Filmkritika: BLACK CHRISTMAS (Kanada, 1974) *****

John Carpenter túl sok minden jót tett le elénk az évek során ahhoz, hogy csak úgy, egyik percről a másikra elküldjük az anyjába. Arról viszont nem lenne illendő hallgatni, hogy breaktrough filmjének, a Halloween (1978)-nek ötlete egy kanadai fiatalember, Bob Clark fejéből pattant ki, aki Michael Myers színrelépése előtt uszkve öt-hat évvel avatta be elképzeléseibe Carpentert. Ezt utóbbi sem tagadja - ellentétben egy, jelenleg igen népszerű filmrendezővel, aki a legkisebb lelkifurdalás nélkül, és a legnagyobb pofátlansággal toldozza-foldozza össze munkáit korábbi, kevésbé ismert filmek jeleneteiből. Hogy ő ki? A monogramja megegyezik azzal, ahogyan az amerikaiak a fülpiszkálót hívják.

Clark, aki addig csupa első osztályú horrorfilmet rendezett (Dead of Night, Deranged, Children shouldn’t Play with Dead Things), és később Porky’s című, elsöprő sikerű tinivígjátékával megváltotta a jegyét Hollywoodba (csak azért, hogy ott huszadrangú komédiák (Csőre töltve, From the Hip) készítésével tengesse napjait) receptje egyszerű volt. Adva van egy őrült (és akkor még finoman fogalmaztam) gyilkos, aki egy viszonylag zárt közösség tagjait tizedeli.

Carpenter odáig volt a maga pofátlan egyszerűségében egyedülálló ötlet vizuális/narratív lehetőségeitől. Egészen addig a nihilista horror ilyetén ábrázolásának egyetlen példánya készült, Mario Bava 1972-es filmje, az Ecologia nel Delitto, amelyben egy csinos földterület birtokjogáért ölték egymást halomba a potenciális örökösök. Az olasz mesterrendezőnek ez a klasszikus munkája mérföldkő az erőszakábrázolás terén (Bava az elviselhetőség korabeli határait már korábbi filmjeiben is feszegette, pl. Sette Donne per L’Assassino), és nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a slasherfilmek első, kiforrott - és legjobb - példánya.

Bob Clark pedig az ő tehetséges “tanítványa”. Mai szemmel nézve persze nem sok eredetit találunk a történetben, de akkoriban a motiváció nélküli őrült gyilkos (mára persze unalomig ismert) horror-toposza - főleg H. e., Halloween előtt - újszerűnek hatott. Ráadásul Clark filmje majdnem olyan jó, mint Carpenter über-klasszikusa.

Jingle bells: karácsony van Kanadában, meg persze mindenhol, ahol egy bizonyos vallás kártékony magja gyökeret vert. Jess-t (Olivia Hussey) valami egészen különleges ajándékkal lepte meg a Jézuska: rájött, hogy terhes. A lány felvilágosult fajta, karrierista is rááadásul, így nem sokat teketóriázik, és az abortusz mellett dönt. A gyerek apja, Peter (Keir Dullea - 2001 Űrodisszeia) érthető felháborodással fogadja a lány elhatározását, és ennek hisztérikus hangot ad. Jess azonban magasról tojik a fejére, és csak még jobban megerősíti magát döntésében.

A leánykollégiumban, ahol Jess lakik - és amely az itthoni móditól eltérően nem a munkásszállóknál csak egy fokkal jobb embergyűjtő, hanem tágas, sokszobás ház - ünnep lévén, a csajok csomagolnak; várja őket az otthon melege. Egyszerre egyik társuk apja tűnik fel a küszöbön, és a gyereke holléte után érdeklődik. A lányok nem tudnak számára kielégítő magyarázattal szolgálni, hiszen ők is úgy tudják, hogy Clare hazautazott…

