(Bár szabály, hogy ugyanarról a filmről, könyvről, stb., két írást nem közlünk, a Doktor ellenkritikáját (amely korábbi, pozitív Skyfall-recenziónkkal megy szembe), úgy érzem, hiba lett volna megtagadni olvasóinktól. A cikk egyben a Zárt osztály elnevezésű sorozatunk első írása is - ebben a rovatban olyan filmekről emlékezünk majd meg, amelyektől a szerző az agyvérzés határára került. - WF.)
„Even shit has it's own integrity” Gore Vidal
Már az első sajtóközleményből nyilvánvaló volt, hogy piszkosul randa ügy lesz ebből. Sam Mendes filmográfiájának minden egyes nyomorult tétele a létező legkövetkezetesebb módon valósítja meg az émelyítő giccs apoteózisát, az pedig, amikor egy okoskodó pöcsfilkó tökös akciófilmet akar rendezni, valahogy sosem sül el jól.
Az irracionális módon agyonkaserolt forgatókönyvről elég annyi, hogy a sztori legfontosabb moduljait, a dramaturgiai fordulatokat mintha már láttuk volna a közelmúltban (The Dark Knight), a script fennmaradó hányada pedig viccnek sem nevezhető. Ugorjunk. Az egyébiránt kiváló Javier Bardem a rendező úr igényeinek megfelelve hozza a falu ripacsát, az operatőr pedig hiába töri magát, szép képekkel sajnos – bármiképpen is vélelmezi Tarr Béla – csak a fotográfusok kiállításait lehet eladni, ami köztudomásúlag nem azonos a filmmel.
És még nem is ez volna a legnagyobb baj.
Mendes valamennyi műremeke arról tanúskodik, hogy a rendezőnek lövése nincs a szélesvászon lélektanáról. Neki nem elég sejtetni, utalni kell rá; nem elég utalni, meg kell mutatni; nem elég megmutatni, szobrot kell emelni; nem elég szobrot emelni, azt rá kell borítani a nézőre. Abból majd ért a paraszt. Képtelen felfogni a filmkészítés leglényegét, hogy a nappali alapterületével megegyező vászonfelületen a szofisztikált gesztusok is tökéletesen működnek, semmi szükség túlcsinált ripacskodásra meg szakadatlan tehénbőgésre; nem attól lesz egy közlés hangsúlyos, hogy zsinórban ötször, egyenesen a kamerába bámulva vakkantja el valamelyik mellékfigura, és nem attól lesz rétegzett egy karakter, ha explicit ábrázolják a legbelső vívódásait.
Még mindig semmi gond, bírom én az erőset. Számottevő élettapasztalatomnak köszönhetően hozzáedződtem a fent vázolt világnézethez, láttam már szakmai alapon, belülről szellemi fogyatékosok bentlakásos intézetét. Érthetetlen nagylelkűségemtől vezettetve hajlandó volnék megbocsátani, de a karakter lemészárlása felett már képtelenség szemet hunyni.
Szegény, szerencsétlen 007-es: a figura iránt tökéletesen érzéketlen Sam Mendes gusztustalan módon meggyalázta Bond alakját. A világhírre verekedett szopómajom által újradizájnolt duplanullás operatív ügynök képtelen teljesíteni az erőnléti tesztet. Lőni sem tud. Remeg a keze. Szégyenkezik a kora miatt. Nagyon kéne neki a szeszkó. Lyukas a pulóvere, nincs kalapja, buksi fején kopogtat az eső. Keményen üti a balsors, és még a borotváját is elveszítette.
Sammy boy, alig ismerek rád. Más voltál régen. Miféle beteges alkotói önkorlátozás ez? Miért ne lehetne, mondjuk: meleg? Gondoljuk tovább: kerekesszékes meleg? Krónikus vizelettartási problémákkal? És mindezt érvényes társadalombiztosítási szám nélkül! Az mennyire korszerű, mély és árnyalt James Bond volna! Négyzetre, mit négyzetre, sokadik hatványra emelt dráma! Rengeteg jó ötletem van még, kérdezz bátran, you’re welcome. No charge.
Mendes annyira kreatív, mint az önmagát fantáziadúsnak vélelmező kamionparkolós kurva, aki a változatosság kedvéért keresztbe kapja be a munkaeszközt; holott bevallása szerint „azért vállalta el a Skyfall-t, mert valami olyat akart rendezni, ami rákényszeríti, hogy másképp csinálja a dolgokat, mint ahogy megszokta”. Haversrác, ne mondd, hogy senki nem szólt: sajnos pont ugyanazt a fingszagú giccset csináltad, amit megszoktunk tőled. Totális tévútra vitted a Martin Campbell által felépített karaktert, leromboltad Daniel Craig hitelét (a bevételi adatokat tekintve nehéz elképzelni, hogy készül még vele tisztességes Bond-film). Hülyére vetted a filmtörténelem legnagyobb brandjét.
Odaszartál a küszöbre, s bár az utánad jövők talán el tudják takarítani a mocskodat, de a látványt feledni: azt sajnos soha.
Cubby Broccoli, ha élne, kilencágú faszkorbáccsal kergetne végig a Sunset Boulevardon.