Hazai bemutató: 2007. október 25.
Teória: Rob Zombie és a másik jelenleg agyonajnározott horrorista kiskedvenc, Eli Roth egészen jó rendezők lennének, ha nem a saját gyér forgatókönyveikkel fárasztanának mindenkit. A filmjeikből egyértelmű, hogy rejlik bennük némi tehetség, de nem képes a felszínre bukkanni, mert az egók visszanyomják. Zombie és Roth kiváló adaptálója lehetne mások agyszüleményeinek, ám eddigi filmjeik egytől egyig ortopéd bukdácsolásnak bizonyultak, pontosan mivel a saját szerencsétlen sztorijaikat dolgozták fel (nem gyújtósnak, sajnos.)
Zombie csak önnön helyzetét rontja azzal, hogy Carpenter magnus opusának rimékjével próbálkozik. A csávónak úgy látszik elment az életkedve, egy ilyen csatát nem lehet megnyerni. "Én nem rimékelek, én újragondolom!" Anyád hogy van?
A film nem indul rosszul... na, azért ne essünk egyből túlzásba, érdekesen indul, maradjunk ennyiben. A sztori megközelítése más cseppet: Michael Myers ezúttal nem a középosztály megmagyarázhatatlan kinövése, hanem a white trash (amerikai fehér lecsúszott vidéki munkásosztály) terméke: a mama sztriptíztáncosnő (Rob Zombie feleségének, Sherri Moonnak még 37 évesen is eszméletlen teste van), a mostohafaterja egy totális seggfej (Bill Forsythe (Halálra jelölve) egész egyszerűen szenzációs a rövid szerepben, ő a megtestesült amerikai rémálom: a tökét vakaró, semmittevő, gyerekmolesztáló, büdös-fingós DAD, Al Bundy a végső stádiumban. A film legjobb figurája és legjobb alakítása. Szétröhögtem magam rajta - megjegyezendő, hogy a film tele van horror és b-film ikonok nyúlfarknyi vendégviillanásaival: Tom Towles (Henry - Portrait of a Serial Killer), Udo Kier (Suspiria), Sybill Danning (Howling 2), Richard Lynch (God Told Me To), Ken Foree (Dawn of the Dead 1978)... Repes a rajongói szív!)
Mert eddigi filmjei alapján kezd kikristályosodni, hogy Rob Zombie-nak missziója van: a white trash felmagasztalása, morális tendenciáiktól függetlenül. Már a Devil's Rejects is azzal ért véget, hogy "hőseink", a rohadék sorozatgyilkosok megdicsőültek a heroikus halálban, és anélkül, hogy különösebben poéngyilkos lennék, elárulhatom, hogy Mikey Myers is rendszerellenes glóriát kap, szinte áldozattá degradálódik jelen halloweenkor. Csakhogy Zombie nem jól számol: sem a Devil's Rejects-ben, sem ehelyütt nincs létjogosultsága a szemét felcicomázásának. Azon kívül, hogy szarba születtek, hősei nem válnak érdemessé a katarzisra, a föld mocska maradnak.
Ami Carpenter eredetijében tíz perc, az ezalkalommal egy egész óra: ennyi időt vesz igénybe, míg Zombie eldanolja nekünk a srác elmegyógyintézeti megpróbáltatásainak (amely az új Dr. Loomis (Malcolm McDowell) meglehetősen ötlettelen beszédterápiájában merül ki) történetét. Zombie olyan erővel demisztifikál, hogy az visszaüt: kiveszi a Michael Myers-legendából az összes létező potenciálisan természetfeletti motívumot, a legendát lerángatja földközelbe. Michael Myers ebben az első órában egy meglehetősen unalmas, holdvilágképű, zsíroshajú, túlsúlyos amerikai egyenkölökként definiálódik. Na kösz.
A második óra Michael ámokfutásával telik, amely fordulataiban, lefolyásában az eredeti filmet követi, csakhogy: az egész el van kapkodva, a figurák személyiségének bonyolítása teljesen behal, jó ideig meg sem tudtam különböztetni a potenciális áldozatokként színre lépő lányokat. Míg az elmegyógyintézetis részben láthattunk pár érdekesebb rendezői húzást, addig a kergetőzés alatt az egész a neo-slasherek fantáziátlan szintjére süllyed. Az első óra realitáséhségének nyoma sincs, Michael ekkor már a jól ismert slasher-terminátor, és minden átmenet nélkül válik azzá.
Felesleges volt megerőszakolni Carpenter úttörő filmjét - mint ahogy a 2007-es változatban totálisan feleslegesnek hat, mikor két ápoló megerőszakolja az egyik nőpácienst. Csak hogy még betegebb, borzalmasabb legyen az összhatás? Nem és nem, nem jön be a számítás, ezeknek gőzük sincs arról, hogy a kevesebb több.
Halloween. USA, 2007. Írta és rendezte: Rob Zombie. Producer: Malek Akkad. Zene: Tyler Bates. Fényképezte: Phil Parmet. Szereplők: Malcolm McDowell, Sherri Moon, William Forsythe, Daeg Faerch, Brad Dourif, Udo Kier és mások.