Deliria összes cikke

2011. január 2.

A 2010 csúcsév volt a moziba! Delíria tophat

*Én elmentem multiplexbe fél pénzen...*

ZIMMER FERI 2: "Macséta dont teksz!" ordítja a pofámba a szomszédban lakó hülyegyerek. "Feri, kész a vacsora!" vágom vissza neki az év legjobb bemondását az év legjobb magyar közönségfilmjéből, ami egyben az első hazai horrorvígjáték is. Ja, és teknikailag sem utolsó, fordítva van forgatva vagy mi, ehhez én nem értek. Anyámnak is nagyon tetszett!

TRON - ÖRÖKSÉG: az idén leszek 38 éves. Anyám azt mondja, ha már nem vagyok hajlandó elköltözni, legalább mosogassak el magam után. Na, ezért szeretek én moziba járni, addig sem baszogat senki. Külön köszönet Hollywoodnak, hogy mostanában szinte kizárólag több mint kétórás mozikban gondolkodik. Az originál TRON szexuálisan meglehetősen sivár tinédzserkorom egyik szép emléke (az első magömlésem is ehhez a filmhez fűződik), úgyhogy nagyon várós volt a felújítás/folytatás. Sajnos a 3D-ét nem nekem találták fel, mert a szemüveg nyomja az én szemüvegemet, és ha nem veszem le az egyiket, akkor öt perc után kisebesedik az orrom. A zenéjét meg kell említenem, mert nagyon jó, pedig utálom a punkzenét.

MR. NOBODY: "Ha cselekszel, légy olyan, mint a folyó, ami folyik, csöndesen, átadva magát a nagyobb energiának." - Paolo Coelo.* *Ha éppen bevásárlóközpontban vagyok, pár órára mindig bemegyek az Alexandrába olvasgatni (anyám addig bevásárol a Teszkóban). Ebből is látszik, hogy nem vetem meg az elgondolkodtatóbb, művészi alkotásokat, pláne ha hideg van odakünn és az A-Csapatra már elfogyott a jegy. Sokat morfondíroztam, hogy Az Eredet vagy a Mr. Nobody kerüljön rá a listámra, az előbbi mellett szól, hogy nyolc perccel hosszabb, viszont nekem még mindig nem sikerült megszokni Di Caprio tejfeles búráját. Persze a Mr. Nobodyban is akadtak meglehetősen unalmas részek, meg nem is igazán értettem a cselekményt, na de hát ezért művészfilm a művészfilm, mert ha mindenki értené, akkor nem lenne az. Érted?

EXPENDABLES - A FELÁLDOZHATÓK: mindig is olyan muszklikat akartam, mint amilyen Sylvester Stallonénak van, de egyelőre csak a hónaljszőrzetem erősödik rendületlenül :):) Félre a tréfával, mert ez egy nagy faszaság ám (nem faszság, faszaság - olvasni se tudsz, te idióta?), ha hangalámondással adták volna, akkor tán még a Kobránál is rulezesebb lenne! Néha azért jó lett volna látni, ki kivel verekszik éppen, na de egy akciófilmben ez legyen a legnagyobb baj. Wostry Ferenc ezt írja róla: "Az Expendables igazából
tényleg egy nyolcvanas-évekbeli akciófilm." Úgy hallottam, hogy az idén megkezdik a Moszkva tér átépítését. Anyám szerint az a hely tök ugyanúgy néz ki, mint a nyolcvanas években. Ez csak úgy eszembe jutott.

RÉMÁLOM AZ ELEM UTCÁBAN: Mondtam már, hogy óriási horrorfilmrajongó vagyok? A kedvenceim: Gótika, A Vörös Sárkány 2: Hannibál ébredése és Stephen King (jó film - W. F.). Az eredeti változatot nem láttam, de a Michael "Az Isten" Bay felügyelte felújítások úgyis mindig jobban sikerülnek, mint az eredetiek, nézd csak meg a Texaszi Láncfűrészes rimékjét, ha mered! Ez is egy nagyon félelmetes horror, a főgonosz például weszternkalapot visel és egy olyan csíkos pulóvert, amilyet anyám kötött nekem tavaly karácsonyra. Brrrr....

