képregényelmélet

Kocsmapult: Szuperhősválság, 2. rész

(A cikk első része itt található.) Bár a múltkori „siránkozással” ellentétben a mostani írásnak az a célja, hogy rámutasson az érem másik oldalára, azaz a szuperhősök jelenlegi helyzetével kapcsolatos lehetőségekre és reményére, azért ahhoz, hogy eljussunk odáig, kénytelen vagyok egy kis további siránkozással indítani. A Marvel és a DC képregényei iránti tisztelet általában véve egyre csökken, és csökken – és nem nehéz megérteni, hogy miért. A kiadók majd’ beledöglenek, hogy menő sorozatokkal álljanak elő, minden a vagány koncepciókról és a monumentalitásról szól (ld. még: Hollywood), csakhogy közben szem elől tévesztik azt a célt, amit a ’80-as évek paradigmaváltó művei után tűztek ki maguk elé. Jelesül, hogy a képregényeiket, illetve a szuperhősöket úgy általában, komolyan vegye a nagyközönség, hogy legitim művészi formát faragjanak belőlük.

Futószalagon való termelés folyik, nagyüzem van, és így nehéz értéket előállítani: a Watchmen, a The Dark Knight Returns vagy a Born Again (Daredevil) olyan szofisztikált, érett, komplex alkotások voltak, amik kihasználták, sőt, hirdették, világgá kürtölték ennek a médiumnak a nagyszerű lehetőségeit. Jelenleg azonban a kiadók furcsa irányelvek szerint működnek: a felnőtt olvasóközönségük igényeinek kielégítésére törekednek, de ezt a képregény határait feszegető, jól átgondolt művek helyett többnyire olyan fröccsentett történetekkel és stílussal teszik, ami inkább a szellemi gyorskajához szokott fiatalokhoz látszik szólni, akiket viszont sehogy sem tudnak megnyerni maguknak.

Persze, az előző részben éppen nem annyira a szofisztikált és érett sztorikat hiányoltam, mint inkább a színtiszta szórakoztatást. De, egyrészt, ki mondta, hogy ennek a kettőnek ki kell zárnia egymást, másrészt, tényleg ideje lenne már, hogy a két nagy kiadó felüsse az értelmező kéziszótárt a „diverzifikáció” szónál (vagy guglizzanak rá). Ez a massza, amit a sorozataik most alkotnak (nyilván tisztelet a kivételnek), a nagy, reklámszövegeik szerint „óriási változásokat hozó” crossoverekkel együtt, nyilvánvaló kreatív zsákutca. Remélem, a Marvel/DC vezetői veszik maguknak a fáradságot, hogy kikukkantsanak a kisebb konkurenciák felé is – úgymint Image és társai.

Az Image pl. döbbenetesen minőségi és sokszínű képregénykiadást művel az utóbbi két évben. Azelőtt sem voltak rosszak, de jelenleg egyenesen a zászlóvivői annak a tendenciának, ami a független alkotók és sorozatok felemelkedését jelzi. Ezek egyre nagyobb szeletet követelnek maguknak a piacon, egyre nagyobb hype és elismertség övezi őket. Egy brooklyni képregénybolt (Bergen Street Comics) februárban közölte a vevőivel, hogy a következő pár hónapban fokozatosan leveszi a Marvel és a DC sorozatait a polcairól – előrendelni, megvásárolni továbbra is lehet őket, de a polchelyet inkább fenntartják az önálló, alkotóik által birtokolt címeknek, a szerkesztők által igazgatott, írókat és rajzolókat váltogató, más sorozatokba és crossoverekbe átláthatatlanul bekapcsolódó, önellentmondásokba futó, zavaros szériák helyett. Ez csak egyetlen kis amerikai bolt a sok közül, és aligha csinál nyarat, de ezen a példán is jól látszik, hogy a helyzet változóban van.

A nagyoknak érdemes lenne meggondolniuk, hogy igazodjanak ezekhez a trendekhez. Kevesebb, de átgondoltabban szerkesztett sorozatot kellene futtatniuk, nagyobb szabadságot adva a gondosan kiválasztott alkotógárdáknak. Igazi tehetségeket kell leszerződtetni, és nem azért, hogy aztán gúzsba kössék őket, hanem azért, hogy hadd éljék ki kreativitásukat, hadd kísérletezzenek. Nem kell hat Batman-sorozat, öt Justice Leage-csapat és nem kell Rozsomák meg Pókember mindenhova, még mellékszereplőnek sem. Nem kell sorozatgyártás, minőség kell mennyiség helyett, és picsába az 52 címmel. Semmi értelme görcsösen ragaszkodni egy számhoz ostoba presztízsokok miatt. Mindez persze szép elgondolás, de könnyű visszavágni a kérdéssel: hogyan is engedhetné meg magának a kísérletezést egy profitorientált vállalkozás a régi sikerreceptek alkalmazása helyett? Kivéve, hogy azok a receptek már nem olyan sikeresek, mint egykor. És itt jön (jöhetne) elő a pozitív oldala a filmadaptációk előretörésének. Ha egyszer a kiadóknak már úgyis a megafilmek jelentik az igazán nagy bevételi forrást, nem lenne kifizetődő az azokhoz képest szinte elhanyagolható pénzt termelő képregényekkel új utakat keresni? És mintha látnám is annak jeleit, hogy tényleg vannak ilyen próbálkozások.

Persze, nem a DC-nél, ami az olvasók és a kritikusok szemében is folyamatosan csúszik lefelé a lejtőn, egyre érdektelenebb szériákkal, egyre átlagosabb, műanyag látványvilágokkal, egyre kétségbeesettebb gimmickekkel, mind a marketingben, mind a karakterekben és a világújítási szándékban. A kiadót egyébként is alkotók egész sora (pl. Mark Waid) ostorozta az utóbbi hónapokban, nem csak a kreatív szabadság lehető legdurvább korlátozása, de az írók és a rajzolók pofátlan kiszipolyozása miatt is (ettől persze még vannak remek sorozatok a DC-nél is, a Batmantől a Swamp Thingen át a Wonder Womanig). Közben a Marvelnél szép csendben fújdogálnak a változás szelei, és láthatóan sokkal nagyobb teret hagynak az alkotóiknak, mint a DC, vagy mint akár pár évvel ezelőtt ők maguk. Ahelyett, hogy a hozzájuk szerződött tehetségeket beolvasztanák, hagyják, hadd hallassák saját, egyéni hangjukat.

Rick Remender ugyanolyan szimpatikusan őrült és lendületes ponyva sci-fis történettel kezdte pályafutását az Captain Americánál, mint amilyen korábbi Image-szériája a Fear Agent volt. Dan Slott megölhette Peter Parkert (még ha csak ideiglenesen is), és testébe helyezhette egyik legnagyobb ellensége, Doctor Octopus elméjét (Superior Spider-Man). Matt Fraction ritkamód egyedi és emberi, visszafogott történetekkel operáló, stilisztikai bravúrként valósíthatta meg Hawkeye-sorozatát. Jason Aaron a Thor: God of Thunderben a Marvel univerzum egészétől függetlenül írhatott (és írhat máig is) a kilenc világban szerteszét játszódó, óriási fantasy eposzokat. Mark Waid végre eltávolíthatta a Daredevilt abból a „grim & gritty” stílusból, ami Brian Michael Bendis és Ed Brubaker idején még fantasztikusan működött, de ami az utóbbi években már borzalmasan erőltetetté vált. Jonathan Hickman Avengers-sorozatainak erősen tudományos/evolúciós/morális problémaköre és hangvétele is csak rá jellemző. Brian Posehn és Gerry Duggan Deadpoolja az utóbbi évek egyik legviccesebb, független képregényhez méltón vad sorozata. (Néhány hasonló pozitívum nyilván akad a DC-nél is, de ott ezek inkább érződnek kivételeknek, mint tendenciának.)

És egyre kevésbé tűnik úgy, hogy az aktuális nagy crossoverekbe beleerőszakolnák ezeket az egyéb címeket, holott – ha már Thor – J. M. Straczynski éppen emiatt a gyakorlat miatt távozott a Marveltől 2009-ben  (bár ez a DC-nél is megfigyelhető szerencsére, pl. a jelenlegi nagy „eventjük”, a Forever Evil is csak néhány szériába ágazik el – csak ott ezt egyéb baromságokkal kompenzálják, mint pl. a Villain’s Month). Ezek a szokásostól elütő, kisebb-nagyobb mértékig merész húzások mind szépen ki is fizetődtek – illetve, ha megnézzük eltérő stílusaikat, műfajaikat, akkor bizony ez kezd nagyjából az a fajta diverzifikáció lenni, ami felé haladniuk kellene a kiadóknak. Könnyen lehet, hogy a DC (ami a diverzifikáció ellenkezőjét csinálja, ld. a Wildstorm és a Hellblazer beolvasztását) azért nem tesz efféle lépéseket, azért toporog a saját szarában, mert még nem nevelte fel magának azt a masszív mozifilmes fejős tehenet, amit a Marvel már vagy 5 évvel ezelőtt megtett, és aminek pénzügyi hátterével merészelhetne elszakadni a régi módszerektől.

Egyébként nyilván nem tudni, hogy a mostani szuperhősfilmes őrület meddig tart ki Hollywoodban, hiszen trendek mindig jönnek és mennek, de a Marvelnek pl. 5-6 évre előre megvannak a tervei. Ami azt is jelenti, hogy a mainstream szuperhősképregények előtt jelenleg két út áll: vagy megragadnak a jelenlegi állapotukban, sőt, egyenesen arra a szintre redukálódnak, amin már csak felhasználható nyersanyagai lesznek a filmiparnak, és a művészi igényesség többé fel sem merül velük kapcsolatban, vagy megújulnak, és utánanyúlnak olyan olvasóknak is, akik már leszoktak az olvasásukról, vagy akik akár sosem olvasták őket korábban. Jól behatárolt, egyértelmű koncepciók mentén meghatározott sorozatok kellenek: olyanok, amik gyerekeknek szólnak, olyanok, amik nőknek, olyanok, amik a gyereklelkű harmincasoknak (a mostaniak általában ilyenek – ezekből is kell, de nem CSAK ezekből kell), olyanok, amik a médium határait feszegetik, olyanok, amik fontos, érdekes és vitatott témákat érintenek – az eposzi akcióktól a vad vígjátékokon át az elgondolkodtató drámákig. A sötét, komor művektől a kellemes, önfeledten szórakoztató darabokig. Olyan sorozatok kellenek, amikre felfigyel a nagyvilág is, nem csak a rajongók, és amikről hírt ad a New York Times (nem, nem gimmickre, nem „Superman halálára” gondolok). És egyikből sem kell húsz, de még tíz, vagy akár öt sem.

Ezen kívül le kell vetni a kontinuitás béklyóit, nem kell mindennek mindennel összefüggésben lennie, nem kell minden sztorinak rögtön három másik sztoriba vezetnie, hagyni kell, hadd menjenek a szériák a maguk útjain, elég, ha külön event képregényekben érnek néha össze. Nem kellenek sorozatok csak azért, hogy ennek meg annak a karakternek is legyen egy sajátja, nem kell szálakat és szereplőket bevezetni sehova, csak azért, mert a filmadaptációkban népszerűek voltak (sőt, ezt a visszahatást jobb lenne teljesen kigyomlálni). Főleg nem kellenek sorozatok csak azért, hogy teljesítsenek velük valami szaros kvótát.

A konklúzió? Én bízom benne, hogy mindez, vagy legalábbis valami hasonló pozitív változás előbb-utóbb bekövetkezik. Szuperhősképregények mindig is lesznek, nem egy hullámvölgyön túljutott már a zsáner, túl fog majd jutni ezen is. A kérdés csak az, hogy mikor, és főleg, hogy addigra mennyire sínyli meg ezeket az állapotokat. Jelenleg az igazán izgalmas és érdekes dolgok jellemzően a Marvel és a DC világain kívül történnek Amerikában, és ha ez sokáig így marad, akkor egyre többen és többen hagyják majd ott a mainstream jelmezes igazságosztók piacát (főleg, hogy a független képregényes szcéna is tele van jelmezes igazságosztókkal, szóval nem mintha nem lenne mindenféle alternatíva). Még ez sem tragédia, mert ha a szuperhősök egyszer kimásznak ebből a gödörből, annak híre megy, és az elpártolt olvasók is visszatérnek majd. De azért jó lenne, ha nem érnénk el egy ronda mélypontot ahhoz, hogy tényleg javulni kezdjenek a dolgok. Talán nem fogunk – megkockáztatom, hogy legalább a Marvel jó úton halad. Márpedig elég az egyiknek jó úton haladnia, hogy a másik előbb-utóbb kénytelen legyen követni.

Kocsmapult: Szuperhősválság, 1. rész

Az utolsó nagy, mainstream szuperhős, akit felszívott magába a popkultúra globális szivacsa, 1974-ben született – igen, Rozsomákról van szó. Az azóta eltelt negyven évben nem jött egyetlen új jelmezes igazságosztó sem, aki akkora hatással lett volna a világra, aki akkora ikonná vált volna, mint ő. Rozsomák még bekerült Superman, Batman, Pókember és a hozzá hasonlók társaságába, azóta pedig csak a nagy halál van (talán az 1991-ben debütált Deadpool az egyetlen, aki közel járt hozzá, hogy ilyen jelentős figura legyen, de ő még mindig csak a szűkebb értelemben vett geekek kiskedvence). Kell ennél jobb és egyszerűbb érv arra, hogy a mainstream szuperhősképregények mennyire képtelenek megújulni? Hosszú évtizedek óta ugyanazokkal a karakterekkel zsonglőrködnek, akik mostanra saját, szappanoperaszerűen hömpölygő kontinuitásuk rabjai – nem lehet őket megváltoztatni, megölni, jelentősen megújítani, nem öregedhetnek, nem házasodhatnak (ha mégis, azt előbb utóbb eltörlik, mintha soha meg sem történt volna), csak az marad, hogy újra és újra elmeséljék velük nagyrészt ugyanazokat a történeteket. Elég szarul hangzik, nem?

Gyorstalpaló: A ’30-as évek végén megszületett Superman és Batman karaktere, majd a siker mintájára jöttek a többiek, beindult a futószalag: Wonder Woman, Flash, Captain Marvel, Captain America stb. A második világháború sok sorozatot a propaganda irányába vitt, utána pedig az egyre agresszívebben terjedő sci-fi és krimi képregények kárára csökkent a szuperhősök népszerűsége. Az ’50-es évek végére valamennyit visszanyertek belőle, a ’60-as évek első felében pedig Stan Lee forradalmat robbantott a Marvel égisze alatt. Az ő hősei Supermanhez és társaihoz képest meglepően emberiek voltak: ha egyikükről lekerült a maszk, alatta esetleg egy tinédzser fiú rejtőzött, aki ugyanolyan problémákkal küszködött, mint megannyi igazi tinédzser fiú a világon. A jelmezes igazságosztó többé nem feltétlenül megfoghatatlan bálvány volt, lehetett akár a szomszéd srác is – vagy az olvasó maga.

A ’70-es években vége szakadt a szuperhősök ártatlanságának, antihősök, illetve komolyabb, sötétebb tónusú történetek születtek, amik alkalomadtán társadalmi problémákat sem féltek érinteni (ld. a drogfüggőségről szóló Pókember és Green Lantern/Green Arrow sztorikat). A ’80-as években a jelmezes igazságosztók felnőttkorba léptek a Watchmennel és a The Dark Knight Returnsszel, amik amellett, hogy elősegítették a műfaj komplexebbé, kifinomultabbá válását, és tökön rúgták a "képregény gyerekeknek való" ige ostoba hirdetőit, utat nyitottak a később majd gombamód szaporodó ironikus, szatirikus, posztmodern/meta személetnek is. A ’90-es évek főleg az amerikai képregénypiac majdnem-összeomlásáról híres, egyébként a karakterek sebezhetősége (Superman „halála”, Batman „gerinctörése”), és az ezzel kapcsolatos agyament szenzációhajhászás uralta az időszakot, a kreativitás pedig elkezdett oldalágakba szivárogni (Dark Horse –Hellboy, Image – Spawn). A 2000-es éveket már nehéz trendek által meghatározni, bár a Marvel Ultimate univerzumának és a Warren Ellis/Bryan Hitch duó Authorityjának hatása érezhetően máig gyűrűzik („hardcore” szuperhősök, „szélesvásznú” történetmesélés). De mi jellemzi az utóbbi éveket, innen hova tovább?

Hol van manapság a változtatási szándék, a fejlődés, a merészség, a tökösség? Kicsit úgy tűnik, mintha a DC és a Marvel lefutotta volna az összes kört, amit a témában le lehet futni. A ’70-es évek második felének újszerű antihősei már a ’90-es évekre standarddá váltak, a ’80-as évek komorsága és érettsége szintén betagozódott a fősodorba, a ’90-es évek „sebezhető/halandó” hőseinek koncepciója mára nevetség tárgya (halál-feltámadás körforgása), és már nem csak a független sorozatokban lehet Dunát rekeszteni az alternatív, a klasszikus felfogást megcsavaró szuperhőstörténetekkel, de ezek beszivárognak a mainstreambe is (Hawkeye). Egyikben sincs már semmi különös (és ez független az adott sorozatok mindenkori színvonalától), viszont minden karakterrel megtörtént már minden, csurig van a történetük ezer kalanddal, szerelemmel, drámával, halállal, feltámadással, eposszal és tragédiával, minden szarral, amit el lehet képzelni, és sok mindennel, amit nem. És hol van egy olyan sztori, aminek van bátorsága tabukhoz, vitatott témákhoz nyúlni, mint anno a ’70-es években? Ott volt pl. az Ultimate Spider-Man 2008-as éves különszáma, ami körül már előzetesen hatalmas hírverés alakult ki, merthogy a tinédzserek közti szexről volt szó benne (a 16 évesPeterrel és Mary Jane-nel) – de a témát a konformista – és álságos – „várjunk még ezzel” konklúzióval sumákolták el.

Egyrészt a Marvel és a DC szorult helyzetben vannak, mert az olvasóik egyre nagyobb része van 30 év felett – vagyis a felvevőpiac öregszik, hiányzik az utánpótlás, egyre kevesebb gyereket érdekelnek a képregények. Másrészt viszont ezt a helyzetet legalább részben saját maguknak köszönhetik. A Watchmennel és a The Dark Knight Returnsszel annak idején behúztak sok kétkedőt és felnőttet, azóta pedig ennek a rétegnek a kielégítésére törekednek, csak közben elhanyagolták a fiatalabbakat - és bár ennek nem kellene vagy/vagy szituációnak lennie, ezek a cégek egy dologban egész biztosan nem voltak jók soha, az pedig a termékpalettájuk diverzifikációja. Csak nézzük meg, mennyire ritka manapság az igazán felhőtlen szórakoztatás (FUN!) ezekben a sorozatokban: a szuperhősök elvileg példaképek, de melyik kölyök akar olyan hős lenni, akit már kétszer megöltek és feltámasztottak, klónoztak, akinek az élete tele van bűntudattal, tragédiával, kétségekkel, barátai/barátnői, családtagjai jelentős részét pedig kinyírták az utóbbi években, és folyton gyötrődik valami miatt? Persze, kell a dráma is, csak nem ilyen mértékben, nem ilyen erőltetetten, és főleg nem úgy, hogy egyébként is csak az aktuális sztoriig/eventig tart a hatása.

Nyilván az sem segített a fiatal vevők elmaradásában, hogy az utóbbi másfél évtizedben vészesen elterjedtek az olyan alternatív szórakozási formák, amikkel szemben a képregény nehezen állja a sarat a körükben (a Facebooktól kezdve a DVD/BD-ken át a konzolokig és okostelefonokig), de naivitás lenne azt gondolni, hogy ha a kiadók időben felismerték volna a problémát, nem tehettek volna valamit kiadványaik népszerűbbé, versenyképesebbé tételéért. Ez csak üzlet: igényfelmérések, pozicionálás, marketing. A Marvel és a DC azonban, noha egyfolytában szajkózzák a szöveget a megújulásról, láthatóan évtizedek óta képtelenek letérni a járt és elkoptatott útról, és szépen bedobozolták magukat abba a pozícióba, ahol a fent említett, öregedő olvasótábor igényeinek felelnek meg. Ez pedig hosszútávon bukta.

A DC 2011-ben azért indította nulláról az egész univerzumát az Új 52-vel (a ’85-os Crisis on Infinite Earths után másodszor), hogy új olvasókat húzzon be – elbaszta. A sorozatok ugyanolyanok voltak, ugyanazoknak szóltak, és egyébként is, az is lehet, hogy már késő egy ilyen „egyszerű” trükkel (értsd: a hatalmas, átláthatatlan és ellentmondásos kontinuitás eltörlésével, tiszta lappal) megfogni a potenciális érdeklődőket. Hosszú évek maradtak ugyanis ki, azaz lassan felnő az a generáció, ami a ’80-as, ’90-es évekbelivel ellentétben már szinte egyáltalán nem olvas képregényt, és innentől kezdve jó eséllyel nem fognak az ő gyerekeik sem.

A kiadók a nagy, sok évtizedes ikonjaiknak köszönhetően tudnak még ilyen helyzetben is szakítani: az alapvetően felnőtt olvasótábor ellenére a rajongók többsége sorozatokat, karaktereket követ, nem írókat, rajzolókat, ami egy franchise-rendszeren belül (számukra) elvileg nem feltétlenül szerencsés, hiszen a minőség ki van téve a mindenkori szerkesztői és marketingszempontok, illetve az azok által meghatározott alkotógárda változásainak. De a szappanopera behúzta az embereket Pókember, Batman és a többiek életébe, így sokan akkor is veszik, illetve gyűjtik ezeket a füzeteket, amikor az aktuális sztorik éppen nem tetszenek nekik, részben, hogy „ne maradjanak le”, részben az „előbb-utóbb úgyis jobb lesz” gondolatmenetet követve. (Ami még csak nem is önáltatás, mert ezeknek a szériáknak a színvonala folyamatosan, éveken, évtizedeken át hullámzik, hol fent, hol lent). Ezért van egyszerre féltucatnyi Batman-képregény, és ezért kell Rozsomák és Pókember szinte minden létező szuperhőscsapatba. Ez viszont egy rohadtul felelőtlen, meggondolatlan belekényelmesedés a fenti helyzetbe, ráadásul olyan kuszaságot eredményez, ami az esetleges új olvasót kapásból elrettenti. („– Láttam az új X-Ment, tök jó volt, gondoltam, kipróbálom a képregényt. Van? – Persze, melyiket kéred? – Miért, több van?  - Naná, vagy 10. – 10 X-Men? Oké, melyik a fősorozat? – Attól függ, honnan nézzük. – Fogom érteni bármelyiket előismeretek nélkül? – Hát…” Stb.)

Közben ezek az ikonok fénykorukat élik a mozivásznon, és kezdem úgy érezni, hogy ennek hatásai magára a képregényiparra inkább negatívak, mint pozitívak. A Marvelnek nyilvánvalóan aprópénz a képregényekből származó bevétel amellett, amit egy Bosszúállók hoz a konyhára, ami nem baj, viszont egyértelmű, hogy ezek az audiovizuális orgiák nem késztetik a nézőiket arra, hogy a karakterekkel az eredeti médiumukban is ismerkedjenek. Míg a szerzői sorozatok eladásait egy mozis vagy tévés adaptáció az egekbe katapultálhatja (ld. Watchmen, The Walking Dead), addig a franchise-rendszerben működő szuperhősöknél még akkor sem jelent szinte semmit a filmes boost, ha a kiadó direkt igyekszik a képregényeket minél hasonlóbbá tenni az adaptációkhoz (ld. a Bosszúállók közönségét megcélzott, a filméhez hasonló csapatfelállással startolt Avengers Assemble-t, vagy a Samuel L. Jackson-féle Nick Fury borzalmasan kínos beleerőltetését a kontinuitásba). Jelenleg a filmek ilyen szempontból csak arra jók, hogy még egy látványosabb, színesebb, izgalmasabb, nagyobb közösségi élménnyel járó alternatívát kínáljanak a comicokhoz képest, tovább erősítve a fiatalok „minek olvassam, ha játszhatom/nézhetem is?” szemléletét.

Az egyik lépés a jó irányba valószínűleg az lenne, ha a kiadók nem ugyanazt próbálnák újrateremteni a képregények lapjain, amit a nézők a moziban látnak, elvégre azzal eleve nehéz versenyezni, hanem inkább új utakat keresnének, és mernének változtatni, kísérletezni. Mert ebből így az lesz, hogy a képregények lassan a mozifilmek merchandise-termékeivé válnak (ha ugyan nem váltak máris), ahogy a filmek pedig paradox módon már inkább az egyéb cikkek (pólók, figurák, játékok stb.) merchandise-termékei, és nem fordítva. (A klasszikus példa: a Disney anno 5 milliárdot kaszált a Verdákhoz kapcsolódó cuccokon, míg maga a film tizedannyit sem hozott – kell kérdezni, hogy akkor vajon a film több-e egy drága reklámnál, amivel ezer más dolgot lehet eladni?)

Akárhonnan indulunk, folyton ide lyukadunk ki: a szuperhősképregényeket ismét vagánnyá, szórakoztatóvá, relevánssá kell tenni, és nyilván nem csak az eleve meglévő, öregedő olvasóközönség számára. És a helyzet azért szerencsére messze nem reménytelen, lehetőségek, pozitív tendenciák nagyon is vannak (meg hát szuperhősképregények régóta léteznek, és mindig is fognak, és ahogy a korábbi hullámvölgyeken, nyilván ezen is túljutnak majd), úgyhogy ezt a pesszimistára sikeredett merengést a cikk második részében kissé kompenzáljuk. Stay tuned!

Kidobozolás: Classic Children's Comics + The Horror! The Horror!

Az nem úgy volt! Az amerikai képregény nagy retconjai, 2. rész

Szinte nincs is olyan karakter a Marvel és a DC hősei (illetve gonoszai) közt, aki ne halt volna meg már legalább egyszer-kétszer. Pókember, Batman, Superman is mind szagolták alulról az ibolyát, de az efféle nagyágyúk esetében persze eleve ki volt zárva, hogy a „haláluk” tartós legyen. Ilyenkor a karaktert eltemető írók pár hónappal (vagy mindössze egy-két héttel) később maguk hantolják ki a többnyire dicsőséges harcban elpatkolt hőst (Pókember: A másik, The Return of Superman, Batman: The Return of Bruce Wayne, Captain America: Reborn). A kevésbé élvonalbeli figuráknál azonban sokszor előfordul, hogy az író véglegesnek szánja a halálukat, amit azonban hónapok vagy akár évek múltán egy másik író valahogy visszacsinál, kimagyaráz, azaz retconál. És pont ennek természete, a halál bagatellizálása miatt, az efféle retconok a legnotóriusabbak, ezek mellett a cikk előző részében említett átírások, súlyukat tekintve, szinte jelentéktelenek (na jó, kivéve a One More Dayt – azt sehogy sem lehet megfejelni).

Még ha hosszútávon jól is sül el a dolog (és sokszor – bármily meglepő – tényleg jól sül el, ahogy azt látni fogjuk), az efféle kontárkodás a kontinuitással bizony igen destruktív hatással van a hihetőségre, az élvezhetőségre, és főleg az egyes karakterek drámainak szánt halálára (miért izguljon/rázódjon meg az ember, ha sejti, hogy úgyis visszatér). Az írók hosszú évek óta igyekeznek viccelődni ezzel, karaktereik vállvonásokkal intézik el a feltámadásokat, és azzal poénkodnak, hogy soha senki nem hal meg igazán, de ez csak afféle görcsös jópofizás és kínos kacsintgatás, hogy „iiiigen, tudjuk, hogy gáz, látjátok, hisz viccet csinálunk belőle, hahaha, tudjuk, hogy gáz, van humorérzékünk!”. De ez még mindig jobb, mint amit mostanában követett el néhány szerző, azaz, hogy ténylegesen drámát igyekeztek faragni ebből a hülyeségből a „miért csak a legnagyobb hősök térnek vissza a halálból, az átlagemberek miért nem?” gondolat mentén (mint Paul Jenkins rettenetesen didaktikus Thor: Heaven and Earth című képregényében, mindössze pár héttel ezelőtt).

És senki ne higgye, hogy ilyen húzásokhoz csak pancser írók folyamodnak. Az egy dolog, hogy mondjuk a Xorn/Magneto agyrémért (ld. lentebb) a kontár Chuck Austen volt a felelős (első körben…), de pl. Kolosszust Joss Whedon, Mockingbirdöt pedig Brian Michael Bendis keltette új életre. A halálból feltámadó karakterekkel kapcsolatban hosszú éveken át tartotta magát egy mondás, miszerint: senki nem marad halott, kivéve Ben bácsit, Gwen Stacyt, Buckyt és Jason Toddot. Ezt a jópofa mondást azóta kikukázta a Marvel és a DC, hiszen előbbi Buckyt utóbbi Jason hozta vissza az élők közé (de a One More Day kapcsán komolyan fontolóra vették Gwen feltámasztását is). Szóval, lássuk, mi történt velük, és néhány hasonló, a túlvilágról visszacibált szereplővel – ismét a teljesség igénye nélkül.

Barry Allen (a második Flash)

Mikor halt meg? Crisis on Infinite Earths #8 (1986)
Mikor tért vissza? Final Crisis #2 (2008)
Mi történt? Egy ellensége visszahozta a „halálból”.

Azt ugye mindenki tudja, hogy az 1986-os, klasszikus Crisis on Infinite Earths volt a DC első gigászi univerzumformáló eseménye, amit arra használtak, hogy az aktuális igényeknek megfelelően írják újra vele a világot és a benne lévő hősöket/gonoszokat? Nos, Barry Allen, a második Flash történetét bizonyos szempontból már közvetlen előtte lezárták. A ’80-as években megölték a feleségét, Irist, következő menyasszonya megtébolyodott, Barry pedig kinyírta a mindezért felelős gonosztevőt, Zoomot. Végül a 30. században kötött ki, ahol találkozott a halottnak hitt Irisszal (hosszú…), és boldogan élt, amíg a világ el nem kezdett széthullani körülötte, vagyis amíg a Crisis on Ininite Earths kezdetét nem vette. Ekkor visszatért a 20. századba, hogy kiderítse, mi történik, és szembetalálta magát az istenei hatalommal bíró Anti-Monitorral, aki az egész multiverzum elpusztítására tört. Barry igazi hősi halállal távozott, életét nem kímélve vonta ki a forgalomból az Anti-Monitor végítéletfegyverét (ez alighanem minden idők egyik leghíresebb képregényes haláljelenete).

Az írók kissé következetlenül bántak a karakterével a következő években. (Látom magam előtt, ahogy sokan, akik nem eléggé jártasak a mainstream amerikai képregényekben, megrökönyödve kérdik, „hogy lehet bárhogyan is bánni egy karakterrel, aki már halott?!”). Egy sztoriban Deadman segített a lelkének belépni a mennyországba, ugyanakkor lényege, szelleme (azaz, khm, lelke) valahogy mégiscsak ott maradt a világban, hiszen többször is felbukkant, hogy segítsen barátainak (pl. Wally Westnek Zoom ellen, vagy a többi Flashnek az Infinite Crisisban). A halála utáni bő két évtizedben Barry kevésbé direkt módon is felbukkant itt-ott – mivel az Anti-Monitor fegyverének elpusztítása után nem maradt hátra hulla belőle, a fantázia szabadon szárnyalhatott. Olyannyira, hogy még a konkurens Marvel is felhasználta Barryt egy 1990-es Quasar sztoriban: egy Földről a Holdra tartó galaktikus futóverseny során a semmiből előtűnik egy szőke, amnéziás férfi, aki leelőzi a többi indulót (így többek közt Quicksilvert is), és elsőként ér célba. A karakter visszatért négy évvel később, ugyanabban a sorozatban, hogy segítsen egy „hipersebességben” ragadt társának, és hogy cserébe az segítsen neki visszatérni a saját univerzumába. Persze a férfi igazi neve sosem hangzott el, Flash-jelmezét sosem öltötte fel (a DC aligha vette volna jó néven), de külseje, és megjegyzései egyértelművé tették, hogy ki ő valójában.

Barry végül Morrison 2008-as Final Crisisának második számában tért vissza hivatalosan, csúcssebességgel üldözve az időben visszalőtt golyót, ami megölte Oriont, egyben menekülve a Black Racer elől, és azt üvöltve a megdöbbent Wallynek és Jaynek, hogy „Fussatok!” (Pöpec cliffhanger, azt el kell ismerni). A dolgot Geoff Johns magyarázta el a nem sokkal ezután indult Flash: Rebirth-ben. Barryt nemezise, a Reverse-Flash hozta vissza a halálból, pontosabban az ún. Speed Force-ból (egy sajátos energia a DC Univerzumban, amiben – mint kiderült – Barry eltűnt az Anti-Monitor fegyverének elpusztításakor), hogy tönkretegye hírnevét és életét. Azt is megtudtuk, hogy az időt manipuláló gonosztevő a felelős Barry múltjának tragédiáiért. Ezután indult Johns új Flash sorozata, ami nem bizonyult túl színvonalasnak, és most, a Flashpoint és a következménye, a szeptemberi DC reboot után, ki tudja, mi marad meg ezekből a sztorikból.

Bucky Barnes (Winter Soldier)

Mikor halt meg? a második világháború végén (az 1963-as Avengers #4-ben derül ki, flashback formájában az 1968-as Avengers #56-ban látjuk)
Mikor tért vissza? Captain America 1 (2004)
Mi történt? Nos… mégsem halt meg. A ruszkik kihalászták a tengerből, és megmentették.

Bucky már Amerika Kapitány legelső megjelenésekor is ott volt a csillagos-sávos-pajzsos hős mellett, mint annak vidám, nácipofozó tinédzser sidekickje. A második világháború után a szuperhősök népszerűsége leáldozóban volt, és a következő évek képregényei, amikben a Kapitány és Bucky szerepeltek (immár kommunistákat ütlegelve), mind kudarcnak bizonyultak. A duó évekre eltűnt a piacról, de amikor 1963-ban a Marvel elindította a Bosszú Angyalai sorozatát, azzal a lendülettel vissza is hozták a köztudatba a Kapitányt – a szuperhőscsapat jégbe fagyva talált rá a negyedik részben, a tenger mélyén. Ekkor tudtuk meg, hogy az igazi Amerika Kapitány és Bucky eltűntek a második világháború végén, amikor megpróbálták megakadályozni egy bombákkal megrakott kísérleti repülőgép célba érését, és az felrobbant alattuk. A háború utáni kalandjaikat azzal magyarázták ki, hogy azokban valójában mások viselték a jelmezüket a kormány titkos jóváhagyásával (ez, ugyebár, már eleve egy retcon volt). Tehát Kapit visszakaptuk, Buckyt viszont nem – a szerkesztőség nem akarta, hogy a Marvel hőseinek tini segítőik legyenek, így a sidekick halott maradt. Legalábbis 2004-ig, amikor Ed Brubaker átvette az Amerika Kapitány sorozatot, és nem csak visszahozta, hanem újra is értelmezte a karaktert.

Brubaker verziójában a gép felrobbanása után a súlyosan sérült, egyik karját elvesztett és amnéziás Buckyra rátalált egy orosz tengeralattjáró. Az ifjú hősnek kimosták az agyát, művégtaggal jutalmazták meg, és kinevelték a dicsőséges Szovjetunió egyik leghatékonyabb bérgyilkosává (Winter Soldier néven), akit a küldetései közt hibernálva tartottak – így évtizedek alatt is csak pár évet öregedett. Belemehetnénk abba, hogy ez hány szempontból hülyeség (miért éppen egy amerikai tinikatona kellett a szovjeteknek – nem propagandacélból, hisz titokban tartották –, miért kellett hibernálva tartani stb.), de felesleges belemenni, főleg, mivel vannak a sztorinak érdekesebb aspekutsai is. Brubaker fordított egy nagyot Bucky karakterén: a mosolygós tinitársból vérprofi gyilkost faragott, aki nem azért volt ott a háborúban a Kapitány mellett, hogy kedvesen integessen, hanem azért, hogy elvégezze a piszkos munkát, amitől a csillagokba és sávokba öltöztetett hőst inkább távol tartották, lévén példakép, két lábon járó ideológia és nemzeti ikon.

Az amnéziás és agymosott Bucky tudatát a Kapitány végül egy kozmikus kocka segítségével állította vissza (Captain America 14, 2005) egy nagyívú sztori elején, amiben a címszereplő lépten-nyomon azzal szembesült, hogy az ideológiákat, amiket képvisel, Amerika már rég bemocskolta. Ebből egyenesen következett a karakter halála, ami után Bucky ötlötte magára a csillagokat és sávokat, és ő vált az új Amerika Kapitánnyá – amíg két hónappal ezelőtt ki nem nyírták a Fear Itself című zagyvaságban, meglehetősen gagyi módon. Pedig volt fantázia a karakterében, Brubaker nem véletlenül hozta vissza – sokkal árnyaltabb és így érdekesebb, mint patyolattiszta elődje (aki persze azóta maga is újra él), még ha az író néha a kelleténél több időt áldozott is az önmarcangolásaira és a saját magával kapcsolatos kételyeire.

Hal Jordan/Parallax

Mikor halt meg? The Final Night #4 (1996)
Mikor tért vissza? Spectreként már 1999-ben, de eredeti „formájában” a Green Lantern: Rebirth #1-ben (2004)
Mi történt? Megőrült, gyilkolt, önfeláldozott, meghalt, a bosszú szelleme lett, feltámadt. Kb.

1994-ben a DC azzal próbált új olvasókat toborozni, hogy a hosszú évtizedek óta porondon lévő Hal Jordant lecserélte egy fiatalabb Zöld Lámpásra, Kyle Raynerre. A kérdés persze az volt, hogy távolítják el Jordant a képből. Az ember azt hinné, nyugdíjazzák, vagy megölik, ehelyett inkább szupergonoszt csináltak belőle (a rajongók nem kis felháborodására). A Reign of the Supermen című sztoriban a Cyborg Superman, Hank Henshaw elpusztította Hal otthonát, Coast Cityt, ami végül őrületbe kergette a hőst. Egy tébolyult terv részeként, hogy újrakreálja a várost, sajátjai ellen fordult, megölte Sinestrót és több társát, elpusztította Oa központi lámpását, véget vetve ezzel a teljes Zöld Lámpás alakulatnak, és felvette a Parallax nevet (Emerald Twilight). Később, az előző cikkben már többször is említett Zero Hourban megkísérelte elpusztítani a világmindenséget, hogy aztán saját elgondolása alapján teremtse újra. Aztán jött a The Final Night, amiben egy csillagokkal táplálkozó entitás próbálta felfalni a Napot – Jordan, egykori hősi énjének átmeneti megvillanása során feláldozta magát a Földért, és újraindította a haldokló Napot.

A hősük gonosszá változtatása miatt háborgó rajongókat a DC azzal próbálta kiengesztelni, hogy a Day of Judgement című 1999-es történetben a bosszú szelleme, a Spectre, az ő lelkét választotta gazdájának – Jordan pedig úgy döntött, hogy a Spectre erejét nem bosszúra, hanem megváltásra használja. Az ötlet nem nyűgözte le az olvasókat, a sorozat megbukott, és a Kyle Raynert szerepeltető Green Lantern széria sem teljesített túl jól. A kiadó úgy döntött, van valami abban, amit a rajongók szajkóznak*, és Geoff Johnst bízták meg, hogy támassza fel Jordant. A 2004-es Green Lantern: Rebirth-ben hősünk visszatér, miután kiderül, hogy az Emerald Twilight idején egy félelemmel táplálkozó lény, Parallax befolyása alatt állt. A megoldás tehát némileg hasonló ahhoz, amit a Marvel húzott elő a kalapból Jean Grey és a Főnix kapcsán, jópár évvel korábban (ld. lentebb). A karakter traumatikus élmények hatására megőrül, felvesz egy új nevet, pusztít, rombol, saját keze által meghal, majd évek múlva visszatér, és megtudjuk, hogy a név, amit felvett (Főnix/Parallax), nem csak egy név, hanem egy idegen entitás, és valójában az a felelős az ámokfutásért. A hős így visszatérhet, korábbi gaz tetteit pedig szépen ráhúzzák valaki, illetve valami másra. Viszont a DC ezen döntése rövid és hosszú távon is sokkal kifizetődőbb volt, mint a Marvelé.

Már a Rebirth is egy nagyszerű képregény, és hiszed vagy sem, a fenti kuszaságot, retconálást Johns olyan szépen, magától értetődően, simán magyarázza el, mintha mindig is az lett volna a nagy terv, hogy Jordan története erre fut ki. Plusz a Rebirth után új életre kelt a Zöld Lámpás franchise: elindult az új Green Lantern sorozat, a főszerepben Hallel, röviddel ezután elkezdődött egy másik széria is, a Green Lantern Corps, a többi Lámpásról, és mindkettő azóta is igen magas színvonalon, látványos, grandiózus, fordulatos űroperaként szórakoztatja az olvasókat. Az egésznek az az egyetlen apró szépséghibája, hogy Hal Jordan egy rettenetesen sótlan karakter, de ezt Johns szerencsére folyamatosan kompenzálja a remek sztorikkal.
(*a marketingesek ránéztek a zuhanó eladási mutatókra)

Jason Todd (a második Robin)

Mikor halt meg? Batman #427 (1988)
Mikor tért vissza? Batman #635 (2005)
Mi történt? Superboy dühében bemosott egyet az univerzumnak, és ettől Jason újjászületett. Ja, és ez nem vicc ám!

A Halál a családban a ’80-as évek egyik leghíresebb Batman képregénye Frank Miller művei mellett. Benne Jason Todd, a második Robin (az első, Dick Greyson ekkor már Nightwingként önállóan tevékenykedik) az anyját keresi a Közel-Keleten, miután Batmannel némileg megromlott a viszonya – és belefut a Jokerbe. Nem teljesen véletlenül: az anyja neki dolgozik. A hatalmas hülyeségek, logikai buktatók és slendrián cselekményvezetés súlya alatt rogyadozó történet közepe felé a Joker hosszasan és boldogan dédelgeti Jasont egy feszítővassal, majd az anyjával együtt otthagyja egy jó adag dinamittal kidekorált raktárépületben. Jason már félig halott, amikor az anyja támogatni kezdi az ajtó felé – még pont van pár másodpercük, mielőtt a bomba felrobban, az pedig minden akicó-kalandsztori hősének bőven elég, hogy még időben vetődjön el a háta mögött felcsapó tűzgolyó előtt. Csakhogy az ajtó zárva van. Szegény Jasonnak valószínűleg még arra sem volt ideje, hogy azt gondolja, „ez szopás”, mielőtt anyjával együtt a levegőbe repült. A következő számban Batman megtalálja hulláját a füstölgő törmelékek között, a kép, amin ölében hozza ki onnan, ikonikus. Jason halála mellesleg az olvasók döntése volt: a DC feltette nekik a kérdést, hogy meghaljon az amúgy nem túl népszerű karakter, vagy ne. A rajongóknak egy telefonszámot kellett hívni, és bár nem sokkal, de a „pusztuljon” oldal nyert (később Dennis O’Neil, az akkori szerkesztő elmondta, hogy több száz, a halál melletti telefon egyetlen embertől jött, aki beprogramozta a számítógépét, hogy a rendelkezésre álló 36 órában másfél percenként hívja a megadott számot).

A 2003-as, nálunk is kapható Hush-ban Jeph Loeb már eljátszott a visszatérés lehetőségével, de aztán kiderült, hogy az ott felbukkant Jason Todd nem az igazi Jason Todd volt, hanem a főgonosz Batman elpusztítására szőtt elmejátékának része. Két évvel később viszont Judd Winick tényleg feltámasztotta Jasont az Under the Red Hood című sztoriban – mint brutális, gyilkos gonosztevőt. Winick nem csinált titkot belőle, hogy ívesen leszarta a „hogyan” kérdést, egyszerűen kellett neki a karakter, a többit másokra hagyta. Végül az Infinite Crisisban Geoff Johns magyarázkodott. Egy paradicsomi – és rohadt unalmas – dimenzióba bezárt Superboy dühösen próbál kitörni onnan a maga superboyoson primitív módján, azaz a valóság határának, korlátjának, szövetének, akármijének a teljes erőből való ütlegelésével (ne firtassuk, jó?). Ezeknek az ütéseknek a lökéshullámai változtatásokat okoznak az univerzumban. Pl. azt, hogy Jason Todd feltámad.

Az egykori Robin dühösen, gorombán, gyűlölködve tért vissza, amiben lehet szerepe annak, hogy Talia al Ghul talált rá az utcán (miután feltámadását követően úgy egy évet kómában töltött), és ő állította vissza emlékeit és tudatát egy Lazarus gödör segítségével, a Batman iránt érzett szerelméért – apja, Ra’s al Ghul szerint a gödör kissé összekócolta a srác mentális állapotát. Jason azóta is rendszeresen Batman (és Robin) életére tör, merthogy természetesen őt hibáztatja a haláláért. Túl sok értelme nem volt a karakter újjáélesztésének, általában erőltetett történetetekben írják nem kifejezetten érdekesen (egy kivétel pl. Morrison Batman & Robinja) – jobb lett volna, ha megmarad a mainstream amerikai a képregény egyik legendás halottjának. (Egyébként, mivel a halálát nem tették semmissé, hanem szó szerint feltámasztották, ez nem is igazán retcon, szóval kicsit kilóg a sorból, de jelentősége miatt nem hagyhattam ki.)

Jean Grey/Főnix

Mikor halt meg? Sokszor. Most arról a haláláról van szó, ami az Uncanny X-Men 137. számában következett be (1980)
Mikor tért vissza? Avengers 263 (1986)
Mi történt? Aki meghalt, az mégsem ő volt.

Az anno itthon is megjelent Sötét Főnix Saga az X-Men történetének egyik legnagyobb csúcspontja, Chris Claremont jó 16 éves X-írói munkásságának egyik leghíresebb ékköve. Jean Grey, azaz Marvel Girl, még egy 1976-os sztoriban vette fel a Főnix nevet, miután képességeit felturbózta egy baleset/önfeláldozás egy kissé balul elsült űrkaland végén. Ahogy ereje nőtt, egyre kevésbé tudta azt kontrollálni, míg végül teljesen korrumpálta. Jean megőrült, vele szemben tehetetlen társai ellen fordult, és ahogy isteni hatalomra tett szert, felemésztett egy egész csillagot, milliárdok halálát okozva. A lány, mikor ideiglenesen visszanyerte tiszta elmeállapotát, öngyilkos lett szerelme, Küklopsz szemei előtt. Hopsz. Nem az a tipikus szuperhősös dirr-durr, mi? Claremont története – a fantasztikus karakterrajzok és a grandiózus kiállítás mellett – azért is olyan emlékezetes, mert felboncolja a „túl nagy hatalom” témakörét, ami az X-Menben mindig is jelen volt. Hiszen a szereplők tinédzserek/fiatalok, akiknek olyan erőket kell kontrollálniuk, amikre sem a testük, sem az elméjük nincs felkészülve. Ez Jean tragédiája.

És ezt a tragédiát kukázta ki a Marvel, annak minden mondanivalójával együtt, hat évvel később. Akkor indították útnak új, X-Factor című sorozatukat, aminek főszereplői az eredeti X-Men tagjai lettek (az anyacímben, az Uncanny X-Menben ekkor ugye már a második generáció vitte a mutánsügy fáklyáját) - ehhez viszont fel kellett támasztani Jeant.  Normál esetben nincs ezzel semmi probléma, csakhogy ez esetben egy olyan szuperhősről volt szó, aki lemészárolt több milliárd értelmes lényt. Szóval csak úgy lehetett visszahozni, ha előbb valahogy kimagyarázzák fajirtó bűneit. Kurt Busiek volt a „megmentő”: kitalálta, hogy az említett űrkalandot, ami után Jean képességei egy magasabb szintre léptek, a lány csak úgy élte túl, hogy alkut kötött egy idegen entitással, ami Főnixnek nevezte magát (hogy ez ki- és miféle, azt későbbi történetek pontosították/árnyalták). A Főnix egy gyógyító gubóba helyezte a halál szélén tántorgó Jeant, és felöltötte az alakját, sőt, az identitását, emlékeit is – olyannyira, hogy ténylegesen Jeannek hitte magát, és mindenki más is annak hitte. És onnantól kezdve (vagyis 1976-tól 1980-ig, Jean/Főnix öngyilkosságáig) az igazi Jean abban a gubóban gyógyulgatott, az X-Mennel pedig a testet öltött entitás kalandozott. Jean gubójára végül a Bosszú Angyalai találtak rá egy New York-i öböl mélyén (Avengers 263), és a Fantasztikus Négyes Reed Richardsa jött rá, hogy mi történt vele, és hogyan (Fantastic Four 286). Jean még néhányszor meghalt/feltámadt, és a Főnix entitással való kapcsolata sem ért véget, de ezek már más lapra tartoznak.

Egy ilyen karakter esetében okafogyott a „volt-e értelme feltámasztani” kérdés. Egyrészt persze, hiszen az X-Men egyik oszlopos tagjáról van szó, akinek rengeteg nagyszerű pillanat és történet jutott később is (a Jean-Emma Frost-Küklopsz háromszög nélkül pl. Grant Morrison X-Menje bizonyosan kevesebb lenne), másrészt persze, hogy nem, hiszen ezzel kihúzták minden idők egyik legerőteljesebb szuperhősképregényének méregfogát. Nem csak arról van szó ugyanis, hogy Jean mégsem halt meg, hanem arról is, hogy eleve nem ő szerepelt a Sötét Főnix Sagában, vagyis a sztori fentebb említett összes mélysége („túl nagy hatalom”) megszűnt létezni.
Jean egyébként most is halott. A 2003-as New X-Men 150-ben ölte meg Magneto. Aki azonban valójában nem Magneto volt. Erről jut eszembe… de erről lentebb.

Kolosszus

Mikor halt meg? Uncanny X-Men #390 (2001)
Mikor tért vissza? Astonishing X-Men #4 (2004)
Mi történt? Egy földönkívüli megmentette az utolsó utáni pillanatban, bár ezt akkor senki nem tudta.

Kolosszussal enyhén szólva csúnyán elbántak az írók a ’90-es évek elejére. A csendes, introvertált, végtelenül jólelkű karakternek az orosz kormány megölte a szüleit, húga, Ilyana a mutánsokra halálos Legacy vírus egyik első áldozata lett, ő maga pedig agysérülést szenvedett, és nem tudott visszaváltozni emberi alakjába (ekkor ideiglenesen csatlakozott Magnetóhoz). A sorscsapások szünet nélkül záporoztak Kolosszusra, a legolcsóbb, legprimitívebb melodrámába lökve a karaktert. Amikor Bestia végre talált gyógymódot az egész mutáns fajt veszélyeztető Legacy vírusra, de kiderült, hogy elterjesztéséhez önfeláldozásra van szükség (aki beadja magának az ellenszert, meghal, és az így kerül a levegőbe – a logikáját ne firtassuk, ez a sztori az X-Men egy igencsak pocsék időszaka alatt született), Kolosszus megtette, amit meg kellett tennie. A holttestét pedig elhamvasztották. Azt hinnétek, hogy innen még egy szuperhősképregényben is bajos visszahozni valakit az életbe, ugye?

Jobbról be Joss Whedon az Astonishing X-Mennel (2004). És Whedon átkozottul jó író. Első, Gifted című sztorijában Kitty Pryde, Kolosszus egykori szerelme rábukkan nagyon is élő hősünkre egy földönkívüli komplexumban. Mint kiderül, annak idején a Breakworld nevű bolygó egy Ord nevű katonája teleportálta el a holttestet, és cserélte azt ki egy másolatra – vagyis a társai utóbbit hamvasztották el. Idegen technológiájával Ord felélesztette Kolosszust, és a Legacy vírusnak a vérében folyó ellenszeréből nyerte ki a mutáció „gyógyszerét”, ami köré a lényegi történet épült (ezt a gyógyszert használta kiindulási alapnak a harmadik X-Men mozifilm is).

A magyarázat olyan-amilyen (azt hiszem, egyszerre elfogadható és erőltetett), viszont az figyelemreméltó, hogy Whedon milyen elegánsan, milyen lazán, milyen tökéletesen adta elő. Nem érződött rajta az erőlködés, a hiteltelenség, és egyébként sem a „hogyan”-ra koncentrált, hanem a „feltámadással” kapcsolatos reakciókra. Azok a panelek, amiken Kitty megpillantja hallottnak hitt szerelmét, aki keresztülrohan a lány anyagtalanná vált testén, és ráront a rájuk tüzelő katonákra, fantasztikus. Az összes képregényes „halálból visszatérés” közül alighanem ezt tudta az írója a legtermészetesebb módon kivitelezni, ráadásul ezt követően is nagyszerűen használta a karaktert és a Kittyvel való kapcsolatát – és szerencsére utódai sem herdálták el a dolgot, Kolosszus figurája (noha igen ritkán van a középpontban) máig érdekes.

Magneto/Xorn

Mikor halt meg? 2004-ben (New X-Men 150)
Mikor tért vissza? Pár hónap múlva (Excalibur 1)
Mi történt? öööö...

Xorn karakterét Grant Morrison vezette be a 2001-ben indult briliáns New X-Menjében, mint egy sok mindent megélt, mégis optimista, alapvetően jókedélyű mutánst, aki gyógyító képességei mellett a mágnesességet és a gravitációt is manipulálni tudja. Xorn a Xavier intézet legproblémásabb tanulóinak csoportvezetője lett, míg a Planet X-ben le nem került róla a maszk, és ki nem derült, hogy valójában Magneto van alatta, aki ezt a gúnyát használva férkőzött be az X-Men belső köreibe – azaz Xorn nevű mutáns nem is létezik. A mágnesesség ura kissé, akarom mondani, nagyon megtébolyodott, drogokkal turbózta fel mutáns erejét, romba döntötte fél New Yorkot, rabszolgasorba taszította az embereket, a túlélőket pedig egy krematóriumban tervezte elhamvasztani. Az X-Men végül felülkerekedett, de ez, ahogy fent már érintettük a témát, Jean Grey életébe került – Rozsomák pedig, a nő halála miatti féktelen dühében egy fejjel megrövidítette Magnetót. A „Xorn valójában Magneto” fordulatot Morrison mesterien vezette fel, ha visszaolvasol, a jelek, utalások mind ott vannak, csak persze akkor még nem áll össze belőlük a kép. A Marvel szerkesztői azonban nem örültek a dolognak, és amint Morrison otthagyta a címet, megbízták utódját, Chuck Austent, hogy valahogy magyarázza ki az egészet.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Morrison New X-Menje szenzációs volt, de tény, hogy Magnetóval kissé túllőtt a célon. Az egy dolog, hogy eredetileg valóban egy egysíkú gazember volt, de Chris Claremont sokat dolgozott azon a ’80-as években, hogy árnyalja a karakterét – egy időben az X-Mennek is tagja volt (ahogy mellesleg jelenleg is az), sőt, Xavier távollétében még vezette is a mutáns iskolát (ezek a történetek itthon is megjelentek anno). Az írók a ’90-es években kicsit mind más arányban ingadoztak hősi-antihősi-gazemberi mivolta között, de olyan habzó szájú, elmeháborodott tömeggyilkosnak senki nem ábrázolta, mint Morrison itt (még Stan Lee sem az első X-Menekben). Úgyhogy összességében mondhatjuk, hogy ez egy roppant méltatlan búcsú volt a Marvel egyik leghíresebb karakterétől. Na de az is biztos, hogy nem a balfék Austent kellett volna felbérelni, hogy Morrison sztoriját utólag toldozza-foldozza.

Mert ugyan Magneto Chris Claremont Excaliburában bukkant fel először a Planat X után, és ott hangzott el, hogy az a Magneto, aki New Yorkot terrorizálta, nem ő volt, Austen állt neki magyarázkodni, hogy mi is történt. Hogy nem Magnato tettette magát egy fiktív Xornnak, hanem egy valóban létező Xorn tettette magát Magnetónak. És ez még csak a kezdet volt – az olvasók érthetően össze voltak zavarodva a sok hülyeségtől (felbukkant még egy másik Xorn is, a Magnetóként ágáló Xorn ikertestvére, anyám, borogass…), amit aztán Brian Michael Bendis magyarázott ki valamennyire. Először elhintette az itthon is kiadott Mutánsvilágban, hogy a valóságot manipuláló, és nem mellesleg eszét vesztett Skarlát Boszorkány (Magneto lánya) lehet a felelős az egész hóbelevancért (ez lett volna amúgy a legegyszerűbb, legjobb megoldás), de az elhintés nem volt elég a rajongóknak, úgyhogy az itthon szintén kiadott Új Bosszú Angyalai: Ellenhatásban Bendis tovább tisztította a képet. Az új verzió szerint Xorn azért öltötte magára Magneto alakját, mert tudta, hogy a hírhedt mutáns arcával követőkre talál. Gondolom, ez sem kevésbé szar magyarázat, mint bármi más… De összességében csak jól jártunk azzal, hogy Magneto él, és (főleg), hogy nem ilyen gyatra körülmények közt távozott a másvilágra.

Az nem úgy volt! Az amerikai képregény nagy retconjai, 1. rész

Pár éve minden normál gondolkodású képregénykedvelő agybajt kapott, amikor a Marvel hipp-hopp, semmissé tette Peter Parker és Mary Jane házasságát. Most pedig a konkurencia készül hasonlóra: ősztől Superman szingli lesz, ugyanis kikukázzák a Lois Lane-nel kötött frigyét – egy nagy, a teljes univerzumra kiterjedő reboot részeként, ami még ki tudja, milyen marhaságokat fog szülni. Amíg arra várunk, hogy megtudjuk, a kiadó egész pontosan hogyan húzza karóba az elmúlt bő 70 évének karaktereit és történeteit, vessünk közösen egy pillantást az elmúlt évtizedek néhány legnagyobb DC-s és marveles retconjára.

A retconokkal kapcsolatban két dolgot érdemes észben tartani. Egy: olyan masszív, a valós idővel véletlenül sem szinkronban mozgó univerzumokban, mint ezek, elkerülhetetlenek. Sok évtized keresztbe-kasul ható, az aktuális divatirányzatoknak megfelelően változó történetei szükségszerűen ellent fognak mondani egymásnak, főleg, hogy hosszútávon egyetlen karakter kalandjaiért is több tucatnyi vagy akár több száz író a felelős. Kettő: mégis, puszta természetéből fakadóan, minden retcon egy dramaturgiai bűncselekmény. Nem nyúlhatsz vissza csak úgy több évet egy sztoriig (amit persze más írt – az írók viszonylag ritkán rectonálják a saját dolgaikat), és döntheted el, hogy, mondjuk, az adott karakter annak idején mégsem halt meg, hanem csak akkor úgy tűnt – de az valójában egy klón/imposztor/illúzió volt, vagy épp a halála előtti pillanatban elragadták a földönkívüliek/időutazók, esetleg egyszerűen csak „jobban lett”. A cselekmény nem egy ringyó, amivel az írók kedvük szerint bánhatnak el elölről-hátulról, kell, hogy legyen neki egy természetes folyása, ami az efféle húzásokat csúnyán megsínyli.

Csak próbaképp, vegyünk egy tetszőleges karaktert a legnépszerűbbek közül, és emeljünk ki néhány eseményt, ami vele, és közvetlen környezetével esett meg az egyes írók múltba nyúlásai következtében. Mondjuk… Rozsomák? Ne, még a végén főbe lövöm magam. Legyen Pókember: Norman Osborn, a Zöld Manó megölte a szerelmét, Gwen Stacyt, majd a hőssel vívott harca után maga is elpatkolt. Később visszatért a halálból („Európában volt”), és mellesleg kiderült, hogy azért ölte meg Gwent, mert volt vele egy egyéjszakás kalandja, aminek következtében a lány ikreket szült neki, és titokban tartotta őket előtte. Norman fia, Harry szintén meghalt, majd visszatért az élők közé, akárcsak May néni: utólag kiderült, hogy egy genetikailag módosított nő pózolt Mayként, Norman Osborn utasítására, és az harapott fűbe. Ami magát Petert illeti, egyszer klónozták őt, majd évekkel később jött a nagy sokk, hogy nem őt klónozták, hanem ő a klón, aztán mégis ő lett az eredeti, majd úgy tűnt, sem ő nem az, sem a másik, hanem mindketten klónok, aztán… aztán már a franc se tudta követni. És akkor még bele se mentünk J. M. Straczynski elmebajába azzal kapcsolatban, hogy Petert nem egy radioaktív pók csípte meg, hanem egy totemállat, aminek következtében hősünk egy mágikus tápláléklánc részévé vált. És hol van még a bevezetőben említett One More Day… Fáj már a fejetek? És ne legyen illúziótok, bármely más A-listás karakter története hasonló otrombaságokkal van tele.

Az ember ezt általában véve tudja, csak nem foglalkozik vele, olvassa, és – jó esetben – élvezi az éppen aktuális történet, függetlenül attól, hogy a karakter élete azon a ponton már egy mindenhonnan összehányt szeméthalom. A nagy retconok egy jelentős része valamely hős/gonosz „halálával” és „feltámadásával” kapcsolatos, és ez olyannyira érdekes (és megmosolyogtató/felháborító, mindenkinek a saját hozzáállása szerint), hogy a második részben külön azzal foglalkozunk. Most jöjjön néhány tetszőleges példa a notórius „egyéb” esetek közül, kommentekben lehet sorolni a többit.

Batmannek van egy fia. Nem, Batmannek nincs fia. De, Batmannek mégis van egy fia.

Mi történt?
Ez egy többszörös atrocitás, aminek a gyökerei 1987-be nyúlnak vissza. Mike W. Barr és Jerry Wingham Son of the Demon című graphic noveljében Batman hosszú évek szerelmes-ellenséges viszonya után feleségül veszi Talia al Ghult, aki teherbe esik tőle, ám úgy dönt (miután a terhes nőt gyilkosoktól védelmezve a Sötét Lovag majdnem otthagyja a fogát), hogy azt hazudja neki, elvetélt, majd elválik tőle, és titokban szüli meg a fiút. Az első retcon akkor jött, amikor az 1994-es, a kontinuitást szántszándékkal összemaszatoló Zero Hour ürügyén úgy döntöttek a szerkesztők, hogy ideje „nemhivatalossá” tenni Batman fiának létezését – úgyhogy a Son of the Demon afféle alternatív univerzumbeli sztorivá módosult (a Zero Hournak amúgy van még egy-két dolog a rovásán, erre majd visszatérünk). Aztán 2007-ben Grant Morrison megint beesett a DC kapuin, ezúttal ott is maradt, és kitalálta, hogy Batmannek mégis van egy fia, akiről nem tud. Belőle lett később az új (és jelenlegi) Robin, Damien Wayne. Morrison ugyan néhány dolgot összekavart (az ő verziójában Batman be volt drogozva, amikor megtalálta Talia lába közét), de mit számít, a soros univerzumváltoztató, az Infinite Crisis úgyis tökéletes ürügyet szolgáltatott mindenféle kontinuitási hibára (maga Morrison is ezzel takarózott).

Miért?
Tudja a franc. A szerkesztőknek a Zero Hour idején nyilván eszükbe jutott, hogy „hopp, hisz Batmannek van egy fia”, aki a Son of the Demon óta még csak utalás szintjén sem került elő, és valószínűleg senkinek fingja sem volt, hogy mit kezdjen vele. A legegyszerűbb az volt, ha megszabadulnak tőle.

Mire volt jó?
Damien meglepő módon egy izgalmas és érdekes karakterré nőtte ki magát, bár azon még mindig nem tettem túl magam, hogy 10 éves fejjel (!) rugdalja a nyolcvan kilós géppuskás gengsztereket. A korábbi Robinok azért ennél jóval idősebbek voltak. Hogy a közelgő reboot után mi lesz vele… az jó kérdés.

Batman, a legenda

Mi történt?
Megintcsak a Zero Hour a ludas. A DC akkor aktuális „változtassuk meg az egész univerzum történetét visszamenőleg úgy, hogy az a cselekmény része legyen” hülyesége után valakinek két pompás ötlete támadt Batmannel kapcsolatban. Az egyik az volt, hogy Joe Chill eltűnt a kontinuitásból, vagyis a főhős sosem tudta meg, ki ölte meg a szüleit, és az illetőt sosem kaptak el (ezt a következő kontinuitásformáló crossover, az Infinite Crisis visszacsinálta). A másik az, hogy Batman létezéséről nem volt bizonyíték, nem Gotham egy elfogadott, köztudatban lévő bűnüldözője volt, csupán egy városi legenda. A denevérjel ettől függetlenül megmaradt, azt Gordon azzal magyarázta a külvilágnak, hogy ezzel csak a bűnözőknek a Sötét Lovaggal kapcsolatos félelmeire játszik rá. Namost, ez nyilván nettó hülyeség, ennek ellenére jó tíz évig tartotta magát: a 2004-es War Gamesben, amikor Gotham összes nagy bandája háborúba szállt egymással, végre lencsevégre kapták az amúgy láthatatlan (rendszeresen háztetőkön ugráló, grandiózus, a fél városon átívelő csatákban résztvevő, a JLA tagjaként operáló, az utcákon Batmobillal, az égen Batwinggel repesztő) karaktert.

Miért?
Vállalva az önismétlés mivoltát: tudja a franc. Alighanem még sötétebbé, még rejtélyesebbé akarták tenni a karaktert. Ez egyébként odáig fajult, hogy az említett War Games idejére Batman már egy elviselhetetlen seggfej volt. Semmilyen információt nem osztott meg senkivel, a legközelebbi társaival sem, mindenki előtt titkolózott, arrogáns, mogorva, barátságtalan volt, fel volt háborodva, hogy a rendőrség nem úgy táncol, ahogy ő fütyül, folyamatos és kemény verbális megaláztatásoknak tette ki az elvileg a denevércsapatot koordináló, gyakorlatilag azonban üzenetközvetítői szerepre degradált Orákulumot. Ebből a tahószerepből végül James Robinson rángatta ki a remek Face the Face című sztoriban.

Mire volt jó?
Semmire. De tényleg semmire. Az ember azt hinné, ha már az írók/szerkesztők a kontinuitással baszakodnak, akkor jó okkal teszik. Mondjuk, konkrét elképzeléseik vannak arról, hogy az általuk eszközölt változtatások után milyen új oldaláról tudják megmutatni a karaktert és környezetét. De nem, 10 éven át lényegében tökmindegy volt, hogy Batmanről tud a világ, vagy legendaként tekint rá.

Ja, még nem mondtuk, hogy X professzornak van egy gonosz ikertestvére?

Mi történt?
Grant Morrison (igen, megint ő) 2001-ben kitalálta, hogy milyen remek volna, ha az X-Men alapítójának, Xavier professzornak lenne egy gonosz ikertestvére (ld. az itthon is kiadott kötetet: E, mint eltörölni). Akiről persze soha a büdös életben nem hallottunk korábban. De hé, semmi gond, ennek jó oka van: Xavier ugyanis még az édesanyjuk méhében megölte (megpróbálta megfojtani – a köldökzsinórjával). A Xavier huginak azonban csak a teste halt meg, a tudata megmaradt – bár beletelt neki néhány évtizedbe, hogy új testet kreáljon magának. Akkor viszont rászabadított egy óriás mutánsvadász Sentinelt Genoshára, a mutánsok otthonára, és lemészárolt 16 milliót a „homo superior” tagjai közül. Az X-Men végül ellátta a baját, kétszer is (másodszor már Joss Whedon Astonishing X-Menjében), és más írók azóta sem hozták elő a figuráját – a jelek szerint senki nem tud és/vagy nem akar mit kezdeni vele, még említés szintjén is ritkán bukkan fel.

Miért?
Mert Morrison Morrison, és ő bármit megtehet. A gonosz ikertestvér koncepciója már ezer éve akkora blőd, hogy mindenki pofájáról le kellene, hogy süljön a bőr, aki ilyesmit vet papírra, valahogy a brit képregényes fenegyerek mégis azt gondolta, hogy ez cool lesz. És…

Mire volt jó?
…meglepő módon tényleg cool volt. Cassandra megszállta testvére elméjét, az ő helyében pózolva fellebbentette a fátylat a világ előtt Xavier mutáns mivoltáról, és elment a Földről, hogy darabokra szedje a Shi’ar birodalmat. Az a majdnem teljesen néma, szürreális füzet, amiben Jean Grey és Emma Frost betörnek Xavier Cassandra által uralt agyába, önmagában megérte a retcont, ráadásul gonosz ikertestvér ide vagy oda, a Xavier hugi (aki valójában egy ún. mummudrai, egy testetlen parazita lény, de ebbe ne menjünk bele) az utóbbi egy-két évtized egyik legjobb, legfélelmetesebb gonosztevője lett. Ehhez valószínűleg a mellőzése is hozzájárul, hisz így nincs agyonhasználva (ellentétben pl. szerencsétlen Magnetóval, aki szintén túlélt már jó pár ostoba írót – ó, igen, erről is lesz szó a következő cikkben).

Ja, még nem mondtuk, hogy volt egy második X-Men csapat Rozsomákék előtt?

Mi történt?
Ed Brubaker (rá a cikk következő részében is visszatérünk) azzal kezdte X-Men írói karrierjét, hogy kitalálta, évekkel korábban Xavier a halálba küldött egy csapatnyi ifjú mutánst. Először ugye volt az eredeti X-Men Küklopsszal, Jean Greyjel, Bestiával, Angyallal és Jégemberrel. Aztán jött Chris Claremont 1975-ben, és leváltotta a (valljuk be) unalmas csapatot, érdekesebb és nemzetközibb karakterekkel, Árnyékkal, Rozsomákkal, Kolosszussal és Viharral (meg Viharmadárral, de ő rögtön a második sztoriban elpatkolt – viszont később csatalakozott Kitty Pryde). A Giant Size X-Menben az eredeti csapatot foglyul ejti egy mutánsokkal táplálkozó élő sziget, Krakoa, és Xavier gyorsan toboroz néhány új ifjat, hogy azok szabadítsák ki őket. Az akció sikeres, csakhogy Brubaker kerek harminc évvel később megírja a Deadly Genesist, amiből megtudjuk, hogy a második csapat valójában a harmadik volt – Xavier még Rozsomákék előtt összeverbuvált egy másikat, aminek a tagjai viszont elbukták a mentőakciót, és otthagyták a fogukat a szigeten, a professzor pedig ennek emlékét mindenkinek az agyából kitörölte. Ja, és hogy súlyosbítsuk a helyzetet: a csapat egyik tagja Vulcan, azaz Gabriel Summers volt, a harmadik Summers testvér, akiről Küklopsz és Plazma sosem tudott. Dupla retcon.

Miért?
Brubaker akart egy ütős nyitányt, és alighanem úgy érezte, hogy Xavier karaktere túlságosan patyolattiszta. Hát dobált rá egy kis sarat – egyébként nem ő volt az egyetlen, az idő tájt az írók sportot űztek belőle, hogy csúnyaságokkal aggassák tele a joviális professzor múltját, lásd még Joss Whedon Dangerous című sztoriját.

Mire volt jó?
Túl sokra nem. Adott az X-Men univerzumnak egy újabb megalomán, nagyhatalmú őrült gonoszt (merthogy Vulcanról kiderült, hogy életben maradt, viszont bosszúra szomjazik), aki a Shi’Ar birodalom császára lett, amíg a tavalyi War of Kings sztoriban Black Bolt ki nem nyírta (Hogy véglegesen-e? Ilyen kérdéseket nem akarok hallani.). Plusz kaptunk egy elnyújtott, aránytalanságoktól és túl nagyot akarástól szenvedő, mérsékelten szórakoztató űreposzt (The Rise and Fall of the Shi’ar Empire) következményként. Összességében meglettünk volna nélküle.

Dr. Light, a tinihősök szánalmas homokzsákja, Dr. Light, a rettegett gonosz

Mi történt?
Dr. Light egy világuralomra (mi másra?) törő szupergonoszként kezdte 1962-ben, aki ideiglenesen legyőzte az egész JLA-t Supermanestül, Batmanestül, és bár a hősök végül keresztülhúzták számításait, debütálása egy veszélyes, komoly gazembert adott a DC univerzumnak. A későbbi történetekben azonban egyre inkább elsunnyogták ezt az oldalát, míg végül a tini hősökből álló Teen Titans egyik visszatérő ellensége lett, akit az ifjak minden egyes alkalommal különösebb erőfeszítések nélkül, viccelődve vertek vizenyősre. Hogy Dr. Light milyen mélyre süllyedt, azt jól példázza, hogy egy alkalommal még egy csapat szuperképességek nélküli gyerek is legyőzte. Aztán jött Brad Meltzer a 2004-es Identity Crisisszel, és kijelentette, hogy Dr. Light megváltozása egy agymosás eredménye: miután a JLA főhadiszállásán megerőszakolta Sue Dibney-t, az egyik hős feleségét, Zatanna, a többiek beleegyezésével kitörölte az emlékeit, és megváltoztatta a személyiségét, lényegében kihúzva a méregfogát, és egy esetleg idiótává degradálva őt. És ha ez még nem volna elég, Zatanna Batman agyába is belepiszkált, ő ugyanis ellenezte a beavatkozást.

