Hupikék törpikék és Tintin országa: a belga képregény 1.rész

A Frankofónia Ünnepe ezév márciusában is megrendezésre került Budapesten és számos más magyar városban, a rendezvénysorozat részeként pedig március 6-án kiállítás nyílt a fővárosi Francia Intézetben "Bulles*, jazz, blues" címmel, melyet Jean Auquier, a brüsszeli képregénymúzeum igazgatója vezetett fel a "Hupikék törpikék és Tintin országa: a belga képregény" című előadásával.

Tekintve, hogy a Képregény.net és a Geekz színeiben én is részt vettem az eseményen, ráadásul a mi társaságunkból az egyetlenként, aki bírja a francia nyelv obskúrus tudományát, úgy döntöttem magamra vállalom a tolmács híján (a frankofónia szellemének jegyében) vegytiszta francia nyelven előadott áttekintés érdekesebb pontjainak megosztását a nagyobb publikummal (az amfiteátrumban mindössze huszonegynéhányadmagammal jelentem meg) a belga képregény gazdagságáról és történetéről.

Tintin, a világutazó - egy fiktív riporter kalandjai

A George Prosper Rémi, avagy művésznevén Hergé (ami neve felcserélt kezdőbetűinek fonetikus kiejtése: R.G.) alkotta mára kultikussá vált képregényfigura a Magyarországon is ismert olyan belga nevezetességek közé tartozik, mint Lucky Luke, Astérix vagy a Hupikék törpikék, születése pedig 1929-re, a Vingtieme Siecle belga újság oldalaira tehető. A Tintin a szovjetek földjén (Tintin au pays des Soviets) folytatásos képregénysorozat egyenesen az újság szerkesztőjének, Norbert Wallez katolikus apát kérésére indult útnak, és akkora sikere lett, hogy a Szovjetunióból vonattal hazaérkező és a kiadó által felbérelt ál-Tintin jókora éljenző tömeget csődített a brüsszeli Gare du Nord pályaudvarára. A hirtelen jött népszerűség egyenes úton vezet a következő, kongói tudósításhoz (Tintin au Congo, 1931), ami tökéletesen tükrözi a kor gyarmattartó belga világképét: "A negrók nagy gyerekek csupán... még szerencse, hogy mi ott vagyunk nekik." A naívnak és primitívnek ábrázolt feketéknek tartott felvilágosító óra hazájukról, Belgiumról, az antilopok cél nélküli halomra gyilkolása vadászat címén és az orrszarvú irhájába fúrt lyukba helyezett dinamitrúddal szerzett trófea később mind helyesbítésre került a politikai korrektség jegyében, mikor 1946-ban Hergé újrarajzolta a színes oldalakkal újfent kiadott, eredetileg fekete-fehér albumokat.

Egy belga képregényhős népszerűsége hazájában nem különösebben ritka dolog, Tintin kalandjait azonban legkevesebb 50 nyelvre fordították le és albumai több százmilliós példányszámban keltek el, tehát joggal tehetjük fel a kérdést, vajon miben rejlik sikerének titka? Nem kell túlságosan mélyreásnunk, hogy észrevegyük, főhősünk ábrázata nem rendelkezik igazán karakterisztikus vonásokkal (talán a védjegyének tekinthető hajtincset leszámítva), így a célközönségnek szánt fiatal (és persze a képregénykedvelő idősebb) olvasók könnyedén azonosulhatnak vele, ráadásul az albumokban minden kortalanul népszerű szüzsé megtalálható az Indiana Jones fémjelezte kalandfilmeken át (A kék lótusz, A Nap Temploma) a tiszta és tudományos fantasztikumon keresztül (Tintin Tibetben, Cél a Hold) a krimibe és kémhistóriákba (A Castafiore ékszerek, Ottokár jogara) illő fordulatokig. A humort is több szinten adagolva kapjuk, a némileg kifinomultabb típusát maga Tintin és az örökké szórakozott Tournesol professzor szolgáltatja, míg a részeges és szangvinikus Haddock kapitány a szeretnivalóan ütődött Dupont-Dupond párossal karöltve a slapstick komédiát lopja be a történetekbe.

