Szerző: Laska Pál
Karrierje maga az ellentmondás: Szerepelt a filmtörténet egyik legnagyszerűbb sci-fijében, mely bemutatásakor megbukott. Klasszikus képzésű színész, európai művészfilmekkel kezdi a pályáját, de a B- kategóriából a legismertebb. Arcát mindenki ismeri, de az elmúlt harminc évben alig volt moziban. 172, többnyire rettenetes filmben játszott, melyek nagyrészt miatta emlékezetesek.
Rutger Oelsen Hauer 1944-ben, a holland vidéki Breukelenben, gyakorlatilag a világháború kellős közepén született (saját bevallása szerint emiatt mélyen pacifista érzelművé vált.)
Szülei színészek voltak, szinte állandóan járták a vidéket, ezért őt rokonok nevelték. Az iskolában nemigen figyelt, inkább a tenger kötötte le, 15 évesen beállt hajósinasnak. De szülei példája nem volt hatástalan, így némi világjárás után felvételizett a színészszakra. 1967-ben diplomázott, öt évet töltött vidéki színházaknál.
Paul Verhoeven egy amszterdami vendégjátékon fedezte fel 1968-ban, és főszerepet adott neki a Florisban, mely kvázi a holland Robin Hood történeteinek tévés feldolgozása volt. Eredetileg Magyarországon is forgattak volna, de a csehszlovák beavatkozás és annak nyugati reakciói ezt a tervet meghiúsították. Ekkoriban ismerkedett meg későbbi feleségével is, akivel 1985-ben házasodtak össze.
A hazai sikert 1973-ban a Török gyümölcs (Turks Fruit) hozta el. Egyfajta európai Love Story, nyitó fejlövéssel, leplezett, de nagyon is meglévő társadalmi különbségekkel, Hitler–bajusznak használt fanszőrrel. Érezhető a filmen az izzás közte és Monique van de Ven között. Magát Hauert egy irritáló hippiként ismerjük meg, aki a szemünk előtt nyílik meg, és a végére felelősségteljes férfivé érik a szerelme hatására. Közönségsiker (3,3millió nézővel a mai napig tartja a legnézettebb holland film rekordját), hivatalos holland Oscar- jelölés (Truffaut Amerikai éjszakája nyert).
A fiatal színész befut, kézről kézre adják, folyamatosan forgat. Következő sikere a Futás az életért (Soldaat van Oranje, 1977), szintén Verhoevennel. A második világháborús történet a RAF pilóta és holland kém Erik Hazelhoff Roelfzema önéletrajzán alapul – négy fiatal megpróbáltatásai egy elit egyetemen, majd a német megszállás után mindenki más túlélési stratégiát választ. Ő a holland ellenállás tagjaként próbálja a királyi családot szolgálni, de a volt társaival való találkozás elbizonytalanítja, hogy helyes úton jár-e. Az akkor legdrágább holland film nemzetközi sikert arat, és megnyitja a kaput külföld felé. Hauer több interjúban is elmondta, hogy ez a szerep jelentette az első komoly színészi feladatát, és ekkor vette a bátorságot, hogy Hollandián kívülre is kacsingasson. („Hollandiában csak évi öt-tíz filmet tudtam forgatni, ismertem az összes rendezőt. Felvágtam volna az ereimet, ha ez így marad. Elkezdtem nyelveket tanulni, és vártam, mi lesz.”)
Először NSZK a célország, három német filmet is forgat tökéletes németséggel. Verhoevennél beugrik a Spetters egyik mellékszerepére, de hazájában egyre kevesebbet dolgozik. Azonban megérkezik a várva várt hívó szó Hollywoodból – thriller az akkor csúcson lévő Sylvester Stallonéval. A Fantom az éjszakábant eredetileg a Francia kapcsolat folytatásának szánták, de elveszett a stúdiók világában. Stallone kihalászta és átírta a saját Serpicójának, melyből hiányzott egy karizmatikus főgonosz, Wulfgar. És ki más lehetne az, mint hősünk, aki amerikai akcentussal beszél angolul, és olcsóbb is, mint egy szakszervezetbeli színész? A forgatáson vita volt Billy Dee Williams és Stallone között, hogy kinek van több közelije, de a szociopata euroterrorista karizmájától mindketten messze vannak.