Miért?
Meltzer történetének egyik fő eleme a szuperhősök közti bizalom összeomlása volt. A múltba való visszanyúlással pedig világossá tette, hogy az Ezüstkor mégsem volt olyan szép és ártatlan, mint amilyennek a ’60-as évek képregényei ábrázolták, egyetlen húzással hatalmas, sötét és gonosz árnyékokat rajzolt oda, ahol korábban inkább csak mosolygó hősök és mindig rács mögé kerülő gonoszok voltak.

Mire volt jó?
Egy mocskos jól megírt történetre (Identity Crisis), és pár súlyos és érdekes következményre, ami egészen az Infinite Crisisig vezetett. Magának Dr. Lightnak a karakterével azonban ezután sem kezdtek túl sokat, jelenleg éppen hallott a Spectre ítélkezésének köszönhetően. Meltzer retconjáról mindenképpen meg kell jegyezni, hogy történetesen korrigált egy kontinuitásbeli inkonzisztenciát, hiszen megmagyarázta, hogy az eredetileg veszélyes Dr. Lightból miért és hogyan vált hosszú évekre közröhej tárgya.

Ja, még nem mondtuk, hogy Rozsomáknak van egy fia?

Mi történt?
Erre a kérdésre Rozsomák életével kapcsolatban általában két válasz adható, méghozzá szimultán. 1: Ki tudja? 2: Kit érdekel? Szerencsétlen kanadai mutáns történetét már úgy szarrá retconálták, összekuszálták, hogy teljesen kibogozhatatlan. Így jár az a karakter, aki szuperhős pályafutása előtti életére nem emlékszik, és ezzel lehetőséget ad minden jöttment írónak, hogy azt vizionáljon a múltjába, ami éppen jólesik neki. A figurával kapcsolatos atrocitások a végtelenségig lennének sorolhatók. Jeph Loebot innen is csókoltatom (az ő agyréme: Rozsomák valójában egy lupine, egy olyan faj tagja – Kardforgúval és egy rakás másik karakterrel együtt – ami az emberekkel párhuzamosan fejlődött, csak nem a majmokból, hanem a farkasokból). Az egyik legnagyobb ökörséget Daniel Way követte el tűzrevaló sorozatában, a Wolverine: Originsben. Ebből kiderült, hogy Rozsomáknak a második világháború után volt egy japán felesége, Itsu, aki terhes lett tőle, de egy Romulus nevű gazember, aki születése óta manipulálta hősünk minden pillanatát (nem akarod tudni…), megölette őt Buckyval, Amerika Kapitány egykori segédjével (hohó, de még mennyire, hogy visszatérünk rá a cikk következő részében). A fiút úgy vágták ki a halott nő méhéből, és arra nevelték, hogy gyűlölje az apját, aki persze még csak nem is tudott a létezéséről, amíg fel nem bukkant, hogy megölje.

Miért?
Mert Daniel Way egy kontár.

Mire volt jó?
Minden idők egyik legrosszabb, legerőltetettebb, legostobább Marvel sorozatára (Wolverine: Origins), és annak azóta is hullámzó, hasonló színvonalú következményeire. Way a huligánkinézető kaszabolót egyszerre próbálta, illetve mind a mai napig próbálja eladni Rozsomák-szintű, veszélyes gyilkosnak, a manipuláció, az intrika mesterének, és szívdöglesztő szoknyavadásznak. Az eredmény katasztrofális.

A matematika diadala

Arról már olvastam korábban, hogy külföldi tudósok unalmas óráikban, és megfelelő anyagi támogatás ellenében meghatározták a félelem differenciál egyenletét. Az egyenlet szerint a valaha készült legfélelmetesebb film Stanley Kubrick Ragyogás című klasszikusa. Hiába na, az unatkozó értelmiséginél nincsen brutálisabb dolog a világon. De amit a továbbra kattintás után láthattok, az az én földhöz ragadt mérnöki gondolkodásmódom szerint is elég komoly! 

Humán beállítottságúak számára legyen elég annyi, hogy a képen egy matematikus ürge agyszüleménye látható. A kellően pihent úriember koordináta rendszerbe foglalta kedvenc bőregerünk jelképét, és a pontjai között felírta a pontokat összekötő vonalak által határolt batman logó függvényét. Kemény dolog ezzel kezdeni a vasárnap reggelt nem?

The Mexican Stand-off különkiadás (#20): Felvidéki Miklós - Némajáték

A hetedik, ezúttal Nemzetközi Képregényfesztivál két legnagyobb hazai dobása Felvidéki Miklós első egészestés (muháhá! lásd interjút...) képregénye, a különleges hatalommal bíró pantomimes Némajátéka a Nyitott Könyvműhely gondozásában és Szabó Levente óriásrobotos vizuálorgiája, a Scrap volt (leszámítva az Elvist, a Strip10-t, a Deveraux-t, a Papírmozit... ááá, nem is sorolom, lesz róluk egy külön kritikai ömlengés a közeljövőben). Nem meglepő módon már mindkettejükkel készült interjú a rovatunkban és Levente állítása szerint ez játszott is némi szerepet abban, hogy a Scrap kiadásra került a Roham kiadó szárnyai alatt. Most azonban a Miklóssal készített Némajáték-interjút olvashatjátok, megspékelve némi exkluzív képanyaggal, külön a mi kérésünkre.

- Ugyan már készült veled egy interjú a Geekz oldalain, de azért megkérnélek rá, hogy röviden mutatkozz be...
- Felvidéki Miklós vagyok magyar képregény rajzoló multimilliomos wannabe (jelenleg csóró). Akik követik a hazai képregényes szintere leginkább a Pinkhellben találkozhattak munkáimmal (Noname, Pernye) vagy talán belebotolhattak A fiú, akit Zsuzsinak hívtak című füzetbe valahol.

- A Némajáték az első "egészestés" munkád, mikor jött az ötlet és milyen mintákat használtál hozzá (ha használtál egyáltalán)?
- Ja. Ez az egészestés duma örökre kisérteni fog, kár volt mondani :D Már régóta akartam egy minisorozatot vagy legalábbis egy hosszabb lélegzetű képregényt készíteni. Mikor 15 évesen egy börzén megvettem a Hellboy első kötetét, a Seed Of Destruction-t, a 4-szer 24 oldalban elmesélt történet szerkezetisége annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem ezt követem majd én is ha valami nagyobb sztoriba vágom a fejszémet. De ez idő tájt főleg Noname képregényeket rajzoltam amik 4-6 oldal terjedelem, között mozogtak, és nem is akartam hosszabbat belőlük.

A Noname elött már készítettem jó sok oldalnyi pantomim szuperhősös képregényt, ezek még a hatvanas évek ongoingjainak tradícióit követték (Stan Lee, Steve Ditkó Pókijai), aztán mikor elkezdtem rókákat rajzolni, úgy éreztem minden szuperhősösdi gáz. Egy évvel késöbb azonban újra késztetést éreztem a műfaj és egyáltalán a Pantomim ember rehabilitálására. Így született meg az a firka ami a kötet végén az első, már a kötethez készült karakter design. Amikor azt rajzoltam egy posztapokaliptikus, Blade Runner-szerű scifi világba képzeltem el a sztorit de sehogy sem akart összeállni, ráadásul akkor a Sin City, a Cowboy Bebop és a Batman: Első év bűvöletében amúgy sem tudtam volna semmi eredetit ezen a fronton kieszelni, így sok gondolkodás után kitaláltam, hogy valami egészen mást fogok csinálni. Igyekeztem sajátos stílusban dolgozni, olyat csinálni amilyenre nem volt példa, ezért is hagytam el a nagy fekete foltokat, ettől függetlenül Mignola örök hatás maradt, a festett borítókat pedíg Bruce Timm filces fedél illusztrációi ihlették.

- Összefoglalnád röviden, hogy miről szól a történet?
- Egy Pantomimesről aki véletlen folytán olyan emberfeletti képességekre tesz szert, ami által a játéka valósággá válik. Emellett kicsit a hazai képregényes szintérről, arról, hogyan készül egy képregény és hogyan épül bennem mint alkotóban egy sztori. Persze a hangsúly a pantomimesen és ellenfelén van.

- Két különböző stílusban készültek a pantomimes kalandjai és az azokat elképzelő szereplők története... milyen eszközöket használtál a munka során?
- A kerettörténethez váltakozó vonalvastagság és sok fekete folt miatt kezdetben mártogatós rajztollat használtam illetve ecsetet a nagyobb flekkek miatt. A fő sztorit viszont csőtollal rajzoltam és a főszereplőn kívül nem is használtam nagyon tust. Ezt a Mignoláskodás elkerülése végett erőltettem magamra, próbáltam eredeti látványvilágot kieszelni a lehetőségeimhez mérten. Az eszközöket persze nem tudtam tartani. A vége felé a rotring csőtollak helyett már tűfilcekkel dolgoztam (olcsóbb, kevésbé körülményes, eldobható), a rajztoll helyett pedig ecsetfilccel, ami sokkal lazább, lendületesebb rajzot eredményezett.

- A kötet négy füzetre oszlik az amerikai comicok mintájára, az egyes fejezetek külön borítót kaptak, az utolsó oldalak pedig vázlatokat és más extrákat tartalmaznak. Miért törekedtél az autentikus trade paperback érzetre?
- Bármilyen nevetségesen is hangzik én egy minisorozatnak terveztem a Némajátékot. Persze gondoltam, hogy sosem fogom ebben a fomájában megjelentetni, de azért reménykedtem.

Ezt a mintát láttam a vásárolt cuccokban, tehát ezt követtem piaci igényekre való tekintet nélkül, később pedig még jobban megtetszett a tradek felépítése, szkecsbukostul mindenestül. És mivel ez külföldön már bevett szokás, nem éreztem lopásnak, ha ehhez igazodom.

- Található a Némajátékban bármiféle önéletrajzi elem?
- Persze, a börzék hangulatát, a furcsa művész fazonokat, akikkel a gimiben találkoztam, és még sok más dolgot a közvetlen környezetemből felhasználtam a könyvhöz.

- Hogyan találtatok egymásra a kiadóval és hogyan ment az együttműködés?
- Én kerestem meg őket miután máshol nem foglalkoztak komolyabban a témával, de úgy érzem jó helyre kerültem. Nagyon motiváló volt a közös munka, hiszen a könyvet több mint egy éve késznek tituláltam, és hozá sem akartam nyúlni amikor bevittem Ádámhoz, azonban neki megvoltak a kellő emberei, hogy visszahozzák a munkakedvem így 12 új oldallal gyarapodott a cucc (lett is pár kimaradt jelenet, amit majd felteszek blogra).

- Volt-e tesztközönség vagy a képregény teljes fegyverzetben pattant ki a fejedből?
- Volt pár ember, akivel már menet közben konzultáltam, mégis a legtöbbet akkor kezdtem a visszajelzésekkel foglalkozni, amikor már biztos volt, hogy megjelenik a dolog és csak heteim voltak, hogy gatyába rázzam az anyagot :D

- Tervezel további nagyobb lélegzetű munkákat, esetleg Noname főszereplésével?
- Egy ideje agyalok egy nagyobb Noname történeten, de még nem teljesen állt össze a fejemben a dolog és ha a Némajáték nem hasal el, azt is szívesen folytatom, de semmi konkrét jelenleg, örülök egyelőre hogy ez meglett :)

Fejleményekért pedig bújjátok a blogomat!*

- Jut eszembe: kiszúrtam a Call it a day-be készített posztapokaliptikus Noname négyoldalasodban az MKA, de különösen a Geekz hommage-t a hirdetőtáblán... köszönjük, igazán megtisztelő…
- Ja, szívesen :D elég szolid lett a logó, alig látni, amúgy meg ti írtátok a legjobb interjú kérdéseket, szóval ez volt a legkevesebb :)

*Felvidéki Miklós blogját itt böngészhetitek további nagyszerű illusztrációk után

The Mexican Stand-off különkiadás (#19): Random magazin

Nem is olyan régen egy egyedülálló képregényes kezdeményezés indult útjára a világháló berkeiben, legnagyobb örömünkre egyik szerkesztőségi tagunk vezénylete alatt. A Random virtuális képregénymagazin a lelkes és önfeláldozó csapatmunka iskolapéldája, egy ingyenesen, több formátumban is letölthető (egészen pontosan erről a címről), fekete-fehér képregényantológia, mely egyelőre szigorúan papírmentesen posztapokaliptikus, dark fantasy, urban fantasy és humoros zsánerekkel támadja be az olvasók látóidegeit. Az ötlet debütálásakor kapott hideget és meleget is, de az első kísérleti szám után az alkotók úgy tűnik nem vesztették el lelkesedésüket: erről faggattuk a Random főszerkesztőjét, Chavezt, a képregényes fórumokon és a Filmvilág oldalain ólálkodó titokzatos yakuzaszakértőt, a Geekz saját, külön bejáratú Keyser Söze-jét, akivel nem hogy még egyetlen munkatársunk sem találkozott személyesen, hanem mindössze egyetlen rosszul fókuszált képünk van róla (amin ÁLLÍTÓLAG látható).

- Bár a Képregény.net és a Geekz törzsolvasói már ismerik a Chavez nicket, de azért mégis megkérnélek, hogy mutatkozz be a kevésbé tájékozottaknak.
- Helló, Chavez vagyok, a Képregény.net és a Geekz törzsolvasója.

- Miért gondoltad, hogy szükség lenne egy ilyen kezdeményezésre?
- Kicsit messziről megyek neki, oké? Az én korosztályom (kora 30-as) már többnyire a nyugati popkultúra bűvöletében nevelkedett, viszont legalább annyi szép emlékünk van még az akkori hazai vonalról is. Gyerekként valahogy nem tűnt úgy, hogy jelentősebb színvonalbeli különbség lenne az itthon kapható magyar és a külföldi képregények között, és ma már tudom, hogy valóban nem is nagyon volt. Ezt az állapotot jó lenne visszaállítani. Persze tisztában vagyok vele, hogy mára alaposan megváltoztak a körülmények, de ugyanakkor az előnyükre is változtak a dolgok, hiszen mostanra elvileg sokkal több eszköz és lehetőség lett adott, hogy végre versenyképes magyar képregények születhessenek, és hogy kialakuljon egy komolyabb hazai képregénykultúra. Én magam azonban úgy látom, hogy ezekkel a lehetőségekkel nem igazán tudnak vagy akarnak élni az emberek, és a magyar képregény egy helyben topog.
- Kis példányszámú szerzői kiadványok, stripgyűjtemények, művészi ujjgyakorlatok, klasszikusok újrakiadásai, pár oldalas képregényeket tartalmazó gyűjtemények készültek és készülnek is szép számban, ami jó és szükséges, de ezek is csak ugyanazon belterjes képregényes közösséghez jutnak el. Márpedig a képregénykészítés szerencsés esetben földrajzi elhelyezkedéstől független, vagyis magához az alkotáshoz elvileg ugyanazok a lehetőségek állnak rendelkezésére az embereknek itt, mint mondjuk Amerikában vagy Franciaországban, vagyis arányaiban itt sincs kevesebb tehetséges ember, és még annak sincs akadálya, hogy akár "sztárrajzolókat" is adjunk valamikor a nagyvilágnak. Szélesebb olvasóközönség pedig értelemszerűen azért nincs elég, mert a hazai megjelenések jelenleg még a hazai ízléssel sem nagyon versenyképesek, nem hogy a nagyvilágival.
- Márpedig én biztos vagyok benne, hogy ha megfelelő színvonalú magyar művek születnének, azok közel olyan népszerűek lehetnének, mint a divatos külföldi címek, szerintem ugyanis a magyar ember szívesebben venne magyar képregényt, ha az valóban jó, mert hát mégis csak közelebb érezheti magához ezeket a történeteket, még akkor is, ha azok például egy olyan műfajban készültek, aminek itthon nem igazán vannak komoly hagyományai. (Ez szinte mindegyik jelentősebb képregényes műfajra igaz, sajnos.) Tehát ezt az űrt kellene valahogy betölteni, és ezt a nemes feladatot próbálja felvállani a Random is, illetve sokkal inkább csak megindítani valami folyamatot.

Café Postnuclear - VW vázlat (Budai Dénes)

- Miért éppen virtuális képregényantológia?
- Ami a webes megjelenést illeti, először is úgy gondoltam, hogy nézzük meg előbb, hogy sikerül-e megvalósítani ezt az elképzelést, illetve hogy hogyan fogadják majd az emberek a végeredményt. Ha azt akarjuk, hogy ez valóban a tömegeknek szóljon (és ne csak kizárólag a jelenlegi képregényfanoknak), akkor az lesz a legjobb, ha magát a tömeget kérdezzük meg, hogy mi a véleménye róla. Így azonnali visszajelzést kapunk, amit aztán tudunk hasznosítani a következő számok készítése során. Továbbá a webes felület remek lehetőséget biztosít, hogy minél több emberhez jutassuk el a produktumot. (Meg aztán amúgy sincs egy árva kanyink a kiadatására. :) )
- Virtuális képregényantológia pedig azért lett, mert bár a képregény a monitoron is csak képregény, de miért ne csináljuk úgy, mintha egy valóban létező magazin szkennelt változatát olvasnák az emberek? Borítóval, szerkesztői levéllel, impresszummal, tartalomjegyzékkel. A kezdetektől fogva úgy terveztem, hogy egy flash lapozóban is hozzáférhető legyen, hogy legalább a hangulata legyen meg a papíralapú képregényeknek. Így aztán tényleg virtuális lett a magazin.

- Miért Random néven fut a projekt?
- Olyan nevet akartam, ami rövid, egyszavas, van jelentése, nem túl elcsépelt, lehetőleg minden nyelven jelentsen valamit és jól nézzen ki pólóra nyomva. :) A Random Black Bird nevű rajzolónk ötlete volt (aki sajnos idő előtt kiszállt a projektből). A Random már csak azért is jó név,mert a véletlenszerűség vonatkoztatható úgy általában a képregényekre és erre az antológiára is. Persze szó sincs róla hogy random válogatnánk a magazinba, de mégis a sokféleség jellemzi. (Egyébként India legrégebb óta futó humormagazinját is Randomnak hívják. 2008-ban indult. :))

A Titkárnő (korábban Office Girl) színesben (Lőrinczi Balázs)

- Van-e hazai vagy külföldi példa, ami hatással volt a Random születésére?
- Virtuális magazinként nincs, legalábbis én nem nagyon olvastam még ilyesmit. Képregénymagazinként viszont a legfőbb előkép a nagyszerű brit 2000AD, valamint egykori személyes kedvencem, a Vampi magazin, illetve más egyéb európai és amerikai fekete-fehér populáris képregényantológiák, de természetesen csak jellegükben igyekszünk követni őket, érthető okokból mi azért kicsit rugalmasabbak szeretnénk lenni.

- Mik a közeli és távoli célkitűzéseitek, és milyen közönséget akartok megnyerni magatoknak?
- Természetesen elsősorban szeretnénk minden egyes számmal növelni a magazin színvonalát, és általa pedig az olvasótábor méretét. Ezekhez nélkülözhetetlen, hogy odafigyeljünk az olvasói kritikákra és visszajelzésekre. Mostanra már számos vélemény és kritika befutott hozzánk, amik alapján már sokkal megfontoltabban tudjuk készíteni a folytatásokat, hiszen a visszajelzések eléggé összhangban voltak egymással. Persze megalkudni se fogunk. Annak is örülnénk, hogy ha minél több tehetséges rajzoló és író jelentkezne nálunk, hogy minél változatosabbak maradhassunk. A távolabbi cél természetesen a rendes, nyomtatott magazinként való megjelenés, de fontos, hogy abban az esetben is a lehető legolcsóbb áron lehessen hozzájutni a Randomhoz, mert különben semmi értelmét nem látom lejönni a webről.
- A Random koncepciójának és reklámstratégiájának egyik eleme, hogy megpróbáljunk kitörni a képregényes körből, és olyan emberekhez is eljutassuk a műveinket, akik eddig különösebben nem érdeklődtek a képregények iránt, de látva, hogy magyar gyártmányról van szó, talán jobban odafigyelnek rá. Ehhez pedig több, mint ideális az, hogy ingyen letölthetőek, illetve online olvashatóak vagyunk.

A város legendái alternatív borító (Lőrinczi Balázs)

- Kinek vagy kiknek az ötlete volt eredetileg és ki segített a kibontásában? Hogyan és mi alapján válogattátok össze a projektben résztvevőket?
- Az alapötlet csak részben az enyém, hiszen korábban már másoktól is olvastam, hogy hasonló képregényekkel és antológiákkal képzelik el a népszerűsítést. Amikor korábban sokat elégedetlenkedtem amiatt, hogy miért nem születnek itthon inkább a nagyobb tömegeket is érdeklő műfaji képregények, mindig azt kaptam, hogy nincs fizetőképes kereslet, meg a rajzolóknak se ideje, sem pedig motivációja ilyenekre, én pedig ezt bár megértettem, de egyszerűen nem akartam elfogadni. Közben ezzel egy időben meg azt láttam, hogy sorra bukkannak elő a remek kézügyességgel megáldott rajzolók, viszont néhány dícsérő kommenten kívül nem nagyon motiválta őket semmi, legfeljebb egy-egy pályázat nevetséges díjai.
- Rossz volt nézni, hogy itt ez a sok ügyes ember, akik szorgalmasan rakosgatják fel a blogjaikra az új rajzaikat vagy a komplett képregényeiket, de teljesen céltalanul, és már két gratuláló kommenttel is elégedettek lehettek. Félő volt, hogy idővel kiábrándulnak az egészből. Miután nekem volt egy célom, nekik meg szabad kapacitásuk (és profi rajzolók amúgysem álltak volna szóba velem), úgy gondoltam, hogy laikus kibicként megpróbálom a két dolgot összehozni. Gondoltam legrosszabb esetben is csak pár újabb képregény született volna, és még pár ember, aki átkozza a nevemet. Így aztán szóltam néhány ilyen ráérős rajzolónak, és írtam egy felhívást is a képregény.net fórumára, amire rövid időn belül meglepően sokan jelentkeztek, jobb és gyengébb képességűek, ismert és ismeretlenebb nevek egyaránt, így aztán csak válogatni kellett. Persze a jelentkezők közül is volt aki csak jött, és ment, de aki maradt, az a mai napig lelkismeretesen dolgozik, és én rendkívül büszke is vagyok rájuk.

Így született a Rossz bőrben - a forgatókönyv első oldala by Emtrexx (Ács Zsolt)

- Be tudnád mutatni pár szóban a rajzolókat és a forgatókönyvírókat?
- A blogon már megtettem: klikk ide.
- A két jobbkezem egyébként Balakin és Emtrexx, akik a képregényalkotáson túl még a többi grafikai melóval is foglalkoznak. (Kiadványtervezés, promóplakátok, tipográfiai dolgok, beírás, bubizás, a blogot pedig Emtrexx egyedül rakta össze.) De sokat segít Horváth Henrik is, tanácsokkal, bedolgozásokkal egyaránt. Nélkülük sehol nem tartanánk. A Random stábban egyébként sokan vannak (és még többen leszünk is), de ők majd csak később fognak debütálni, viszont a munkákból ugyanúgy kivették a részüket, amiért hála és tisztelet.

- Az öt képregény zsánerei tudatosan lettek kiválasztva vagy már meglévő elképzeléseket kellett összekoordinálni?
- Értelemszerűen kizárólag olyan zsánerekben gondolkodunk, amik a szélesebb közönséget, illetve az átlag képregény, videójáték, és film fogyasztó geekeket is elsősorban érdekelheti. Nem határoztam meg konkrétan, hogy minden típusból legyen egy, de persze nem árt, ha van némi szórás. Az Árnyékfalu pár oldala például már létezett Gombalovasék oldalán, megtetszett, és felkértem, hogy folytassa, de a Város Legendái első része is már készen volt korábban is, az alapján kerestem meg Balakint. A többi menet közben született, de nem volt kiadva parancsba, hogy pl. akkor most egy posztapokaliptikus sztori rendel.

- Szerkesztőként milyen problémákkal kellett szembenézned az antológia feletti bábáskodás során, illetve mennyi időbe telik összehozni egy 104 oldalas kiadványt?
- Egy ingyenes antológiánál ha lehet, még talán nehezebb is az akaratérvényesítés, mivel itt az alkotók ingyen dolgoznak, de szerencsére az én elképzeléseim nagyrészt találkoznak a többiekével, így menet közben meglett a kellő összhang, és ahogy haladtunk előre, úgy nőtt a munkakedv is. Sok mindent közösen csinálunk, véleményezzük egymás dolgait, tanácsokat adunk, besegítünk ebbe-abba, de néha kénytelen vagyok vétózni, illetve végszavazni, nehogy szétszaladjanak a lovak és sérüljön a koncepció. Az indulás egyébként nem volt döcögésmentes, nehéz volt rátalálni a helyes munkamódszerre és sajnos eleinte egy csomó rajzoló eljátszotta a szürkeszamarat abban a bizonyos ködben, amit elég nehezen viseltem. Az első pár hónapban rengeteg idő ment el a toborzással, a helyes útirány megtalálásával, és a saját sztorik kidolgozásával, de miután összeállt minden, onnantól már felgyorsult a munka. A következő szám elkészítéséhez már negyedennyi idő is elég lesz.

Színes Rossz bőrben borító (Lőrinczi Balázs)

- A tervek szerint milyen hosszúak lesznek az első számban elindult sorozatok és vannak-e új címek kilátásban?
- A Rossz bőrben összesen 6 részre van tervezve, a Város Legendáinak ez a sztorivonala 4-re, de az Árnyékfalu is még pár részig eltart, akárcsak az Első naptól az utolsóig, a Café Postnuclearral kapcsolatban pedig idézem az írót: "kábé az Utolsó Ítéletig folytatható", de elsőként valószínűleg abból is csak egy pár epizódot csinálunk. A legtöbb sorozatot úgy tervezzük, hogy az bármikor újratölthető legyen, és ha indokolt, akkor vissza lehessen hozni később. Jó lenne ha majd egyszer a rajongók nyomására kellene újra elővenni valamelyiket.
- Az első szám megjelenését követően szerencsére ugrásszerűen megnőtt a jelentkezők száma, így biztos is, hogy a jövőben még lesz néhány új cím, de a következő számot is már szeretnénk bővíteni. A jelenleg futó sorozatok pedig garantáltan folytatódni fognak. Viszont ügyelni kell arra is, hogy ne haladjuk meg a saját kereteinket.

- Milyen hazai szerzőket látnátok szívesen a Random oldalain?
- Nem hinném, hogy lenne ma olyan magyar szerző, akinek a neve garancia lenne bármire is a képregények esetében. Én a közértes nénitől is szívesen látnék bármit, ha az szórakoztató, színvonalas, és illik a profilunkba.

Geekek a Hungarocomixon

Holnap, 18-án szombaton a Hungarocomix magyar képregénykiállítás és vásár keretében 12 óra 30-tól az Index munkatársa, Szűcs Gyula (ex-Geek) beszélget Rusznyák kollégával és velem a múlt, a jelen és a jövő képregényfilmjeiről a Jövő Házában, az emeleti "Mondo" teremben. Ha olyasmi kifejezések hagynák el a szánkat, mint pl. "dekonstrukció", nyugodtan gyertek ki a kerekasztalhoz és adjatok egy pofont.

The Mexican Stand-off #18: Horváth Henrik

Képregényes interjúsorozatunk folytatódik, és bár sajnálatos módon a Galaktikomix megjelenése határozatlan időre eltolódott, azért minket még mindig főként a szerzők érdekelnek, akik az antológiában jelentek volna meg, így most a reflektorfényt Horváth Henrikre (és részben Árva-Szabó Péterre) irányítjuk, hogy megtudjuk hogyan lehet a javunkra fordítani az alvászavarunkat, hogyan kell kihúzóként a neten keresztül munkát találni és mit keres az esküvői tortán a kutyaszar. Instant felvilágosodásért katt a továbbra!

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Sziasztok! Horváth Henrik vagyok, 37 éves amatőr terrarista. Szolnokon lakom. A lányom szerint feledékeny vagyok (ami teljesen igaz), a barátnőm szerint nem jó irányból eszem az almát.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- A legelső képregény amire emlékszem egy Asterix volt az IPM Junior Alfában. Ezen kívül a szokásos '80-as években megjelent képregényeket olvastam, gyűjtögettem én is.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Nem első látásra szerelem. Második látásra sem. Különösebben szerelemnek sem nevezném. Számomra az egész csak időtöltés. Volt egy időszak, amikor nagyon súlyos alvásproblémáim voltak, konkrétan 2-3 órát aludtam naponta. Már sírni sem tudtam a fáradtságtól, de aludni nem tudtam. Akkor szoktam rá az éjszakázásra. Az alvászavar elmúlt magától, de a meló megmaradt. Most már alhatnék is, de elvesztegetett időnek tartom.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Nincs saját stílusom. Nagyon keveset rajzolok és amit mégis, azt mindíg teljesen különböző stílusban készítem el. A munkamódszerem pofonegyszerű, leülök és teszem a dolgom. Ha digitális úton dolgozom, akkor Mac+Wacom kombó, ha analóg módszerrel (ami nagyon ritka), akkor bármiakármilyen tus és toll-ecset eszközöket használok. 



- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Össze-vissza olvasok mindent, gyakran válogatás nélkül. Felsorolásként csak néhány a kedvenc íróim közül: Stephen King, Stanislaw Lem, Isaac Asimov... Általában egész nap nézek :-) , de ha monitor a irányába nézek, akkor azon nagyon gyakran megy westernfilm.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Ez egy hosszú unalmas történet lesz :-D Jó régen kezdődött (akkoriban néhány éve könyvillusztrátorként dolgoztam), amikor is az a kolosszális ötletem támadt, hogy szabadidőmben képregényeket fogok színezni. Szépen nekiültem az internetnek és az összes képregénykiadó címét, elérhetőségét összegyűjtöttem amit a gugliban megtaláltam. Jó sok volt. Elküldtem kb 250 levelet és legalább 350 e-mailt. Összesen 2 választ kaptam :-) Az egyik elutasító volt, a másik pedig munkát ajánlott, illetve azt, hogy dolgozzam ingyen és így próbáljak rutinra, ismeretségekre szert tenni. Na, ezt én akkor teljesen elfogadhatatlannak tartottam.
- Aztán egy alkalommal véletlenül ráakadtam eg y oldalra, ahol álláshirdetéseket, megbízásokat találtam. Szépen elkezdtem írogatni rájuk, és rá kellett döbbennem, hogy nemhogy fizetős, de ingyen munkára sem nagyon akartak alkalmazni :-) - Aztán mégiscsak kaptam megbízásokat innen-onnan, aztán újra és újra. Nem különösebben tartottam számon eddig, hogy kinek-mit-mennyit melóztam, de úgy néz ki érdekli a népeket az ilyesmi, ezért összebrusztoltam egy listát az eddigi publikált munkáimról és/vagy kiadóiról. - Tessék megbecsülni, nem volt egyszerű 5 évre visszamenőleg kikeresni minden szirszart, bár szerintem így sem teljes. Tehát minden ömlesztve-rajzolóként-kihúzóként-színezőként közreműködtem a : Panel, Nero Blanco Comix, Galaktika, Pinkhell, Füles Évkönyv, ZAP, Tomster Hihetetlen Kalandjai, Mátyás Antológia, besegít ettem a Képes Kiadónak itthon, külföldre dolgoztam az Image, Good Cat/Bad Cat, Arcana, Alterna Comics, Radio TAK/Local Act Comics, Brain Scan Comics, Earthbound Comics, Dimestore Productions és még néhány nem publikus kiadóknak.

- Mi idehaza nyilván a magyar munkáiddal találkozhattunk, mondanál konkrétan néhány külföldi képregénycímet, amin dolgoztál és milyen minőségben (rajzoló/kihúzó/színező)?
- A teljesség igénye nélkül néhány cím: Risers minisorozat (kihúzás, borítószínezés, tónusozás, Alterna Comics), Winter War minisorozat (kihúzás, borítószínezés, tónusozás, Earthbound Comics), Tales of the Star Light Drive-in (kihúzás, Image), Serial (borítókihúzás és -színezés, Brain Scan Comics)...

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ? 

- Újabb felkérés egy leadott munka után.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Minden olyan képregényt, amin ilyen-olyan formában dolgoztam, kedvelek.

Ennél a pontnál megidézzük a Galaktikomix antológiába Henrik által rajzolt, Art of Noise munkacímen elkezdett képregény forgatókönyvíróját, Árva-Szabó Pétert (akit többen inkább nickjén, weapon x-ként ismernek és már készült vele interjú a sorozat keretében), hogy felfedjen nekünk pár műhelytitkot a Vas világ a rend készítéséről.

- Dióhéjban és spoilermentesen mi a Vas világ a rend sztorija és hogyan született az alapötlet?
- Talán a sztori annyira nem is jó szó, inkább csak szituációnak nevezném. Egy alternatív jelent igyekszünk bemutatni, ami görcsösen kapaszkodik a múltba, és ellenáll mindenfajta innovációnak, a modernséget pedig két kézzel igyekszik kigyomlálni a hétköznapokból. A hatalmon lévők nem csak azt deklarálják, hogy minden ami jó, és előrébb viszi a társadalmat, az a múlt értékeiben gyökeredzik, hanem kinyilvánítják egyúttal, hogy az ezzel ellentétes, újító törekvések üldözendőek. Az 1984 és az Equilibrium után szabadon természetesen itt is az emberi szellem csapdába ejtése a cél, de a módszer azért külsőleg különbözik, hiszen nem a nihilizmust akarják az emberekbe táplálni, hanem egy olyan értékrendet erőltetnek, mely egyébként ténylegesen bárki épülésére válna. Vannak persze ellenállók, akik sajátos módon éppen azt a popkultúrát védik tűzzel-vassal, ami ellen olyan sikk manapság kikelni. Képzelj el egy olyan világot, ahol a technót kell védened a népdaloktól.
- Az ötlet egyébként nagyon régi, még 2006 körül írtam a forgatókönyvet egy Rohamos pályázatra. Aztán persze azt a pályázatot is törölték, mintha sosem lett volna. Utána porosodott kicsit a dolog, majd a Galaktika hívószavára előcsalogattam a fiók mélyéről. Aztán persze kiderült, hogy ez a pályázat is megy a levesbe. Remélem nem valami rossz csillagzat alatt született a képregény.

- Honnan ismered Henriket és miért éppen őt kérted meg, hogy dolgozzon veled ezen a képregényen?
- Henriket lassan 5 éve ismerem a k.net kapcsán, még Szabó Zoli ajánlotta őt rajzolónak. Az első közös munkánk után folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, és valamikor 2007 körül neki is állt megrajzolni ezt a képregényt, de aztán félbemaradt a dolog. Sosem gondolkodtam más rajzolóban. Miután a Rohamos pályázat befuccsolt, egyből Henrik jutott eszembe, és mivel ő is megszerette a sztorit, teljesen természetes volt, hogy egyszer összehozzuk majd. A Galaktika csak apropót adott a dolognak.

- Milyen problémákkal találtátok szembe magatokat, így hogy egy pályázatra kellett felkészülnötök?
- Az első probléma az volt, hogy a pályázat első fordulójáig Henrik gyakorlatilag semmit nem tudott foglalkozni a dologgal, márpedig le kellett adni vázlatokat és oldalterveket is. Hála a magasságos MSN messengernek és lustaságomnak, valami ezer éves skicceit össze tudtam kotorni a merevlemezem legmélyebb bugyraiból, és azokat küldtük el. Nagy blöff volt, de bejött. Onnantól kezdve folyamatosan gond volt Henrik akut időhiánya. Piszok nehéz ezt szerelemből csinálni, pláne annak aki meló mellett rendszeresen vállal egyéb munkákat is. Minden tiszteletem H-nak, hogy be tudta fejezni. Probléma volt még a szöveggel is ezen kívül, mert még mindig nehezen lövöm be, hogy mennyi betűt bír el egy ol dal, márpedig a képregényt nem lehetett széthúzni a végtelenségig, ezért nekem kellett erőteljesen ritkítanom. Ez egyébként nyilván általános írói betegség. :)
- Persze mindezek a dolgok eltörpülnek amellett, amivel az elmúlt időszakban kellett szembenéznünk: hiába készültünk több, mint egy éven át, most meghiúsulni látszik az egész. Azt hiszem, ez eléggé taccsra tett mindannyiunkat, nem tudjuk még, hogyan tovább. Abból a szituációból, hogy kapunk x összeget tiszteletdíj gyanánt, és megjelenik a képregény egy nagy példányszámú antológiában, mely újságárusi terjesztésbe kerül, eljutottunk oda, hogy ha beteszünk x összeget (ami egyébként nincs), akkor ki tudjuk hozni 200 példányban és árusíthatjuk majd a börzén, kopott, zöld asztalok mögül. Tegye fel a kezét, aki pályázatra (kvázi megrendelésre) képregényt akar készíteni Magyarországon...

- Mi hír az Elsőkről?
- Az Elsők köszöni jól van. Készülget szépen komótosan, de nem tudjuk még, milyen formában és pontosan mikor jelenik majd meg. Számolgatunk, osztunk-szorzunk, és mindig az jön ki, hogy "na, az, úgy biztos nem". Hiszünk nagyon a képregényben, de azt hiszem mindannyian borzasztóan szkeptikusak vagyunk a jövőt illetően. Hogy jót is mondjak azért: csatlakozott a csapathoz időközben Kovács Péter, aki értékes tanácsokkal és előrajzolással segít kialakítani a végleges formát. A stílus megvan, a forgatókönyv végleges, itt is csak azon múlik minden, hogy a fizetős munkák mellett, mikor van Janinak ideje és ihlete foglalkozni a dologgal. Magánkiadáson törjük a fejünket egyelőre, és ha így lesz, akkor helyet kap a kiadványban egy másik idő előtt búcsúzó steampunk pályázati anyag, jelesül Budai Dénes Gépjárómű című alkotása. Ő áll jobban jelenleg. :)

Most pedig visszaadjuk a szót Henriknek, elvégre mégiscsak az ő fejéhez szegezzük a fegyvert.

- Mi a munkamódszeretek, hogyan fordítod le Péter forgatókönyvét képekre, milyen gyakran egyeztettek?
- Elolvasom amit ír. Elképzelem, valahogy mintha filmet néznék. Megpróbálok belőle képeket kiragadni és azokat megrajzolni. Ez általában inkább csak hasonló ahhoz, mint amit ír. Nem ugyanaz.
- Olyanok lesznek a rajzok amilyenekre sikerülnek. Sajnos egyáltalán nem tudatos, ezért nem vagyok jó rajzoló. Sosem egyeztetünk, a rajz rám marad teljesen. Szar módszer, de lelkes amatőrök vagyunk, ami a végeredményen is látszik.

- Nem jó, ha én rajzolok. Az én asztalom a kihúzás, ez bebizonyosodott már párszor. Geek egyszer azt mondta metodista vagyok, sohasem unom meg és egyenletes amit csinálok.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Egy tetováló stúdióban dolgozom.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Először egy csomó hírességet akartam itt felsorolni, de aztán rájöttem, hogy "személyesen" is ismerek pár rendkívüli figurát. Kurt, Sam, Mike, Keith és még sokan mások, akik hisznek abban, amit csinálunk. Nyavajgás nélkül éveken keresztül beáldozzák a szabadidejüket azért, hogy másokat szórakoztassanak.
- Hasonló mozgolódás indult nem túl rég itthon is, ha a srácok (Hajrá Random!!!) végigviszik, bővül a lista. Hazai alkotók közül Geek komámat és Vass Ricsit emelném ki név szerint, igazságtalanul sok tehetség jutott mindkettejüknek.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Nem emlékszem pontosan. Szerintem mano barátom és az aliensonline.hu volt az első lépcső. Amúgy is nagyon sokat köszönhetek neki! Köszi manóka!!!! Illetve Zoli79 és a Panel. Pont a minap emlegettük a régi msn csörtéket,  amik során születtek meg a számok. Jó volt.



- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Napi-heti rendszerességgel levelezek-beszélek egy csomó jóbaráttal, ismerőssel. Mivel senkit nem szeretnék kihagyni, ezért inkább a tételes felsorolástól eltekintenék.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ?
- Nem különösebben részletezném. Befektetni nem akar senki, de mindenki profitot akar. A nulláról kellene kezdeni és nem a csúcson, ahogy sokan próbálják....

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Ezek a kezdeményezések a képregénnyel amúgy is foglalkozó nagyérdemű közösségnek szólnak, létesültek. Remek szórakozás egy börzén vagy találkozón azokkal a barátokkal múlatni az időt, akikkel amúgy év közben csak MSN-en tudunk kommunikálni. A képregénnyel kapcsolatba kerülő emberek táborát nem hiszem hogy ezek nagymértékben bővítenék.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Kiváló kezdeményezésnek tartom, és talán idővel komolyabb presztizs értékkel fog bírni. Bár halkan hozzáteszem, hogy évről évre szinte ugyanazok a nevek kerülnek jelölésre, tehát lesz aki sosem lesz díjazott és van aki már többször is lett. Ami nem baj :-)

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem vagyok tag. Szerintem az Akadémia és a Pinkhell egy reklámfelület. A magyar képregényes életben pedig, minimális energia befektetéssel is rendkívül jól lehet érvényesülni.

- Ugyanez áll az MKSZ-re is?
- Szerintem a magyar helyzetbe úgy illik bele az MKSZ mint esküvői tortára a kutyaszar. A baj, hogy egy olyan egylet jött létre ami megkerülhetetlen és a kiadók érdekét képviseli. A tagok pénzéből gazdálkodnak és próbálják a képregényt népszerűsíteni (nagyobb piacot teremteni) amiből sosem lesz magyar képregény.
- Aki nem lép be, ellehetetlenül, pl tízszeres asztalárakkal a rendezvényeiken. Úgy tűnik, hogy egy bármilyen szerzői kiadványból, a fesztiválon eladható, maximum 100-150 darabból befolyó "haszonra" tart igényt a Szövetség, 40 000Ft-os bérleti díj formájában. Értem én, hogy egy fesztivál megszervezése kiadói oldalról milliós tétel, de talán ezzel szembeállítani pityi pál 300Ft-os fénymásolt füzetkéjéből befolyó profitot, röhejes.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Fogalmam sincs. Nem nézek TV-t, és nagyon ritkán olvasok újságot. Ebből kifolyólag ötletem sincs, hogy min kellene változtatni. Nagy általánosságban, talán ha a médiában hitelesnek (nem tudnék neveket mondani, talán nincsenek is) számító személy behatóbban foglalkozna témával, az jót tenne a műfajnak.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Általában kis lépésekben tervezek és éppen ezért nem is dédelgetek elérhetetlen(nek tűnő) álmokat. Szeretném hinni, hogy egyenként haladva minden re sor kerül el őbb-utóbb. Az élet rövid, de amire jut belőle azt meg fogom csinálni.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Dredd Bíró.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Geektől: Van még abból a fahéjas almateádból?

Aki Henrik további munkáira kíváncsi, az ne legyen rest és látogassa meg a knetes blogját.

The Mexican Stand-off #17 (Galaktikomix Special): Somogyi György

A Galaktikomix gőzpunk képregényantológia aktualitása kapcsán folytatjuk a magyar képregényes élet szereplőivel készített interjúsorozatunkat az egyik legjobban várt cím, a Kittenberger készítőivel, elsősorban Somogyi Györggyel, hiszen Brazilt (avagy Tebeli Szabolcsot) már egyszer puskavégre kaptuk egy korábbi alkalommal. Megtudjuk miért nincs magyar Galambember sztorink, ki is tulajdonképp Kaputykin Ambrúzió, mit keres egy mechanikus orrszarvú Kongó Szabadállamban és melyik ismert író-riporter szerint is a Kittenberger a legjobb hír a házi pálinkafőzés legalizálása óta. Egy kattintás és mindenki magasabb műveltségi régióba kerül...

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- 1968. augusztus 14-én születtem Újpesten. Iskoláim elvégzése után a Szikra lapnyomdában kezdtem dolgozni mint korrektor, és ekkortól kettős életet éltem. A nyomdai vonalon keresztül eljutottam a számítógépes grafikus státusig, majd a jelenlegi állásnélküliségig.
- Másik énem először egy underground zenekarban gitározott és szövegeket írt, majd újságíróskodott és novellákat írogatott.
- Az első sci-fi novellám 2002-ben jelent meg az Átjáró magazinban, Quetzalcoatl címen. Később a Rohamban és a Galaktikában is jelentek meg novelláim. Emellett egyre jobban foglalkoztatott a forgatókönyvírás, ezért előbb tanultam valamit a televíziós sorozatírásról, majd amennyire csak lehetett, beleástam magam a forgatókönyvírás rejtelmeibe. Jelenleg Dunakeszin élek a párommal, és három égetnivalóan aranyos fiammal.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Hű, ez nagyon nehéz kérdés, mert gyerekkori amnéziában szenvedek. Ami biztos: szüleim járatták és gyűjtötték is a Fülest. Később nekiálltam és kivágtam belőle a képregényeket, majd lefűztem magamnak, úgy olvastam. Zórád és Korcsmáros nekem a mai napig nagy idol. Aztán volt két skandináv eredetű füzetem. Az egyikben Läderlapennel (erre a szóra máig tisztán emlékszem), akiről később kiderült, hogy Batman, és ebben Robinnal ügyködött valami smaragd megszerzésén, szerepelt benne Superman is, valamint Flash, a szupergyors fickó, meg egy gumiember és egy kőarc. A másik pedig egy Tarzan képregény volt, illetve birtokoltam még egy Pif könyvet is.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Ezeket imádtam, persze, Pifet konkrétan le is rajzoltam, ma is őrzöm a képet, de aztán, az Alfa-Kockás-exjugoszláv-Asterix és Lucky Luke korszak után kicsit elfeledkeztem erről a műfajról. Mint fent már említettem, gitározni kezdtem, majd jött a zenekar, aztán az írás.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Hatévesen kezdtem el olvasni és ezt azóta sem hagytam abba. Gyerekként megvolt nekem az éjjel takaró alatt zseblámpával olvasott Karl Maytól a nyaranta falt vadászkalandokon át a tankönyvként bekötött Rejtőig bezárólag minden. Szüleim jóvoltából kb. 5000 darabosra duzzadt a könyvtárunk, és én mindent elkövettem, hogy végigolvassam az egészet. Szóval rengeteget olvastam, talán igazságtalan is lenne, ha bármelyiket kiemelném, mint befolyásoló tényezőt. Végül is azt hiszem, az elmúlt negyvenkét évem úgy ahogy van, hatással volt rám, mindarra, amit írok, vagy ahogyan írok.
- Mégis az írók, akiket a legjobban szeretek: Philip K. Dick, Chandler, Bradbury, Sztrugackij, Capek, Milne, Bulgakov, Heller, Mailer, Szerb Antal, Rejtő, Karinthy, a Monty Python és az abszurd, D. Adams, Woody Allen... most hirtelen ennyi jutott eszembe, de napestig sorolhatnám. Talán annyi nyilvánvalóvá vált ebből, hogy fontosnak tartom a humort.
- Aztán nagyon nagy hatással volt rám Umberto Eco: Hat séta a fikció erdeiben esszékötete, William Goldman: Mit is hazudtam című könyve, valamint a barátom, akit úgy tíz éve ismertem meg egy internetes fórumon. Ő nagyon nagy segítségemre van ötletelésben, sztoriépítésben.
- Állítólag van stílusom, legalábbis mondtak már ilyet, sajnos számomra ez nem ennyire egyértelmű, mert ha az lenne, akkor sokkal könnyebben menne az írás.
- A munkamódszerem pedig nagyon egyszerű: mivel lusta vagyok, általában kerülöm a nyitott word doksikat. Netezgetek, olvasgatok. Aztán hirtelen rám tör a pánik, és úgy vélem, hogy nem tudom megírni, amit szeretnék. Párom ekkor nyugszik meg, mert szerinte ettől a pillanattól már sínen vagyok. Na és a pánik után gyorsan megírom az anyagot, amit aztán félreteszek, majd úgy egy-két hónap után átnézem és átírom.

- Mostanában miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Jelenleg három könyvet olvasok: egy Heinlein sci-fit, Bukowski Hollywood című regényét és az Akira második kötetét.
- Filmekben is a sokféleséget kedvelem. Főbb kedvenceim a sci-fi és a noir, na meg a vígjáték és az animációs filmek. Gyermekeim miatt főleg mesefilmeket nézek, szerencsére megszerettettem velük Miyazakit, szóval most az egyik nagy kedvenc jelenleg a Laputa, emellett a Pixar filmek. Legnagyobb döbbenetemre emellett imádják A karácsonyi lidércnyomást, aminek én is örülök, szívesebben teszem be ezt a lejátszóba, mint valami fantáziátlan marhaságot.
- Emellett rendszeresen nézem a Chuckot, állítólag függő lettem.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Idén egy filmes pályázatra beadott forgatókönyvem különdíjas lett, és a zsűri szakértő része nagyon lelkesen nyilatkozott a pályázatomról. Az első három helyezett filmes múlttal érkezett, úgyhogy outsiderként szerintem ez komoly elismerés.
- Aztán nem olyan rég Frei Tamás egyik interjújában zseniálisnak nevezte a megjelenés előtt álló Kittenberger-képregényünket, és nem tagadom, ez jól esett.
- Mégis talán az, amikor a nagyobbik fiamnak kitaláltam egy új mesét, és másnap kérte, hogy újra mondjam el. Persze ez nem igazán munka.

- Meg lehet tudni, hogy mi a forgatókönyv címe és miről szól (már ha nem köti a kezed szerződés) ?
- A címe: Isten éltesse Józsi bá'! Stílusában egy áldokumentumfilmbe oltott fekete komédia lenne, egyfajta negatív utópia. Leginkább a District 9-hoz hasonlítanám, de idegenek és UFO-k nélkül. A történetről túl sok mindent nem szeretnék elmondani, talán csak annyit, hogy egy nyugat-magyarországi kisvárosban Józsi bácsi hetvenedik születésnapján kezdődik, ahonnan az öreg egy furcsa EU-s törvény miatt elmenekül.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- A Kittenberger-projekt. Na jó, még régebben írtam egy mesét, Kaputykin Ambrúzió csudálatos kalandjai címmel, bevallom, azt szeretem a legjobban. És ez a legnagyobb szívfájdalmam is, mert bár rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, mostanáig nem találtam olyan kiadót, amelyik megjelentetné. Szóban, sőt írásban is többször eljutottunk oda, hogy érdekli valamelyik kiadót, aztán különböző, főleg anyagi okok miatt mindig visszakoztak.

- Mesélnél nekünk Kaputykin Ambrúzióról ?
- Ez a mese két kisfiúról szól. Egyikük igen élénk fantáziával megáldva meséket talál ki, aztán egyszer csak a Málna utcából a Mesebirodalomban találják magukat, ahol Philleás király megbízásából meg kell menteniük a világot. Nem egy bonyolult történet, én leginkább a Terry Pratchettes humorát szeretem benne, jól szórakoztam, amikor írtam.

- Honnan jött az ötlet, hogy belevágj a Steampunk pályázatba és mi alapján döntöttél úgy, hogy Brazillal próbálsz szerencsét ?
- Brazillal már régről ismertük egymást, és többször volt róla szó, hogy készítünk valamit együtt, aztán valahogy mindig másként alakult. 2009 tavaszán először ő keresett meg, hogy éppen ráér, valamit összedobhatnánk, sztorit keresett. Átküldtem neki a novelláimat, talán el is olvasta, de nem mozgatta meg annyira. Ám közben nekem már fejemben volt a Kittenberger képregénysorozat ötlete, és barátommal elkezdtük a sztorikat is gyártani hozzá. Elmeséltem Brazilnak, akinek megtetszett a karakter és az a két-három sztoriváz, ami akkortájt már kialakult.
- Karaktervázlatokat rajzolt, és úgy nézett ki, hogy ebből lehet valami. Aztán összefutottam Burger Istvánnal, a Galaktikától, és elmeséltem neki az ötletet. Neki is tetszett, mondta, hogy érdekli. Oké, mondtam, akkor dolgozunk rajta. Elég összetett történetet raktunk össze, legalább tíz különböző sztori szinopszisa van lejegyezve. Ebből a Kittenbergeres történetek Afrikában és Indiában játszódnak, és inkább a misztikusabb, kalandregényesebb vonalat képviselik, a két fiatal magyar kalandor társáé pedig főleg sci-fisebb, steampunkosabb elemeket tartalmaznak. Az eredeti tervekben ők csak a negyedik részben találkoznak, és az ötödik részben van egy közös kalandjuk, aztán szétválnak az útjaik.
- Aztán egyszer csak kiírták a Steampunk pályázatot. Felhívtam a Galaktikát, hogy mégis, akkor mi legyen a mi projektünkkel? Ti is benne vagytok, mondták, várjuk az anyagot. Így jutottunk arra, hogy a közös kalanddal nevezünk, mivel Kittenberger a főhős, csakhogy ő általában nem annyira steampunkos világban mozog... kivéve ez a rész, de itt is minimál a steampunk elem, de talán ezért érdekes ez a sztori, hogy mégis Afrikában játszódik, és már ott is van a technika. Van ebben valami szimbolikus, akárcsak a minket inspiráló Kittenberger eredeti történetében.

- Össze tudnád foglalni röviden és spoilermentesen a Kittenberger sztoriját ?
- 1907-ben Bomában egy kocsiban holtan találják Lord Sinclairt, az angol titkoszolgálat főnökét. Halála előtt azonban megbízást adott két fiatal magyar kalandornak, valamint Kittenbergernek, hogy kutassanak fel Kongó Szabadállamban egy különös orrszarvút. Közben egy belga nyomozó is megbízást kap arra, hogy Kongóban megkeressen egy eltűnt tudóst. A három magyar nekiindul a küldetésnek, és miközben az ügy végére járnak, folyamatosan szembe kerülnek a belga titkosszolgálat embereivel. A két szál pedig természetesen keresztezi egymást.
- A sztori alapötletét amúgy Kittenberger Kálmán Kifaru című novellája adta, amiben egy orrszarvú a végén nekimegy egy vonatnak, mert ellenséget lát benne, és így elpusztul.

- Milyen együtt dolgozni Brazillal ? Hogyan oldjátok meg, hogy az kerüljön a papírra, amit te elképzelsz, hiszen a rajzoló mindenképp a saját stílusán keresztül szűri át a látványvilágot ?
- Fontos, hogy ez a képregény mindenképpen csapatmunkában készült, és ez jó lecke volt mindannyiunknak. Voltak erős képek, amiket mindenképpen szerettem volna, hogy úgy legyen, ahogy elképzeltük, és végül így is lett. Az akciójelenetekben pedig Brazil kapott teljesen szabad kezet, azt nem is akartam leírni, mert nem is nagyon lehetett volna. Csak annyit, honnan indul az akció és hol végződik, és hány oldal van rá. Aztán Brazil megrajzolta, én meg megírtam hozzá a dialógusokat. Talán a legjobb négy oldal így született. Az elején tartottunk jó néhány összejövetelt, ahol elkészültek az oldaltervek. Itt kiderültek a forgatókönyv hiányosságai, hibái, és menet közben átírtunk sok mindent. Meghallgattuk egymás javaslatait, végül döntöttünk, hol így, hol úgy. Remélem, végül ebből a lehető legjobban jöttünk ki.
- Azért ha most kezdenénk bele, sok mindent másképp csinálnánk, a munkát még szervezettebbé kéne tenni, sokkal precízebbé.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Rengeteg ötletem van, idén összeírtam: tizenkilenc különböző alkotás áll, vagyis inkább halad, valamilyen tempóban. 
- Régóta dolgozom egy komolyabb, modern hasonmás-regényen, ami jelenleg körülbelül 40%-ig kész. A meglévő állítólag nagyon jó, de sajnos mindig félreteszem egyéb munkák miatt. Annak a megírásához egyszerűen más tudatállapot szükséges.
- A díjazott kisfilm-ötlet megtetszett egy producernek, aki nagyjáték filmet készítene belőle.
- Ugyanezzel a producerrel egy tévéfilm és egy Márai-adaptációként készülő nagyjátékfilm forgatókönyve is gyártás alatt áll. A forgatások kezdete még a jövő zenéje, mivel ez a szakma leginkább egy teljességgel kiszámíthatatlan hullámvasúthoz hasonlít.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- A mára megbukott nagy társadalmi kísérlet, a kommunizmus után másik lehetetlen vállalkozásba vágtam a fejszémet. Íróként próbálok megélni. Tizennyolc éves korom óta folyamatosan alkalmazotti munkaviszonyban voltam, és ez idén januárban véget ért. Arra gondoltam, itt az ideje a bátorságnak, és végre azt csináljam, amit a legjobban szeretek. Hogy majd a távoli jövőben, amikor a vízespohárban úszó fogsoromat bámulom este, ne az járjon a fejemben, hogy bazz, meg se próbáltam.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Annyira nem vagyok jártas a témában, és nem is rendelkezem elég nagy névsorral. Nálam az alap a Kázmér és Huba, még a régi Tiszta diliből szerettem meg őket, annyira, hogy a macskáinkat is róluk neveztük el annak idején. Szóval akkor legyen Bill Watterson külföldről. A humora és az életszemlélete miatt. Egyik fiam pont olyan csibész, mint Kázmér. Emellett Alan Moore-t is nagyra tartom. Őt a történetszövése miatt. Itthonról természetesen Brazil, szerintem nem is kell mondanom, miért. Régről pedig Zórád és Korcsmáros.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor a Liszt Ferenc téren üldögéltünk a barátommal, és kitaláltuk a szomorú pesti madárember figurát, Galambot, akit több vicces történetbe akartunk beletenni. Eredetileg ifjúsági filmként gondoltunk rá, mint karakterre, aztán elmeséltem Zsombornak (Roham), akinek nagyon megtetszett az ötlet, és összehozott egy képregényrajzolóval. Közben beszéltem Brazilnak is erről, akivel ugyanazon a melóhelyen dolgoztunk, és ő szívesen megrajzolta volna, de akkor a Bürokratákon dolgozott, szóval mondta, hogy térjünk rá vissza úgy három év múlva... ő mindig ilyeneket mond. Aztán egyszer még Futaki Attilával is beszéltünk erről, ő is szívesen megrajzolta volna, de Zsombor már döntött... és odaadta a már említett első rajzolónak, aki meg elvállalta a munkát, majd sajnos teljesen félreértette az egészet, és mindenféle egyeztetés nélkül megrajzolta. Tele hibával, ami után nyilván mi sem álltunk hozzá megfelelően, lehet, túlreagáltuk, majd a javítások nem készültek el, végül az egész a fiókban maradt.
- Ez is fájó pont az életemben, összesen két történet forgatókönyve készült el, és az úgymond kész képregény.

- Mennyiben más képregényhez forgatókönyvet írni, mint filmhez ? Gondolom az egyik lényeges különbség az, hogy nem köti a kezed a büdzsé kérdése a megvalósítható jeleneteket illetően…
- Ez érdekes kérdés. Annyira nem más, mint ahogy elsőre tűnhet. Számomra a képregény amúgy is leginkább olyan, mint egy különleges storyboard. A történetet úgy találtuk ki, hogy látványos jelenetek, képek jöjjenek létre, olyanok, amiket egy rajzoló, jelen esetben Brazil, szívesen megrajzolna. Ez olyan, mint a filmnél a jó jelenet. Egy filmes forgatókönyv megírásánál sem érdemes visszafogni a fantáziát, első körben legalábbis. Aztán úgyis kiderül, hogy miért nem érkezhet meg a vonat az állomásra (túl drága), és jön az átírás. A képregénynél meg kiderül, hogy amit egy oldalra képzeltünk, az nem jó, mert akkor túl kicsi lesz az egyik kép, és akkor nem látszik rendesen, hogy mi van az asztalon. Már jön az átírás itt is. Szóval szerintem nincs nagy különbség.
- Amiben leginkább más, hogy a filmes forgatókönyv hosszabb.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Rendszeresen Brazillal és Yuyuval, aki régi barátom. Valamint Zsomborral is találkozom néha. A Kepregény.netre és az MKA-ra rá szoktam nézni néha, van-e valami újság.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Nos, erről nehéz véleményt mondani, részben, mert kívülálló vagyok, és ezt gyakran meg is kapom, valamint hallottam a realista álláspontot és azt is, hogy miért nem lehet többet elérni. Ezekkel nem érdemes vitába szállni, szép magyaros gondolatok.
- Kívülről nézve a magyar képregény-szakma alapvetően nagyon hasonlít a magyar filmes szakmára. A publikum, a hazai olvasó és néző sokadrangúnak látszik ebben a kapcsolatban, mintha nem a minél szélesebb olvasó és néző réteg megszólítása-elérése lenne a cél, hanem nagyon is úgy tűnik, hogy főleg maguknak (egyfajta önkifejezési terápiaként), és egymásnak készítik, igazi munkájuk mellett, a műveket. Én is szeretem ezt a kis társaságot, akik egymás hátát veregetik, ha valaki produkál valamit. Az elégedettség eléréséhez minden adott: a megjelenés, az elismerés és a honor is. Kicsi megjelenés, kicsi elismerés, kicsi honor. Aztán lehet búsulni, hogy csak ennyi volt benne.
- Pedig az internet és a globalizmus a mi kezünk alá is játszik. Piacnak akár, kis túlzással, ott az egész világ. Persze, a tehetségen túl, rengeteg akarat, sok-sok munka és nagy adag szerencse is kell hozzá. Riasztóan sok dolgon múlik a siker, de teljes erőbedobással van értelme belevágni.
- Ehhez még hozzáfűzném Futaki Attila gondolatait: Szerinte azért nem tudnak az amúgy igen tehetséges magyar rajzolók kijutni külföldre, mert képtelenek nyomás alatt dolgozni és tartani a határidőket.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Minden díjazás jó ötlet, hiszen reklámértékkel bír. Hiába nem tudja az átlagolvasó, hogy kicsoda X. Y., de ha odaírják mellé, hogy kétszeres Mindegy Milyen-díjas, azért azt gondolja, hogy hűha, ez már valamilyen szint. Nem tagadom, 2010-ig kimondottan bosszantott, hogy nincs Legjobb író-díj, hiszen jó sztori nélkül nincs sikeres képregény. Nem véletlenül rakta össze a magyar nyelv a kép és a regény szóból ennek a művészeti ágnak a nevét. A rajzoló felel a kompozícióért, a színekért, a képért, az író pedig a történetért, a dialógusokért. Ebből, és természetesen még sok minden másból, áll össze a képregény. De hál' istennek már az írók is számítanak, és így helyes szerintem.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Hm, most mondjam azt, hogy nem szeretnék olyan klubnak a tagja lenni, ami elfogadna engem tagnak? Sajnos nem ismerem annyira az MKA-t és a tevékenységét, hogy véleményt mondhassak róluk, persze, ha jobban belegondolok, ez is egy vélemény. Tényleg, én, aki ráadásul képregényt írok, miért is nem ismerem őket annyira?

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Tény: Magyarországon nincs nagy kultúrája a képregénynek, az embereket az olvasásra nevelték, ez sokáig csak megtűrt gyerekműfaj volt. A megítélése jelenleg valahol a semleges, érdektelen és közönyös közelében van. Olykor tapasztalható némi fellángolás, aztán elül. Akadnak szent őrültek, akik mindent elkövetnek a népszerűsítésért, nekik örök hála és köszönet. Aztán mindig jön egy új hír, és a képregény eltűnik. Most, hogy ezen eltöprengtem, talán ennek a legfőbb oka, hogy egy képregény elkészítése nagyon hosszadalmas és magányos folyamat. Itt van a mi Kittenbergerünk. Több mint másfél éve készül, és így nagyon nehéz a folyamatos érdeklődést fenntartani. Tegyük fel, megjelenik, tegyük fel, tényleg jól sikerül és sikeres lesz, és mi mindent elkövetünk, hogy a lehető legtöbben megismerjék. Felkapja a hírnév, szóval minden olyan, mint egy álom, ezzel lenne tele a média. Egy napig, akár egy hétig. Aztán? Újabb egy-másfél év múlva jönne a következő rész.
- Változtatni kétféleképpen lehet. A nehezebb és hosszabb út, hogy kitartó munkával a lehető legtöbb és legjobb képregényt készítjük el, amelyekből egy vagy akár több is nemzetközileg is sikeres lesz, emellett ismert magyar médiaszemélyiségeket állítunk a képregény ügye mellé. Például elmentem Szombathelyig azért, hogy beszéljek Frei Tamással a Kittenberger-képregény miatt, akinek a kávézójában kiállítottunk tizenöt oldalt. Ezután a beszélgetés után a Vaskarikának adott interjújában, ami eleve a könyvéről és a kávézóról szólt, a következőket mondta: „Éppen most, hogy megjöttem, feltűnt, hogy milyen zseniális ez a Kittenberger képregény a falon.„
- A másik lehetőség egyszerűbb és gyorsabb, és persze sokkal rázósabb. Az MKA tagjai meztelenül mézbirkóznak majd egyet a Gödörnél, mondjuk minden kedden és pénteken, én Brazillal beköltözöm a Való Világ Villába, meleg barátsággal, Bayer Tóni pedig külön valóságshowt kap az összes kereskedelmi csatornán egyszerre, amiben páros hónapokban nővé operáltatja magát, páratlanokban meg vissza. Fél éven belül garantálom, hogy a csapból is a képregény fog folyni.
- Ezek így nagyon sarkított példák, de a két irány ez.

- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Hivatásos álmodozó vagyok. De többek közt del Toro is bizonyíték arra, hogy rajtam kívül bőven vannak még, akik úgy vélik, nincsenek megvalósíthatatlannak tűnő tervek. Rossz magyar szokás az okokat keresni a megfutamodásra. Az akadályokat legyőzni kell, a mentalitásunk viszont arra késztet minket, hogy a harc helyett még újabbakkal riogassuk magunkat. Én is úgy gondolom, hogy nincs lehetetlen. Az egyik, jelenleg nem aktuális, elképesztően arcátlan tervem az, hogy a Kittenbergerből film legyen.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Elsőként a témával: mi, jelenleg egy jó értelemben vett, populáris akció-kaland képregényt készítünk magyar hősökkel. Olyat, amit gyerekként szívesen olvastam volna magam is. Látom, hogy az én fiam már most mennyire imádja az elkészült képeket, a rengeteg járművet.
- Nincs birtokunkban a tökéletes recept, mi is csak reménykedünk, hogy a Kittenberger jó lesz. Emellett amennyi lehetőségem csak van, mindent el fogok követni, hogy minél több olvasóhoz eljussunk.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Kázmér.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Yuyutól és magamtól is kérdezem, mikor iszunk egy jófajta házipálinkát?

Mivel úgy gondoltuk, hogy nem lehet teljes egy interjú egy közös munka kapcsán, ha nem szólaltatjuk meg a másik szerzőt, megkerestük a Kittenberger rajzolóját, Brazilt is...

- Veled már egy régebbi interjú során megismerkedhettek az olvasók, de röviden mutatkozz be kérlek...
- Sziasztok! Tebeli Szabolcs aka Brazil, képregényrajzoló. Korábban a Bürokraták, Johnny Fellow komikokat rajzoltam, illetve pár SMS csíkot. Jelenleg a Kittenberger képregényt simogatom kész állapotba, egy másik vonalon pedig két nagyvárosi suttyó - Rolee & Ricsy - történetét rajzolom. Miközben ezt csinálom, agyalok a Johnny Fellow folytatásán. Minél többet dolgozom, annál őrültebb ötleteim vannak hozzá.

- Hogyan találkoztál Somogyi Gyurival és honnan jött az ötlet, hogy együtt pályázzatok a Galaktika kiírására?
- Gyurit elég régóta ismerem, korábban ugyanannál a cégnél dolgoztunk együtt, mint napszámos grafikusok. Később a születő Roham magazin kapcsán ismerkedtünk össze, és elkezdtünk ötletelni egy leendő közös projekten. Ez lett a Kittenberger. Mikor eldöntöttem, hogy megrajzolom, a Galaktikás buli már csak hab volt a tortán, egész egyszerüen hozzáigazítottuk a projektet az éppen kiírt pályázathoz. Így született a történetünk mögé egy visszafogott steampunk-háttér.

- Akadtak-e nehézségek a forgatókönyv adaptálásakor? Gyuri már írt azelőtt is képregényhez forgatót, ez könnyebséget jelentett?
- Ami az elején nehézséget jelentett, hogy elég különbözőek az írott cselekményről elgondolt képi asszociációink, de ehhez az aprósághoz nem volt nehéz alkalmazkodnom. Korábban már mindketten dolgoztunk képregényen, amíg én a Bürokratákkal foglalkoztam, Gyuri épp a galambemberes sztorit rakta össze. Aztán 2009 tavaszán újra találkoztunk, ekkor elkezdtem ráhangolni magam a Kittenbergerre. Karaktervázlatok, oldaltervek stb. Mikor elkezdtem rajzolni, már a fejemben volt az egész, a gyártás alatt pedig csak pár alkalommal voltak rövidebb-hosszabb kihagyásaink, szóval azt lehet mondani, hogy lassan de zökkenőmentesen haladt a közös munka.

- Eredetileg fekete-fehérnek készült vagy eleve színesben gondolkoztatok?
- Én eleve szinpompás képregényben gondolkodtam, laza akvarell-hátterekkel álmodtam, kevés határozott kontúrral a karaktereken. Nos, a végeredmény teljesen más lett. Mivel a gyorsaság nagyon fontos szempont volt, így nem váltottam eszközt, és maradt a jól bevált rajztoll. A képek így elég részletesek lettek, sok karakter téblábol rajtuk. Az elkészült oldalakat Bárány Áron barátom festette markertollakkal, jelentősen meggyorsítva ezzel a melót. Jelenleg az általa festett cuccokat retusálom vidáman.

- A látványvilágban mi inspirált, honnan vetted az ötleteket?
- Főleg Miyazaki látványvilága inspirált, mikor a sztori készült. Az ő történetei hosszúak, sok karaktert és helyszint mutatnak be, akárcsak mi. A másik film amit ronggyá néztem az az Indiana Jones sorozat volt. Rengeteg korabeli fotót, öltözéket, épületet, járművet, miegyebet is tanulmányoztam mielött elkezdtem dolgozni. Az igazat megvallva a szerkezetek mechanikájának megfejtésére ritkán gondoltam az alkotás alatt, - ez alól talán csak egy motorbicikli kivétel. Inkább arra törekedtem, hogy minden kütyün látható legyen pár stílusjegy, fémfogantyú, szelepek, fogaskerekek, mágnesbizgentyű... ilyesmik. A karakterekre sokkal több gondot fordítottam, a benszülöttek, és a belga force publique-os katonák öltözékét például elég sokféleképpen lehet variálni. Nincs két egyforma belőlük.

A Kittenberger munkablogja magyarul és angolul.
Somogyi György írói blogja, illetve a Roham online verziójában megjelent novellák, plusz:
Barátság a sztráda kényelmében
Mindent elsöprő szeretet kora
Henryk Zilc-módszer

The Mexican Stand-off #16 (Galaktikomix Special): Szabó Levente

A hazai képregényszcénával foglalkozó interjúsorozatunk egy különösen örvendetes megjelenés kapcsán mászik ki Swamp Thing-ként az aggkori (hja, harminc felett...) feledés mocsarából és tér vissza a Geekz virtuális hasábjaira, mégpedig a tervek szerint a december 18-i Hungarocomixon debütáló első magyar steampunk képregényantológia, a Galaktikomix apropóján. Reményeink szerint mind a hat történet szerzőit kifaggatjuk eddigi munkásságukról, elsőként Szabó Leventét, aki Jules Verne klasszikus víziót gyúrta át saját szájíze szerint az Irreverzíbilis című sztoriban és aki súlyos és kétoldali robotmániában szenved, isten áldja ezért a fejlövéséért. Lesz szó még Ashley Wood és Mike Mignola stílusgyakorlatokról, egy lepkegyűjtögető borzról, valamint egy mélyűri térképész kalandjairól egy szemétbolygón, szigorúan a Tovább után.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Szabó Levente vagyok, és remélem fogok senkit elijeszteni ezzel a beszélgetéssel - ha helyenként nagyon negatívnak tűnök, az csak azért van, mert inkább a partvonalon lófráló kivülállónak tekintem magam a képregény világában, aki szotyizik, sörözik és néha viccesen bekiabál a meccs közben. :)
- Hivatalosan egy budapesti szabadúszó grafikus vagyok... meg egy csomó minden más is amit még felsorolni is sok lenne. Tulajdonképpen bármi ami megjelenhet nyomtatásban az érdekel engem, ezért nem is tartom maga képregényesnek a szó szoros értelmében. A Geekz olvasói talán a Steampunk pályázat kapcsán olvashatták a nevemet, mert az antológiában - ha majd egyszer megjelenik - szerepelni fog az én pályamunkám is.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került?
- A mai napig érthetetlen számomra, de édesanyám mindig is támogatta ezt a szenvedélyemet. Tulajdonképpen minden megvolt amit akkoriban csak kapni lehetett: rengeteg Hahota, szinte az összes Kockás, Bucószetti, aztán párhuzamosan a Marvel képregények meg a Garfield sorozat.
- De ha választanom kell, akkor a rövid életű Vampi sorozatot kell mondanom mint meghatározó emlék – sose fogom megérteni, hogy hogyan jelenhetett meg ez a sorozat Magyarországon, annyira jó volt!
- Aki esetleg nem ismerné: 1989-ben indult ez az érettebb korosztályt célzó magazin, ahol a legjobb külföldi fekete-fehér képregényeket jelentették meg (Moebius, Breccia, Goodwin és még mások is a nagy kedvenceim) Összesen 7 számot és egy különkiadást ért meg, de a mai napig nincs párja ennek a lapnak!