BLACK SWAN: Röstellem bevallani, de ezt a filmet illegális úton töltöttem le az internetről. Na de mit tegyen a magyar ember, ha a töketlen forgalmazók már megint egy hónap késéssel mutatják be nálunk? Most őszintén, ki tud ennyi időt várni bármire is?! Még tavaly röppent fel a hír, hogy korunk legnagyobb formátumú rendezője, Darren Aronofsky kezébe adják a Robotzsaru újráját. Már javában folyt a forgatás, mikor valami Paul Verhoeven nevű kis senki (az 1962-es, szerintem nagyon gagyi Robotzsaru rendezője) megfenyegette a producereket, hogy beperli őket, ha túlságosan is hasonlítani fog az ő eredetijéhez. Így aztán kénytelenek voltak bizonyos változtatásokat eszközölni a forgatókönyvön. Anélkül, hogy elszpojlerezném a dolgot, a film egy amnéziás balerináról szól (Natalie Portman, korunk legnagyobb formátumú színésznője), aki New York legkeményebb negyedében lesz
rendőrnő. A BalletCop (így becézik munkatársai) az FBI "Hattyúk Tava" fedőnevű akciójának a része, de többet nem is árulok el, csak annyit, hogy avége láttán még anyám is beájult!

Ez volt Deliria idei Top 10-e. Hogy miért csak 6 film? Ilyen jegyárak mellett? Na húzzál a búsba, mert rádküldöm anyámat!

2010. december 30.

A nagy balhé

A nagy balhé címen eleddig egy közismert amerikai film futott (The Sting), a Budapest Filmnek hála mostantól mindenki kedvére keverheti össze a kettőt. De ez legyen a legkisebb baj, hiszen felnőtt már egy generáció, amelynek Jackie Chanről nem a Project A jut eszébe, hanem a kereskedelmi tévékben agyonjátszott Balhé Bronxban (Rumble in the Bronx), rosszabb esetben a Rush Hour valamelyik része. Persze Chan életútja régen sem volt csupa mesterművekkel kikövezve; ott a borzasztó Leszámolás Hongkongban (The Protector) vagy azon korai kungfu filmjei, melyek papírtokban gyűjtik a port a diszkontáruházak polcain. Ezekkel ellentétben a Project A igazi csúcskategóriás Jackie Chan, színészi és rendezői pályájának egyik mérföldköve.

A történet a múlt század elejére visz vissza minket, mikor a töketlen brit vezetés megpróbálta felvenni a harcot a Dél-Kínai-tengeren randalírozó kalózokkal. Az alulfinanszírozott, utolsó hajóit is elveszejtő hongkongi parti őrség leszerepelt alakulatát végül jobb híján besorozzák a szárazföldi rendőrség kötelékébe. A két rendfenntartó egység közti antagonizmusé a főszerep a harsány slapstickkel dobálózó kezdésben (tengerésztiszt Jackie Chan vs. kiképzőcsendőr Yuen Biao), aztán Sammo Hung simlis fazonja közreműködésével kibontakozik egy illegális fegyverüzlet szála - végül mindenki a kalózok titkos főhadiszállásán köt ki egy össznépi nemulassra.

A legtöbb klasszikus hongkongi sikervígjátékhoz hasonlóan a Project A egésze is vignette-ekből áll össze. Ez a hollywoodi sémától eltér, emiatt aztán a darabosnak tűnő szerkezet emlékezetes nagyjelenetek sorozatával hálálja meg magát (a biciklis üldözés, Sammo játéktermi verekedése, a majdnem snuffként végződő óratornyos fejreesés), és a tekercsről tekercsre ugráló dramatikának köszönhető az is, hogy az irdatlan tempóban sodródó sztori utolsó harmadában is marad elég szufla, ekkor lépnek ugyanis színre a legelején beígért kalózok, élükön a zseniális alakítást nyújtó Dick Weijel.

