Lovassági szablyákkal a boszorkányság ellen - Az utolsó előtti huszár

A rendkívül ígéretesen induló, ám igen szerencsétlen félremenedzselése után még ennél is kellemetlenebb fiaskóba fulladó Nyugat + Zombik kiadását követően úgy tűnt, örökre elmegy a hazai képregényrajongók kedve attól, hogy közösségi platformon finanszírozzanak meg egy újabb hasonló kaliberű projektet. Szerencsére azóta két alkotócsapat is meggyőzően lobbizott az elveszített bizalom visszaszerzéséért: az egyik Az utolsó előtti huszár gárdája az Indiegogo platformon, a másik pedig az AllStar szerzőpárosa a Kickstarteren. Mi most az első világháborúval (vagy ahogy akkoriban még mit sem sejtve emlegették, a Nagy Háborúval) párhuzamosan vívott titkos háborúban vérüket hullató feketementések kalandjainak sikerét fogjuk megénekelni.

Varga Bálint Bánk neve már nem volt ismeretlen számunkra, mert Pintér Márkkal közös projektje, A hegy, 2014-ben több díjat is besöpört, így ennek kapcsán mi is készítettünk velük egy interjút. Sajnos a kezdeti siker után mégsem született meg a folytatás, de Bánk ekkor ismerkedett meg Tuli Krisztiánnal, akivel aztán később belevágtak a boszorkányvadász huszáralakulat történetének megálmodásába. Az inspiráció nem titkoltan Mike Mignola Hellboy-univerzuma (vagy hogy még közelebbit említsek, a hasonlóképpen alternatív történelmi színfalak előtt és mögött játszódó Baltimore-sorozat), úgy rajzstílus, mint ahogyan vizuális történetmesélés szempontjából is, de ez legkevésbé sem von le az értékéből, sőt: a magyar népmesék és folklórelemek vegyítése a dark fantasyvel, a Carpenter- és Cronenberg-féle testhorrorral és egy csipetnyi steampunkkal fantasztikus húzás volt.

Vizuális médiumról lévén szó, már az első oldalminták és koncepciós rajzok is megragadták a célközönség fantáziáját, nem csak Tuli Krisztián elképesztően hangulatos rajzaival, hanem a képregényes nyelv ötletes és értő használatával is. Bennem a sztorit és a párbeszédeket illetően volt némi egészséges szkepticizmus, mert a Szűcs Gyula által szerkesztett, egyébként remek antológiában pont Bánk saját, videójátékos projektjéhez, a Chicken Police-hoz kapcsolódó novelláját találtam a legkevésbé sikerültnek. E szkepticizmusom azonban egyáltalán nem igazolódott be: a „tizenkettesek” bemutatkozó kalandja tömve van remekül eltalált karakterekkel (akiknek az ábrázatát bónuszként ráadásul olyan legendás magyar színészekről mintázták, mint Garas Dezső, Jávor Pál vagy Muráti Lili), ötletesebbnél-ötletesebb, a korát meghaladó technológiával (mint a tankvonat, a lúdvérc gránát vagy a gázpatrontól lángra kapó lovassági szablya) és a magyar népmesei legendárium szereplőinek újragondolásaival. 

A világháborúval párhuzamosan vívott természetfeletti elleni küzdelem egy Temesvár közeli kis faluba veti a Monarchia különleges alakulatát, akiknek a helyiek és egy komplett huszárszázad eltűnésének rejtélyét kell megoldaniuk. Az alkotók rengeteg szálat feldobnak, és egy pillanatra fellebbentik a fátylat a szereplők személyes, sötét titkairól, amíg a huszárok helyreteszik az olvasó számára ismerős-ismeretlen szörnyeteget, és talán ez az egyetlen aprócska hibája a történetszövésnek: a képregény ambíciójához képest kissé szűkös oldalszámban nem kapunk túl sok választ. Elképesztő potenciál rejlik ebben a témában és a teljes vállalkozásban, de ilyen tempóban nagyon lassan fognak kibomlani és összeállni azok a történetszálak. Nyilvánvalóan roppant munka ez két embernek (valójában többnek, hiszen például a színezésben is volt segítségük), akik ráadásul (pontosabban a hazai viszonyok között: természetesen) ezt nem főállásban készítik, de ezt ők is hamar belátták, és már az alternatív borítóknál bevonták a projektbe a hazai képregényrajzolók színe-javát. A hírek szerint két rövidebb sztorit Németh Gyula és László Márk fognak rajzolni, ami nagyszerű hír, hiszen mindketten már külföldön is befutott és elismert grafikusok.

Összességében óriási öröm volt látni ennek a műnek a megszületését, különösen kézbe venni a kemény fedeles, 144 oldalas Rendezői változatot, amely minden további nélkül megállná a helyét egy amerikai vagy frankofón képregénykiadónál is. A kérdés az, hogy lesz-e elég kitartás és energia ahhoz, hogy viszonylag belátható időn belül előrukkoljanak a folytatással, és mennyire lesz hosszú életű a lendület, mely idáig repítette őket. Reméljük a legjobbakat, mert a hazai képregényes élet egyik legígéretesebb mérföldkövét tették le az olvasók elé.

A képregény ezen a linken szerezhető be.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!