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál?
- Ez egy régi, újra meg újra előkerülő passzió számomra. A művészeti gimnázium és az egyetem alatt egyeltalán nem foglalkoztam a dologgal, annyi minden más érdekelt – pl. Grafika, design, tipográfia, rajzi- festészeti fejlődés, nomeg a sörözés és a csajozás :)
- De a diploma után következő években a szabadúszós munkáktól gyorsan befásultam, és kerestem a lehetőséget valamilyen egyéni projectre. Mivel senki sem kopogtatott az ajtón egy jó sztorival, ezért kénytelen voltam leülni és kitalálni magamnak az egészet – de számomra is meglepő módon, ez sokkal élvezetesebb volt mint amire számítottam.
- A végeredmény a sCRAP című képregény lett, ami sok hibával rendelkezik, de mégis egy jó munkának tartom.

- Tudnál róla mesélni bővebben?
- A képregény főhőse Gus, egy mélyűri térképész, aki egy ostoba baleset miatt kényszer leszállást hajt végre egy ismeretlen bolygón – itt rövid téblábolás után összefut a a másik két főszereplővel, BOBbal [valójában 303] a csúcskategóriás harci robottal és az őrült szuperszámítógéppel, Errollal. Úgy gondoltam, hogy az ő kalandjaikat mesélném el a szeméttelep bolygón - miután meggyőzi őket, hogy nem kell egy fémdarabbal agyonverniük...
- Bár korántsem tudok olyan jól angolul mint szeretném, mégis angolul kezdtem el írni a történetet, mert annyira zavart ahogy automatikusan az általános iskolás fogalmazás panelekhez nyúlok – nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy nem vagyok író, és ezzel tisztában is vagyok - tehát ez nem manír, inkább csak kényszermegoldás volt. Az elkészült első rész három kisebb történetből áll – tehát nem egy összefüggő eposzban, hanem több kisebb, változó hangulatú szösszenetben gondolkodtam – mert a frissesség volt a fő szempontom.
- A mai napig szívesen gondolok rá, mert egy jól összerakott munkának tartom, de nem biztos, hogy folytatni fogom mint hobbi tevékenység, mert ahhoz túlságosan időigényes.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol? Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt?
- Egy időben sokat nézegettem más művészek munkáit, de aztán tudatosan leszoktam róla - egyrészt nyugodtabban alszom azóta, másrészt csak így lehet eléggé befelé figyelni, és fejlődni, fejleszteni a saját stílusát az embernek. Próbálok nem konkrét művészekre koncentrálni, hanem általában a designra, vagy például a filmekben a dramaturgiára figyelni, hogy inspiráljanak. Ez valamivel több agymunkát igényel, és tiszta mindenféle plágiumtól.
- Könyvekben szinte mindent fogyasztok a szépirodalomtól sci-fin, szociológián át a ponyváig, de nemrég olvastam újra Tolkien Szilmarilok könyvét és persze újra látványterveket akarok hozzá készíteni... :)

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Gimiben (Pécsett a Művészeti Szakközépben) alkalmazott grafikát tanultam és úgy éreztem, hogy ez minden szakmák legjobbika, aztán az egyetem mellett elkezdtem dolgozni, és hamar megtanultam, hogy a csilivili albumokban remek dolgok vannak, de a megélhetési grafika nagyjából annyira kreatív, mint futószalagon sajtot csomagolni...
- Szerencsére ekkor felfedeztem magamnak a látványtervezést (concept art) és egy pár évig szinte csak ezzel foglalkoztam, de sajnos a fizetős munkák itt se a tomboló kreativitásról szóltak, így maradt a hobbirajzolás, ha mesélhetnékem támadt – erre pedig a a képregény a lehető legjobb média, ha az ember egyedül dolgozik. :)
- Ebből a folyamatból persze sokat profitáltam, mert amit grafika, a storyboadok és a látványtervek kapcsán tanultam, az nagy előnyömre válik a képregény rajzolás közben.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál?
- Amikor a párom fejbedobott egy gombóc zoknival, hogy azonnal keressek kiadót a sCRAPnek, mert ha képes leszek a fiókban hagyni porosodni, akkor még egy seggberúgást is kapok...
- Őszinte pillanat volt. :)

- Végül mi lett a sCRAP sorsa és láthatunk-e belőle ízelítőt ?
- Voltam a New Yorkban a ComicConon, és beszéltem pár kiadóval, de a többség túlságosan artisztikusnak tartotta az anyagot a közízlésnek, így nem lett a dologból semmi, nekem meg időközben egyre jobban szúrta a szemem a képregény egy óriási hibája – és itt hadd emlékeztessek mindenkit, hogy ez egy hobbi képregénynek indult az elején, csak jobban sikerült, mint vártam – mégpedig az, hogy ez egy Ashley Wood stílus koppintás (bár a legjobb koppintás amit valaha láttam :)) hiába raktam bele egy csomó pluszt időközben.
- Ezért egy idő után már nem erőltettem a kiadást, mert nem akartam, hogy erről ismerjenek az emberek – a steampunk képregényemet emiatt sokkal jobban szeretem, mert az minden porcikájában az enyém.

- A szívednek legkedvesebb műveid?
- Kevés munkám felel meg az elvárásaimnak, és még kevesebb bírja az idő próbáját. Az Irreverzíbilis még mindig tetszik, illetve van egy-két látványtervem, amit bármikor szívesen megmutatok, de tényleg csak 1-2 munkáról beszélek.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények?
- Júniusban fejezetem be a 32 oldalas Irreverzíbilist (khm... pontosan, ahogy kiírásban szerepelt csúszás nélkül), utána nagyon ki voltam purcanva, és gondolni se bírtam egyéni projectekre. De most megint van kedvem valami újat csinálni, csak legyen benne robot!

- Össze tudnád foglalni, hogy miről szól az Irreverzíbilis (spoiler nélkül persze) és honnan jött hozzá az ötlet ?
- A sztori szép lassan alakult ki, az elején csak arra koncentráltam, hogy minél erősebben jelenjen meg a Jules Verne regényeiben megismert századfordulós világ - innen jött a nyitókép, a német főváros, majd az Akadémia ötlete - a többi már ment magától (illetve pont akkoriban fejeztem be Hawkingtól Az idő rövid története című könyvet, aminek bizonyos részei nagyon inspiráltak.)
- A történet szerint a hatalmas Német-Európai Birodalom fővárosában kezdődik, ahol főhősünk – Lord Craighton, a brit tudós – előadást hívott össze, hogy beszámoljon tudományos expedíciójának eredményéről. Különösen fontos kérdéseket vet fel az előadás során, amivel megkérdőjelezi az évtizedek óta egyeduralkodó akadémiai nézeteket, ezzel nagy port kavarva fel a jelenlévők közt.
- Persze a képregény nagy része nem a dohos előadó teremben zajlik – különben kétlem, hogy bárki végigolvasná - hanem a főhős visszaemlékezésével mi is betekintést nyerünk az expedíció végső felfedezésébe!

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben?
- Lakásfelújítással! Kihívás a javából – ehhez képest a napi munkám csak sétagalopp a délutáni napsütésben. :D
- De amiért pénzt fizetnek, az többnyire rengeteg storyboard, kereskedelmi grafika, néha látványterv és elvétve egy-egy képregény projekt, amiknek a többsége még így sem látja meg soha a napvilágot.

- Van olyan munkád, amit már esetleg láthattunk, csak nem tudtuk, hogy te követted el?
- Az Agave kiadó Őfelsége Sárkányai sorozat borítóit, a Battle Royale borítót illetve a Vodafone és Sport szelet kampányaihoz készítettem illusztrációkat, amiket talán láthattak az olvasók, akik pedig sokat játszanak és ismerős nekik a Digital Reality név, esetleg ismerik a most készülő Sinemora című játék plakátját, amit szintén én készítettem.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért?
- Kétlem, hogy bárki leváltaná az első helyről Mike Mignola mestert, de utána komoly versenyben van Ashley Wood és Chris Ware.
- Azt hiszem elég jól jellemez engem ez a lista...

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe?
- Hát leginkább véletlenül. :) Ha a Steampunk képregényt nézzük, azt például azért vállaltam, mert a barátommal Marton Zsolttal (http://cirongraphics.blogspot.com) akartam együtt dolgozni – és tudtam, hogy ő imádja a steampunk stílust – de végül nem jutott rá ideje, így egyedül kellett leadnom a bemutató anyagokat.
- Mivel minden rostán átment az anyag, ezért természetesen végigcsináltam a pályázatot és nem is bántam meg, de magamtól biztos kihagytam volna.

- Tudsz olyat mondani, akivel szívesen dolgoznál együtt a haza képregényszcéna szereplői közül ?
- Természetesen a barátaimmal (akiket itt is megemlítek) bármikor, de a hazai alkotók többségét nem ismerem személyesen. Gáspár Tamás szimpatikus figurának tűnik, és persze a munkái meg egészen magas minőséget képviselnek – vele szívesen elkezdenék akár egy hobbi projectet is.
- De kétlem hogy ez valaha megvalósulna. :)

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot?
- Mint mondtam, én nem vagyok kifejezetten képregényes, így nem csoda, ha nem osztom az észt a fórumokon, és a kiadók sem a képregényeim miatt keresnek meg.
Persze biztos minden más lesz ha megjelenik a Steampunk antológia, és a megrendelők egymás sarkát tapossák majd, hogy képregényt rendeljenek tőlem :D

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Ez természetes. Budapest is csak 1 millió lakossal rendelkezik, így nem fog a végtelenségig növekedni a képregényes tábor – illetve nincs is akkora hagyománya, mint a francia, belga vagy japán területen.
- Ettől függetlenül, én nagyon örültem, hogy pár év alatt ekkora teret nyert a műfaj! Ismerve a hazai viszonyokat, talán egy olcsó, fekete-fehér, rendszeresen megjelenő képregény antológiával lehetne nagyobb elismerést szerezni hosszú távon.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Hátráltatni semmiképp, de azt sem állíthatom, hogy ezek a fesztiválok olyan sokat segítenének egyes alkotókon – mint ahogy nem is ez a céljuk (talán egy-egy ember kap emiatt plusz megrendelést, de ez ritkaság számba megy szerintem). Inkább arra jók, hogy az alkotók megismerhetik egymást és egy sör mellett elbeszélgessenek.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Egy szűk, szakmai réteg díjának tartom, ami szinte biztos hogy semmit nem mond az utca emberének - de nekem pont ettől válik értékessé!
- Kevesen vagyunk alkotók, még kevesebben vannak akik igazán magas minőséget képviselnek, ezért ha máshol nem is, de egymást közt nagy jelentőséggel bír az Alfabéta-díj.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem, és nem is tervezem. Egyébként remek csoportosulásnak tartom az MKA-t, sok kiváló művész van a tagok között és szoktam is a blogot olvasgatni, de nekem már többször adódott problémám más önszervező csapatokkal, ezért többé nem csatlakozom inkább sehová.
- Az a helyzet, hogy borzasztóan kritikus vagyok mindenkivel, (legfőképp magammal szemben) és ezt általában nem szokták tolerálni. Ha valakinél rajzi hibát látok, az nem is olyan nagy baj, de nem tudok csöndben maradni, ha ízlésbeli problémákkal találkozom, vagy ami még rosszabb: a manír mögé akarják rejteni a rajzi hiányosságokat. (Természetesen a kezdőket mindenben bátorítani kell, én nem is rájuk gondoltam)

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét? + Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- A míves grafikával és a mondanivalóval rendelkező sztorival! :)
- Itthon még hosszú évekbe telik mire az emberek fejében megváltozik a képregényről alkotott vélemény, és ez csak úgy lehetséges, ha folyamatosan jó minőségű, mondanivalóban is erős képregények jelennek meg.
- Szerintem nagy előrelépés volt Odegnál Róbert A hívója, Futaki-Nikolényi páros Spirálja, illetve a Roham magazin autonóm grafikai világa, de félek, hogy nem lesz sok követője ezeknek a minőségi példáknak.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék?
- Szeretném a sCRAPet folytatni mint animáció vagy mint játék – de annyi mindent kéne hozzá tanulni, hogy talán sose lesz rá elég időm, hogy belekezdjek...

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél? Ki áll a legközelebb hozzád?
- Hűha... őszintén, ezen még sose gondolkodtam... De talán Kázmérra esne a választásom.
- Szeretném újra olyan tisztán látni a világot mint ő. 

Szabó Levente munkái a saját weboldalának galériáiban csodálhatók meg (www.briskgraphics.com), innen ragadtunk ki teljességgel szubjektív (ámde tudományos) módszerrel párat, amikhez az alkotója készséggel fűzött kommentárt.

– Mire készült a francia Piroska és a farkas illusztráció? - Ez egy francia Piroska és a Farkas illusztrációs pályázatra készült, ahol teljes szabadságot kapott minden alkotó. Sajnos nem jutottam be a válogatásba, de mégis nagyon szeretem ezt a munkát.

– Hová küldted be ezt a Mike Mignola-stílusú képregényoldalt? - Egy külföldi freelancer munka kapcsán kellett egy teszt oldalt készíteni, ahol kifejezetten Mignola stílusban kellett dolgozni. Örömmel vállaltam a feladatot, bár magamtól sose utánoznám a Mestert – ahhoz túlságosan szeretem –, de mivel direkt ezt kérték, ezért elkészítettem az oldalt. Ezúttal örültem, hogy nem kaptuk meg a munkát, így elkerültem a morális válságot, de a megrendelő nagyon elégedett volt a képregényemmel.

– Te készítetted a Battle Royal magyar könykiadásának borítóját? - Igen, ez egy elég régi munkám, de még mindig jól esik látni, ha meglátom valakinek a kezében. Készültek promóciós matricák is a megjelenésekor, azok még jobban néztek ki, bár nem tudom hogy végül kikerültek-e az utcára...

– Látom illusztráltál mesekönyvet, tudnál erről mondani pár szót? - A Csodaceruza kiadónak készítettem a könyvet Békés Pál történetéhez. Nagyon kedves kis könyv, egy lepkegyűjtögető borzról szól, illetve az élet apró szépségeiről. Ha minden igaz, akkor hamarosan megjelenik Oroszországban is.

– Mi az az Iron Knight? - Apró részlet az egyik örök kedvencemből - Stanislaw Lem Kiberiáda című könyvéből – az első történet szerint a fagyos kristály világ messzeföldön híres kincseit három kóbor űr(robot)lovag próbálja ellopni, de mindezt hasztalanul, hiszen ezek a kincsek nem létezhetnek máshol, csak ezen az egy bolygón. A képen az első – vas – lovag látszik, bár a történet szerint amint belép a légkörbe túlhevül, és azonnal megolvad alatta a jég, majd az óceánba merül.

– Ugyanez a kérdés áll a Two of Pentacles-re... - Lassan egy éve, hogy a conceptart.org weboldalon meghirdették a Team Character Of The Week pályázatot, amin részt vettünk két barátommal Czakó Józseffel és Kozma Dáviddal és az igen előkelő negyedik helyen végeztünk. - A téma a tarot kártya volt, és a pakliból kiválasztott karaktereket a csapatok szabadon értelmezhették, így mi a sci-fi irányba mentünk – ebből az egyik kártyám a Two of Pentacles.

- Jól látom, hogy készítettél David Brin könyvhöz is borítót? - Igen, de ez is csak egy kósza pályázati anyag :) a CGSociety.com által meghirdetettUplit Universe pályázatra készítettem ezt a képet, bár nem fejeztem be (ahhoz még kéne 2-3 óra munka) mert túlságosan könyvborítós lett, nem pedig látványterves, de ettől nekem még jobban is tetszett!

The Mexican Stand-off #15: Szabó Zoltán Ádám

Fritz Zoltán karikatúrája

A képregényes interjúsorozat megállíthatatlanul robog tovább, ebben az epizódban a Kepregeny.net egyik szerkesztőjét szegeztük a falhoz, aki egyúttal a Panel című képregényes szakfanzin születése felett is bábáskodott és zoli79 felhasználónéven érhető tetten az internet blogoszférájában, valamint a témába vágó fórumokon. A Továbbra bökve megtudhatjuk mikorra datálható a képregényrajongók többségének netes coming out-ja, hogyan lehet összegründolni egy saját kiadású szakmagazint és interjúalanyunk miért nem szereti az Alfabéta-díjat. Excels... izé, egészségetekre!

- Bemutatkoznál röviden azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy csak a nick neveden ismernek?
- Szabó Zoltán Ádámnak hívnak és 1979-ben születtem egy akkor még 6 tagú családba, mely idővel 11-re bővült (szülőkkel). 1986 óta élek Magyarországon, Szegeden. Képregényes fronton leginkább a Kepregeny.net szerkesztőjeként, a Panel főszerkesztőjeként ismerhetnek. Ezek mellett sok minden másba is beleártottam magam, de azok az előbb felsoroltaknál is kevésbé exponált helyzetek.
- Talán sokan furcsának találhatják, de a képregény nem az első számú szerelmem, a zene mindig megelőzte, de valahogy úgy alakult, hogy igazán aktív képregényes fronton lettem. Talán azért, mert itt többet tehet az "ügy" érdekében egy magamfajta hobbista.

- A képregényrajongók netes Mekkájának, a Kepregeny.net-nek az egyik alapítója vagy. Honnan jött az ötlet, mikor és kikkel hoztátok létre a weboldalt ?
- Erről nem engem kellene kérdezni, ugyanis nem voltam ott az induláskor. Ha gondolod, megkérdezheted, hogy és mikor kerültem oda. :) A kezdetekről nekem csak tanult információim vannak, nem megélt élmények, de azok megállják a helyüket, néhány hónapja alaposan beleástam magam a témába, hogy összefoglaljam a KN történetét. Valami miatt ez még nem került ki az oldalunkra, de majd utánajárok, mire várunk... :)

Rajz: Zorro de Bianco

- Akkor újra nekifutok:szóval hogyan és mikor is kerültél a Knet szerkesztői közé?
- Az oldalra 2003 év végén bukkantam. Az index.hu fórumán ajánlották nekem, miután hazai underground képregények felől érdeklődtem. (Akkoriban teljesen logikus felvetésnek tűnt, hogy amikor éppen semmilyen képregényt nem lehet kapni, legyenek underground próbálkozások – úgy tűnik ezzel a felvetésemmel néhány évet siettem.) Tehát a KN-en kaptam egy nemleges választ erre, de cserébe megragadott egy másfajta pezsgő underground színtér. Sokat hozzátenni a honosításhoz, szkenneléshez nem tudtam, de az rögtön lejött, hogy itt többről szól ez az egész.

Borítófotó: Birkás Péter

- Visszatérve a kérdésre: 2004 év közepén a fórumban nyitottam egy Sajtószoba nevű témát,a minek az volt a célja, hogy összegyűjtsük a hazai sajtóban megjelent képregényes témájú cikkeket. A fórum kereteit hamar kinőtte a kezdeményezés, így mano felajánlotta, hogy a következő fejlesztés alkalmával (zakkant az ember: évente teljesen kicseréli a honlapot) beiktat egy Cikk modult, aminek én leszek a gazdája. Nagy megtiszteltetésnek vettem a feladatot és örültem a lehetőségnek is, hogy egy értékes archívumot létrehozzunk. Ez végül 2005 nyarán valósult meg, majd még ebben az évben, teljes admin jogokkal felruházott. Ez a sztori azért is érdekes, mert regisztrációmat követően kifejezetten sokat piszkáltam a rendszergazdákat és bombáztam őket javaslataimmal, kritikáimmal. Gondolom, ha már megértetni nem tudtak velem alapvetéseket, akkor inkább rámruháztak valamit, hogy elhallgassak végre.
- Manoval egyébként kifejezetten jól kijövünk, ami kifejezetten nagy dolognak számít. :) Ha valamiben nem értünk egyet, megmondom neki a véleményemet, de ha valamihez nagyon ragaszkodik, akkor ráhagyom és sokszor fordítva. Egészen más területen vannak mániáink, így nyugodtan megtehetjük ezt. Ha sarkítani szeretnék, akkor ő inkább a designra, a technikai felépítésre érzékeny, én inkább a kiegyensúlyozott tájékoztatásra, témakezelésre. De a legfontosabb, hogy tiszteletben tartom, hogy mégis ő kaparja ezt az oldalt össze, ő a főnök, neki ez az oldal a szerelme, nekem talán inkább a Panel – annak ellenére, hogy tudom, hogy a KN szerepe sokkal-sokkal fontosabb.

Brazil: Gödör

- Ha jól tudom, a Knet eredetileg honosítóoldalként működött, mi késztetett titeket a váltásra ?
- Ebbe azt hiszem már elég nagy beleszólásom volt. Biztos átkoznak is érte. :) Ezt meg kellett lépnünk, ugyanis a KN fejlődésének hosszú távon már gátat szabott. Nem lehet komolyan venni egy olyan lapot, ami szerzői jogi szempontból aggályos tartalommal van teli.
- Ezenkívül én magam úgy éreztem, hogy a honosítás már nem hasznos a hazai képregényes ügy szempontjából. Amikor túlkínálatról beszélhetünk évek óta, ne mondja nekem senki, hogy nem kapja meg a maga ízlésének megfelelő cuccokat magyar nyelven. És ha mégsem ? Talán ideje körbenézni és szélesíteni a horizontot. Én elhiszem azt, hogy egyesek legeslegnagyobb kedvenceit nem adjuk ki (végülis erre elég nagy az esély, amikor világszerte ezerszámra ontják havonta a képregényeket), de ahhoz hasonlóakat már biztosan. Kamaszkoromban beszartam volna már ennek a választéknak a harmadától is.
- Tisztában vagyok azzal, hogy nézeteim e téren nem tesznek túl népszerűvé honosítói körökben, dehát ez van. Számomra az az elsődleges cél, hogy itthon egy erős képregénykultúra verjen gyökeret, aminek egyik alapvető feltétele az erős kiadói háttér.
- Az elvi elképzeléseken túlmenően néhány gyakorlati körülmény is okot adott a váltásra : a honosítóoldalak száma és választéka jelentősen kibővült, decentralizálódott, valamint a kepregeny.net is egyre inkább távolodott a kezdeti honosítás + hírek + fórum felállástól a hírportál + fórum felé, így logikusan következett, hogy erősítsük meg azt a vonalat, amit más nem tud nyújtani és ne foglalkozzunk azzal, amit mások is ellátnak.
- Mindettől függetlenül én tiszteletben tartom a honosítók tevékenységét, de a dolgokat a helyükön kell kezelni. Leginkább egyesek szkennelői tevékenységét tudom értékelni, rengeteg elfeledett dolgot hoztak újra felszínre, későbbi kutatásokhoz és egyebekhez nyújtanak segítséget.

Borítórajz: Feki

- Hogyan kezdődött az együttműködés a magyar képregénykiadókkal ?
- Úgy, hogy a kepregeny.net fórumán szépen egymásra lelt mindenki : kiadók, szerkesztők, alkotók és olvasók, akikből aztán kikerültek a későbbi aktív szereplők. Tehát innentől természetes, hogy a kepregeny.netet nem tudják megkerülni, hiszen egyrészrt az az első számú információforrás képregényvonalon, de nem is szeretnék megkerülni, hiszen egy olyan közösségről van szó, melynek ők maguk is tagjai. Egy szép nagy család. Ez utóbbira egyébként már több külső szemlélő is rámutatott – ez most nem is tudom, hogy jó-e vagy rossz.
- De azért vannak olyan kiadók, akik nem aktív tagjai ennek a "beszűkült szubkultúrának", ilyenek a nagykiadók (Cartaphilus, Egmont) és vannak akik tartják a kétlépés távolságot, amivel nincs is gond.
- Miután szervesen alakult ki a jelenlegi helyzet, úgy időnként külön erőfeszítést okoz mindkét fél részéről, hogy egy-két rögzült, de meghaladott dolgon változtassunk.

- Mi a különbség a Knet kezdeti formája és a mai között ? Hová tart ez a képregényes portál, mik a tervek a jövőre nézve ?
- Azt hiszem korábban részben ezt megválaszoltam. A kezdeti KN nagyrészt a honosításra épült, ennek köszönhette népszerűségét. De azt mindig kiemelem, hogy ez a kezdetektől is csak egy aspektus volt. A másik a képregényesek tömeges "coming outja". :) A fórum olyan közösséget jelentett egy olyan időben (2003), amikor a mezőny itthon az abszolút mélypontját élvezte. Egy jó alkalom arra, hogy mindent tiszta lappal újraformálhassunk, és ehhez nagyon sok tenniakarás párosult. Mindez a KN-nél összpontosult. Ekkoriban én pl. kizárólag a forum miatt jártam fel a KN-re. A kezdeti és a mai KN között az a különbség, hogy kezdetben mi is, mások is még keresték a helyüket. Ezt, ahogy mások is, úgy mi is megtaláltuk már és leülepedtek a dolgok. Sokak ezt úgy élik meg, hogy unalmasabbá váltak a dolgok, dehát ez törvényszerű.
- A jövőre nézve nincsenek nagy terveink, vannak gondjaink, amiket meg akarunk oldani.

Geek: E=mc3

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a Knettel kapcsolatos munkádért kaptál ?
- Nem emlékszem ilyenre. A kepregeny.net egyedüliként csinálja azt, amit csinál, így nincs mihez képest kiemelni. Egy eset viszont megmaradt bennem : 2004-ben megkerestem a Filmvilágot azzal, hogy a cikkeiket archiválni szeretném, vagyis engedélyt kértem utánközlésre. (Ez akkor még csak egy fórum felületet takart.) Az emailt gondolom átpasszolták a helyi képregényes embernek, Varró Attilának, aki aztán készségesen belement és mellékesen gratulált a honlaphoz. A dolog érdekessége, hogy akkoriban nem tartoztam a stábhoz, de mégis jólesett, hogy olyanok, mint ő is figyeli a KN-t. Jólvan na, régen volt !
- Egyébként a Kn-re mindig úgy tekintek, mint sok ember tényleges csapatmunkája, így az őt érő dicséreteket, vagy szidalmakat nem veszem személyesen. Nem volt a kérdés része, de ilyen téren a Panelt sokkal személyesebben élem meg.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Építészmérnökként végeztem, egyetem után hazahúztam Szegedre. Diplomamunkám egyébként egy budapesti képregényközpont volt. :) Építéshatósági ügyintéző vagyok, amit perverz módon még élvezek is. A jövedelem szerény, de másnak munkája sincs, tehát nem panaszkodom. Emellett tervezni, tervezőmunkatárskodni is szoktam, ami a kényszeren kívül hasznos is, így nem felejtem el a szakmámnak a másik felét.
- Persze, időnként bevillan, milyen jó lenne, ha hivatásként foglalkoznék a képregénnyel, de amellett, hogy a szakmámat szeretem is művelni, ennek a helyzetnek megvan az az előnye, hogy anyagilag függetlenként, tisztán nyúlhatok a képregényhez. Egészen másképpen nézne ki a kepregeny.net, a Panel, ha ezekhez komolyabb anyagi függés kötne és azokat ugyanilyen függés más dolgokhoz. Más, nem biztos, hogy rosszabb, vagy jobb. Ha már itt tartunk: azt tartanám ideálisnak, ha hazajövet kereset-kiegészítésként nem mindig terveznék, rajzolnék, hanem ezek a képregényes mellékesek is hoznának valamit a konyhára. Félre ne értsetek: ha az embernek van két gyereke és egy felesége, akkor el kell számolnia idejével. Szerencsére ez az egész nem okoz nagy súrlódásokat otthon, amit mutat az is, hogy családalapítás óta sikerült összehozni 6+2 Panelt és a Kn-t is napi rendszerességgel szerkesztem.

Borítórajz: Fritz Zoltán

- Te alapítottad Magyarország első képregényes szaklapját, a Panelt. Hogyan sikerült ezt tető alá hoznod és kik segítettek benne ?
- Ez jó rég volt ! Az ötlet abból az alaphelyzetből indult, hogy ha érdeklődöm egy terület iránt, akkor szeretek azokkal foglalkozó lapokat, magazinokat (és persze könyveket) olvasni. Wantedet, Z Magazint, Rockinformot, Filmvilágot minden hónapban megvettem és alaposan át is rágtam magam rajtuk. Nagyon jó kiindulópontot jelentettek. Képregényes fronton ugyanezt nem tehettem meg. Szóval tenni kellett valamit. Akkor úgy éreztem, hogy ha magam nem hozom össze, akkor más se fogja.
- Egyébként ez az ötlet is elég régóta ott volt a fejemben, azt hiszem azóta, amikor itthon megjelentek a Szukits kiadványok és az addig egycsatornás kiadás egy időre többpólusúnak tűnt, amihez hasznosnak tartottam volna, ha lenne egy ezt átfogó független lap, ami segíti az olvasókat kiigazodni.
- Bocsánat, elkalandoztam megint ! Az alapötletet még 2005 év végén vetettem fel Kemenes Tamásnak, majd sok óra dc++ és msn chat után nagyjából körvonalazódott a dolog. Tamás sok tekintetben pontosan az ellentétem, így nagyon hasznosak voltak a vele való konzultációk. Ezt követően összeírtuk, kik azok, akik megfeleltek az alábbi szempontok egyikének: az átlagnál nagyobb ismerettel rendelkezik a képregényekről (ill. annak egy fajtájáról), vannak értelmes gondolatai és mindezeket értelmes formában papírra tudja vetni. Ha valamelyik feltétel tekintetében hadilábon állt, akkor azzal úgy voltunk, hogy sebaj, majd kedves rugdosással helyrehozzuk. És itt megint visszautalnék a KN-re : ezeket a feltételeket remekül le lehetett mérni a fórumról. Ekkoriban még nem volt blogtúltengés, sőt, képregényes blog talán összesen egy volt, tehát önjelölt írókból nem volt éppen túlkínálat.
- Ezeket a személyeket aztán sorra felkerestük és az első gárdával köremailek és kocsmázások segítségével kialakítottuk a designt, a leendő rovatokat, a lap nevét, stb. Mindent kibeszéltünk ekkoriban, ami a későbbiek során kicsit elsorvadt, de azért fennmaradt. Volt néhány elv, amit akkoriban felállítottunk és a későbbiekben is igyekeztünk azoknak megfelelni. Az egyik ilyen volt, hogy az addigra kialakuló klikkeken, gittegyleteken felülálljon a lap. Éppen ezért voltak olyan szerzők, akiket nem is kerestünk meg a legelején és később is inkább tudásukra kíváncsian a magánszemélyt, nem pedig valamelyik szervezet képviselőjeként.
- Ami az anyagi részét illeti : alaposan körbejártam előzőleg, mi a reális példányszám, mekkora az az ár, amit ezért el lehet kérni, stb. Ezeket egyébként – utólag megítélve – elég jól belőttük. Ami a kezdőtőkét illeti, apai örökségem utolsó forintjait fordítottam az első két számba.
- Visszatérve még a segítségre: dr. Palotai János volt tanárom indirekt módon rengeteget segített, mert ő bírt rá még másodéves egyetemistaként, hogy foglalkozzak filmelmélettel. A TDK, OTDK felkészülések elindítottak azon az úton, aminek eredményeként mára többé kevésbé meg tudom értetni magam írásban. Ez így nem hangzik túlságosan bizalomgerjesztőnek, de higgyétek el, volt olyan időszakom a Műegyetemen, amikor úgy éreztem, hogy kezdek elfelejteni beszélni is.

Kovács Péter: Sötétkor

- Hogyan határoznád meg a Panel helyét a képregénnyel foglalkozó médiumok között ? Pontosan mi ez ? Fanzin, szakmagazin, esszé- és képregényantológia ?
- Az első felére : nyomtatott képregényes sajtótermékből van összesen kettő, a Buborékhámozó és a Panel. A kettő közti különbséget az olvasókra bízom.
- A második felére : szakmagazin, ami a mezőny méretéből fakadóan kvázifanzinként üzemel. Sokat gondolkodtam a lap meghatározásán, már csak azért is, hogy az érdeklődő számára világos legyen, mit tart a kezében. Ha azt mondom, hogy "film, filmes, filmművészeti folyóirat", akkor egyértelmű, miről beszélünk, de miután a képregény szorosan kötődik a nyomtatott sajtóhoz, így a "képregény-folyóirat" félreérthető a helyzetünkben és egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy képregényekkel foglalkozó magazinról van szó. Ezért is nyúltunk a "szaklap" meghatározáshoz, ami kicsit fellengzősen hangzik, dehát, sosem volt jobb ötlet…
- A Panelben számról számra igyekeztünk/igyekszünk átfogni a képregény teljes spektrumát, tehát foglalkozunk mindennel a mangától az amerikai szuperhősökig, az alternatívtól a kommerszig, de hogy ez ne legyen semmitmondó, egy fix értékrend végig észlelhető kellett, hogy legyen. A Panel egyúttal egy szócső is, ami a szerzők által fontosnak tartott gondolatokat, témákat, ismeretet egy szélesebb közönséggel megosztotta.
- Tulajdonképpen egy elég színes lap lett a Panel, mert mindenki előtt más előképek lebegtek. De ezt jól kordában tartotta az, hogy folyton arra igyekeztünk válaszolni, milyennek kell lennie egy képregényes szaklapnak, magazinnak az adott közegben, az adott pillanatban.
- Ennek ellenére a lap nem kötődik közvetlenül az aktualitáshoz, hiszen ahhoz nagyon ritkán jelenünk meg.

- A Panel kiadása jelenleg határozatlan idejű szünetet tart. Mi ennek az oka és mik a távolabbi terveid a magazinnal ?
- Ez elég prózai : pénz és idő. Egy-egy szám megjelentetése rengeteg munkával és pénzzel jár. Megtérülnek az egyes számok, de több évbe telik, mire ez megtörténik, és az is fagyipénzenként, vagyis nem észlelhető módon, míg a kiadásnál egy egyszeri százezerforintos költséget megérez a háztartás. Szeretném folytatni, de ehhez amellett, hogy a megfelelő időt biztosítani kellene, még az új irányvonalat is meg kéne határozni.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Az első képregényes élményemre tisztán emlékszem : bátyám kikölcsönzött a helyi könyvtárból egy Tintint (azóta megtudtam, hogy a Fekete sziget volt az, amit magyarul is olvashatunk!), ez valamikor 83-84 körül lehetett, mert olvasni még nem tudtam, éppen ezért nagyon irigyeltem azokat, akik már rendelkeznek ezzela képességgel. A borító és az egyik slapstick poén bevésődött agyamba.

Borító: Geek

- Egy másik fontos korai képregényem Zórád Könyves királya volt, mellyel még odaát találkoztam. Időnként mesélt belőle anyukám, de inkább róla. Arról, hogy ő kislánykorában ezeket olvasta, stb. Egészen fura elképzelésem lett így a magyar képregényekről. Hatalmas lapok, festői képek (technika + bellítások), szövegbuborék sehol, stb.
- Kb. akkor, amikor ideérkeztünk indult a Góliát, Bobó, már futott a Kockás, ezeket vettük. És sok minden mást is. Volt, amit már akkor fenntartásokkal kezeltem, dehát a választék adott volt.
- A következő momentum megint csak bátyámhoz köthető, 1988-ban előfizetett a Punisher War Journalra, amelyeket ide Szegedre postázott ki a Marvel. Ezeket nagyon izgalmasnak találtam, de bátyám nem engedett hozzájuk két okból : nem nekem való és vigyázott az állapotukra. Megjegyzem, hogy később az összeset kivágta a kukába, mert meggyőződött arról, hogy ezek károsak. Ehhez persze ismerni kell a Megtorló sorozatot, ami a gonosz és visszaeső bűnözők kezelésére ad egy nem túl korrekt választ. :)
- 1989-től aztán elindult itthon a dömping, amit igyekeztem követni: Semictől gyakorlatilag minden, kivéve, amit akkoriban nagyon gagyinak tartottam, Asterix az Egmonttól, Megtorló és Conan a Heppiend magazinban, Botond, stb. A kor állapotaira jellemző volt, hogy sok mindenről önhibámon kívül lemaradtam. Időközben a Mozaikra is rákaptam. Kaptam egy 20 cm magas kupacot kölcsönbe, kb. 1984-től 1989-ig, így gyorsan rágtam át magam egy olyan szakaszon, ami normális esetben évekig tartott volna. Szerintem emiatt is találtam akkor nagyon furának azt a koncepciót, miszerint a történet úgy halad előre, hogy ritkán köszönnek vissza a megismert díszletek (mellékszereplők, helyszínek). De mégis szüntelen. Ez a gyökértelenség egyszerre volt lehangoló és magával ragadó.
- Nagyon fontos volt Rusz Lívia akkoriban megjelent két albuma, aminél először láttam azt, hogy magyar képregény teljesen szórakoztató, mégsem a(z általam ismert) külföldi mintákat majmolja. Persze, itt kiragadtam néhány képregényt, de a teljes 10 év körüli olvasmányélményeimhez hozzátartozott sok akkor futó cucc is.
- Alsó tagozatban az osztályteremben nyitottunk egy képregénytárat, ahova mindenki behozta a saját cuccait és a többiek mind olvashatták. Ekkor találkoztam először Rejtő-Korcsmárosokkal. Félmeztelen csajok?! Durva. Ennek is vicces vége lett, de sajátosan magyaros történet: ki lettek nevezve a vezetők (vagy azok kinevezték magukat, már nem emlékszem), azok kialakították a maguk frontjaikat, aztán az egész egy nagy veszekedésbe torkollott. A tanárnéni pedig megszüntette a veszekedést kiváltó képregénytárat. Persze azok szívták meg, akik csak szórakozni akartak.
- Szóval ezek voltak a kezdetek. Szerelem első látásra és azóta is kitart. Az más kérdés, hogy volt életemben kb. 2 év, amikor a hazai választék teljes visszaesése miatt teljesen képregények nélkül maradtam.

Vincze Nóra: Egy szomorú szörny sztori

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Öhm, ez nehéz kérdés. A Jam most nagy kedvencem, így megnevezem annak egyszemélyes alkotóját, Bernie Mireault-t. Ez egy nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején melehetősen nyögvenyelősen futó kanadai sorozat, mely úgy szuperhős képregény, hogy egyáltalán nem az. Nem nevezném egyértelműen műfaji játéknak, de még paródiának sem, ilyen téren a Concrete-hez hasonlítanám. Ezt a cuccot egyébként azért is kedvelem annyira, mert felidézi a kora kilencvenes évek hangulatát, az akkori (fehér) amerikai underground zenei színtér képregényes párjának is nevezhetném.
- Mostanában leginkább francia/belga szerzőket olvasnék, de franciául nem tudok, így rá vagyok utalva az angol nyelvű fordításokra, ráadásul ezeket sokkal-sokkal nehezebb levadászni, szóval kutatómunka és kaland van mindegyik album mögött, ami a polcomon áll. Neveket kértél: Charlier-Giraud (Blueberry), Bilal-Christin párosok, Cazá korai dolgai.
- Amerikaiak közül kedvencek : V for Vendetta, Scalped, Jonah Hex, Gotham Central.
Mondhattam volna ennél elborultabb dolgokat is, melyeket szintén kedvelek, és ettől sokkal kúlabbnak tűnnék, de az igazság az, hogy én általában azokat kedvelem, ahol a kommersz zsánerképregényekhez valami extrát hozzátesznek alkotóik, de ez a plusz még nem nyomja agyon a művet. Fegyelem és a mesterség biztos tudása kell ehhez.
- A régiek közül Gugi Sándor, későbbiek közül Rusz Lívia, kilencvenes évekből Feki, Három madár műhely, Fujkin István, kortársak közül pedig nem szeretnék senkit se szembedícsérni. Kivéve Lénárd Lacit, aki szerintem a tavalyi év írója volt, dehát az Alfabéta előválogatáson sem jutott túl. És annyit hozzátennék, hogy a Panelben még olyan képregényt nem hoztam le, ami ne tetszett volna.
- Na, erre eléggé összevissza válaszoltam, nehéz ezt összefoglalni. Kérdezd meg inkább a kedvenc zenekaraimat, azokat föl tudnám sorolni, képregényeknél könnyebb műveket megnevezni.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- A tevékenységemből fakadóan elég sokakkal, vagy úgy is mondhatnám, hogy az éppen adott feladattól függően bárkivel. De természetesen vannak olyanok, akikkel gyakrabban találkozom, barátibb a viszony. Ilyenek a szegedi alkotók, rajongók, akikkel régebben igazi geekbulikat rendeztünk. De említhetném még manot, Horváth Henriket is, akikkel napi kapcsolatban vagyok.

Laczinger Mátyás: Fingvin

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes rendezvények?
- Az előnyöket mind elmondták az előttem lévő alanyok. Valóban nélkülözhetetlenek. Mi is rendezvényekre időzítve jelentettük meg a Paneleket.
- Talán azt tudom elképzelni hátrányként, hogy időben koncentrálttá teszik a megjelenéseket, amit egy átlagos pénztárcájú vásárló nem bír követni. Nomeg ezek a rendezvények a sok ismerős arccal hajlamos elfeledtetni, hogy léteznek mások is a „keménymagon” kívül.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Vészmadarakat már 2006-ban is lehetett hallani a lufi kippukkadásáról, de mégsem történt meg. Egyébként is : kicsi ez a lufi, egyelőre még fújni kéne, hogy durranjon. Magyarán van még hova fejlődnünk. Kétségtelen, hogy lassulás megfigyelhető, de ez azzal is együttjár, hogy sokan racionalizálják tevékenységüket, vagyis egyfajta koncentrálódás figyelhető meg.
- De ami ennél fontosabb, sőt, a legfontosabb, hogy hazai alkotások terén töretlen a lendület. A tavalyi év sokkal inkább szólt a saját képregényeinkről, mint az azt megelőzőek. Nagyon sokan látják már az önkifejezés, a mesélés lehetséges formájának a képregényt. Ha ez utóbbi tendencia folytatódik, akkor nincs mitől tartani.

Feki: Vérvonal

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Sosem tetszett, most sem tetszik. De azért részt vettem minden évben a zsűrizésben. :)

- Ezt kifejthetnéd bővebben, mert kíváncsi lennék rá...
- Alapból nem kedvelem a díjakat, főleg olyan területeken, ahol nem fizikai alapmennyiségekkel lehet mérni a teljesítményt. Amikor egy művészeti ágban kihirdetjük a legjobbat, akkor azt csakis hazugsággal tehetjük meg. Kiemelünk a kupacból egy művet, amit majd a média – ha egyáltalán érdekli a téma – felemelhet és nyugodt szívvel elfeledhet mindenki mást. Ez a torzítás sehol nem tükrözi azt a bizonytalanságot, amivel a kiválasztás megtörtént.
- Miután a kezdetektől fel lettem kérve zsűrizésre, láthattam, hogy működik a kiválasztás. Ennek során rengeteg kivetnivalót tapasztaltam, de a legtöbb szinte lényegtelen, saját apró mániáim. De néhány fontosabbat megemlítenék: sosem volt kibeszélős zsűrizés, vagyis mindenki emailen leadja, kik a kedvencei, aztán kész. Lehetőség nincs arra, hogy meggyőzzük egymást. Egy másik, hogy nem minden évben volt olyan választék, ami alapján rendes versenyt lehetett volna hirdetni az adott kategóriában. Tavalytól kétlépcsős zsűrizés zajlik: az előzsűriben vagyunk mi geekek, akik mindent elolvasunk, aztán van egy végső zsűri, aki a továbbjutott 5 jelöltből választ egyet. Ennek a zsűrinek az összetétele lehetőleg szakírók, szakértőkből tevődik össze, de valahogy mindkét évben a képregényhez így vagy úgy köthető, de leginkább „kocaolvasókból” jött össze. Ennek előnye, hogy lehetőség van kicsit elszakadni a belterjességtől, de hátránya, hogy nem igazán mérvadó értékítéletük. Akármilyen zseniális is legyen egy fanboy cucc, sosem lesz díjazott, majdhogynem műfaji kérdés a díjazás.
- Persze, látom, hogy ezek eléggé támadható ellenérvek, de akárhogy is: tudomásul veszem, hogy ez nem az én díjam, hanem az MKSZ-é, így a hibák egyszeri jelzésén túl nem érdekel, hogy azokat ki is küszöbölik-e. Sőt: előző kérdésben rosszul mondtam: nem tetszésről van szó, hanem egész egyszerűen nem érdekel ez a díj.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem vagyok tagja és miután nem vagyok alkotó, így nem is nagyon jöhet szóba a tagságom.
- Bevallom, hogy erről sincs túl jó véleményem. Feleslegesen intézményesít olyan dolgot, ami nem is kívánja az intézményi hátteret. Ha csak egy alkotóközösségről lenne szó, akkor azt mondanám, hogy semmi gond. Éppen a szervezettsége és a komoly csengésű neve miatt felülreprezentált képregényes berkeken belül és kívül, aminek van egy torzító hatása.
Ráadásul nekem sokszor az az érzésem, hogy ők maguk sem tudják, mit kívánnak ezzel az egésszel kezdeni.
- Olvastam legutóbbi áldozatotokkal, Fritz Zoli barátommal készített interjút és az MKA taglalásánál félmondatokból kiolvasható minden, amiért az egyesületet nem kedvelem. Nem mennék bele jobban, nem hiszem, hogy itt kívánatos lenne egymás szidalmazása és ehhez hasonlók. Különben is: vihar egy teáscsészében. :)

Emtrexx: Szavannák, fekete nők...

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- E tekintetben nem hiszem, hogy sok újat tudnék mondani...

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Fel kell nőnie egy olyan generációnak, amely már saját maga tapasztalja meg, hogy a képregény ugyanolyan szerteágazó forma, mint a film, az irodalom. Legtöbb haveromnak már hiába adnék kölcsön mondjuk olyan kötetet, melyről úgy gondolom, hogy nyelve, témája neki megfelelő lenne, őneki a képregény, mint forma már fárasztó, könnyebb egy regényt elolvasnia (ezt sokszor egyébként magamon is tapasztalom: nagyobb éberséget kíván). Rengeteg olyan képregény jelenik meg, melyek potenciális olvasói még rutinból megvetik a képregényt. Egy nem olyan régi hazai felmérés szerint a képregények megítélése romlik az iskolázottság szintjének növekedésével. Hogy akarunk így eladni itthon egy posztmodern detektív képregényt, melynek konkrét cselekménye a második oldal után ködbe vész?
- De én azért bizakodó vagyok, ha fenntartjuk ezt a jelenlegi helyzetet, és esetleg még kicsit hatékonyabbá tesszük (pl. a kifelé mutatkozó feszteken mindenképpen javítani kéne), akkor ezek a gátak megszűnnek. 1938 és 2005 között a képregényre rárakódott minden kornak megfelelően egy-egy sztereotípia, melyek ellen igazán sosem küzdöttek tudatosan a mindenkori aktív szereplők (kivétel talán az 1990-es évek legelejének hamvába holt kísérletei). Nagyon fontos, hogy ezeket már kezdjük felszámolni, tényleg csak ki kell várni az eredményét.
- Mindettől függetlenül én úgy látom, hogy már rövid távon is ki lehetne aknázni a hazai alkotásokban rejlő lehetőségeket. Nem fogunk olyan angolról, franciáról, japánról fordított képregénnyel találkozni, mely saját problémáinkról, helyzeteinkről mesélne hitelesen. A Moszkva tér, Kontroll, Üvegtigris, Valami Amerika, Jancsó új korszakának első filmjei és néhány más hazai film viszonylagos közönségsikere (és most nem fesztiválsikerekre gondolok) nekem azt bizonyítja, hogy a magyar közönség hálás annak, ha viszontlátja magát, környezetét és kifejezetten értékeli, ha valaki mellébeszélés helyett mer aktuális lenni.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Simán ! Sok is. Elárulok néhányat, miután úgyis megvalósíthatatlanok :
- Szívesen szerkesztenék egy újságosoknál kapható képregénymagazint. Olyat, mint a Panel, csak a gyakori megjelenéséhez igazodó tartalommal, így több aktualitással és kisegítő infóval bírna.
- Belevágnék még egy összeurópai, olcsókivitelű képregénysorozatba is. Havonta más album anyagát közölnénk le, amihez még hozzávágnánk néhány apróságot is. Aki lapozott át Stripotekát, az kb. tudja, milyen lenne. Hiányzik a piacról egy olyan valami, ami nagy példányszámú, könnyen elérhető, de a tartalma (nem a minősége!) „bizonytalan”, így sok ember lenne kitéve a folyamatos újdonságoknak. Az Eduárd ezzel megpróbálkozott, de az, hogy befürdött még nem tántorítana el.

Fotómontázs: Szabó István

- Ezen kívül eszembe jutott kb. fél éve, hogy csinálnék egy hazai syndicate-et, vagyis egy olyan céget, mely közvetítene alkotók és lapok között. Lenne egy strip-portfolióm ötven hazai alkotótól, amivel házalnék újságoknál, magazinoknál. A strip megint egy olyan műfaj, ahol a közönséget legkönnyebben a hazai alkotók találhatják meg, kicsit a karikatúrához hasonlítható ebből a szempontból. Egy lap ritka esetben fizetné ki a képsorgyártást, de ha hárman befizetnek rá, még összejöhet a dolog. Kapásból fel tudnék sorolni 10 olyan alkotót, aki ugrásra készen vár egy ilyen megbízást. Az persze más kérdés, hogy ki bírná ötlettel minden nap, de hát ez csak élesben derülhet ki.
- Aztán van egy olyan tervem is, hogy Krámer Péterrel megírjuk a hazai underground képregény történetét. Ez egy fekete folt mindenki számára; képregénytörténészeink (Kiss Feri és Kertész Sándor) nem igazán foglalkoznak ezzel a témával, a politikai szamizdat, a rockzenei fanzinek ismerői pedig nem igazán képregényrajongók, nem is foglalkoznak a témával. Ötletelés erejéig ebbe már bele is vágtunk, de aztán felismertük, hogy nincs időnk ezen túllépni.
- Volt egy olyan elképzelésem is, hogy indítanék egy K európai képregénysorozatot, mely körbe-körbe járjuk a régiót, helyi szakértők bevonásával kiszemezgetjük a legjobb dolgokat, lefordítjuk magyarra és kiadjuk valami hatalmas példányszámba (100-nál több nem menne el belőle…) Ennek B variációja valamivel életképesebb lehetne, de jóval több szervezést igényelne: hasonló hülyékkel közös nemzetközi kiadás, ahol egymás nyelveire fordítjuk az anyagokat.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Nem jut eszembe semmi. Jól megvagyok így.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- A kulturális tárca (van most ilyenünk?) fejétől kérdezném, hogy nem-e akarna megdobni egy támogatással?

Szabó Zoltán Ádámmal a Panel saját blogján is összefuthattok

The Mexican Stand-off #14: Fritz Zoltán

Nem vonultunk mesterségesen indukált kómába vagy menekültünk tiltott pszichedelikus szerek kreálta párhuzamos valóságba, egész egyszerűen egy hetes pihenőt tartottunk, egyszer mi is berú... kiszusszanhatjuk magunkat, nemde? A lemaradást bepótolandó a képregényes interjúsorozat hasábjain Fritz mester intertextuális ámokfutását követhetitek figyelemmel, aki olyan ikonikus figurákkal hozta izgalmi állapotba a Magyar Képregényfesztiválra betévedő újságírókat, mint a teveborjú nagyságú, kikericssárga csirkék és aki nem mellesleg olyan produkciók egyik elkövetője, mint a Macskafogó második része vagy a Hungarikum című animációs sorozat.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- 1979 május idusán születtem Kecskeméten, de Kerekegyházán töltöttem gyerekkorom, itt élnek a felmenőim. Én már 11 éve Budapesten élek. Kecskeméten jártam művészeti gimibe, mi voltunk az első képzőművészetis osztály Kecskeméten. 1998-ban felvettek az Iparművészeti Egyetemre (most MOME), itt diplomáztam szilikátipari tervező szakon (kerámikus), egy évre rá rajz-és vizuális kultúra nevelő szakon (rajztanár).
- 2004-ben alapítottunk pár barátommal egy animációs és művészeti stúdiót ART7 néven (www.art7.hu), ami 2009-ig működött, itt rendező, művészeti vezető szerepet töltöttem be. Több animációs sorozat, reklámfilm, videóklip, e-learning a nevünkhöz kötődik.
- 1999 óta használom elég komoly szinten a Flash nevű programot, a munkáim 90%-a ebben készül. 2005 óta tanítom a magyar hivatalos ADOBE oktatóközpontban. 2004-től az MKA elnökségi tagja vagyok. Nyomtatásban a Pinkhell, Panel, Nero Blanco, PTSD antológia (első, és egyetlen) hasábjain jelentem meg eddig-tudtommal.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Több képregényre is emlékszem, talán a legelső egy Bedeco-s kakósdoboz belső cimkéjén volt, de mintha a Dörmögő Dömötörben is lettek volna képregények, a Donald rágó alap. Emlékszem még egy mára már atomjaira bomló Tesz-Vesz városra, meg egy 1965-ben nyomott SICC-re, ami a mai napig a polcomon kiemelt helyen van. Ez azért is hiteles, mert telefirkáltam gombolyagokkal, ami 1-2 éves koromban lehetett. Ami egyértelműen képregény-képregény, és nagyon szerettem, az a Mozaik, és az Alfában és Fülesben megjelent képregények voltak. Sajnos a szüleim egyiket sem olvasták, havonta 1-2x amikor eljutottam unokabátyámékhoz, ezzel tudtak csak lecsillapítani. Emlékszem nyaranta addig nem hagytam nyugton őket, amig a padláson elő nem keresték a gondosan kartondobozba rendszerezett újságokat, amiket csak ott náluk olvashattam, haza nem lehetett vinni. Később be is köttették őket, annyira szétolvastam mindet. Micsoda szeánsz volt, sok tábla csokit, vagy egy egész matchbox készletet adtam volna egy sorozatért, ami a 80-as évek elején nagy érték volt. Talán ezért is tanultam meg gyorsan olvasni, mert nagyon izgattak ezek a történetek. Elsős lehettem, amikor karácsonyra Mozaik előfizetést kaptam, a mai napig emlékszem az első újságomra: Sándor szülőfalujában az árvíz elmossa az értékes arannyal teli csuprot, amit a három manóval kezdenek keresni. Valahogy elkeverednek egy szuroktóhoz, amibe beleragad, és valami diadalív tetejéről lepiszkált szoborra felmászva menekül meg. A kis haspók Califax eközben pisztrángot süt. Az Alfákban Leonard, a feltaláló volt a kedvencem. Ugyanígy unokatesómnál találkoztam először Kockással, Hahotával, sajnos ezek nagy részét elnyelte a padlás, és a kazánház. Emlékszem még volt egy csomó magyar animációsfilm képregény adaptációm is, Vuk, Macskafogó, Veréb Vili, Erdő kapitánya, Szaffi... ezeket szerintem unokaöcséim bedolgozták, mire észbe kaphattam volna, fogalmam sincs hova lehettek. Aztán jöttek a Kandi lapok, sokáig Garfield gyűjtő voltam, van egy amerikai nyomású Garfield könyvem is.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Édesanyámtól örököltem talán a rajzolás iránti tehetségem, sajnos a szülei Őt nem tudták támogatni. Elég korán elkezdtem rajzolni, eleinte marokra fogtam, úgy rajzoltam, emlékszem elég nehezen tanultam meg normálisan fogni a rajzeszközt. Óvodában már kiszúrták milyen gyorsan, és sokat rajzolok, szerettem rajzolni, vágni, ragasztani, de érdekes módon festeni a mai napig nem szeretek. Ahol felnőttem (akkor még falu széle), elég kevés korombéli gyerek volt, én voltam a legkisebb és legkövérebb, emlékszem sokat csúfoltak, talán emiatt is ültem sokat otthon. Volt a konyhánkban egy kis asztal, székkel, meg egy szekrény, ami nekem volt berendezve, hazaértem az oviból, leültem, és mint egy második műszak elkezdtem rajzolni, beesteledett, fürdés, fekvés. Minden másnap hozta a szomszédunk a Tanácsházáról a rontott stencileket (fénymásoló őse), aminek a hátuljára gyönyörűen lehetett rajzolni. Pár éve megsomolyogtam a másik oldalon található TSZ, meg KISZ jegyzőkönyv rontott verzióit. Elég nagy mennyiségben használtam az eszközöket, egy filctollkészlet nem bírt ki egy hetet se, pedig csak kontúrozásra használtam. Az első komolyabb nap után már ecettel kellett utántölteni az ICO tollakat (újra lehet kapni, nosztalgia), emlékszem először a fekete, szürke, kék, lila, piros színek fogytak ki ebben a sorrendben. A legutolsó a sárga volt, ekkor már szomorú voltam, hogy vége a mókának. A legtöbbet talán golyóstollal rajzoltam. Radírt csak matekórán használtam, meg később amikor felsős lettem, nem szerettem hibázni, de ha rontottam is rajzot, inkább újrakezdtem. Tulajdonképpen én biztosítottam a gyújtós utánpótlást, a legjobbak félre vannak rakva valahol otthon a szekrény tetején. Anyám állítása szerint az első általam beazonosított, és felismerhető rajz egy kacsát ábrázolt.
- A legjobban a nyarakat utáltam, mert olyankor segíteni kellett kukoricát kapálni, szőlőt kötözni, barackot szedni, csak hétvégén lehetett rajzolni, gyurmázni, a TV nézés felejtős volt, ráadásul csak este volt adás, hétfőn egyáltalán nem. Nagyon szerettem a rajzfilmeket, néha volt egy-két Menő Manó, hétvégenként meg Flintstones és Foxi Maxi. A Foxi Maxi mindig vasárnap reggel volt, amikor templomba kellett menni, talán ez lehet az egyik ok, ami miatt a mai napig utálok templomba menni, bármilyen céllal is. Később keddenként kora este voltak a sorozatok, 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal, és Nils Holgersson kalandjai. Mai ésszel felfoghatatlan, de akkor még nem volt internet, mobiltelefon se, a kedvenc sorozatainkat még csak videóra se tudtuk venni. Megtanultam jól megfigyelni a kedvenc rajzfilmfigurákat, és ezeket kezdtem el rajzolni. Elég sok füzetsarkába, emlékkönyvbe rajzoltam Nilset, Kalánka nénit, meg Mofli, az utolsó koalát, ha valami miatt, talán ez volt, amivel kiemelkedtem a többiektől, nem voltam se kiemelkedően jó tanuló, se futó, pedig falun mint tudjuk ez a két legfontosabb túlélési lehetőség.
- Negyediktől járhattam rajz szakkörre, ami megnyitotta a lehetőségek tárházát, agyagozhattam, ami már régóta érdekelt. 3 éves koromban elhatároztam kosárfonó, fazekas, rajzfilmkészítő akarok lenni, ez volt a második a sorban. Nem voltam túl ügyes, de lelkes, és valamit megláttak bennem, és elkezdtek segíteni terelni, rábeszélték szüleim, ha szeretem csinálni, hadd csináljam. Később Kecskeméten megtanultam korongolni, majd egy érdekes fordulattal felvettek a Kecskemét történetében első, 93'-ban induló gimnáziumi szintű művészeti szakközépbe. Itt rengeteget kaptunk a művésztanárainktól, azt hiszem második szüleinkként tiszteltük őket, nyilván mert mi voltunk az első tanítványaik, mi pedig igazi mesterként tiszteltük őket, a mai napig fontosak számomra. Itt kezdtem el csőtollal, vágottvégű tollal rajzolni, gyártani a képregényeket. Pont ebben az évben szeptemberben indult el a Kretén című újság, ami szintén szorosan kötődik a kacskaringós utamhoz. A gimis rajzok összefűzve a mai napig megvannak a polcon. Hosszabb képregényeket talán még általánosban rajzoltam, gimiben inkább a pár kockások, szópoénok mentek, ezeken a mai napig szoktunk röhögni, ha összejövünk. Az első sárga csirkék is ebből az időből valók.

 - Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Folyamatosan hatással vannak rám dolgok, szeretem a stílusgyakorlatokat, nagyon fontosnak tartom a megújulásra való képességet. Gyerekkoromból mindenképpen kiemelném a rajzfilmsorozatokat, a fentebb említett képregényeket.
- Figuraépítésben talán a klasszikus Disney arányokból építkezek, kompozíció szempontjából nagyon szeretem a régi Mozaik, Leonard részletességét, minden kis rész ki van használva, sokadszorra nézve is fel lehet fedezni új dolgokat. Az egyszerűség szempontjából kedvelem a Hanna – Barbera világát. Főleg a rövidebb képregényeket, strip-eket, pár oldalasokat szeretem, talán Garfield miatt. Az amerikai "szuperhősös" képregények sosem tudtak lekötni, egyedül Batman, a köré épített kultusz miatt. Sokszor fontosabb számomra a művészi kifejezésmód, mint a történet, talán a művészeti tanulmányaim miatt. Van jó pár Stripburgerem, ebben elég elvetemült dolgok találhatóak. A céltalan, ordenáré, közhelyes képregényeket viszont nem kedvelem, ebből a szempontból elég konzervatív vagyok.
- Gimiben elég sok új dologgal találkoztam, emberileg, és szakmailag is mestereink voltak, személyesen tudtak fogllakozni velünk, jól meglátták kinek mire van szüksége. Mivel mi voltunk az elsők, rengeteg energiát kaptunk tőlük, mindenképpen hatással voltak rám.
- Gimi után az egyetemen volt a következő nagyobb művészeti dózis. Elég erős évfolyamunk volt, többen is képregényeznek közülünk, Stark Attila, Orosz Ricsi, Kárpáti Tibi, Dorcsinecz János, akik hirtelen eszembe jutnak, de nem akarok senkit sem megbántani, hogy kihagyom, tuti még tudnék mondani neveket.
- Munkamódszer... Alapvetően türelmetlen ember vagyok, szerencsére szakmámból kifolyólag megtanultam várni, türelmesnek lenni, gondolkodni. Sikerült átfordítani a türelmetlenséget hatékonysággá, ehhez nagy segtségemre van a számítógép. Szeretem a sokszorostható, duplikálható elemeket, a digitális eszközök használatakor a dinamikus munkamódszert, bármikor vissza lehessen nyúlni elágazásokhoz, és ne csak lineárisan lehessen megoldani egy feladatot. Fontos az előkésztés, ez a sikeres munkák titka.
- Az, hogy milyen eszközzel dolgozok, a feladat határozza meg. Nem szeretem magam lekorlátozni. Kényelmességből mostanában már hamarabb nyúlok a tablet PC-hez, vagy digitalizáló táblához, de szeretek ceruzával, szénnel, ecsetfilccel rajzolni, vagy tussal, festékkel kísérletezni. Régi vágyam, hogy kerámia felületre interpretáljak történeteket. Ennek igazából csak időbeli, és financiális akadálya van, elég költséges szakma. Otthon van egy kis műhelyem, de már évek óta nem dolgoztam benne sajnos, sokszor hiányzik az agyag vagy porcelán.

 - Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Nem vagyok nagy képregényfaló. Szeretem a művészi igényű képregényeket, ezek kötnek le. Nagy Previews fogyasztó vagyok, ebből informálódok, ami elsőre megfog, vagy tetszik, utánakeresek neten. Inspirációnak talán ez a legjobb forrás ami elérhető. Neten rákeresve alkotókra, blogokra tovább lehet felgöngyölíteni a szálakat.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Gyerekkoromról már meséltem, az elég meghatározó volt. Elég sokat ültem a lehetőségekhez képest a TV előtt, mivel még net nem volt, sajnos most pótolom :)
- Fontos volt számomra a kerámia, sajnos a könnyűipart a Távol-Kelet tönkretette, ha lennének még azok a hazai kerámia gyárak, amik tizenéve még megvoltak, tuti valahol tervező vagy műhelyvezető lennék, vagy lenne egy kis saját manufaktúrám. Egy komolyabb műhelyhez a hely meg is lenne, de képtelenség még akár versenyről beszélni az import kerámiákkal szemben. Egyetemre nem vettek fel elsőre, fiatalnak találtak, az időt hasznosan töltve fél évig dolgoztam Kecskeméten a Kecskemétfilmnél, mint kulcs-fázisrajzoló, majd fél évig szintén Kecskeméten a Nemzetközi Kerámia Stúdióban. Ez az egy év alapozta meg tulajdonképpen a szakmai életem. Mivel azt gondoltam, a kerámiát otthon nem lehet megtanulni, az volt a koncepció, hogy ezt viszem végig, ezért felvételiztem az Iparra kerámia szakra. Rengeteg figurát terveztem, rajzoltam a suli mellett, ehhez kapcsolódik egy nagyon kedves, és meghatározó történet.
- Érettségi után a racionálisan gondolkozó, és kemény kezű Apám kijelentette, érettségi megvolt, felvételi nem sikerült, el kell mennem dolgozni. Körbejártuk a környék kerámikusait, de minden hely telített volt. Hazafele mentünk a kocsival, és a szokásos lemezt hallgattam, „Látod fiam, megmondtam, hogy művészetből nem lehet megélni”. Hirtelen bevillan, hogy még sosem voltam a rajzfilmstúdióban Kecskeméten, szeretek rajzolni, hátha akad valami rajzos munka (98-ban művészeti gimik rajzversenyén elég jól szerepeltem). Bementem, de a szokásos koreográfia, elakadtam a titkárnőknél, nincs felvételi, jöjjek vissza 3 hónap múlva. Erősködtem, hogy ez most fontos, és a főnökkel akarok beszélni, de nem sok sikerrel. Ebben a pillanatban nyílt az iroda ajtaja, és kilépett az igazgató, akit már a helyi újságokból ismertem, egyből odaugrottam, a titkárnő lassú volt, engem meg motivált, hogy nem akartam kocsmában dolgozni, földeken kapálni, vagy a faluban lovakat ganézni :) Szokásos reflex szöveg, nincs felvételi, jöjjek vissza 3 hónap múlva, de aztán annyira hajthatatlannak tűnhettem, hogy behívott az irodába. Nekem már az is elég volt, ha azt mondja, valaki, ó igen érdemes ezzel foglalkozni, akkor ez éltet, és valahogy kibekkelem az időt a felvételi idejéig. Kitettem az összefűzött rajzmappám, amiben a képregényeim, figuraterveim voltak. Elég feszült percek voltak, annyi maradt meg bennem, hogy látom ahogy egyre jobban ráncolja a homlokát, fintorog, hármat lapoz, kinyit egy másikat a közepén, fintorgás, rámnéz, vissza a rajzokra, majd becsukja. Ez körülbelül 2 perc alatt lezajlott, és közben semmi megjegyzés, vagy kritika. Ezután elhangzott eddigi létezésem egyik legfontosabb mondata: „Holnap kezdhetsz nálunk, kapsz egy rajzasztalt!” Majdnem leszédültem a székről, remegő térdekkel búcsúztunk el, tulajdonképpen egy hollywodi történet is lehetett volna. A rákövetkező 1-2 hónapot az egy éves animációs képzés anyagának a hipergyorsaságú végigrajzolásával töltöttem, majd utána rögtön már gyártásba is kerültem. Ez az időszak nagyon kedves számomra, itt szedtem fel azokat az alapokat, ami az animációhoz elengedhetetlen, legyen az bármilyen technika.
- Egyetem alatt több kisebb animációs filmben résztvettem, mint animátor, ekkor kezdtem ide-oda stúdióknak is bedolgozni, vagy az egyetemen valami suli feladatba. Az elég sűrű egyetemi évek alatt, képregények, rajzfilmek, 3 hónapos ösztöndíj Barcelonában (Stark Attilával), aktív HÖK-özés, párhuzamos tanár szakos diploma, aktív közösségi élet lassan elvezetett oda, hogy 2003 közepére megfogalmazódott többünkben, hogy összefogjuk a szakmai életet, és csinálunk egy stúdiót. Ez a szál elhalványult, de 2004-ben egy váratlan helyzet okán egy RTL KLUB-nak készülő animációs sorozatba csöppentem. Animátorként kezdtem a csapatban, de 2 hónap után úgy alakult, hogy a rendezőjévé, művészeti vezetőjévé váltam. Le is gyártottuk 86 x 1 percben Naná kalandjait, ezt a Kölyökklubban Ördögh Nóri vezetésével lehettet látni hétvégenként hajnalban. Sikerült egy jól működő csapatot építeni, akikkel elég intenzíven tudtunk termelni. A weboldalamon részletesen felsorolom a munkáinkat, akit érdekel elolvashatja részletesen, sőt képeket, videókat is lehet találni, ezek mind meghatározó munkák voltak, rengeteg tapasztalattal. Talán ez is motivál abban, hogy a tudásom átadjam a tanfolyamaimon, elég hiteles képet kaptam a hatékony gyártási rendszerekről.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Képregényes díjaim nincsenek, a többiekről a CV-ben írok. Elismerések közül az őszinte, személyes elismerések a legértékesebbek, amikor egy kollega őszintén elmondja, mi az ami tetszik abban amit csináltam, vagy éppen mi az amit javítana. Időnként amikor mélyponton vagyok elolvasom a youtube-ra feltöltött filmekhez kapcsolódó kommenteket, az őszinte, és elégedett kommentek talán díjjal fel nem cserélhetők soha, sokat jelentenek számomra.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Minden munka valami miatt kedves vagy különleges. Vannak feketebárányok is, de természetesen ezeket is vállalom. Az egyik animációs filmsorozatunk például elég nagy sajtóviszhangot kavart, a magyar South Parknak definiálták. Sajnos hülye magyar szokás, hogy valamihez hasonlítunk valamit, de elismerésnek vettem, ez a munkánk például ha nem is hordoz művészeti értéket, a füstje miatt szívesen emlékszem rá. Elég intenzív projekt volt, 3 hónap alatt gyártottunk le 15 emberrel 80 perc animációt, amivel szerintem beírtuk magunkat a hazai animációs gyártás történetébe :) Azóta tudom milyen erős motivációs tényező a határidő...
- Többször szó esett a képregény és rajzfilm kapcsolatáról, nálam ezek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, az animációs film nem létezhet képes forgatókönyv nélkül, ami tulajdonképpen egy képregény. Ebből a szempontból ha nem is a legkedvesebb, de elég meghatározó munkám az Égig érő paszuly, ami a Pinkhell nulladik számában jelent meg. Azért emelném ki, mert ezt többször feldolgoztam, gimiből indult az első verzió. Talán kevesen tudják, hogy a rajz.film.hu weboldalon volt régen egy képregényes rovat, oda is rajzoltam egy verziót, talán 2000 magasságában. Animációs filmben 2007-ben interpretáltam, talán ez a legjobban körbejárt munkám.
- Ide is van egy kedves történetem: 2005-ben a Gödörben volt az első mega MKA kiállítás, ide készültünk nagy hungarocellből kivágott figurákkal. Én sárga csirkéket gyártottam, elég sokat, amiből elég többet el is loptak. A maradékot elajándékoztam, talán otthon van még egy-két eredeti a padláson, azóta szállóigévé vált, hogy "lopják a csirkéket", valaki látott a Gödörből őrült módjára kirohanni egy embert, hóna alatt egy csirkével, és mint egy trófeát tartotta maga előtt. Ezekre a dolgokra szívesen emlékszik vissza az ember.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények?
- Több képregényötlet is van, általában ezekről nem szívesen beszél az ember babonából. A képregény az a dolog az életemben ami habár fontos, prioritásban mégsem az első helyen szerepel, így lassan vagy gyorsan, de intenzíven szoktam dolgozni. Tervek közt szerepel, hogy beszállok a Pernye sorozatba pár egy oldalas képregénnyel, szeretnék komolyabban elmerülni az egy oldalas képregény műfajában. Sokan ismerhetik a képregényes rendezvényeken készülő egyoldalasokat, ezeket szeretném rendszerezve publikálni a neten. Az alkotók közt vegyesen vannak műkedvelő amatőrök vagy a szakma mesterei is.
- Szeretek zenével foglalkozni, időnként koncertekre menni vagy gitározgatni a szobában, ezzel kapcsolatban is vannak ötletek. A napokban kezdtünk el beszélgetni egy hazai rockabilly bandával, hogy csináljunk valami képregényt, de ez még nagyon az elején tart. Régi vágyam, egy rockandrolltól hangos jampi képregény rajzolása, nagyon szeretem a hidegháborús korszak hangulatát.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Jelenleg a KEDD animációs stúdióban dolgozom, projecttől függően vezető animátorként, művészeti vezetőként, ahogy éppen alakul. Egy nagy munka utolsó fázisain dolgozok éppen. Bartos Erika Bogyó és Babóca képes mesekönyvét adaptáljuk a stúdióban animációs filmre, 26 x 4 perces részekben. December óta dolgozom a rendezővel, Krizsanics Atoninnal a képes forgatókönyveken megállás nélkül. Körülbelül 3500-4000 panel lehet ami eddig elkészült rajzban, elég feszes gyártási ütemtervvel. A napi munkám mellett aktívan oktatok.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Sok kedvencem van, nevekkel hadilábon állok. Akiket sikerült megjegyeznem, a rajzi világuk miatt fontosak számomra. A teljesség igénye nélkül : Uderzo, Jamie Hewett, Ashley Wood és Mike Mignola. Hazaiak közül nagy tisztelője vagyok Vass Ricsinek, szeretem Cserkuti Dávid költői vonalvezetését, Gáspár Tamár precizitását, Zorro laza ecsetkezelését, Laczinger Mátyás egyszerűen frappáns és direkt odaütősen tahó kockáit, Tamási Anti brilliáns képi világát, sajnos ő kicsit kivonult a hazai vérkeringésből. Régebben a Pesti Estből gyűjtöttem Gróf Balázs stripjeit, és rendszeresen olvasom Csordás Dani blogját. Ezt most egy szusszra írtam, még tudnám folytatni a listát ...

