Szerző: Szép Eszter
Folytassuk a Batman-képregények tanulmányozását gyönyörű Neal Adams-oldalakkal. Továbbra is tetszőlegesen kiválasztott képregényoldalakat vizságlunk meg közelebbről, hogy utánajárjunk, mit művelnek az alkotók a papíron, és mitől működik a képregény. Közben hangolódunk és lélekben készülünk A képregények titkos élete podcast új részére (május 6), amelyben egy Batman-kötetet elemzünk műsorvezető-társammal, Mráz Istvánnal.
Mi történik itt? Ami a cselekményt illeti, Batman és Robin verekednek a jóemberekkel, ennél többet talán nem is kell most tudnunk. (Egyébként a képek a Daughter of the Demon című történetből származnak, Batman #232, 1971.) Miközben nézegetjük a képeket, és azon töprengünk, annyira hidegen hagyja-e a cikk szerzőjét Ra’s al Ghul főgonosz belépése a Batman-kánonba (melyre pontosan ebben a számban kerül sor), hogy valóban volt mersze olyan képet választani ebből az ikonikus sztoriból, amelyen nem látszik maga Ra’s al Ghul, belénk hasít a felismerés: már megint vízszintes panelekből építkezik az oldal! Az előző cikkben, a Mazzuchelli-oldalon is vízszintesen elnyújtott paneleket láttunk - mi ez, csak nem valamilyen koncepció?
Neal Adams egészen máshogy közelít az elnyújtott panelhez, mint Mazzuchelli: telepakolja őket akcióval. Minden csupa mozgás, ütés, esés, ugrás - nem hiába van Adams rajzainak akkora kultusza Amerikában. Kereshetünk itt tengelyt, mint a korábbi elemzésben, de nem fogunk találni: ahhoz itt túl sok minden van mozgásban. Amit viszont találhatunk, az az előtér és a háttér határozott elkülönítése - na meg az, hogy Adams a panelenként rajzolt hét-nyolc figura ellenére is eléri, hogy Batmanre figyeljünk. Ebben a figyelemirányításban nyilván kulcsszerepet játszanak a színek: a denevérember alakú kék-szürke folt elég jól elkülönül a sárga ingesektől. (A digitálisan újraszínezett változatban, ahol az egyszínű hátterek helyett jégbarlangot láthatunk, ez a színhatás egyáltalán nem érvényesül. Sőt, ellenkezőleg, ott Batman beleolvad a szürke-kék jégbe, és a sárga ingesek virítanak.)
De a figyelem azáltal is Batmanre terelődik, hogy ő mindig az előtérben verekszik, Robin pedig mindig hátul. Sőt, egyszerű előtér-háttér viszonynál bonyolultabb a képek felépítése. Ahogy a Mazzuchelli-oldal kapcsán írtam, a paneleket balról jobbra pásztázzuk, emiatt először mindig Robint vesszük észre: az ő kicsiben megrajzolt bunyója minden egyes elnyújtott képegységben előőrse, felvezetője, és ráhangolója Batman nagyobb, hosszabb, és vágatlanabb bunyójának. Nagyon okos megoldás.
Még egy dolgot akartam írni, mégpedig Batman köpönyegéről (mindannyian Batman köpönyegéből bújtunk elő), de hogy ezt szemléltetni tudjam, idecibálok még egy oldalt ugyanebből a sztoriból. (Na végre, egy kis Ra’s al Ghul is van rajta, fellélegezhettek!)
Lenyűgöző, ahogy Neal Adams Batman palástját rajzolja. A köpeny az ő keze alatt egy dinamikus entitás, egyénisége van, és Batman testének a része -- egy szárny. A köpenyen (szárnyon) végigmegy Batman minden mozdulata: kíséri az ütéseket, a lépteket, az ugrásokat. Pont Batman köpenyétől annyira mozgalmasak Adams rajzai: merthogy az egy élettel teli társ, amelyen még az árnyékok is élnek. És mennyire magasztos, fenséges ezen a második oldalon az ütés lendületétől széttárt köpeny (szárny). Annyira magasztos, hogy nincs is rajta semmilyen árnyék. De Adams odavan az árnyékokért (odavagyok én is), és a szárny simaságát kompenzálandó a háttérben egy redőzött függönyt és egy göcsörtös falú barlangot találunk, amelyek átveszik a sejtelmességet, a mozgalmasságot és az árnyékokat.
(A képregényt készítették: Dennis O’Neal író, Neal Adams rajzoló, Dick Giordiano kihúzó, John Costanza beíró.)