A kapitány figurája egyébként meglepő módon pozitív fogadtatásra talált a kor mélyen katolikus keresztényi értékeket valló Belgiumában nagyon komoly alkoholizmusa (egy üveg Loch Lomond láttára bármilyen helyzetben elveszti a fejét) és szórakoztató vulgaritása ellenére.

A belga BD** és a valóság összefonódása

A képregények és a valós, aktuális események kölcsönösen hatással vannak egymásra, különösen igaz ez a belga BD-re. Az első valóban csak képregényekkel foglalkozó francia-belga magazint 1938-ban indítja útjára Jean Dupuis méghozzá Journal de Spirou címmel. Az újság központi karaktere a Rob-Vel teremtette lángvörös hajú Spirou (nevét a vallon mókust jelentő spirou szóból eredezteti), aki eredetileg kifutófiúként dolgozik ikonikus piros ruhájában, majd elválaszthatatlan barátjával, Fantasio-val együtt munkát kap épp annak az újságnak a szerkesztőségében, aminek nevét kölcsönözte. Fiktív újságíróként, akárcsak Tintin, rengeteg kalandon megy keresztül, és a hozzá csatlakozó új szereplőgárda népszerűsége olyan karaktereknek biztosít albumszerű megjelenést, mint például a fura, de szeretnivaló leopárd-majom keverék Marsupilami. A valódi Spirou magazin szerkesztőségének ajtaja (a rajta lógó tábla tanúsága szerint) egyébként mindig nyitva áll és lehetőséget ad olvasóinak, hogy személyesen adhassanak hangot véleményüknek.

1947-től a belga André Franquin veszi át Spirou kalandjainak szövését és az Egy varázsló van Champignac-ban (Il y a un sorcier a Champignac) című történetével egy kvázi ismeretlen, általa sosem látott, a felesége képeslapgyűjteményének egyik példányáról másolt kastélyt tesz híres turisztikaI célponttá. Hergé hasonló módszerekkel dolgozott, az Egyszarvú titkában a helyi bolhapiac tűnik fel, a Nap Temploma azték piramisainak papírra vetését komoly kutatómunka előzi meg, a Letört fül (L'Oreille cassée) történetének fókuszaként funkcionáló titokzatos bálványnak pedig a városi múzeumban kiállított egyik szobor szolgált mintaként, melynek hatására a múzeum szuvenírboltjának egyik legkelendőbb portékájává vált ama bizonyos bálvány replikája, aminek fülét aztán a boldog tulajdonos sajátkezűleg letörhette.

A fentebb már említett Franquin talán leghíresebb figurája, az elképzelhetetlenül lusta, ám végtelenül jóindulatú Gaston Lagaffe, aki szintén a Spirou magazin munkatársa, kalandjai során ugyan indirekt módon, de egyértelműen a környezet és az állatok védelme mellett foglal állást. Talán nem véletlen, hogy a valódi Green Peace felkérésére Franquin és teremtménye, Gaston vállt vetve kampányoltak a szervezet célkitűzéseiért különféle reklámokban és plakátokon. A BD és a valóság hatás-visszahatásának legszebb példája pedig talán az, amikor Gaston-nak szobrot emelnek Brüsszelben, egy Brüsszelben játszódó képregény oldalain pedig megjelenik ez az utcarész a rendkívül könnyen azonosítható szoborral.

A cikk második része a kepregeny.net magyar képregényes oldalon fog megjelenni hamarosan...

*a bulle francia nyelven a képregényekben használatos szövegbuborékot jelenti
**a BD a bande dessinnée, azaz franciául a képregény bevett rövidítése

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!