BILLY JACK: AZ ELFELEJTETT MOZIHŐS

Hová tűnt Billy Jack?

 

 

 

GRINDHOUSE-SOROZAT, 3.

 

1968-ban mutatták be Budapesten a Halálfejesek című amerikai motoros filmet. A premier olyan botrányosra sikeredett, hogy a városi folklór szerint maga Kádár János tiltatta be a filmet alig néhány nap után. A Halálfejesek soha többé nem került moziba, a tévé sosem játszotta, és DVD-n sem jelent meg idehaza. Köddé vált, mintha sosem létezett volna. Csak az akkori tinédzserek, mai ötvenesek-hatvanasok fejében él elevenen.

A Halálfejesek hamisítatlan B-film volt; eltűnése nem is lenne tragédia, de vele együtt vesztettük el a Billy Jack (1971) címre keresztelt folytatást is, melyet a hetvenes évek egyik legnagyobb hatású alkotásaként tart számon az amerikai filmszakma. Tom Laughlin filmje nemcsak az első blockbuster címét bitorolja, de a korszak Amerikájának és amerikai filmjének vibrálóan színes, magával ragadó képét nyújtja. A Billy Jack sosem került a magyar közönség elé.

A HALÁLFEJESEK

A Halálfejesek eredeti címe Born Losers, azaz született vesztesek. Tom Laughlin, egy állástalan színész, aspiráns rendező készítette, és a főszerepet is ő játszotta. Laughlin alteregója Billy Jack, a Vietnámot megjárt zöldsapkás, aki büszke fél-indián származására és karatetudására. Billy Jack nemcsak Rambo és Chuck Norris előképe, de valamennyi akcióhős prototípusa, aki két éra határán - Piszkos Harry-hez és Mr. Majestyk-hez hasonlóan - összekötötte a kihaló westerneket a modern, urbánus akciófilmekkel.

A címbéli Halálfejesek egy Pokol Angyalai-szerű motorosbanda, mely rettegésben tart egy kicsiny kaliforniai fürdővárost. Csinos lánykákat kapnak el, és erőszakolnak meg. A seriff tehetetlenül, a lakosság rémülten áll az események előtt. Egyedül a magányos, hallgatag hős, Billy Jack állíthatja meg az „elszabadult gazokat” (ahogy a magyar plakát előrevetíti).

Laughlin filmje a westernek alapkonfliktusait (lásd: Délidő) a korszak divatos, lenézett műfajaival kombinálja: a motoros, az ún. beach party, illetve a hongkongi harcművész-filmekkel. Nem véletlen, hisz a film forgalmazója Samuel Z. Arkoff volt, aki a hirhedt American International Pictures (AIP) nevű cégével olyan műfajokra specializálódott, amelyeket a fiatal közönség igényelt, de a hollywoodi stúdiók presztizs alattinak tartottak. Ezek voltak az ún. exploitation filmek, azaz a marketing, az eladhatóság felől megközelített szenzációhajhász, low-budget opuszok, amelyeket az autósmozik és az ún. B-mozik tűztek műsorukra. A Halálfejesek eredeti szlogenje például így hangzott: „Egy ártatlan lányka a fődíj a világ legmocskosabb játékában!”

Arkoff és cégtársa, Roger Corman egy évvel korábban kasszát robbantott a The Wild Angels (1966) című motoros filmjükkel (Peter Fonda és Nancy Sinatra volt a főszereplő). A Halálfejesek ennek a hullámsodrában került az amerikai mozikba, és aratott nagy sikert – jóllehet, a motorosokat nem az ellenkultúra hőseiként, hanem gonosztevőkként ábrázolta.

Laughlin - aki saját maga gyártotta a filmet, a forgatókönyvet pedig filmbéli partnerőjével, Elizabeth James-szel közösen írta - a www.billyjack.com tanúsága szerint ezzel minden idők (addigi) legsikeresebb független filmjét készítette el. A korabeli kritikák elsiklottak a Halálfejesek felett, bár ahogy az Entertainment Insiders írásából kitűnik („tipikus drive-in film – némi extrával”), megérezték, hogy valami történt.

