„Come on mothers throughout the
land,
Pack your boys off to Vietnam.
Come on fathers, and don't
hesitate
To send your sons off before it's
too late.
You can be the first ones in your
block
To have your boy come home in a
box.”
Archie Goodwin Blazing Combat című háborús antológiája mindössze négy számot ért meg, mielőtt az amerikai hadsereg 1966-ban se szó, se beszéd, bevonszolta egy félreeső barakk mögé, és tárgyalás nélkül tarkón lőtte.
A főleg a horrormagazinjairól (Creepy, Eerie) híres Warren Publishing képregénye akkoriban indult, amikor az amerikai katonák száma megsokszorozódott Vietnamban. És a Blazing Combat nem finomkodott: ellentétben az olyan mainstream háborús sorozatokkal, mint a Stan Lee/Jack Kirby-féle Sgt. Fury and The Howling Commandos, amelyekben kemény, macsó férfiak darálták le a csillagos-sávos nemzet ferdeszemű/horogkeresztes ellenségeit (az egyetlen markáns kivételt Harvey Kurtzman 50-es évekbeli, paradigmaváltó háborús képregényei jelentik), Goodwin antológiája kiábrándult, sivár, mocskos és dicstelen bukét árasztott magából – olyannyira háborúellenes volt, hogy a páncélozott fal adta a másikat, ráadásul nem egy sztorija a vietnami konfliktusról szólt. Ez érthető módon kellemetlenül érintette a hadsereget, amely igyekezett a kommunizmus elleni jogos és szükséges harcra hergelni a közvéleményt meg a besorozható fiatalságot. Úgyhogy nem volt pardon (az országot megrengető háborúellenes hangulat kicsit még odébb volt – aki nem támogatta a vietnami erőfeszítéseket, arra ekkoriban még szinte árulóként tekintettek).
A katonai bázisokon teljes egészében betiltották a képregényt (márpedig a háborús sztorik onnan szerezték bevételük egy jelentős részét), de ez volt a kisebbik baj: sok nagykereskedő és terjesztő tagja volt az USA veteránszervezetének, az Amerikai Légiónak, amely csendes kampánnyal rávette őket, hogy sorvasszák el a „hazafiatlan” és „amerikaiatlan” képregényt. A terjesztők így nem küldték ki a Blazing Combat számait a kiskereskedőkhöz, hagyták, hogy ezrével rohadjanak el a raktárpolcokon. Sőt, lassan kezdték büntetni a Warren Publishing más kiadványait is. A kiadó, más választása nem lévén, kapitulált – az igazsághoz hozzátartozik, hogy James Warren azt sem tudta, mi áll a képregény bukásának hátterében, egyetlen terjesztő sem közölte vele, hogy a hadsereg fű alatt megfojtotta a sorozatot, mindez csak később vált számára nyilvánvalóvá. (Warren egyébként hű maradt a véleményéhez, későbbi képregényeibe gyakran írt saját maga vietnami háborúellenes hirdetéseket.)
A Blazing Combat ezek után annyira eltűnt a süllyesztőben, hogy évtizedekig beszerezni se nagyon lehetett, legfeljebb egy-egy sztorija időnként felbukkant más gyűjteményekben. Végül 2018-ban a Fantagraphics kiadta mind a négy részt egyetlen kötetben.
A sorozat egyik abszolút meghatározó darabja a Landscape: ez annak idején a második füzet első sztorija volt, és leginkább ennek köszönhetően szállt rá a sorozatra a hadsereg. A történet főszereplője egy öreg vietnami farmer, Luong, aki csak szeretné békében művelni a rizsföldjét, és most tehetetlenül nézi, ahogy a számára teljesen homályos háborúban hol az egyik, hol a másik fél „szabadítja fel” a faluját, melynek lakói lassan, de biztosan fogyatkoznak az összecsapásokban és az azokat rendre követő megtorlásokban. Goodwin sztorija, még ha narrációja mai szemmel kissé didaktikus is (az amerikai képregény történetmesélési módszerei a következő két évtizedben sokat fejlődtek, finomodtak), a maga egyszerűségében kegyetlenül hatásos – színtiszta, zsigeri kiállás a háború ellen és a humanizmus mellett, keserű látlelet a vietnami konfliktus értelmetlenségéről és arról, hogy ha fütyülni kezdenek a golyók, mindenféle zászló és ideológia az ártatlanok vérében ázik el.
De már a legelső Blazing Combat-sztori (Viet-Cong!) is arról szól, hogy egy amerikai katona egyáltalán nem érti, mit keresnek Vietnamban, és a hőségtől a szúnyogokon meg az öldöklésen át a hadifoglyok kínzásáig (!) minden zavarja őt. A Special Forces! a napról-napról ismétlődő ütközetek embert felőrlő hatásáról és így a háború látszólagos (?) végtelenségéről mesél, a Conflict pedig egy fekete felcserről, aki még társa megmentése után is rasszizmussal szembesül (jelezvén, hogy a „hősies” amerikai csapatok hazájában sem teljes a szabadság). A vietnami hadszíntér a fentiek ellenére azonban csak egy kis szelete a kötetnek: az indiánirtásoktól a polgárháborún és mindkét világháborún át a koreai konfliktusig (de akad egy meglehetősen depresszív posztapokaliptikus ballada is) sok forrongó korszak képviselteti magát gyalogos katonákkal, tengerészekkel, vadászpilótákkal, harckocsivezetőkkel, lovas katonákkal - sőt, az egyik sztoriban egy közönséges második világháborús német katonát látunk, aki csupán… parancsokat teljesít. A közös e történetekben a komoly, nem ritkán komor hangnem, a mindenféle eszképizmus, tökösség és dicsőség mellőzése, a háború nyers valóságának hiteles ábrázolása, a hősiesség és a bátorság óhatatlan elolvadása.
Tragikus sorsok, megtört emberek, keserű irónia, elveszett humánum, füstölgő harcmezőket takaró hullaszőnyeg. A Blazing Combat fekete-fehér, realisztikus, többnyire aprólékosan kidolgozott, rendkívül kifejező és lendületes rajzokkal operál: a 20. század második felének sok legendás művésze közreműködött ebben a négy füzetben, például Joe Orlando, Alex Toth, Joe Evans, John Severin és Wallace Wood (a borítókat ráadásul Frank Frazetta festette). Archie Goodwin pedig érezhetően nem csak az aktuális sztorihoz, hanem a rajzolókhoz magukhoz is igazodott a történetmesélésben: néhol rengeteg szöveggel és akár túlzó narrációval dolgozott, néhol viszont csak a legszükségesebb dialógusokat írta meg, és hagyta, hadd lélegezzen a rajzoló képi világa (mint például Wood ME-262!-jében).
A Blazing Combat képregénytörténeti mementó, korszakdokumentum és a 20. század egyik legjobb háborús sorozata – a maga idejéhez képest kifejezetten merész és előremutató, de mai szemmel is kihagyhatatlan.