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- A 2004-es rajz.film.hu-s Vadkelet pályázat kapcsán fogalmazódott meg egy képregényes egyesület alapítása. A május 1-i eredményhirdetés utáni nem hivatalos alapítás után kis csönd lett, majd a szintén ebben az évben rendezett Hungaroflash pályázat eredményhirdetése után már egy kisebb csapat elindult egyet sörözni a Darkness Horror nevű vendéglátóipari egységbe. Utólag visszanézve ez volt az első ismerkedős, nem hivatalos közgyűlése a Magyar Képregény Akadémiának. Ezután felgyorsultak az események, kiállítások, első képregényfesztivál ...

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- A 2004-es nagy képregényes bumm óta azt gondolom elég aktívan részt vettem az eseményeken részben szervezőként, alkotóként, így elengedhetetlen, hogy személyesen ismerjem a mozgatórugókat, alkotókat. Fórumozásra elég kevés időm jut, elég egysíkúvá vált a művészeket sokszor oktalanul sárdobáló, hőbörgő hangulat, nyilván engem ez a része érint.
- Ha van valami érdekes hozzászólás, akkor körlevélben ezt megvitatjuk, hozzászólunk, általában személyesen szeretem ezeket intézni. Akit ismerek és beszól, privát megkeresem, és ha szép szóval nem is, általában rövidre zárjuk a vitákat. Régóta azt gondolom, hogy általában csak infóhiány miatt vannak konfliktusok, ezeket gyorsan lehet orvosolni. Blogokat szoktam olvasni, ezek be vannak állítva, figyelem, ha valami újdonság van tudom követni.

 - Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Azt gondolom ez a torpanás már 2-3 éve jelen van, illetve már előre lehetett látni a jeleket, szerintem aki komolyabban benne volt a sűrejében nem érte meglepetés. Főleg azt látom, ami körülöttem zajlik, az alkotók nagy része a megélhetését küzd, első a munka, sokszor a képregényrajzolásra már nem is marad idő. A kiadóknak szintén megvan a maguk keresztje. Voltak igazán sikeres rendezvények, meg kevésbé sikeresek is, ezekből igyekszünk levonni a következtetéseket, és pozitív irányba kimozdulni a helyzetből. Egyébként a nagy bumm a semmihez képest nagyot szólt, odafigyeltek ránk, a legtöbbet kihoztuk akkor a dologból. Nem kis dolog volt elkezdeni, de talán valamit fenntartani sokkal nehezebb, mint elindtani. Ezt a gyerekcipőt fogjuk hamarosan levetni azt remélem.
- Aktívan részt vettem az MKA-MKSZ érdekegyeztetésében, összefonódás elősegítésében, sokat várok az új helyzettől, talán együtt tudunk előre lépni.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- A felsorolt médiumok, rendezvények elengedhetetlen kellékei a szakmai életnek, fontosnak tartom a létezésüket, ami hosszútávon működik arra szükség van, ami felesleges, azt meg az idő úgyis megoldja.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Az előbbi gondolathoz csatlakozva elengedhetetlennek tartom a szakmai elismerést. A kivitelezés minőségével kapcsolatosan vannak észrevételeim, de ezek hamarosan orvosolódni fognak a terveink szerint.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Az MKA egyik alapító tagjaként sokáig alelnöki funkciót töltöttem be. Elég sok helyre, külföldre is utazhattam és installáltam a kiállításainkat, „promóztam”, ebből is látszik milyen fontosnak tartom a szakmai összefogásunkat. Sokakban ellenszenvesen hangzik a név, ezért több nem MKA tag már nyíltan is támadott minket emiatt. A fintorgóknak el szoktuk mesélni, hogy az elején amikor a nevet kerestük, hosszútávon gondolkoztunk. Természetesen fontos szempont volt, hogy olyan legyen a név, amit komolyan lehet venni – sokszor lehet találkozni a sztereotípiákkal, hogy képregényt csak gyerekek olvasnak- emellett több plusz jelentéssel is bír. Az akadémia szónak van egy közösséget, csoportot definiáló jelentése is, általában az emberek a hagyományosan akadémizmus szó alatt a betokosodottan, zárt közösségben élő, poros zakójú, nagyszakállú, maradi társaságot értik. Úgy vélem ilyenről esetünkben szó sincs, nyitottak vagyunk, bárki jelentkezhet tagnak. Van alapszabály, ami nyilvánosan megfogalmazza a csatlakozási feltételeket, például a tagság ítéli meg, hogy a csatlakozni vágyót alkalmasnak, szakmailag megfelelő színvonalúnak érzi-e, hogy bevegye a csapatba. Ezzel szeretnénk egy minőségi szintet fenntartani, ami szerintünk elengedhetetlen összetevője egy a magát komoly célokkal rendelkező társaságnak. Aki kikéri a véleményünket, ha nem is azonnal, de válaszolunk, illetve nem tudok olyanról, hogy bármelyik rendezvényen ne beszélgettünk volna a minket megkeresőkkel, véleményünket kikérőkkel. Tervezünk képregényes kurzusokat, és reményeink szerint évtizedek múlva már egész más jelentése, csengése lesz a képregény akadémia kifejezésnek.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Médiától, műsorvezetőtől, riportertől, és mindezek együttes felkészültségi szintjétől függően változik a képregény megítélése. Talán nem hiú ábránd, hogy a sok cikk, riport egy idő után egyre komolyabb művészeti ágként definiálja majd a képregényt. Ezen dolgozunk, az utókor majd eldönti jól vagy rosszul.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Stratégia rengeteg van, talán a legfontosabb az őszinteség és a hitelesség. Ha valaki odateszi magát, történet és vizuális megjelenítés terén, az olvasó megérzi, ezt máshogy nem lehet, talán ez a siker egyik összetevője.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Realista embernek gondolom magam, igyekszem a hely-idő-körülményekből kihozni a legtöbbet ami tőlem telik. Akik ismernek tudják, hogy elég maximalista tudok lenni. Tudom milyen megvalósíthatatlan tűnő terveket kivitelezni, azt is tudom milyen végigizzadni, talán emiatt váltam realista emberré :)

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- 5-6 éve az egyik farsangon, amikor az első Asterix film kijött, Obelixnek öltöztem. Derékig érő hosszú hajam ki volt hidrogéneztetve és be volt festve vörösre, ettől elég répaszínű narancssárga lett, hitelesen hozva Obelix hajszínét. Az alkat is adott volt, csak másnap hitte el mindenki, hogy az igazi hajam volt rajtam. Sajnos azóta már a hajamról is csak szinte múlt időben tudok beszélni, Anyám szokott vigasztalni, az okos ész nem tűri a hajat, de sztem ez nem így van :)

Fritz Zoli egy helyre gereblyézett munkáit megtalálod a blogján

The Mexican Stand-off #13: Vincze Nóra

A mostani képregényes interjúnkban egy fehér hollót, egy képregényrajzoló hölgyet mutatunk be, aki talán a legfiatalabb is az eddigi versenyzőink közül, van saját Szomorú szörnye, részt vett a Scott McCloud által útnak indított nemzetközi mezőnyű 24 órás képregényrajzoláson, jelenleg pedig gőzerővel dolgozik a... ööö... Gőzplüss című steampunk képregényen Árva-Szabó Péterrel.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Esetleg biztos (: Vincze Nóri vagyok, 22 éves, és nagyon szeretek rajzolni. Meg képregényeket olvasni, meg filmeket, animációkat nézni, meg úgy általában művelődni. És bírom a csigákat is.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Már egész kicsi korom óta olvastak nekem (amíg én nem tudtam magamnak) képregényeket. Azt hiszem a Pimpa, Bobó, Góliát voltak a legeslegelsők, de úgy első, amit rendszeresen járattunk is az a Múmin volt.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Mindig is szerettem rajzolni és 8 évesen már tudtam hogy képregényrajzolással akarok foglalkozni. Szóval azt hiszem igen, ez szerelem volt első látásra. (:

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- A Garfield volt a Múmin után az, ami leginkább a képregényrajzolásra sarkallt. Aztán olyan 11 évesen, a kereskedelmi adók által sugárzott Dragon Ball, majd később, a betiltása után mint a mangák úgy általában inspiráltak. Aztán volt egy kellemetlen időszak, a tinédzserkorom, mikor nem sokat alkottam, csak annyit amennyit a művészeti szakközépsuliban elvártak. (Hogy miért volt kellemetlen ez az időszak, azt nem kívánnám részletezni, túl hosszú lenne.) Szóval öncélú dolog nem sok született. Viszont sokat olvastam és próbálkoztam írni is, de bevallom, ez annyira nem ment. Az érettségi után, mikor a szakmai évemet csináltam, kezdtem újra intenzívebben alkotni. Ezúttal inkább a nyugati képregények és rajzfilmek inspiráltak, és egyre jobban próbáltam a saját stílusomat keresni, amit a mai napig valamilyen szinten teszek. Szeretem a klasszikus grafitot, használok copic filceket, aquarell festéket, és van digitalizló táblám is, de nem tudok még vele olyan jól színezni, mint tradícionálisan.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Mindent imádok, ami 1900-tól úgy kábé az 1980-as évekig ez a korszak magába foglal. Különösen a 40-es éveket, a háború, a jazz, a maffiózók, gengszterek időszakát. Foglalkoztat az öregedés, a múlt gondolata is. A főiskolán sok jó filmmel találkoztam, klasszikusokkal, történelmi filmekkel, és olvasni is leginkább olyan könyveket szoktam, amik a fenti témákat kimerítik.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- A legfontosabb talán az volt, mikor először jelentek meg képregényeim nyomtatott formában. Ez olyan 19 éves korom körül történt, ha jól emlékszem. Mégha nem is olyan nagyszabású magazinokban, mint a Pinkhell, de számomra ez akkor is fontos esemény volt. Leginkább annak örültem, hogy valaki felfigyelt rám, és még tetszett is neki, amit csinálok. És talán ami még ennél is fontosabb, hogy bíznak bennem.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Hát, díjat még nem kaptam, csak kisebb pénzbeli juttatásokat meg elismerő, pozitív kritikákat amik kishitű természetem lévén nagyon értékesek a számomra. Igazság szerint az építő kritikát is örömmel fogadom, mert rámutatnak arra mi jó és mi nem, mit kellene változtatni esetleg.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Hmm. Nem is tudom így hirtelen. Talán a Szomorú szörny sztori és a 24 órás képregényrajzolásra (Múzeum) készített műveim. Elsősorban azért, mert ezek saját történetek amellett, hogy én rajzoltam őket. A többi alkotásom adaptáció, de persze ez nem jelenti azt, hogy nem leltem örömöm a rajzolásukban. (:

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Jelenleg a Gőzplüss képregényen dolgozom közösen Árva-Szabó Petivel és Horváth Henrikkel. Emellett újfent kaptam munkát Kiss Feritől egy négy oldalas képregényre a Fülesbagolyba. Van egy saját sztorim is, amit lassan már másfél éve tervezgetek, hogy webképregény formájában nyilvánosság elé tárok. Ez leginkább a szabadidőm függvénye lesz, mikor is következik be, de mindenképp szeretnék kezdeni vele valamit.

- Mesélnél egy kicsit bővebben a Gőzplüssről ?
- A Gőzplüssről annyit, hogy 3 kis háziállatról, egy mókusról,egy halról, egy hörcsögről és gazdájukról, Arnoldról a kisfiúról szól, akiknek meg kell menteniük a várost Zagy professzortól. Zagy professzor a a 3 állatka ex-gazdájának minősül, ő ruházta fel az állatokat különleges kütyükkel. Egyelőre még csak stoyboard és szinopszis szinten van, ha minden jól megy, szeptember elejére kész lesz. A karakterek mondjuk már megkapták végleges formájukat. Azt hiszem Flórián, a mókus a kedvencem, mert olyan kis hebehurgya.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Főiskolai hallgató volnék, Eger városában. Reményeim szerint szeptemberben is az leszek, csak akkor már az Iparművészeti Egyetemen.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Hát akad egy pár. Külföldiek közül szeretem Hergét, Jim Davist, Bill Wattersont, Alessandro Barbuccit, Der-shing Helmert, Tracy J. Butlert, Eiichiro Odát, Monkey Puncht és Akira Toriyamát. És még mindig van, csak nem jut eszembe mindenki. Magyarok közül Lakatos István és Zorro de Bianco munkái tetszenek. Istvánnak a figurái, Zolinak a dinamikája tetszik. Na meg Fekete Imre, Marabu és Göndöcs Gergely infantilis humora. 100%-ig jó értelemben infantilis :D

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Bayer Tóninak és a Panel magazinnak köszönhetem első megjelenéseimet (két képregény jelent meg párhuzamosan). Tóni mai napig előzékenyen támogat, ahol csak tud, és Kiss Feri is lát bennem valamit, úgyhogy azt hiszem, nincs különösebb okom a panaszra (:

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Mostanában Petivel konzultálok, Bayer Tóni és Kiss Feri szokott még írni néha, ha szükség van rám. (: Weboldalügyileg általában a képregény.neten és a MKA blogján szoktam művelődni.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Igen emlékszem pár éve mekkora előrelépést tett a szakma. Van egy olyan érzésem, mintha most tényleg stagnálna a dolog egy kicsit. De nem igazán tudnám megmondani, igaz-e a feltevésem. Annyi biztos hogy a manga szekció nem panaszkodhat, de talán pont emiatt nem mozog a dolog másik fele, a fanok stílusi beskatulyázottsága miatt. Saját tapasztalaim alapján, - konkrétan a főiskolán - azt vettem észre, hogy a művészet még mindig nehezen emészti meg a képregényt mint vizuális műfaj, szimplán azért, mert nem fogadja el annak. A fiatalabb, modernebb felfogással rendelkező tanáraim vevők a dologra, de annyira nem hangoztattam magamról a képregényes szeretetemet a főiskolán, ezen okokból.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Szerintem semmiképp nem hátráltató tényezők. Ha már egy bizonyos közeg igényli ezeket, akkor már segítséget nyújt szerintem. Nekem tetszik például, hogy külföldi vendégeket hívunk meg, és az ötórás képregényrajzolást is szeretem (én ne szeretném, aki a hét minden napján rajzol? :) )

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Az én szemszögemből nézve elég jó motiváló tényező, hogy elismerik a munkámat és még díjat is kapok érte. Bár amíg nem tapasztalom meg az átadással járó érzést, addig csak találgathatok.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem vagyok az Akadémia tagja, bár mondták már, hogy jelentkeznem kéne. Én úgy érzem, még nincs elég tapasztalatom és technikai tudásom (itt inkább a digitálisra gondolok) hozzá, de lehet, később teszek egy próbát. Számomra mind minőségileg, mind színvonalban értékes példái a szakmának, továbbra is csak sok sikert tudok kívánni nekik.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Az emberek esetében sajnos elég nehéz gyökeresen megváltoztatni az általános nézeteket bizonyos dolgokról. Valószínűleg a már fent említett művésztanáraim leragadtak az ismertebb képregényeknél, és nem ismerik ennek a műfajnak a művészibb oldalát. Az is elég rossz tényező szerintem, hogy a legtöbb felnőtt ember úgy gondolja a képregény gyerekeknek való, komolytalan akármi, minek is olvassam. Az elmúlt 5-6 évben ez azért elég jó irányban változott, sok pozitívumot elmondhatunk, de szerintem még mindig lehetne jobb és jobb. Csak azt nem tudom, hogyan.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Hm, mondjuk minden képregény vásárlása esetén egy ingyen pia? : D Viccen kívül, szerintem egy kiadvány megjelenése sokat számít. Ha az ember futólag betéved egy könyvesboltba vagy bárhová, általában a jól kinéző cuccokon akad meg először a szeme. Persze tudom a nyomtatás eleve drága dolog, főleg színesben… Igazából halvány lila gőzöm sincs, hogyan tudnék meggyőzni valakit spontán, hogy képregényt vegyen.

- Vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Ha egyszer adaptálhatnék, (mondjuk mikor rám zúdulna egy szabadidőcsomag, ami duplázódik vagy kamatozik bizonyos időközönként) akkor a Berzsián és Didekit megrajzolnám. Az egyik kedvenc mesekönyvem minimum háromszor ha nem többször kiolvastam. Vagy ha nem ezt, akkor Italo Calvino: A Nem létező lovag kisregényét. Nemrég kezdtem el egy novelláskötetét olvasni, ezt a történet kifejezetten tetszett belőle.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Szeretnék újra olyan kaliberű gyerek lenni, mint Kázmér. Én is sokszor játszottam a plüsseimmel, szerettem saját világokat elképzelni, videojátékozni stb. Egyszerűen jó volt gyereknek lenni, és szeretném megtartani a gyermeki énemet. Azt hiszem ennyi kell is ahhoz, hogy valaki képregényrajzoló legyen. :)

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Bárkivel szívesen elbeszélgetnék, hogyan dolgozik, mi inspirálja stb. Szimpla eszmecsere egy sör mellett, csak hogy valami klasszikus példát említsek :) Előfordult már, hogy ilyen úton jutottam hasznos tanácsokhoz. Az már más kérdés, én tudok-e adni másnak. =P
 
Vincze Nórit megtaláljátok a DeviantArton is.
Az angouleme-i 24 órás képregényrajzolás során született Múzeumot pedig itt olvashatjátok el.

The Mexican Stand-off #12: Haránt Artúr

Képregényes interjúsorozatunk rendületlenül halad előre a kijelölt úton, a mai epizódunkban a modern Mátyás király, Nero Blanco legújabb inkarnációja és a pamutgombolyító Rozsomák rajzolójával beszélgetünk, aki Bruce Lee megidézése után kiosztja a saját Alfabéta-díját is.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Tagja vagyok a Magyar Képregény Akadémiának, kábé 3 éve, eleinte színezőként és most már képregényrajzolóként is. Nálam a képregényolvasás kimaradt nagyon sokáig, körülbelül az MKA-ba belépés idejére tehető az is, hogy elkezdtem ismerkedni a műfajjal.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Erre nem emlékszem, csak szüleim mesélték, hogy amikor kicsi voltam még, faterom hazahozott egy csomó olasz nyelvű képregényt és én annyira megilletődtem, hogy adtam neki egy pofont. Meg volt talán egy-két Kockásom asszem, amit unokatesóimtól örökölhettem, később általános iskolában volt egy Pókemberem is, de nem nagyon emlékszem rá. Gimiben Kretén előfizető voltam két évig, utána szinte semmilyen képregényt, vagy ahhoz köthető dolgot nem olvastam.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Nemrégóta tanulom a képregénykészítést, előtte rajz szakos fősulira jártam, nem mondanám arra sem, hogy szerelem volt, jóideje próbálom nem túl komolyan venni ezt az egész alkotósdit. Nem vagyok rajongó típus, de ha valamibe belevágok, próbálok céltudatos lenni. Meglátjuk mennyire sikerül elmélyülni a képregénykészítésben.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Stílus/befolyás : Egyszer Bruce Lee-t faggaták a stílusáról, és (tömören) azt válaszolta, hogy "nem hiszek stíusokban, nem hiszek olyanban, hogy japán harci stílus, kínai harci stílus, vagy bármilyen harci stílus... alapvetően minden embernek két keze és két lába van, szóval a stílusok nem különálló emberekhez tartoznak ... ha nincs stílusod és csak azt mondod, « itt vagyok én, mint egy sima emberi lény, vajon hogyan tudom kifejezni magam », ez az útja annak, hogy csinálj magadnak egy stílust, mert a stílus az kristályosodás, a haladás és növekedés útja".
- Persze ő sem saját kútfőből tanulta a harcművészetet, de ő sem úgy értette szerintem, hogy nem járt kitaposott ösvényeken. Abban egyetértek vele, hogy ezeknek az előösvényeknek a tettenérése nem lényeges annak a tudásával, aki járt azokon (mindegy milyen mértékű az a tudás). Gondolom nem kell mondani, hogy nem tartom magam a képregény Bruce Lee-jának, csak példa volt, nem hasonlat. Nem elemzem magam melyik ösvény köszön vissza a munkáimon, annyi biztos, hogy nem csak vizuális médiumok vannak rám hatással. Jelenleg még a képregényrajzolásban kiscsoportos vagyok, erre lehet tartalmasabb választ tudnék adni 10 év múlva.
- Munkamódszer : Teljesen belemászok a papírba (vagy adott esetben a monitorba), olyankor takarékon megy szinte mindenem, ami a rajzoláshoz nem kell, az ki van kapcsolva és olyan vagyok, mint egy lelketlen zombi. Utána kihúzom a fejem a papírból, csinálok valami mást, hogy kiürüljön a fejemből az előző munka, aztán visszamegyek a papír fölé és azt gondolom, hogy ez bénaság meg mi a sz*r ez itten. Folytonosan váltakozik a munkára való koncentrálás és a munka kritizálása (ennek hatékonyságát csak az idő és a lustaság tudja befolyásolni), de ahogy beszéltem másokkal ez szinte majdnem mindenkinél így van. Egyébként eddig nem volt két ugyanolyan munkafolyamat két különböző munkámnál. Később valószínűleg az eszközeim száma csökken majd, most még szeretek kísérletezni. Digitális grafikával pár éve foglalkozom, előtte leginkább hagyományos technikákat tanultam.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Nem szoktam sokat olvasni, de a kedvenc a könyveim, amelyeket pár éves kihagyásokkal mindig újraolvasok : Marqueztől a 100 év magány, Steinbecktől a Kedves Csirkefogók, és Émile Ajartól az Előttem az élet.
- Nézni leginkább vígjátéksorozatokat szoktam, nagyjából ezek a kedvenceim : Monty Pyton repülő cirkusza (plusz a nagy filmek), Red Dwarf, Freaks and Geeks, Lucky Louie, Curb Your Enthusiasm, Futurama, Ren and Stimpy, meg mostanában kaptam rá nagyon Nyomi szerencsétlen utazásaira. Hirtelen ezek jutnak eszembe, de általában, ha rátalálok egy igényes vígjáték sorozatra, maradéktalanul bekebelezem.
- Képregények esetében az olyan szerzőket szeretem, akik a mi világunkból merítkeznek. Nem szoktam fantasyt, horrort és olyan dolgokat olvasni, amihez nincsen semmilyen kötődésem. Persze nem a saját ízlésem szerint osztályzom a műfajokat, szerintem egy hiperkommersz Pókember történetben is lehet találni értéket.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- A legfontosabb számomra, hogy hihetek az Úrban, számomra Őnála nincsen fontosabb senki és semmi. Ezen kívül minden jó és rossz dolog fontos volt, ami velem történt, vagy amit én tettem, ez kalapált azzá, aki vagyok.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Nem tudom melyik volt a legértékesebb. Szeretek kritikákat olvasni a saját munkáimról, ráadásul most olyan szakaszban vagyok, amikor nem szégyen a negatív kritika, amúgy sem vagyok vállveregetés-függő, általában zavarni is szokott. Persze ez nem azt jelenti, hogy így válogatom a visszajelzéseket a zsebembe, de szerintem a következetesen megfogalmazott építő kritika értékesebb tud lenni, mint egy hosszabban-rövedebben megfogalmazott "ügyes vagy, Arti".

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Kicsit utálom mindet, kisebb-nagyobb mértékben, általában minél régebbi, annál jobban utálom. Most a legkedvesebb a Bluestrip, ami a Pinkhell 7-ben lesz. Remélem lesz folytatása is, ha addig meg nem utálom :)

- Te tervezted meg a Nero Blanco karaktert? Már volt egy pár inkarnációja más rajzolók által, de nekem a tiéd jött be eddig a legjobban...
- Nekem a Lanczinger-féle jött be eddig a legjobban. A sajátomról annyit tudok elmondani, hogy annak idején amikor belevágtam, az mozgatott, hogy kipróbáljam magam mennyire menne a határidős képregényrajzolás. Vagyis azt a képregényes alaptételt akartam leellenőrizni magamon, hogy "tilos sok ideig bíbelődni egy oldalon". És az is fontos volt, hogy meg legyen kötve a kezem, vagyis olyat rajzoljak, amit magamtól soha nem rajzolnék (amikor belevágok valamibe, nem jó, ha mindig a saját fejem után megyek). Hamar ki is derült számomra, hogy bőven van még mit tanulnom. Nem voltam elégedett vele, most sem vagyok az. Annyi pozitívum mégis van számomra, hogy egy enyhe minőség javulás szerintem észrevehető az általam rajzolt 4 résznél az elsőtől a legutóbbiig. Reméljük egyszer méltó kivitelezést kap Nero. Addig is, ajánlom kezdő vagy haladó képregény rajzolóknak, nagyon jó lehetőség volt, sokat tanultam közben.
- A karakter: Kicsit keszekuszán rajzoltam az elején (néha teljesen más volt Nero arca két különböző panelen), utána már beleállt a kezembe a figura. Az eredeti karakterleírásban, ha jól tudom metroszexuális volt kinézetét tekintve. Az elején még nem láttam szóbeli leírást, csak az előképeket ismertem. Ha jól emlékszem a kezdeteknél mondtam is Tóninak, hogy a karaktereket kicsit át fogom alakítani. Lehet nem örül, hogy a saját teremtményéről önkényesen írok, de szerintem Nero karakteréhez jobban illik a dandy-s lazaság :) Kis határátlépések az eredeti karaktertől valahol jót is tesznek olyan esetben, amikor ugyanazt a karaktert több író és rajzoló kelti életre egymás után. A Nero Blanco-val úgy érzem egy lépcsőfokot sikerült megmásznom, a jövőben pár fokkal izmosabb akadályokkal akarok megverekedni. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy legyengéllem az utóbbi Nerokat, csak a terjedelmük miatt jelentettek kisebb kihívást. Érdekes, hogy ez utóbbi az íróknál fordítva van inkább. Ilyen korlátok mellett Szabó Jenő profin teljesítette az ő részét szerintem. Nero trükkjei mellé jó hangulait elemeket illesztett be, és kitalálta az idézetes gondolat bubit, legalábbis máshol nem láttam még hasonlót. Remélem, hogy még lesz lehetőségem vele dolgozni.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Bluestrip folyamatban. Tervezett van sok, de ami még nem létezik, arról nem szoktam beszélni (nyilvánosan).

- Mikor fog megjelenni a Bluestrip?
- Várhatóan a Pinkhellben ősszel. Már előre látom a kritikákat, ha lesznek egyáltalán :) Nem igazán képregény, hanem csak a képek és a szavak közti kapcsolattal való játszadozás, nincs története, a poénokon meg nem nagyon lehet nevetni. Én magam is azt tartom fontosabbnak, hogy egy képregénynél az olvashatóság és a hangulat és a történet az elsődleges, főleg a hosszabbaknál, de rövid terjedelemnél szerintem pont olyan fontos, hogy vizuálisan is masszírozva legyen az olvasó szeme. Ezen a most következő Bluestripen ezt (is) szeretném elérni, hogy elidőzzön az oldalakon az olvasó, és esetleg még vissza is térjen. Én magam is e kétféle módon fogyasztom a képregényeket, a képregényolvasó szemem és a látványélvező szemem külön használom. Aki olvasta a korábbi részt lehet majd jobban fogja értékelni az ízét.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Bluestrip. Amúgy meg munkanélküli vagyok. Csak én még zenélni sem tudok :)

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Külföldi szerzők : Stan Sakai. Először nem gondoltam volna, hogy "olyan mesefigurák" ilyen profi történetekbe vannak öntve, aztán öcséméktől a kezembe került az első kötet, azóta mindig elolvasom, később a rajzokat is megszerettem. Azért ő, mert kristálytiszta a nyelvezete. Szinte minden Usagi oldal akár iskolapéldája lehetne egy képregényes eszköznek. Szeretem benne, ahogy tisztelettel bánik az olvasóval, vagyis nem kell egy külön nyelvet megtanulni ahhoz, hogy megértsem mit akar mondani, mindig ügyel arra is, hogy a különböző japán kultúrális utalások ismerete nélkiül is élvezetes legyen az adott történet. Ennek lehet az az oka, hogy jelenleg ő a kedvencem, mert nagyon nehezen tudok képregényt olvasni, a legapróbb döccenő is ki tud dobni az adott rajzolt világból. Szerettem még Satrapitól a Persepolis első részét is.

- Hazai szerzők : A humoros szerzőket kedvelem. Régi Kreténekből egy csomót lehetne felsorolni, de nem sorolom fel, mert félek kihagynék valakit (meg nem is ugrik be hirtelen pár név). Erről is később kellene megkérdezni, elég nagy lemaradásokkal küszködök.
- Külföldi rajzolók : Nathan Fox, Tomer és Asaf Hanuka, José Muñoz, Rael Lyra, Rafael Grampá, Eduardo Risso, Kent Williams meg még sokszáz. Egyébként csomót nem ismerek sajnos. Kábé hetente szokott belémvágni (főleg régi rajzolók megismerésénél), hogy "ezt is miért nem ismertem ?!".
- Hazai rajzolók : Zabos Csaba, Tebeli Szabolcs, Felvidéki Miklós (őt a szerzők közé is beírhattam volna), ezen kívül még sok mindenki rajzait csípem, de ők azok akiknek először mindig a rajzait nézem meg, és csak utána olvasom el a történetet is. Meg van egy rajzoló, aki ugyan nem képregényrajzoló, de már lehetett látni ilyen fórumon is a nevét a Galaktikás pályázat egyik döntőjében : Czakó József. Ha egyszer lenne neki is egy képregénye, akkor simán bekerülne az első kedvenceim közé (a képregényes listán).
- Az én saját alfabétám, ha szabad ilyet : Kép-regény kategóriában Felvidékitől A fiú akit Zsuzsinak hívtak, Kép-novella kategóriában Pap Károly - Graphit: The Gang, Kép-perc kategóriában Péteri -Cserkuti : Fohász. Ez utóbbinál tömörebb, drámaibb egyoldalast még nem láttam. Kép-csík kategóriában meg Szentgyörgyi Ottó papírjai, de egyébként ez a sorrend lehet változni fog, ha olyanok készülnek a jövőben, ami jobban tetszene. Ja és még a szerzői kiadványok közül eddig nekem Menráth Andrástól a Karantén volt, ami tetszett, nem tudnám megmondani miért. Látom a nyílvánvaló sebeit, de nekem éppen ezekkel együtt bejött.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Fórizs Geri révén. Fősulin koliban egy szobában laktunk, azóta haverok vagyunk, ő szólt a Gemini színező pályázatról, mert előtte nem sokkal kiszíneztem neki phötöshöppel az egyik képregényét (A Boncolás), utána nem sokkal később az ARC 56-os plakát kiállításánál is közreműködtem Zorrónak köszönhetően, utána jöttek ezek a képregényes ügyek sorjában.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Fórizs Gerivel, meg olykor a többi MKA taggal.

- Mennyire tartod elképzelhetőnek, hogy más írókkal dolgozz együtt (mondjuk Kemenes Iván vagy Árva-Szabó Péter?)
- Távolabbi jövőben esetleg, mert már van nálam egy hosszabb forgató Andok Tamástól, de erről semmit, amíg meg nem csinálom legalább félig. De kettejük közül, inkább Árva-Szabó Péter áll közel az én alkotói ambícióimhoz.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Nem tudok erről sokat, nem követem figyelemmel. Annyit talán, hogy sokkal több a kiadvány és a potenciális képregényvásárlók száma meg nem változott. Ha ez így van, az végülis valahol jó, mert magában hordozza annak lehetőségét, hogy versenyt szül, vagyis ez akár jelentheti azt is, hogy a jobb képregények részesülnek előnyben, ami másokat is arra ösztönöz, hogy ne lustuljonak el. Persze nem tudom, hogy ez a valóságban is így hat-e a készítőknél, rám így nincsen hatással, én csak simán lusta vagyok.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Egyértelműen segítenek. Feltételezhető, hogy valaki azt gondolná, hogy ezek közül valamelyik hátráltatna?

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Szerintem klassz dolog.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Az MKA tagságom szinte egyidejűleg történt a képregénnyel való barátkozásom kezdetével. Bevallom, akkor elég keveset tudtam a képregény készítésről (nem mintha most prof lennék), de ekkor már tagja volt Fórizs Geri az MKA-nak, akinek addigra már néhány képregényét színeztem. Azóta is számomra leginkább alkotó közösség a MKA, emellett tudom, hogy a képregénykészítésen kívül vannak más célkitűzései is. Ezek közül nem mindet érzem magaménak, de az, hogy én ezt így élem meg is mutatja: az MKA nem egy homogén társaság, sokféle érdeklődési körű és ambíciójú emberből áll (az alkotói stílusokról nem is beszélve). Összefoglalva: Nem akarom véleményezni a tevékenységét, mert a helyes inkább az lenne, ha egyenként véleményezném az összes tag tevékenységét külön-külön. Ez utóbbit meg tiszteletbeli okokból nem tehetem meg, mert valljuk be én eléggé kispöcs vagyok a többi taghoz képest (a képregényes arénában).

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Nemtom. Erre a divatos válasz az lenne, hogy a média rosszul közvetíti ezt is, de engem ez nem izgat. Nem keverem a mainstream média nyelvezetét azoknak a médiumoknak a tartalmával, ahol az adott területre specializálódnak (például képregényre). Vagyis, ha valakit érdekel – például a képregény - az tud keresni információkat róla, és nem a reggeli műsorokból és a fókuszból szedi azokat, ha éppen ott találkozik velük. A rómaiak vagy régebb óta tudják, hogy a tömeggel csak úgy lehet beszélni, mint egy szellemi fogyatékossal, de ez még nem jelenti azt, hogy az egyén is hülye lenne. Én nem akadok ki ezen. Ha az adott téma speciális fóruma nem sérül, akkor nincs gáz.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Ez feltételezné azt a premisszát, hogy meg akarnám hódítani a képregényt nem ismerők szívét :) Stratégiám van, de csak még egy lépéssel hátrébb arra, hogy először is olvasható és élvezhető képregényeket készítsek, ha éppen arra vetemedem. Persze örülök, ha ezeket valaki el is olvassa (másként nem is lenne értelme), a további lépésekben tanácstalan vagyok, de nem is agyalok ezen jelenleg.

- Vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Nincsenek. Nekem inkább kvalitási korlátaim vannak. Örülnék, ha már ott tartanék, ha csak a körülmények korlátoznának.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Megvagyok a saját bőrömben, de mindig érdekelt milyen lehet egy rajzolt világban mozogni.

Haránt Artúr blogját itt lehet áttúrni újabb illusztrációkért. 
Képregényei közül online elérhető a Blues Strip 1, A csomag és A Mátyás király lopni járt,
de elérhető a Deviantarton és a Flickeren is.

The Mexican Stand-off #11: Vass Róbert

Képregényes interjúsorozatunk folytatódik, most egy szárnyas szuperhős alkotója kerül terítékre: Vass Róbert Ágoston, a Nukleáris Baromfi című füzete ugyanis éppen a már emlegetett 6. Képregényfesztiválra jelenik meg. El lehet-e gáncsolni egy kakast, aki éppen könyvelési dokumentumokat cipel a fénymásoló felé illetve az idegen bolygóról származó lakótársaknak valóban a szájukban van-e a szaporítószervük? Mindezen igen fontos kérdésekre megkapják a válaszokat, akik a továbbra kattintanak...

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Vass Róbert vagyok, harminc éves, és eddig a Panel különszámokban jelent meg egy idegenes-lakótársas sorozatomból két rész, A Kretén magazinban egy-két egyoldalas nyulas-hörcsögös stripem, valamint szintén a Kreténben, a Képregény info ingyenes fesztiválújságban és a Nero Blanco Comixban néhány történet Ágostonnal, a nukleáris baromfival a főszerepben. Ezen kívül a Műszaki Egyetem egyik lapjába rajzoltam stripeket, amik nyilván egy szűkebb közönséghez juthattak el.
- Rajzoltam egy Nero Blanco epizódot is a megboldogult Eduárd magazinban, de az sajnos nem sikeredett úgy, ahogy szerettem volna, mert elég rossz passzban voltam akkoriban.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Az első, amire konkrétan emlékszem, az a Kockás 6. száma volt, amit nagymamám falujának ABC-jében vettünk unokatestvéreimmel. Óvodás voltam, az utána következő pár számot ezerszer felolvastattam apámmal, úgyhogy a szöveget kívülről megtanultam, és később egyedül beazonosítgattam a betűket. Így tanultam meg olvasni.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Azt hiszem, az előző válaszból elég egyértelműen kiderül, hogy eléggé hozzámnőtt a képregény, mint olyan. Pár éve próbálkoztam színészkedéssel, valamint évekig danolásztam egy kórusban, ahova ma is visszajárogatok. Ezek nagyon szép emlékek, de az igazat megvallva inkább kontárkodásnak nevezném őket.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- A stílusomat – gondolom -, minden befolyásolja, ami valami miatt tetszik, de ezek ritkán tudatos dolgok. Az az igazság, hogy nem vagyok túlzottan sokoldalú, a rajzaimmal ritkán vagyok elégedett, bőven van helye a fejlődésnek. Az eszközhasználatomra egy dolog van döntő hatással, ami manapság már inkább megszokás, mint kényszer: amikor 2004-ben (újra) elkezdtem képregényeket rajzolni, lehetőségek híján azt terveztem, hogy fénymásolt formában osztogatom majd őket. Így egyszerű fekete-fehér, még szürkeárnyalatokat is nélkülöző rajzokat kellett csinálnom, amiket lehúzok a fénymásolón és kész. Ez a módszer később is megmaradt, még a színes stripjeim is olyanok, hogy ha photoshopban kikapcsolom alóluk a színezett réteget, a vonalas rajz önállóan is megállja a helyét.
- Ez egyébként még 2008-ban is jól jött, amikor a régi, egyetemi újságban részint színesben megjelent stripjeimet osztogattam fénymásolt formában a Képregénybörzén, Ártalmatlan képregények címmel.
- Amúgy amikor a fent említett stripeket rajzoltam, az elején még a 100%-ban kézzel rajzolt anyagokat fénymásolat formájában adtam le a szerkesztőségbe. Később kiböjtöltem egy szkennert, és elkezdtem géppel feliratozni, javítgatni a dolgokat. Egy idő után azt vettem észre, hogy az eredeti rajzokat egyre inkább összegányolom, mondván, majd utólag kiklikkelgetem belőle a gázos részeket. Néhány hónap múlva úgy éreztem, hogy ez minőségromláshoz vezetett, ezért úgy döntöttem, hogy amit lehet, inkább szabad kézzel csinálok.
- A legutóbb megjelent képregényeimnél kb. 95%-ban azt látod kinyomtatva, amit a papírra lerajzoltam. Csak akkor javítok bele géppel, ha pl. valaki figyelmeztet, hogy rossz a szórend a feliratokban, vagy észreveszek valami ordas hibát. Sőt : Hülyeségnek tűnik, de legtöbbször ilyenkor utólag, leadás után leülök, és az eredeti rajzokon, a papíron manuálisan is kijavítom a dolgot. Ez tényleg már csak "babonából" történik.
- Érdekes volt viszont hallani, hogy Lakatos István is hasonlóképpen áll hozzá néhány ilyen aprósághoz, ami a végleges, kinyomtatott képregényen mondjuk nem is látszik, mégis ragaszkodik hozzá, hogy pl. az összes Lencsilány képregény ugyanolyan fajta lapra készüljön.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Nem nagyon szeretnék kliséket puffogtatni, de kiszámíthatatlan, hogy honnan jön valami inspiráció. Valami, amin gondolkodom, olvasmányok, ilyenek. Újabban érdekes módon helyszínek is adnak ötleteket. Legutóbb például felmerült bennem, hogy mi lenne, ha a Nukleáris Baromfi összecsapna valami szörnnyel a Ferenciek terén, és ebből nőtt ki egy négy oldalas kis sztori. Vagy az, hogy Ágoston a Hortobágyon vándorol, és próbálja megtalálni a haza vezető utat.

- Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy az összes képregényem kb. egy nagy idézetgyűjtemény. Általában a magam szórakoztatására elrejtek egy csomó kis utalást mindenfélére, ami éppen eszembe jut, aztán magamban jót szórakozom rajtuk, és csak bízni tudok benne, hogy egyszer majd valaki, aki a képregényt olvasta, rábukkan a forrásműre, és derengeni kezd neki, hogy ezt már valahol látta/hallotta.
- Brazil csinálta meg a Johnny Fellow-ban, hogy a belső borítón leírta, hogy honnan merítette az inspirációkat. Ez volt az egyetlen, ami nem tetszett abban az egyébként hihetetlenül jó füzetben. Miért lőné le az ember már az elején ezeket a dolgokat? Majd az olvasó vagy megtalálja, vagy nem, és ha önállóan megtalálja, akkor esetleg megörül neki.
- Az idézet/lopás/hommage témával kapcsolatban egyébként az az elvem, hogy ez csak amolyan „hab a tortán” kategória lehet. A történetnek önmagában is értelmezhetőnek kell lennie, aztán aki megtalálja a Wass Albert vagy Nagy Lajos idézeteket az meg majd röhög egyet szépen magában.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Először is remélem, hogy még az út elején járok. Világéletemben képregényrajongó voltam és rajzoltam, de most így utólag belegondolva valamilyen szinten értékelhető képregényeket csak 2004-ben kezdtem el készíteni.
- Akkoriban még tartott ez a néhány éves képregényínség, amit tarthatatlan állapotnak véltem. Kitaláltam, hogy mivel abban az időben diákmunkaként plakátokat ragasztgattam Budapest felsőoktatási intézményeiben, csinálnék egy ilyen kis fénymásolt füzetet, és otthagynám pár suliban, kollégiumban. Ez volt a „lakótársam egy idegen bolygóról jött” sztori, ami később a Panel különszámában is megjelent.
- Ezután a legjobb haverom közbenjárásának köszönhetően műegyetemi lapnak rajzoltam stripeket két féléven keresztül kéthetente – amíg meg nem elégelték. Ebben nyilván az játszott közre, hogy valószínűleg valami Garfield-szerűt szerettek volna, nem pedig ilyen értelmezhetetlen, esetenként kísérletezgető cuccokat. Mindenesetre a határidőiknek köszönhetem, hogy ezek a képregények megszülettek. Az összes strip elolvasható egyébként a blogomon, amit kifejezetten erre a célra hoztam létre.
- A fentiek miatt amikor kb. fél évvel ezután újra beindult a képregényes élet, már tudtam vinni egy portfoliót az első képregényfesztiválra az Almássy térre. Ezeket szétosztogattam pár embernek, és így rajzolhattam végül is a Kreténbe.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Mindig örülök, ha pozitív visszajelzéseket kapok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az idei Alfabéta-jelölés nem esett jól. Egyszerűen örülök, ha valakinek bejön, amit csináltam. Ennél egyébként sokkal gyakoribb, hogy értetlenül bámulnak rám a legújabb sztori elolvasása után. Éppen ezért igyekszem elkerülni, hogy a képregényeimet a jelenlétemben olvassák. Így legalább nem kell az illetőnek magába fojtania, hogy nem érti, szar.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Mindig a legújabb, bár tulajdonképpen mindegyik kedves. Kevés vállalhatatlan van köztük.
- Tavaly egyébként úgy éreztem, újabb művészi magasságokat értem el, amikor az Állati emlék című Ágoston-kalandban sikerült többé-kevésbé értelmezhetően előadnom azt a jelenetet, amikor egy felnőtt férfi elgáncsol egy kakast, aki éppen könyvelési dokumentumokat cipel a fénymásológép felé. Kicsit tartottam is tőle, hogy további meghódítandó csúcsok hiányában elvesztem a motivációt, és talán soha többé nem tudok majd képregényeket csinálni.
- Amúgy nyilvánvaló számomra, hogy ezzel a jelenettel érdemeltem ki azt, hogy azt a sztorit Alfabétára jelöljék.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Épp most végeztem el az utolsó simításokat a Bayer Tóni segítségével megjelenő Nukleáris Baromfi füzeten, ami részben a korábban megjelent, ma már nem igazán hozzáférhető epizódokat tartalmazza, de minimum a fele teljesen friss anyag. Mivel napi tíz-tizenegy óra munka mellett nyomom hónapok óta, most kezdenek épp kétségeim támadni afelől, hogy egyáltalán olvasható lesz a cucc, de remélem, hogy nem lesz nagyon gázos.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Végzettségem szerint építészmérnök vagyok, de nem tervezőként, hanem egy kivitelező cégnél dolgozom. Hálistennek még van munkám, bár az örökös bűnbak, a Válság eléggé megszorongatta az építőipart.
- Épp a napokban gondolkoztam azon, hogy jobb is ez így, hogy nem grafikával foglalkozom egész nap, mert ha pl. sztoribordoznom kellene napi nyolc órát, nem valószínű, hogy lenne erőm munka után otthon nekiállni ingyér önmegvalósítani.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Először is a képregényesek kedvéért leszögezném, hogy azon kevesek egyike vagyok, akik imádják John Romita Junior jelenlegi stílusát, és Stuart Immonen rajzait, amiért ezúton mindenkitől elnézést kérek. Egyébként eléggé mindenevő vagyok. A klasszikusok (pl. Watchmen, Maus, Sandman) természetesen megvannak - azt hiszem, nem számít nagy revelációnak, hogy ezek nagyszerű művek.
- Ezek mellett mindig változnak a személyes kedvenceim. Jelen pillanatban Peter Bagge Buddy nevű képregényhősének kalandjait röhögöm végig kb. huszadszor, valamint egy londoni út óta a Mad-re emlékeztető, de sokkal maróbb humorral operáló Viz magazinra kattantam rá.
- Egyébként tervezem, hogy ha a mostani rajzolással kész leszek, a blogomon bemutatok pár olyan sorozatot, amelyek nekem nagyon bejönnek, de itthon keveset hallani róluk.
- A magyar rajzolók közül, amíg anyagilag megengedhetem magamnak, igyekszem mindenkit követni - mindig beszerzem az épp megjelenő szerzői képregényeket. Hosszas gondolkodás után nem tehetek mást, mint hogy Korcsmáros Pált nevezem meg, mint a legfontosabb magyar képregényest, bár hozzá kell tennem, hogy a korszak, amelyben dolgozott szerintem eléggé megkötötte az akkori alkotók kezét.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Nem igazán tudom,hogy van-e ilyen személy, illetve hogy egyáltalán én része vagyok-e ennek a szóban forgó képregényes életnek... Rajzolgatok, ha kész vagyok valamivel, továbbítom pár embernek, kijárok a rendezvényekre, de valahogy mindig úgy alakult, hogy csak néhány szót váltottam azokkal, akiket ismerek, nem igazán bandázok, vagy ilyesmi.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Ahogy fentebb is kifejtettem. Képregény.netet, más alkotók blogjait, ill. néhány külföldi képregényes oldalt szabadidőmtől függően naponta megnézek. Néha Kemenes Tamás szól, ha van valamije, amit szeretne, ha megrajzolnék.

- Milyen közös munkáitok voltak eddig?
- Az első a Sztív, aki annyira gonosz, hogy az már szinte elviselhetetlen!!!! című egyoldalas volt, ami a Kreténben és a Panelben is megjelent. Ezen kívül a tavalyelőtti @rc képregénypályázatra is neveztünk egy stripsorozattal, aminek a címszereplője egy Pali nevű figura volt. A pályázat végkimenetele eléggé homályos/követhetetlen volt számomra. Az a lényeg, hogy nem nyertünk, de azért ebből a sorozatból csináltunk vagy 10-15 stripet azóta.

- Én a saját szólókiadványok hiánya miatt számszakilag nem tudom megállapítani, hogy ez mennyi kiesést jelent. Nyilván a gazdasági világválság nem igazán segítette a képregénykiadókat sem. Nekem leginkább az tűnik fel, hogy a friss megjelenésekről valamivel kevesebb visszajelzést lehet olvasni a fórumokon (pl. Knet). Ugyanakkor pedig egyre több érdekes szerzői kiadvány jelenik meg. Tehát bizakodó vagyok, kreatív szempontból mindenképpen.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Nemhogy nem hátráltatnak, de nem is tudom, mi lenne itt ezek nélkül. Én a képregényvásárlásaim kb. 95%-át a rendezvényeken bonyolítom le, az új megjelenésekről a K.neten értesülök.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Csatlakozom ahhoz, amit Brazil mondott. Amikor megalapították a díjat, talán nem tűnt úgy, hogy van értelme, de manapság már jelenik meg annyi magyar cucc, hogy ne kelljen az összes azévi megjelenést jelölni. A média figyelmének felkeltésére is alkalmas. Mekkora volt már az az index videó tavaly a díjazottakkal?

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Tagja voltam 2005-2006 között, de több dolog miatt fel kellett ezt függesztenem. A kilépésemnek elég prózai okai voltak, ezeket szívesen részletezem, de nem túl izgalmas a téma. Az MKA munkáját nagyra tartom, bár az az érzésem, hogy náluk is egy kevésbé pörgős időszak van most, én legalábbis kevesebbet hallok felőlük. Persze elképzelhető, hogy ez az én tájékozatlanságomnak tudható be.
- Az utóbbi két Pinkhell nagyszerű volt.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Tudja a fene. Öt évvel ezelőtt volt pár tévé/nyomtatott interjú a képregényesekkel, szerintem hébe-hóba még ma is előfordul. Nem hinném, hogy különböző lenne a helyzet, mint bármilyen más szubkultúra esetében.

- Mi a véleményed a Magyar Képregénykiadók Szövetségének terveiről és a hirtelen stratégiaváltásukról?
- Megint csak nem nagyon tudok óriási revelációértékű kijelentéseket tenni (vazz, lehet, hogy nem is kéne ezzel az interjúval foglalni a biteket…), hisz egyelőre nem vagyok képben a háttérben zajló folyamatokat illetően. Nyilván az alakulás óta megváltoztak a viszonyok, és nem ok nélkül történt ez a változtatás sem. Mindenesetre én végül is úgy döntöttem, belépek a szövetségbe, mert úgy érzem, hogy a frissen módosított tagsági díj és az ellenében felkínált kedvezmények aránya alapján semmiképp nem bukom majd rajta NAGYON sokat, aztán majd év végén levonom a tanulságot, és eldöntöm, hogy jövőre is érdemes-e maradnom, tudok-e bármit hozzátenni a szervezet működéséhez.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Talán az eddigiekből kiderült, hogy a szabadidőmben többnyire egyfolytában a képregényeken jár az agyam, így elég sokszor osztogattam az észt a témában ismerőseimnek. Valószínűleg baromira unták, csak nem akartak megsérteni azzal, hogy elhajtanak a francba. Elég furán fogalmazott Futaki Attila a legutóbbi indexes interjúban, hogy "le kell tolni az emberek torkán a képregényt" vagy valami ilyesmi… Szerintem meg fel kell kelteni az érdeklődésüket, és kész. Ma már bőven vannak olyan magyarul is megjelent művek, amiket esetleg lehet mutogatni, ajándékba adni, stb. az erre fogékonyaknak. A túlzott erőltetés, kéretlen prédikálás inkább csak árt.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Ha meg lehetne élni abból, hogy egész nap képregényeket firkálgatok, biztos, hogy a korábban említett "idegen lakótársas" képregényt folytatnám, ameddig bírom. Ezeket már régóta tervezem folytatni, de ez sokkal-sokkal nehezebb, mint Ágoston-epizódokat összehozni. Az idegen lényeset ugyanis egy ilyen folytatásos, karakterközpontú sorozatnak tervezném, míg a baromfi sztorik inkább a "high-concept" kategóriába sorolható történetek. Egyszóval: Ha Ágostonnak írok valamit, annak a következményeivel nem kell foglalkoznom majd három év múlva, de az idegenes meg egy ilyen szappanopera-szerűség, amit logikusan, egymásra épülve kellene felépítenem, ráadásul úgy, hogy az olvasó ne unjon bele a várakozásba.
- (Ettől eltekintve annyit azért megjegyeznék halkan azoknak, akik olvasták/olvasni fogják az Ágoston-füzetet: "Entrópia": It’s Happening, pípöl! - Max. jön előtte egy-két rövidebb epizód.)

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Nehéz kérdés, és nem biztos, hogy tudnám a választ. Nem feltétlenül azok a képregényhősök a kedvenceim, akiknek belebújnék a bőrébe.

- Na de mégis… Pick one…
- Na jó, akkor legyen az egyik aközül a két rendőr közül, akik a magyar Pókember újság 7. számának tizennegyedik oldalán megtalálják Pókembert a tetőn. A bajuszos.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Szabó Zoltán Ádámtól kérdezném azt, hogy nagyon megharagudna-e, hogy ha amíg nincs új Panel illetve Panel különszám, más lapoknak is adnék új epizódokat az idegen lényes sorozatból? Nyilván, ha jön új Panel, abba is csinálnék újakat. Mi a véleményed, Zoli?

További nukleáris pillanatok átéléséhez lehet egyenesen teleportálni Vass Robi blogjára
Ágoston, a Nukleáris Baromfi előzetes

Május 22 szombat: 6. Magyar Képregényfesztivál a Gödörben

Rohamléptekkel közeledik a 6. Képregényfesztivál és most szombaton, május 22-én a hagyománynak megfelelően a Gödörben támad, ezúttal is komoly meglepetésekkel szolgálva: a hazai képregényes életet már eleve alaposan felbolygatta az addig utópisztikus elképzelésnek tűnő Sandman és a Watchmen magyar kiadása, ám úgy tűnik a kiadók idén még erre is rádobnak egy lapáttal és olyan nehézsúlyú versenyzőket vetnek be, mint Hellboy, a keményöklű, de még nálunk is emberibb démonnyomozó, Scott Pilgrim, a kanadai Szexbombák basszusgitárosa, akinek a klasszikus videojátékok díszletei között kell megküzdenie barátnője hét ex-pasijával vagy Lencsilány, Lakatos István szeretnivaló és bátor mesefigurája, aki elképesztő fantáziával megteremtett világban néz szembe a bugabúval, a filmvászonba zárt óriással és a fekete csönddel. És ez még csak a lista kezdete...

A több színtéren is zajló reklámhadjárat megelőző csapásként öt képregényes kiállítást (Budapesti Képregény- és karika-túra) és egy Pesti Est különszámot (múlt csütörtöktől elvileg hozzáférhető a szokásos terjesztőhelyeken) fiadzott, valamint bekúszott a kisebb mozik reklámblokkjai közé, így senki ne lepődjön meg, ha a Corvinban, a Toldiban vagy az Uraniaban szembekerül ezzel a reklámspottal:

Ami a megjelenéseket illeti, senkinek nem lehet egy szava sem, hiszen a mangarajongók két csemegét is kapnak a Fumaxtól, az egyikben a világ nemzeteinek sztereotípiái kelnek életre a mangakarakterek archetípusaiban (Hetalia), a másikban maga a Sötét Lovag ered egy sorozatgyilkos nyomába Nacume Josinori interpretálásában (Batman: Halotti maszk). Rég várt folytatások is megdobogtatják majd egyesek szívét, lesz itt Largo Winch negyedik kötet (Business Blues), ami lezárja a harmadik albumban megkezdett történetet, a Sin City ötödszörre Dwight és Miho kettősére összpontosít (Családi értékek), Kázmér és Huba a hetedik alkalommal hétköznapi valóságunkba beépített hószörnyekkel veszi fel a harcot (Kázmér és Huba: A vérszomjas hómutánsok támadása), Marjane Satrapi Persepolisának kvázi spin-off-ja, az Asszonybeszéd Márzsi nőrokonságát helyezi a középpontba.

A Setét Torony rajongói is készíthetik a pénztárcájukat a Roland sagáját kiegészítő képregényre (Stephen King: A Setét Torony – A harcos születése), a most már rendszeres visszatérőnek számító Aleksandar Zograf pedig betekintést enged furcsa világába az Elhasznált világ oldalain. A szerzői képregények és a képregényes szakmagazinok is Godzillát megszégyenítő cunamihullámban érkeznek, a megbízható rendszerességet tartó Nero Blanco Comix 7 – Buborékhámozó 9 kettőst egészíti ki a BH Dargay-különszáma és a Spiderham-et, Flaming Carrot-ot és Krypto-t megszégyenítően hősies Ágoston, a nukleáris baromfi saját füzete, őket követik a klasszikus magyar képregények újrakiadásai, Sarlós Endre (A matador / A lambadakirálynő), Sebők Imre (Jó széllel francia partra) és Fazekas Attila (Sci-fi klasszikusok 2) képviseletében.

A lista korántsem teljes, érdemes követni a folyamatosan frissülő Knet oldalát, hiszen a maga idejében úttörőnek számító Képregényiskola második kiadásáról is csak a napokban hullott le a lepel (ráadásul Sváb József dedikálja is a művét, melynek értékén még a Scott McCloud könyvek megjelenése sem csorbított egy fikarcnyit sem), valamint ott megtalálható a Fesztivál részletes programja is, a népszerű tombolával (amit remélhetőleg megint Halmos Ádám fog vezetni), a frissen meg- (vagy át-, nézőpont kérdése) alakult Magyar Képregény Szövetség toborzójával és az olyan rendkívül érdekesnek ígérkező beszélgetésekkel is, mint például a A magyar képregény sikerei és esélyei külföldön és az India képregényes világa.

Ha ez még nem lenne elég, olyan neves vendégek tisztelik meg jelenlétükkel a rendezvényt, mint Igor Kordej horvát rajzoló (X-Men, Tarzan, Star Wars, L’Histoire Secrete), Darko Macan horvát forgatókönyvíró (Hellblazer, Star Wars, Cable), Aleksandar Zograf szerb rajzoló és Pran Kumar, az „indiai Walt Disneyként” emlegetett illusztrátor-képregényszerző. Mindegyikükkel készült interjú, ami megtalálható a Buborékhámozó 9-es számában. Újra átadásra kerül az Alfabéta-díj, melynek zsűrijében ismét képviselteti magát a Geekz blog is. A jelöltekről és a zsűri összetételéről bővebb információt találtok itt.

Röviden és velősen: az elkövetkezendő négy napban mindenki gyakoroljon pragmatikus aszkétizmust, egyrészt, hogy lelkileg rákészüljön az eseményre, másrészt, hogy az evésen és iváson megtakarított pénzt elkölthesse képregényre szombaton a Gödörben (alkoholra is lehet, de az teljességgel opcionális, ámbátor bocsánatos bűn). Az aznapra más terveket szövögető sötét alakok természetesen egyházi átok (vigyázat, nem a levegőbe beszélek, már a pápáról is készült képregény!) és viselkedésjavító terápia terhe alatt azonnal olvassák el az 5. Magyar Képregényfesztiválról szóló beszámolónkat és azonnal revideálják az elképzeléseiket. Én szóltam.

The Mexican Stand-off #10: Ábrai Barnabás (Geek)

A képregényes interjúsorozatunk nem torpan meg, csak ide-oda tántorgott a hét napjai között, akár egy hajósrummal feltankolt Vanek úr, míg rá nem talált az Alfabéta-díjas képregények között menetelő Pestblog.hu egyik szerzőjére, Ábrai Barnabásra, aki még nem döntötte el, hogy bepereli-e a Geekz blogot plagizálásért vagy sem. Az az egy szerencsénk, hogy állítólag igencsak szereti a házipálinkát...

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Nevem Idősebb Zárójelben Geek.
- Ez hát mindazonáltal úgy esett, hogy rajzoltam és Geek becenéven futottam (ezért mellesleg tervezem, hogy beperelem a geek.blogot, plagizálásért). Nagyon régen egy kedves ismerősöm, aki azóta már japán rajzfilmeket is feliratoz, jelezte, hogy léteznek olyan emberek, akik pénzt fognak adni azért, amit szabadidőmben rajzolok. Nem hazudott. Mivel akkor cikinek tartottam a Brutálisnak és a Morbidnak dolgozni, megkértem a főszerkesztőt, Onot, hogy ne írja ki az Ábrai Barnabás nevet, melyen emberek ismernek 1975 november egy óta (igen, az ember csakis Halottak Napján szülessen), hanem íme, itt egy becenév: Geek.
- Ha jól emlékszem, ez volt a bevezetőben: "És új grafikus is csatlakozott hozzánk, Ábrai Barnabás (Geek)"... Köszönöm szépen Ono, mindig figyeltél rám. Épp csak telefonszámom nem tette ki.
- Azóta sokkal aljasabb munkákat is csináltam már. No thanx zenekarnak képregény, Pesti Est, Gamestar, story boardok, Zap magazin, Pestblog.hu, Sushi Strip, Pinkhell, éééééééés még sokan mások.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Hát ha nem számitjuk a Hahotát, akkor néhány holland Tarzan képregény vette el szüzességemet. Láttam már, hogy ez a képregény dolog ínyemre van, de a zuhanás ott következett be, mikor 23 éve nagyamamám kivitt az ecseri piacra, és egy rumgőzös öregembernél 5 forintért lehetett kapni Tarzan és Korak képregényeket, igényesen lefektetve a koszba. Ott elvesztettem az agyam. Eszméletlen jó volt. Mai napig megvannak. Táncoltak a színes oldalak, hallottam Tarzant, láttam tetteit, és mikor senki nem figyelt, akkor Tarzan nyilván én voltam. Azóta kinőttem ebből, ma már Wolverine-nek képzelem magam.
- A képek közé elképzelhetted mi történik, fejemben átírva a holland szöveget saját zagyvaságokra. Később csak a képregények miatt megtanultam angolul és németül, szóval most már nagyjából el tudom olvasni a holland Tarzant is.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Első és egyetlen. Nem csalom meg soha. Akartam képregényíró vagy -rajzoló lenni, végül a játékiparban kötöttem ki 5 éve, de a médium szeretete örök. Annyira nem rajzoltam sose jól, hogy ebből éljek, sokat kellett volna "edzeni" és amúgy is az írás foglalkoztatott mindig jobban, de a kettő együtt a legviccesebb. Nagyszerű hobbi.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Szeretem, ezt a kérdést, nehéz kihagyni a "kemény anyagokkal dolgozom" beszólást... A befolyások változóak voltak mindig is. Korszakokra köthetőek. Tizenöt évesen hihetetlen lázba tudtam jönni Clark Kent kék piros rucijától is, és nem zavart, hogy kivül hordja az alsó naceszt, később aztán elaléltem a durva Youngblood karakterektől, akiknek nagyobb a fegyvere, mint a lakásom, és negyven-ötven foguk van. Aztán beleszerettem a Swamp Thing és társaiba.... Aztán Grant Morrison Invisibles és Filth, ami talán a kedvencem. Az a jó a képregényben, hogy van már akkora, mint a film. Mindig van másik, mindig van hova menni, mindig felfedezésre vár. Bárki megtalálhatja a magáét. Ha neked kell egy ökleivel igazságot szerző zoknifejű hős megkapod, ha el akarsz gondolkodni megkapod... Ha sírni és nevetni szeretnél, az is a tied. Ha perverz japán fetisiszta vagy, és olyan kislányokra gerjedsz, akik polipokat nyomkodnak magukba... na ja... azt is megkapod. Mindig van tovább. Van jó és rossz és mesteri és művészi és kommersz képregény.
- Nagyon leegyszerűsítve négy dolog befolyásol: grafikai stílusok, amik különösen tetszettek (pl: Eric Canete, Zalozabal), filmek, amik megfognak ezért, vagy azért (pl: Szellemkutya, Royal Tenenbaums), zene (pl.: dEUS, Rammstein), amire valami idióta ismerősöm rákattint. Ez az előző három kategória bármelyike lehet (pl.: Doom Patrol, Shade the Changing Man). Átkozott Jákói Dávid!!!
- Azt hiszem semmi rendkivülit nem tudok mondani erre, csak zen semmiségeket, mint a "hatással van rám, ami hatással van rám"...
- Munkamódszer alatt az effektíve rajzot értitek? Sztorik ugyanis bárhonnan jöhetnek. WCn ülve, felriadva álomból, beszélgetés valakivel, egy cikk olvasása után, és aztán érlelődik fejben, leírogatom a mondanivaló sarokpontjait és utána már csak ki kell tölteni a hézagokat. Olyankor már magát írja a sztori. Rajz szempontjából meg egy nagyon laza ceruzarajzzal kezdek. Ezek annyira egyszerűek, hogy általában csak én látom mi van mögötte. Kérdezd meg szegény Horváth Henriket, ő tudna neked sírni erről. Mindig könyörgött, hogy dolgozzam ki jobban a cerkarajzokat. A ceruza után kihúzom papiron általában, és scan. Utóbbi időben előfordult, hogy egyből a gépen rajzoltam wacomon, hogy időt spóroljak, és mert lusta vagyok. Nem szeretek szöszölni, ha egy fekete-fehér oldalam nincs kész két óra alatt, sose lesz kész.
- Utána jön a halál. Más néven Photoshop. Ne érts félre, csodás találmány, de gyűlölök ülni felette. Azt hiszem ezért lettem Art direktor inkább. Sokkal jobb tehetséges embereknek azt mondani, hogy "ott még állíts a kontraszton... hmmm... túl lila..."
- Anyagok... rotring cerka, radír, bármi, ami feketén karcol... Lehet filc, vagy toll, akár tus is, meg koszos fogkefe (utóbbival fantasztikus effekteket lehet csinálni, ha tintát teszel rá és maszkolsz, aztán fröcskölöd a lapot).

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Meglepő módon képregényeket olvasok :) Néha egy-egy könyv befigyel. Most a Pride, Prejudice and Zombies mesterművet olvastam, elötte pedig Chuck Palahniukot. Őt szeretem.
- Kevés tv, sok sorozat, BSG forever. Inspirációt mindig azok jelentik, akik sokkal jobbak, és levágnád a kezed értük. Nekem ezek pl. Warren Ellis, Alan Moore, Grant Morrison, Mark Millar. Rajzolók közt kár is keresni. Túl sokan vannak, és oldalakat tele tudnék írni. A hazaik közül nagy kedvenceim Gáspár Tamás, a mocskos Cserkuti Dávid, Havancsák Gyula, és még vagy 10 másik ember, akik most biztos megsértődtek, hogy nincsenek név szerint említve. Hú, meg van valaki, akit nagyon hiányolok pl. Buttinger Gergő. Ezer éve eltűnt, amiért le kell vágni a fejét, és rozsdás szögeket verni a körmei alá, mert vicces volt, amit művelt.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Mindig is rajzoltam képregényt, a polc tele van velük, sztem vagy 1000 oldal felett. Persze ez 87 óta, szóval 2000 előtt nem számít, az a 600 oldal ment a fióknak. (Punkman, Tequila, Time Breaker, Krapman és társai...) Rengeteg gyerekes erőszakos szemetet tudtam mindig is legyártani :) Első fontos állomás biztosan a Morbid, Szaft vonal. Tudom alantas, de sokat tanultam, és értékelték az olvasók, ami meg kedvet adott a rajzhoz, íráshoz. Aztán a Kalandor játék, majd a mindenféle megjelenések. (dolgoztam Gamestarba, Pesti Estbe, hollywoodi filmnek, stb.) Aztán az MKA-szerű idők, amikor Pinkhell és Sushi Strip futott. Most már sok éve játékiparban vagyok, először pályát építettem, aztán koncept rajzok, és cinema készítés, játék designt is írhattam, meg történetírás, most meg art direktorkodom. Ami a történetírást illeti, a Crysis Warhead magyar hangjára vagyok büszke, amit Gelencsér Péterrel írtunk pár nap alatt, és nagyon szerették. Ami meg legkevésbé sikerült a Mytran Wars volt PSP-re. Ott sajna annyi tartalmat vágtunk, hogy szétesett a történet kohéziója, de azért a MW mindenképp saját gyerek, szóval nem rúgnék bele soha. A dolgok 90%-át rajzoltam, belekotyogtam a designba, pályaépítésbe.
- Következő szép lépcső az lesz, hogy végre láthatom a San Diego Comic Con-t, mert Futaki Attila nagyon kedvesen meghívott és megyünk berúgni, plusz meghúzni Warren Ellis szakállát.

Borítógrafika: Tikos Péter

- A Pinkhell-kezdeményezés születéséről mesélnél egy kicsit?
- Hááá mikó még a sztyeppén legelésztünk a többi dinoszaurusszal, akkó gyütt ugyi hát, hogy na akkó, csinájjuk, meg toljuk azt a képregény szekeret. Sok éve volt, nem tiszták az emlékeim. Legyen saját kiadvány, ahol publikál mindenki, ez volt a cél. Ezek után jött a név választás. Én akkor még viccesen meg is jegyeztem, hogy bármi legyen, csak ne rózsaszín pokol, mert se nem megszólító, se nem vidám, se nem magyar. Aztán arra emlékszem, hogy nyilván az lett, és megjelentünk benne. Ma már persze mindegy, hisz márkanév, és akár Ukkmukkfukk is lehetne a címe, de akkor komoly lelki sérüléseket okozott ez nekem.

- A Pestblog.hu kinek az ötlete volt és hogyan készült el a forgatókönyv? A címválasztást mi inspirálta ?
- A blog közös munka volt. Sajnálom, hogy csak az első rész készült el, még lenne sok történet. Az alapokat rég írtam, egy korábbi ötlet alapjaira. Zsombor a Rohamtól kérte, hogy írjunk valami sorozatot, ami a mai közönséget is megfogja és van esélye, hogy érdeklődést vált ki. A koncepció az volt, hogy fedezzük már fel, hogy igenis klassz Budapesten is képregényhősnek lenni. Nem kell cikinek tartani kis hazánkat, nemcsak Hulk és Pókember ragadhatja el a fantáziád. Lehet itt atomikus beszélő majom, éjjel egymással harcoló graffitik, villamossínek, amik a város ereiként szolgálnak, és nem használt utak, amik új dimenziókat nyitnak. Angyalok, Buda és Pest lelkei, amint harcolnak a lakókért. Főhősünk meg beszámol az egészről a blogon. Kicsit a Warren Ellis féle Transmetropolitan is a fejemben volt. Aztán megbeszéltük Emtrexxel, hogy ő rajzolná, készítettem pár fényképet neki segitségképp, mert nem ismeri Pestet. Viszonylag gyorsan megvolt a cím is. Igazából annyi volt a kérdés, hogy Pestblog, vagy Budapestblog legyen. Mindig is úgy volt, hogy egy srácról szól majd, aki meg akarja írni élményeit, és a blog egy egyszerű választás volt olyanvalaki számára, aki nem tud bejutni még újságírónak sem. A blogot meg kell találni, és fel kell fedezni.