Talán a kreatív és üzleti szempontokból egyaránt alulteljesítő Battle Creek Brawl, a Dragon Lord, valamint a szupergagyi Fantasy Mission Force keltette frusztráció hozhatta ki Chanból azt a nézők kegyeit megcélzó, szinte emberfeletti tenniakarást, ami a Project A minden képkockáját áthatja. Nem csak azt kellett bebizonyítania, hogy még a tradícionális kungfu filmek hanyatlása után is van helye a mozivásznon, de rendezőként is a legjobbak közé akarta beverekedni magát. Első „modern”, kaszkadőrmutatványokra építő rendezése a kantoni opera és a hollywoodi burleszkek játékos felújítása mellett az akkor éppen puszipajtás Sammo Hung munkáival mutat rokonságot – a pofonok fullosan csattannak (az eredetileg 12-es korhatárbesorolás az általam vásárolt dvdén át volt matricázva 16-ra!), a 2.35-ös vászon minden szegletét belakó rendezés sziporkázó, ráadásként a Golden Harvest mindehhez olyan kulisszákat biztosított, amiknek láttán a Shaw Bros főnökeit megüthette a guta (a kalóztanya egy kisebbfajta díszlettervezői mestermunka).

Maga a szerep is új perspektívát nyitott Chan számára. A Police Story sorozat lényegében ugyanezt a bűnözők és angol vezényszavakat mantrázó felettesek közé szorult közszolga-karaktert vitte tovább, a humorosan anti-kolonialista felhang nyílván jó viszhangra talált az otthoni közönség körében. A záró képsort - melyben hőseink egy tutajon hagyják el a helyszínt, mögöttük a vízben evickélő kimentett angol túszokkal – nem lehet másként értelmezni, mint a híres hong kong spirit győzelmét a brit gyarmatosítók megalkuvó, korrupcióra hajlamos rendszere felett.

2010. november 13.

The Washing Machine

Magyar horror! - részben. 1993-ban két koprodukciós giallo készült, Argento olasz-amerikai Traumaja, és az olasz-magyar The Washing Machine Ruggero Deodatotól. Lehet vitatkozni azon, hogy a Trauma mennyire el van amerikanizálva, Deodato filmjénél a kulturális keveredés nem is kérdés: 98% benne az olasz mozarella és egy csipetnyi a Hungarian touch!

Az egyszerű, és mégis totálisan konfúz módon elmesélt történet egy gyilkossággal kezdődik, ami talán meg sem történt. A mosógépben talált hulla eltűnik, a lakás tulajdonosai, a három nővér egymásra mutogat, mindenkinek megvan a saját verziója mi lett Jurijjal a nagymosás után (Csehov és Rashomon in one!). "Megette a macska" hangzik az egyik lehetséges megoldás (sicc!), az ügyben nyomozó felügyelő pedig csak néz, mint a moziban. Elemi Ösztön, dear Watson....

Ha belegondolok, magam sem tudom, hogy pontosan mi is volt a mosógéppel meg a Jurijjal, ugyanis bizonyos dolgok elvonták a figyelmemet. Először is a film Budapesten játszódik, viszont a szkript szerint az ex-Szovjetunióban vagyunk. Ezt a geográfiai csúsztatást az égvilágon semmivel sem próbálták meg leplezni azt leszámítva, hogy a karaktereknek orosz neveket adtak. Végigvezetnek minket a főváros összes jelképén (mind a kettőn: Parlament, Lánchíd), a felügyelő pedig egy Magyar Köztársaságos rendőrigazolványt tol mindenkinek az arcába.

Na és a Tomi Szuper mosópor - vajon mennyit fizettek Tomiék, hogy ők kerüljenek a címszereplő neve fölé? Persze miután megteltünk önnön környezetünk látványával,van még mit sasolni.

