Marvel Atlasz: Magyarország
A fantasztikus, fiktív tájak és országok már az ókortól kezdve megmozgatták az emberiség fantáziáját, Platón Atlantiszát hamarosan korabeli térképeken is feltüntették, a középkorban keresztes hadjáratokat szerveztek János pap mesebeli országába, Swift Gulliverje eljutott Lilliputba és Luggnaggba, Montesquieu a trogloditák királyságáról írt szatirikus művében. Korunk legendagyárosai, a Marvel szuperhőstörténeteinek írói is arra törekedtek a kezdetektől fogva, hogy a valóságba ágyazva hozzanak létre egy másik univerzumot, bár az eleinte óvatos duhajkodás hamarosan átcsapott háborús propagandába, amikor az addig a náci Németország allúziójának használt Prussland és Swastikia eltűnt, és Amerika kapitány egyenesen a címlapon húzott be magának a félelmetes Führernek. Ugyan a politikai korrektség egyre kevésbé játszott szerepet a kiadók erre vonatkozó döntéseiben, a fiktív és a valóságos országok közötti viszonyok olyan sztorikra adtak lehetőséget, amelyeket nem lehetett kihagyni: a szárazföldet leigázni vágyó Namor herceg Atlantisza már a legelső Marvel címben, a Marvel Comics első számában feltűnt, Fátum doki pedig az első szupergonosz, aki saját országának köszönhetően diplomáciai védettségével hergelhette az amerikai hősöket. A hidegháború alatt különösen népszerűek voltak az amerikaiak szemében egzotikusan ismeretlen közép- és kelet-európai országok, mint Latveria és Symkaria. Kis hazánk pedig itt jön a képbe, hiszen a Marvel-univerzum geopolitikai atlaszában mi bizony mindkettővel elég szoros viszonyt ápolunk.
Mint a mellékelt ábrán látható, Magyarország némileg összehúzta magát, hogy helyet adjon a térképen a számos sosem létezett, de a szuperbűnözés melegágyaként szolgáló országocskáknak, amiket most akár szépen sorra is vehetünk. Ukrajna oldalába ágyazva északkeleti szomszédunk Carnelia (melynek nevét itt jótékonyan lehagyták), a Szovjetunió volt szatellitállamaként azért született, hogy Tony Stark és Justin Hammer egy zsíros haditechnikai szerződés utáni versengésének helyszíne lehessen, valamint hogy Zémó báró tudatmódosító hullámai polgárháborúba taszítsák, melyből majd csak a Bosszú Angyalai tudják kihúzni. Nem mellesleg az ország természetesen a drogcsempészet és a pénzmosás Mekkája.
Egy frissebb, 2012-es Secret Avengers számban található térképrészlet szerint (lásd lentebb) a Második Világháború után a Marvel-univerzum egyik legikonikusabb szuperbűnözője által uralt Latvéria nem csak kis hazánkból, de Romániából is jókora darabokat ragadott el, így délkeleti szomszédunkká lépett elő. Ennek oka feltehetőleg az lehet, hogy egyszer Fátum doki távollétében a derék magyar hadfik megpróbálkoztak azzal, ami addig csak a Vörös Koponyának és a Fantasztikus Négyesnek sikerült, ráadásul nekik is csak ideiglenesen: suttyomban annektálni a jó doktor birodalmát. Az eredmény a térképen jól látható, és megmagyarázza azt is, hogy miért a magyar a harmadik legtöbb latvériai lakos által beszélt nyelv. Nem kerülheti el figyelmünket az sem, hogy az újabb amerikai térképésznövendékek már nem külön országként, és földrajzilag is hozzávetőlegesen helyén kezelik Erdélyt, ami Drakula gróf jelenléte révén mindig is kiemelt szerepet játszott a Marvel misztikus témájú történeteiben. Északnyugati fiktív szomszédunk, melynek nevének kiötlésekor a Marvel kreatívjai bizonyára írói válságban szenvedtek, Europa, olyannyira jelentéktelen, hogy mindössze egy élőhalott popsztárocska, Henrietta Hunter, az X-Statix tagjának szülőhelyeként tartják számon.
 |
Két országot érdemes még megemlíteni Magyarország kapcsán, melyek bár nem közvetlenül mellette terülnek el, de hivatalos nyelvük többek között a magyar. Az egyik Symkaria, melynek szabatos megnevezése Symkrija Kiralysog, államformája parlamentáris monarchia. A külvilág felé legismertebb arca Silver Sable, aki még a Semic-féle Csodálatos Pókember sorozatban is feltűnt, legfelkapottabb exportcikke pedig a Sable vezette zsoldoshadsereg, a Wild Pack. A másik magyar anyanyelvűek lakta ország Transia, mely Havasalföld része volt, de önállósodott, amikor az Romániába olvadt. Legmagasabb hegységébe egy Chton nevű ősi démonistenség van bebörtönözve, a Tudomány Citadellájában lakó tudós által állatokból felemelt hibridek lakják (Wundagore Lovagjai), valamint ez Higanyszál és a Skarlát Boszorkány szülőhelye is. Mindez a furcsaság, úgy tűnik, hatással van a helyi hegyivezetők mentális képességeire is, mert eléggé törve beszélik a magyart (vagy inkább a Marvel íróinak egy magyarul beszélő rajongóval kellett volna konzultálniuk, ahelyett, hogy a kézenfekvő, ámde a ragozással hadilábon álló Google fordítót használják).