Borítógrafika: Zorro de Bianco és Tikos Péter

- Aztán leültem Csabával, aki már akkor írt is a Rohamnak. Minden oldalt tudtam, le is vázlatoltam, csak nem akartam a szöveget is írni. Átadtunk neki egy storyboard-szerűen megrajzolt dolgot, megbeszéltük mi történik az oldalon és minek kell elhangoznia, és ő megírta a buborék szövegeket, amiket aztán még átnéztünk és javítottunk. Ugyanezt a rajzos dolgot csináltuk Emtrexxel is, és oda-vissza dobáltuk, hogy mi hol legyen. Aztán Emtrexx és Zorgika feldobták az alapszíneket és buborékokat, visszaküldték nekem, én meg rádolgoztam ezekre kicsit...
- Az egésszel csak annyi a bibi, hogy ez egy első rész. Akkor ütne igazán bármekkorát, ha kijöttek volna a következő részek. Akkor tudnánk megmutatni, hogy beindul a blog, hogy milyen városi legendákat tudunk legyártani, és hogy mi is lesz hősünk sorsa.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Nem tudnám megmondani. Csinálni jó, ha elismerik még jobb. Elismerés volt, hogy adtak érte pénzt... Később, hogy meghívtak ide-oda, hogy leveleket kaptam. Az is vicces volt, mikor sok-sok éve a Sushi Strip révén jöttek emberek és aláíratták, és elfogyott. Az egyik legszebb elismerés Boros-Szikszai párostól jött (jobbulást Gábor). Ránéztek egy rajzomra és azt mondták, hogy "hmmm... ez nem is olyan szar!" Egy másik alkalommal online Liam Sharppal beszélgettem és több rajzomat megdícsérte és befavorizálta. Na akkor madarat lehetett volna fogatni velem. Igen, így belegondolva mindig az esik a legjobban, amikor olyan valaki dícsér, akit tisztelek.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Shaolin Dead Girl mindenképp... Most már beszélhetek róla. Úgy volt egy ideig, hogy a Crytek játékot csinál belőle. Sajna nem született megegyezés a Sonyval és áttettek minket egy xbox projektre. Iiiiiiiiiiiiiilyen közel voltunk hozzá és akkor most nagyon nagyon boldog lennék.
- Szeretem a Gábor Miki által írt Pétert. A Bábel 2012-t, és a Pestblog.hu-ra is elég büszke vagyok, amit Csabával és Emtrexxvel csináltunk.

- A Shaolin Dead Girl projektedről mondhatnál még pár szót...
- Hát a képregény maga egy elég hektikus hullámvasút utazás, összegyúrva két alapvető szerelmemből... Hetvenes évek zombi és kung fu filmjei... Megpróbál a mese mellett arra is figyelni, hogy kultikus, régimódi is legyen.
- Szerintem azért a cím önmagáért beszél. Nagymellű félmeztelen zombi lány kung fu tudással száll szembe a gonosszal :) ja és Francine Dee játszotta volna :) Mivel ez annyira szörnyen gyenge még kimondva is, hogy megérdemli a komoly kezelést. Ha a komédiát komolyan veszed, és tisztelettel nyúlsz hozzá, akkor remélhetőleg kult lesz belőle. A Farrelly testvérek ennek mesterei.
- A játék kicsit komolyabb volt, sokat merítve a keleti mondavilágból, a kínai mitológiából, meg elég komoly mechanikák és ötletek voltak a képességek mögé gondolva, amik a pályaépítést és játék mechanikát segítettek volna. Még új health system is volt leírva. Készültek modellek, konceptek, dokumentációk, szép lett volna. :)

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Hát sajna semmi. Lusta öreg ló vagyok. Sokat kivesz a munka belőlem. Egész nap grafikusokat kell terelni. Csak hogy tudd, ez olyan munka, mintha LSD-zett macskákat akarnál terelni egy réten. Nagyon szeretek mindenkit, aki nekünk bedolgozik a Digital Realityhez, de ettől kihullik a hajad. Az óvónő megfogalmazás sokkal közelebb áll az igazsághoz, mint az art direktor cím. A baj, hogy tele lennék ötletekkel és szívesen csinálnám, csak venni kéne a fáradtságot. Régen simán belefért, hogy 9 óra után otthon még 5 órát rajzoltam és írtam. Ma már örülök, ha élek, hogy hazaértem és Luca barátnőm ad egy puszit. Ja és van macskám is :) PIXIE!

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Digital Reality egyik projektjének vagyok a művészeti vezetője.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Túl sokan vannak... És miért? Mert szerintem ők a legjobbak... Csak, hogy ez ne legyen ennyire lapos válasz, nesze lista: Adam Kubert, Ashley Wood, J.H. Williams, Sean Gordon Murphy, Tom Raney Bryan Hitch, Mike Mignola, Chris Bachalo, Adam Hughes, Norm Breyfogle, S.Platt, Travis Charest, Jae Lee, Leinl Yu, Liam Sharp, Eric Canete... nem bírom ki.... be kell valljam... ROB LIEFELD!!! AAAAAAAAAAAAAAArgh... Most már tudjátok sötét titkomat...

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Kicsit le vagyok maradva szociálisan, hisz alig tartom a kapcsolatot a fórumon. Akikkel meg tartom, ott általában azért is, mert dolgozunk együtt vagy barátok vagyunk. Horváth Henrik, Tikos Peti, Sánta Kira, Varga Zsolti, Sallai Peti, Futaki Attila, Ács Zsolt (Emtrexx), Cserkuti Dávid, Gáspár Tamás, Boros Zoltán, Szikszai Gábor...

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Elég nehézkesnek látom. Megszaladt az öröm pár éve, hogy már nem ciki a képregény, aztán mindenki be akart szállni, és pofára estek, hogy ez nem is olyan gyors hírnév, meg meggazdagodás, most kicsit letisztult. Maradtak a szívből-lélekből teperők, a keselyűk és az okosak, akik mindig jobban csinálnák, és majd ők megmondják. Szeretlek Chavez, te édes kicsi troll, csináljunk makrancos kémiai retard gyermeket egy éjjel! Meg ne feledjük, hogy kicsik vagyunk. A matek a legegyszerűbb itt. Tegyük fel, amcsiban a lakosság egy ezreléke olvas... Ugyanezt az arányt tartva ott el fogsz adni 25 000 példányt valamiből. Ugyanez az arány nálunk csak úgy 150 főt tenne ki. Ilyen szempontból sose lesz a képregény nagyon populáris nálunk. Bár rengeteget segít a sok hollywoodi film. Sztem továbbra se lesz egy üzletág itthon, de ha születik szeretetből és lelkesedésből néhány jó dolog, akkor minden megtörtént, aminek meg kell történnie.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Nem én vagyok akit erről kérdezni kell. Alig járok el ezekre, régen sokkal többet jelen voltam, de belefáradtam sokunkba. Olyan magyar narancs ez a mi kis képregény világunk. Kicsit sárga, savanyú, de esszük, mert más nincs. Szóval gondolom a fórum hasznos. Én magam jobb szeretm csinálni, mint beszélni róla. Kicsit redundánsnak érzem. Olyan nehéz elképzelni, hogy meg akarjam osztani valakivel, hogy igen láttam az Iron Man kettőt, és tök jó volt ugye? De hát ez egyéni szoc problémám, emberek évek óta tudnak arról beszélni, hogy a Hulk vagy Superman az erősebb. Szűk baráti körben nyilván mindenki tudja, hogy nem vagyok normális, és ott ezeket megbeszéljük.
- Nem olvasom már két éve a knetet, épp most jelentkeztem vissza, kérdeztem is mizu.
Nagyon tudok haragudni azokra, akik pl. elmondják, hogy bezzeg ha ő csinálná akkor... Meg a hülye Futakinak könnyű, mert... mittomén csak!!! Attilának rengeteg hibája van, de jó srác, és sokat tett azért, hogy kint megjelenjen. Ugyanezt a rögös utat nyomja Boros és Gáspár is, és kintről nem látni mennyi munka ez. Azok akik beszólnak nem tudnák csinálni. Én erről többet nem is tudok mondani, rágódjanak rajta a net trollok.
- Itthon meg abból kell főzni, ami fentmarad, mert nem lehet képregényből megélni jól. Sajna még mindig látszik a kis gondolkodás... Magyar vagyok, tehát ha nekem nem jó, akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is. Adja Galaktusz, hogy ne legyen igazam.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Én úgy hallottam, hogy beszélnek róla. És hogy akik részt vesznek, meg a közönséget is érdekli. Valaki szólt, hogy asszem jelölve vagyok közvetve idén, ami vicces.
- Hírverés és érték, amit képvisel. Ez határoz meg bármilyen díjat. Kit érdekel az Oscar, ha három ember nézi. Szerintem ez egy jó dolog, hogy kezdik komolyan venni az Alfabétát. Tök helyes, hajrá, hajrá!

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Voltam, de aztán kiegyeztünk egy döntetlenben. Sok időt, és energiát elvett, egyre kevésbé voltam aktív és lelkes. A legjobbakat kívánom nekik, én most nem vagyok aktív, így pihenőpályára parkolt az MKA tagság számomra. Tudom elég kontroverzális, sokan beszólnak nekik, és szerencsére ők se restek visszadumálni :) Ez egészséges, de a céljukat kicsit prioretizálni kéne. Különben sose mozdulnak ki onnan, ahol vannak.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Olyan amilyen. Lehetne rosszabb, bár nehéz elképzelni hogy. Egy interjún bemutattak, mint Kovács Géza... Egyszer kiírták mögém, hogy a Marvel kiadó szerkesztője vagyok, és hogy teljes legyen a kép, végig Batman képeket vetítettek be. Más alkalommal Vass Réka mosolyogva elmondta, hogy szerinte a képregény hülyeség, és nem is érti minek van, aztán ugyanavval a mosollyal odatartotta a mikrofont, hogy "neked mi a véleményed?"
- Van még hova menni. Csak ehhez sármos, sokat küzdő, értelmes figuráknak be kell jutnia a médiába, akik el tudják adni, hogy a képregény „cool”. Egy megasztárral is beérném már lassan. Kell egy V for Vendetta karakter, aki az élre áll és eljuttatja a tömegekhez a revolúciót. Imádom, hogy Bayer Tóni mennyit foglalkozik mindennel és isten áldja érte, hogy nála egy nap 36 órából áll (komolyan nem értem, hogy van ideje ennyit fórumozni. Van teóriám, miszerint klónozza magát). De te elkezdenél olvasni képregényt, ha a Kultúrházban azt mondják, a Batman nem gagyi? Ha végre Hugh Jackman azt mondja, a képregény klassz, másnap egymillió vásárló szalad le a képregényboltba. Isten törje el a lábam, amiért egyáltalán kimondok ilyet, de még a Győzikére is többen odafigyelnének... Jajj, kivert a hideg a gondolattól... Lépjünk tovább.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- A "tudom, hol laksz és nálam van a lányod" mindig működik.
- Gerilla mozgalom is kell, de a médiában kell megvívni a harcot, és vigyázni ki és mit üzen. Divatosnak kell eladni. Ha egy dagadt 47 éves szemüveges Down-kóros srác (isten szeresse kicsi lelkét), aki anyukájával él azt mondja, olvass képregényt, mert az YO, akkor a képregény nyilván lúzereké. Szedjél össze egy Görög Zitát, egy Ákost, és tedd be őket műsorokba képregényes trikókban. A sorozatokban legyen valaki, aki néha megjegyzéseket tesz, mint a Kill Bill kettőben David Carradine Superman-monológja. Mindig légy finom és határozott. Ne mondd, hogy jó, hanem mutasd! Ne mondd, csináld! Marketingeld a dolgot, ne csak háborogva ríjj, hogy mert bezzeg a batka manó és a szuper manus... Az a belterjes dolgokhoz vezet, ami itt már kőkeményen ki is alakult. Ettől megint kiver a víz. Semmi se öl meg jobban egy mozgalmat, mintha egy érdeklődő feljön egy fórumra és ugyanazt a 20 embert találja ott, akik arról beszélgetnek, hogy most akkor Steve Rogers platinaszőke, vagy csak olyan német übermensch? Nagyon ajánlom, hogy nézzük meg a külföldi fórumokat, milyen ott. Én pl. a geek híreimet a www.toplessrobot.com ról szedem.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Hogyne. Megcsinálnám az MKA-val a régi álmunkat. Egy világ végén levő kocsmában emberek ülnek, és mindenkinek van egy tanulságos meséje, melyeket különböző rajzolók jelenítenének meg. Amolyan városi legendák elevenedének meg. Lost és X-akták közti dolog. Nagyon sok ötlet van hozzá, és nagyot ütne. Aztán ott van ugye Shaolin Dead Girl, a drágám. Csinálnék egy szuperhős csapatot is, de nagyon földire és komolyra véve. Ezen kivül még millió dolog. Filmet és játékot is jó volna csinálni. Alapvetően olyasmit csinálnék, mint most. Magam köré gyüjteném a kedvenc művészeimet és terelgetném a macskanyájat.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Legközelebb Batman áll, mert ember, és te is lehetnél Batman. Sose lehetnél Superman. De nem szeretnék Batman lenni, mert nem látok jól a sötétben és beakadna a hülye köpenyem, és ezért iszonyúan elkennék az arcom. Szívesen lennék MODOK. Ő a legjobb!!!

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Cserkuti Dávidtól. "Figyu, van még egy szál cigid?"
- Emtrexxtől. "Mikor jelenik meg a 12 óra?"
- Futakitól. "Itthagyjuk a csajokat és benyúlunk Karen Berger szoknyája alá?"
- Tikos Petitől. "Még mindig nincs kész???"
- Pilcz Rolitól. "Ez most komoly?"
- Attól a szép rohamos lánytól. "És ha senki nem látja, akkor se?"

Geek deviantartos galériája.
A Mytran Wars bemutatója a jútyúbon.
Pestblog.hu kritika a Könyvesblogon és az Oposszumon. 

The Mexican Stand-off #9: Felvidéki Miklós

Már azt hittétek, hogy megúszhatjátok, de nem, a Geekz-es képregényes interjúsorozat következő epizódjában ezúttal Felvidéki Miklóssal támadunk, aki a laza eleganciájú és érzékeny rókát (a neve Senki, Odüsszeusztól tanulta a trükköt), a lánynevű, ámde keményöklű Johnny Cash dalszereplőt és az elsöprő erejű szuperképességekkel rendelkező pantomimest sorakoztatja fel maga mellett, hogy megossza velünk a véleményét a képregényekről, az Alfabéta-díjról és úgy en bloc mindenről kis hazánkban.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Felvidéki Miklós vagyok, és szeretem a képregényeket.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Azt hiszem egy Tini Titán Teknőcök képregény lehetett. Óvodás koromban odavoltam értük, emlékszem, hogy apám olvasta fel a buborékokban lévő szöveget, én pedig állandóan a figurákat rajzoltam. Amikor általános iskola vége felé elkezdtem újra képregényeket venni, össze is gyüjtöttem az összes hiányzó számot a magyar Pókemberekből, meg párat más megjelenésekből.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Nem tudom, számomra nem direkt önkifejezési mód a képregény, inkább a legkézenfekvőbb "művészeti ág". A festményekkel ugyanis néha az a bajom, hogy nem tudom mi történt a kép előtt és után, a film és animáció (amit mellesleg épp tanulok az egyetemen) pedíg túl drága és bonyolult és hosszadalmas folyamat. Egy egész estés képregényt egyedül is össze tudok dobni, egy filmet? Nem igazán...
- Nem tudom a kérdésre válaszoltam e ezzel, mindenesetre szeretek gitározni meg énekelni is, de nem annyira mint képregényeket rajzolni.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Hát amit kb állandóan járatok, az a Hellboy meg a BPRD. Ezek nem szigorú ongoingok, de azért havonta egy-két füzet ki-ki jön vagy az egyikből vagy a másikból. Ezen kívül 2-3 havonta egy-egy tpb is becsúszik ha épp van pénz rá. Mostanság leginkább a rajzolói oldalak és blogok inspirálnak, fantasztikus, hogy a világ minden pontján kurvajó rajzolók nyomatják fel a cuccaikat a netre, én pedig egyből láthatom, erőt meríthetek egy munkához vagy firkálhatok valami marhaságot, amit aztán én töltök fel.

- Mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Leginkább a klasszikus tus papíron megoldásban hiszek, persze a fotosop számomra is nélkülözhetetlen segítség és mostanában egyre gyakrabban használom a digitális rajztáblát is. A munkamódszerem nagyon egyszerű, szerintem sokan dolgoznak így. Kitalálok valami sztorit és rajzolok egy A/5-ös méretű vázlatot az oldal elrendezéséről és a képek kompozíciójáról, ezek alapján készítek egy ceruzarajzot, amit aztán kihúzok tussal, beírom a szövegeket és kiszínezek a gépben.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Hát (remélem) még igencsak az út elején járok. De kétségtelen, hogy az első Noname képregényem megrajzolása, az Art Comix és a Fumetto-díj vagy a Zsuzsi meghatározó állomás volt.

- Hogyan kaptad ezt a két díjat és mely műveidért?
- Amikor az Art Comixra beadtam a Noname addig kész összes részét, nem annyira hittem a sikeremben, de hirtelen minden bejött. Pár nappal a Képregényfesztivál előtt felhívott Halmos Ádám, aki asszem kiírója volt ennek a pályázatnak, hogy menjek el a díjátadóra, mert valamire mindenképp számíthatok. Ekkorra a knet fórum fan art rovatba feltöltött rajzaim miatt az MKA-ba is meghívást kaptam. Kb így kerültem be a magyar képregényes életbe. Aztán egy évre rá még épp 18 alattiként sikerült a 3. díjat elhalásznom a Fumettón, de végülis csak egy nagy készlet színes ceruzát kaptam, szóval nem volt nagy dobás, mindenesetre jól esett a helyezés.

- A Zsuzsi keletkezéséről mesélhetnél pár szót. Ha jól tudom, ennek már jelent meg egy előfutára, miért döntöttél úgy, hogy átdolgozod és egy füzetben jelenteted meg a Johnny Cash számra felfűzött történetet?
- Az egész asszem abból indult ki, hogy Bayer Tóni akart valami új antológiát, amiben mindenféle hazai meg nem hazai cucc van. Ez volt a Papírmozi. Annak idején nagyon beleástam magam Johnny Cash munkásságába és szerettem volna valami olyan ponyvás képregényt összehozni, ami egyrészt ebben a miliőben játszódik, másrészt valamennyire kifejezi tiszteletemet Cash iránt. Habár a Boy Named Sue-t pont nem ő írta, úgy éreztem ez még simán belefér. Sajnos azonban az első 2 rész nem aratott osztatlan sikert, így a harmadik Papírmoziba nem is került Zsuzsi. Tóni azonban meg volt győződve arról, hogy ebből kell valamit csinálni, így asszem kb egy évvel később kicsit átdolgozva kihoztunk egy 24 oldalas füzetet, ami csak részben tartalmazta a Papírmoziban megjelent cuccokat. Anyagi sikert ez sem aratott, de a legalább jó kritikákat kapott.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- 18 évesen valamilyen érthetetlen indokból elküldtem pár rajzomat Guy Davisnek aki megdícsért és azt mondta, hogy ő ennyi idősen nem tudott így rajzolni (ez biztos kamu, de azért kedves volt tőle).

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- A Noname sorozat legtöbb része. Ezek voltak az első olyan munkáim, amik nem akartak egy szuperhős zsánert követni.

- Lesz valaha gyűjteményes Noname kötet?
- Gondolom, egyszer ilyen is lesz. De ahhoz még kicsit foglalkoznom kéne a karakterrel, mert mostanában nemigen rajzoltam semmit sem, amiben benne volt Noname.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Épp a Néma Játék című képregényemen dolgozom. Ha ezt befejeztem, még nem tudom mihez kezdek. Jó lenne valami olyan képregényes műfajban kipróbálnom magam, ami itthon még nem honos.

- Miről fog szólni a Néma Játék? A neten már közzétett oldalakból úgy tűnik, hogy egy pantomimes lesz a főszereplő és teljesen mellőzni fogod a dialógusokat…
- Á nem, lesz benne dialógus rendesen. Ez egyfajta kiforgatott szuperhős történet. A főszerepben tényleg egy pantomimes van, aki valósággá tudja alakítani, amit eljátszik. Ugyanakkor amikor erre a képességére ráeszmél, megnémul. A történet során pedíg csupa olyan helyzetbe kerül, ami talán nem annyira természetes egy szuperhős eposzban. A sztori két síkon játszódik, így a történettel párhuzamosan megfigyelhetünk egy alkotói gárdát, akik azon dolgoznak, hogy a történetet megírják.

- A 2009-es HungaroComix-ra rukkoltatok elő egy egészen egyéni kezdeményezéssel. Kik vettek részt a Fa*zzine elkészítésében és miért csak 30 példány jelent meg belőle? Mire odaértem, már elkapkodták…
- Egy totál trash fanzine képregénynek készült, amit pár haverommal dobtunk össze. Míg Lanczinger Matyi és Fritz Zoli már jól ismert alakjai voltak a színtérnek, Juhász Márk, Csepella Olivér és László Márk munkái képregényben eddig nem tűntek fel. A Pinkhellt folyton az a bírálat érte, hogy nem olvasóbarát, meg művészkedő. Ez teljesen nonszensz. Ha valaki elolvassa a Fa*zzinet, máris olvasóbarátnak tűnik a Pinkhell. Ebben a fénymásolt füzetben ugyanis egy ponton sem volt az a törekvés, hogy megfeleljünk az olvasói igényeknek. Minden munka csupán önnön és egymás szórakoztatására készült. Mivel összesen 30 darab került nyomtatásba akkorra, várható volt, hogy elfogy. Ennek a fő oka az volt, hogy többre nem futotta a büdzséből. Ha rendelkezésre állt volna komolyabb anyagi tőke, szerintem a 100 példányt is simán megpróbálhattuk volna. Ugyanakkor az explicit tartalmak miatt azt sem bánom, hogy túl sok emberhez nem jutott el. Akárhogy is, az első Fa*zzine anyaga elérhető lesz az internet segítségével, amint lesz időm feltölteni.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Animációt tanulok a Moholy Nagy Művészeti Egyetemen.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Mike Mignola a kedvencem. Tudom ez közhely, de akkor is ő a legjobb. Ha végiglapozom egy munkáját, egyből rajzolni támad kedvem. Magyarok között is sok a jó rajzoló, de nincsenek kiemelt kedvenceim.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Az MKA több tagjával vagyok jobb viszonyban, Lanczinger Matyival szoktam dumálni, Fritz Zoli és Tamási Anti itt lakik egy háztömbnyire, szóval néha átugrom hozzájuk, hogy megegyem a kajájukat. Van még pár haverom a színtéren, de mivel mindenkinek megvan a maga dolga, jóformán csak a rendezvényeken futunk össze. És persze Szabó Jenővel és Tikos Péterrel is állandó a kapcsolat, bár nem heti rendszerességű.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Nem hinném, hogy megtorpannánk, én úgy érzem inkább realizálódik a helyzet. Amikor megvolt ez a BUMM, mindenki mindent nekiállt kiadni, emiatt sok dolog nem jött be. Most is vannak kiadványok, amik évről évre jönnek ki. Nincs annyi, ez igaz, de egy ekkora országban nem elvárható, hogy egy masszív képregényolvasói tábor legyen. Vagyis egyelőre nem. Ez nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok, hiszen a magyar kiadványok sokkal kevesebb embert érdekelnek, mint a külföldiek. Sőt bevallom őszintén, én se sok képregényt veszek, túl kevés pénzem van és túl kevés rajzoló tetszik.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Nekem a Börze a kedvencem. Van benne valami közvetlenség, ami hiányzik ezekből a fesztiválokból. A Knet nagy szolgálatot tesz a hazai képregényolvasóknak, minden friss megjelenésről írnak itt és minőségi kritikák is felkerülnek az oldalra, ami nagyon hasznos. Természetesen napi szinten csekkolom. Minden fórum és rendezvény sokat segít.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Mivel nem nyertem meg tavaly MEGVAN A VÉLEMÉNYEM EGY RAKÁS SZAR AZ EGÉSZ! Dehogyis, szerintem tök jó ez az Alfabéta-díj, örülök, hogy van ilyen. Ez is egy olyan kezdeményezés, amin látszik, hogy vannak emberek, akik komolyan veszik ezt az egészet.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Tagja vagyok és "büszke vagyok rá"! Néha úgy érzem az MKA rosszmájú viccelődések céltáblája, amit nem igazán értek.
- Talán a név miatt van, de mi egyáltalán nem tartjuk magunkat valami következő MTA-nak. Ez csak egy poén, a Képregény Akadémia csak egy kupac képregénykedvelő, akik szabadidejükben néha összedobnak egy-egy újságot. Így problémám sem lehet vele sok. 

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- A képregény a médiában mindig egy dedós fos lesz, akármit is teszünk, ez egy skatulya, nem is érdemes vele foglalkozni. Minek elmagyarázni egy ostoba riporternek, hogy a képregény király, ha valaki nem érez rá a varázslatra, hát egészségére.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Már van barátnőm. Háháhá,  ez jó volt! Nem. Fogalmam sincs, ha valakit nem érdekel a képregény, az ne olvassa, ha meg érdeklődik a dolog iránt, akkor meg személyfüggő. Talán a napilapokba tennék képregényeket, mint ahogy annak idején Amerikában, vagy itthon. Ez itt is, ott is beválni látszott. Az átlagember szerintem simán tudná szeretni a képregényt, csak nincs kedve utánajárni a dolgoknak. Ha rendszeres olvasmányai oldalaira tennénk, akkor viszont egy idő után tuti horogra akadna. Meg persze a képregényes filmek is segítenek.
- De ez nem az én küldetésem ;)

- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Épp most teljesítek be egyet, a többi még nem kristályosodott ki, de jó lenne hatalmas képregényrajzoló lenni, akinek filmek készülnek a karaktereiből és a különböző figurák és videójátékok jogdíjaiból él.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Mindenképp Lobster Johnson. Ő a király.
- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Matyi, mikor adod vissza azt a Hard Boiled Detective Stories kötetet, baz?  

Kritika A fiú, akit Zsuzsinak hívtak képregényről a Geekz-en
Zsuzsi-kritika Olórintól a Kneten
Felvidéki Miki csili-vili blogja mindenféle jósággal
Kritika Noname fellelhetőségi helyéről, a Pinkhell hatodik számáról a Geekz-en

The Mexican Stand-off #8: Tomster

Nem tágítunk egy tapodtat sem és folytatjuk a magyar képregényes élet legjobb arcainak bemutatását, ezúttal a Kép-sorok kategóriában az idei Alfabéta-díjra jelölt Tomstert vesszük elő, hogy meséljen nekünk kedvenc kétdimenziós gyermekéről (meglepetés!) Tomsterről, aki egyben Kalyber legjobb cimborája, ott, ahol a két sajátos képregényuniverzum összeér. 

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Pásztor Tamás a becsületes nevem, de a hazai képregényes életben Tomster néven ismernek inkább. 2001 körül jelentek meg az első rajzaim és képregényeim a Szaft és Morbid magazinokban. Azóta voltak kisebb képregények a Panelben, a Fekete-Fehér Képregényantológiában, az Eduárdban, a Nero Blanco Comixban, valamint a szegedi fősulis lapban, a Tűben is. Készítek illusztrációkat a PC Guru magazinnak is 2007 óta. Lassan öt éves a Tomster hihetetlen kalandjai képregényem, igazából ez a fő vonal, minden más csak mellékág. Emellett karikatúrákat csinálok, logókat, illusztrációkat és plakátokat szerkesztek. És mindjárt 26 leszek, basszus.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Nagyon valószínű, hogy a Nils Holgersson volt az első, a nyolcvanas évek végén, amikor még olvasni sem nagyon tudtam. Anya olvasta nekem mindig, és a sokadik olvasáskor, ha kihagyott egy-egy bubit, rászóltam, hogy ott még bizony lennie kell valaminek.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Rajzból jó voltam, a pad és a füzetek mindig tele voltak firkálva. De népdalverseny is volt, meg sportolni is szerettem. Amikor a kosaraskártya gyűjtési láz tombolt, akkor meg voltam róla győződve, hogy NBA-s kosárlabdázó leszek. Kisebb koromban pedig polgármester szerettem volna lenni. A rajzolás viszont végig megmaradt.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Nagyon sok hatást fel lehetne sorolni, igazából a 90-es évek trafikjaiban megjelent képregényeken nőttem fel én is, mint nagyon sokan mások. Nils Holgersson, Tini Ninja Teknőcök, Tiszta Dili és az X-Menen kívül az összes hétköznapi értelemben vett szuperhősös füzet. A munkamódszerem nagyon egyszerű, van egy B4-es vázlatfüzetem, egy Rotring ceruzám és egy radírom. A rajz nem sok idő, gépen többet pepecselek a progikkal.

- Kíváncsi lennék milyen szoftvereket és megoldásokat használsz…
- Két szoftverrel dolgozom a scan után, Photoshop és Illustrator. PS-ben színezgetek, a szövegek és a vektoros dolgok pedig Illuban készülnek. A Flash animációs részét is tudom használni, de arra nagyon ritkán van mostanában szükségem.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Sajnos az olvasást mostanában megint hanyagolom, mert sorozatjunkie lettem. Még filmeket is csak ritkán nézek, a 20 és 45 perces sorozatok pont beférnek az alvás előtti kis időbe. Dexter, Így jártam anyátokkal, Két pasi meg egy kicsi, 24, Flashforward, X-akták… túl sok van. A Tomsternél az inspirációt a való életből szoktam csenni mostanában. Ha van valami vicces helyzet, már izzik is a körte a fejem fölött, hogy „stripgyanús”. Pilcz Rolival az MSN beszélgetések fele ilyen.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Nem húzták még le nagyon képregényeimet, inkább jókat kapok rájuk. És a barátnőmnek is tetszik, amit csinálok, szóval ezek az igazi elismerések. Koska Zoli belerajzolta a Tomstert a Firka Comics egyik füzetébe, és úgy vettem meg, hogy nem is tudtam róla; az például tök jólesett.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- A Kázmér és Huba az egyik kedvencem, a másik pedig a Goon, nagyon tetszik a stílusa. A saját képregényeim közül pedig a Nero Blanco Comixban megjelent Az Alfabéta-díjas képregény című kis 3 oldalas szösszenet szerintem egész jól sikerült. De lesz egy 2 oldalas Tomster az új Kingpin válogatásban, annak meg nagyon kíváncsi vagyok a fogadtatására.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Jó lenne egy új Tomster füzet, végülis gyűlik is hozzá az anyag. Szeretnék Tomster rajzfilmeket is készíteni, de ez még most belegondolva kegyetlen távol van. Van még egy képregénytervem, amit egyelőre még csak gondolatban szövögetek. A karakterek nagyrésze már megvan, de korai még erről beszélni, még a fejemben sem teljesen tiszta a dolog. Az biztos, hogy egy nagyobb volumenű dolog lenne, legalább négy füzetnyi. És gyakran töröm azon a fejem, hogy hogy lehetne megújítani és átkonvertálni a képregényes műfajt az internetre. De sajna még nem nagyon jutottam semmire.

- Ezek szerint a Tomsterrel kapcsolatban továbbra is stripgyűjteményben gondolkodsz vagy várható egy olyan transzformáció, ami a Kalyber Joe-val történt?
- Most azt mondom, hogy marad a saját formátum, döntő többségben maradnak a képsorok, de tenni fogok mellé ilyen 2-3 oldalas rövid sztorikat. Ha sikerül megoldani, szeretnék majd az új füzetbe színes lapokat is, a maradék fekete-fehér cuccokat pedig felturbóznám szürkeárnyalatosra. Nagyobb terjedelmű Tomsterben nem gondolkodok.

- Hogyan sikerült megnyerni a Kingpin Kiadót, hogy megjelenjen az első Tomster füzet?
- Hajnalig ittunk, és részegen aláírta nekem a szerződést. :) Viccen kívül, ismerem Tomit már pár éve személyesen is, és igazából annyit tettem csak, hogy írtam neki, hogy lehetne-e ilyet. És lehetett. Egyébként Tónit környékeztem meg először és a Képes Kiadót, mert mégis csak Tóni volt az, aki először engedte publikálni. Meg igazából ő nekem mindig segített, legalábbis mindig úgy éreztem, ezért nem volt kérdés, hogy őt keresem először. Nekik akkor nem úgy voltak a dolgaik, hogy egy ilyet bevállaljanak, így megkerestem Tomit is, aztán pár levél alatt meg is egyeztünk. Szerencsés vagyok, hogy bevállalta ezt a dolgot, és egy rossz szavam sem lehet semmire, de tényleg. Egyébként pár hete egyeztünk meg a Tomster 2-ről. :)

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Közfoglalkoztatás-szervezőként dolgozom a helyi munkaügyi központban.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Kedvencek talán Bill Watterson és Eric Powell. Powell képregényeinek a hangulata az, amit talán követendőnek tartok. A rajzaiból sokat tanulok. A magyarok közül van sok rajzoló, akinek nagyon tetszik a munkája. Ott van legalább a fél MKA, főleg Gáspár és Cserkuti munkái. Pilcz Roli nagyon szépen színez, Horváth Henrik pedig ügyes kihúzásban. Írót viszont nem igazán tudnék mondani.

- Igen, azt észrevettem, hogy Zord és Dr. Végh is mintha csak a Goon univerzumból léptek volna elő… ezek szerint valami hasonlóban gondolkodsz, amikor a képregénytervedről beszélsz ?
- Igazából igen, hasonlóban. Csak nagyon kevés humorral, több akcióval és krimivel. De sajnos ez még tényleg csak a jövő zenéje, valószínűleg előbb jön ki egy új Tomster füzet.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Fórumoztam ezerrel a fősuli alatt. Míg mások előadásra jártak, én a képregény.net fórumján művelődtem – műveletlenkedtem. Bayer Tóni tolt be először az FF Képregényantológiába. Másik oldalról pedig szintén szerencsés voltam, mert Szegeden tanultam, és ott elég jó kis képregényes társaság van, ezt bizonyítja a tavaly évvégi képregényfesztivál sikere is. Szeged a legkirályabb hely Magyarországon.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Pilcz Rolival már akkor barátok voltunk, amikor még Kalyber és Tomster sehol nem volt (Na jó, Kalyber már ugrásra kész volt a fiókból). Igazából nemcsak ő az egyik legjobb barátom, de mélyen meghajlok az elszántsága és a szorgalma előtt. Nagyon büszke vagyok rá. Henrik papa állandó csapattársam, jóformán nem dolgozok nélküle. Harza Tomival is a kezdetekkor megismerkedtem, ahogyan Birkás Petivel is. De ott van még Tóni, Szabó Zoli, mano és a többiek. Elég sok embert ismerek a fórumokról, de kíváncsi vagyok sokakra, akikkel személyesen még nem beszélgettem.

- Elképzelhetőnek tartasz még egy ahhoz hasonló képregényes közreműködést, mint a kneten megjelent karácsonyi játék volt? Mondjuk Koska Zolival és Pilcz Rolival?
- Persze, szerintem jó buli volt. Bár szívesen átadnám a stafétát egy következő szervezőnek, aki összeszedi a társaságot egy újabb kép erejéig. Igazából az lenne a legjobb, ha mindig más karolná fel, és így teremtenénk egy kis hagyományt. És nem zárkózom el az új ötletektől sem, jó lenne valahogy rátromfolni az elsőre.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Különösebben nem aggódok senkiért és semmiért. 5-6 éve néhány ember észrevette, hogy eltűntek a képregények, és kihasználva ezt felpörgették a dolgot. Aztán többen is rájöttek, hogy van még hely az esernyő alatt, és kész, egyszerűen megszaporodtak. Ha nem jönne ki újdonság 3 évig, még akkor is minden börzén rengeteg pénzt elkölthetnék, és számomra még olvasatlan képregénnyel mennék haza. Senkit sem hibáztatok semmiért, minden új megjelenés király. Egyszerűen csak arról van szó, hogy picit lassíthatnak is a kiadók, gondolkozhatnak más megoldásokon.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Szerintem nemcsak, hogy segítenek, de nélkülük nem is nagyon tudsz érvényesülni, ha kishal vagy. Ha most ismerkednék a hazai színtérrel, csinálnék egy legalább 10-20 oldalas anyagot, elmennék a fesztiválra és kezébe nyomnám a profilban hasonló képregényeket kiadó uraknak. Meg csinálnék egy gyakran frissülő blogot, amit módjával reklámoznék az illetékes fórumokon, közösségi oldalakon. A kezdeményezések is királyak. De kezdeményezni jóval könnyebb, mint szorgalmasan végigvinni, és igazából ezt kéne szem előtt tartani minden új kiadványnak, fórumnak, csoportnak és blognak.

- Melyik kiadványt várod a legjobban a 6. Képregényfesztivál újdonságai közül?
- Tájékozatlanságom palástolására gyorsan megnéztem a várható újdonságokat, de megnyugodtam, mert még nem túl nagy a lista, és a jelenlegi pár képregény közül sajna még egyik sem érdekel igazán. A Scott Pilgrimbe valszeg belelapozok, aztán majd látom. Azt hiszem inkább pótolok lemaradásokat. Van mit...

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Mivel ez az egyetlen hazai képregényes elismerés, így a birtokában lenni egy ilyennek mindenképp megnyugtató dolog. Elismerés, de nem iránymutatás.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Volt úgy, hogy be szerettem volna lépni, de aztán átgondoltam, és rájöttem, hogy nekem nem érné meg. Ma meg már nem bánom, hogy nem próbálkoztam. Szerencsés vagyok, hogy a Kingpin kiadta a Tomstert, és Tomi nagyon rugalmas velem, szóval viszonylag független vagyok. Az MKA nekem kívülről egy nagy képregényes banda, akik tök jól viszik a dolgaikat, és mivel már nem új a dolog, ezért valószínűleg jól is csinálják.

- Mi a véleményed a Magyar Képregény Szövetség megújulásáról?
- Egyelőre nem foglalnék állást ezzel kapcsolatban, előbb megvárom, hogy a többi alkotó hogyan viszonyul a dologhoz. Azt lehet látni, hogy egyfajta miniatűr "Civil War" bontakozhat ki a dologból, ki áll mellé, ki van ellene. :) Egyelőre még nem léptem be. Jó volna látni már, hogy ki van benn, és ki nincs.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Biztosan lehet rajta változtatni. Kell pár csókos szerkesztő a reggeli műsorokban, és az online napilapoknál. Pókemberes póló kell a Megasztár döntősére, és kell egy pozitív kisugárzású képregényeket bújó fiatal srác a Barátok köztbe. Vagy meg kéne venni a pénzosztásokért felelős nagyfiúkat, hogy többet toljanak a képregénybe. Nem tudom. Bár a többi ország képregényes életét nem ismerem, de az én szememben a hazai élet összetartónak tűnik, nem túl terebélyes. Lehetne csinálni egy forradalmat. Egy alapötlet kell, amit felkaphatna a sajtó. Nem tudom, tényleg agyalok sokat ilyeneken, jó lenne valami merészet kitalálni.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Nos, Dr. Manhattan vagy az Ezüst Utazó tuti izgalmas lenne!

Még több Tomster Pásztor Tamás aktuális blogján
A Nero Blanco Comix 5. számában megjelent Az Alfabéta-díjas képregény elolvasható itt
Régebbi Tomster munkablog
Tomster pin-up galéria Emtrexx, Horváth Henrik, Pilcz Roland, Geek és Zorro közreműködésével

The Mexican Stand-off #7: Brazil

A heti rendszerességgel és óramű pontossággal szerdán érkező képregényes interjúsorozatunkban ezúttal sem tartunk szünetet és a nagyközönség számára a Roham magazinban debütáló, majd az asztalfiókból kiteleportáló Johnny Fellow űrnavigátor kalandjaival a geek szívekbe magát belopó Brazil lesz kénytelen élvezni lőporos vendégszeretetünket egy beszélgetés erejéig.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- A név Tebeli Szabolcs aka Brazil - képregényrajzoló. Szép napot mindenkinek!
A legtöbbeknek a Bürokraták sorozat miatt lehetek ismerős - a Roham magazin első számaiból -, illetve a Johnny Fellow navigátorból. Van egy comic strip szériám a Panel képregényes szaklapban ShortMessageService címmel. Ezenkívül satöbbi. Azért említem ezeket a címeket, mert közel állnak hozzám, és a mai napig kapok visszajelzéseket róluk mindenféle lényektől.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került?
- Ez olyan régen volt, hogy már nem tudom visszaidézni, de valószínüleg egy Kockás, vagy egy Mozaik füzet volt az első a nyolcvanas évek hajnalán.Van egy konkrét emlékem egy francia Pif magazinról kb öt éves koromból, amit egy újságos kirakatában vettem észre, - akkoriban még ki lehetett fogni feketén szervált külföldi képregényeket bármelyik bódéban - és addig nyúztam az ősöket, amig meg nem vették nekem. Azonnal megfertőződtem és én is rajzolni kezdtem. Amelyik sztori folytatásos volt, ahhoz kanyarítottam egy befejezést. Egy darabig másoltam a figurákat, később mentek a skiccek fejből is. A legtöbben így kezdik, én sem vagyok más.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál?
- Mindig képregényt rajzoltam. A világ legtermészetesebb dolga volt, kb mint másnak a zene. Persze hamar rájöttem, hogy ha erre alapozni szeretnék egy életpályát, akkor annak meglesz az ára, így hát a rajzolást mindentől és mindenkitől függetlenül csináltam. A Művészeti suliban film és mozgóképszakon végeztem, de a mozi csak nem tudott annyira megfogni, mint a képregény. A filmkészítés túl összetett dolog, rajzolni sokkal jobb. Ezenkívül ha már önkifejezésről van szó pingáltunk jópár graffitit olyan '95 -'98 környékén, a megfelelő aláfestőzenével. :) Sajna pár évnél tovább ezt nem lehetett csinálni, illetve addigra a képregénnyel már eléggé belsőséges viszonyom volt. Viszont a firkálás sem volt egy haszontalan elfoglaltság, mert megismertem egy teljesen más alkotási módszert és hozzáállást. Szó szerint akciófestészet volt. Arról nem is beszélve, hogy olyan alkotók inspiráltak, akiknek semmi közük a képregényhez, én viszont kaptam tőlük eleget. Például a Delta INC és MODE2. Ebből a “korszakomból” maradt vissza a Brazil nick. :)

- Milyen hatások befolyásolták a stÌlusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol?
- Erre nehéz válaszolni elsőre, mert azok az alkotók akiknek a munkái hatással vannak rám, épp nem abban a stílusban dolgoznak, mint én. A legközvetlenebbül talán Ron Frenz és Joe Rubinstein rajzai befolyásoltak a Pókemberből, - Jack Kirbyt is miattuk kezdtem kedvelni - de utólag nézve McFarlane hatása volt rám a legnagyobb. Amúgy soha nem kerestem tudatosan egy stílust amihez igazódjak, mint ahogy iskolát sem. Egyrészt nem volt rá lehetőség, másrészt ragaszkodtam a saját elképzeléseimhez. Kezdetben sok tesóval dolgoztam, mivel másokat is megfertőzött a szenvedélyem, de az alkotói folyamat elég embertpróbáló volt a számukra. Én pedig egyszerűen nagyon régóta és "gyakran" rajzoltam emlékezetből a legegyszerűbb eszközökkel: pár csőtollal és ecsettel. Szeretem magam festeni a képeket, akvarellel, vagy ecolinnal. Nekem személy szerint a digitális szinezés néha nagyon tud fájni, de ha már elkerülhetetlen a TFT bámulása, általában azon vagyok, hogy minimálisra csökkentsem a retusálással töltött időt. Mialatt ezt írom a tettestársam/asszisztensem épp egy oldal kifestésével taszít közelebb minket a célhoz. A cél egy fasza kalandos képregény elkészítése.

- Van már munkacíme is? Pár szót mondhatnál róla, ha nem hétpecsétes titok…
- Persze! A munkacíme Fabriqué en Belgique. Elsőre én is nehezen mondtam ki. :) Már régóta terveztünk egy közös melót Somogyi Gyurival. Ennek első állomása ez a történet, amihez Kittenberger Kálmán kalandjai adják az alapot. Amikor megismerkedtem ezekkel a kalandokkal, azonnal az Indiana Jones jutott eszembe. Pontosabban derengeni kezdett egy ahoz hasonlóan izgalmas és fordulatos cselekmény vázlata. Ennyit elég is volt tudnom. Ez pont az a fajta cselekmény, amit bárki szívesen rajzolna. :)
- Az első skicc valamikor tavaly nyáron készült. Kicsit később bejött a képbe a galaktika pályázat, és megvolt a háttér is a cselekmény mögé. Ez lett a Steampunk. Elsőre fogalmam sem volt, hogy fog az kinézni az én tolmácsolásomban. A környezet megteremtését főleg arra alapoztam, hogy a XX. század elején még nem létezett a rozsda. Minden gépezet friss találmány volt, készen arra, hogy használja őket az ember. Úgyhogy többnyire Ghibli filmeket néztem, anyaggyüjtés címszó alatt. Pár szerkezetet már korábban is tudtam fejből, a többi rajzolás közben jön magától.
- Egyszerre három oldalon folyik a munka, így mindig válogathatok a képek között, frissen tartva az ötleteket. A festéssel megkerestem egy barátomat Agnust, akivel korábban már ügyködtem szombathelyi kiállításokon és falakon. Ha ez a buli összejön, remélem marad a csapat még egy körre.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt?
- Nincs abszolut etalon képregény amit gyakran forgatok. Az európai alkotók közül Tardi és Schuiten albumai kerülnek elő gyakran, illetve Otomotól az Akira. Most épp William Goldmantól olvasom a Which Lie Did i Tell-t, ami a forgatókönyvírás nehézségeiről szól ugyan, de én kapásból lefordítom minden szavát a képregénykészítés nyelvére. Persze csak, ha ráérek. :) A frissen szerzett albumokat sincs időm elolvasni, úgyhogy azokból jelenleg biztos nem szerzek inspirációt. Azt munka közben főleg zenéből szerzem. :)
- Az alkotás folyamatát nagyon lehet szeretni, ha az ember már érti, és átlátja. Ahhoz nem kell ihlet, hogy ugyanazt a figurát le tudd rajzolni több beállításban oldalakon keresztül. Maximum a lelkesedés fogy el idő előtt, tehát azzal kell takarékoskodni. Sok oldalról kell megközelíteni a melót, mert mindig találhat az ember új nézőpontokat, esetleg valaki más szemén keresztül próbálhatja nézni a saját alkotásait. Ez nagyon hasznos tud lenni, ha az illető egy kívülálló, azaz nem képregényolvasó.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Attól függ, hogy melyik utat nézzük. Egyrészt az alkotás teljesen személyes ügy, és minden mástól független, másrészt a képregénynek csak akkor van értelme, ha a végén az emberek kezébe kerül, és visszakapsz tőlük valamit. Nekem a legtöbb macerát az okozza, hogy megtaláljam a balanszot a kettő között. Elég sok képregényem pihen a fiókban, amikhez vissza akarok térni, de kiadni nem feltétlenül akarom őket. Komolytalannak hangzik? :)
- A Johnny Fellow pont ilyen képregény, már hat éve kész volt, mikor a Rohamnak elküldtem. Hiába, néha rámragad az írók/kiadók kóros publikálási láza. Az gondolom világos, hogy mindenki azért csinálja ezt, mert szereti csinálni. Csakhogy túl jól van kitalálva a folyamat, így hát csak egyféleképpen lehet csinálni. Például első körben kell egy író. Megkerülhetetlen állatfajta. Második körben ebből kifolyólag félre kell tenni az önkifejezősdit, és a saját forrásból táplálkozást, azaz konkrétan azt/akkor/úgy rajzolni, amit kell, nem azt amit szeretnénk. Ott kezdődik a meló. A legfontosabb állomások éppen azok a pillanataim, amikor érzem, hogy jó dolog fog kisülni az együttműködésből anélkül, hogy A.) túl sok kompromisszumot kötnék, vagy B.) egy komplett hülyének nézném a másik felet. A vége sokszor kudarc, de amikor nem, az kurvajó tud lenni.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál?
- Őszintén? Egy nagy rakás pénz, amiről jó sokan álmodnak közülünk. Ezt az elismerést akkor még nem tudtam értékelni eléggé, azaz sok buli lett a vége, és kevés rajz.
- Mindemellett, egy kiadatlan képregényemért kapott őszinte respekt maradt a legemlékezetesebb amit egy barátomtól kaptam. A történet címe Traveller. Két kiránduló sztorija akik eltévednek az erdőben és még azelött kell kitalálniuk mit tegyenek, hogy elfogy a kaja, vagy jönne egy bazinagy vihar. Az első sztorim volt, amin kitartóan és folyamatosan dolgoztam. Na az az elismerés olyan értékes volt, hogy meg is ártott. Azóta néha kirándulok és igyekszem elveszni az erdőben. :)

- A szívednek legkedvesebb műveid?
- Ugyanez a sztori talán. Illetve az INK fanzin első és egyetlen száma 2001-ből, amire a leginspirálóbb közös munkaként emlékszem vissza. Bár a rajzolás csak az én dolgom volt, sok tesó segített a karakterekben. Ja és van egy összesen talán 200 oldalra rúgó nyakatekert és véres gengszersztorim, ahol minden szereplő valamilyen állatfigura. A főnök egy macsek, de volt disznó, meg farkas is a csapatban. Három évet dolgoztam rajta, és ezalatt sok minden történt velem. Sőt, visszaolvasva ez az egyetlen történet, amin akár kapásból újra dolgozni tudnék. Sok dühös négert kell hallgatnom közben, akkor nagy baj nem lenne vele. :)

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények?
- Jelenleg két projekt jár a legközelebb a kiadáshoz. Az egyik két béna kiscsávó baromkodásairól szól, akik überkirály gengsztereknek képzelik magukat. - ők Rolee és Ricsy. Furcsa humoruk van, annyit mondhatok. :) A szaftos sztorit Gémes Ádám kolégának köszönhetem, aki valszeg épp képregényt olvas, amíg én mással vagyok elfoglalva. :) Sajna a napok rövidek, ha az ember egy rajzasztal mellett mulat, de látok rá esélyt, hogy még idén kiadható állapotba hozzuk a cuccot.
- Johnny Fellowhoz is szívesen visszatérnék egy album erejéig. Az a forgató itt-ott még lyukas, de ennél a sztorinál ötletekből nincs hiány, a történet már úgyis régóta megvan. Viszont sok múlik a Steampunk antológia sikerén. Ha a Kittenbergeres sztori tetszeni fog az olvasóknak, akkor lendületből csinálunk kell egy folytatást.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben?
- Nappal is ugyanazt csinálom, mint éjszaka. Egy multinál pislogok ki a fejemből, storyboardokat, ötleteket öntök formába - reklámosdi folyik. Remek gyakorlat, izgalmas környezetben, érdekes emberekkel. Néha macerás egész álló nap rajzolni, de tulajdonképpen laza skiccek sorozatát kell tolnom folyamatosan. Ennyi az egész. Hívjuk akárhogy, az csak hátvakarás ahhoz képest amit a képregényrajzolás igényel tőlem. Főleg a határidők közeledtével szokott nehézségekbe ütközni a két munka találkozása egy laza red-bull diéta keretein belül. Viszont hatalmas előnyt nyújt, mert így meg tudom szervezni a saját melómat. Elengedhetetlen feltétel, hogy az ember tudja előre, hogy mit fog csinálni két-három egymást követő napon, és ehhez ragaszkodnia kell, akkor is ha meglepetés éri. Szó sincs semmiféle mámorittas semmibe bámulásról. Az majd a nyáron lesz aktuális.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért?
- Ez változó erősen. A mai szuperhőskomikokat például nem követem, de a 20-30 évvel ezelöttieket még most is tudom élvezni, szóval jöhet Walter Simonson, Barry Smith, Kaluta és kortársaik minden mennyiségben. Kedvelem a szép tollrajzokat. Moebius is olyan tag, akivel kapcsolatban elfogult vagyok, meg persze Otomo Katsuhiro. Jelenleg épp Dan Clowes, a Hernandez tesók, Derek Kirk Kim, és Taniguchi a kedvenc, főleg az egyszerü történetmesélőkéjük miatt. A magyar alkotók közül elsőre Felvidéki Miklós, meg a Kalyber csávó jut eszembe. Az elöbbi az egyszerű rajzok, az utóbbi az egyszerű történetmesélés miatt.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe?
- Valamikor '02 környékén megtalált az internet, én meg megtaláltam a képregény.net-et ahol az "élet" zajlott. A mai főszereplők legtöbbje a fórumon lett ismerős, de a tényleges szárnybontogatós játszótér 2005-ben az épp születő Roham magazin volt. A Bürokraták volt az első komolyabb munkám Oroszlány Blázzsal és Németh Áronnal. A teljesitményemmel messze nem voltam elégedett, épp ezért fasza lett volna ha időben összejön a gyűjteményes kiadás valódi ütős és kidolgozott rajzokkal - gördülékeny cselekménnyel. Négyszínnyomásban természetesen. Igazából szívesen viszatérnék ehhez a projekthez is, mert túl sok munka van benne ahoz, hogy veszni hagyjam. De az élet pörög tovább, és túl sok múlik a véletlenen.

- Bennem is felmerült, hogy egy Bürokraták gyűjteményes kötetére lenne érdeklődés. Van azért még rá esély, hogy kiadásra kerül vagy satuba kell fogatni hozzá Zsombor kezét?
- Ahogy ismerem rajta semmi nem múlik, ellenben rajtam és az írókon annál több. Azt mondanám, hogy amikor készült a cucc, még nem voltam tisztában vele mire is vállalkoztam valójában. Egy-két epizód oké, de egyszuszra letolni egy albumot az más. A lelkesedés megvolt, de a rutin nem. Én pedig nem olyan albumot akartam, ahol ez meglátszik. A túl sok kompromisszum pedig nem tett jót a lelkivilágomnak, és persze az albumnak sem. Szóval előbb rutin, aztán album.
- Ahhoz, hogy az ember rutinos legyen bármiben, egy kis nyomást kell rá gyakorolni. Bármikor tudnod kell rajzolni, akármilyen körülmények között. Ezt a módszert egy kocsmában a legkönnyebb gyakorolni, és eddig egy spontán jött nagymama-portré volt az, ami közel volt a másik végponthoz - lármás, izgága, ismeretlen családi körben. Az utóbbiból kell több. :) Ezenkívül ahogy a körülmények engedik, folyton cipelni kell a rajzokat egyik helyről a másikra, hogy ne csak otthon rajzolja az ember ugyanazt a képregényt, hanem egyszerre több helyen. Ha valaki már ezzel kel és fekszik, és nem hagy alább a lendület, meglesz a rutin. És nem fog számítani, hogy épp süt a nap, vagy esik az eső.
- Most, hogy már van pár deka rutinom, egyszerűen csak vissza kell térnem a Bürokraták albumhoz, és újra összerakni a csapatot. Kicsit macerás ez a nosztalgia feeling, de ha egyszer ebből lesz a jó képregény, akkor jövőre visszatérhetünk rá - ki tudja. Addigra remélem már legalább egy kiló rutinom lesz a storyboardok rajzolásából, plusz a Kittenbergerből.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- A weben többé-kevésbé rendszeresen lefigyelek mindenkit, kezdve a napot a Kockafej bloggal, folytatva a k.nettel. Személyesen viszont ritkán adódik alkalom egy laza sörre, a Rohamos csapaton kívül. Nem mintha nem volna kedvem hozzá, de úgy érzem, hogy más alkotókkal eszmét cserélni munka közben kéne, nem pedig elötte vagy utána, "nyaralás" közben fesztiválidőszakban. A munka jellegéből adódóan elég nehéz összehozni közös alkotást, közös projekt hiányában. És nem két vagy három embernek kéne megszerveznie egy közös projektet, hanem mondjuk huszonkettőnek. Jelenleg pedig örülök, hogy adottak a feltételek a saját szekérhajtásomhoz.
- Emlékszem mikor Bp-re költöztem, kábé másfél évig nem is rajzoltam semmit, csak olvastam, és fórumoztam a k.net-en. Amióta ismét aktív rajzolás folyik, igyekszem elkerülni, hogy a saját helyemről gondolkodjak, valami képzeletbeli palettán. A neten mindenütt csak különböző dolgok dobozokba pakolásáról folyik az élet. A képregényes előadásokon néha elhangzik olyan, ami érdekel és kiváncsivá tesz, de többnyire a non-stop okoskodást látom, amik nem rám tartoznak. A meló ennél sokkal egyszerűbb.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Az a véleményem, hogy ha az utóbbi mondatot holnap a Blikk címlapján látnánk viszont, akkor egy időre helyrejönne a dolog. Aztán később kéne egy újabb headline. A bummok már csak ilyenek - hamar lapoz utána az ember. :)
- Persze, remek lenne ha több fogyna a magyar cuccokból, és frankón bejönne a buli mindenkinek az alkotókon át a terjesztőkig. Jelenleg nem buli, de azért jól el vagyunk látva új olvasnivalóval, és van miből válogatnia minden korosztálynak, ha betér egy könyvesboltba körülnézni. Részemről ez épp jó így. Next!

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Képregényes rendezvényekre járni egyfajta hóbortos elfoglaltság, amik néha nagyon inspirálóan hatnak, de ha alszom rájuk egyet már csak a pörgés emléke marad utánuk, plusz pár ember akikkel jó érzés találkozni és eldumálni. Főleg a börzéken szoktam magam jól érezni, néha a többi esemény kicsit linóleumszagúnak tűnik. Igyekszem nem "szakmabeliként" látogatni ezeket a fesztiválokat, csupán egyszerű érdeklődőként, ahogy anno elkezdtem. Ezzel a hozzáállással felvértezve úgy látom, a rendezvények megfelelnek annak, amire szánták őket. Azaz különböző emberek betérnek, látnak ezt-azt, és otthagynak egy kis lóvét. Tökéletes!

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Pár év távlatából egyre inkább hasznosnak gondolom ezt a díjat, egyébként amikor az első pár körben osztották, teljesen feleslegesnek tartottam. Értékelem az elismerést, de számomra inkább csak zavart okozott az erőben. Öt éve valóban nagyon begyorsult a képregényes élet, és ezt meg kellett ünnepelni, hagyományt teremteni. De én magamnak rakom a mércét, bummoktól függetlenül. Végső soron minél több idő telik el, az Alfabéta-díj annál fontosabb lesz, és egyre nagyobb hírértékkel bír majd. Ez tuti.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Egyenlőre nem vagyok tagja semmilyen szervezetnek, de figyelemmel kísérem mi az ábra feléjük. Az utóbbi két Pinkhell számban már kezdett formát ölteni az a fajta történetírás, amit sokan várnak tőlük. Az első számokban érdekes felütéseket láttam, de történetnek nyoma sem volt. Kicsit a korai Image Comics hozzáállására emlékeztet az, ami velük történik. Különböző utakat járó alkotók együttműködnek/vagy egymással párhuzamosan működnek és a végeredmény - Pinkhell - kicsit kaotikus lesz. Ami a csövön kifér az jöhet. Ezenkívül nagyon sok rajzoló koma munkája függ más tevékenységektől. Gondolom főleg a reklámtól. De mivel nem vagyok ott, nem szavatolhatom amit csinálnak. Sokan vannak, és különböznek.Valamikor a jövőben talán szeretnék együttműködni velük, de még lila gőzöm sincs, mit akarok tőlük. A Roham magazin esetében sokkal tematikusabb a szerkesztői folyamat, bár ettől függetlenül az is ugyanolyan kaotikus. Lelkesedés az van...

- Az eddig a magyar képregénykiadókat tömörítő Magyar Képregény Szövetség nemrégiben nyitott a képregényolvasó nagyközönség felé, bárki tag lehet, aki támogatni szeretné a hazai képregénykiadás ügyét. A tagok különféle kedvezményekben és exkluzív kiadványokban részesülhetnek. Mit gondolsz erről a kezdeményezésről?
- Ahogy tudom, a Képregény Szövetségnek bárki tagja lehet, aki az átlagnál jobban érdeklődik a dolog iránt illetve úgy érzi, hogy le tud tenni valamit az asztalra, elősegítve ezzel, hogy jobban menjen a buli. Ez így szép és kerek, én ha csatlakoznék, azt ezért tenném, és nem az ingyen kiadványokért, vagy a kedvezményekért. Jelenleg nem vagyok tag, de lehet, hogy megfontolom a jövőben. Az elmúlt években rengeteg ember - kiadók/csoportok dolgoztak azon, hogy sok jó cucc kerüljön a kölkök könyvespolcaira, szóval a munkájuk fontos és jár nekik a respekt. Meg az évi 20 pénz tagsági díj sem olyan kibirhatatlan, talán csak annyi a gáz, hogy csigalassan bővül az érdeklődők köre, és többnyire mindig ugyanazokon az embereken múlik minden.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- A legtöbben akik újságírással vagy műsorszórással foglalkoznak pozitívan állnak hozzá a képregényhez, csak épp nem olvassák őket, így megszerettetni sem tudják közvetlenül az emberekkel. Inkább összegyúrják más dolgokkal amit a tömegkultúrából beszippantottak, és amiről azt gondolják, hogy vágják a témát. Sorozatokkal, mozifilmekkel, játékokkal, zenével. Ennek a katyvasznak a vége az, hogy mindenkinek lesz valami véleménye a dologról, de továbbra sem fog olvasni senki. De ez nem baj, nekem elég ha csak azok olvassák a képregényeimet, akiket érdekel.
- A magam részéről úgy általában a nemzetközi "képregényes életet" egy képzelt életnek gondolom, amiből rengeteg ember próbál valódi eseménydús életet csinálni, ilyen-olyan okokból, és eszközökkel a világ különböző pontjain. Számomra az egészben csak az alkotás valódi. Arról a szóról pedig, hogy "média" egy birka jut eszembe, aki még azelött próbál bégetni, hogy más birkáktól megtanulta volna a helyes bégetés csalafinta fortélyait. Egyenlőre semmi közöm hozzá, hogy ki béget és micsodát. Inkább rajzolok. :)

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Attól függ kiről van szó. Egy laikusnak általában a Bone sorozatot vagy a Blankets kötetet javaslom. Az utóbbit főleg a csajoknak.
- Ami pedig a tömegeket illeti, a képregény soha nem fog nagy adagokban lemenni a torkukon, mivel költséges móka és a belemagyarázott okoskodásokkal együtt csak mérsékelten szórakoztató. Az ember a weben szerzi az információt mindenről ami érdekli, és arról is, ami nem. Így a képregényekről is. Az ebédidő közeledtével megelégszik ennyivel, a tartalom pedig másodlagossá válik. Nem kell, hogy olvasson, elég tudnia róla, ha megjelent valami. Egyszerű.
- Amúgy egy jó képregényt bárki elfogad ajándékba, vagy ha az utcán az arcába tolod, de hogy fizessen is érte rendszeresen? Felejtsd el! Másrészt rengeteg féle képregény van minden kategóriában. Kázmér és Hubát például az égvilágon mindenki olvas. Mit kéne még azon kívül megmutatni az embereknek? Inkább le kell lassítani őket, hogy értékelni tudják, és gondolkodhassanak rajta.
- De hogy válaszoljak egy frappánsat, a legközelebbi Fradi meccsen mindenkinek egy Napirajzot nyomnék a kezébe a lelátón sétálgatva - bónusznak a kereplő mellé.

- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék?
- Ha valamit sokat hangoztatnak, akkor előbb utóbb megjelenik pár opció a témával kapcsolatban. Természetesen vannak tervek a jövőre nézve, de igazából mindegy melyik képregényemen dolgozom, az erőfeszítés ugyanaz lesz, tehát függetlenül a témától, gondolatban mindig több cuccon is dolgozom. Amikor az egyik projekt véget ér gyakorlatilag a következő lélegzetvétellel már tudom csinálni a következőt. De nem vagyok robot, zene az kell minden alá.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél? Ki áll a legközelebb hozzád?
- Ogami Itto lennék. Mindig résen, bármire készen. Vele különben sem szokott olyan sok minden történni. :)

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Futaki Attilától sok mindent kérdeznék, korábban is kaptam tőle pár tanácsot, amik hasznosnak bizonyultak. De inkább csak nézném ahogy dolgozik, aztán ha ő akarja úgyis mondana valami okosságot.

Kritika a Geekzen a Johnny Fellow Navigátorról
A Galaktika Steampunk pályázatára készülő Kittenberger hivatalos munkablogja
Brazil korábbi munkáit összegyűjtő blogja 

The Mexican Stand-off #6: Pilcz Roland

A hazai képregényes élet szereplőit megszólaltató interjúsorozatunkban ezúttal a Kalyber Joe, az eddigi legstabilabb és leghosszabb életű magyar szerzői karakter megalkotójára rántottunk fegyvert, hogy megtudjuk mi köze a piaci kofáknak a képregénykiadáshoz és hogyan válik egy spirálfüzet segítségével egy szegedi frissen diplomázott tanárból dzsungel- és sivatagjáró kalandor, valamint arról is lekerül a lepel, hogy melyik kedvenc francia nyelvű fantasy képregénysorozatához készített Pilcz Roland Geekz-exkluzív hommage-t.


- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Pilcz Roland vagyok, diplomás munkanélküli. :) Ami talán csúnyábban hangzik mint amilyen. Valójában most kapom kézhez a rajztanári diplomámat.... 8 éves kitartó főiskolai kalandozásaim után. Mentségemre szóljon, hogy világéletemben képregényt rajzoltam az iskolapadban, és ez itt sem volt másként. Főiskolai éveim alatt adtam ki képregényem, a Kalyber Joe eddigi öt részét.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Talán a legkorábbi képregényélményeim többek között az Alfa újságban levő Astérix és Willám Will-ek, a Kockás, a Bucó Szetti Tacsik, Fazekas Attila Csillagok Háborúja feldolgozása voltak. De egyébként számtalan kedvencem volt. Garfield, Pókember, Transformers, Spawn... ajajj...

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Alapvetően a filmek miatt kattantam be, és valahol a szívem mélyén mindig filmben gondolkoztam az alkotás kapcsán. Ezért nem is vettem olyan túl komolyan a képregényezést. Ez segített végülis egy olyan tapasztalat megszerzéséhez, amiben nem a hiperlátványos rajzok voltak a főszereplők, hanem a történetszövés. Mindig nagy rajzos hírében álltam, de önmagában sosem éreztem a rajzot célnak. Inkább egy eszköznek.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Nagy gatással volt rám a korai években testvérem, aki maga is rajzolóként kezdte. Sokkal jobb volt mint én, és ezért pofátlanul másoltam őt, ami kiváló hatással volt a fejlődésemre. Később különböző népszerű képregény- és popkultúrális hatások értek, mint a Dragon Ball vagy a Spawn... szerintem ezeken a korszakokon a 90-es években minden kezdő képregényes átesett, és - szerencsés esetben - egy idő után a tapasztalat birtokában tovább is állt tőlük.
- Muszáj megemlítenem az első Amerikajjji’ képregényemet, amit tesómmal 97-98 körül rendeltünk. Ez a Star Wars – Heir to the Empire első füzete volt. Megváltoztatta az életemet. Olivier Vatine rajzai egy olyan világot tártak fel előttem, amiről addig nem is sejtettem, hogy létezhet. Akkor még persze nem tudtam, hogy mekkora szerencsém volt, hiszen a sors úgy akarta, hogy az első amerikai képregényem valójában francia alkotók munkája volt, egy olyan stílusban, mely kuriózumnak számít kint is. Én akkor azt hittem, hogy ez lehet ott az átlagszínvonal, de valójában a jéghegy csúcsa ért ide a tengeren túlról.
- Ezután Vatine stílusát másoltam rendíthetetlenül. És bár örök elégedetlen voltam, utólag látva kalapot emelek az akkori énem előtt, mert zsenge korom ellenére elég magas szintre fejlesztettem azt a stílust. A Kalyber ettől egy gyökeresen más irány volt minden szempontból. Ott csak a történetre koncentráltam, igazából egyátalán nem vettem komolyan. Mintha két külön hobbi lett volna. Végül ugye beleszerettem a Kalyberbe, de a mai napig mintha az egy más dimenzió lenne.
- A munkamódszerem megint megérne egy misét :) Dióhéjban : Kialakul a fejemben az ötlet, a sztori alapjai, és ezt azonnal leskiccelem, összeírom. Ez olyan 70-30 arányú rajz és szöveg. Ebből egy spirálfüzetnyi massza lesz (a Kalybereknél az első rész pl 2db spirálfüzetet töltött meg. Hozzá kell tenni, hogy már akkor sokat terveztem a későbbi részeket is). Ezt a masszát kivonatolom egy ún. forgatókönyvbe, ami egy olvasható vázlatverziója lesz a végleges anyagnak. Ez alapján kezdem a rajzolást. Klasszikus módon, ceruzával, majd tussal, végül számítógépen megy fel a szín és a szöveg. Nem használok semmi különleges anyagot. Ma már olyan jó kis golyóstollakat lehet kapni, hogy a csőtollamat is szegre akasztottam. Öregvagyokémmáahhoz... Egy Vatine-jellegű stílus persze lehet hogy többet kívánna, de a Kalybernél egyszerűbb vonalas rajzokat készítek, amihez szuperül megértjük egymást ezekkel az eszközökkel.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Hű, vegyük sorra : Rendszeresen olvasni, a nem-képregény kategóriában nem is olyan régen kezdtem csak el. Az utóbbi pár évben lett nagy kedvencem Rejtő Jenő és Jules Verne. Rendíthetetlenül gyűjtöm az összes könyvüket. Rejtő humora és stílusa óriási hatást tett rám. Vernénél inkább a konzervatív/romantikus énem éli ki magát. Nagyon szeretem az 1800-as évek hangulatát, és tervezek is ebben alkotni. Talán még korai erről beszélni, de a fiókban (és az agyamban) érlelődik egy steampunk-jellegű képregényem.
- Na azért olvasok "komolyabb" dolgokat is. Imádom Kurt Vonnegut írásait, Hellert, Goldingot, Hemingwayt. Oly sok a jó könyv és oly kevés az idő !
- Képregényeket nem fogyasztok annyit mint lehetne. Scaneket gyakorlatilag nem olvasok, így van néhány sorozat amit minden áron beszerzek. Imádom pl a Donjon (Torony) sorozatot amiből az összes angol kiadás megvan. Sajnos az eredetitől kissé le van maradva (12 kötet / 24 albumnyi lesz most tavasszal), de még így is meglepő, hogy Amerikában egyáltalán megy a széria. Gyűjtögetem még a legtöbb Star Wars kiadást, kedvencem a Knights of the Old Republic, mely szerintem nem csak a Star Wars, hanem az általános amerikai mainstream között is egy nagyon erős anyag. De szeretem még a Blueberryt, Blacksadet, Largo Winchet, Astérixet...

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Sok korszakon túl vagyok már, amit nem sajnálok annyira. Életem egy nagy fordulópontja volt, mikor végleg letettem a voksom a „profi” képregénykészítés mellett kb 2003-ban. Onnantól elkezdődtek a publikálás évei. Először 2005 elején az Angyali Béke, ami egy jó bemutatkozás volt (Az Új Galaxis antológia 5. részében). Majd már abban az évben a Kalyber 1. Ez elég nagy dolog volt számomra. Megjelent a képregény amit akkor már 10 éve csinálgattam… kézben tartani a saját megjelent műved nem utolsó érzés. Idén, ha minden jól megy, már a hatodik és hetedik kötetemet is kézbe vehetem.
- Most éppen talán egy új korszak kezdeténél vagyok. Vége a sulis éveimnek (8 évig boldogítottuk egymást a Szegedi Egyetemmel). Tanári diploma a zsebben, közelebb a harminchoz mint a húszhoz… hát csak semmi pánik! A java még – remélem – most jön.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Mindenképp az olvasók személyes véleménnyilvánítása. Fesztiválokon rendezvényeken mindig vannak újabb arcok, akik megszólítanak, és elmondják, hogy mennyire tetszett nekik a képregényem. Mintha mindegyik véleményből a saját lelkesedésem egy szelete tükröződne vissza. Amikor már végképp elöntene az elkeseredés, hogy ez egy zsákutca, valahogy megtalál egy pozitív visszajelzés, ami hihetetlen energiákkal képes feltölteni. Mint a sivatag egy kiadós eső után - kivirágzik. Ott vannak a magok, a virágok, csak elő kell őket csalogatni.
- Na tessék, máris mennyire elragadtattam magam. :)

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Hát a régi Kalyberek még 1995/96-tól, azok örökre az első helyen lesznek a szívemben. Ugyan ezek csúnyácskák, gagyik, komplett elmebetegek, de számomra a legértékesebbek. Tesómmal időről-időre újraolvassuk őket és már a poénok, részletek szállóigeként épültek bele a mi kis mikrovilágunkba. Ez olyan egyedi kincs, amit nem lehetne már pótolni.
- De persze (főleg ahogy örexünk...) egyre szentimentálisabban gondolok vissza a megjelent Kalyber képregényekre is. Már fél évtizede, hogy kijött az első rész. Ez volt ugye az első önálló kiadványom, amire hibái ellenére is büszke vagyok. Emléxem rá, mikor kilenc hónappal a születése előtt elkezdtem rajta dolgozni, és mikor elhoztam őt a nyomdából, heheheh! :)

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Hát, időről-időre felmerül bennem egy Kalyber-szünet, amit végül bizonytalan időre elnapolok. :) Jelenleg két Kalyber kiadványon is dolgozom. A sorozat hatodik része remélem idén ősszel már meg is jelenhet. De még előtte készülök egy kis meglepivel is.
- Még két nagy sztorit akarok mindenképp bemutatni (ami legalább 4 füzetet tesz majd ki), aztán’ talán jöhet egy kisebb szünet. De Kalyber volt van és lesz. :) Nem tudom abbahagyni. Biztos vagyok benne, hogy életem végéig el fog kisérni, mert még a gyerek vagy fiatalkori elképzeléseim nagyrészét sem valósítottam meg. Hosszú távon gondolkodok. Ez volt az alapvető célom, és emellett kitartok a továbbiakban is.
- Persze szeretnék más dolgokat is csinálni. A lelkesedés végtelen, az idő és energia véges. De meglátjuk. A steampunk tervem mindenképp megvalósítom egyszer. Ezen kívül vannak egyéb mozgolódások, amikről egyelőre nem is érdemes beszélni.

