzás azt mondani, hogy művészi módon forgatja ki az animációs sorozatok és a sitcomok narratív eszközeit, illetve klisés helyzeteit. Mindennek a csírái már az első epizódban felbukkannak, de az igazi dilivonat a második résszel indul be. Játék a flashbackekkel, hirtelen stílusváltások, popkulturális utalások garmadája, a csúcspontot azonban kétségkívül a hatodik, azaz a befejező epizód jelenti, ahol “minden mindegy, basszunk rá” alapon, az elkaszálás biztos tudatával a sorozat lényegében kannibalizálja saját magát. Olyan mesterien kivitelezett formarombolás zajlik a szemünk előtt, amelynek láttán talán még Lars von Trier is kigyógyulna depressziójából. Vérbeli posztmodern vidámpark abból a korszakból, amikor ez a jelző még bőven nem számított szitokszónak.

A Shop-stop rajzfilmsorozat kettős érzést hagy maga után. Sajátos meta-humorú, a zsenialitás határán mozgó, még Smith-hez képest is meglepően intelligens műfajparódia, amely nagy ívben szarik mindenfajta elvárásra és konvencióra. Bitang jó szórakozás, de keserű is, mivel tudjuk jól, hogy a kényszerű kompromisszumok nélkül még merészebb és vadabb lehetett volna. A legjobb, ha úgy tekintünk rá, mint egy 2D-s elágazásra a View Askmultiverse-ben. Érdekesség, hogy be volt tervezve a sorozat egész estés folytatása, azonban a Clerks: Sell Outból csak egy pár perces ízelítő készült el. Viszont ha érdekel valakit, hogy hogy nézett volna ki az első Shop-stop le nem forgatott temetési jelenete, az örülhet, mivel a sorozat animátorai megrajzolták. Az már csak hab a tortán, hogy a verbális környezetvédelem nevében ezúttal tényleg megőriztek a “fuck”-okat. Említést érdemel a Jay & Silent Bob’s Super Groovy Cartoon Movie is, a világ egyetlen  Bunkóman és Gyökér adaptációja, Smith és Mewes szinkronhangjával - előbbi írta a forgatókönyvet is. 

Mivel lassan már annyi befejezése lesz ennek a cikknek, amennyi még A király visszatérnek sincs (és tudjuk jól: csak egy visszatérés létezik és az nem a királyé...), csupán a készülő Jay és Néma Bob sequelre térnék ki, amely elvileg a rebootokat és a képregényfilmeket készül kiparodizálni. Vajon Smith képes még hozni azt a fergeteges metahumort, amely az animációs sorozatát jellemezte, vagy ez már tényleg csak egy párhuzamos univerzumban lehetséges?

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!