Emberségét készséggel elvesztő biomassza a fékezhetetlen kapitalizmus-szörnyeteg karmai között

Nehéz vállalkozás cyberpunk regényt írni: a műfaj relatíve fiatal, hisz csak a 80-as évek végétől eredeztethető, még ha vannak is sokkal korábbi előképei, ugyanakkor nagyon is specifikus, sok szempontból berögzült. Annyi bizonyos, hogy a különböző médiumokban (könyv, film, képregény) kialakultak bizonyos – meghatározó alapművekből eredő – műfaji különbségek, melyek még ma sem oldódtak fel teljesen. Az irodalom területén William Gibson a zsáner legmarkánsabb szerzője (a cyberpunk előfutárának tekinthető Philip K. Dick után), akihez így vagy úgy, de viszonyulni kell, habár főként hozzá is a múlt századi művei kapcsán - hú, de hülyén hangzik ez a cyberpunk témában...!

Bárhogyan ítélje is meg valaki a Snow Crash kaotikus, kreatívan burjánzó szatíráját, annyi biztos, hogy Neal Stephenson megtalálta a módját, hogy saját hangján szólaljon meg, és egyedi ötleteket tegyen hozzá a technokrata közeljövő víziójához, melyet  leginkább ezúttal is a gyors technológiai változásoktól és társadalmi feszültségektől recsegő társadalom, erodálódó demokratikus, polgári és vallási értékrendek, és a mindenható tömegmédia-kontrollért folyó hatalmi harc jellemez. A hangnem és a cselekményvezetés azonban ezúttal vállaltan humoros, parodisztikus, így funkcionáló, de nem hívogató kvázi-disztópiájának filmes rokonaként talán a Brazil nevezhető meg. Gúnyjának céltáblája főként a szabadpiaci, szélsőliberális vadkapitalizmus, melyet a cyberpunk általában komolyabb-komorabb hangnemben tárgyal. Ez a könnyedség és önkényesség talán gyengíti a felvetett témákat, viszont cserébe egyediséget, illetve sajnos nagyon is élénk aktualitást ad a regénynek.

Főszereplőnk neve, kissé Joseph Helleres poénnal (akinek "Őrnagy Őrnagy Őrnagy őrnagy" karakterét köszönhetjük, ugye) Hiro Protagonist („Főhős Főhős”), és pizzafutárként dolgozik a Maffiánál. Erre a maffiára azonban Don Corleone már rá sem ismerne: villámgyors pizzaszállításra szakosodott multinacionális vállalattá nőtte ki magát. Mint ilyen, természetesen komoly fegyveres csapatai is vannak, praktikus volt tehát a profilváltás (a pizzával elkéső futárok büntetése azonban ettől még kivégzés). Megváltozott maga az Amerikai Egyesült Államok szerepe is, mely tűzerővel igen, világszintű katonai-politikai hatalommal viszont annál kevésbé rendelkezik, és amely ma „Feds” lakópark-szolgálatként ismert. Próbál persze Nagy Testvér minőségében továbbra is létezni, és emberi jogokat taposva információkat gyűjteni a polgárokról, de kevéssé rúgnak már labdába, mióta a CIA összeolvadt a Kongresszusi Könyvtárral, és beszipkázták a felhasználók által hozzáadott tartalomból felépülő internetes információ-adatbázisokat is...

Talán ennyiből is látszik, hogy a Snow Crash vad ötletkavalkádjában észrevétlen természetességgel, ám egy szerves és logikus világkép igénye nélkül vegyülnek a sarkított, over-the-top viccek és a napjainkra mindennapi beszédtémává vált valódi problémák (pl. információzabáló tech-nagyvállalatok személyiségi jogi kalózkodása és megfékezhetőségének nehézsége). Stephensont jobban érdeklik a bátor ötletek és groteszk csúcspillanatok (a Maffia elkéső futárjainak kivégzését személyesen a cég elnöke rendeli el, videoüzenetben bocsánatot kérve az ügyféltől), mint a regény mint drámai szerkezetű mű ereje, koherenciája.

Nagy szerencséje éppen ezért, hogy jól működnek a viccei, melyek gonosz vigyorral tudósítanak az elszabadult fogyasztói lét léleknyomorító pillanatairól, a pórázáról elszabadult, fékezhetetlen kapitalizmus-szörnyeteg térnyeréséről és az emberségét fizikai és szellemi szinten egyaránt készségesen elveszteni hajlandó biomasszáról - mely mi vagyunk. Szintén nagy szerencséje, hogy egyes ötletei nagyon erősek. Ilyen például a híradás folyamatába beépülő helyszíni információgyűjtésből és eladásból élő szenzoros-kütyüs "moszkítók" léte, mely szakma korunkra lassan kivitelezhető lehet. Hiszen ma már egyes on- és offline médiacsatornák folyamatosan a képernyőn futó üzenettel tájékoztatnak róla, hogy kellően érdekes videofelvételeinket - készüljön az játszadozó kiscicáról vagy brutális balesetről - készpénzért megveszik...

A Snow Crash, kezdeti ötletbörzéje után végül is éppen eme információban való tobzódás és az az okozta kiszolgáltatottság és vakság témája köré koncentrálja mondanivalóját, erre futtatja ki történetét. Ezen, mára valóban még aktuálisabbá vált problémák olyan ősi kérdésekben gyökereznek (mi a világ, és mennyire megismerhető?), melyek egyidősek az öntudatra ébredt emberekkel, és melyekre az információs társadalom csak velejéig technokrata, emiatt torz válaszokat tud adni. Nem csoda hát, ha egyre többen válnak fogékonnyá, sőt éhessé az ezotériára, a transzcendenciára, azaz a bizonyíték nélküli, de azt nem is igénylő, "valódi", "erős" tudáshoz való hozzáférésre.

A Transmetropolitan, Warren Ellis zseniális képregény-sorozata a hiedelmek, vallások és szekták kavalkádján keresztül világít rá erre a jelenségre (megjegyzés: nemrég jelent meg eme cyberpunk alapmű első gyűjteményes kötete magyarul is), a Snow Crash azonban továbblép az információ-függő ember figuráján, és egyenesen azt tételezi fel, hogy agyunk már meg is kezdte az alkalmazkodást az információ magasabb szintű befogadására, ily módon kiszolgáltatottá is válva egy újfajta fenyegetésre. A memetikát és a nyelvészetet is belekeverve a képletbe, Stephenson olyan neurolingvisztikai parancsok létezését tételezi fel, melyek vírusokként terjedve képesek fertőzni az emberiséget.

Ez a nagyvonalú, részleteiben kidolgozatlan és logikátlan, inkább látnoki vízióként működni kívánó mentalitás sokkal jobban áll a szatírának, mint a hard sci-finek. Minden bumfordisága ellenére ezért működik a Snow Crash (és ezért volt nyögvenyelős, fárasztó okoskodás a Seveneves). Ha pedig a kedves olvasót meggyőzte és nem eltaszította a regény (mely szerkesztőségünket is megosztotta), akkor bőven találhat még műveket a cyberpunk könnyebb oldaláról: regények mellett akár szerepjátékokat (Cyberpunk 2020 és Shadowrun) és képregényeket is (a már említett Transmetropolitan mellett a szintén magyarul is sorra megjelenő Dredd bíró történetek, vagy a már címébe is remek szóviccet bújtató Marshal Law).

(A cikk egy eredetileg tíz éve megjelent írásunk átdolgozott verziója.)

Eredeti cím: Snow Crash, fordította: Kodaj Dániel
Fumax Kiadó, 2020, 512 oldal

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!