A filmet a hatvanas évek végén nagy meglepetésre itthon is műsorra tűzték a mozik - valószínűleg elrettentő Amerika-képe miatt. A szigorúan 18 éven felülieknek szóló opusz „kábé két hétig volt műsoron, a Puskin mozitól az Astorián túlig ért a sor a jegyekért, aztán talán az erőszakos jelenetekre hivatkozva betiltották” - írta nemrég Turcsányi Sándor a Magyar Narancs-ban.

Vágvölgyi is hasonlóan emlékszik A Pokol Angyalai-hoz írt előszavában: „Ha már Magyarország: a The Wild One (A vad, Marlon Brando filmje – a szerk.) itt egyidejűleg nem ment, viszont pótszer volt: a hatvanas években vetítették a Halálfejesek c. motoros zsánerfilmet, amely a The Wild One tucatutánzata, viszont a főszereplő magyar hangja Latinovits Zoltán volt, és az egykori megfigyelők megemlítik, hogy a Puskin mozi pénztára előtti sor mélyen a Semmelweis utcában is kanyargott, és még valami felsőbb pártszerv is tárgyalt a film váratlan népszerűségéről, a negatív hatások kiküszöbölésének lehetőségeiről.”

 

 

 

TOM LAUGHLIN

 

Thomas Robert Laughlin, ez a méltatlanul elfeledett showman Minneapolisban született 1931-ben Clint Eastwood kortársaként. Az egyetemen futballozott, aztán Kaliforniába költözött, hogy példaképei, Marlon Brando és James Dean nyomában színésznek álljon. Miközben egy-két napos szerepeket kapott a tévétől, method acting-et és hapkido karatét tanult. Ebben az időszakban, az ötvenes évek közepén vette feleségül Delores Taylort, aki életre szóló elv- és cégtársa lett, és akitől aztán három gyermeke született.

Hősünk hamar, huszonöt évesen megkapta a nagy kiugrás lehetőségét, méghozzá Robert Altman Áldozatok (1957) (The Delinquents) című dokudrámájában, melyben amolyan oktalanul lázadó tinédzsert formált meg (Altman ugyabban az évben rendezte James Dean-biográfiáját is). Az első főszerepet néhány kisebb követte hollywoodi stúdiófilmekben – de ez az öntudatos Laughlinnak már nem volt elég. Rendezőnek állt, és 1960-65 között négy mikrobudget független filmet készített (ezek nem maradtak fenn).

A Halálfejesek sikere ebben a közegben, a semmiből jött, és miközben a kötelező folytatásra készült, Laughlin három igénytelen horrort rendezett Don Henderson álnéven.

Laughlin az amerikai filmtörténet egyik legérdekesebb figurája; külsőre-belsőre Jack Nicholson és Charles Bronson keverékeként írható le. Akárcsak kortársa, Nicholson (szintén Arkoff embere), ő is multitalentumnak tartotta magát: írt, rendezett, gyártott a színészkedés mellett, és voltaképpen nem is tehetségtelenül. És akárcsak Bronson, a hetvenes évek másik nagy akcióhőse, nemcsak a hallgatag bosszúálló, de az etnikai hős szerepében is tetszelgett (jóllehet egyikük ereiben sem folyt indián vér).

Laughlint kezdettől valamiféle messianisztikus hevület fűtötte, és feleségével együtt makacsul mindig a saját feje után ment („Billy Jack szerint nem férfi, aki nem a maga útját járja”). Miközben naiv elveket hangoztatott a világbékéről és a szocializmusról, ha pénzre került a sor, cinikus kapitalista lett, aki David Ogilvy-idézeteket skandált, és az utolsó fillért is kiverte a stúdiókból és a mozikból. Világnézetében a keleti tanok vadul keveredtek az indián sámánizmussal és a beatnik szocializmussal, nyakon öntve egy jókora adag nárcizmussal.