A következő szerep a Szárnyas fejvadász ikonikus Roy Battyje. Egy izomszagú rosszfiú, Bond főgonosz és henchman egyszerre. A forgatáson kint lévő forgatókönyvíró David Webb Peoples emlékei szerint felvették a háztetős jelenetet az eredeti forgatókönyvbeli szöveggel, és Hauer kért még egy felvételt, hogy megnézzék, mire emlékszik az egész esős dologból. („Rám nézett, mint egy csintalan kisfiú, hogy lássa, vajon az író felhúzza-e magát? Nem mutattam ki, de kicsit felhúztam magam rajta, és dühös voltam, amiért nem az én mondataimat mondja. De a premieren már láttam, zseniális döntés volt, hogy az ő verziója került a filmbe.”) Egy filmben, mely az ember emberségéről és az emberi életről szól, ő tűnt a legélőbbnek a vásznon.
A legendás Sam Peckinpah utolsó filmjében, a sikerkönyvből készült Az Osterman-hétvégében ugyan nem lehet panasz a színészi munkára, de az állandóan változó forgatókönyv, a széteső rendezés, a fókusz hiánya nem tette lehetővé az áttörést.
Hollywoodi ígéretként forgatta ismét Verhoevennel a Hús és vért. Akkor már inkább a megkérdőjelezhetetlen hős megformálására koncentrált, mivel ígértek neki pár ilyen szerepet. Rosszul fogadta, hogy a vallásos rendező inkább sötétebb, ambivalensebb irányba tolná el a kereszteslovag karakterét, így állandó vita volt köztük – egy többnyelvű, sokféle mentalitású (amerikai, holland, spanyol) stáb esetében a szerepértelmezés volt az utolsó, amivel Verhoeven foglalkozni akart. Ez lett az utolsó közös filmjük.
Hollywoodban a Sólyomasszony az első szerep, egy fantasy, melyben eredetileg a rosszfiú szerepére akarták, de Richard Donner a casting után elállt ettől a döntéstől.
Legikonikusabb szerepe azonban Az országút fantomja lett – John Ryder, a nyolcvanas évek olyannyira kedvelt mániákus gyilkosainak egyike, aki bármikor felrobbant egy benzinkutat, embereket késel meg, benne hagy pár ujjat egy chipszeszacskóban. Hauer jeges karizmája hihetővé tette, ahogy C. Thomas Howellnek bármifajta brutalizálás nélkül mesél egy ember megvakításáról, és már a puszta jelenléte is elég, hogy féltsünk bárkit, aki a közelében van. Eric Red 200 oldalas forgatókönyve eredetileg sokkal erőszakosabb és komplexebb volt: a Texasi láncfűrészes mészárláshoz, illetve Fincher Hetedikjéhez hasonlóan egy dance macabre, melynek bárki az áldozatául eshet.
Golden Globe-ot nyert a Szökés Sobiborból Szása Pecserszkijeként, a legnagyobb koncentrációs tábori lázadás szervezőjeként.
Az első kikacsintás a B-vonal felé talán a szintén hollywoodi karrierre áhítozó ausztrál Philip Noyce Vak végzete. A Zaitochi-filmek vak szamurája vietnami veterán lett, aki barátja segítségére siet a maffia elleni harcban. Eredetileg Jackie Chant szemelték ki a szerepre, de ő épp az Istenek fegyverzete forgatásán elszenvedett koponyaalapi törést pihente ki. Hauer meggyőzően játssza a vak kardforgatót, érzékeny, sebezhető, vicces, kár hogy a film nem nő fel hozzá – pedig még Sho Koshugi is benéz egy jacuzzizásra. Ez a film tette Hauert akciósztárrá.
