Filmkritika: HITMAN (Franciaország/USA, 2007) **

Először is kezdjük egy vallomással: nem igazán vagyok a Hitman játék nagy ismerője, hazugság lenne azt állítani, hogy túlságosan sok kék "X"-et és rózsaszín "O"-t koptattam volna el a 47-es ügynökért való aggódásom során. Így akkor sem szökött fel igazán a vérnyomásom, amikor feltűntek az első képek, majd trailerek a filmváltozatról, és különösebb elvárások nélkül ültem be egy hószagú délelőttön a premier előtti vetítésre. Mégis kiadós csalódás lett a vége! De menjünk csak szép sorjában...

Bármilyen meglepő, a film főhőse egy hivatásos gyilkos, aki, amint azt a főcím alá bepasszintott prológusból megtudjuk, hasonszőrű (illetve "hasonkopasz") társaival egyetemben már a bérgyilkosoviban elkezdte magába szívni e nemes foglalkozás valamennyi csínját-bínját. Ám ahogy az lenni szokott, az egyik akció során minden balul üt ki, és hősünknek...

Eddig és ne tovább a történet taglalásával! Nem mintha olyan hihetetlen fordulatok szegélyeznék főhősünk útját, de semmiképp sem szeretnélek titeket megfosztani az utóbbi évek egyik legostobább forgatókönyvének nyalánkságaitól... Beszéljünk inkább a szereplőkről, akik viszont egytől-egyig csapnivalóak, élükön a 47-est játszó Timothy Olyphanttel, aki mindenféle karizmát és energiát nélkülöző játékával mesterien teszi tönkre a rendező szinte valamennyi kétségbeesett próbálkozását a középszer elkerülésére.

Apropó, rendező: a film dirigálásával a szinte teljesen ismeretlen Xavier Gens-t bízták meg, akiről mindössze annyit lehet tudni, hogy Frontiere(s) című, komoly underground hype-pal körülzsongott mészárszék-mozija a forgalmazói startpisztoly eldördülését várja, no meg azt, hogy Ringo Lam és Tsui Hark mellett is inaskodott. Azt, hogy az előbbi kérlelhetetlen realizmusa vagy inkább az utóbbi megzabolázhatatlan fantáziája hatott rá inkább, jelen munkája alapján igen nehéz megítélni; annyi bizonyos, hogy az agyonszűrőzött képek, a folyamatosan ficánkoló kamera, valamint a rosszul felvett és helyenként kínosan bénán koreografált akciójelenetek nem igazán idézik egyik "mester" klasszikus stílusjegyeit sem.

Annak oka, hogy mindezek ellenére mégsem tudjuk debütáló filmje után gondolkodás nélkül lehúzni a direktort a vécén, az az, hogy kiszivárgott információk szerint a film végső formája bizony elég messzire került eredeti elképzelésétől, amelynek durvulásait meglátva a stúdió maguk alá fosott executive-jai a Die Hard 4.0 szalonképessé kasztrálásával már bizonyított Nicholas De Toth-ot hívták be egy kis utólagos véreltakarításra és kényszerű fazonigazításra.

Van tehát egy kínosan primitív forgatókönyvünk, egy több sebből vérző szereplőgárdánk és egy minden erejével bizonyítani akaró debütáns rendezőnk, akinek kezéből az utolsó utáni percben csavarták ki a karmesteri pálcát. Így hiába a franchise eredeti médiumára tett egy-két cinkos kikacsintás, és a szívet melengetően gyakran spriccelő agyvelő, a Hitman biztos idei döntős a milyen-mozijegyre-ne-költs-több-mint-egy-ezrest versenyben. Ahogy mifelénk mondani szokták: majd megnézzük, ha kijön PC-n...