[Ebben a jelenlegi járványhelyzetben a magunk nagyon aprócska és szerény módján próbálunk segíteni otthonmaradásra kárhoztatott geektársainkon: új, remélhetőleg hetente négyszer jelentkező rovatunkban rövid ajánlókat teszünk közzé, hogy tippeket adjunk a fölös idő minőségi elverésére. Vigyázzatok magatokra és egymásra, nézzetek/olvassatok/játsszatok jó dolgokat, amíg elvonul ez a rohadt vírusvihar - és persze jöhetnek hasonló ajánlatok a kommentekben!]
Műsorvezetők: Baski Sándor, Borbíró Andris, Nagy Krisztián, Rusznyák Csaba
C: képregény, F: film, K: könyv, S: sorozat, T: társasjáték, V: videójáték
BLUEBERRY – A KONFÖDERÁCIÓS ARANY-ciklus (C, 1970-1972): Ha módom lenne rá, ezzel a történetfolyammal kezdeném idehaza Moebius még Jean Giraud néven jegyzett Blueberry-sorozatának (a remek forgatókönyvért Jean-Michel Charliert illeti az elismerés) deluxe keményfedelű kiadását. A konföderációs arany-saga a Kockás magazinban már megjelent három kötetből áll (Chihuahua Pearl – Kockás 60-61, A félmillió dolláros férfi – Kockás 62-63 és Ballada egy koporsóért – Kockás 64-66), és 154 oldalnyi fordulatot, árulást és fondorlatot tartalmaz, amint az amerikai és a mexikói kormány ügynökei, egy rablóbanda, egy fejvadász, egy vadnyugati femme fatale és Blueberry kis csapata versenyt futnak egymással és az idővel, hogy megszerezzék Jefferson Davis fél millió dollárt érő elrejtett aranyát. Örök érvényű klasszikus, még így, a westernzsáner alkonyán is. (NK)
ELŐRE (F, Onward, 2020, ): 25 év után már elég kiszámíthatóak a Pixar tanmeséi (ezúttal: továbblépésről, testvéri szeretetről, önmagunknak való megbocsátásról), de ez nem baj, mert történetmesélési szempontból többnyire még mindig csúcskategóriásak. A klasszikus fantasyvilágot és a modern, XXI. századi életmódot szerepjátékos-metálos svunggal összeboronáló Előre szokás szerint csupa ötlet, szív és lendület, ráadásul képes az izgalmas, néha pedig egyenesen sziporkázó kalandnarratívát színtisztán belülről (bármiféle tényleges antagonista nélkül) felépíteni. (RCS)
FÜLLEDT UTCÁK (S, The Deuce, 2017-19): Kurvák, stricik, kokain, plusz maffiózók, pornósok, korrupt zsaruk, és mindez a 70-es, 80-as évek New Yorkjának szívében – kell még többet írnom? Valószínűleg igen, mert David Simon három évadot megélt sorozata közel sem kapta meg a közönségtől és a kritikától a megérdemelt figyelmet, pedig nem sokkal marad el az író fő művétől, a kultikus Dróttól. Az egyik lehetséges (és a szomorúbb) magyarázat a radar alatt maradásra, hogy a mai tévédömpingben Simon több szálon futó, karakterközpontú, ráérős történetmesélési stílusára nincs jelentős közönségigény, a másik (optimistább) megfejtés, hogy talán nem heti bontásban működik a legjobban egy ennyire nagyszabású sorozat. Itt a legjobb alkalom, hogy kipróbáljuk, milyen élmény valóban intenzíven elmerülni egy olyan komplex, regényszerűen sűrű szériában, amelyben egy évad = 500 perces óriásfilm. (Teszteltem: a 3. évadot pár nap alatt daráltam le, és nem bántam meg.) (BS)
STAR WARS: BATTLEFRONT 2 (V, 2017): Tudom, rég kipróbálta mindenki, akit érdekelt egyáltalán, DE: a megjelenés körüli gigászi botrányok következtében a Dice újrahuzalozta a teljes fejlődési rendszert (többek között megszabadult a lootboxoktól), finomította a játékmechanikákat, és azóta is önti a játékba az ingyenes kontentet – többek közt új hősöket (Obi-Wan, Dooku, BB-8 (!) stb.), pályákat (Geonosis, Ajan Kloss, áprilisban jön Scarif) és játékmódokat (Capital Supermacy). Akit annak idején elriasztott a (nagyrészt jogos) negatív visszhang, vagy aki nem volt elégedett az akkori élménnyel, az nyugodtan tegyen vele még egy próbát, mert kis túlzással ez már egy egészen más (és lényegesen jobb) játék. (Ez persze csak a roppant immervíz, eposzi, gyönyörű és hektikus multiplayer csörtékre vonatkozik, a single player menthetetlen.) (RCS)
Jack Ketchum: A SZOMSZÉD LÁNY (K, The Girl Next Door, 1989): Filmben kifejezetten szeretem a horror műfaját, könyvben viszont többet hagytam abba ilyen jellegű regényből, mint ahányat végigolvastam, annyira nem szokott kialakulni bennem a kellemesen félelmetes érzés, melynek feloldódása olyan szép élményt ad. A szomszéd lány a kevés pozitív kivétel egyike. Az egyszerű történet során, a jól bevált kertvárosi, nyári idill háttere előtt nyomorult és szerencsétlen emberekből szabadulnak ki a legrosszabb ösztöneik - ezek leírása, az “egyszerű horror” is működik, de önmagában még nem lenne izgalmas. Csakhogy a cselekmény és az olvasó fejének hátterében végig ott lüktet a kérdés: hogyan történhet ilyesmi, hogyan tehetnek emberek ilyet? (Ráadásul: valódi történet alapján!) És nem is a válasz a zseniális, hanem az, ahogyan Ketchum átadja: a regény meghaladja saját médiumát, megtagadja az alapvető, kimondatlan szabályokat író és olvasó között, de megtagadja ponyvás-véres borítóját is, és arcpirítóan egyszerű, csakis az irodalom műfajában értelmezhető eszközökkel, az olvasóban magában mutat rá a válaszra, banális, tagadott-rejtegetett, közös tabunkra - szó szerint borzongató, számomra felejthetetlen hideg zuhany. (BA)