Ha összegezni kéne, Laughlin mindenekelőtt remek szintetizátor volt. Filmjeiben – feleségével együtt - nagy tanítóként jelenik meg, aki kezét mindig a társadalom verőerén tartja, összegyűjt és szintetizál mindent, amit a popkultúra éppen akkor felböfög. Szintetizál – és pénzre vált. Vagy azt is mondhatnánk, kizsákmányol (lásd: exploitation), ahogy azt a Billy Jack esetében is tette.

 

BILLY JACK

A Billy Jack a hetvenes évek egyik legszínesebb, legérdekesebb exploitation filmje. Benne van minden, ami a hatvanas évek végéről, hetvenes évek elejéről tudható – Amerikáról és az amerikai filmről. Nem véletlen, hogy bemutatójakor döbbenetes sikert aratott, és máig minden idők legsikeresebb független filmjének számít a maga 58 millió (!) nézőjével.

A Halálfejesek folytatásában Billy amolyan misztikus El Topo-karakterré lép elő, aki harmóniában él a természettel, indián testvéreivel, és totemállatával, a kígyóval. Mindeközben egy „alternatív iskolát” is patronál, pont úgy, ahogy a westernhősök védték az árvaházakat a banditáktól. Az iskolát egy szent életű tanárnő vezeti (Delores Taylor, a rendező feleségének alakításában), aki a westernek apácáit idézi; a banditákat pedig a kisváros redneckjei jelenítik meg.

Nem két generáció áll itt harcban egymással, nem a fiatalok küzdenek az öregek ellen, hanem a WASP-Amerika száll hadba egy új, tágult tudatú Amerikával, mely misztikusan egyesíti a Kolumbusz előtti idők őslakosait a mai fiatalokkal.

A melodramatikus történetben a seriff elzavarja terhes lányát a háztól, azzal vádolván, hogy összefeküdt egy indiánnal. A lányt befogadja az alternatív iskola, de szenvedései ezzel még nem érnek véget, ugyanis az iskola is állandó céltáblája az intoleráns, reakciós kisvárosiaknak. Billy szerencsére kéznél van, és néhány jól irányzott pofonnal helyre teszi a rosszfiúkat.

A Billy Jack ugyanakkor nem (csak) harcművészeti film. Bunyóból kevés akad, és az is meglehetősen fantáziátlan (hiába lassít Laughlin Peckinpah-módra). És nem is csak szociodráma vagy hippifilm. De love story, cinema verité, meditáció és kísérleti színház egyben: ambíciótól duzzadó, létösszegzőnek szánt munka, az ellenkultúra Bibliája.

A központi konfliktus az erőszak kérdése. Hogy mikor jogos, mikor szükséges az erőszak - ha jogos, szükséges lehet egyáltalán. Ezt a kérdést a film szépen végigviszi, és viszonylag intelligensen le is zárja. A Billy Jack legemlékezetesebb képsorai azok, amelyekben fiatal, ártatlan arcok játszanak, énekelnek, vitatkoznak az alternatív iskola falai között – valahogy úgy, ahogy Antonioni remekművében, a Zabriskie Point-ban tették (még a beállítások, kameramozgások is ugyanazok).

Laughlin alkotásában mégis ambíciója a legdicséretesebb. A kivitelezés, a tényleges film messze elmarad rendezője világmegváltó ambícióitól, és leginkább öntetszelgőként írható le. Laughlin közepes színész, mindenki más csapnivaló. Különösen Taylor a tanárnő szerepében (meglepő módon Arany Glóbuszra jelölték a legjobb újonc kategóriájában). A sztori harmatgyenge, a tanulság szájbarágós, a prédikációk átlátszók és végtelenek. Ráadásul a film saját moralizmusa alatt vágja a fát, amikor lassítva ábrázolja a verekedéseket, és két nő megerőszakolását is bemutatja.