- A Kalyberből lesz még strip, vagy végleg eldőlt, hogy szélesvásznú kalandok felé vezet az útja ?
- Nem különösebben szívem csücske a dolog, de soha nem mondanám, hogy nem lesz több strip. Sőt, hamarosan nyomtatásban is olvasható lesz az eddigi összes. Ezek általában a normál köteteket szolgálják ki. Ha van egy-egy újság/felület, ahová elfér, akkor sosem habozok kihasználni a lehetőséget a megjelenésre. Nyomulni kell, ezen nincs mit szégyellni. Ez egy jó lehetőség arra, reklám híjján, hogy az emberek orra elé tegyük a figurát. Ugyanakkor veszélyes is, ha ezzel azonosítják a címet. Ezért ahol csak lehet, elmondom, hogy ezek csupán non-canon kiegészítései az egészestés történeteknek. Nem kell őket komolyan venni.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Mint említettem, most fogom megszerezni a diplomámat. De nem valószínű, hogy a tanári pályát választom. Alapvetően nem lenne ellenemre, de a jelenlegi állapotok ez ellen dolgoznak. Egy ideje szabadúszó grafikusként tevékenykedek. Ez jelent storyboardot, képregényt, illusztrációt, kiadványszerkesztést meg kilátástalanságot minden mennyiségben. Bízom benne, hogy ez most már pozitív irányba fog változni...

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Ugye Olivier Vatine örök kedvenc és egyfajta példakép marad. Kedvelem még Joann Sfar és Lewis Trondheim lazaságát.
- Magyar alkotók szempontjából vannak még hiányosságaim, de úgy érzem, egyre több tehetséges ember bukkan fel a szó szoros értelmében. Egyesek idő előtt már szerzői kiadványokkal csápolnak, mások 30 után mesterműveikkel a fiókjukban pironkodnak. Az a jó, ha a tehetség és az elhivatottság valahol kiegyenlíti egymást. Ez nem mindig van így. Dehát a jelen helyzetben hiába vagy szuperjó, ha nem vagy elég tökös az érvényesüléshez. Na, máris eltértem a kérdéstől.

- Ha már Sfar : neked hogy tetszett a magyarul is megjelent Rabbi macskája és a Kis herceg adaptáció ? Utóbbi eléggé megosztotta a rajongóit…
- Sajnos a Kis herceget még nem olvastam. A Rabbi macskája nem eccerű'. Viszont tökéletes iskolapéldája, hogy hogyan NE adjunk ki képregényt ma Magyarországon. Én nagyra becsülöm a kiadót a bátorságáért, bár szerintem különbséget érdemes tenni bátorság és felelőtlenség között. Ok, ennek semmi köze a Toronyhoz, de ha csak azt nézzük, hogy ez a sziporkázó humorú, széles rétegek által fogyasztható zseniális képregény az első résszel – őszinte sajnálatomra – megbukott kishazánkban, akkor hogy gondolhatja valaki, hogy ez az elvont, első látásra gyerekkönyvnek tűnő, mégis 14-es karikával (joggal) ellátott képregény majd full-color, keményfedeles kiadásban, háromezerhétszázötven forintért (!!!) nem lesz írtózatos bukás !? A kiadvány eredetileg 2920 Ft-ba került, majd ezt ragasztották át 3750-re. Én ezt a kötetet közel 90%-os kedvezménnyel vettem meg végül, vagyis 500Ft-ért. Nyilván sosem lesz folytatása magyarul, ami pedig azokkal kitolás, akik ennyi pénzt költöttek a kötetre. Most kérdem én, nem lett volna ésszerűbb alábbadni, és mondjuk kiadni feketefehér, puhafedelesben, esetleg integrált kiadásban, ha már ennyire szívügyük a történet ? Ez fél napos tájékozódás kérdése lett volna. Jó dolog a szarvasgomba, de a falusi közértre rábüdösödik.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Kb 2003-ban vettem fel az első kontaktokat ilyen téren. Volt egy kreatív mozgolódás, amiben részt vettem és már akkor felbukkantak mai "kollégák". Aztán egy ideig újra a magam útját jártam, egészen addig, míg 2005-ben meg nem jelent az Angyali Béke. Később úgy volt, hogy baromi szerencsés leszek, és valaki támogatja a Kalyber teljes kiadását. Emiatt kezdtem egyáltalán bele. Emiatt nyertem hozzá azt a temérdek kitartást. Aztán mikor kész volt az anyag, az egész támogatósdi dugába dőlt. Csakhogy akkor már olyan elszánt voltam, hogy senki sem állhatta a Kalyber megjelenésének útját. Az összes pénzemet, nagyapám örökségét a kiadásba öltem. Akkoriban nagy erőkkel vetettem magam a promo minden formájába. Ez nagyrészt a képregény.net-es ismerkedéseket jelentette.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Hát elsősorban Tomsterrel, akivel már kb 8 éve ismerjük egymást és vagyunk jó barátok. Mivel szegedi vagyok így az ilyen jellegű ismerkedés főként a rendezvényekre korlátozik. Szerencsére kifejezetten jó a kapcsolatom a „kollégákkal”. Szabó Zolival már évek óta „standtestvérek” vagyunk. :) Á, nem is mondok neveket, mert olyan sok jó arc van, és ráadásul utálnék kihagyni valakit. :)

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Én már nem gondolom azt, hogy megtorpanna ez a bumm... Hogyha a gazdasági válságban is ennyi új kiadvány jelenik meg, akkor szerintem hacsak nem történik valami nagy változás, akkor ez az eddigi tendencia fog folytatódni. Bár nem lehet tudni, hogy meddig tart még ez a válság, illetve, hogy egyátalán kifelé, vagy befelé megyünk... Mégis, most már érzem elég erősnek a képregényes bázist, hogy a vészharangokat talán nem kell kongatni. Az megint más kérdés, hogy ami eddig volt sincs jól. Sehol sem vagyunk, a piac nem elég, a terjesztés katasztrófa, pénz nincs, kultúra nincs, szóval csak a szokásos: Apokalipszis. Kicsit vörös, kicsit kormos, de a miénk. :)

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Rendkívüli mértékben. Mindezek nélkül szerintem ott sem lennénk, ahol most vagyunk. A fiatal szerzőknek pedig esélyük sem lenne bemutatkozni, megmutatkozni, az olvasóközönségnek. Mivel általánosan nincs reklám, nincs pénz, nincs igény, így ezek az "intézményesített" támpillérei a magyar képregényes magnak. Már ezekkel meg van teremtve egy állandó kör, egy közösség, ami él, ami dönthet arról, hogy mit választ, vagy mit tart jónak, mert a lehetőség mindenkinek adott, hogy elinduljon. És ez sok ember önzetlen munkája, kitartása, szeretete által jött létre, akiket emiatt köszönet illet. Písz, meg effélék! :)

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Hehe. Hát ezt nem tudnám megmondani, hogy mennyire figyel oda erre a kemény magon kívül bárki is érdemben. Mindenesetre kell ilyen. Ez is az intézményesítés része. Nyilván egy kialakulófélben lévő dologról van szó, épp úgy, mint maga a hazai képregénykultúra is. Én bízom benne, hogy ezek a dolgok együtt fognak felnőni és beérni, hogy végül egy igazán komoly és akkurátus iránymutatói legyenek a kultúra ezen szegletének.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem vagyok tagja. Ez nem egy lázadás részemről, de én általában más dolgokban is a magányos farkas szerepét játszom. Egyedül írok, rajzolok, egyedül intézem a kiadványaim megjelenését, többnyire a terjesztését… Alapvetően nem vagyok híve a túlzott egyesítéseknek. Szeretem, ha a különböző színfoltok a maguk helyén tudnak hatni. Emellett persze jó, hogy van ilyen. Egy saját kiadvánnyal részben azok a képregényesek is bemutatkozhatnak, akik többnyire inkább a grafikusi pályán mozognak, és nem biztos, hogy önálló kiadványba fognának, akár anyagi akár megvalósíthatósági okok miatt. Aki a saját útját akarja járni az pedig nyilván megteheti. Ez választás kérdése.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Hu. Hát az nem egyszerű. :) Nem is igazán merném megítélni. Foggggalmuk sincs, hogy mi az a képregény. Az csak egy jobb esetben kuriózum, rosszabb esetben csak egy gyerekes hülyeség. A szegedi képregényfeszt alkalmából eléggé sokat érintkeztem a médiával ez ügyben. Jók a tapasztalataim, mert akit érdekel, az lelkesen követte és kérdezett, ésatöbbi. De ez egy nagy kampány része volt, amit meg kellett csinálni. Önmagától a média magasról letojja a képregényt. Ez kétség kívül a helyzetből adódó evidencia. Ha majd fejlődik a kultúra, talán ez a kérdéskör is változik majd.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Hát a magam részéről próbálok jó dolgokat alkotni. Őszinte nyelven, hangnemben mesélni. És tukmálom a cuccaimat boldog-boldogtalannak. Korábban (most sok ismerősöm el fog mosolyodni az emlékektől) piaci kofaként tukmáltam a Kalt a rendezvényeken. Ezzel mondjuk 10 emberből 6 megállt a standomnál. Amúgy meg mondjuk megállt volna 3-4. Már-már szánalmas kategória, de néha a cél szentesíti az eszközt. Ma már nem vagyok ilyen gátlástalan. Már adnom kell az imidzsemre! :)

- Többször láttalak már Kalyber elmaradhatatlan nyakkendőjével, azt is promóció céljából készíttetted?
- A Kal első részében van rólam egy fantasztikus(an borzalmas) fotó. Na, az egy valódi Kalyber-nyakkendő. Még a kiadás előtt egykéthárom évvel készült ruhafestékkel. Nyilván amennyire elvetemült vagyok, ez adta magát. Később tök jó ötletnek tűnt ez, hogy pólóra nyomtassunk nyakkendőt. Sajnos még olyan fanbázis nincs, hogy lépten-nyomon ilyen pólós embereket látnánk, de azt vettem észre, hogy azoknak is bejön ez, akik nem is tudják, hogy miről van szó. Szóval kellemest a hasznossal. Természetesen ez a tökéletes promóció. :)

- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Hát ha megfizetnek, én megcsinálom a Háború és Békét is. :) A viccet félretéve, régebben voltak terveim egy-egy Star Wars vagy Indiana Jones filmet igényesen feldolgozni. Ebben már nem látok fantáziát. Akkor már inkább az eredeti, képregényre íródott sztorik. Egy ilyen címtől ma sem riadnék vissza. Feldolgoznék még sajátosan egy-egy Rejtőt is. Pl a Szőke Ciklon bizonyos részeit kifejezetten láttam magam előtt egy saját feldolgozásban. Verne Némó kapitányát is feldolgoznám egyszer, de csak ha legalább 2 életem volna. :)
- Ha nem képregény, akkor őszintén szólva legszívesebben írnék egy forgatókönyvet az Indiana Jones 5-nek. Illetve a Jurassic Park 4-nek. Ez talán most hülyén hangzik, de komolyan gondolom. Talán nagyhitű vagyok, de ha rámbíznák...! Ó! :)
- Na, a lényeg, hogy Kalyber már nekem olyannyira kinőtte magát az elmémben, hogy a legnagyobb vágyam, hogy úgy haljak meg, hogy mindent megírtam a Kalyberben, amit meg akartam.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Láthatatlan ember van? Az jó volna. Biztos több is. Tudom... Fantasztikus Négyes, de azért csaj nem lennék. :) Ha Kalybert mondanám az nagyon snassz? :) Ezzel most megfogtál. Akkor talán legyen Marvin a Toronyból. Ő jó fej.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Igazából, ha van ilyen, akkor azt szerencsére többnyire van is lehetőségem feltenni. Így most Tomsterhez irányul a kérdésem: "Hát milyen férfi, bazdmeg?"

- Feltételezem ez valamilyen insider joke ?
- Heheh. "Bizony, Jerry!" :) Ez a Dájhárd három (eredeti, káromkodós) szinkronjában van benne, mikor az utcai telefonon egy fejtörőt ad fel meklénéknek Jeremy Irons. A másikat, a bizony Jerry-t pedig kötőszóként használtam egy időben. Többen akartak ezért feketére pofozni, pedig ez is csak Die Hard 3 idézet, mikor az alagútban kérdezi a szállítómunkás McClane-t, hogy meghaltak-e az éppen levesszűrővé lőtt csozék. "Bizony Jerry, attól tartok igen!" :)

Kritika a Geekzen a Kalyber Joe második és negyedik kötetéről
Kalyber Joe - kritika a Képregény.neten
Kalyber Joe 2009 legjobb képregényei közt a Geekz toplistáján
A Kalyber Joe hivatalos oldala és Pilcz Roland Kalyber-blogja

The Mexican Stand-off #5: Tikos Péter

A képregényes interjúsorozatunk következő installációjában egy nemzetközi ismertségben szorosan a Boros-Szikszai páros sarkában lévő magyar grafikust szólítunk elő, aki egyúttal a Magyar Képregény Akadémia jelenlegi elnöke, Hungária kapitány vizuális megálmodója a Galaktika steampunk pályázatára és az amerikai szerepjátékipar nagyágyúinak egyik megbecsült illusztrátora. 

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- 1974-ben születtem Budapesten. Ötéves koromban vidékre kerültem, Békés megye legtávolabbi sarkába, Battonyára, és ott nőttem fel. 2000-ben költöztem vissza Budapestre, azóta itt élek. 1997-ben jelentek meg először illusztrációim a M.A.G.U.S. szerepjátékhoz. Azóta főállású grafikusként dolgozom kiadóknak, játékfejlesztőknek, reklámügynökségeknek. Leginkább fantasy és sci-fi témájú szerep- és kártyajátékokat illusztrálok. 2008 óta külföldi kiadóknak is dolgozom, most már egyre többet: Wizards of the Coast (Dungeons & Dragons), Catalyst Game Labs (Shadowrun, Eclipse Phase), 13Mann Verlags (Rolemaster, Heredium), RedBrick Limited (Earthdawn), Alderac Entertainment Group.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került?
- Ötéves voltam, mikor egy nagyobb srác, megmutatta az egyik Kockást, és abban egy Rahan sztorit. Azonnal megfogott. Aztán persze jöttek az Alfák, Zórád, Fazekas, Korcsmáros, Pif magazin.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Én mindig is inkább illusztrátor voltam, semmint képregényrajzoló. Teljesen más műfaj. Nagyon szeretek részt venni képregények megalkotásában, de egymagam nehezen tudnék megbírkózni egy nagyobb lélegzetvételű dologgal. Persze tervem van, mint szinte mindenkinek, de vannak sokkal fontosabb terveim is az életben. Jelen pillanatban nagyobb mértékben vagyok képregényrajongó, fogyasztó, mint alkotó.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Minden befolyásol, mindenből igyekszem tanulni. Ezerféle behatás ér naponta, minden érdekel, mindenre figyelek, amit értékesnek vagy érdekesnek tartok. Filmek, könyvek, képregények, galériák, művészek... Rengeteg művész volt és van rám hatással, de igyekszem megtalálni a saját stílusomat, amelyben könnyebben mozgok.
- A munkamódszerem teljesen eklektikus. Teljesen változó megbízásoknak kell eleget tennem, egészen különböző igényeknek, nagyon tág intervallumban mozgó határidőkkel, lehetőségekkel és bérezéssel. Ezek is mind befolyásolják a munkamódszeremet. Ami fontos, hogy igyekszem mindenkor a legmagasabb szinten teljesíteni az adott feladatot.
- Jelenleg szinte kizárólagosan digitális eszközökkel dolgozom: iMac, Wacom tábla, Photoshop. Nagyon sokmindent kipróbáltam, és a közeljövőben szeretnék ismét többet dogozni analóg eszközökkel: markerekkel, akrillal papírra.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Mindenfélét nézek és olvasok, amit nem tartok szemétnek. Emiatt a tévé javarészt kiesik, kivéve az ismeretterjesztő csatornákat és nagyritkán egy-két műsort. Olvasni azóta folyamatosan olvasok, mióta megtanultam. Gyakran több könyvet is egyszerre, mellette persze képregényeket is. Stephen Kingtől, Clive Barkertől kezdve a késő középkori Magyarországró szóló történelmi esszéken át a Bibliáig, Pilinszky Jánostól a Planet Hulkon át Carl Saganig tényleg szinte mindent. Legtöbbet persze szórakoztató irodalmat.
- Iszonyatosan szeretem és élvezem az internetet. Nagyon tud inspirálni a rengeteg jó munka, amit látok, a sok művész, akikkel "találkozom". Nem tudom elképzelni a munkám internet nélkül. Azért nem csak a gép előtt ülök állandóan: szeretek kirándulni, utazgatni. Nagyon fel tudok töltődni ilyenkor.
- A zene is nagyon inspirál: Lisa Gerard, Trent Reznor, Alan Jourgensen, Maynard James Keenan, Mike Patton, Rob Zombie dolgai, és ezerféle más. Filmzenék, és pár klasszikus.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Azt hiszem, nagyon lentről kezdtem. 15 éve az ország egyik legelmaradottabb sarkában éltem, munka és kilátások nélkül. Az egész világról nem sok fogalmam volt. John Lennontól olvastam, hogy bármit el tudsz érni, ha nagyon akarod, és én ezt ott, akkor elhittem. Valahol még mindig hiszek ebben. Nagyon fontos volt, hogy Battonyán megismertem Molnár C. Pál művészetét. Láttam, hogy nem az számít, honnan jössz, hanem az, mit teszel le az asztalra.
- Fontos állomás, mikor megkaptam az első megbízásomat a Valhalla Páholytól 1997-ben. Aztán mikor tíz évvel ezelőtt Budapestre költöztem, és dolgozhattam a Varga Rajzfilmstúdióban. Mikor beléptem az MKA-ba. Mikor két évvel ezelőtt ismét szabadúszó lettem, és nem sokkal később ekezdtem külföldi kiadóknak dolgozni. Első munkám a Catalyst Game Labsnak a Shadowrun szerepjátékhoz. Aztán 2009 karácsonyán megbízást kaptam a Wizards of the Coasttól két illusztráció elkészítésére a Dungeons & Dragons szerepjáték magazinjaihoz. Elértem, hogy a szakma egyik legprominensebb art directora, Jon Schindehette felfigyeljen a munkáimra, és megbízást adjon. Itt tartok most.
- És persze a legfontosabb: 16 évvel ezelőtt megismerkedtem egy lánnyal, aki tavaly a feleségem lett. Az a 16 évvel ezelőtti nap életem legfontosabb napja. Fogalmam sincs, hol lennék és mit csinálnék ma, ha aznap nem találkozunk.

- Szerepjátékot már csak illusztrálsz vagy még játszol is?
- Életemben egyetlen egyszer játszottam, akkor is Call of Cthulhut. Nagyon élveztem, de aztán soha nem volt alkalom, társaság. Mikor M.A.G.U.S.-t illusztráltam, sokat beszélgettem a szerzőkkel, alkotókkal, és elolvastam mindent, tehát teljesen képben voltam. Valamilyen szinten az összes világot ismerem, amihez rajzoltam, a külföldi kiadóknál pedig egyébként is ott vannak az art directorok, akik a fejlesztő csapattal szorosan együttműködve ellátnak minden szükséges információval.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Amikor az, amit csináltam, tetszik azoknak a kollégáknak, akikek adok a véleményére. Amikor tetszik a feleségemnek. Amikor Jon Schindehette azt írta, hogy felfigyelt rám. Amikor Brent Evans, a Catalyst art directora hihetetlenül pozitív ajánlólevelet írt rólam. És persze mikor pozitív visszajelzést kapok az olvasóktól, játékosoktól.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Nem nagyon tudnék kiemelni. Van egy pár, mind más-más miatt. Régi cuccok, amiket festettem; pár újabb, digitális csillivilli; és néhány, amit még nagyon-nagyon régen rajzoltam és nem is publikusak.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Az illusztrációkat majd meglátjuk, ami jön. Nemrég beültem kicsit melózni egy játékfejlesztő céghez, de azért ha beesik egy-egy megrendelés, nem utasítom vissza.
- Vagy másfél éve tervezgetek egy képregényt, de nem szoktam róla beszélni csak a családban, mert egyelőre nem sok esélyt látok a megvalósítására. Hosszabb lélegzetvételű lenne, amolyan Frank Milleres borongósba oltott késő-középkori Rambo-sztori. 1456, Magyarország - de egészen más megközelítésben, mint ami mondjuk a Botondból lehet ismerős. Egyelőre még a sztorin agyalok: Cserkuti Dávid mondta egyszer, hogy ez az én Ostor-projektem, és sajnos van benne valami. Mindenesetre rengeteget foglalkoztam a témával, olvasgatok mindenfélét, jegyzeteltem egy csomót, és elalvás előtt a sötétben próbálom összeilleszteni a fejemben már meglévő darabokat.
- És persze Szabó Jenővel, Felvidéki Mikivel szeretnénk folytatni a Pernyét.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Simon Bisley. First and last and always.
- Mike Mignola. Zseniális író és rajzoló. Komolyan használom a zseni szót, de esetében már ez is elcsépeltnek tűnik, ugye.
- Ben Templesmith. Épp annyira béna rajzoló, hogy ez rákényszerítse egy összetéveszthetetlen stílus létrehozására. Jelenleg számomra a tökéletes képregényalkotó. Nem író, nem rajzoló, hanem olyan valaki, aki képregényben gondolkodik. Sokszor szokás ezt mondani, de mégis elképesztően kevés ilyen pali van. Templesmith végtelenül laza mind a munkái, mind a magánélete terén (amibe jelentős bepillantást enged, lévén állandóan a neten lóg és beszámol szinte mindenről).
- Guy Davis. Imádom a BPRD-t.
- Tsutomu Nihei. A Snikt miatt kezdtem el mangát olvasni, és a Blame! a mai napig meghatározó élményem.
- Alan Moore, elsősorban az Extraodinary Gentlemenért. Nem mindent kedvelek tőle, de a LoEG 2-t rendszeresen újra kell olvasnom.
- Frank Miller. Mostanában elég sok Millert olvasok. A 300, pár Sin City (leginkább a Yellow Bastard), egy-két jelenet a The Dark Knight Returnsből: mind nagyon erős élmények.
- Cserkuti Dávid. Sajnos kevés képregényt rajzol, de látom a rengeteg storyboardot és illusztrációt, és mivel ismerem a képességeit, ennek ellenére a legjobbnak tartom.
- Gáspár Tamás. Dettó.
- Marabu. A Dodókat is kedvelem, és naponta rácsodálkozom a karikatúráira. Elképesztően intelligens.
- Zórád Ernő. Etalon.
- Futaki Attila. Bevallom, a stílusát nem annyira kedvelem, de példaértékű, amit tesz és amit elért. Ezért szeretném őt is megemlíteni, mivel erősen hiszek a jó példákban és a példaképekben. Ha a médiában a tasnádik helyett a futakikból csinálnának "celebet", sokkal előrébb tartanánk - nem csak képregényes téren.

- Az európai vonalat nem követed ? Fumettik, BD-k ?
- Ha környező országokban járok, mindig beszerzek ezt-azt a helyi felhozatalból. Franciául sajnos nem tudok, így csak pár BD-m van, amiknek tetszenek a grafikái. A Patt Mills – Oliver Ledroit-féle Requiemet gyűjtöm, abból minden kötet megvan. Olaszországból, Lengyelországból, Szlovéniából hoztam képregényeket, de elolvasni azokat sem tudom.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Ábrai Barnabás, vagyis Geek hívta fel a figyelmem az MKA-ra. Zorrónak, mint elnöknek írtam egy levelet, melyben magáztam, és bemutattam a munkáimat. Kérte, hogy inkább tegeződjünk, és be is vettek a csapatba.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Szoktam fórumozgatni a kneten. Bayer Tónit, Kiss Ferit, a kiadók embereit megtalálom néhanapján, és ők is engem. Jó barátságot ápolok a ComicsInvest és a Trillian munkatársaival. Az MKA miatt nap mint nap beszélek, levelezek alkotókkal. És persze az MKA tagjaival is napi szinten tartom a kapcsolatot.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Talán elértük azt a réteget, akit érdekel a képregény, és ez nálunk ennyi. Lehet, hogy felesleges azon agyalni, hogy mivel lehetne még több embert rávenni a képregényolvasásra, mert itt nem fog ennél több ember képregényt olvasni - nem érdekli őket, ha fejen állunk is. Nem az a baj, hogy elégtelen a kínálat: ha a 300, a Watchmen, a Sandman nem fogy tízezres példányban, akkor a feketefehér hungaro-scifihorrorok sem fognak. Néha felbukkan egy-egy példa környező országokból, hogy elképesztő siker egy ottani képregény, tízezer példányban elfogyott. Nem hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy attól kezdve minden képregény jobban fogy. Ha néha születik egy-egy sikeres képregény, attól még nem fognak több képregényt olvasni az emberek, legalábbis nem várható gyors és látványos siker. Szerintem a most meglévő piacra kell koncentrálni, őket megtartani, és a képregény megítélésén megpróbálni változtatni, hogy azok, akik ugyan nem vásárolnak képregényt, a gyerekeiknek majd vegyenek. Ha azért nem vesznek, mert hülyeségnek tartják, az baj - ha csak azért, mert nem érdekli őket, azzal szerintem nincs különösebb probléma. Engem sem érdekel az opera.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Mindenképpen segítenek. A netes portálok szerintem elsősorban a rajongóknak szólnak, a rendezvények ellenben, a nyivánosságuk és látványosságuk miatt, éppen a "kívülállók" megszólításában játszhatnak nagy szerepet. Sajnos ez utóbbit látom megtorpanni az utóbbi időben. A legutóbbi, sokak átal kudarcként elkönyvelt fesztiválról írtam netes fórumokon:
- "Nem igazán látom, jelenleg mi vonzaná be az embereket egy-egy ilyen fesztiválra. Amit látok (és nyilván némiképp MKA-s szemmel is nézem most a dolgokat): korábban voltak nagyméretű képregényfigurák, divatbemutató, kiállítások, kiállításmegnyitók, lufik, zene... Ezek között a díszletek között szívesen pózoltak a képregényes élet szereplői, vagyis kiadók, alkotók - de a tévéstábok is örömmel bujkáltak közöttük, mutogatták őket. Egy-egy ilyen megmozdulás a "külsősök" számára is érdekes lehet, pl. számos olyan emberre emlékszem, aki eljött egy-egy kiállításra vagy annak megnyitójára, holott egyébként egy börzére vagy szűkebb értelemben vett képregényes megmozdulásra soha. És ha már ott voltak, vásároltak is ezt-azt. Ezeket az embereket teljességgel hidegen hagyják számukra megjegyezhetetlen nevű japán rajzfilmesek vagy a Kukizine nulladik száma - és ezek az emberek így otthon is maradnak.
(...)
valamiképpen érdekessé kell tenni ezeket a rendezvényeket a nagyközönség számára, mert ha a szervezők csak képregény-fanoknak szóló, börze-szintű "élményeket" tudnak kínálni, akkor sajnos nincs mit csodálkozni a börze-szintű részvételen sem. Ha most megnézem a korábban és az idén készült fotókat, hatalmas kontrasztot látok: több sorban befüggesztett képregényoldalak között képregényes ruhákban masírozó lányokat látok, akiket Réz András, Pierrot, meg tévések figyelnek - aztán meg ürességtől kongó teremben pár tucat példányban sokszorosított fanzinjukat árulgató egyetemista srácokat látok, börze hangulatban. És félreértés ne essék, én örülök az ilyen kiadványoknak, de én egy képregényrajongó vagyok."
- A fesztiváloknak arról kellene szólniuk, hogy megmutatjuk a külvilágnak, mi is ez az egész. Olyan programok, látnivalók kellenek, amelyek becsalogatják az embereket, a családokat.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Értékesnek és iránymutatónak gondolom. Kell, hogy legyen egy ilyen "évértékelés", és soha nem értem, mikor valaki elitizmust kiált a díjjal kapcsolatban. Szerintem vannak nálunk olyan emberek, akik el tudják dönteni egy képregényről, hogy az jó-e vagy sem. Persze én sem mindig értek egyet a döntésükkel, de minden díj, kitüntetés esetében vannak eltérő vélemények. Talán a díj presztízsén kellene változtatni: pénzjutalom, valami kézzelfogható trófea és nagyobb nyilvánosság mindenképpen jót tenne.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Az MKA elnöke vagyok, és soha nem értettem, miért nem akar mindenki MKA-s lenni.
- A legnagyszerűbb lehetőség ma Magyarországon arra, hogy képregnyalkotóként vagy -rajongóként egy közösség tagjaként tevékenykedj. Ahogy itthon, úgy külföldön is az ilyen közösségekben lehet a legtöbbet tanulni képzőművészként gyakorlati dolgokról. Hihetetlenül sokat tanulok a világ minden tájáról összejövő kollégáktól, most legutóbb például éppen egy Jon Schindehette által kezdeményezett netes communityben.
- Úgy vettem észre, hogy általában két probléma van az MKA megítélésével. Az egyik, hogy egy közösség, és nálunk sokan idegenkednek attól, hogy valami közös részesei legyenek. Valamiért azonnal az elitizmus vádja éri az embert, ha ilyesmibe kezd. Pedig nem az MKA határolja el magát azoktól, akik nem akarnak a tagjai lenni, hanem éppen fordítva. Ez az egyesület nem csak azért jött létre, hogy alkotókat tömörítsen. A cél egy színvonalas, színes antológia megjelentetése, kiállítások rendezése, pályázatokon való részvétel is, a tehetségek gondozása - a magyar képregény népszerűsítése minden téren. És szerintem a képregény nem a szerzői kiadványok vásárlói között szorul népszerűsítésre.
- A másik, hogy – valószínűleg mert képzőművészek alapították – az MKA-n állandóan a kifogyhatatlan képregényáradatot kérik számon, amelyet ontania kellene. Ez áll az alakuláskor megfogalmazott kiáltványban: “Az Akadémiának (...) tagja lehet mindenki, aki szívén viseli a magyar képregény sorsát, és annak fejlődését, kibontakozását tevőlegesen és kellően magas színvonalon elősegíti."
- Ennek egy pályázatíró, egy titkár legalább annyira részese lehet(ne), mint egy rajzoló. Hiába rajzolsz meg egy képregényt, ha azt szeretnéd, hogy olvassa is valaki, az még édeskevés. Páran napi szinten, elég sokat dolgozunk, de sajnos az energiáink végesek.

- Miért döntöttél úgy, hogy elvállalod az elnökséget ?
- Az előző elnök, Zorro eléggé belefáradt a rengeteg teendőbe, amit az egyesület megkíván. Ez kívülről nem is látszik, de elég sokat kell ügyintézni, levelezni, ráadásul Zorro emellett a PinkHellt is főszerkeszti, alkotni is szeretne bele, és valamiből emelett még meg is kell élnie. Egy hosszú folyamat vége volt, hogy lemondott, és ekkor felmerült, ki vállalná helyette az elnökséget. Én úgy gondoltam, tudnék tenni ezt-azt, ami a javára válna az MKA-nak, és éppen voltak fölös energiáim és egy kis időm is erre. Aztán sok minden nem úgy alakult, ahogy terveztem, és az egyesület sem úgy működik már, mint régen. Sokszor bizony elég nehéz csinálni, sokat kivesz az emberből, és ezek tényleg olyan dolgok, amik nem jelentkeznek közvetlenül képregényoldalak formájában – de ahhoz, hogy megjelenjen színes magyar képregény antológia, létrejöjjön egy kiállítás, nem elég csak képregényeket készíteni. Az még csak egy darab papír vagy egy fájl a gépeden. Szóval láttam, látom a tehetséges alkotókat, és szerettem volna a munkámmal valahogyan segíteni nekik a publikálásban: ezért vállaltam az elnökséget.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Szerintem különös csodabogaraknak tekintik a képregényolvasókat. Az alkotók megítélése talán egy szinttel jobb. Az elfogadottságon úgy lehetne változtatni, ha nem valamiféle kívülállókként tekintenének a képregényesekre. Erre kínálhatnának nagyszerű alkalmat a látványosabb, családbarátabb fesztiválok, kiállítások, programok.
- Az MKA-val igyekszünk részt venni olyan kezdeményezésekben is, amelyek a képregényt még nemigen ismerők táborát célozzák meg. Jelenleg például az egyik önkormányzatnak nyújtunk segítséget egy több országot magába foglaló Európai Uniós projektben, melyhez képregényes megjelenést, képregénypályázatot találtak ki a szervezők. De az 56-os óriásplakát képregények is egy remek alkalom volt arra, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a képregényre, és egyben egy komolyabb mondanivalóra is képes médiumot mutassunk be. Volt és van is visszhangja ezeknek a dolgoknak, és jelentősen javítanak a képregény magyarországi megítélésén.

- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Nagyon sok pénzről van szó ?
- Mindenképpen elköltöznék az országból legalább egy időre, mert szeretnék világot látni. Öt vagy hat gyereket vállalnék, és örökbe is fogadnék amenyit csak tudok. Alapítványokat hoznék létre rászorulók megsegítésére. Ezek számomra sokkal fontosabb dolgok, mint filmek vagy képregények.
- De a témánál maradva : talán főállást biztosítanék pár embernek (nem kizárólag jelenlegi MKA-soknak), és bazijó képregényeket adnék ki. És persze megcsinálnám a saját 1456-os projektemet.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Talán Rahan. Piszok jó lenne igazi, élő neandervölgyieket meg ősállatokat látni.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Ha valakitől kérdezni szeretnék valamit, azt megteszem. Nincsenek fel nem tett kérdéseim.

További nagyszerű Tikos Péter illusztrációkat találhattok még a blogján és a deviantartos galériájában.

The Mexican Stand-off #4: Ács Zsolt

A magyar képregényes szcéna újabb szereplője kerül terítékre a Geekz-en, ezúttal az Alfabéta-jelölt, mágikus-realista Pestblog.hu és a szerzői kiadású, megátkozott testvérpárról szóló 12óra ifjú titán rajzolója, Emtrexx válaszol a mostanra már jól ismert kérdésekre. Lássuk miből lesz az első magyar trade paperback méretű képregény!

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Kezdő képregény író és rajzoló vagyok. Csak néhány éve foglalkozok aktívan a témával, és eddigi legnagyobb munkám a Pestblog.hu című képregény volt, de jelenleg is dolgozok pár történeten. Az interneten általában Emtrexx néven lehet rámtalálni.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Az első egy Hupikék törpikék képregény volt, de volt pár Bucó Szetti Tacsim is. Az nagy áttörés viszont egy osztálykiránduláson következett be, ahol többedmagammal felfedeztünk egy TransFormerst (13. szám) az újságosnál. Többen is rögtön lecsaptunk rá, és valamennyien menthetetlenül megkedveltük. Onnastól állandó téma volt. Forgattunk néha Pókembert és Supermant is, de azok nem voltak olyan érdekesek, hiszen nem voltak benne frankó robotok. Kit érdekelnek az emberek?! :) Emlékszem, a TransFormersben is mindig idegesített, amikor emberek szerepeltek benne. Persze ez később megfordult.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Elsőként rajzfilmezni szerettem volna, és csak utána jött a képregény. Disney rajzfilmeken nőttem fel, így sokáig az animáció foglalkoztatott, mint lehetséges életcél. Persze aztán rájöttem, hogy az egy rendkívül nehéz csapatmunka.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Mikor leszoktam a robotokról, megszerettem a szuperhősvilágot. Ebből elsősorban a könnyed sztorik jöttek be, ahol nem utálatos mumus ellenfelekről, lelki terrorról vagy vérfröcskölésről van szó, hanem titkok leleplezéséről, új világok felfedezéséről. Szerettem is nagyon a Fantasztikus Négyest, de nem érdekelt a véres Spawn, vagy a kétségei közt vívódó Pókember. Ha én írok történetet, abban sincsenek általában velejéig romlott szereplők, hanem mindig mindenkiben van valami jó, és az eseményeket inkább a kutakodás, vizsgálódás, felfedezés határozza meg.

- A munkamódszer, anyagok, számítógép versus kézirajz? Erről még mesélhetnél valamit...
- A rajzaim mindig egyszerű alkoholos filcekkel készítem. Azokból viszont mindenféle vastagságút tartok, és vonalakkal még annak megfelelően is lehet variálni, hogy melyik toll épp mennyire van kifogyva. De a rajzolás nem áll meg a papíron. Ha valamit elrontok, és lusta vagyok hibajavítózni, egyszerűen rakok oda egy jelet, és számítógépen átrajzolom később. Egyre kevésbé válik el nálam a kézi rajz és a számítógépes. Rengetegszer szoktam testrészeket átméretezgetni, vagy odébbhuzogatni rajzprogrammal, ha észreveszem, hogy eredetileg nem jól rajzoltam. Van, hogy komplett képkockákat tologatok és egész oldalakat rendezek át. Néha bizonyos képelemeket direkt meg sem rajzolok tollal, mert tudom, hogy számítógéppel odarakni úgyis egyszerűbb lesz majd. Szóval nálam a számítógépes utómunkák is nagyon fontosak, és az általuk megspórolt idő nélkül sosem tudnék elkészülni nagyobb lélegzetű történetekkel.

- Egészen sajátos a stílusod, elsőre azt mondanám, hogy a Franciaországban egyre népszerűbb manfra vonalba tartozik, ami az amerimanga európai verziója. Aztán második blikkre mégsem. Tudatosan alakult ki ez a vonalvezetésed?
- Igazából nem. Mindig máshogyan szerettem volna rajzolni, mint ahogyan éppen rajzoltam. Tizenpár éve például nagyon szerettem Joe Madureirát, és szerettem volna olyan vonalakat, mint amiket ő használt, de nem tudtam ráhangolódni a stílusára. Amikor egyik legutóbbi képregényemet készítettem a Dharma antológiába, akkor mangásan szerettem volna rajzolni, de az sem sikerült igazán. De a klasszikus stílust (pl Sebők) is nagyon szerettem egy időben, és olyasmit is próbáltam rajzolni. És végül a sok elsajátítani tervezett irányból kialakult egy, amiről még én magam sem tudom hogy pontosan mi, de az általad felvetett meghatározás nagyjából helyesnek tűnik. Igen... azt hiszem egyfajta francia / manga hibrid. Egyelőre nem tudom, hogy az olvasók hosszú távon elfogadják-e majd.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Általában fiatalos, fiatalokról szóló történeteket bújok. A filmsorozatok között is egy ilyen az aktuális kevencem (Skins jee!), és a mangákra is részben azért szoktam át az utóbbi időben, mert ott több ilyet találok. Ha képregényt alkotok, a meghatározó szereplők ott is egy fix (tizenpár - huszonpár év) intervallumból kerülnek ki. Mondhatnák, hogy azért, mert olyan életkorról könnyebb írni, amelyet én magam is nemrég éltem meg - avagy épp benne vagyok -, de nem, engem befogadóként is szinte csak ezek érdekelnek.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Két dolgot tudnék kiemelni: az első állomás az a kiadvány volt, amiben először jelent meg munkám nyomtatásban. Ez a kispéldányszámú Sushi Strip második száma volt. A második állomás is ehhez köthető, hiszen ezen kiadvány szerkesztőjével, Ábrai "Geek" Barnabással közösen készítettük el a Pestblog.hu című másik kiadványt, amit már a Roham kiadó adott ki, és amelynek rajzolása során elég sok dolgot megtanultam arról, hogyan is működik - és hogyan is készítendő - a képregény.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Szívesen büszkélkednék nagy elismerésekkel, de eleddig egyetlen kisebb pályázatos győzelem áll csak mögöttem. És természetesen az is nagy öröm volt, hogy a Roham látott fantáziát a Pestblog.hu kiadásában.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Az egyik első képregény, amit valaha tervezgettem, egy tudományos kutatószervezetről szólt volna (kicsit X-akták-szerűen), melynek két ügynökét végül bele is rajzoltam két történetembe. Ezek a Panel szaklap különszámaiban jelentek meg. Ezt a két történetet nagyon kedvelem.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Épp a végén járok egy önálló kötet elkészítésének, mely a 12óra címet kapta, és melyből már kaphattak ízelítőt azok, akik képregényes rendezvényekre járnak. Ez a kötet most nagyon foglalkoztat, és közel egy éve ennek szenteltem minden energiámat. Ezt leszámítva pont a napokban bukkant fel két-három másik ötlet is, amibe jó lenne belevágni.

- Honnan jött a 12órából ízelítőt adó gerillaakció ötlete és hogyan valósítottad meg? Meg úgy egyébként, szívesen hallanék még a 12óráról...
- Az eredeti elképzelés az volt, hogy 2009 nyarára elkészülök egy teljes 12óra kötettel (cirka 130 oldal), és az ősszel keresek hozzá kiadót. Nos, az előbbi és az utóbbi sem jött össze. De azért nem tudtam nyugton maradni, és úgy gondoltam, legalább az akkor már rég készen lévő első fejezetet megmutatnám az olvasóknak. Mivel az csak 18 oldal, és eleve is pici (manga) méretben gondolkoztam, tudtam hogy ez egy apró kiadvány lesz majd, amit olcsón elő tudok állítani. Végülis kicsit drágább lett, mint gondoltam, ezért a reméltnél kevesebb példány készült. Ebből kifolyólag nem akartam fűnek-fának osztogatni, hanem kitaláltuk, hogy a Panel standján legyen ajándék azok számára, akik egyébként is keresik az ilyesmit, és vesznek valamit.
- Ez egyféle kalapemelés lett volna azok felé, akik támogatják a szerzői képregények alkotóit azzal, hogy megveszik a kiadványaikat, másrészt pedig teszt, hogy mennyire tetszene az embereknek egy ilyen stílusú képregény. Mostanra viszont már látom, hogy a szerzői kiadások valóban nagyon kevés emberhez jutnak el, és nem is igazán azokhoz, akiknek a 12óra szólna, így - mint teszt - nem igazán vált be. A misztikus, drámai (és későbbi tudományos, sci-fi) szálak ellenére ez a történet ugyanis lényegében végig szerelmes gimisekről szól. Szerzői kiadásként folytatása egészen biztosan nem lesz.
- Egyébként egyelőre öt újabb fejezet van kész, ami a kis füzetben megjelenttel együtt az első kötetet adja. Tervek viszont már - afféle híres Kalyber Joe-s előretekintéssel :) - még további tizenegy kötetre is vannak.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Egyelőre még főiskolai hallgató vagyok Szegeden. Igazából már befejeztem volna, ha nem képregényrajzolással töltöttem volna az időm, de általában képtelen vagyok több dologra koncentrálni.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- John Byrne! Ő íróként és rajzolóként is egy az egyben azt a szuperhősképregény-típust jelképezi, amiről fentebb írtam. Illetve most éppen az Árnybíró című manwha alkotópárosát bírom még nagyon képkocka-elrendezéseik, történetvezetésük miatt. Ők istenek.
- Idehaza is sok a tehetséges író, rajzoló, nem is tudnék rábökni egyre, hogy ő a kedvencem. Főként azért nem, mert a nekem tetszők közül szinte senkinek nem jelentek meg munkái akkora terjedelemben, hogy az az összevetésre elegendő lenne. 1-10 oldalas dolgokat sokan összeraknak úgy, hogy az tessen, de mielőtt kialakulhatna a rajongásom az alkotó iránt, általában már véget is ért a történet. Braziltól, Felvidéki Miklóstól, Geektől, Gáspár Tamástól is szívesen látnék hosszabb dolgokat. 20-40 oldalasakat minimum, de akár még hosszabbakat is.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Letudhatnám a kérdést azzal, hogy a fentebb már említett Sushi Stripet és szerkesztőjét említem itt meg, de jobban belegondolva az érdem egyértelműen a kepregeny.net-é. Ők szervezték egybe még a legelején a szétszéledt képregényeseket, és ott találták meg egymást a reménybeli írók és rajzolók a szerkesztőkkel. Ahogyan én is a Sushi Strippel.

- Hogyan kerültél be a Sushi Strip alkotógárdájába? Ismerted már Ábrai Barnabást korábbról?
- Nem ismertem. Viszont arra emlékszek, hogy még valamikor a kilencvenes években a kezembe akadt egy Szaft magazin, amiben láttam tőle képregényt. Akkor még nem tudtam, ki rajzolta, de az egyik első gondolatom az volt, hogy jééé hát ezek szerint készül magyar képregény, és még a rajzstílusa is milyen jó. Meg hogy de kár, hogy nem rendes képregényt rajzol. Azóta persze kiderült, hogy rajzol rendes képregényt is. És persze az is, hogy magyar képregény mindig is volt, csak én nem tudtam róla.
- Az alkotógárdába úgy kerültem be, hogy - ha jól emlékszem - a Sushi Strip 1. volt az egyik első szerzői kiadvány, ezért amikor a Hungarocomixon jártam, mindenképp meg akartam venni, mert akkoriban ez még újszerű dolog volt. Meg is vettem, én nagyon bejött. Aztán amikor a második szám tartalommal való feltöltésére a Barnabás közzétett egy felhívást a kepregeny.net fórumában, jelentkeztem, hogy én is szeretnék adni pár oldalt. Rábólintott. Micsoda szerencse, mert eredetileg oda találtam ki a 12órát.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Amikor valamilyen képregényen dolgozok, nagyon fontos mások véleménye, így többekkel igyekszek jó kapcsolatot fenntartani, és persze én is segítek bárkinek, ha valamilyen gondja támad (és ha tudok). Az ilyen beszélgetések számára fontos helyek a különböző fórumok, ezeket mindig látogatom. Személyesen többnyire csak azokat ismerem, akikkel már dolgoztam együtt, velük viszont többé-kevésbé megvan a napi kapcsolat msn-en, itt-ott. Pesten nagyon ritkán járok, így a pestiek számára megszokott élő agyviharzásokból rendszerint kimaradok, sajnos.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- A megtorpanás valóban nagyon érezhető, de bekövetkezése nem feltétlenül a képregényes ügyek döntéshozóinak hibája. Azt például én is a pénztárcámon érzem, hogy egyre kevesebb a pénzem arra, hogy új kiadványokat vegyek.
- Tény, hogy amikor a képregényes ügy fellendült, számos rossz döntés született, de ezek sem róhatóak fel senkinek, hiszen senki sem tudta előre, mire számíthat, így mindenki azzal próbálkozott, amivel tudott. Lehet, hogy a gazdasági válság mellett ennek a káros hatása is mostanra ért el minket. Szerintem a megoldás egy (vagy minél több!) a fenti problémákhoz alkalmazkodó, olcsó (fekete-fehér), és nem az eddig próbált európai sémákat követő kiadvány lehetne.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Nem tudom elképzelni, hogy ezek bárkit is hátráltatnának abármiben. A rendezvényekben csupán arra látok veszélyt, hogy a szerzők és kiadók végleg az ezeken való árusításokhoz és limitált példányszámozáshoz szoknak hozzá, és a kiadványok sosem fognak eljutni azokhoz, akik nem látogatnak el oda. Ez viszont szerintem egy nagyon nagy probléma lenne.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Kétségtelenül nagyobb lenne a presztizse, ha a nyertesek nem 10-20 induló közül kerülnének ki, hanem 100-200 közül. De természetesen ez nem a díj létrehozóin múlik. Hogy irányt mutat-e, van-e hatása bármire, azt én egyelőre nem látom. De hát az Oscar-díjról sem tudnám megmondani, hat-e a filmkészítőkre, azt leszámítva, hogy az aktuális nyertes számára mindig nagy öröm.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem vagyok tagja. Úgy tudom, a rendezvények lebonyolításához nagyon sokat tesznek hozzá, és valamennyien nagyon tehetséges grafikusok is (kivéve amelyikük író). De köreiken belülről is és kívülről is ugyanúgy érkezett már jó képregény (és rossz is), így - feltételezem - az ő székhelyük széfjében sincs ott a Szent Grál.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Nem hiszem, hogy általánosságban rosszabb lenne a képregények megítélése bármi másénál. Körülbelül olyasmi lehet, mint a rajzfilmeké. Azokról is mindenki azt gondolja, hogy gyerekeknek való butaságok. És nem is biztos, hogy lenne értelme bizonygatni nekik, hogy a Disney-n túl van Miyazaki is, hiszen a rajzfilmek - s ugyanúgy a képregények - többsége valóban gyerekeknek / fiatalabbaknak szól.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Nem gondolom, hogy lenne olyan ember, aki nem ismeri a képregényeket. Szerintem mindenkinek van elképzelése arról, hogy milyen közülük egyik-másik. Továbblépni ismeretterjesztéssel szerintem már nem lehet, helyette a külsőségeken lehetne csiszolni. A fesztiválokat úgy megrendezni, és úgy díszletelni, hogy ha bemegy az ember, leessen az álla, hogy ez egy milyen király kis világ. Kicsit alább kellene menni a puszta szórakoztatás szintjére. Sokan felhördültek, amikor az MKA a No Thanx együttes számára készített képregényt. Nem értem miért. Az is csak egy újabb csatorna volt egy újabb "szűz" közönség felé. A lehetőséggel élni egyértelműen kötelező volt.

- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Hmmm. Nem, azt hiszem nincsenek nagy szent, dédelgetett álmaim. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy évek óta szövegetett tervem, az önálló 12óra kötet végre napokon belül elkészül. Már csak abban kell reménykednem, hogy meg is tud jelenni, és az emberek szeretni fogják. Ha pedig sikeres lesz, és folytatnom kell, az egy kellemes "teher" lenne, ami jó időre előre lekötne. (Persze filmet én is szívesen látnék belőle. A Skins alkotóit szerződtetném hozzá Angliából)

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Akármelyik hőst elfogadnám, aki nem klausztrofóbiás mint én (szóval Vihar az X-Menből kilőve). Egyébiránt mindig is szerettem a pszichés, telepatikus képességekkel rendelkező szereplőket. De mostanság már csak akkor szeretnék ilyen képességeket, ha velük saját magamra is tudnék hatni. "Jókedvet fel!"

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Fritz-től szeretném kérdezni már régóta, hogy nem tudnám véletlenül rávenni, hogy legendás csirkéiből készítsen nekem is egyet a falamra? :)

Villámkritika a 12óráról a Geekz-en.
Kritika a Pestblog.hu-ról a Könyvesblogon.

Emtrexx online elérhető képregényei:
A hattyú
Részlet a 12órából

Emtrexx képregényes blogja és galériája a deviantarton.

The Mexican Stand-off #3: Árva-Szabó Péter

A hazai képregényes szcéna szereplői között végzett tudatos ámokfutásunk tovább folytatódik, ám ezúttal nem egy képregényrajzolót, hanem egy igen ritka állatfajtát, egy valódi, lélegző képregényforgatókönyvírót szólaltatunk meg. Ugyan valószínűleg többen ismerik a weapon x nicken, mint polgári nevén, de talán ez az interjú változtatni fog ezen. Hát akkor csapjunk a lovak közé!

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…

- Árva-Szabó Péternek hívnak, és képregényes forgatókönyvek írásával próbálkozom szabadidőmben. Eddig csak rövidebb munkáim készültek el és jelentek meg, de azok - nagy örömömre - sikeresen szerepeltek pályázatokon és pozitív visszajelzéseket kaptak.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Az első képregényes élményem a régi tvr-hét újságban heti folytatásokban közölt Batman volt, már amennyire emlékszem. Lehet, hogy nem is Batman volt... Aztán volt pár bobógóliátos-mikiegeres-garfieldos ad hoc próbálkozás, amik általában valami rendes magaviselethez/nyaraláshoz kötődő mézesmadzagok voltak. Az igazi szerelem aránylag későn kezdődött, a Pókember 62., esküvői számával (ráadásul az volt az első Pókemberem). Ott szabadult el a pokol...

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Első látásra szerelem, de más önkifejezési módokat is kipróbáltam. :) 2000 óta próbálkozom az írással ilyen-olyan módokon: korábban főleg verseket írtam, aztán áttértem a rövidebb prózai munkákra. Forgatókönyvvel először 2005-2006 körül próbálkoztam, és az elmúlt 2 évben éreztem azt, hogy talán ebben a műfajban tudok előrébb jutni.

(Geek: oldalterv a Whole carhoz, Lugosi István: karaktervázlat a Babonához)

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered ?
- Az abszurd mindig is nagy hatással volt rám. Konkrét stílusokat, áramlatokat talá nem is tudnék megnevezeni, soha nem jártam utána, hogy az olvasmányélményeimet az irodalomtudomány hová sorolja be. A különböző besorolásoknál mindig is fontosabbnak tartottam a művet magát. Munkamódszerem nincs. Agyalok, olvasok, netezek, bambulok, át- és átrágom mmagamban az ötletet újra és újra, aztán nekiülök, kiesik pár óra, és mire eszmélek, ott van a monitoron a végeredmény. Nem mondom, hogy önkívületben írok, de tény és való, hogy ilyenkor hatalmába kerít valami kis megszállottság, nem én döntöm el mindig, hogy mit írok, illetve ezek nem feltétlenül tudatos döntlések. Régebben ahhoz tartottam magam, hogy utólag nem javítok bele semmibe, jó úgy, ahogy kibukott belőlem, ezt azonban már régóta nem vallom. Félre kell rakni mindent, és napok, hetek elteltével újra elővenni, friss fejjel átrágni. Párbeszédekbe nüansznyi szinten még az utolsó pillanatban is képes vagy belenyúlni.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Van pár író, akiket rendszersen (újra)olvasok: Esterházy, Auster, Mrozek. Ha viszont klasszikus történetmesélésről van szó, akkor George R. R. Martin az újdonsült befutóm. Félelmetesen ír az a pali... Most Asimov Alapítvány-trilógiája jön majd, a sci-fi valahogy eddig kimaradt az életemből. Aztán ott van Csányi Vilmostól a Bábosok, és már a polcomon vár Cormac McCarthytól Az út is. Filmeket mostanában ritkábban nézek, a tavalyi év mozis termése (amire eljutottam legalábbis) kiábrándított eléggé, otthon pedig nem bírok a fenekemen maradni sokszor. A 24 az, amit folyamatosan követek, de egyébként sorozatokat sem nézek. Egyébként akciófilm-, krimi- és thriller-párti vagyok, de belekóstolok bármibe, ha jókat hallok róla.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Még éppen csak fél lábbal léptem rá az útra. :) Arra viszonylag hamar rájöttem, hogy versíróként, vagy novellistaként nincs sok keresnivalóm: se előképem, se mentorom, de leginkább ambíciózusságom nem volt. Lett volna lehetőségem mélyebben belemerülni, de kishitű és lusta is voltam hozzá, és nem is kaptam soha olyan visszajelzéseket "felülről", amikből erőt meríthettem volna. A hazai képregényes közegben ezzel szemben viszonylag jól kiismerem magam, és könnyebb volt elindulni, több bátorítást is kaptam jóval.
- Először a Panel cikkírójaként próbáltam ki magam, aztán jött a forgatókönyvírás. Nagyon jó volt a kezdeti időkben, az (újra)indulásnál ott lenni, mert még néhány éve is minden cikk és minden megjelenés eseményszámba menté s a visszajelzésekből rengeteget lehett tanulni. Kicsit sajnálom is, hogy azóta már vadászni kell a véleményekre, lehet, hogy ilyen kezdőlökések nélkül ezt is feladtam volna.
- A legfontosabb állomás eddig egyértelműen a Whole car volt. Az, hogy harmadmagammal megnyertem a vonatos forgatókönyvíró pályázatot; hogy megismerkedtem Henrikkel; hogy szerződést kaptunk a Rohamtól; hogy országos terjesztésben megjelent a képregény a Zap!-ban; hogy pozitív olvasó visszajelzéseket kaptunk szinte mindenhonnan, és hogy kategóriájában Alfabéta-díjra jelölték mind-mind felbecsülhetetlen élmények. De minden egyes pályázati siker nagy öröm. Az út majd most kezdődik, a következő egy évben, úgy érzem, mindenképpen elválik képes leszek-e fejlődni és tartósan magas színvonalon dolgozni.

(Kiss János: Elsők, Horváth Henrik: Zigizebra - Csendkirály)

- Honnan van az ismeretség Horváth Henrikkel és miért pont vele dolgoztál együtt többször is?
- Henrikkel a Whole car kapcsán ismerkedtem meg. A forgatókönyvírói pályázat végén mindhárom nyertesnek "kiutaltak" egy rajzolót. Én Geeket kaptam társul magam mellé, aminek nagyon megörültem, mert a Sushi stripet imádtam úgy, ahogy van. Miután azonban kiderült, hogy a pályaművekből tervezett külön kiadvány nem valósul meg, és a szétszórták a történeteket különböző lapok között (a Whole car a Rohamhoz került), sürgető határidők híján belassult a folyamat. Így történt az, hogy míg az Őfelsége postavonata és a Csak oda már, ha jól emlékszem 2006 őszén megjelent, a Whole car még 2007 év elején is a rendezőpályaudvaron rostokolt. Geek nagyon elfoglalt volt akkoriban és bár az első oldal vázlatát elkészítette, végül férfiasan bevallotta, hogy nincs ideje erre a munkára jelenleg.
- Ekkor kezdtem el keresgélni rajzolót, mert Zsombor biztosított róla, hogy ha kész lesz a mű, a Rohamban lesz helye. Talán Szabó Zoli volt az, aki Henriket ajánlotta nekem először. Félénken megkerestem őt, hogy vállalná-e a munkát, ő pedig lelkesen rábólintott a dologra, mert tetszett neki nagyon a forgató. 2007 nyarán készült így el a képregény, és azóta folyamatosan tartjuk egymással a kapcsolatot, azt hiszem állíthatom, hogy a jó munkakapcsolaton túl barátság is kialakult közöttünk. Ugyanakkor sose azt csinálja, amit mondok neki, szóval meg tudnám fojtani időnként. A Whole car feloldása is neki köszönhető, az eredeti végkifejlet sokkal nyomasztóbb volt. Henrikkel és Uray Marcival összeszokott csapat lettünk az évek során, és nagyon gördülékenyen tudunk együttműködni.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Két kollégámnak mutattam meg a Whole car-t: egyikük sem olvas képregényeket, mindketten kicsit félmosollyal álltak neki az olvasásának. Először gyorsan ledarálták, aztán kicsit zavartan pislogtak, és mondták, hogy nem erre számítottak. És elolvasták, újra, és aztán még egyszer. Meg akarták érteni és be akarták fogadni. Nem miattam, mert akkor egy "jóvanjólett"-el elintézhető lett volna, hanem maguk miatt. Sikerült bevonnom őket az alkotásba: készítettem egy feladványt, és elértem, hogy mindenki elkezdje keresni magában a megoldást. és aztán jöttek hozzám más és más kollégák, hogy olvasták és gratulálnak. Ez elismerés, mert önálló életre kelt a művünk. Szakmai szempontból is a Whole car érte el eddig a legnagyobb sikert az Alfabéta-jelöléssel, de talán még ennél is jobban esett, mikor azt mondta valaki, hogy megállná a helyét egy külföldi antológiában is.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Whole car és Zigizebra: Csendkirály. De ez a kérdés akkor lesz majd izgalmas, amikor lesz mögöttem 150-200 oldalnyi anyag.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Vannak, nem is kevés. Tavaly őszig kb. 40 oldalnyi forgatókönyvet írtam meg összesen, abból kb. 25-30 oldal képregény született. Ehhez képest az elmúlt fél évben nagyjából 120 oldalt írtam meg, és úgy tűnik jelenleg, meg is valósulhat minden belőle. Nagyon izgalmas időszak ez, ugyanakkor borzasztó stresszes, mert én már "megtettem a magamét", innentől javarészt passzívan figyelek és várom, hogy a rajzoló mire jut. A határidőket azért utálom, mert a kész oldalak általában az utolsó utáni pillanatban készülnek el, és olyankor már nem tudok belenyúlni semmibe. Ami miatt külön izgulok, hogy ezek az első hosszabb képregényeim: 18, 20, 40 oldalas munkák, komplett történetek, vagy sorozatnak szánt sztorik bevezetői, melyek teljesen más feladatok elé állítottak, mint az 1-2 oldalas művek. Most írtam például életemben először párbeszédet.

(Vincze Nóra: Gőzplüss)

- A Zigizebráról és a 18-20-40 oldalas munkáidról mesélhetnél még...
- A Zigizebra a Zebrapen által kiírt pályázatra készült volna (szintén Henrikkel, és Marcival közösen), amolyan görbe tükörként, de végül lecsúsztunk róla. Zigizebra egy kabalaállat, és vele kellett volna valami nyilvánvalóan nyomasztóan tündi-bündi történetet írni. Természetesen ennél sokkal szórakoztatóbbnak tartottuk, ha szembemegyünk az árral, így témának a családon belüli erőszakot választottuk. A képregény nyomtatásban nem jelent meg, de a neten publikáltuk már, és nagyon pozitív kritikákat kapott, Henrik eddigi legjobb munkája, szerintem. A jelenleg készülő képregények végre már hosszabbak és mesélősebbek lesznek.
- A most leginkább prioritást élvező cucc munkacíme Art of noise, és a rajzolója szintén Henrik. Ez a forgató került be a legjobb hat közé a Galaktika steampunk pályázatán. Elég kemény sztori, ami egy olyan jövőbeli Magyaroszágra kalauzol el minket, ahol az államforma artokrácia: a kultúra uralma a nép fölött. Ha nem megy csípőből a Csontváry repró, nem tudsz legalább két hangszeren játszani, vagy nem érsz haza a kötelező délutáni versfelolvasásra, akkor bizony könnyen lehet, hogy egy Erkel-kommandós szitává lyuggat a saját ágyadban.
- A steampunk pályázatról ugyan kiesett, de ettől függetlenül elkészül három másik képregény is. A Gőzplüss rajzolója Vincze Nóri lesz, és ez egy kifejezetten a gyerekeket megcélzó képregény lesz, ami remélhetőelg a felnőtt olvasókhoz is utat talál. Imádom Nóri rajzfilmes stílusát, és bízom benne, hogy sikerül egy lendületes, humoros és nem utolsósorban folytatásos történetet összehozni, amolyan cartoon network stílusban, repülő mókussal, szétcsavarozható hörcsöggel, telekinetikus aranyhallal és egy kisfiúval, aki egy böszme nagy robottal zúzza le a rosszarcúakat. A nyitótörténetet 40 oldalasra tervezzük.
- Készül még egy kamaradráma, nagyjából 20 oldal terjedelemben, aminek a főszereplői gőzmeghajtású robotok lesznek, akiket már leselejteztek, és régi gyártelepből kialakított robotgettóban várják, hogy elfogyjon az éltető szenük és megszűnjenek működni. Feltűnik azonban egy Alkimista nevezetű egyén, aki váratlan lehetőséget ad nekik a túlélésre, csak annyit kell tenniük, hogy leigázzák az embereket. A rajzoló Kiss János lesz. Nekem leesett az állam, amikor először megláttam a munkáit.
- Végül készül még egy sorozat-jellegűre tervezett képregény, ami egy alternatív XX. század eleji Magyarországon játszódik majd. Bűnügyi történet, mely erőteljesen építkezik a magyar babonavilágból. Most írom az első történet forgatókönyvét, a rajzoló Lugosi István lesz.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- A szolgáltató szektorban dolgzom. Az igazságszolgáltatóban. :)

- A többséggel ellentétben nem Budapesten laksz, ugye jól tudom?
- Székesfehérváron. Előtte pedig kétlaki életet éltem Dunaújvárosban és Pécsett. Nem is bánom egyáltalán, Budapest nekem túl sok. Néha azért érzem, hogy jó lenne, ha jobban bele tudnék folyni a képregényes életbe, a személyes egyeztetéseket soha nem pótolja a neten történő kommunikáció.

(Kiss János: Elsők)

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Külföldi írók közül Alan Moore és J. M. Straczynski a kedvenceim, zsenik mindketten. A hazaiak közül nagyon szeretem Ábrai Barnabás munkáit, még akkor is, ha teljesen más az alapállásunk az olvasókhoz való viszonyunkban. Ő mínusz centiről az arcodba ordít, beledöngöl a betonba, borzasztóan erőteljesen ír. Ennél én lényegesen "csendesebb" típus vagyok. Nagyon kíváncsi vagyok mi lett volna a Whole carból, ha marad az eredeti felállás és ő rajzolja meg. Nagyon sokat tanultam tőle közvetve és közvetlenül is, sokat jelent számomra a véleménye. Kalybernek és Spurinak irigylem még a "mesélőkéjét" nagyon. Rajzolókból nagyon nagy a szórás. Külföldiek közül: Mignola, Mazzucchelli, Maleev (hm... nem is figyeltem eddig, hogy ennyi az M-es), de napestig tudnám sorolni. Itthonról Brazil, Henrik, Graphit és Vincze Nóri munkái jöhetnek minden mennyiségben.

- Rising Stars vagy Midnight Nation?
- A Rising Stars monumentalitása lenyűgöző, az egyik kedvenc képregényem, de a válaszom mégis Midnight Nation. Csendes, szomorkás road-comic minden idők egyik legjobb képregényes monológjával a végén, abszolút kötelező darab.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Még az egyetemen mutatta egy ismerősöm, hogy van valami képregényes honlap, nézzem má' meg, van rajta Batman. :) 2004 elején kerültem így a k.netre, ahonnan a fórumról nagyon sok embert megismertem. Az alkotói oldalra Szabó Zoli rántott át, amikor meghívott a Panel alkotógárdájába cikkírónak.

- Rajzolással sohasem próbálkoztál meg?
- Áááá, nem kívánok én rosszat senkinek. Egyszer Pécsett részt vettem egy képregényes workshopon, ahol két nap alatt össze kellett rakni egy komplett képregényt, és rajtam kívül mindenki tudott rajzolni is, így én sem akartam kilógni a sorból, szóval elkészítettem a Dalí és az idő képes forgatókönyvét. Szerencsére ez ellveszett azóta, és ma már csak a Matheika Gábor által elkészített képregény van meg.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Rendszeresen rajta tartom a kezem a szcéna fő ütőerén, k.net fórumán, és igyekszem követni a lehető legtöbb hazai weboldalt és blogot. Napi kapcsolatban vagyok Henrik barátommal, akinek ezúton is üzenem, hogy utálom. Ezen túlmenően viszonylag rendszertelen, hogy kivel és mikor tartom a kapcsolatot, de egyre több embert ismerek már, és egy-egy börzén vagy fesztiválon mindenkivel igyekszem pár szót váltani.

(Kiss János: Elsők)

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Túl sok energia megy el a szájkaratéra. Ez nem megy másként: le kell ülni és csinálni. Soha nem tartottam szempontnak, hogy amit megírok, az megvalósul-e, vagy lesz-e neki megjelenési felület. Amit meg akarok írni, azt megírom, és keresek hozzá rajzolót, és ha megvan a kész képregény, akkor ha máshogy nem megy, kiadom szerzői formában. Eddig ilyen még nem volt, de ősszel várható egy szerzői cuccom. Nem lehet gátja az alkotásnak az, hogy azt sakkozgassam, lesz-e valaki, aki odaáll majd a képregényem mögé. Meg kell csinálni, és prezentálni kell. Ha hiszek benne, ha megfeszülök, annyira meg akarom mutatni, akkor annak meg fogom találni valamilyen módját. Rá kell jönni arra, hogy itthon olyan jó pár évig nem lesz, hogy alányúlnak valakinek a kiadók színre-szóra. Le kell tenni az asztalra valamit, és erre tökéletesek a szerzői kiadványok. Nem kell megváltónak lenni mindjárt. Ki kell állni standolni 40-60-100 oldalnyi képregénnyel, és ami jó, ami igazán jó, az úgyis utat talál magának szélesebb rétegekhez is. Az egésznek az elején járunk még, ezek lassú, fokozatos dolgok, a képregényt nem lehet ráoktrojálni senkire.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Ezek mind olyan felületek, amiket ki kell használni. Jelenleg ezeken az utakon adhatja el magát legjobban az ember, hatalmas segítséget jelentenek minden kezdőnek.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Nagyon jónak tartom a kezdeményezést, hiszen végre van egy szakmai visszajelzés az alkotók felé. Ami talán hibádzik, az a megfelelő díjazás: nem pénzre, meg képregénycsomagra, meg ilyesmikre gondolok. Kellene egy igényesen megtervezett kis plakett, vagy díszbiz-basz, amivel aztán az ember pózolhat a Geekz fotósának, szóval ezt az egészet el kellene még adnia szépen csilli-villin becsomagolva. Ez csak részben pénzkérdés, inkább kommunikációs stratégia, persze belőlem csak a kibic beszél. :)

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem vagyok tag. A gittegyletesdiről már leszoktam egy ideje, van pár negatív tapasztalatom. Az MKA egy jó elv, de jelen körülmények között nem tudom, hogy jelent-e bármi pozitívumot pusztán a szervezettség ténye. Most még ott tartunk, hogy az egyéneknek kellene dolgozniuk elsősorban, és csak utána a háttérszervezetnek. Mindazonáltal a Pinkhellt nagyon szeretem, sikerült eddig egyre jobb és jobb lapszámokat összehozniuk, és tele vannak piszkosul tehetséges emberekkel. Az kétségtelenül hatalmas előny, hogy írók és rajzolók könnyebben találhatnak egymásra.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Szerintem az emberek egyre inkább közönyösek mindennel szemben, és ez a képregénnyel sincs másként. Amit az átlagember vár egy képregénytől - tekintve, hogy a képregény fogalma számára a Garfield-Napirajz tengelyen helyezhető el - azt a többség nem teljesíti, nem is teljesítheti. Sokan talán nem is értik, és nem azt a kort éljük, amikor bárki is szellemi kihívásokkal akar megküzdeni. Hogy ezen hogyan lehet változtatni, azt nem tudom. Gondolom minél több képregényt kell csinálni, hogy minél többen szembesüljenek vele. Egyet viszont nem szabad: az igényekhez egyszerűsödni.

- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Ez most lehet, hogy nagyképűnek tűnik, de jelenleg nincs. Minden sztori, ami a fejemben mocorgott az elmúlt időszakban papírra került már, vagy rövid időn belül oda fog kerülni, és a többségükhöz rajzoló is van már, úgyhogy a megvalósításuk elég biztosnak tűnik. nagyon szerencsésnek érzem magam emiatt. Monumentális, vagy megvalósíthatatlannak tűnő terveim jelenleg nincsenek még, a jövő feladatai majd alakulnak. Persze van pár rajzoló, akikkel szívesen együtt dolgoznék, de hé! Tudod mit? Hiszen pont most dolgozom együtt velük.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Bendis Fenegyereke lennék szívesen, esetleg Smax a Top10-ből. Frászt! Huba akarok lenni.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Szabó Zolitól kérdezném, hogy elégedett-e azzal, amit a Panellel elért 6 szám alatt, és hogy az általa elképzelt célok közül mi nem valósult meg.

Árva-Szabó Péter blogja

Árva-Szabó Péter képregényei elolvashatóak a következő linkeken:
Decrescendo
Zigizebra: Csendkirály
Mátyás-pályázat: Az okos lány

Interjú a Whole Car kapcsán az MKA blogon

The Mexican Stand-off #2: Lakatos István

A képregényes interjúsorozatunk következő áldozata Lakatos István, aki az Alfabéta-díjas Miserere Homine, a Magvető kiadásra váró Dobozvárosa és a Lencsilány révén már szert tett némi ismertségre, mi pedig most jelenlegi és eljövendő munkái kapcsán szegeztünk fegyvert a fejéhez. Tessék felkészülni kulcsos Batmanre, egy poszt-apokaliptikus zombimusical első képsoraira és az emberére találó Hellboyra.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…

- Lakatos István vagyok, huszonkilenc éves. Rajzolni soha nem tanultam, de egy lány miatt elkezdtem képregényeket rajzolni, hogy bebizonyítsam neki, hogy azért nem vagyok szar. A lány elment, a rajzolás megmaradt. Az első, igazi, nyomtatásban megjelent munkám a Miserere homine, Ember, irgalmazz volt, ez tavaly kép-novella kategóriában Alfabéta díjat kapott. 2009-ben 6 rövidebb képregényem jelent meg, idén pedig hamarosan jön a Lencsilány.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?