A lányok barátnőjük eltűnését hallva meglehetősen idegesek lesznek, de a totális pánik akkor keríti csak igazán hatalmába a házat, mikor egy magát Billy-nek nevező eszement kezdi őket obszcén telefonhívásokkal riogatni. Billy beszédstílusa kissé intenzívebb a szokásosnál: ha az ember őt hallgatja, olyan érzése támad, mintha egyszerre több ember lenne a vonal túlsó végén - férfiak, nők, egyebek. Billy ordít, sír, sikít, vonyít, ám a hívásai végén megnyugadni látszik, csak hogy Margot Kidder (később Lois Lane a Superman -ban) fülébe susoghassa: “Meg foglak ölni”.

És állja a szavát. A kollégiumban lakók létszáma hamarosan erősen fogyni kezd, hiába kezd nyomozni az ügyben a műfajveterán John Saxon (Tenebre, Rémálom az Elm utcában), helyi rendőrfőnökként, Billy-t nem lehet megállítani. Jess végső elkeseredésében egymaga néz szembe az őrülttel…

Lehet, hogy valaki Michael Myers-ra bukik. Vannak, akik Jason-t komálják. Freddynek is széles a rajongótábora. Az én kedvencem mégis Billy. Mert ő a legőrültebb. Az a néhány telefonhívása mélyen beágyazódik az emlékezetedbe, és miközben hallgatod, a frász maratont fut a hátadon, libabőröd pedig megkeményedik. Kb. olyan audiohatást produkál, mint Mercedes McCambridge az Ördögűző ben (ő adta a démon számtalan hangját), csak veszettebbül, fékezhetetlenebbül.

Ám Jessben többé-kevésbé ellenfelére akad. Hussey - és vele együtt majd minden szereplő - alakítása a későbbi tinihorrorok agyatlan szereplőiétől eltérően rétegezett és átgondolt, amely persze részben a kimunkált forgatókönyvnek köszönhető. Főleg Kidder játéka élvezetes, aki nagy vehemenciával adja a mocskos szájú (és szexis) koleszelnököt. Bob Clark rendezése, amely többek között a már korábban említett Dead of Night-on, a hetvenes évek egyik legjobb horrorfilmjén csiszolódott (The Night when Johnny came Home címen is ismert), pazar. Rögtön a film elején egy olyan un. POV (Point of View - valakinek a szemszögéből) fahrttal indít, amelynek párja (koppintása?) a Halloween szintén első, és egyben leghíresebb-hírhedtebb jelenete.

Később sem lazít: annak ellenére, hogy a film nagy része ugyanazon a helyszínen, a kollégiumban játszódik, sikerül a tér változatos kihasználásával-bemutatásával a maximális hatást elérnie. Ha kell, nagyvonalú totálok segítségével jeleníti meg a ház veszélyeit, máskor meg ügyes kameramunkával teremt klausztofób hangulatot. A film nem túl véres, de rendkívül intenzív, és az értő stratégiával elhelyezett “beijesztései” kivétel nélkül hatásosak. A fináléra a fenyegetettség érzete szinte elviselhetetlenné válik. Clark nagyon tudott rendezni - akkoriban. A végkifejlet hideg nihilizmusa pedig szép, mint egy áramütés.

Szóval azon a bizonyos napon, mikor már kibontottátok az ajándékokat, és szeretteitek, arcukon halvány mosollyal, szemükben az együttlét meghitt könnyeivel átadják magukat Szent Karácsony hangulatának, csúsztassátok be a videóba a Black Christmas-t. Csak hogy az ünnep feledhetetlen legyen.

 

Kanada, 1974. Rendezte: Bob Clark. Producerek: Gerry Albeid és Bob Clark. Forgatókönyv: Roy Moore. Fényképezte: Reginald H. Morris. Vágó: Stan Cole. Zene: Carl Zittrer. Szereplők: Olivia Hussey, Margot Kidder, John Saxon, Marian Waldman, Andrea Martin, James Edmond és mások.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!