 |
Most pedig lássuk, mire számíthat a Marvel Univerzumban a mit sem sejtő turista, aki véletlenül Magyarországra téved, ahelyett, hogy a Katar gazdagságával vetélkedő Wakandában süttetné a hasát, vagy a Vadföldön vadászna dinoszauruszokra. Az Atlasz jóindulatúan figyelmeztet minket, hogy kis hazánkban nagyon gyakoriak a vámpír- és vérfarkastámadások, és a helyi farkasemberek higiéniai szokásait jól példázza az a sajátosságuk, hogy őrjöngeni kezdenek, ha víz éri őket. A jelek szerint a kelet-európai országok kedvenc népi hobbija, a drogcsempészet itt is hangsúlyosan jelen van, ráadásul a démonimádásra is fogékonyak vagyunk, mert az Enklávé nevű ördögi szekta is előszeretettel toborozza innen a tagjait. Nevezetességeink a budai vár, a Vajdahunyad vára és a valószínűleg Reed Richards segítségével térkapuval hozzánk csatolt pozsonyi börtön (Bratislava Prison), ami fokozottan veszélyes szuperbűnözőknek ad otthont, amire bizony szükség is van, hiszen olyan diabolikus lángelméket adtunk a világnak, mint a HYDRA nemzetközi terrorszervezet feje, Vipera (aka Madame Hydra), akinek valódi személyazonossága jó Keyser Söze módjára mindenki előtt ismeretlen, és olyan hősökkel akasztott tengelyt és élte túl, mint Amerika kapitány, Pókember, valamint a komplett X-Men és a S.H.I.E.L.D. Ha ez még nem lenne elég, a kommunizmus utolsó éveiben nálunk állomásozott a Népi Véderő (People’s Defense Force) nevű szuperbűnöző csapat, olyan színes egyéniségekkel, mint a Berlini Vademberek (Beasts of Berlin), az emberi intelligenciával rendelkező gorillaterroristák, a Skarlát Bogár, az ízeltlábúakat és embereket mentálisan irányítani képes óriási rovar, Nyina Vlagyimirovna Ciolkovszkij, azaz Madame X, az álcázás nagymestere, a Hang (the Voice), akinek magyar sebészek modulálták újra a hangszálait, hogy képes legyen bárkivel elhitetni, amit mond és El Toro, Santo Rico elűzött diktátora, akinek az összes képessége kimerült abban, hogy egy röhejes szarvas sisakot húzott a fejére. Nem meglepő módon egy ilyen elvetemült, kommunista országtól, magyar származású szuperhősökről nem szól a fáma, talán az egy Dimensional Man-től eltekintve, de az nem számít, mert a szülei az itthoni viszonyokat látva, el nem ítélhető módon az Amerikai Egyesült Államokba emigráltak.
.jpg) |
Összességében nem áll valami fényesen a szénánk, már ami a turizmust illeti a Marvel-univerzumban, de szerencsére még van remény a rehabilitációnkra, mert az Uncanny X-Men legfrissebb, második számában (a Marvel relaunch újraszámozta a füzeteket, ugyebár), Fantomex (akit ezúton is javaslok a kulturális nagyköveti székbe) egyenesen odáig merészkedik, miközben a Lánchíd felett kokettál a saját klónjával egy lebegő étteremben, hogy Budapest a világ legszebb városa.
 |
L
Az író-rajzoló felkészültsége, tudása több mint imponáló, nem a száraz történelmi adatokat sorolja, követve a szokásos kronológiát, hanem könnyed formában, de mégis kellő alapossággal mélyed bele az emberiség művelődéstörténetébe. Igaz, az első kötet nyitányában még sehol sincs az ember: Gonick a Nagy Bummal indít, és részletesen bemutatja az élet kialakulásának folyamatát. Amit persze még az „valódi tudósok” sem ismernek igazán, a könyvnek ez a része így aztán inkább csak hipotézisek gyűjteménye, igaz, ezt Gonick a saját magáról mintázott, az egyes fejezeteket felvezető narrátor segítségével be is vallja. A szerző, egyébként nem túl cizellált, humora itt még nem érvényesül annyira, nem is könnyű viccesen prezentálni a sejtosztódást, vagy az ordovícium-kori izgalmakat.
Gonick rajzai egyszerű fekete-fehér karikatúrák, amelyek tökéletesen megfelelnek a célnak. A fejezeteket általában egy egész oldalas panorámaképpel nyitja, de utána főként az egy-két vonással megrajzolt figurákra koncentrál, statikus, „beszélőfejes” panelek viszont alig vannak, szinte mindig mozgásban vannak a szereplők. Egyedül az utolsó fejezet lóg ki a sorból, ott mintha Gonick elfáradt volna, mert sokkal vázlatszerűbbnek, elkapkodottabbnak tűnnek a rajzok.
