Hazai bemutató: 2007. augusztus 23.
Kezdjük a végén: a Csapatleépítés egy közepesen érdektelen horrorkomédia, de a Kárpát-medence bennszülöttjeinek kötelező megnézniük. (Felmentést csak azok kaphatnak, akik egy olasz-magyaron is olasz mezben feszítenek.) Indokaim: 1., itt hangzik el a filmtörténetben először egy külföldi (nevezetesen: angol) produkcióban a „Már minálunk babám” című népdal, illetve a „Mi van köcsög? Ezt beszoptad!” mondat (magyarul természetesen), 2., a film legszórakoztatóbb alakítása a három magyar epizodistához köthető, akik – nyilván kihasználva, hogy a stábból senki nem értett magyarul – némileg túljátszották a szerepüket. Külön kiemelendő közülük a buszsofőrt alakító Boros Sándor (az IMDB tanúsága szerint korábban a Szomszédokban vegzálta Almát és Etust, mint rosszarcú támadó), aki valószínűleg improvizálta ízes magyar káromkodásait, ezzel is demonstrálva, hogy fuck szócskát variáló angolhoz képest mennyivel gazdagabb a mi édes anyanyelvünk. Köszönet érte.
A Csapatleépítés tehát gondoskodik arról, hogy Szlovákia után (Motel) Magyarország is felkerüljön a horrortérképre, bár a Citadellához vagy a Hortobágyi kilenclyukúhoz hasonló emblematikus hátterek helyett csak egy jellegtelen erdő szolgál a történet helyszínéül. A hét főhős egy fegyvergyártó multi alkalmazottjaként érkezik csapatépítő tréningre, de már az odaúton problémák adódnak, le kell szállniuk a buszról, és gyalog találni meg a szállásnak kijelölt, lepusztult erdei házat. Éjszaka furcsa zajokat, zörejeket hallanak, odakinn gyanús árnyak mozgolódnak. Bla, bla, bla. Kiderül, hogy létezik egy legenda, mely szerint elmegyógyintézetből szökött és a sok gyilkolástól bekattant, ex-szovjet katonák portyáznak a környéken. A többi a szokásos: üldözés, menekülés, csúnyán meghalás.
Epigon volta ellenére mégsem lehet élvezhetetlennek bélyegezni a filmet, ami annak köszönhető, hogy a szereplők jellemvonásai, ha csak annyira, mint egy jobb szitkomban, de kidolgozottak. Sztereotípiák, de szórakoztatóak. Először is Tim McInnerny-t kell kiemelni, aki a Fekete Vipera Percy-jeként írta bele magát a tévés szitkomok lexikonába, és a legjobb brit karakterszínészek egyike. Ő játssza a szervilis és gyáva csoportvezetőt. A Futball Faktor című huligánfilm főszereplője, Danny Dyer a tipikus angol lazacsávót hozza: sűrű akcentus, vagánynak szánt dumák, egyenesen a Guy Richie univerzumból. Van még egy kötelező lúzer, egy félénk fekete srác, az ellenszenves yuppie és persze a dögös szőke csaj, hiszen a friss horrortrendek szerint végül mindig a gyengének hitt nő az, aki szétrúgja az ellen seggét. Akad tehát helyzetkomikum is, az ijesztőnek szánt szekvenciákat humorral igyekeznek oldani a készítők, de amennyi ziccert értékesítenek, annyit mellé is bikáznak. Rosszabb esetben neki sem futnak.
Mintha nem lett volna világos számukra, hogy mi a cél. Sokkolni? Parodizálni? Esetleg, a gátlástalan fegyvergyártók tematikájának megpendítésével, ejnye-bejnyézni egyet? Se egyik, se másik nem sikerül igazán. Gore-ból és humorból kevés van, a politikai odamondás pedig túl bátortalan. A stílusbéli hangsúlyváltásokból tisztán kiolvasható a rendező és producer dilemmája, hogy benevezzenek-e a kortárs horrorfilmek versenyébe, vagy inkább csináljanak viccet saját limitált anyagi lehetőségeikből, és az idézőjeleket kitéve, szándékosan elbénázzák a filmet. A kilencvenből nyolcvan percig nem képesek eldönteni, hogy komolyan veszik-e magukat és a zsánert, aztán egy hirtelen váltással – mintha Uwe Boll a forgatás utolsó napján önkényesen lefoglalta volna a rendezői kempingszéket – kapunk egy paródiába illően corny (aki tudja, mi erre a megfelelő magyar szó, jelezze) finálét.
Mégis: alapvetően szimpatikus ez a film. Kis pénz, kis mozi, de legalább megpróbálták. Hadd legyek ezen a ponton demagóg, és a bennem lakozó Lakat T. Károlyt felszínre engedve, feltegyem a kérdést: miért nem készülnek mifelénk hasonló – vagy ha lehet, azért kreatívabb - horrorfilmek? Helyszín, ugyebár látjuk, lenne, pénz nem kellene sok, csak egy hordó művér, a nézők mellét pedig feszíthetné a büszkeség, hogy végre van Magyar Nemzeti Horror.
