A Look magazin 1940-es számában megjelent egy pároldalas Superman-képregény, melyben az Acélember játszi könnyedséggel áttör az ellenséges vonalakon, majd elkapja és leszállítja Hitlert meg Sztálint a genfi bíróságra, egy kurta délután alatt pontot téve a globális konfliktus végére. A valóságban az emberiségnek nem volt ekkora szerencséje, és egyébként is: a valóságban túl sok az olyan probléma, aminek nem lehet pár jól irányzott szuper-ökölcsapással kiverni a fogát. Például a faji előítélet: a kanadai-brit Cory Doctorow Mintaszerű kisebbség című, alig (csak annyira, hogy ne legyen belőle jogi fejfájás) leplezett Superman-parabolájában a távoli planétáról érkezett jelmezes hősnek egy ártatlan fekete ellen elkövetett rendőri erőszak után lesz elege az Amerikát mélyen, nem feltétlenül csak személyek, hanem intézmények szintjén is mételyező rasszizmusból. De tehet egyáltalán ellene valamit? Mire a jó a hőlátás, a repülés, a sebezhetetlenség és az acélt átütő ököl emberek gondolkodásmódjával és évszázados beidegződésekkel szemben?
Bevándorlók és szegregációs technológia, szuperhős és rendszerszintű rasszizmus, egészségügyi tragédiák és népfelkelés, szupergazdagok és apokalipszis – Doctorow négy kisregényből/novellából álló kötete, a Radikálisok napjaink politikai-társadalmi bajait öltözteti egyrészt enyhén sci-fis (csak épphogy futurisztikus, majdnem kortárs, lásd a szlogenjét: „négy felkavaró történet a jelenből”), másrészt látványosan baloldali ruhába, hol szívinfarktusos komolysággal, hol kissé könnyedebben, szatirikusabban. Témai és gondolatai aktuálisak, izgalmasak, nem egyszer provokatívak (lásd még: Black Mirror), hangneme és társadalomkritikája erős, már-már agresszív (lásd még: Joe Hill Furcsa időjárás című kisregénygyűjteményét) – alighanem lesznek, akik akár propagandajellegűnek tartják majd, de az tagadhatatlan, hogy a problémák, amelyekre Doctorow kieresztett karmokkal veti rá magát, nagyon is valósak. (És ha már szóba került a Black Mirror: mondhatjuk, hogy Doctorow ugyanolyan bárdolatlan őszinteséggel, különösebb kifinomultság nélkül megy neki a társadalmi problémáknak, mint Charlie Brooker a sci-fis/technológiai témáknak.)
A Mintaszerű kisebbség mint a kötet talán legjobb darabja messze nem csak az Amerikában jelenleg (megint) zajló események tükrében olyan hatásos, ebben talál ugyanis a legjobban egymásra a műfajiság és a társadalmi kommentár. A puszta lényükből fakadóan inspiráló, (szuper)moralitásukkal elvileg utat mutató, a rács mögé nem hajítható problémákkal szemben többnyire mégis teljesen tehetetlen szuperhősök koncepciója kényelmetlenül otthon van a régi előítéletek mentén megmerevedett társadalmi rend témájában: ha még az emberi léptékben mérve omnipotens megváltó, „Superman” sem képes jobb világba vezetni minket, miben reménykedhetünk?
A kötet másik csúcspontja a címadó Radikálisok, mely az amerikai egészségügyi rendszer nyomasztó visszásságaiból fakadó szükségtelen tragédiák és az azokból kinövő szélsőséges reakciók gondolatával játszik el, bedobva a már eleve forrón bugyborékoló vegyületbe az internetes/közösségi médiás csoportok és fórumok potenciálisan radikalizáló hatását. A történet felkavaró, provokatív mivolta abban gyökeredzik, hogy a többnyire passzív főszereplő körül nagyon is érthető okokból és jó célok érekében alakul ki egy afféle paradigmaváltó (egészségügyi) terrorizmus – mely természetesen ártatlan életeket is követel. Persze ha Doctorow igazán bátor és, pardon, radikális lett volna, nem kárhoztatja főhősét kvázi szemlélőszerepre, hanem beviszi a dühödt, finoman szólva is vitatható eszközökkel élő néplázadás forgatagába – de a sztori még így is brutális és felejthetetlen.
A másik két kisregény valamelyest gyengébb, bár még mindig szórakoztató. A kötetet nyitó Engedélyezetlen kenyér menekültekről szól, akik a nekik kiutalt lakásukban azzal kénytelenek szembesülni, hogy új otthonok kapitalista-elitista „okos” háztartási eszközökön és lifteken keresztül igyekszik gondoskodni arról, hogy sose juthassanak feljebb a társadalmi ranglétrán. Az elromlott kenyérpirítóból kinövő, egyszerre abszurd és okos szituáció sajnos végül többet foglalkozik a technikai problémákkal és a karakterek azok megkerülésére tett, szinte már kalandos-komikus próbálkozásaival, mint a választott téma (akár komoly, akár szatirikus) kitárgyalásával. Az utolsó, egyben legrövidebb sztori, A Vörös Halál Álarca gazdag seggfejekről szól, akik egy járványügyi apokalipszis közeledtével egy luxusbunkerben húzzák meg magukat, miközben a világ összeomlik körülöttük. Ez a kötet legnyíltabban szatirikus darabja: a szereplők sorsát még csak véletlenül sem szimpátiával, hanem gonosz humorral követi nyomon (természetesen a Poe-novellával való címegyezőség sem a véletlen műve), de sajnos nincsenek benne különösebben figyelemreméltó ötletek vagy fordulatok – tömörsége menti meg az unalomtól.
Ezek a narratív gondolatkísérletek összességében azért olyan hatásosak, mert Doctorow az egyértelmű politikai állásfoglalás dacára sosem próbál úgy tenni, mintha birtokában lenne az összetett társadalmi krízisekre adandó válaszoknak – vagy amikor mégis bedob egy potenciális választ (ld. az említett egészségügyi terrorizmust), csak annál kellemetlenebb érzés végiggondolni az e válasszal együtt járó szörnyűségeket és következményeket. Viszont bármekkora súllyal nehezedik is ránk a múlt és a jövő, a Radikálisok hangvétele van olyan színes és kifinomult, hogy megkerülje azt a problémát, mely Charlie Brookert saját bevallása szerint megakadályozza a Black Mirror folytatásában (jelesül, hogy ilyen lehangoló időkben senkinek nincs szüksége nyomasztó sci-fikre) – Doctorow elsődleges célja nem az, hogy „odabasszon”, hanem az, hogy kicsit elgondolkodtasson, de főleg: szórakoztasson.
Eredeti cím:
Radicalized, fordította: Bosnyák Edit, Farkas Veronika, Molnár Berta Eleonóra, Orosz Anna
Agave Könyvek, 2020, 336 oldal