 

 

 

A BLOCKBUSTEREK SZÜLETÉSE

 

A Billy Jack nem is elsősorban művészi értékei miatt maradt meg az amerikai film emlékkönyvében. Hanem azért, mert 58 millió eladott mozijegyével, 79 millió dolláros összbevételével a fimtörténet első blockbustere lett.

Laughlin a National Student Film Corporation nevű cégén keresztül, saját pénzből (800 ezer dollárból) gyártotta a filmet. A forgatókönyvet feleségével közösen írta, a produceri teendőket is együtt látták el. Taylor az utolsó percben a női főszerepre is beugrott (Elizabeth James helyére, aki a Halálfejesek-ben játszott).

A házaspár a poklok poklán ment keresztül, míg a forgatókönyvtől a bemutatóig eljutott. A helyszínkeresés során egy bagollyal találkoztak, ami Taylor szerint azt jelentette, hogy gonosz lelkek nem kívánják a film elkészültét. A gonosz lélek hamarosan meg is mutatkozott a Fox képében. A stúdió korábban vállalta a Billy Jack forgalmazását, de az elkészült művet látva azzal fenyegetőzött, hogy újravágja. Nyomatékul lefoglalta a negatívokat is.

Laughlin és Taylor eddigre teljesen eladósodtak, de most kész voltak újabb kölcsönt felvenni, hogy visszavásárolják a filmet a Foxtól. Abba ugyanis semmiképpen nem akartak belemenni, hogy azt mások vágják meg helyettük. Ekkor lépett a képbe a Warner, amely 1,8 millió dollárért megvette az észak-amerikai forgalmazás jogait. Ahogy az Jonathan Bing és David Hayes Open Wide című könyvében is olvasható, a Warner később ugyanúgy visszakozott, mint a Fox, és az 1971-es bemutató során csak B-, autós-, sőt néhol egyenesen pornómozikba osztotta le a kópiákat. A Billy Jack lassan-lassan, két év alatt 4 millió dollárt gyűjtött így össze.

Laughlin iszonyú pipa lett. Biztos volt benne, hogy olyan terméket tett a piacra, amelyre a reklámszakma mestere, David Ogilvy is büszke lenne. De mindhiába: ha hiányzott mellőle a jó marketingmunka. Laughlin – maga is Billy Jackként cselekedvén – fogta, és beperelte a Warnert, méghozzá egyből 51 millió dollárra. A Warner meghátrált, és 1973-ban újra bemutatta a filmet az amerikai mozikban. A promókampány élén azonban már Laughlin állt.

Hősünknek mozikra volt szüksége, hogy grandiózus tervét valóra váltsa. Méghozzá rengeteg mozira. Kiindulási pontja az volt, hogy ha egy masszív reklámkampánnyal sikerül felkeltenie a közönség érdeklődését, akkor a potenciális nézők bárhol, Amerika bármely mozijában megnézhessék a filmet. Ez a gondolkodás ma már evidensnek tűnik, de a Billy Jack bemutatójáig másként működtek a dolgok az amerikai filmforgalmazásban. A stúdió először néhány nagyobb (vagy éppen kisebb) városban letesztelte az adott filmet, és ezek sikerétől vagy kudarcától függően gyártott vagy nem gyártott több kópiát.

Laughlin olyannyira hitt filmjében, hogy hajlandó volt a moziknak egy fix összeget fizetni, ha újra felveszik műsorukra. Cserében viszont a bevétel 100%-a őt illette meg. Mikor ezzel megvolt, kölcsönt vett fel, és újabb forradalmi lépésre szánta el magát: 2,5 millió dollár értékben tévéspotokat vásárolt. Nem elég, hogy a Billy Jack volt az amerikai filmtörténet első filmje, amit komoly kampánnyal a tévében reklámoztak, de egyből több különböző spot is készült hozzá, melyek mindegyike más-más közönséget célzott meg.