Folyamatosan csúszott bele az olcsó, direct-to-video filmekbe, a Buffy még csak hagyján, a Wedlockban volt némi eredeti ötlet (bár a Menekülő ember visszhangzik benne), de a Báránybőrben már a Scorsese-féle Rettegés fokának rosszabb verziója, a Pokoli utazás pedig Philip Noyce hollywoodi belépőjét jelentő Halálos nyugalom újrája. És jött a pszichopata-robot-náci-vámpír szerepek garmadája. „Ha csak olyan filmekben szerepelnék, amik érdekelnek, megszűnnék színésznek lenni” – mondta.
Népszerűsége folytán az Őrült Stone-t nem lehet kihagyni ebből a sorból, pedig 2B, mint a rotring – 2008-ban az elárasztott Londonban rituálisan meggyilkolt áldozatok tűnnek elő a csatornából, és az ügyre csak az egyedül dolgozó Stone hadnagy tud megoldást. A sztoikus, lakonikus zsaru szerepét nagyon könnyen el lehetett volna rontani, belekapaszkodva a külsőségekbe (kávé és cukorfüggőség!). De neki sosem volt unott a játéka, mindig a szerepet játszotta, nem pedig a szerepről alkotott véleményét.
1994-ben azt nyilatkozta, lehet, hogy a furcsa szerepválasztásai talán annak köszönhetőek, hogy nem tud olyan jól forgatókönyveket olvasni, de tíz évvel később már azt mondta: „Könnyű játszani rosszfiúkat, teljes szabadsággal rendelkezel. Sok amerikai színésszel ellentétben én nem félek attól, hogy megtaláljam magamban a sötét oldalt. És minél olcsóbb a film, a költségvetés annál nagyobb részét teszik félre nekem”.
Saját filmjei közül hármat mondott nagyon jónak, közülük is a legkedvesebb számára A szent iszákos legendája Ermanno Olmitól. Egy idegen ad egy párizsi hajléktalannak 200 frankot, hogy vigye el Szent Teréznek a templomba. És a hajléktalan megpróbálja, miközben szembesül a saját múltjával, igyekszik törleszteni az adósságait és rálelni a békéjére. Olyan akciófilm, ami Hauer arcán játszódik. Szokatlan annak, aki csak a Technoterrorban, vagy a Légörvény 3-ban látta.
Bármikor beugrott egy-egy mellékszerepre (akár Christopher Nolan, George Clooney hívta), a Santa Monicánál parkoló hajó mellé vett egy farmot Frieslandon, és visszatért a holland filmgyártásba is. Rangot tudott adni az olyan olcsó viccnek felfogott projekteknek is, mint a Hobo with a Shotgun, és méltón játszotta id. Peter Bruegelt a Malom és keresztben.
Az utóbbi tíz évben a korábban ritkán nyilatkozó, magánéletét óvó színész szívesen adott interjút, dokumentumfilmet forgattak róla, az AIDS-es betegek árvái részére alapított Starfish Alapítvány nagykövete lett, filmiskolát alapított, a Rotterdami Filmfesztiválon mesterkurzust kezdeményezett a fiatal tehetségeknek.
De csak nem megy ki a fejemből az a jelenet, melyben karizmatikusabb, mint Harrison Ford. Egy valódi személyiség, aki élni akar. Valahogy összefoglalja a láthatatlan kalandokat, olyan képeket idéz fel, hogy érzékenyen cool hangulata lesz, mégis kellően homályos ahhoz, hogy egyetemesen értelmezhető legyen. Nincsenek csatázó űrhajók az Orion-övön, de nyilván emlékszünk egy nyári bulira, a parton félve elcsattanó csókra, a másik bőrének érintéstől elöntő melegségre. És ha mi meghalunk, ezek az élmények is meghalnak. Valószínűleg most rengeteg élmény halt meg.