A Bobó és a Góliát. Még óvodás lehettem, amikor anyu rendszeresen megvette mindkettőt és fel is olvasta. Azután amikor jöttek a Kandi lapok, elkezdtem gyűjteni őket, a Fantom és a Robotzsaru voltak a kedvenceim.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?

- Nemrégiben találtam otthon egy könyvet, aminek a belső borítóját telerajzoltam vonatokkal. Azután anyám megmutatta a régi munkakönyvét (vagy egészségügyi könyv ? fene sem tudja), abban is van valami remekség. Alsótagozatos koromban pedig megrajzoltam életem első képregényét, legnagyobb öcsém színezte ceruzával, anyám pedig összevarta középen a félfamentes rajzlapokat. Tim Burton Batmanje volt, amennyire emlékeztem rá. Annál a résznél, amikor Joker a léggömbökkel elgázosítja Gothamet, az én Bruce Waynem éppen a híradót nézi, amelyben bemondják, hogy mindenki meghalt a városban. Valaki felhívta rá a figyelmemet, hogy de akkor hogy mondanak híreket, ha mindenki halott – ezért utólag szépen kiegészítettem a szövegbuborékot és beleírtam, hogy kivéve a tévéstábot és Bruce Wayne-t, mert különben nem tudná nézni a tévét. Gyerek voltam még, hiszen azt a nyomorult Robint is belerajzoltam a képregénybe.
- Később is rajzolgattam, de a középiskolában (a kecskeméti Piarista Gimnázium) elkezdtem írni, kamaszos, szar novellákat. Később az egyikből képregény is lett, a Steven Seagal megmenti a világot. Azután, az osztályfőnököm hatására, filmes akartam lenni, ezért a Pázmány bölcsészkarára felvételiztem, mert úgy volt, hogy ott van valami filmes képzés, mellette pedig magyart tanultam, mert elvileg szerettem azt is. Azért csak elvileg, mert valójában az irodalmat szerettem, a nyelvtant viszont rettenetesen utáltam. Közben kiderült, hogy a filmes órákat szépen leépítették. Próbáltam átmenni az ELTE akkor induló filmes szakára, kétszer is felvételiztem – a második alkalom emlékezetes maradt, mert a szóbelin Sam Raimiről és a Gonosz halottakról beszélgethettem egy öreg professzorral, aki a kötelező bergmanos és antonionis körök alatt egykedvűen ücsörgött, de ekkor felcsillant a szeme és remekül elbeszélgettünk. Aztán a magyaron – a nyelvtanon – mégis elcsúsztam.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?

- Tim Burton filmjei mindenképpen, főként a Batman visszatér. Sajdik Ferenc meseillusztrációi, aztán a Varjúdombi mesék, illetve a Kaland-Játék-Kockázat sorozat illusztrációi, különösen John Blanche és Russ Nicholson munkái. Kamaszkoromban az a típusú suttyó voltam, aki Gigerrel tapétázza ki a falát. Később, amikor felfedeztem a képregényeket, azonnal beleszerettem Simon Bisley agyrémeibe, sokáig ő volt az első számú kedvenc. Azután felfedeztem a League of Extraordinary Gentlement és kisebbfajta sokkot kaptam, hogy ez valami kurvajó, persze csak a rajzokat tudtam értelmezni, mert angolul elég szánalmasan tudok. Nagyjából ekkor áshattam bele magam a képregényekbe. Utána felfedeztem Mignolát, Roman Dirge Lenore-ját, Gris Grimley illusztrációit, Schiele munkáit. Legutóbb Scottie Young (ő rajzolja a Marvelnek az OZ-t, fene a fejét) és a spanyol Tony Sandoval képregényei nyűgöztek le.
- Nagyon nagy hatással volt még rám a Warhammer 40.000 univerzuma, a steampunk és a retro future. Régi filmekből és klasszikus képregényekből is sokat merítek.
- Korábban az volt a munkamódszerem, hogy jaj de szenvedek, mert jaj de szerelmes vagyok, aztán rajzoltam. Ma ez már máshogy van, le kell ülnöm és rajzolnom kell. Ez azért nehéz, mert egy lusta dög vagyok, folyamatosan a neten lógok, semmi értelmeset nem csinálok. Nagyon nehezen tudom rávenni magam a rajzolásra, de ha sikerül, akkor mindenről megfeledkezem és egyszer csak azon kapom magam, hogy jé, egy rajz került elém. Mártogatós tollat használok és tust, fapáccal festek, néha az egyszerű, korongos vízfestékkel. Aztán a végén photoshoppal állítok a színeken és beírom a szöveget. Ennél több számítógépes marhaságot nem akarok használni, még ha esetenként jobban is nézne ki, irtózom ezektől. Szeretm, ha ottmarad a festékpötty, a radír nyoma, a ceruza, csak ott retusálom ki, ahol tényleg zavaró.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?

- Régen mindenféle szirszart olvastam, a Valhalla könyvein nőttem fel, leszámítva a fantasy-t, azzal soha nem tudtam megbékélni. Azután mikor megkaptam a bölcsészbetegséget, átnyergeltem a szépirodalomra. Mostanában ez letisztult, de a kifejezett szépirodalomba beleuntam, elegem lett, hogy annyira meg akarják nekem mondani a tutit. Azokat a félutas szerzőket szeretem, akik valamilyen zsánerba ágyazva mondanak okosságokat : King, Gaiman, Philip K. Dick. Azért maradtak kedvenceim régről is: nagyon szeretem még Dosztojevszkijt, az ő figuráinál jobban senki nem tud szenvedni, Vonnegutot, Poe-t, Kafkát, Marquezt. Kamaszkoromban sok Lovecraftot olvastam és még ma is azt mondom, hogy szeretem, noha szerintem marha unalmasak a novellái. Legutóbbi nagy olvasmányélményem Philip Pullman Az Úr sötét anyagai trilógiája volt. Most karácsonykor meg orrvérzésig Kaland-Játék-Kockázat könyveket olvastam, előtte meg a Szíriusz kapitány-könyveket nyűttem sokadjára. Az a baj, hogy mostanában keveset olvasok, mert nincs pénzem könyvekre. Nemrég találtam egy nagyon jó antikváriumot, igazi ínyencségekkel – vettem is azonnal néhány farzsebben is elférő, szutyok kalandregényt, amiket még a 20-as években adtak ki.
- A filmekkel is hasonlóképpen vagyok. Régen voltak kedvenc rendezőim (Carpenter, Raimi, Lynch), de egy idő után mindig csalódtam bennük. Tim Burton azért megmaradt, bár az Alice-szel kapcsolatban erős ellenérzéseim vannak. Mostanában akkor megyek moziba, ha marha nagy robbanásokat akarok, ha történetekre vágyom, sorozatokat nézek. Egyre butábbak lesznek a filmek, a digitális trükköktől a hideg is kiráz. Szeretem a filmtrükkön, ha látszik rajta, ez nem valóságos, szerintem ez a mozi varázsa. Sírni tudnék, ha belegondolok, hogy soha nem csinálnak már többé olyan filmeket, mint a Fantasztikus labirintus vagy a Sötét kristály.
- Az ötleteket innen-onnan szedem. Nem tudatosan, csak úgy felbukkannak. Nincs iolyan, hogy leülök, hogy na jó, akkor most kitalálok valamit. Ha az ötletnek jönnie kell, akkor jön. Persze bármi beindíthatja, egy film, valamilyen zene, egy jelenet az utcán, akármi. Aztán, hogy mi lesz belőle, általában az dönti el, hogy akkor éppen, mi érdekel a legjobben. Szeretem összekeverni a dolgokat, egymáshoz nem illő dolgokat egésszé varázsolni.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?

- Amikor anyám egy régi munkatársa elolvasta a Kis gyufaáruslányt, a végén elsírta magát. Nem olvasott korábban képregényt és nyilván a történetet is jól ismerte, de mégis tudtam hatni rá. Azt hiszem, ennél nagyobb elismerést nem is kaphattam volna.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?

- A kis gyufaáruslány, ami igazából a Lencsilány prototípusa. Az Ember irgalmazz, mert az volt az első igazi képregényem és később mindenféléket olvasgatva úgy éreztem, mintha beletenyereltem volna valami olyan igazságba, amit jobb nem bolygatni. Hülyén hangzik, de megijedtem tőle. A Jászberényi Sándor novellája alapján rajzolt Kutyabizniszt is nagyon szeretem, mert abban nincsenek látványos díszletek, hanem egyszerű emberek és egy súlyos tragédia. Amikor megkaptam a felkérést a Mátyás-antológiához, nem hittem, hogy meg tudom csinálni. A Vasárnap, mert attól valahogy jobb lesz a kedvem, és hát a Lencsilány. Amit valamelyest beárnyékol, hogy egy szerelmi vallomásnak indult, én meg magamra maradtam, de sebaj, nyilván így kellett történnie.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?

- Most a Lencsilányon dolgozom, ami a Nyitott Könyvműhely gondozásában fog megjelenni. Az ölembe pottyant egy meseregény is, a Dobozváros, aminek az első három fejezetét csak azért írtam meg, hogy illusztrációt készíthessek hozzá, a Pozsonyi Pagony Aranyvackor pályázatára. Ez a Magvetőnél fog megjelenni. Eddig látom a jövőmet.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?

- Semmivel. Nem értek semmi olyanhoz, ami hasznos lenne. Dolgoztam díszletépítő műhelyben, voltam eladó játékboltban, ganéztam lovakat. Tavaly nyár óta Lencsilány-játékot rajzoltam, közben Ulickaját illusztráltam a Magvetőnek, nem tudtam foglalkozni a képregénnyel és a mesekönyvvel, most fogaknak csikorgatása van. Közben meg azon agyalok, hogy miből fogok megélni.

- Ki a kedvenc magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?

- Kedvenc magyar alkotóm egyelőre nincs, ami nem jelenti azt, hogy ne tetszene, amit egyesek csinálnak. Óriási élmény volt számomra Lénárd László BMX kölyökje, pedig nálam fontos a rajz minősége. A Stroboscopa is tetszett, bár ott jó lett volna valami erősebb képi világ és lehetett volna hosszabb is (a Bábel vermét egyelőre még nem olvastam). Nagyon szeretném, ha egyszer megvalósulna Cserkuti Ostora, Zorro Vogelje és ki tudja még, milyen remek dolgok szunnyadnak asztalfiókokban. Viszont a rohamos "képregényeket" nagyon nem szeretem és azt sem, hogy jóval nagyobb nyilvánosságot kapnak, mint ami kijárna nekik.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?

- Az ember irgalmazzal, ami a Műútban jelent meg, másfél éve. Ez volt az első, igazi, publikált képregényem, de hónapoknak kellett eltelnie, míg igazi visszajelzéseket kaptam. Felraktam az Előszezonra, majd mano kitette a knetre is, azt hiszem így kezdődött. Régóta lógok is neki egy Alien-rajzzal.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?

- Rendszeresen senkivel sem. A kepregeny.netet nézegetem. Be-benézek a fórumra is, de ott meg vége-hossza nincs viták zajlanak, sokszor a semmiről. Néha úgy érzem, egészségesebb lenne, ha néha megvernék egymást, mert azért látszik, hogy olykor kemény indulatok feszülnek egymásnak.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…

- Meg. Okolgatják ezt a gazdasági válság nevű szörnyet, amiről azt sem tudom micsoda, nekem soha nem volt egy vasam sem, munkám se nagyon, tehát nem érzek különbséget. Szerintem az lehet a háttérben, hogy azok az alkotók, akik annak idején felbukkantak a képregényeikkel, megemberesedtek, családjuk lett és rájöttek, hogy nem ártana pénzt is keresni. Mert a képregényesdiből nemhogy megélni nem lehet, de pénzt keresni is csak ritkán. Sőt, egyesek felháborodnak, ha az anyagiakról esik szó, mégis, hogy képzeljük mi azt. Ez pedig nem mehet sokáig – vagy pedig mi leszünk az örök hobbiképregényesek országa, s amikor éppen beérne valaki, már tovább is áll, dolgozni.
- Ez pedig szerintem addig nem fog megváltozni, amíg a képregény nem kap állami támogatást. Nem várhatjuk el, hogy olyan emberek tartsák el az alkotókat, akik maguk is rajongásból vágtak bele a képregénykiadásba. Nyomasztó belegondolni, hogy mennyi pénzt adnak fentről a filmeseknek, miközben a magyar filmek jelentős része rossz. Ha csak a töredékét megkapnánk, már rózsásabb lenne a helyzet és forgatásonként mondjuk öttel kevesebb ember rohangálna körbe-körbe a nagyon fontos mappájával meg a walkie-talkiejával. Ha meg azt vágnák a fejünkhez, hogy a képregényeket nem olvassák, mondhatnánk, hogy a filmjeiteket meg nem nézik, de mi legalább olcsóbbak vagyunk. Persze nyilván közöm sincs a valósághoz, de ez mégis dühítő és kétségbeejtő.
- A kiadóknál is érezni a fásultságot, mintha belefáradtak volna ebbe a szélmalomharcba. Voltak kísérletek, amik elbuktak, ezeknek nyilván így kellett történniük. Viszont évekkel ezelőtt álmodni sem mertünk volna arról, hogy egyszer magyarul is a kezünkbe vehetünk olyan klasszikusokat, mint a Watchmen vagy a Sandman. Ezek nagyon jó, értékes dolgok, olyan klasszikusok, amiket a képregényeket lekicsinylő emberek orra alá is lehet dugni. És ami számomra még fontos : ezeknek van elejük és végük. Ha szeretném a szuperhősös képregényeket, akkor sem tudnék mit kezdeni egy olyan füzettel, amit úgy adtak ki nálunk, hogy kiragadták valahonnan, több száz rész közül, inkább meg sem venném.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?

- A knet információs portálnak remek, mégha mostanában kevésbé is követi nyomon az eseményeket. A rendezvények pedig azért jók, mert egy csomó kiadványt nem lehet máshol beszerezni. És különösen a fesztiválon nagyjából együtt van mindenki, akinek bármilyen köze is van a képregényekhez, végre olyan társasággal lehet inni, ahol gátlástalanul beszélgethetsz képregényekről.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?

- Nem tudom, más életét mennyire befolyásolta a díj, az enyémet alaposan megváltoztatta. Amikor megkaptam, épp lovakat ganéztam, utána szinte azonnal lett kiadója a Lencsilánynak, rögvest ezután pedig azon kaptam magam, hogy épp játék készül a figurámból. Hihetetlenül furcsa és zavarba ejtő érzés volt, hogy rajzolom a hülyeségeimet és még normálisan pénzt is kapok értük. Ha másnál is így működött – és egy szebb világban így kellene, hogy működjön -, akkor az Alfabéta remek dolog.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?

- Tagja voltam. Soha nem tudtam igazán beilleszkedni, egyáltalán nem vagyok jó csapatjátékos. És azt sem tudom, hogy jó-e, hogy van az MKA, persze ez lehet, hogy a bezárkózottságom miatt van. Az viszont jelzésértékű, hogy akiknek a neve összeforrt az MKA-val, egytől-egyig profik, s egyáltalán nem vagy már csak hébe-hóba rajzolnak képregényt, hiszen meg is kell élniük valamiből.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?

- Szerintem egyre jobb, bár azért még érezni a hozzáállásukban némi gügyögést, lekicsinylést. Változtatni biztos lehetne, de ehhez meg kéne teremteni a Magyar Képregényt, így nagy betűvel, ami a kívülállók számára sem afféle bogarasság, hanem létező dolog.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?

- Hehe, fogalmam sincs. Ha úgy általában tudnám, hogy kell a szíveket meghódítani, akkor máris kevésbé lenne sanyarú az életem. Azt látom, hogy a jámbor szándék és a „kevés a kenyerünk, kevés a szalonnánk”-hozzáállás nem sokra vezet. Mondanám, hogy az asztalra kéne csapni, amúgy rakkenrollosan, de egyrészt nem tudom, hogy kell, másrészt rögvest felbukkannak az okosok, akik majd mindent megmagyaráznak jól, hogy nem úgy megy az.
- A saját munkáim kapcsán azt tapasztaltam, hogy azok is értékelik, akik normális esetben nem olvasnak képregényeket. Az első munkáimat az Előszezon blogra tettem ki, ahol rajtam kívül csak költők vannak. Nem néztek rám hülyén, hogy mit akar itt ez a maki a képregényeivel, hanem szinte magától értetődőnek vették, hogy ott vagyok közöttük. Az Elle magazinba is a Lencsilány kapcsán kerültem be. Úgy tűnik, azzal a figurával mintha sikerült volna valami olyasmit teremteni, ami sokkal több emberhez is szólhat, mint a képregényes szubkultúra. Hozzátenném, hogy szerintem a Lencsilány nem igazi képregény, jobban szeretem túlillusztrált mesekönyvnek nevezni és azt is, hogy sok helyütt bizony lecukizták. Egy ideig ódzkodtam ettől, de aztán belenyugodtam, mert ha valami cuki, akkor az tetszik az embereknek. Pedig amikor elkezdtem, csupán azt az elcseszett szeretethiányt akartam valahogy kifejezni, ami akkor bennem volt.

- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassanvalósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?

- Persze, több is van. Van egy képregényötletem, amely egy kicsit alternatív 20-as években játszódna és egy olyan lányról szólna, akiből a történet során táltos lesz. Lennének benne mindenféle lények a magyar hitvilágból, lovecrafti iszonyat, zeppelinek, Szent László és serege és mindez Pesten játszódna. De ha tényleg elrugaszkodhatnék a valóságtól, akkor nem képregényt, hanem filmet csinálnék a legszívesebben – egy egész estés Süsüt, természetesen az eredeti kesztyűbábokkal, de lennének benne marha nagy gőzgépek is. Vagy egy stop-motion animációs filmet egy saját meseötletemből.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?

- Batman. De nem a képregények denevérembere, hanem a Tim Burton-filmeké. Batman magányos, komor és valószínűleg nem normális.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?

- Bayer Tónitól: Hosszú távon van-e értelme a szerény kivitelezésű, antológia jellegű kiadványoknak?

Geekzes kritikák a Miserere homine-ről és a Vasárnap-ról.

Lakatos István online elérhető képregényei:
Miserere Homine
A kis gyufaárus lány
Steven Seagal megmenti a világot
Vasárnap
Fekete csönd

A Dobozvárosról ebben az interjúban olvashattok, további Lakatos-féle elmeborulásokat pedig a deviantartos oldalán nézegethettek.

The Mexican Stand-off #1: Kemenes Iván

Vadonatúj interjúsorozatot indítunk a Geekzen, ami hetente szerdán fog jelentkezni és amelynek elsődleges célja, hogy megismertessük a hazai tehetséges, ambíciózus és rendkívül ígéretes képregényszerzőket és rajzolókat az olvasóközönséggel, ezzel is felkészülve a 2009-es év Alfabéta-díjának kiosztására, a 19. Képregénybörzére és a tavaszi Képregényfesztiválra. Elsőként a Stroboscopa-val Alfabéta-díjat nyert Kemenes Iván - Varga Péter szerzőpáros egyikének fejéhez szegeztük a fegyvert.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…

 - Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
-Külföldiek közül nagyon sokáig csak az abszolút alapokat ismertem/szerettem/fogyasztottam, idő közben szerencsére bővült a paletta, a teljesség igénye nélkül : Moore, Mignola, Jeff Smith, Eric Powell, O’Barr, Carl Barks, Don Rosa, Kevin O’Neill (utóbbi rajzilag etalon), Joe Kelly, David Petersen, Ed Brubaker, Brian Azzarello, Garth Ennis, McCloud, Mike Raicht/Brian Smith, Charles Paul Wilson III, Joan Sfar, ésésés. Őket mind azért, mert legyenek akár írók vagy rajzolók, nagyon ügyesen bánnak azzal a végtelenül rugalmas formanyelvvel, amit képregénynek hívunk és mert ezáltal olvasóként is megimádtatták velem a műfajt.
- Az itthoniakkal eléggé bajban vagyok, és ez masszívan szégyenfolt, mert bevallottan alig követem figyelemmel őket. Nem mintha nem érdekelnének, csak éppen alig van kapacitásom – igen, ebben a lustaság is benne van. Lakatos István és Marabu ettől függetlenül nagy favoritok, előbbi hülye fordulattal élve olyan, mintha a képregény József Attilája lenne, utóbbi meg szimplán hülye fordulat. Zorro rajzait szintén szeretem, Spuri és a Charax távolról nagyon szimpi, bár közelebbi ismeretségre még nem futotta, Pilcz Roli Kalyberének első részét kifejezetten szeretem, bár a többivel még azóta is lógok magamnak, Tomster stripjei és stílusa dettó bejönnek, és még hosszán sorolhatnám azokat, akiknek műveibe bele-belekaptam, vagy távolról érdeklődtem, de sosem sikerült igazán megismerni őket. Valamikor szeretném pótolni ezeket a hiányosságokat, de ha változatlanul ilyen szerencsésen sokan ügyködünk itthon képregényeken, akkor úccse fog összejönni.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- A Magyar Képregénykiadók Szövetsége 2008-ban meghirdetett szerzői képregényes pályázata volt a kezdet – akkoriban, mint általában amúgy, magánéletileg nagyon a mélyponton voltam, és nagyon bennem volt a mostaztánvalaminektörténniekellkülönben. Akkor idestova olyan négy éve rajzolgattam bele a nagy semmibe, és Petyával is párszor dumáltunk már, hogy szövetkezni kellene. Megláttam ezt a pályázat, felhívtam Petyát, és abban maradtunk, hogy eh, mér ne, beküldeni nem fáj. Ötleteltünk egy rövidet, mindkettőnknek előkerültek régi, fiókban nyugvó gondolatai, amiből összesakkoztuk az alapot, aztán lesz ami lesz alapon megpályáztuk (itt tartom helyénvalónak megjegyezni, hogy a pályázatra beküldésre szánt példaoldal – ami a végleges képregényben is szerepel – a leadási határidő előtt két órával született, némileg rohamtempóban). Nagyon, hangsúlyozom, NAGYON meg voltunk lepve, hogy a három befutó közé kerültünk. Az ünneplés estéjéről készültek ugyan fényképek, de ezeket soha nem fogjuk megosztani, még egymással sem.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Hát ez sajnos megint kapacitás kérdése. Amennyiben az embernek van családja, régi barátai (illene lecserélni őket?), munkája, satöbbi, nagyon nehéz folyamatosan a neten lógni, illetve mindenféle rosszarcú képregény-alkotókkal és a holduvarukkal kapcsolatot fenntartani. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy az itthoni képregényes közösség nagyon barátságos és befogadó, kiváló példa erre a Tomster kezdeményezéséből induló karácsonyi allstars cucc, ami szerintem kurva jól sült el. Summa summarum: nagyon kevés embert ismerek személyesen és nagyon kevés időm/erőm van arra, hogy bratyizzak, ugyanakkor van egy olyan benyomásom, hogy ha bárkivel leülnék meginni egy sört a „többi szereplő” közül, nem lenne rossz este az!

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Nagyon rossz embert kérdezel, mert bármi, ami velem ezen a téren történt, az az elmúlt két évben volt. Oks, ott voltam még anno az első képregényfesztiválon, azóta a pionírhangulat mintha tényleg alábbhagyott volna, de az is lehet, hogy csak én lettem öregebb. Itthon a képregénynek valószínűleg soha nem lesz nagy kereslete, de amíg van lelkes underground (márpedig van, és az underground mindig lelkes), addig minden résztvevőnek megéri szerintem.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Ezt nagyon nehéz belőni, mert konkrét mutatók soha nincsenek, de persze ezek mind csak segítenek, a megjelenési lehetőség és az olvasókkal való ilyen-olyan kapcsolat nyilván nem jelentenek hátrányt. A Knet hatalmas olvasottsága mellett információs és (ingyen – nagyon nem mindegy) reklámlehetőséget nyújt, a kritikákról és ismertetőkről nem is beszélve, a különböző képregényes rendezvények pedig ha nem lennének, akkor a kezdő itthoni alkotók akár el is áshatnák magukat, mert hol máshol jelennének meg érdeklődő közönség előtt?

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Tisztában vagyok vele, hogy sokan kritizálják az Alfabétát, és részben jogosan teszik, hiszen valahol arról van szó, hogy egy itthon eleve perifériára szorult műfajról mond véleményt ennek a műfajnak egy még szűkebb szegmense, ugyanakkor úgy gondolom, tudni kell helyén kezelni, éspedig az itthoni képregényes élet fellendítését célzó EGYIK törekvésként. Lehet vitatkozni azon, hogy van-e itthon egyáltalán képregényes élet, de ha szeretnénk, hogy legyen, akkor miért ne fogadhatnánk el (sőt, örülhetnénk neki), hogy van törekvés ennek a belső értékelésére, még ha kiforratlan módon is (pláne, hogy az egész szcéna úgy, ahogy van kiforratlan)? Nyilván nem kell mérvadónak tekinteni, mint ahogy a filmrajongó sem tekinti többnyire mérvadónak az Oscar-t vagy akármit, ettől függetlenül szerintem az Alfabéta puszta létezése jelzésértékű, és ha hirtelen megszűnne, hát, kicsit döglöttebbnek érezném a magyar képregényt.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem vagyok tag, és az átlag külsős érdeklődőnél többet nem is tudok róluk. Bár személy szerint nem érzem szükségét, hogy bármilyen csoporthoz tartozzam, csak az Alfabéta kapcsán leírtakat tudom visszaköhögni: lehet itten elitizmust és elkülönülést kiabálni, de jelen helyzetben bármi, ami valamiféle szervezettséget próbál létrehozni hazai berkekben egyrészt csak egészséges, természetes törekvés az önmeghatározásra, másrészt meg vázz, legalább van valami.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Ide tényleg csak ordas közhelyeket tudnék beidézni. Nem dacos pesszimizmusból mondom, de tényleg az a benyomásom, hogy itthon soha nem lesz normális képregénykultúra, kár a szóért. Az elmúlt években akadt ugyan némi szolid, távolságtartó érdeklődés a nagyközönség részéről, de kötve hiszem, hogy csak ennyitől ez az itthon nulla hagyománnyal rendelkező műfaj hirtelen gyökeret fog verni, ez a vonat nagyon régen elment. Nem is feltétlenül arról van szó, hogy az emberek gyerekesnek vagy komolytalannak tartanák a képregényt, elég csak megnézni a mozik átlagkínálatát, de minek lapozgatna bárki egy huszoniksz oldalas füzetet, mikor hasonló pénzért ezerszer durvább és könnyebben emészthetőbb vizuálorgiát kap a moziban vagy a playstation előtt.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Amennyiben csinos, bájos, okos hölgyekre gondolsz (én is, folyton): kurva sok Nick Cave-et és Tom Waits-et idéznék, a direkt ilyen helyzetekre fenntartott rekedt hangomon beszélnék, valamint általában próbálnám azt a benyomást kelteni, hogy a) imádom őket (mint ahogy tényleg), valamint b) a szétcsúszott, cinikus burok mögött aranyszív lakozik, csak tudni kell odáig eljutni.
- Amennyiben szőrös, harmincas geek férfiakról van szó: nem állok szóba velük, tükröm nekem is van.

- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Akadnak. Ha valaki most megdobna három-négy évre elegendő pénzzel, akkor letenném a pici seggemet, és végre tető alá hoznám olyan 1000-1200 rajzolt oldalban azt a fantasy sztorit, ami tizenegy éves korom óta nem hagy békén, és ami valószínűleg én vagyok. De már az is elég lenne, ha Stromfeld történetét végig tudnám mesélni.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- John Constantine vagy Joker, your choice. Voltaképpen mindketten ugyanarról szólnak.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Magamtól: hová mész, Iv?

Kritika a Geekzen a Stroboscopáról és a Bábel verméről.
Az Alfabéta-díjas Stroboscopa elolvasható teljes egészében itt.
A Bábel vermének munkanaplója.
Mindkét képregény megvásárolható a Komikonban vagy a Comicsinvest webboltjában.

Judge Dredd - America

Dredd bíró, a brit képregények elsőszámú antihőse már 32 éve üvöltözi, hogy „Én vagyok a törvény!”. A gigantikus méretű állal megáldott sisakos törvényosztó népszerűsége mit sem csökkent azóta, hogy 1977-ben, a frissen induló 2000 AD képregény-antológia második számában bemutatkozott, akkor még fekete-fehérben. Dredd bíró történetei az évek során megszámlálhatatlan kiadást értek már meg, ember volt a talpán, aki bírta követni a kiadóváltásokat, az újraközléseket, az újságokban megjelent comic-stripeket, vendégszerepléseket, gyűjteményes köteteket, novellákat. Dredd egyébként a mai napig szerepel a 2000 AD lapjain, de 1990 óta saját Megazin-ja is van, és persze kötetekben is publikálják a jól sikerült történeteket. De mielőtt továbbmennénk, azok számára, akik eddig a sötétben éltek a karaktert illetően, vagy csak a (Stallone miatt) félresikerült 95-ös filmből ismerik, jöjjön egy kis gyorstalpaló Dreddológia.

A törvény és rend futurisztikus őre eredetileg három ember, név szerint John Wagner író, Carlos Ezquerra rajzoló és Pat Mills szerkesztő közös gyermeke, akit Piszkos Harry, a Death Race 2000 című film plakátján látható egyik karakter (David Carradine Frankensteinje) és Sylvester Stallone alapján alkottak meg, a nevét pedig egy 60-as évekbeli reggae dal címétől kölcsönözték.

Bár hagyományos megfogalmazás szerint a sci-fi zsánerbe sorolhatjuk, Dredd bíró világa tulajdonképpen (sok más brit képregényhez hasonlóan) a Thatcher korszak szüleménye és ezáltal annak kritikája is, de ha továbbmegyünk, akkor a fasizmus és a mindenkori elnyomó, totalitárius diktatúrák szatírájának is felfoghatjuk. A bizarr humor, a nyers brutalitás, az aktuálpolitikai áthallások, valamint a meglehetősen bizarr szereplők és helyzetek egyaránt jellemzőek rá, mint ahogyan a hagyományos, és az abszurd humorral tálalt, olykor kimondottan groteszkbe hajló történetek is.

Népszerűsége is valószínűleg ebben a sokszínűségében rejlik, és persze azokban a tehetséges brit alkotókban, akik az elmúlt több, mint három évtized során tehetségük legjavát adták hozzá a Dredd mitológiához. (Csak pár név a tablóra: Garth Ennis, Alan Grant, Grant Morrison, a rajzolók közül pedig a zseniális Simon Bisley, Brian Bolland vagy Steve Dillon.)

Joseph Dredd a távoli jövő egyik megapoliszának, az USA egész nyugati partját felölelő Mega-City One-nak a rettegett bírája, aki egy személyben a hatóság, a törvényhozás és az ítéletvégrehajtó is. Dredd egy erősen sarkított igazságosztó hős, ha úgy tetszik egyfajta szuperhős paródia, akinek a legnagyobb erőssége talán pont az, hogy alig van benne valami emberi. A szenvelgős amerikai jelmezesekkel szemben Dredd ugyanis sohasem moralizál, és nem támadnak erkölcsi aggályai sem, de még a lelkiismerete is csak meglehetősen ritkán szokta furdalni. Aki bűnt követett el, az ott helyben meg is kapja tőle méltó büntetését, és ha a delikvens van olyan balga, hogy esetleg megkérdőjelezi a kiszabott ítéletet, akkor ezek után jó eséllyel számíthat még jelentős halmazati büntetésre is. A bírák ennek a rendőrállamnak az oszlopai, akik a legkisebb vétséget sem hagyják megtorlatlanul, és Dredd mindközül a legrosszabb, a leghírhedtebb. Olyannyira megszállottja a bűnüldözésnek és a rend betartatásának, hogy a képregény történelme során még egyszer sem láthattuk nem hogy civilben, de még a sisakja nélkül sem (a szemeket eltakaró sisak egyébként egyértelműen Jusztícia metafora hivatott lenni). De Dredd disztópikus világában nem csak emberek, hanem mindenféle poszt-apokaliptikus mutánsok, genetikai selejtek és egyéb ismeretlen eredetű bizarr kreatúrák is sértik a rendet és törvényt, elegendő munkát adva ezzel hősünknek.

A Judge Dredd képregényekről szerencsére elmondhatjuk, hogy általában véve egy erősen magas átlagszínvonalat képviselnek, és bár a történetek sokfélesége miatt bátorság és felelőtlenség is ilyet kijelenteni, de általában úgy tartják, hogy a John Wagner tollából származó America a valaha írt legjobb Dredd sztori. (Az olvasók szavazták meg, de az írók, szerkesztők és a kritikusok is egyöntetűen ez mellett tették le a voksukat. És nem utolsó sorban maga a szerző is ezt tartja a kedvencének.) Közel sem olvastam mindet, hogy ezt megerősítsem vagy cáfoljam, de az biztos, hogy ez az egyik legjobb, legizgalmasabb és legmegindítóbb képregény történet, amivel eddig Judge Dredd cím alatt találkoztam. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az évekkel később készült, és a fő sztorit kiegészítő két folytatás is hasonlóképpen színvonalas lett, akkor elmondhatjuk, hogy a komplett America-saga legalábbis egy erősen ajánlott olvasmány.

Az America történetek a több éven, sőt évtizeden áthaladó eposzi méretű Democracy sztori vonal részei, bár a történetek között inkább csak tematikai összefüggés van, így az America tökéletesen érthető és élvezhető önmagában, az előzmények és utózöngék ismerete nélkül is.

America
Eredeti megjelenés: Judge Dredd Megazine 1 - 7 (1990)

A Judge Dredd Megazin első számával debütáló America egy visszaemlékezés formájában elmesélt tragikus szerelmi történet, két ember közösen induló, majd szétváló, és végül szokatlan módon újra összefonódó sorsáról.

America Jara és Bennett Beeny együtt nőttek fel Mega-City One blokkjai között. A bevándorlók gyermekeként megszületett kislány az akkor még a lehetőségek és a szabadság hazájának tartott ország után kapta az America nevet. A két fiatal kezdettől fogva két nagyon különböző jellem. A lány cserfes, harcias, öntudatos, míg a fiú a félénk, szürke egér típus, aki mellesleg plátói szerelmet táplál a lány iránt. Középiskolás korukra a rendszerből kiábrándult America a demokrácia kiharcolásáért küzdő harcos aktivistává érik, Beeny pedig az énekes-komikus karrierjét építgeti. Az iskola elvégzése után az útjaik különválnak, majd a fiúból sikeres és gazdag előadóművész válik, és idővel a kapcsolatuk megszakad. Évekkel később Beeny az utcán szembetalálja magát America-val, de idejük nem marad a nosztalgiázásra, mert a következő pillanatokban lövöldözés tör ki az utcán, ami után a helyszínre érkező bírók holtan, Beeny pedig szétlőtt torokkal marad ott az utca kövén. A férfit túléli, az orvosok pedig összerakják (mesterséges hangszálakat kap, de az énekesi karrierjének így is vége), és a kihallgatás során Dredd bírótól megtudja, hogy a Total War nevű terroristasejt egyik akciójának a tűzvonalába került. Az összezavarodott Beeny nem árulja el, hogy gyermekkori barátja is a terroristák között volt. Később America meglátogatja Beeny-t az otthonában, és az együtt eltöltött kellemes éjszaka után a lány pénzt kér tőle. Méghozzá robbanóanyagra, amivel egy jelentős szimbólumot, konkrétan az amerikai Szabadságszobrot akarják felrobbantani.  Beeny nem csak óriásit csalódik, de ezután egy súlyos döntést kénytelen meghozni: teljesítse élete szerelmének kérését, vagy árulja el a lányt, és jelentse fel a bíráknak?
Természetesen az ilyen választás sosem jelenthet boldog befejezést, de az események konklúziója után még vár ránk egy igazán meglepő fordulat, amit a folytatások további taglalása miatt kénytelen vagyok leírni, de csak azután, hogy elé írtam azt, hogy

SPOILER

Bár America Jara végül meghal, Beeny átülteti az agyát a lány testébe, hogy megőrizzen valamit szerelméből. A női testbe költözött Beeny így továbbra is énekelhet, de ettől fogva már csak szomorú dalokat.

SPOILER VÉGE

Wagner (aki nem csak, hogy Dredd egyik atyja, de egyben a legtöbb és legjobb Judge Dredd történeteket is jegyző író) ebben az igazán intelligens és átgondolt politikai love-storyban megtalálta a tökéletes egyensúlyt az érzelmes, az izgalmas és a fordulatos között, és közben arra is odafigyelt, hogy a politikai üzenete is átjöjjön, anélkül, hogy azt erőszakosan a szánkba rágná.
Az alapgondolat az, hogy nincs tökéletes társadalom. Az elnyomó rendszer ugyanannyira rossz, mint a szigorú vezérelvek nélküli demokrácia, ami csak illúzió egy olyan világban, ahol 400 millió ember zsúfolódott össze egy elszigetelt nagyvárosban, és ahol a bűnözési ráta emiatt sohasem látott magasságokba szökött. A demokráciát pedig nem lehet félelemkeltéssel és erőszakkal kivívni, hiszen bár a cél valahol nemes, de az alkalmazott eszközöknek köszönhetően ezek a forradalmárok semmivel sem jobbak, mint az elnyomó hatalom, ami ellen elvileg harcolnak. Dredd és a bírák pedig bár ezt a fasiszta rendőrállamot képviselik, de a radikális módszereikre valahol mégis csak szükség van a teljes káosz és összeomlás elkerülésére, az ártatlan állampolgárok védelmére.
Nem elég, hogy Beeny-nek csalódnia kellett az életében újra felbukkanó barátjában és persze egyben szerelmében, de még ennek a két erőszakszervezetnek a kereszttűzébe is kerül, hiszen választania kell. De nincs jó választás, ő ennek a felállásnak mindenképpen a vesztese lesz. Hiszen ha az érzelmeire hallgat, akkor ő maga is terroristává válik, ha a józan eszére, akkor viszont áruló lesz, és ráadásul azt az embert árulja el, aki a számára a legfontosabb.

Meglepő módon az állítólagos legjobb Judge Dredd történetben maga Dredd alig szerepel, alkalmi jelenléte is inkább emblematikus, nem meglepő módon a regnáló hatalmat képviseli, ezzel bizonyos szempontból ő a legfőbb ellenség, a történet negatív szereplője. Pedig Dredd csak úgy viselkedik, ahogy azt megszokhattuk, sőt, el is várnánk tőle. Őt az okok, Beeny személyes dilemmája nem érdekli, ő csak a kötelességét végzi, és példát akar statuálni a terroristák megölésével. Alakja mégis attól válik démonivá, hogy ezúttal egy külső szemlélő, egy emberi érzelmekkel rendező civil szemén keresztül látjuk őt, és mivel Beeny narrációja által sokkal személyesebben éljük át a történteket, így Dredd érzelemmentes hűvössége ezúttal kicsit sem imponál nekünk, lévén nem neki szurkolunk.

Wagner kiváló ütemérzékkel megírt, szomorkás történetét Colin MacNeil gyönyörűen festett képei töltik meg élettel. A sokszor karikatúraszerű alakok, az érdekes festésnek köszönhetően néhol egyenesen 3 dimenziós hatásúakká válnak, a csodálatos neonszínek pedig tetszetős futurisztikus, kissé cyberpunk-ízű megapoliszi hangulatot teremtenek.

America II: Fading of the light
Eredeti megjelenés: Judge Dredd Megazine Vol.3 # 20 - 25 (1996)

Mivel egymáshoz történetileg kapcsolódó folytatásokról van szó, ezért a továbbiakban már elkerülhetetlen a SPOILERezés, így azt nem is jelzem már külön, tessenek óvatosan tovább olvasni.

A hat évvel későbbi folytatásban az első rész végén kialakult bizarr helyzet tovább bonyolódik. A néhai America testébe költözött Beeny haldoklik, nem képes életben maradni a felvett testben, egy újabb agyátültetést pedig nem élne túl. Időközben terhes lett (tulajdonképpen saját magától), a kislányának pedig az anyja után az America nevet adta. A végnapjait élő énekest otthonában meglátogatja egy bizonyos Victor Portnoy nevű kritikus, aki szintén annak a Total War nevű terrorista szervezetnek a tagja, melynek soraiba egykoron America is tartozott. Portnoy azt akarja, hogy Beeny egy díjátadó ünnepségen robbantsa fel magát, mondván hogy ő már úgyis félig halott és hogy ezzel legalább jóváteheti egykori árulását, amely America és több terrorista életébe került. Beeny ezt természetesen visszautasítja, de ekkor a terroristák elrabolják a kislányát, hogy rákényszerítsék az akcióra.

A folytatásban visszaköszön az előző rész alapdilemmája, vagyis Beeny-nek ismét a terroristák és a bírók között kellene választania. A női testben élő férfi idő közben nem csak testileg, de lélekben is tönkrement. A lelkiismerete azóta sem hagyja nyugodni, ráadásul amíg a terroristák árulónak tartják, addig a bírák pedig terroristának (az egyik bíró még a segítségnyújtást is megtagadja tőle, amikor egy sikátorban megtámadják). Mivel a fokozatosan romló egészségi állapota miatt jószerivel magatehetetlen, és mivel a terroristák sem hagytak neki túl sok választást, ezért végül kénytelen azokhoz fordulni, akik egyszer már őt is elárulták.

Az első részben egyfajta egyensúly állt fent a Beeny-t kísértő két oldal között (az ő szemszögéből a terroristák és a bírák egyaránt a rosszat képviselték), addig mostanra a mérleg nyelve már egyértelműen a bírák felé mozdult el. Ők most nem a diktatúra képviselői, hanem csak egyszerű anti-terrorista csoportként vannak jelen a történetben, így azt is mondhatni, hogy előléptek jó fiúkká.

Az America II: Fading of the light rövidebb, és ezzel együtt dinamikusabb egy történet, a befejezése pedig a korábbinál is harsányabb. Megőrizte az előzmény keserű alaphangulatát, bár Wagner némi fekete humort azért most már csempészett bele. Beeny narrációja is kissé megritkult, így a hangvétele már kevésbé személyes, de ettől függetlenül a dramaturgia szempontjából továbbra is egy rendkívül izgalmas és feszült történettel van dolgunk.

Bár ezek a rajzok is Colin MacNeil keze munkáját dicsérik, azok csak nyomokban emlékeztetnek az első történetben látottakra. Nem csak azért, mert a képek ezúttal nem festettek, hanem mert a stílus is megváltozott, sajnos hátrányára. Kevéssé kidolgozott, elnagyolt vonások és tompa színek jellemzik MacNeil hat évvel későbbi munkáját. A karakterek arca egy kezdő Steve Dillon-ra emlékeztetnek, de annak minden egyedisége nélkül. Szerencsére a történet sodrása segít átsiklani ezen az esztétikai hibán.

America III: Cadet
Eredeti megjelenés: Judge Dredd Megazine #250-#252 (2006)

Ha az első rész egy szerelmi történet volt, a második pedig egy politikai túszdráma, akkor a Cadet leginkább egy hagyományos rendőr krimi mintáját követi, ugyanis az egész cselekményt egy jól felépített nyomozás köré épül.

Az előző rész végén láthattuk, hogy a kis America a bírókat képző akadémiára került, hogy biztonságban legyen a Total War-tól. A lány közben felnőtt, és kadétként azt a vizsgafeladatot kapja, hogy hajtson végre egy nyomozást. America megvizsgálva a szülei aktáit arra gyanakszik, hogy a díjátadón történt terroristatámadásnak nem Portnoy volt az értelmi szerzője, hanem valaki más akarta, hogy Beeny felrobbantsa magát. A lány ezért azt az embert kéri fel mentorának, aki jól ismeri a szüleivel kapcsolatos ügyeket, vagyis Dredd bírót.

America anyjától örökölte magabiztosságát és harciasságát, de ugyanakkor most már anyja tökéletes ellentétjévé is vált, hiszen nemcsak az oly gyűlölt rendszer kiszolgálója és eszköze lett, hanem történetesen azoknak a soraiba tartozik, akik ellen anyja egykoron ádáz harcot vívott, és akik végül a haláláért közvetlenül felelősek. A bírókhoz hasonlóan rideg és kemény növendék lett belőle, így aztán ő az akadémia egyik legkiválóbb tehetsége is, még Dredd is meghajol a lány állhatatossága előtt. America a nyomozás során fokozatosan fedi fel a támadás mögött húzódó titkokat, Dredd, a rettegett bíró pedig többnyire csak America után sepreget, míg a munka dandárját a lány egymaga végzi.

A legrövidebb, és ezért a legsűrűbb szövésű történet már hangulatában és tartalmában sem hasonlít az előző kettőre. Ez alkalommal már nem csak az időpont, de a főszereplő személye is megváltozott. Ebben a történetben a politika már nem sok szerepet kap, és az érzelmeknek sincs sok helye. Az a bizonyos mérleg pedig végleg a bírák oldalára dőlt el, hiszen a történet nagyrészt az ő nézőpontjukból zajlik. A Cadet már inkább csak egy extra ráadás, egy plusz érdekesség, az előző két történethez csak keveset ad hozzá, de ettől függetlenül is rendkívül izgalmas olvasmány.

Colin MacNeil ezúttal nem kísérletezett, a második America történetben látható szürke, unalmas, de a célnak attól még tökéletesen megfelelő rajzokat használta itt is, bár a részletek kidolgozásából most jelentősen visszavett.

Kétség kívül egy remekül megírt történet az America, különösen az első része, de az csak a folytatásokkal együttesen válik igazán egésszé. Hogy a legjobb-e? Ezt nehéz megmondani, mert egy egészen szokatlan hangvételű történet született Wagner tollából, ezért nehéz is a többihez mérni. Valószínűleg eddig egyetlen Judge Dredd képregényben sem lett még a politika ennyire mélyen érintve, és egyetlen Judge Dredd történetben sem tapasztalhattunk ennyi emberi érzelmet, és talán még az sem fordult elő, hogy Dredd bíró neve ennyire csak a stáblista végére fért volna fel. Éppen ezért lehet, hogy az acélkemény és kíméletlen Dredd-et kedvelőknek kevésbé, a kicsit emberibb, több réteggel rendelkező történeket kedvelőknek viszont annál jobban fog tetszeni. Elolvasni viszont mindenkinek érdemes.

Előadás a Kis herceg képregényadaptációjáról a Francia Intézetben

A 2008-as év képregényes eseménye Franciaországban vitathatatlanul Saint-Exupéry Kis hercegének Joann Sfar (Torony, A rabbi macskája) által feldolgozott képregényadaptációja volt, ami jelentősen megosztotta az eredeti művet szent iratként kezelő közvéleményt. A kultúresztétikai-irodalmi kereszteshadjárat során sokan vesztek oda, a Herceg (fővesztés terhe mellett most már csak így emlegetendő) azonban győztesen tért vissza, sőt: belovagolt Magyarországra is a Vad Virágok Könyvműhely színeiben. Az alábbiakban a megjelenés kapcsán november 12-én, a Francia Intézetben folytatott beszélgetés olvasható (terjedelmi okok miatt kissé megkurtított formában) a két meghívott vendéggel, Dunajcsik Mátyással (költő, író, műfordító) és Bayer Antallal (fordító-szerkesztő, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének első elnöke, a hazai képregényes szakélet ismert alakja).

Kérdés (K): A klasszikus regényekből készült képregényeknek hagyománya van Magyarországon. A képregényadaptációk mennyire változtathatják meg, ha egyáltalán ez lehetséges, az olvasási szokásokat itthon, illetve mennyire vannak jelen ilyen képregényadaptációk a frankofón képregénypiacon?

Bayer Antal (BA): A képregény az 1950-es években a megtűrt kategóriába tartozott, csak úgy tudott megjelenni, hogy Gugi Sándor és Cs. Horváth Tibor eladta az ötletet, miszerint az amerikai Classics Illustrated mintájára, ismeretterjesztés gyanánt és az irodalom népszerűsítésére, rendes szocialista képregényeket, képregényadaptációkat lehetne kiadni. Ezek a művek eredetileg valóban oktatási célokat szolgáltak. Franciaországban kissé más a helyzet, ott ritkábbak a regényadaptációk és lényeges különbség, hogy az a fajta adaptáció, amit mi megismertünk, az sokkal inkább zanzásítás, hiszen pár száz oldalból pár tíz oldal születik, míg a franciáknál inkább újragondolást és valódi átdolgozást jelent, ami a Kis herceg esetében is látható, a képregény vastagabb, mint az eredeti mű.

K: Noha legtöbben valószínűleg tisztában vannak azzal, hogy ki Saint-Exupéry és mi a Kis Herceg, de röviden bemutatnád a szerzőt és a művet?

Dunajcsik Mátyás (DM): Saint-Exupéry mitikus figurája a francia kultúrának és irodalomnak, ami bizonyosan kapcsolatban van azzal, hogy az élete is meglehetősen mozgalmasan alakult. Egy francia kisnemesi családban született és a repülés igen hamar a szenvedélyévé vált. A II. világháborúban, 1944-ben tűnt el küldetés közben és az utóbbi években találták csak meg a repülőgépének roncsait. Erre a küldetésre is csak csökönyösségének köszönhetően indulhatott el, mert olyan öreg volt és annyiszor lezuhant már, hogy úgy kellett besegíteni a pilótafülkébe. A Kis herceg teljesen különálló helyet foglal el az életművében, hiszen ő a légiposta úttörő alakja volt, regényeinek nagy része is ezt a témát dolgozza fel és tulajdonképpen ezek a művei a Kis herceg elképesztő sikerének köszönhetően lettek elérhetőek, amit még amazóniai nyelvre is lefordítottak, aki pedig franciául tanul, az elengedhetetlenül bele fog botlani.

BA: Érdekességképpen még hozzátenném, hogy annak idején azért nem vették fel a tisztiakadémiára, mert a humán tárgyakból nagyon gyengén teljesített, sokkal inkább reál érdeklődésű volt, rengeteg találmánya van például, amiket szabadalmaztatott. Ezért is lehet, hogy nincsen neki igazából köze ahhoz az irodalomhoz, ami abban az időben született, hiszen ő inkább amolyan romantikus kalandhős volt és később a saját kalandjait vetette papírra.

DM: Még egy kiegészítés: bár úgy tűnik, hogy a Kis herceg teljes mértékben fikció, de több dolog visszaköszön az életéből, például amikor 1935-ben Saigon felé repült és a Szaharában kényszerleszállást hajtott végre, a kiszáradástól már hallucinált, mire egy beduin rátalált és megmentette, illetve arról is vannak feljegyzések, hogy egy vonatutazása alkalmával látott egy Kis hercegre hasonlító kisfiút.

K: Akkor talán rá is térhetünk Joann Sfarra, aki a frankofón képregényszakma talán jelenleg legismertebb kortárs alakja. Tudnál róla mondani néhány szót?

BA: Valóban a mai francia képregény kiemelkedő alakja Joann Sfar, nem ez az első magyarul megjelent kötete egyébként, hanem a Torony, amit saját maga írt, valamint A rabbi macskája, amít írt és rajzolt is. 1971-ben született Nizzában és egészen különleges a családi háttere, mert mindkét szülő zsidó, de a mama egy litván zenészcsaládból érkezett, a papa pedig tunéziai származású. Édesanyja három éves korában meghalt, ezért is volt rá nagy hatással a Kis herceg, mivel ezt sokáig titkolták előtte, azt mondták, elutazott. A legproduktívabb francia szerző és képregényrajzoló, elvégezte a szépművészetit, képzett grafikus és egészen hihetetlen mennyiségű sorozatot kezdett el egyedül vagy kollégákkal együtt. Többnyire ő ír és mások rajzolnak, annyi ötlete van, érdekli a zsidó nép története, a Donjon-ban egy fantasy világot dolgozott ki, a Socrate, le demi-chien a görög mitológiát és filozófiát használja fel, jelenleg pedig filmet rendez Serge Gainsbourg életéből, ami januárban kerül a francia mozikba.

K: Joann Sfart a Saint-Exupéry örökösök kérték fel arra, hogy készítsen egy képregényadaptációt a Kis hercegből, sőt, arra is engedélyt kapott, hogy megváltoztassa az eredeti szöveget, ő azonban ezt nem akarta, a szöveg nagyrészt az eredetit követi. Hogyan viszonyul az adaptáció szövege az eredetihez képest, illetve annak fordítása a klasszikus Rónay-fordításhoz?

DM: A szövegek nagyon nagy százaléka átkerült ebbe a képregényadaptációba, de nagyon sok minden változott is, ami a két médium különbözőségével magyarázható. A narráció és a leírások jó része a képregény eszközeivel került bemutatásra, valamint szerepelnek benne olyan jelenetek, játékok, amik egyértelműen Sfar találmányai, mint például amikor a saját cigarettájának a füstjével beszélget Saint-Exupéry, és a füstkígyó közli vele, hogy igazán nem kellene dohányoznia egy olyan történetben, amit kisgyerekek is olvashatnak. Ami a fordítást illeti, volt ugye a 70-es években elkészült nagyon szép magyar nyelvű Rónay György-féle fordítás, de a nyelvezetében már sok olyan dolog van, amely most már némileg porosnak hat, ezért a kiadóval úgy döntöttünk, hogy nem rekonstruáljuk ezt a fordítást az adaptációra viszonyítva, hanem teljesen újrafordítjuk a szöveget. Ez nem értékítélet természetesen, hiszen ha arról beszélünk, hogy újrafordítunk valamit, azt nem feltétlen azért tesszük – bár ez is előfordul -, mert nem jó a fordítás, hanem mert a nyelv folyamatosan változik, ezért a legtöbb művet időtől-időre újra kell fordítani, hogy frissen és működőképesen szóljon.

BA: Az nem lehet, hogy a Rónay-fordítás irodalmibb, mint Saint-Exupéry eredeti szövege?

DM: Igen, a magyar műfordításnak van egy kialakult műfordítói nyelve, ami rengeteg 60-70-es években készült mű fordításán jól látható, ezek a szövegek sok olyan fordulatot tartalmaznak, ami a mai beszélt nyelvben már nem létezik. Igazából ehhez a képregényformátumhoz sem illett volna egy régiesebb szöveg, különösen, hogy az eredeti francia nagyon letisztult és egyszerű, én pedig különösen vigyáztam arra, hogy valóban megszólalásnak tűnjenek azok a dialógusok, amik belekerülnek a buborékba. További különbség volt például, hogy a Rónay-féle változatban a Kis herceg és a rózsa tegezik egymást, erre valószínűleg azért volt szükség, mert annak idején gyerekkönyvként pozícionálták a művet, nálunk azonban, ahogy a francia szövegben is, magázódnak egymással.

K: Az adaptáció gondolata már Franciaországban is nagy felhördülést váltott ki, ráadásul itt nem csupán egy regény, de egy illusztrált regény adaptációjáról van szó. Mi a különbség a kettő között, van-e egyáltalán létjogosultsága az adaptációnak ebben az esetben?

BA: Erre azt mondhatjuk, hogy mindig van és soha nincs. Az adaptálás alapvetően mindig egy újragondolás, nem pedig szolgai adaptáció, amit mi idehaza ezen értünk, sok szöveggel és kevés illusztrációval: a közismert anekdota szerint Cs. Horváth Tibor megírta a szöveget, majd megmutatta Zórád Ernőnek, hogy a kihagyott helyekre lehet rajzolni. A képregény ugyanolyan önálló médium, mint egy regény, legyen az akár illusztrált regény, ugyanakkor mint ahogy a film, a képregény is vizuális, tehát a leíró részekkel nem kell foglalkoznia, a Moby Dick eredetijében például hosszú oldalakat szentelnek a halászok felszerelésének, míg a filmben ehhez elég egy snitt, a képregény pedig nyilván a saját eszközeit használja. Az, hogy érdemes-e valamit képregénnyé adaptálni, mindig vitatott, a Watchmen esetében a képregény szerzője, Alan Moore tiltakozott a vászonravitel ellen, azzal érvelve, hogy ha film formában akarta volna elkészíteni, akkor filmet csinált volna, ez a történet csak képregény formátumban működőképes. A Kis hercegnél a legfontosabb különbség az eredeti és az adaptáció között, hogy a képregényben megjelenik maga Saint-Exupéry, ami igen bátor lépés volt, ugyanakkor ez jelzi, hogy valóban újragondolásról van szó, és Sfar egy új művet hozott létre.

DM: Ugyancsak fontos eltérés, hogy míg Saint-Exupéry több szereplőt csak sematikusan ábrázolt, addig a képregényben mind antropomorf alakot öltenek, a rózsa például nála nő-virág hibrid, mások pedig modernizálva lettek, az öltönyös üzletember itt szkafanderes sci-fi karakterré változott.

K: Mindketten fordítottatok már képregényt, milyen nehézségekkel találkoztatok eközben, amivel egy regény esetében nem kerültetek szembe?

BA: Alapvető különbség, hogy egy képregénynél, de egy filmfeliratnál is, meg van adva, hogy mekkora lehet a szöveg. A buborékot nem lehet megnövelni, de nem is lötyöghet benne a szöveg, míg egy irodalmi fordítás során az a szabály, hogy ha valamit egy mondatban nem tudsz megoldani, a következőben megteheted. A képregényben ez nem működik, a szöveg és a grafika folyamatos interakcióban vannak egymással.

DM: Ehhez én is csatlakoznék, a francia nyelvnél ez különösen kiütközik, egy egyszerű példánál maradva a „Mi ez?” kérdés magyarul hat leütés, míg franciául a „Qu’est-ce que c’est?” húsz leütésből áll. A képregény esetében szinte minden egyes panelt önálló műként kell megalkotni.

BA: Az amerikai képregényeknél nagyon gyakori, hogy egy szereplőnek több megszólalása van egy panelen belül, ezen belül is feldarabolhatják a mondandóját, például WHAT – DID – I – SAY?, négy buborék, itt nagyon keményen meg kell dolgozni, hogyan helyezzük el bennük a magyar szöveget.

K: Joann Sfar a manga, az amerikai comic és az európai képregény szintéziseként határozta meg a képregényadaptációját. A Jack Kirby-féle hatos panelelrendezés és a manga eszköztára miként jelenik meg a műben?

BA: Ez egy nagyon hagyományosan megrajzolt képregény, Sfar nagyon gyakran használja ezt a panelelrendezést, ez egy tudatos döntés, amivel feladja a képregény egy olyan eszközét, ami semmilyen más médiumban nincs jelen: jelesül a panelek méretének és elhelyezésének variálhatóságát. A manga hatást én kevésbé érzem, Sfar itt arra célzott, hogy mennyire lelassítja a cselekményt, de ha jobban belegondolunk a kisregény tempója is elég lassú, itt inkább hű maradt az eredetihez. Ahol viszont használta ezt a dilatációt, ott nagyon ügyesen alkalmazza, például a képregény vége sokkal hatásosabb, mint a regény befejezése.

K: Mennyire látjátok úgy, hogy a Kis herceg esetében ugyanazt kapjuk az adaptációtól, mint az eredetitől, mennyire változott a mondanivalója, ha változott egyáltalán?

DM: Fenntartva azt a véleményemet, hogy két különböző médiumként nem szabad számon kérni az egyik verzió sajátosságait a másik verzión, szerintem teljesen sikeres adaptációról beszélhetünk, hiszen Sfar úgy tudott újat hozzáadni az eredeti mitológiához, hogy az eredeti nem sérült. Érdemes még megemlíteni, hogy a maga műfajában a Kis herceg olyan, mint például a Casablanca a film noir-ok között, egy bizonyos oldalról nézve mindkettő maga a modorosság, de ez azért van, mert annyira klasszikussá váltak ezek a szövegek, hogy minden modorosság azért modorosság, mert erre akar hasonlítani. Ebből a szempontból a Kis herceg valóban szinte szent szöveg, ami felette áll az ilyen kategóriáknak és a Sfar-adaptáció valami nagyon hasonló dolgot ért el autonóm módon a saját területén belül.

BA: Én úgy gondolom, hogy Saint-Exupéry naiv író, ahogy a festészetben is vannak naiv festők, úgy ő nem egy képzett író, bár remekül ír, nyelve egyszerű és könnyen olvasható, de az irodalmi szokásokkal nincs igazán tisztában. Épp ezért a Kis herceget imádni vagy utálni szokás, de én úgy gondolom, hogy Sfar mindkét irányban tompított a dolgon, úgy nem fognak rajongani érte, ahogy az eredetiért és nem fognak olyan filozófiai mélységet látni benne, ugyanakkor akik nem szerették a regényt, azok ezt egy kicsit emészthetőbbnek fogják találni.

Geekz VS Képregénykiadók VI. - Fumax

Interjúsorozatunk (eddigi interjúalanyaink: Képes Kiadó, Vad Virágok Könyvműhely, Kingpin, Delta Vision és Pesti Könyv Kiadó) aktuális részében a Fumax kiadót faggatjuk műhelytitkokról, a kiadó működéséről, a megjelenések sikerességéről, a magyar képregényipar helyzetéről, személyes favoritokról és minden másról, ami éppen eszünkbe jut! A kérdésekre a képregényes berkekben jól ismert Németh "Vladi" Vladimir és a kiadó második embere, Koncz Ákos válaszol.

GEEKZ: Hogyan alakult meg a kiadó, honnan jött az ötlet?

VLADI: Több mint négy éve kezdtem el a képregényes bizniszt a Comicsinvest révén, akkor megismertem sok embert, akik itthon a képregényekkel foglalkoznak. A kiadó azért jött létre, hogy a Comicsinvesttel együtt, egymást erősítve működjön. A Sin City-re azért esett a választásom, mert az egy annyira nagy, a film révén nemzetközileg ismertté vált cím volt, amiről tudtam, ha kiadjuk, az presztízst jelent, ami révén más kiadókkal is könnyebb lesz tárgyalnunk. Első könyves kiadóként persze nem lett volna könnyű megjelenni vele, ha az ismerőseim nem segítenek, mert ha az ember licenszelni akar egy könyvet, és felveszi a kapcsolatot egy külföldi kiadóval, az első kérdés az, hogy miket adott már ki, és persze jön a kérés is, hogy küldjön belőle egy példányt. A film viszont olyan ismert volt, mondhatni kultikussá vált, ami mindenképpen segítette a könyv eladását.

ÁKOS: Én a második kiadvány – ami az első mangánk –, a Princess Ai megjelenése után kerültem a céghez, azóta dolgozok itt a „kiadó második embereként” (nevet).

GEEKZ: Honnan jött a kiadó neve?

VLADI: A Fumax név a „Fumetti-Manga Comic” kifejezésből származik, és bár nem rémlik, hogy rögtön tervbe voltak véve a mangák is, de a név alapján úgy látszik, hogy az elejétől fogva benne volt a fejemben a manga kiadás ötlete is…

GEEKZ: Milyen nehézségek merültek fel a kezdetekben?

VLADI: Eleinte nem sok tapasztalatom volt a könyvkiadásában, kezdve olyan kérdéseken, mint hogy milyen papírra nyomjuk a képregényeket, vagy kiszámolni, hogy milyen áron adjuk ki a őket… Egy rutinos róka sokat segített nekem, főleg a tárgyalásokban. Van evvel kapcsolatban egy érdekes történet is. Úgy nézett ki, hogy a Warcraft lesz az első manga (igazából manhwa), amit kiadunk. Megállapodtunk a jogtulajdonossal, az amerikai TokyoPop-pal, de csak szóban, még nem volt szerződésünk. Egy AnimeConon én be is jelentettem, hogy ki fogjuk hozni a Warcraftot, mert úgy tűnt, minden flottul megy. Érdekes módon azonban egy-két héttel később megírta a TokyoPop, hogy mégsem mi kaptuk meg a címet, hanem egy másik magyar kiadó, de nem mondták meg, hogy ki. Mi akkor nagyon haragudtunk, valami turpisságot sejtettünk a dolog mögött, de végül kiderült, hogy a másik kiadó teljesen korrekt módon szerezte meg a címet, ők is tárgyaltak korábban a TokyoPop-pal. Így végül a Princess Ai lett az első mangánk, ami szintén az amerikai TokyoPop tulajdonában áll. A Rozsomák pedig azért tűnt jó választásnak, mert a mangásokon kívül az X-Men-es történet miatt a Marvel-rajongókat is érdekelni fogja. Jól menő kiadvány is lett, sőt az egyetlen üzletileg igazán sikeres Marvel kiadványunk (a magyarországi Marvel-múlt ellenére a többi nem megy elég jól).

    
GEEKZ: Hogy álltok fumetti-vonalon?

ÁKOS: A Dampyr volt az első fumetti műfajú képregényünk, ezt több Bonelli-cím közül választottuk ki.

VLADI: A Dampyr végül nem lett igazán sikeres, sőt mondhatjuk, hogy ezek a kiadónk legsikertelenebb termékei. Kockázatos vállalkozás volt megjelenni vele, a Bonelli-kiadványok Olaszországon kívül talán csak egyedül Dél-Amerikában népszerűek, mindenhol máshol rosszul mennek. Hogy ennek mi az oka, máig sem tudjuk, mindenesetre ilyen olcsó kiadványok se akkor, se ma nem nagyon vannak a piacon. Úgy voltunk vele, hogy egy vámpíros horrorsztori, tulajdonképpen egy színvonalas, jól megrajzolt ponyva remélhetőleg érdekelni fogja az embereket. Ezer forintért száz oldal, körülbelül másfél órás olvasási idővel (ami több, mint egy átlagos mangáé) – ez igazán kedvezőnek mondható, mégsem lett sikeres.
 

GEEKZ: Az amerikai képregény-adaptációk sem lendítik fel az érdeklődést?

VLADI: Nem igazán, sőt annyira nem, hogy a Hellboy-filmre betárazott angol nyelvű Hellboy-kiadványokból egyetlen darabot tudtunk eladni a Comicsinvesten… Reméljük, hogy a Watchmen-nek majd nagyobb sikere lesz. Amerikában veszik, mint a cukrot – pedig ez egy igazán fajsúlyos képregény, szerintem sok vásárló csalódni fog benne – tavaly év végén hónapokig vezette az eladási listákat a könyvesboltokban, ahol azelőtt csak mangák voltak. A film után persze a 300 vagy a Sin City is képregény is jobban fogyott. De a Watchmen 20 éve jelent meg, és az, hogy most az eladási listák élére került, egyszerre örvendetes és vicces – igaziból az azért szomorú, hogy a kortárs amerikai képregényes világ nem tud kitermelni egy ekkora érdeklődésre számot tartó könyvet.

ÁKOS: A Watchmen mindig is jól fogyott, a Batman hatása is nagyon érezhető (itthon és Amerikában is). Az Iron Man után viszont nem volt nagy felbuzdulás, a Hellboy után meg egyáltalán nem. Ezek után nyilván nem mertük elvállalni a Hellboy magyar kiadását, és a Képes Kiadó is elállt tőle, aki szintén gondolkozott rajta. Pedig Vladi és én is képregény-rajongók vagyunk…

GEEKZ: Ez eddigre szerintem kiderült…

ÁKOS: … igen, talán kiderült (nevet), szóval mi is vérző szívvel hozunk meg egy ilyen döntést. Mérlegeltük a Hellboy fekete-fehér megjelentetését is, aztán elálltunk tőle, úgy nem lett volna értelme. Vigyázni kell nagyon, mivel jelenik meg az ember. Azért a remény nem halt meg, hogy később egy-két kedvencet kihozzunk.

GEEKZ: Mik volnának azok a kedvencek, a szívetek csücske, amit szívesen kihoznátok, ha félretehetnétek a racionális megfontolásokat?

ÁKOS: Én az európai képregényeket favorizálom nagyon: Moebius, Bilal… aztán Robert Crumb-ot és egy-két spanyol alkotót is szívesen látnék magyarul.

VLADI: Végül is a „Vladi ajánlja” listáról bármit szívesen kiadnék magyarul… nem kizárt, hogy lesznek limitált példányszámos megjelenések (ötszáz vagy ezer példány körül), ha úgy érezzük, hogy el lehet adni.

GEEKZ: A Dominion után számíthatunk-e valamikor Ghost In The Shell kiadásra?

VLADI: Én a Ghost In The Shell-t már nagyon régen ki szerettem volna adni, de a japán jogtulajdonos, habár sokan megkeresték, elutasította az ilyen kéréseket. A képregény készítője, Shirow Masamune maga is nagyon visszahúzódó típus. De ha a Dominion után több más Masamune-mangát is kiadnánk, és látnák, hogy korrekt munkát végzünk, úgy érzem, nem mondanának nemet végül a Ghost In The Shell-re. De akkor is nehéz szülés volna: a japánok nem mennének bele, hogy két kötetre bontsuk, így több mint háromszáz oldalas lenne, sok színes oldallal, rengeteg bonyolult szöveggel… üzletileg igencsak kockázatos volna. Még a Dominion-t sem azért választottuk ki, hogy nagyot kaszáljunk rajta. Ez egy régi képregény, a mai olvasók nagy része még a ’90-es évek mangáira sem annyira vevők, nemhogy a ’80-as évekbeliekre.

GEEKZ: És mi a helyzet a Blame!-mel? Csak azért kérdem, mert a Rozsomák miatt kapcsolódik (ugyanaz az alkotó készítette) és az egyik személyes kedvencem…

VLADI: A Blame!-et biztos nem… Tíz kötetes, nagyon nem mainstream. Borítékolhatóan nem menne jól. Ráadásul nincs benne sok szöveg, a magyar olvasók pedig érzékenyek az ár-olvasási idő arányra, zavarná őket, hogy kevesebb, mint fél óra alatt a végére ér egy kétezer forintos kötetnek. Egyébként a Blame! sorozat a végére szerintem elég zavaros lesz…

ÁKOS: A cyber divat pedig lassan lecsengőben van, ezt azért látni kell. Mondjuk én nem vagyok oda az egész témáért, de azért Nihei Tsutomu elég jól csinálja.

GEEKZ: Kikkel könnyebb tárgyalni a licenszeléssel kapcsolatban, kikkel nehezebb?

VLADI: Csak az amerikaiakkal könnyű… igazából mindenki mással nehézkes. A Marvel is az olaszokon – a Paninin – keresztül megy, és habár nagyon közvetlen kapcsolatban vagyunk velük, sokszor vannak fennakadások. Az olasz mentalitásnak megfelelően túl lazán veszik a dolgokat, a japánok pedig nagyon szigorúan – kész agyrém… Az amerikaiakkal mennek a legkényelmesebben a dolgok.

GEEKZ: Hogyan jelenik meg a képregény a magyar médiában, milyen megítélés alá esik?

ÁKOS: Most volt ez a Boros-Bochkor botrány a Kneten… az általam nem sokra tartott Bumeráng című műsorukban teljesen gyermeteg dolognak ítélték a képregényt, és ez elég jól tükrözi az átlagos hozzáállást… Ugyanakkor más kulturális magazinok, például a Filmvilág vagy a Mozinet, komolyan és méltó módon foglalkoznak a témával. A reklámokon, újságokban viszont megdöbbentően sokszor látja az ember, hogy a modern vizuális kultúra mennyi mindent tanult el a képregényektől.

GEEKZ: A ti megjelenéseitekről milyen visszhang szokott érkezni?

VLADI: Jellemző módon általában azok a kiadványaink fogynak a legjobban, amiket lehúznak – akár komolyabb kritikákban, akár fanok által írt véleményekben. Ez fordítva is igaz: a Dampyr mindenkitől pozitív kritikát kapott és alig fogy… A Marvel kiadványainkra is jellemző, hogy fordított összefüggés van a tetszési index és az eladások között. Ákossal mindig azon viccelődünk, hogy nem azt fogjuk kiadni, ami tetszik az embereknek, hanem csak azokat, amit elég sokan szidnak… (nevet)

GEEKZ: Hogyan módosíthatja a piac ilyen reakciója a profilotokat?

VLADI: Ki lehet jelenteni, hogy az európai képregényekre nagyon kicsi a kereslet, gyakorlatilag jelenleg nem eladhatóak a magyar piacon, ezért ezekkel a kiadványokkal le fogunk állni a közeljövőben.

ÁKOS: Ez mindig függ a trendektől – lehet, hogy egyszer az olasz ponyva-hangulat megint divatba jön… (GEEKZ megjegyzés: bárcsak úgy alakulna…)

VLADI: Sajnos a Marvel képregények helyzete sem rózsás, mert a színes képregények előállítási költségei magasabbak, mint a fekete-fehér képregényeké (például a mangáké), és nemhogy jobban, de még rosszabbul is fogynak.

