Örömmel jelentem minden King-rajongónak, hogy a Mester még mindig tud. Ha mutatkoztak is nála korábban rozsdásodás jelei, azoktól A kívülálló című regényének megírására sikeresen megszabadult, mondhatni újra a régi formájában van. A kívülálló a jó öreg, klasszikus King fénykorát idézi meg, amikor a cselekménynek volt helye és ideje ráérősen összegubancolódnia, viszont ellentétben az akkori regényeivel, melyek esetében gyakorta akár száz oldalakra is elkalandozott, ezúttal feszesebb, fegyelmezettebb írást kapunk.
A kívülálló ettől függetlenül továbbra is marad irodalmi féltégla, már ami a méreteit illeti, viszont ha az olvasó élvezi, akkor ez pozitívum, mert annál tovább tart az élmény (ez meg már szubjektív dolog). Mely élmény jelen esetben egy kisvárosi gyilkosság körül bonyolódik: egy kisfiú brutálisan meggyalázott testére bukkannak a parkban, a gyanúsított pedig több szemtanú bevallása szerint maga a köztiszteletben álló irodalomtanár és baseball edző, Terry Maitland. A kisváros nyomozója, Ralph Anderson nem habozik nyilvánosság előtt letartóztatni a férfit, azonban a vádemelés jogi gépezetébe aprócska homokszem kerül, mivel Maitland betonbiztos alibit tud biztosítani magának.
A bizonyítékok cáfolhatatlanok, mindkét irányban, így a logikusan és józanul gondolkodó nyomozóban okkal merül fel a kérdés, hogyan lehetett Terry egyszerre két, egymástól messze lévő helyen? A kívülálló erőteljes, lendületes, a feszültséget azonnal megteremtő kihallgatásokkal és magával a letartóztatással indít, gyönyörűen építve fel a bonyodalmat, és mutatva be a szereplőket, viszont ahogy a történetben a rendőrségi procedúra zsákutcába fut, és tanácstalanul előbányászott jogászfarkak méregetésébe torkollik, úgy futja meg a regény is ugyanazokat a köröket újra és újra, egyre lohasztóbban.
Ezen a ponton jogosan merül fel az olvasóban, hogy King tartotta magát egyik kijelentéséhez, és valóban bűnügyi regényt írt, méghozzá jól megspékelve tárgyalótermi drámával - önmagában ezzel persze nem lenne gond, mert egy bizonyos fokig működik a dolog, de aztán olyan hirtelenséggel áll bele a földbe, mint a részeg rövidtávfutó. A jogi hercehurca túlrészletezése nem tesz jót A kívülálló tempójának, annak ellenére sem, hogy King egy csavarra futtatja ki az egészet, mert sajnos még ez sem elég a sztori újjáélesztéséhez.
Nem, ehhez egy korábbi King-figura felbukkanása szükséges, viszont ő úgy felrázza a könyvet, hogy az onnantól gyorsvonatként robog az egyébként meglepően egyszerű fináléig, az olvasó meg csak pislog, hogy mire volt jó ez az altatás (mellesleg ezzel a húzással King durván elspoilerezi a Mr. Mercedes trilógiát). A Kingtől megszokott horrorelemek hirtelen jókora részt harapnak ki maguknak a könyv vaskosabb második feléből, ennek jótékony hatására pedig az eddig langyos üzemi hőn duruzsoló borzongásfaktor magasabb fokozatba kapcsol, és ha nem is egyenletes mértékben, de a legvégéig kitart.
A kívülálló ettől függetlenül nagyobb részben krimi, mint horror - persze nem kell rögtön szívgyógyszerért nyúlni, King bátyó nem hazudtolja meg magát, csak elhúzza előttünk a mézesmadzagot. A regénybeli nyomozás módszeressége, minden kínos aprólékossága és hitelességre törekvése csak nagyobb kontrasztot ad a Kingtől megismert természetfelettinek, így remek hátterévé válik a hétköznapi gondolkodás összeomlásának bemutatásához.
A kívülálló olyan, mint egy művész, aki több kategóriában versenyez: amikor éppen nem Egy letartóztatás képekben-t játszik, hanem emberi életeket skiccel fel őszintén és utánozhatatlanul (mint amilyen a meggyilkolt kisfiú családjának tragédiája, illetve a nyomozó és felesége kapcsolata), vagy a frászt hozza az olvasóra mondjuk egy barlang hátborzongató történetével, akkor tömény élvezet olvasni.
Eredeti cím: The Outsider, fordította: Dranka Anita
Európa Könyvkiadó, 2019, 505 oldal