A Billy Jack-re a hivatalos honlap szerint 58 millió jegyet adtak el a 210 millió lakosú USA-ban, ami máig rekord a független filmek között (még A passió sem tudta felülmúlni ezt a nézőszámot). Ahogy azt a szakértők feltárták, szokatlanul nagy volt a visszajáró közönség száma, sokan háromszor-négyszer is megnézték a filmet, amely egy generáció meghatározó alkotása lett.

A sikerhez nagyban hozzájárult a főcím és a végefőcím alatt hallható megasláger (a Coventől a „One Tin Soldier”), mely 1972-ben az amerikai rádiók legjátszottabb felvétele lett, és máig minden idők legnépszerűbb háborúellenes dalának számít. A „One Tin Soldier” két szomszédos népről szól, egyikük a hegyen lakik, másik a völgyben. A völgylakók legyilkolják a hegyieket a kincsükért, de amikor ezt a bizonyos kincset keresik, csak egy követ találnak, és rajta a feliratot: „békét a Földön.”

A Billy Jack két leghatásosabb jelenetét ez a dal festi alá: a főcímet, melyben cowboyok musztángokat (az indiánok vadlovait) hajtanak és fognak be, miközben a kamera helikopterről követi őket a hegyeken át; illetve a zárójelenetet, ahol a fiatalok feltartott ököllel szalutálnak Billy Jacknek a börtön felé vezető úton (a Holt költők társasága előképeként).

 

 

 

BILLY JACK UTÁN

 

A Billy Jack egetrengető sikere, annyi megharcolt harc után Laughlinon afféle megalománia hatalmasodott el. Politikai tanácsadókat és reklámszakembereket fogadott fel, hogy az újabb folytatást (The Trial of Billy Jack - 1974) minden idők legnagyobb sikerévé avassa. A 170 perces alkotás brutális reklámkampány mellett (3,5 millió dolláros költés csak a tévében) minden idők legerősebb rajtját vette (30 millió dollár 30 nap alatt).

A negyedik rész (Billy Jack Goes to Washington) 1977-ben érkezett meg. Laughlin producere ezúttal Frank Capra jr. volt, a film pedig nem más, mint idősebb Capra Becsületből elégtelen című klasszikusának utánérzete. Nixon bukásával, Carter Amerikájában a Billy Jack-láz hamar lecsengett, és a negyedik részt végül sosem mutatták be a mozikban.

Csalódván a filmiparban Laughlin elmélyült a jungi pszichológiában és az alternatív rákterápiák kutatásában, és ahogy azt a Billy Jack negyedik részében előrevetítette, politikusi pályára lépett (talán Mike Curb, a Halálfejesek zeneszerzője inspirálta, akit a hetvenes évek végén Kalifornia kormányzó-helyettesévé választottak). Hősünk joggal vélte úgy, hogy Hollywoodban szerzett marketingtapasztalait egy esetleges választási kampány során is hasznosítani tudná.

Laughlin politikusként is rögtön nagyot álmodott: a ranglétrát mellőzve egyből a pártelnökségért indult harcba. 1992-ben a Demokrata Párt elnöki székéért folyó küzdelemben a szavazatok 2%-át szerezte meg, majd 2004-ben - immár republikánus színekben - csúfos vereséggel (0,23%) távozott a porondról.

A www.billyjack.com tanúsága szerint a Laughlin-Taylor házaspár ma is él és virul, és telve ambícióval egy új, nagyszabású Billy Jack filmre készül, mely lerántja a leplet George W. Bushról, véget vet az iraki háborúnak, és harmadik utas megoldást kínál a politikából kiábrándultaknak. A Billy Jack For President „sosem látott módon fogja ötvözni a fikciós filmeket a cinema veritével, a reality filmmel, a dokumentumfilmmel és a komputergrafikával”, miközben „politikai, szexuális, spirituális és pszichológiai forradalmat robbant ki.” A 76 esztendős Laughlin személyes videóüzenetben biztosítja a potenciális befektetőket, hogy az új Billy Jack-film minden idők egyik legsikeresebb filmje lesz.

A Billy Jack-sorozat elérhető 1. régiós NTSC DVD-n.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!