Cicik. Ennyi szexet még giallóban is ritkán látni. Ha megjelenik a színen egy nő, az tuti, hogy pillanatok alatt megszabadul kosztümjétől és tart egy kis alsónemű-bemutatót. És ez nem Röltex, hanem olasz dizájner lingerie. Tudták jól, mitől döglik a légy (meg hogy a forgatókönyv egy nagy rakás pasztaszósz), ezt a produkciót a lányok viszik el a hátukon. Őket elnézve felötlött bennem, milyen gyorsan vesztek ködbe azok az idők, a kilencvenes évek eleje - tupírozott parókák, szintipop, hajmetál -; mai szemmel avittabnak tűnik az egész, mint Shaft búrája.

No de ez mégiscsak egy Argento-style krimi a Cannibal Holocaust rendezőjétől, szóval mi van a pucában? Nos, nem sok, mindössze egyetlen brutálisabb jelenet (csak a vágatlan verzióban), inkább a karnális élvezeteken, és az eszméletlenül banális narratív fordulatokon van a hangsúly. Szépen, elegánsan van fényképezve, a polgári szobabelsők a magyar art-direktort dícsérik, bár azt a matyós falvédőt hanyagolhatta volna.

A Mosógép (vagy "Vortice mortale", ha így jobban hangzik) egy überstílusos, de fafejű thriller, amit a magas sleaze-faktora a nézhető kategóriába emel. A '90-es években giallótól ennél többre nem nagyon számíthattunk.

2010. október 31.

Alone in the Dark

Van valami zsönöszékvá a '80-as slasherekben, amitől ordítani tudnék, mint egy kihagyott tizenegyesnél. Az Alone in the Dark is ilyen, pedig elmondható róla, hogy az átlagnál intelligensebb módon van megcsinálva, kredibilis színészek közreműködésével. Lehet, hogy ezek önmagukban már baklövésnek számítanak egy slashernél, kutyából úgysem lesz szalonna...

A pszichiátriai klinika harmadik emeletén tartják elzárva a legveszélyesebb pacienseket, a négy őrültnek esélye sincs kijutni, hacsak nincs... áramszünet. A kiszabadult gyilkosok (igen, áramszünet) a klinikára újonnan érkezett doktort és annak helyes kis családját pécézték ki maguknak.

Noha a slasherekben a szabadelvűség amolyan reagensként mindig jelen van (ha szexelsz, meghalsz), az ALONE IN THE DARK - a New Line Cinema első horrorfilmje - saját kis liberális hátsó szándékától vezérelve áldozza rá a drága játékidőt. Érteni vélem a szimpátiakeltést a fiatal família iránt (új-demokraták, talpraesett kislánnyal, jófej punkrocker/környezetvédő kuzinnal és egy feleséggel, akiben ezek a tulajdonságok egyesülnek), de az valami végtelenül nagy töketlenségre vall, hogy egyiküket sem meri feláldozni a slasher oltárán.

A kényelmes megoldások (hol van már az előző dekád spontaneitása, veszélyessége?) a szatíra porhintésével elegyednek. Sholder, aki a slasherkészítést a THE BURNING vágójaként tanulta ki, egy korabeli Fangoriában nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire taszítja a horror és annak közönsége, és hogy itten valami 'irodalmit' akart, de filmjének társadalomkritikája ('mindannyian egy nagy diliházban élünk') inkább szájbarágós, mint elgondolkodtató, a konvenciók elhagyása helyett pedig visszapedáloz és besorol a többiek közé - a feketéknek és a bébiszittereknek meg kell halniuk...

A klinikaigazgató Donald Pleasance jelenléte természetesen csak erősíti a film tartozását a HALLOWEEN felé, a két veterán pszicho, Jack Palance és Martin Landau, színtiszta camp. A vicc az egészben az, hogy az ALONE IN THE DARK mindezek dacára egy átgondolt, szépen fényképezett (Joseph Mangine, aki a sokkal erősebb MOTHER'S DAY-t is lencsevégre kapta), és végeredményben színvonalas slasher, de ezen kvalitásaival együtt is csak épp arra elegendő, hogy demonstrálja, mennyire nem egyszerű dolog Carpenter zsenialitását megközelíteni. Pedig Vicos kazettán kedvenc volt.