GEEKZ: Mi a helyzet a jövőbeli megjelenésekkel?

VLADI: Egy kicsit muszáj visszafogni az új megjelenéseket, mert a piac nem vesz fel ennyi friss kiadványt, túlságosan kicsi a kereslet. (A konkurencia egyébként ugyanígy lassít…) Voltak kevésbé ügyes választásaink, például a Dampyr – ezt most már befejezzük, az első hat részt már megvettük a jogtulajdonostól –, ezeket kisebb példányszámban és magasabb áron tudjuk csak kihozni, de legalább be tudjuk fejezni a sorozatot. A kiadónak el kell tudnia tartania magát, a piacnak kell meghatároznia egy vállalkozás sorsát.

ÁKOS: Érezhető a nehéz gazdasági helyzet, gyengül a vásárlóerő (ezt a Comicsinvesten keresztül is érezzük), kevesebben adnak ki több ezer forintot egy képregényre.

GEEKZ: Mi a különbség a mangák és a hagyományos képregények piaca között?

VLADI: Gyakorlatilag el lehet mondani, hogy a két piac élesen különválik: vásárlók szempontjából kicsi, maximum tíz százalékos az átfedés. A manga olvasók rétege jóval szélesebb és látványosan fejlődik, szemben a képregény-olvasókkal. Mangából jóval több jelenik meg, mint európai és amerikai képregényből összesen, ennek ellenére ezek a kiadványok nagy része sikeres tud lenni, holott a képregény-megjelenéseknek csak elenyésző hányada sikeres. A manga-olvasók körülbelül hetven százaléka lány, műfajtól függetlenül: a fiúknak szóló shonen-mangákat ugyanilyen arányban szintén lányok olvassák! Az pedig, hogy a mangák elveszik az olvasókat, elfoglalják a piacot a képregények elől, abszolút nincs így, a mangák egy teljesen új olvasóréteget hoztak létre maguknak. A lányok se Magyarországon, se Amerikában nem olvastak képregényt (az olvasók pár százaléka volt lány), mangát viszont igen. Amerikai kereskedőkkel készített riportokban olvastam, hogy vannak mangás lányok, akik később érdeklődni kezdenek a képregények iránt is.

GEEKZ: Miben látjátok a magyar képregényes helyzet legnagyobb problémáját?

VLADI: A kis piacon, azaz csekély keresleten kívül főként a terjesztésben. Ha Magyarországon a terjesztés jól működne, szerintem minimum kétszerannyi képregényt lehetne eladni, mint most, a kiadók pedig nyereséget tudnának termelni. A jelenlegi helyzet mellett azonban a terjesztők gazdagodnak meg, a kiadók az ő zsebeiket tömik, nem a sajátjukat. Hogy milyen módszereik vannak? Nem vallják be a valós fogyásokat, később, lassanként csepegtetik az információt. Általános a szakmában az is, ha egy terjesztő egyszerűen csak nem fizet, és csak fenyegetőzések által lehet pénzhez jutni.

ÁKOS: És ez teljesen általános a szakmában…

VLADI: Ezek a terjesztők közt vannak óriási, nagynevű, milliárdos cégek is – és ezek veled, a fennmaradásért küzdő kis kiadóval úgy szúrnak ki, ahogy tudnak… szóval nagyon gáz a helyzet. Az már egy ügyes kiadónak számít, ami meg tud élni… Én, bevallom, besokalltam ettől. Persze látunk azért javulást is a piacon: amikor a XIII vagy a Fekete-fehér antológia megjelent, a képregények még egyáltalán nem voltak megtalálhatóak a könyvesboltokban. A hálózatok közül egyébként számunkra egyedül az Alexandra produkál normális fogyásokat, de van, akik azt mondják, hogy nekik a Libri is.

GEEKZ: Tervek a jövőre nézve az ügyben?

VLADI: Szeretnénk a saját, nem terjesztőkön keresztül történő eladásainkat növelni azzal, hogy az új megjelenések egy ideig, körülbelül másfél hónapig csak rajtunk és képregényboltokon keresztül lesznek megvásárolhatóak. Ez azért lenne fontos, mert ha mi adjuk el direkt a könyveinket, még a nagy kedvezmény (harminc százalék) ellenére is nagyobb a bevételünk. A terjesztők általában ötven – de néhányan már vérszemet kaptak, és ötvenöt vagy még több – százalékra viszik fel a jutalékukat. Ez azt jelenti, hogy a kiadvány piaci árának több mint a felét elteszik! Ha harminc százalék kedvezményt adunk is, még mindig húsz százalékkal több bevételünk lesz, amit azonnal vissza tudunk forgatni más kiadványokba, míg ha könyvesbolton keresztül adjuk el, lehet, hogy évek múlva kapjuk meg a pénzt.

ÁKOS: Aztán a vidéki lakosságot is el kéne érni valahogy. Rengeteg vidéki városban egyáltalán nem kaphatóak képregények.

GEEKZ: A képregényboltok konkurenciát jelentenek a netes eladásoknak?

VLADI: Egyáltalán nem. Mi örülnénk, ha több képregénybolt lenne, már csak azért is, mert az utcáról, plázából betérő embereket is meg tudnánk fogni esetleg a kiadványainkkal – ahogy nyilván a többi kiadó is. De hát nehezen élnek meg a boltok is…
 

GEEKZ: Mi a véleményetek a netes magyarított képregényeket tartalmazó oldalakról?

VLADI: Két kivétellel pozitív benyomásaink vannak, gyakorlatilag mindig első szóra leszedték a honosítást, amikor megjelent egy friss kiadásunk. Sőt, volt, hogy a fordító nyersfordításnak felhasználta a honosított verziót. A The Ultimates esetében nem tudtuk elérni az oldal tulajdonosát, pedig már az ismerőseit is megkerestük minden lehetséges módszerrel! Kénytelenek voltunk hát a szolgáltatónál lelövetni az oldalt, mert az amerikai jogtulajdonosokkal aláírt szerződésben vállaltuk, hogy minden hasonló esetben el kell járnunk a képregényt közzétevőkkel szemben. A másik eset pedig az volt, hogy a Rozsomákot valaki megosztotta egy magyar bittorrent oldalon – ráadásul a mi kiadásunk scan-jéről van szó, nem is honosításról! Még be is szóltak neki a felhasználók, hogy minek scan-t közzétenni, mikor vannak belőle honosítások is? Végül is egy szelídebb, majd egy erélyesebb figyelmeztetés után leszedték az anyagot az oldalról. Amúgy nincs gondunk a honosítással, csak abban kéne megegyezni szerintem, hogy a vadonatúj amerikai kiadványok esetén legalább fél, egy évet várni kéne, mert vannak boltok, amik behozzák őket (például a Trillian). De hát persze vannak képregények, amiket máshogy nehéz lenne elérni, mint scan-ben, és a legnagyobb baj még mindig nem a scan-ekkel van, hanem a képregények iránti érdeklődés csekély voltával.

GEEKZ: Köszönjük az interjút és sok szerencsét kívánunk minden jövőbeli megjelenéshez minden hazai geek nevében!

(Az interjú 2008 őszén készült, a csúszásért az érintettek - főként az olvasók - szíves elnézését kérjük!)

Geekz versus Képregénykiadók V. - Pesti Könyv Kiadó

A magyarországi képregénypiac egyre sokasodó résztvevőinek bemutatására indított sorozatunkban (eddigi interjúalanyaink: Képes Kiadó, Vad Virágok Könyvműhely, Kingpin  és Delta Vision), most egy újabb kis kiadót veszünk sorra, ami nem kisebb legendát támasztott fel, mint Lucky Luke-ot, akit sokan Willám Will-ként vagy Talpraesett Tom-ként ismertek meg először. Lássuk hát először a megszokott alapkérdéseket:

Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólatok…

Simon István vagyok, a Pesti Könyv kiadó vezetője.

Pár szó a kiadó profiljáról, célkitűzéseiről…

Kis kiadó vagyunk évi négy-öt kiadvánnyal, ezek mindegyike képregény.

Hogyan kerültél közelebbi ismeretségbe a képregényekkel?

Gyerekkoromban. A hetvenes nyolcvanas évek Magyarországán elérhető képregényeket forgattam. Az Alfát, illetve az újvidéki kiadásban megjelent Asterix és Talpraesett Tom/Willám Will kiadványokat, természetesen a Mozaikot, a külföldiek közül pedig a Pifet és a Fix und Foxi képregény újságokat.

Mi indított arra, hogy belevágj a képregénykiadásba?

Már hét-nyolc éve terveztük a feleségemmel, hogy belevágunk a könyvkiadásba, közben néhány évig üzemeltettünk egy könyvesboltot is, hogy a fogyasztói oldalról is megismerjük a szakmát. Többféle könyv kiadásán töprengtünk, ezek nem mindegyike volt képregény, de végül a legéletképesebb ötletnek a Lucky Luke sorozat kiadása tűnt.

Ez pontosan mit jelent? A legismertebb, legkedveltebb, legeladhatóbb választást?

Is, is, Lucky Luke azon túl, hogy egy mai gyerek által is élvezhető és folyamatosan megjelenő képregénysorozat, hiszen éppen decemberben jelent meg Franciaországban a 76. kötete, a mai harminc-negyvenes korosztály számára ennél jóval többet jelent. Nagyon sokan érzelmileg kötődnek hozzá, egy kicsit újraélik a gyerekkorukat, örömmel várják az új epizódokat és gyűjtik, mint annakidején tizenéves korukban. Az eladhatóság kapcsán azért nem ennyire rózsás a helyzet, de a sorozat szerencsére másfél éve önfenntartó.

Hogyan kezdtél neki, volt-e idevágó háttered, segítséged, körülbelül mekkora nagyságrendű beruházást igényel egy ilyen elhatározás?

Közel egy éves tárgyalás eredménye volt, amíg megegyeztünk a jogtulajdonossal. A Lucky Luke Franciaország egyik legnépszerűbb képregénye, igazi nemzeti kincs, ezért érthető, hogy alaposan meg akarták ismerni azt, akinek eladják a külföldi jogokat. Háttérként akkor még ott volt a könyvesboltunk, és az ismeretségi körünkben is voltak olyanok, akik a könyves szakmában dolgoztak. Az akkoriban formálódó képregényes közélet képviselőivel is felvettük a kapcsolatot. Mivel egy hosszú sorozat kiadásába vágtunk bele ezért a költségek milliós nagyságrendűek voltak.

Szerinted végül mi lehetett az, ami miatt megkaptátok a kiadás jogát?

Ennek sok összetevője lehetett, biztosan segített, hogy volt már könyves tapasztalatunk. Aztán a harmadik, vagy negyedik levelünket, amire választ kaptunk már nem angolul, hanem franciául írtuk. Ezen kívül szerepe lehetett annak is, hogy más nagyobb kiadó nem érdeklődött a sorozat iránt.

A Lucky Luke albumokban fordítóként is szerepelsz, nem csak kiadóként. Kényszerűségből vagy tudatosan döntöttél emellett? Arra is kíváncsi lennék, hogy eredeti francia nyelvből fordítasz vagy angol nyelvű kiadás alapján?

A feleségem fordítja, és természetesen franciából. Az én szerepem tulajdonképpen homályos, inkább csak félig-meddig szerkesztem a kiadványt. Már a harmadik szám óta tervezzük, hogy leveszem a nevem a fordítók közül, de nyomdába adás előtt mindig akkora a kapkodás, hogy ez valahogy elmarad.

Milyen kiadványaitok jelentek meg eddig és mi alapján esett ezekre a választás? Mi nyom többet a latban, a személyes preferencia vagy az üzleti szempontok?

A személyes preferencia minden esetben nagyon fontos. A kiadónak hinnie kell abban, amit kiad. Mielőtt belevágtunk volna, újra elolvastam a régi Talpraesett Tom füzeteimet. Másik kiadványunk a Lángoló Hold című, tajvani -elsősorban lányok számára szóló- manhua sorozat. Annak is izgalmas, élvezhető története van, a rajzok pedig nagyon jó minőségűek. Természetesen az ember úgy vág bele egy kiadásba, hogy bízik benne, hogy az üzletileg sikeres lesz.

Miért pont manhua-ra esett a választás? Rengeteg japán vagy koreai képregény közül lehet választani, mégis egy tajvani mellett döntöttetek…

Kiadó társaktól tudtuk, hogy a japán kiadványok jogainak megszerzése elég nehézkes és anyagilag is megterhelő, úgyhogy abban nem gondolkodtunk. A koreai kiadványok is szóba jöhettek volna, de a lehetőségek közül Selena Lin sorozatai voltak a legszimpatikusabbak.

Milyen nagyságrendben éri meg (vagy ésszerű) képregényt kiadni?

Itt nem a nagyságrendet érzem a kardinális kérdésnek, hanem azt, hogy jól becsüljük meg az adott képregény célcsoportját, és a kiadott mennyiséget, valamint az árat ehhez igazítsuk. Akár néhány száz példányban is ki lehet adni nyereségesen, vagy inkább azt mondanám, hogy veszteség nélkül képregényeket, de ez csak akkor működik, ha a jogtulajdonos ebben partner, és elfogadja, hogy a hazájában esetleg százezres nagyságrendben eladott képregényekre Magyarországon maximum 500 ember kíváncsi. Kis példányszám esetén természetesen a terjesztés sokkal bonyolultabb, és nagyon fontos a vevők és a kiadó közötti személyes kapcsolat. A kiadóknak persze a legegyszerűbb az lenne, ha simán beömlesztenék a kiadványaikat a könyvnagykerekbe, ebben az esetben azonban minimum 1000, de inkább 2000 példányt kellene nyomni belőlük.

Hogyan oldjátok meg a terjesztést és a reklámot?

Fő partnerünk a Lapker. De könyvesboltokban, az 576 üzletekben és persze a képregényboltokban is kaphatóak a kiadványaink. Sajnos a képregénykiadás ma még nem akkora üzlet, hogy a marketingre fordított túl nagy összeg megtérülne. A Lucky Luke kiadványok sikerét elméletileg segíthetik a boltokban kapott DVD-k, és mozifilmek.

A ti kiadótok egyedi ezen a téren, hiszen nem ismerek másikat, aminek a kiadványai újságárusoknál kaphatóak. Nehéz volt ezt tető alá hozni?

Ez nem nehézség kérdése, teljesen a kiadó döntésétől függ. A Lucky Luke-ot annak idején az újságárusoknál szerezték be a vevők, ezért logikusnak tűnt, hogy most is ez lesz a fő értékesítési csatorna, viszont a Lángoló Holdat kizárólag könyvesbolti forgalomban értékesítjük. Mindkét értékesítési formának megvannak a maga előnyei és hátrányai, ami az egyik képregénynél működik az a másiknál nem. Őszintén szólva a képregényes piacon talán a Tintin az egyetlen melynél talán még lenne létjogosultsága az újságos terjesztésnek, de a többit inkább én is könyvesboltba vinném.

A visszajelzések alapján melyek a legsikeresebb köteteitek?

A Lucky Luke sorozat Daltonos részei.

Mi a véleményed a magyar képregénypiac jelenlegi helyzetéről?

Egy meglehetősen kis piac, különösebb bővülést nem tapasztaltam az elmúlt pár évben, bár az örömteli, hogy a képregények elfogadottsága valamelyest növekedett és már nem ciki képregényt olvasni.

A korábbi évekhez képest egyre több kiadó vág bele a képregénykiadásba. Ez az olvasók szempontjából rendkívül örömteli, de mi a helyzet kiadói szempontból?

Ehhez nincs mit hozzátenni, szabad verseny van, aki ebbe belevág, az nagyjából tudja, hogy mire számíthat.

Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?

Mindenképpen pozitív a szerepük, elsősorban az elkötelezett kis kiadók esélyeit növelik, hogy a kiadványaik iránt érdeklődőkkel hatékonyabban tarthassák a kapcsolatot.

Kapcsolatban vagytok-e a hazai képregényes élet más szereplőivel (más kiadók, képregényes fórumok, etc.)?

Persze, tagjai vagyunk a Magyar Képregénykiadók Szövetségének, és ezen túl is személyes jó kapcsolatot ápolunk a társkiadók frontembereivel.

Mi a véleményed a Magyar Képregény Akadémiáról, illetve tevékenységéről?

Az MKA sok, nagyon tehetséges rajzolót vonz magához, ami miatt mindenképpen nagyon jó, hogy van ez a szervezet.

Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?

Egyre jobb, néhány év alatt nem lehet csodát várni, de azért javul a megítélés.

Milyen állásponton van a kiadó a különféle netes honosító oldalakkal kapcsolatban, jelenthetnek-e komoly fenyegetést egy kiadó munkájára, esetleg akár segíthetik is?

A mi munkánkat eddig sosem hátráltatták, sőt helyenként hasznos információkat kaptunk tőlük.

Segíthet-e megismertetni a képregény az olvasás szeretetét a fiatalok újabb generációjával?

Talán igen, talán nem, bár személy szerint nem látok összefüggést a két dolog között, de a képregénynek nem is ez a funkciója. Ez egy régi érv, amit a képregények barátai a képregénnyel szemben szkeptikusoknak hoztak fel, azért, hogy azok jobban elfogadják a műfajt. Szerencsére ma már túlléptünk ezen, és egyre inkább azt hangsúlyozzuk, hogy a képregény a kilencedik művészeti ág, önálló, gazdag, és nagyon trendi műfaj, nem pedig valamiféle segédolvasókönyv általános iskolás gyerekek részére.

Közelebbi és távolabbi kiadói tervek?

Ötleteink vannak, de a gazdasági válság miatt egyelőre kivárunk.

Azért remélhetőleg ez a Lucky Luke kötetek gyakoriságát nem érinti, ugye?

Reményeink szerint a jövőben maximum a máskor is előforduló bénázás (digitális anyag késve jön, nyomdai csúszás, stb.) miatti egy-két hetes csúszások fordulhatnak elő.

Köszönjük az interjút, és reméljük marad elég puskapor az összes Lucky Luke kötet kiadásához...
 

Geekz versus Képregénykiadók IV. - Delta Vision Kiadó

Sorozatunk legutóbbi installációjában a Kingpin Kiadót faggattuk a Kilencedik Művészettel kapcsolatban, most pedig egy fantasy-, sci-fi- és szerepjáték-berkekben már jól ismert kiadót kerítünk sorra: a kék sarokban a Delta Vision Kiadó színeiben Kleinheincz Csilla (író, fordító, főszerkesztő, Hanna) és Járdán Csaba (szerkesztő, szürkecsuklyás), a piros sarokban a Geekz teljes gárdája (semmit sem bízunk a véletlenre)... Fogvédőket becsatolni... 

Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólatok…

A Delta Vision Kft. 1994-ben jött létre, és már majdnem egy évtizede foglalkozunk könyvkiadással. A fő profilunk a fantasy, de ahogy az évek teltek, úgy szélesedett a kiadói spektrumunk – ma már megjelentetünk sci-fi és misztikus regényeket, sőt a thriller vagy a mágikus realizmus műfajába tartozó műveket is. Mindezeken túl társasjátékok, kártyajátékok és természetesen képregények kiadásával is foglalkozunk – évente mintegy negyven új termékkel bővül a kínálatunk. Kiadói tevékenységünket az utóbbi években a régió szomszédos országaira – Romániára, Szlovákiára – is kiterjesztettük, illetve saját országos bolthálózatunkat is folyamatosan bővítjük.

Pár szó a kiadó profiljáról, célkitűzéseiről…

A célkitűzésünk: szeretnénk a magyar Waterstone-ba oltott DC-vé válni :) Komolyra fordítva: természetesen minél több színvonalas új kiadványt szeretnénk megjelentetni, legyenek azok a külföldön legsikeresebb társasjátékok, legkultikusabb képregények vagy legtöbb díjat elnyert fantasy- és sci-fi kötetek.

Kinek az ötlete volt, hogy a Delta Vision a képregénypiacon is nyisson az olvasók felé?

Már legalább öt évvel ezelőtt felmerült a cég vezetésében, hogy ebben az irányban is érdemes lenne elindulni. A komoly, személyes tárgyalások úgy a japán, mint a francia kiadókkal három évvel ezelőtt kezdődtek a Frankfurti Könyvvásáron.

Hogyan kerültetek közelebbi ismeretségbe a képregényekkel?

A képregénykiadásig két úton jutottunk el. Az egyik a Magyar Anime Társaságon keresztül vezetett, amelynek tagjai közül többekkel már a kezdetekkor igen jó kapcsolatot ápoltunk. Részben a MAT által összefogott rajongói kört látva döntöttünk úgy, hogy megpróbálkozunk a képregények – pontosabban a keleti stílusú képregények – kiadásával. Persze nem ment könnyen: három évbe telt, míg a nevesebb japán mangakiadókkal folytatott tárgyalásaink eredményre vezettek. De meglett a gyümölcse: idén kiadtuk az első eredeti mangánkat, a Berserket, és rögtön utána az Angyalok menedékét.

Párhuzamosan azzal, hogy nyitottunk kelet felé, körülnéztünk a fő profilunkba tartozó fantasy regények képregényes megfelelői között is. Így találtunk rá a Dabel Brothers cégre, amely híres fantasy írók műveit dolgozta át rajzos formába. Először George R. R. Martin Kóbor lovagját jelentettük meg velük közösen, amit Raymond E. Feist Mágus: A tanítványa követett. Azóta persze az európai képregénykultúra terén kihagyhatatlan francia kiadókkal is felvettük a kapcsolatot, és bár mindeddig maradtunk a saját műfajunkon belül – fantasy (Hódítók végzete) és sci-fi (Metabárók kasztja) képregényeket jelentettünk meg világhírű francia alkotóktól –, távlati terveink között más műfajba sorolható képregények kiadása is szerepel.

A francia nyelvű képregények közül miért éppen a Hódítók végzetére és a Metabárókra esett a választás?

Mindkettő nagynevű, „klasszikus” kiadvány, és úgy gondoltuk, bevezetésnek ideális lehet. Fontos volt, hogy gyűjteményes kötet is rendelkezésre álljon belőle franciául, mivel nem szerettünk volna a kint szokásos 48-56 oldalas keménykötésű kötetek kiadásába itthon belevágni. A Hódítók végzete a kiadói profilunkhoz is közel áll, hiszen fantasy, rendkívül aprólékos, gyönyörű grafikával, ami rögtön megragadott bennünket. A választásnál ugyanis nagyban befolyásol bennünket, hogy mi magunk mit tartunk esztétikusnak.

Milyen stílusú/zsánerű BD-ket láttok még jelenleg eladhatónak a rendkívül gazdag frankofón palettáról kis hazánkban?

Ez elég összetett kérdés. A magyar képregénykultúra és -piac fejletlensége miatt ugyanis azoknak a képregényeknek a köre, amelyek jelenleg (rentábilis módon) megjelentethetőek itthon, jóval szűkebb, mint azoké, amelyeket (reményeink szerint) a jövőben érdemes lesz majd kiadni. Tehát nem is annyira az a kérdés, mi adható el ma még Magyarországon, hanem hogy melyek azok a címek, amelyek egyre inkább számíthatnak megfelelő számú érdeklődőre.

A kérdés másik részére válaszolva: rengeteg típus és zsáner létezik még a nyugati stílusú – de akár csak a francia – képregényeken belül, amelyek egyelőre nem, vagy csak alig képviseltetik magukat a hazai piacon. Gondoljunk csak a kifejezetten felnőtteknek szóló – minőségi – erotikus címeken túl a Blacksadhoz hasonló gyönyörű, allegorikus „képregény noir”-okon át a mi Metabárónkhoz hasonló művészi sci-fi sorozatokig.

Mi indított egyáltalán arra titeket, hogy belevágjatok a képregénykiadásba?

Az olvasók nyilvánvaló érdeklődése, a képregénykultúra hazai helyzete és – fájdalom :) – szakmai büszkeség.

Körülbelül mekkora nagyságrendű beruházást igényel egy ilyen elhatározás?

Ha valaki komolyan meg szeretne próbálkozni ezzel a műfajjal Magyarországon, jó pár milliós kezdeti beruházás nélkül nem ússza meg.

Milyen kiadványaitok jelentek meg eddig és mi alapján esett ezekre a választás? Mi nyom többet a latban, a személyes preferencia vagy az üzleti szempontok?

Nyilván szerepet játszik a személyes preferencia is – azt tudtuk, hogy milyen témákat, milyen típusú képregényeket látnánk szívesen a kiadványaink között, melyek lehetnek sikeresek, de igyekeztünk a kategóriákon belül azokat kiválasztani, amelyek ilyen vagy olyan okból megtetszettek, vagy közel álltak hozzánk. A lányoknak szóló képregényeink kicsit kilógnak a sorból – a Bolondok aranyának humora és frissessége egész egyszerűen megtetszett, a Makrancos hercegnő pedig kísérlet volt a kínai manhua megismertetésére (ez utóbbi egyébként olyan jól sikerült, hogy az írónőnek már a második sorozatára szerződtünk le).

De a hazai piacon jelenleg még alapvetően az üzleti szempontok dominálnak. (Kapásból fel tudnánk sorolni legalább öt olyan képregénycímet, amelyeket nagyon szeretnénk megjelentetni – szó szerint vérzik a szívünk érte –, ám egyelőre nem tehetjük, mert üzleti szempontból egészen biztosan bukást jelentenének.)

A fent említetteken túl megjelentettük egy Warcraft-képregénysorozatot (Napkút-trilógia), a Grimm-mesék mangára adaptált – és néhol kissé szokatlan módon átdolgozott – változatát (Grimm-mesék), és elkezdtük az ugyancsak eredeti japán, világhírű Trigun-sorozatot is.

Ha nem titok, vajh mely öt cím kiadása akadt fenn a pénzügyi szempontok szűrőjén?

Sajna ez egyelőre titok, merthogy még nem vesztettük el a reményt, hogy mégis sikerül megjelentetnünk őket.

A japán kiadókkal köztudomásúlag nehéz dűlőre jutni. Milyen nehézségekkel kellett szembenéznetek a Berserk, a Trigun, valamint az Angyalok menedéke kapcsán, és hogyan kerekedtetek felül rajtuk?

Kitartónak kell lenni, udvariasnak és alkalmazkodónak. A japán kiadóknak határozott elképzeléseik vannak arról, hogyan és milyen formában kívánják a mangáikat külföldön viszontlátni, és a feltételeikből nemigen engednek. Ugyanakkor, ha már megszületett a szerződés, nagyon pontosan intézik az adminisztrációs ügyeket.

A legnagyobb problémát talán az okozta, hogy Magyarországon korábban csak rossz tapasztalataik voltak a mangakiadással, és ezért a nagy japán kiadók egymásra vártak, vajon melyikük vállalja először a kockázatot. A félbehagyott és csődbe ment sorozat számukra leginkább presztízsveszteséget jelentene, nem anyagit, de éppen erre érzékenyebbek. Nyitást csak akkor tapasztaltunk, amikor már más kötetek – nyugati stílusú comic bookok, global mangák, illetve koreai és kínai képregények – kiadásával bizonyítottuk: a piac megérett arra, hogy japán címek is belépjenek rá.

Mennyivel könnyebb (vagy éppen nehezebb) manhwák illetve manhuák kiadására szerződni?

Tapasztalataink szerint a koreai és tajvani kiadók kevésbé óvatoskodóak, közvetlenebbek tárgyalás során, és szeretnék minél több nyelven népszerűsíteni kiadványaikat. Szívesen és sok címet ajánlanak és arra törekszenek, hogy az üzlet megköttessék.

Milyen nagyságrendben éri meg (vagy ésszerű) képregényt kiadni?

A hazai képregénypiac nemrég indult újra fejlődésnek, ezért az átlagos példányszámok viszonylag alacsonyak. Mivel mi elsősorban könyvkiadóként működünk, össze tudjuk hasonlítani a fogyásokat: a népszerűbb keleti képregények keresettebbek, mint a könyvek általában, az európai képregények azonban talán még a könyvek átlagfogyását sem érik el. Éppen ezért nehéz döntés képregényt kiadni nálunk – a grafikai anyagok miatt a jogdíj sok esetben jóval magasabb, mint egy regénynél, ugyanakkor nem remélhető nagyobb fogyás. És akkor a hazai könyv- illetve képregénypiac rákfenéjét, a nagykereskedői problémahalmazt még nem is említettük…
Gondosan mérlegelni kell, megéri-e – és milyen nagyságrendben – az adott cím megjelentetése.

Hogyan oldjátok meg a terjesztést és a reklámot?

Ahogy a többiek :) Szorgalmasan küldünk a nagyterjesztőknek kiadványokat, amelyek fogyását aztán ők – részben – lejelentik, majd pedig (többnyire hosszas késedelemmel, heveny rimánkodás után) kifizetik. Általában ugyancsak részben.

Illetve a mi helyzetünk annyival kedvezőbb kissé, hogy saját bolthálózatunkban is tudjuk kínálni a kiadványainkat.

Reklám: online módokon, a rendezvényeken szóróanyagok segítségével, valamint keresztreklámokkal úgy a saját kiadványainkban, mint más kiadókkal közösen.

A visszajelzések alapján melyek a legsikeresebb köteteitek?

A legsikeresebb képregényünk a Grimm-mesék manga, ezt követi a Warcraft- és a Makrancos hercegnő-sorozat. De a Berserk és az Angyalok menedéke is erősen jön föl…

Mi a véleményed a magyar képregénypiac jelenlegi helyzetéről?

Kissé nyomott, rendkívül alultáplált csecsemőre emlékeztet, akit néhány csontsovány – ám reménykedő – dada áll körbe. A háttérben pedig mintha a nagy tápszercégek képviselői pókereznének, szivarral a szájukban…

A korábbi évekhez képest egyre több kiadó vág bele a képregénykiadásba. Ez az olvasók szempontjából rendkívül örömteli, de mi a helyzet kiadói szempontból?

Úgy tűnik, hogy a hazai képregénypiac az utóbbi néhány évben talán feltámadt haló poraiból. Ebben nem kis szerepe van az igazi rajongók által beleölt rengeteg munkának és energiának, valamint annak, hogy mostanában nyílt lehetőség a keleti stílusú képregények hazai megjelentetésére is. Ez utóbbiak terén véleményünk szerint a kezdeti nagy boomot mindenképpen valamiféle tisztulási folyamat fogja követni – kialakul, hogy mely kiadóknak, milyen területtel, milyen címekkel érdemes foglalkozniuk.

A „nyugati típusú” képregények terén a feltámadás egyelőre várat magára. Ördögi körben forgunk különben: ahhoz, hogy sokféle színvonalas nyugati képregényt jelentethessünk meg, megfelelő olvasói érdeklődésre van szükség – ám megfelelő olvasói érdeklődés csak egészséges, fejlett képregénykultúra esetén várható, amelynek a megteremtéséhez viszont sokféle színvonalas kiadványra van szükség…

A következő kérdést igyekszünk minden kiadónak feltenni, akihez csak szerencsénk van. Tehát: belevágnátok-e magyar szerzői képregények kiadásába, amennyiben úgy ítélnétek, hogy megüti a megfelelő mércét?

Ez sajnos nem csak mérce kérdése – kaptunk már anyagot, sőt találkoztunk is  magyar szerzői kiadványokban tehetséges rajzolókkal, továbbá olvastunk pár izgalmas szinopszist és forgatókönyvet, de a megvalósításhoz elsősorban pénzre van szükség. És a várható nyomdaköltség, borítóár és fogyás fényében könnyen kiderül, hogy nemigen tudná ma Magyarországon egyik kiadó sem megfizetni a készítőket. Más lenne a helyzet, ha több ezres fogyásokkal lehetne számolni, ám sajnos hazánkban jelenleg az európai típusú képregények jóval kevésbé fogynak, mint mondjuk a keleti mangák.

Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?

Igyekszünk az összes nagyobb képregényes portállal tartani a kapcsolatot és részt venni minden rendezvényen, mind Budapesten, mind vidéken. Utóbbiak különösen sokat segítenek a képregény népszerűsítésében és abban, hogy megtaláljuk az olvasóinkat – a képregénykedvelők nagy része még mindig a rendezvényeken gyűjti be kedvenceit, és nem a könyvesbolt az első hely, ahol keresni kezdi őket –; bár ahogy egyre több boltban található már képregénysarok vagy -polc, úgy remélhetőleg ez is változni fog.

Kapcsolatban vagytok-e a hazai képregényes élet más szereplőivel (más kiadók, képregényes fórumok, etc.)?

Alapítótagjai vagyunk a Magyar Képregénykiadók Szövetségének, ezért folyamatosan kapcsolatban vagyunk a többi kiadóval.

Mi a véleményed a Magyar Képregény Akadémiáról, illetve tevékenységéről?

Magyarországon képregénykultúra elképzelhetetlen hazai alkotók nélkül; szerencsére nem csak a régi rajzolók kiadványai elérhetőek, hanem sorra jelennek meg a feltörekvő művészek képregényei is részben önerőből, részben a magyar kiadók vagy a Magyar Képregénykiadók Szövetségének támogatásával. A grafikai megvalósítás sok esetben nem marad el a külföldi képregényektől. Úgy gondoljuk, rajzolóban nincs vagy nem lesz hiány – a kérdés inkább az, hogy akad-e elegendő tehetséges képregényíró is melléjük? Jelenleg a rajzolók sok esetben maguk találják ki a sztorit is, de a grafikai tehetség nem minden esetben párosul dramaturgiai érzékkel. Előbb-utóbb azonban talán a mesélők is kedvet kapnak ehhez a műfajhoz, és megtalálja a zsák a foltját.

Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?

Az utóbbi években, elsősorban a képregényes rendezvények megszaporodásának és nagyobb sajtóvisszhangjának köszönhetően érezhető némi változás: egyre többen fogadják el, hogy a képregény nem csak gyerekeknek szólhat és nem „lebutított regény”, hanem önálló műfaj, amely rendkívül széles spektrumon mozog.

Milyen állásponton van a kiadó a különféle netes honosító oldalakkal kapcsolatban, jelenthetnek-e komoly fenyegetést egy kiadó munkájára, esetleg akár segíthetik is?

Könyvkiadó online kalózkodástól még nem ment tönkre, sőt: az online tartalmak általában kimondottan segítik az adott kiadványok népszerűsítését és növelik fogyását. Persze a kifejezetten jogsértő viselkedés az hosszú távon senkinek sem előnyös; sem a kiadóknak, sem a szerzőknek, sem az olvasóknak.

Segíthet-e megismertetni a képregény az olvasás szeretetét az fiatalok újabb generációjával?

Ezt a feladatot szerintünk nem a képregénytől kellene várni, és eleve hiba úgy gondolni erre a műfajra, mint a könyvek fogyaszthatóbb alternatívájára. Persze a minőségi művek – legyenek azok akár kép-, akár „klasszikus” regények – mindenképpen nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a fiatalok ismét elkezdjenek olvasni.

A Watchmen magyarországi megjelenése kapcsán: milyen jövőt jósoltok a kiadványnak?

Csilla: Személy szerint nagyon kíváncsi vagyok rá, mert nagyon jó képregénynek tartom, remélem, a fordító jó munkát végez. A három kötetre bontás ésszerű lépésnek tűnik, így remélhetőleg jól fog fogyni, különösen, ha a mozifilmet bemutatják. Azt nem tudom, bestseller lesz-e, de a kiadása valószínűleg megtérül.

Csaba: Természetesen én is várom a Watchment. Ha a kiadó megfelelő munkát végez, mindenképpen kiemelkedő színvonalú képregény születik. Jósolni nem merek, de őszintén remélem, hogy a piac kedvezően reagál majd rá, mert azzal mindenki csak jól járna.

Mondanátok pár példát a kedvenc képregényeitek közül, lehetőleg kiragadva egyet-egyet a manga, az amerikai és az európai képregénykínálat mindegyikéből?

Csilla: Bár sok mangából készült animét néztem, magukat a mangákat kevésbé ismerem, nem gyűjtöttem őket korábban, warez oldalakon meg nem nagyon forgolódtam – főleg azóta kezdtem olvasni mangákat, hogy mi is a kiadásukba kezdtünk. A magyar kiadások közül a Nana fogott meg legjobban. A francia képregények közül – ha a gyermekkori nagy élményeket, az Asterixet meg a Rahant nem számítjuk – a spanyol szerzőségű Blacksad jön be nagyon. Az amerikaiak közül Gaiman Sandmanjét és Alan Moore képregényeit kedvelem – és a képregénykönyvek mellett a másik végletet, a néhány kockás stripeket. Ezeket főleg a neten olvasom, naponta ellátogatok a Wulffmorgenthaler, a Count Your Sheep és a Sinfest oldalaira, Kázmér és Huba pedig hírlevélben érkezik.

Csaba: Amerikai oldalról Calvin and Hobbes nekem is kétségkívül az elsődleges a kedvenceim, illetve Gary Larson sztripjeinek különféle gyűjteményei, amelyek általában szimplán csak zseniálisak. Na meg persze Magdalena és társai Eric Basalduától és Marc Silvestriéktől (éljen a klerikális reakció). Francia oldalról a spanyol :) Blacksad közös rajongásunk tárgya Csillával. De nagyon tetszenek mostanában az angol Sláine kötetei is. Manga: erre a területre talán még inkább igaz, mint a többire, hogy egy élet is kevés lenne a megismeréséhez. Nekem személy szerint a japán kínálatból leginkább a gekiga-típusú képregények tetszenek, illetve a CLAMP bizonyos mangái (például a Sirahime), vagy a Sinobi no Onnához (Kayono) hasonló kötetek.

Közelebbi és távolabbi kiadói tervek?

Mindenképpen folytatjuk megkezdett sorozatainkat, és szeretnénk tovább bővíteni a kínálatunkat koreai manhwákkal és további kínai manhuákkal.

Bónusz kérdés egyenesen a Geekz egyik, a témát illetően rendkívül izgatott tagjától: mi lesz az idénre ígért Terry Pratchett: Őrség! Őrség!-ének kiadásával?

Az idei kapacitásunkba már nem fért bele, ezenkívül a fordítóváltás miatt újra kell fordítanunk a nevek egy részét. Az őrség tagjainak új neveivel először a most következő Pratchett-regényben, a Men at Arms-ban találkozhatnak az olvasók, ha ez a fordítás elkészül, elvileg nincs akadálya az Őrség! Őrség! kiadásának sem.

Köszönjük az interjút és remélhetőleg legközelebb a Titkos Ötök valamelyikének kiadása kapcsán találkozhatunk...

Geekz versus Képregénykiadók III. - Kingpin Kiadó (2. rész)

A Kingpin Kiadóval készített interjúnk folytatásában a lovak közé csapunk és olyan kérdésekre keresünk (és kapunk is) válaszokat, mint mi fán terem a Képregény Nagyker, milyen a hazai képregénypiac helyzete és megítélése a médiában, mik a kiadó mögött álló képregényrajongó személyes kedvencei és milyen megjelenésekre számíthatunk tőlük a közeljövőben. Na de vajon mit szól ehhez Norman Osborn?

Hogyan oldjátok meg a terjesztést és a reklámot?

A terjesztéssel már nincs gond: egy ideje többé-kevésbé elismerik a terjesztők is a képregény kötetek jogosultságát, és rendelnek belőlük rendesen. A két legnagyobb terjesztőnk az Alexandra és a Képregény Nagyker. Ez utóbbi szállít minden olyan helyre, ahova egyénileg nem tudnánk bevinni a könyveinket, például az 576 üzletekbe. De sok esetben a kiadó döntése, hogy rájuk bízza-e a könyvei terjesztését, vagy maga viszi be mindenhova. Utóbbi esetben jóval több vele a munka, és az adminisztráció, de valamivel több a jutalék is. A reklám viszont kemény dió. Gyakorlatilag csak ingyenes lehetőségek jöhetnek szóba, mert egy képregénykiadás sosem nyereséges annyira, hogy még egy fizetett reklámot is kitermeljen. A Marvel képregényeket tudom hirdetni a Semic-lapokban (kölcsönösségi alapon), honlapokon, vagy éppen az olvasóink által vezetett helyeken: az [origo]-n, 576 Konzol magazinban, Tattoo magazinban, stb. Ahol csak van könyvajánló és ismerős.

Mit lehet tudni a Képregény Nagykerről? Megvallom őszintén, még sosem hallottam róluk...

Vannak olyan terjesztők, akik vagy képregényeket nem hajlandóak bevenni, vagy ennyire kis példányszámmal nem foglalkoznak, mint amennyit mi a képregényekből nyomtatunk, vagy egyszerűen nem akarnak ennyi kis kiadóval foglalkozni. A Képregény Nagyker azért (is) alakult, hogy összefogja a kis kiadókat, és egyben vigye be ezekhez a terjesztőkhöz a könyveinket. Hatalmas segítséget nyújtanak ezzel, enélkül egyszerűen nem létezhetne a képregény kiadásunk.

Azt lehet tudni, hogy kik állnak a Képregény Nagyker mögött?

A Képregény Nagykert, ha jól emlékszem, Németh Vladimir (a Fumax kiadó tulajdonosa) kezdte el, de néhány éve abbahagyta. Egészen mostanáig a Képes Kiadó tulajdonosa, Korcsmáros Gábor folytatta, ezekben a napokban veszi át tőle az Ulpius-ház.

A visszajelzések alapján melyek a legsikeresebb köteteitek?

Valószínűleg mindenki azt várná, hogy Pókembert mondok, de nem: a Bosszú Angyalai: Káosz az eddigi legsikeresebb képregényünk. Erősen ironikus, hogy eredetileg azt a kötetet ki se akartam adni: egyből az Új Bosszú Angyalaival akartam kezdeni, de aztán a jogtulajdonos rádumált.

Képregényes körökben te vagy "A" Pókember-szakértő. Hogyan sikerült abban az időben felépíteni az eredeti amerikai füzetekből álló gyűjteményedet, amikor a legtöbb fiatal még csak Kockást olvasott és hogyan tudsz "up-to-date" maradni mostanság?

Nos, elsősorban az amerikai füzeteim közel sem annyira régi keletűek. Nagyjából az oroszlányi börze óta vannak egyáltalán amerikai képregényeim. Pontosan emlékszem, hogy egyetlen egy volt előtte, ott vettem meg még kettőt, illetve kaptam egyet ajándékba. Nekem elsősorban svéd-dán-norvég Pókember gyűjteményem volt, amit még az iskolából őriztem meg. Később jöttek hozzá hollandok is, de amerikaiak csak bő 10-15 évvel később lettek. Aztán elkezdtem kijárni Bécsbe börzékre, és képregényboltokba, úgyhogy minden évben nőtt a gyűjteményem. Ma meg már itt a net, lehet rendelni közvetlenül a Marveltől, DC-től képregényeket, lehet a Trillian képregényboltban is, illetve már a bécsi börze szervezője is eljár hozzánk börzére. Én is ezekből a lehetőségekből válogatok, hogy mindig képben legyek, és mindig megszerezzem a legújabb kiadványokat is.

Mi a véleményed a magyar képregénypiac jelenlegi helyzetéről?

Én nem látom borúsan a helyzetet. Évről-évre egyre több kiadvány jelenik meg, és úgy tűnik, elférnek egymás mellett. Nyilván lesz egy határ, sőt, szerintem épp ezt a határt feszegetjük, de ha „csak” ennyi képregény fog megjelenni évente, mint idén, szerintem nagyszerű lenne. El tudom képzelni, hogy jövőre azért már lesz néhány kiadvány, ami nem marad életképes, de alapvetően optimista vagyok – ez csak annyit jelent, hogy eljutottunk végre odáig, hogy egy mai képregénykedvelő fiatal válogathat a megjelenő művek között. Két-három éve még örültünk, ha megjelenik egy bármiféle képregény itthon, ma pedig már mindenki arra költheti a pénzét, amit igazán szeretne olvasni. Szerintem fantasztikus, hogy eddig eljuthattunk, de ez nyilván egy határ is: innentől már csak akkor vezethet felfelé út, ha sikerül bővíteni a képregényolvasók táborát. Ez viszont már a legnehezebb feladataink egyike.

A korábbi évekhez képest egyre több kiadó vág bele a képregénykiadásba. Ez az olvasók szempontjából rendkívül örömteli, de mi a helyzet kiadói szempontból?

Szerencsére elég jó a viszony a kiadók között, így igyekszünk nem vágni egymás alatt a fát. Nagyjából kialakult már minden kiadó irányvonala; melyikük milyen irányba halad a kiadványaival, és eddig még sikerült párhuzamos utakat találnunk. Bízom benne, hogy ez továbbra is így lesz. Az biztos, ha én bepróbálkoznék más irányvonallal, előtte egyeztetnék az adott vonal képviselőjével. Attól mondjuk nem kell tartani, hogy mangát fog kiadni a Kingpin (kivéve egy lottó ötös esetén a Battle Royalt), de sose lehet tudni.

Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?

Minden ilyen azért alakult, vagy létezik, hogy segítse a képregényolvasókat abban, hogy hozzájussanak a napi betevőhöz. Így hát a válasz az összes lehetőségre az, hogy nagyon is segítenek. A kepregeny.net a legnagyobb képregényes oldal itthon, és nagyon komolyan veszik a képregényes felelősségüket. A Börze és a Fesztivál pedig személyes kontaktust teremtenek a kiadó és az olvasó között, ami nagyszerű dolog. A Fesztivál a legnagyobb képregényes esemény minden évben, a Börze pedig évente kétszer összehozza a nagy rajongókat egy olyan helyre, ahol mindenki a képregényekről beszél, és ahol körül vannak véve a kedvenceikkel.

Kapcsolatban vagytok-e a hazai képregényes élet más szereplőivel (más kiadók, képregényes fórumok)?

Mivel a legtöbb kiadó része a Magyar Képregény Szövetségnek, szoros kapcsolatban állunk egymással. Én jelenleg is dolgozom az Adoc-Semicnek, úgyhogy velük különösen jó kapcsolatban állok. A Szövetségen belül, hogy ki kivel milyen kapcsolatban áll, az már csak szimpátia kérdése. De szakmailag összetartunk. Ami a fórumokat illeti, az első képregényes fórum az indexen volt, „Pókember fan club” címmel (még ma is megtalálható). Akit csak érdekelt régen a képregény, mind ott volt. Innen „vonultunk” át a kepregeny.net elődjéhez, ahol elsőként lehetett modernebb, jobb fórumot találni – már témákra osztva. Ma már minden képregényes oldalnak van saját fóruma; természetesen mindegyikkel lehetetlen kapcsolatban állni, de néhányat látogatok rendszeresen. Elsősorban nyilván a sajátomat, ahol a legtöbbet tudhatok meg a saját kiadványaimról – olvasói szemmel nézve.

Mi a véleményed a Magyar Képregény Akadémiáról, illetve tevékenységéről?

Nagyon pozitív, és örülök, hogy van létjogosultsága a mai képregény kínálatban/keresletben. Komoly alkotók, komoly alkotásokkal: ez a legmegfelelőbb jellemzés róluk. Remélem, hogy lesz köztük olyan, akinek sikerül a Nagy Kiugrás, és bizonyíthat sokkal profibb lehetőségek közepette is.

Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?

Nehéz kérdés. Sajnos, általánosítva egyértelmű, hogy még mindig a „gyerekes” és az „olvasáspótló” között tartunk, nem tudom, kellene-e örülni annak, hogy néhány helyen már sikerült túllépni ezen. Az biztos, hogy soha annyi lehetőséget nem kapott a képregény itthon, mint az utóbbi néhány évben, amikor a legkülönbözőbb tévécsatornákon foglalkoztak képregényekkel, meghívtak vendégeket, újságok írtak egy-egy nagyobb eseményről, vagy éppen internetes portálok írtak minden nagyobb kiadványról. Ennek ellenére, ez csak csepp a tengerben. Nem tudom, minek kéne történnie ahhoz, hogy ez az álláspont alapvetően változzon meg a köztudatban. Talán fel kéne nőnie egy újabb generációnak…

Milyen állásponton van a kiadó a különféle netes honosító oldalakkal kapcsolatban, jelenthetnek-e komoly fenyegetést egy kiadó munkájára, esetleg akár segíthetik is?

Addig, amíg a honosítók tisztelettel viseltetnek a megjelenő kiadványok iránt, addig nincs baj. Szerencsére ez pontosan így is van. A honosítások azért terjedtek el nálunk, mert egyszerűen nem voltak képregények. Amolyan hiánypótlók voltak. Nagyon nagy szerepük volt a ma megjelenő kiadványok létrejöttében, mert az „ínséges időszakban” fenntartották az érdeklődést a rajongókban, illetve visszahoztak sok régi olvasót. A mai dömping időszakában viszont már nagyon körültekintően kell megválasztaniuk a képregényt, amit honosítani akarnak, nehogy egy kiadásra váró kötet kárára menjen. Nem lenne baj, ha még mindig tartanák magukat a régi trendhez, hogy két évnél újabb képregényt nem honosít senki, mert hátha megjelenik, de úgy tűnik, egyre inkább mindenki a legújabbakat szeretné honosítani.

Ezzel együtt, úgy gondolom, a honosító oldalak és a kiadók akár segíthetnék is egymást. Például, egy megjelenő kiadványhoz kitehetnek kísérő történeteket, amiket a kiadó nem akar, vagy nem tud megjelentetni. Ilyenkor – hogy az olvasó teljes képet kapjon -, egy-egy honosító oldal megtehetné, hogy kiteszi a kapcsolódó kiadványokat. Nyilván lenne rá érdeklődés, hisz aki a könyvet megveszi, alighanem érdekelni fogja a többi szál is; ami pedig a kiadót illeti, csak örülhet, ha az olvasói elégedettek a választásával.

Segíthet-e megismertetni a képregény az olvasás szeretetét a fiatalok újabb generációjával?

Mindenképpen. Egyszer meghívtak egy iskolába előadást tartani Szolnokra. Ott az volt a szokás, hogy egy bizonyos napon előadásokat tartanak különböző témákban, különböző termekben, és a tanulók abba a terembe mennek be, amelyik a legjobban érdekli őket. Nálunk tele volt a terem, alig fértek el. Miután befejeztem az előadást, beszéltem az igazgatónővel pár szót. Elsősorban az érdekelt, hogy mi változott meg, hisz régebben úgy tartották, hogy a képregényolvasás elvonja a gyerek érdeklődését a könyvektől, így az iskolákban valamiféle mumusként emlegették. Most meg előadást tartottam róla. Az igazgatónő elmondta, hogy a mai gyerekek már olyannyira nem olvasnak semmit, hogy ma már örülnek annak is, ha csak képregényeket olvasnának.

Belevágnál-e új magyar szerzői képregények kiadásába, ha látnál benne fantáziát?

Hogyne! Bár még mindig korlátozott az érdeklődés a magyar képregények iránt, de már van egy kiindulópont, hisz az idei Fesztiválon már külön szekció is volt a szerzői kiadású képregényekre. Rajzolókkal nincs is gond, véleményem szerint, de kellene hozzá egy jó író.

Mik a kedvenc címeid a Pókemberen és a Battle Royalon kívül, illetve mik azok, amelyeket más okokból követsz? Ha lehetek olyan telhetetlen, pár példát kérnék európai, amerikai és manga kategóriákból is...

Redszeresen vásárolom az összes Pókember-kiadványt, a Bosszú Angyalait, She-Hulkot, és a Fenegyereket. A Megtorlót addig vettem, amíg Garth Ennis írta, a Hulkot pedig addig, amíg Peter David. Időszakosan persze még veszek egy-egy más Marvel kiadványt is – legtöbbször Fantasztikus Négyest. Deadpoolt is vettem, amíg tartott. A DC-től inkább viszont a Vertigo-címekből szoktam szemezgetni. Végig vettem a Prédikátort, illetve most ért véget az Y, az utolsó férfi, ami nagy kedvencem lett. Elképesztően jó ötletek, lehetőségek vannak benne, és a kivitelezés is különleges. Érdekes volt még a Monolith tőlük, amit a rajzolója miatt kezdtem el venni, de a sztori is tetszett.

Elsősorban író után választok képregényeket magamnak, másodsorban rajzoló után. Peter Davidtől bármi jöhet (a Captain Marvel sorozata nagy kedvencem), Jim Starlin bármiféle sci-fi témájú képregényt ír, nem tud mellélőni (nem mellesleg, az egyik kedvenc rajzolóm is), de Garth Ennis morbid humorát is nagyon szórakoztatónak találom. A legújabb képregények közül pedig Brian Michael Bendis az, aki nagyon jó ötletekkel szokott előjönni, és érdekesen vezet le már ismert témákat is. A Fenegyerek sorozata az utóbbi idők legjobb Marvel-képregénye volt.

Mangából megfogtál, mert bár belepróbáltam pár kiadványba, nem igazán nyerték el a tetszésemet. A Battle Royal a fantasztikus kivétel: nagyon kevés olyan képregényt tudnék mondani, ami annyira megrázó, életszerű, megdöbbentő és érdekes lenne, mint az. Történetben és rajzban is. Nagyon tetszett az Árnybíró első kötete is, a folytatás már kevésbé, viszont a most megjelent Death Note szintén nagyon jó – azt már anime változatban végignéztem egyébként. Az európai képregényeket sajnos kevéssé ismerem, köszönhetően elsősorban annak, hogy nem tudok se franciául, se másképp, így csak azokat ismerem, amik magyarul is megjelentek. Ezek közül az Asterixet emelném ki, aminek egyszerűen páratlan a humora, illetve a Lucky Luke-ot. Régebben szívesen olvastam Rahant, vagy Dr. Justice-t, a még fiatalabbaknak szóló képregények közül pedig Pifut, vagy Pifet (ahol persze Herkules volt a befutó). A mostanában megjelentek közül a Sörmesterek tetszett a legjobban, a Disznóól, illetve a XIII feltétlenül.

Közelebbi és távolabbi kiadói tervek?

Közelebbi, a már említett négy idei kiadvány, illetve az októberi Börze szervezése, ami már folyamatban van. Távolabbi pedig ezen kötetek folytatása, és további Börzék szervezése. Még csak fejben és papíron, de már körvonalazódnak egyéb képregények kiadásának a tervei is, de azok legkorábban jövő év végén valósulhatnak meg.

Köszönjük a mindenre kitérően részletes interjút és az elkövetkezendőkben remélhetőleg még számos Marvel és egyéb (neadjisten Vertigo)  kiadvány megjelenését harangozhatod be nekünk...

Geekz versus Képregénykiadók III. - Kingpin Kiadó (1. rész)

A képregénykiadókat bemutató interjúsorozatunk következő állomásához érkeztünk: a Képes Kiadó és a Vad Virágok Könyvműhely után most egy olyan kiadó kerül terítékre, melynek tulajdonosa, Harza Tamás, régi álmát váltotta valóra és kedvenceit saját maga, önerőből adta ki, hogy a képregény szeretetét megoszthassa másokkal is. Hogy mi késztette erre, milyen hányattatásokon esett keresztül és vajon megtalálta-e a helyét a képregénykiadók egyre bővülő palettáján, kiderül az interjúból!

Hogyan mutatnád be a kiadót azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólatok?

A Kingpin kiadó vagyunk. Talán pontosabb, hogy vagyok, mert egyszemélyben képviselem a kiadót. Évtizedek óta foglalkozom képregényekkel, nagy fan vagyok, és réges-régi álmom a képregény kiadás. A 90-es években sikerült először közelebbi kapcsolatba kerülnöm a kiadással, amikor a Semichez kerültem, először, mint szaktanácsadó, majd szerkesztő és fordító. Az első kiadványom is velük közös : a néhány éve megjelent Pókember különszám, a Pókember és Fekete Macska volt az.

Miért Kingpin? Talán a kedvenc Pókember-ellenfeled után?

Nem éppen kedvenc, de amikor céget alapítottam (kereskedelmi cégnek indult), kellett választani egy olyan nevet, ami nem foglalt még. Néhány magyar verziót visszadobtak, hogy olyan már létezik, és ekkor jött az ötlet, hogy valamilyen Pók-ellenség jó lenne, még biztos nem létezik ilyen. Azóta sajnálom, hogy nem Shoc-ker lettünk... :D
De a Kingpinnek van néhány más jelentése is, így nem kellett jogi problémáktól tartani.

Mit tudsz elmondani a kiadó profiljáról, célkitűzéseiről?

Elsősorban amerikai képregények kiadására szakosodtam, de természetesen nem zárok ki semmi egyéb lehetőséget sem. Túl vagyok egy felnőtt képregénysorozat kiadásán (Vertigo), jelenleg a szuperhős vonalat viszem: Pókembert illetve a Bosszú Angyalait. Mivel nagyon nem tartom tisztességesnek az olvasókkal szemben egy elkezdett sorozat leállítását, megszűntetését, szeretném a jelenlegi könyveimet továbbvinni, amíg csak igény van rá. Miután van egy minimális kötetszám, ami alá nemigen érdemes menni, ha az ember fenn akarja tartani az érdeklődést, egyelőre nem nagyon tudok más címekben is gondolkodni – jelenleg ennyit bír el a piac.

Nagyon sajnálom a Vertigo megszűnését is – különösen az Y és a Prédikátor miatt -, de az a sorozat elképesztően veszteséges volt; nem hittem volna, hogy ennyire halvány érdeklődés van nálunk a komolyabb képregényekre. Eredetileg úgy terveztem, hogy a megjelent 4 rész után külön kötetekben folytatom tovább a Vertigót, de ez most már nemigen fog megvalósulni. Legalábbis mindhárom címmel biztosan nem. Az Utolsó Férfit viszont még nem adtam fel…

Hogyan kerültél közelebbi ismeretségbe a képregényekkel?

Még gyerekkoromban történt, elsősorban a Füles képregényeiből, vagy a Pajtás és hasonló gyerekmagazinokban (Kockás, Hahota) közölt képregényekből. Ez utóbbiakban francia képregényeket közöltek, mint Rahan, Dr. Justice, Pif, Pifu és társaik. A következő állomás az Alfa magazin volt, és az abban közölt Asterix, Tímár György kiváló fordításában.Ugyanabban az időben ismerkedtem meg az amerikai szuperhős képregényekkel is, amiket Magyarországon nyomtattak (illetve a svéd, dán és norvég változataikat), és a nyomdában alighanem „leestek a kocsiról” szállítás közben. Így került az iskolákba rengeteg Pókember, Batman, Superman, Fantasztikus Négyes, Hulk és egyéb képregényfüzet.

Mi indított arra, hogy belevágj a képregénykiadásba?

Mint említettem, régi álmom volt. A képregények olvasása annyi örömet okozott életemben, hogy szerettem volna ezt továbbadni. Ennek első állomása a Semicnél töltött munkásságom volt, hogy én válogathattam ki, melyik képregénytörténet jelenjen meg magyarul; hogy én válaszolhattam az olvasók leveleire, illetve, én fordíthattam néhány képregényt. A kiadás tulajdonképpen ennek összefoglalása. Ugyanaz, csak nagyobb verzióban, mert itt még több dolog múlik rajtam.

Úgy érzem, ezzel megvalósíthatom az olyan ötleteimet, vágyaimat, amire esetleg eddig nem volt módom. Gondolok itt elsősorban arra, hogy szeretnék a képregényolvasókkal személyesebb kapcsolatot teremteni. Úgy vélem, pusztán a képregény elolvasásánál többet kell nyújtani. Válaszolni az olvasók felmerülő kérdéseire, megvitatni velük a történeteket, felkarolni a hasznos ötleteiket, stb. Hogy senki se érezze azt, hogy megvett egy képregényt, elolvassa, és ezzel le van tudva; a következő megjelenésig foglalkozzon mással.

Ezért írok a köteteimbe dokumentációkat, szervezek Marvel Klubokat, illetve ezért kezdtem el szervezni néhány évvel ezelőtt a Képregénybörzét is. Vagy ezért vettem át svéd mintából a belső borítókon elhelyezett fekete-fehér mintaképeket, ami mindig is tetszett. Végül pedig, a könyveimben igyekszem helyet adni más képregényfanoknak is: a Káosz, példának okáért, nagy csapatmunka volt. Egyikük fordította, más fordított és állított össze dokumentációkat hozzá, megint más készítette el a főcím logót, és így tovább.

Pontosan hogyan kerültél a Semic-hez, mi volt az oka, ami miatt épp téged választottak?

1993 körül rendezték meg az első magyar képregénybörzét Oroszlányon. Természetesen elmentem rá, és ott ismertem meg Láng Istvánt, a Semic akkori (és jelenlegi) főszerkesztőjét. István nagy képregénybarát, így hamar találtunk közös témát, különösen azért, mert akkoriban a képregényolvasók átlagéletkora 14 év körül volt még csak. Örült, hogy találkozott egy idősebb emberrel is, aki képregényrajongó maradt, ahogy ő maga is. Én pedig gyakorlatilag ugyanezt láttam meg benne: egy felnőtt ember, aki épp ugyanúgy érdeklődik még mindig a képregények iránt, mint én, de ráadásul sokkal többet tud róluk.

Az esemény után tartottuk a kapcsolatot, és egyszer csak kiderült, hogy Pókemberről többet tudok, mint a szerkesztőségi tagok, így megkértek, hogy segítsek kiválogatni, összeállítani a következő évben megjelenő történeteket. Idővel pedig úgy alakult, hogy az akkori Pókember-szerkesztő, Szeredás Lőrinc, egyéb elfoglaltság miatt nem nagyon ért rá a levelezéssel is foglalkozni, így azt örömmel átengedte nekem, amikor egyszer rákérdeztem, hogy nem írhatnám-e én. Végül a fordítást is megkaptam tőle, de szerencsére nem adta át teljesen – mindegyiket alaposan átnézte és kijavította, ha kellett. Amikor Lőrinc távozott a Semictől, akkor lettem én helyette a Pókember-szerkesztő, az első sorozat megszűnéséig.

Ki szervezte az első Börzét?

Nem emlékszem a srác nevére. Oroszlányi gyerek, az biztos, azért lett ott az a börze, de régóta nincs semmi hír felőle.

A Marvel Klubokról és a Képregény Börzékről ejtenél még pár szót?

1993 után vártam, hogy legyen egy újabb képregényes esemény, de csak nem lett. Sokáig bíztam benne, de egyszer csak rájöttem: ha azt akarom, hogy legyen megint börze, csinálnom kell egyet. Emlékeztem még arra, hogy egyszer, úgy 95 körül Újpalotán szerveztek egy képregényes találkozót, de ott alig voltunk nyolcan. Úgyhogy az első lépés az volt, hogy helyszínt kellett hozzá keresni, ami nem volt nehéz, mert Csepelen, egy művelődési házban tartottam foglalkozásokat, csak meg kellett beszélni a vezetőséggel, hogy minimális díjért adjanak egy termet hétvégére. A hirdetéssel nem volt gond, mert a Semic adott hozzá helyet a Pókemberben, ráadásul támogatta az eseményt azzal, hogy rendelkezésemre bocsátott rengeteg eredeti amerikai képregényt, amiből minden látogató kapott egyet ingyen.

Bár abszolút sötétben indult az egész, mert képtelenség volt felmérni, hogy vajon hány képregénykedvelő volt akkoriban Magyarországon, akik felnőttek annyira, hogy el akarjanak, és el tudjanak jönni egy ilyen eseményre. Úgyhogy a terem dekorálását követően, amikor megláttam a 20-30 fős várakozó „tömeget”, fülig ért a szám. Az első ilyen eseményen nagyjából százan lehettünk, amit nagyon pozitívnak tartottam elsőre. Aztán ez a szám folyamatosan emelkedett, és néhány börzével később már 3-400 volt az állandó létszám. Amikor „kinőttük” a csepeli termet, átvittem a börzét Újpestre, ami egyrészt könnyebben megközelíthető, másrészt jóval nagyobb hely áll rendelkezésünkre. Azóta minden évben rendezek kettőt: egyet tavasszal, egyet ősszel. Az őszi most lesz október 12-én.

A Marvel Klub még nagyon fiatal: még csak most lesz a harmadik klubnap. Ennek az ötlete sem új keletű: már évekkel ezelőtt csináltuk, hogy összejöttünk 10-15-en, béreltünk egy kis termet, és megnéztünk egy képregényfilmet. Utána pedig jót dumáltunk. De ez a kezdeményezés végül abbamaradt, főleg a létszám csökkenés miatt: már nem tudtuk kibérelni azt a termet se. Idén merült fel az ötlet, hogy jó lenne újra egy hasonló, és mivel úgyis mindig szerettem volna közvetlenebb kapcsolatot az olvasóimmal, illetve a Marvel fanokkal, hát megcsináltuk. Ehhez elengedhetetlen segítséget nyújt az Eduárd képregénybolt, mert ingyenesen a rendelkezésünkre bocsátják a pincehelyiségüket, benne a filmvetítő felszereléssel. Eddig két klubnapunk volt, mind a kettő nagyon jó hangulatban ment le, nagyjából húsz emberrel.

Hogyan kezdtél neki, volt-e idevágó háttered, segítséged, körülbelül mekkora nagyságrendű beruházást igényel egy ilyen elhatározás?

Mivel évek óta készültem rá, határozott terveim voltak – de, mint kiderült, nagyon messze állt az egész a realitástól. Az ember azt hinné, pofonegyszerű az egész, de közel sem az. Józan ésszel gondolkodva, azt gondolnánk, hogy a jogtulajdonosok két kézzel kapkodnak a kiadók felé, hisz profitot termelünk nekik a semmiért, de ez közel sincs így. Nagy csatákat kell vívni egy-egy kiválasztott képregény kiadásáért, amibe a jogtulajdonos tulajdonképpen bármikor beleszólhat, úgyhogy simán keresztülhúzhatja a számításainkat. Jelenleg is lennének olyan kiadási terveim, amiket nem tudok megvalósítani a jogtulajdonosok feltételei miatt.

A háttérrel viszont szerencsére nem volt gond: az orrom előtt zajlott le a képregénykiadás újabb vonulata, a könyvesbolti terjesztés. Ott állt előttem a minta, csak követni kellett, amihez rengeteg segítséget kaptam Bayer Antaltól, aki akkoriban adta ki a Fekete-Fehér képregényantológiát.Ami pedig a beruházást illeti, hát azon a téren is nagy tévedésben éltem. Azt hittem másfélmillióból el lehet kezdeni egy sorozat kiadását, majd jól pofára estem, amikor kiderült, hogy alig lesz elég az első számhoz. De szerencsére épp úgy adódott, hogy eladtam a régi lakásomat, és annak az árából már el lehetett indítani az első néhány könyvemet.

Milyen kiadványaitok jelentek meg eddig és mi alapján esett ezekre a választás? Mi nyom többet a latban, a személyes preferencia vagy az üzleti szempontok?

Az első az Adoc-Semic-kel közösen kiadott Pókember és Fekete Macska volt, ami egy kétrészes nyári különszámnak indult, de sajnos aztán majdnem téli lett belőle, úgy elhúzódtak a tárgyalások. Ahogy mondani szokás, ez egy biztos tipp volt, amolyan tuti befutó. Megvolt hozzá minden, ami kellett: jó történet, ismert író (Kevin Smith), szép rajz, rengeteg dokumentáció, plusz minitörténet, és két nagyágyú: a legendás Pókember-fordító, Szeredás Lőrinc megnyerése a fordításhoz, és az egyik leghíresebb Pókember történet (A kölyök, aki gyűjtötte a Pókembert) kiadása. Hogy ez a különszám végül miért lett ennyire mérsékelten sikeres, a mai napig nem értem.

A következő Kingpin-kiadvány a Vertigo sorozat volt. Mivel akkoriban a Marvel jogtulajdonosa, a Panini kiadott Magyarországon 4 Marvel sorozatot is, nemigen volt rá esély, hogy velük érdemben lehessen tárgyalni, így a másik nagy kedvencemhez, a Vertigóhoz (és a DC-hez) fordultam. Nem titkolt tény, hogy az antológiából az Y, az utolsó férfi és a Prédikátor a nagy kedvencem; a Constantine csak azért került bele, mert épp lement a mozifilm, és hogy legyen benne legalább egy mérsékelten ismert cím is. Tetszett az is, de közel nem annyira, mint a másik kettő. Az antológia formátumra a Fekete-Fehér sikere miatt esett a választásom, illetve azért is, mert úgy gondoltam, ennyire ismeretlen címeknek nem sok esélyük lenne önálló kötetekben.

A DC kiadó viszont ragaszkodik az évi minimum 3 kötet kiadásához, ez is visszatartó erő volt, mert nem tudhattam, mennyire lesznek sikeresek ezek a kiadványok. Úgy gondoltam, felnőtt már egy képregényolvasó generáció, akik érettek ezekre a történetekre, de sajnos nagyot tévedtem. Erősen túlbecsültem a felnőttebb olvasók számát. Nagyjából a harmadik kötetnél már sejteni lehetett, hogy ez ebben a formában nem fog menni. Ilyenkor két választása van egy kiadónak: vagy folytatja, amíg van rá pénze, és totális csőddel befejezi a képregénykiadást, vagy keres valami mást, ami hoz annyi hasznot, hogy esetleg eltartsa a kevésbé menőket is.

Mivel nálam a kiadás szigorúan csak hobbi, szó se lehetett arról, hogy olyan történetet keressek, ami „eltart” egy másikat. Vagyis nem indítanék el egyetlen olyan sorozatot se, amiről úgy gondolom, hogy sikere lenne, de közben nem tetszik. Magyarországon a képregénykiadás annyira gyenge lábakon áll, hogy bármiféle képregény kiadása ott hordozza magában a bukta lehetőségét, és súlyos százezrekről, netán milliókról van szó. Úgy gondolom, ha egyszer rosszul választok, és besül egy kiadványom, vagyis bukok rajta egy kisebb vagyont, legalább az a kis örömöm hadd legyen meg, hogy magyarul olvashatom egy kedvencemet. A Vertigóval nagyot hasaltam, de azért vígasztal a tény, hogy jelent meg magyarul Prédikátor, vagy Y.

Miután a Vertigótól már nem várhattam, hogy folytathassam a kiadói pályafutásom, másfelé kellett keresgélni. Addigra a Panini már lecsúszott 2 kiadványra, és úgy tűnt, hajlandóak tárgyalni a Marvel Knights: Spider-Man sorozatról, amit szintén az utóbbi évek egyik legjobb Pókember-történetének tartok. Amikor ez a lehetőség gyakorlatilag elúszott, bepróbálkoztam egy hasonlóan jónak tartott – és emellett igazán sikeres – címmel is, az Új Bosszú Angyalaival. Itt már nem voltak problémák, ezt a címet megkaptam – bár több mint fél évet vett igénybe a megegyezés a jogtulajdonossal -, és ezzel indult a marveles kiadásom. Kevéssel utóbb viszont mégis sikerült megegyeznem velük Pókember terén is, sőt, amikor ők beszűntették a hazai Pókember kiadást az év elején, a folytatás lehetőségét is megkaptam.

Így most Marvelből megjelent tőlünk már öt kötet: a Bosszú Angyalai: Káosz, az Új Bosszú Angyalai: Kitörés!, Pókember: Holtak között, Venom és Végső harc. Még idén meg fog jelenni az Új Bosszú Angyalai: Őrszem, Hihetetlen Pókember: A múlt emlékei (ezek az októberi börzére), Az Új Bosszú Angyalai: Új titkos háború, végül az Új Bosszúangyalok és az X-Men közös kalandja: a Mutánsvilág (ezek a Hungarocomixra).

Milyen nagyságrendben éri meg (vagy ésszerű) képregényt kiadni?

Egyelőre még nehéz ezt megmondani. Úgy tűnik, az évi egy kötet kevés egy címből, a három pedig sok. Igyekszem beállni a sorozatonkénti kettőre, de például Pókembernél a jogtulajdonos ragaszkodik az évi minimum háromhoz…

Itt tulajdonképpen a példányszámok nagyságrendjére lettem volna kíváncsi, ha nem titok, a könykiadásnál például úgy tudom 5000 ez a küszöbszám...

Sajnos ez az az adat, amit egyik kiadó sem árul el szívesen. De nagyságrendekkel van 5000 alatt…

Amennyiben érdekel titeket az interjú második része, el ne felejtsétek meglátogatni kedvenc geek témákkal foglalkozó blogotokat szerdán, azaz szeptember 17-én... mi itt leszünk!

Geekz versus Képregénykiadók interjúsorozat II. - Vad Virágok Könyvműhely (1. rész)

Geekz: Mikor alakult a Vad Virágok kiadó, mik a célkitűzéseitek, milyen a profilotok?

Tóth József: A kiadó 2005-ben alakult meg, és először magyar kiadványokban gondolkodtunk. Odegnál Róbert A hívó című műve volt az első megjelenésünk, ez egy olyan kaliberű mű volt, amire – úgy éreztük – külföldön is lesz kereset. Ez sajnos nem jött össze, ezért váltottunk a külföldi művek licenszelésére. A következő kiadványunk, az Usagi Yojimbo sorozat első kötete 2006-ban jelent meg. Tavaly újabb két sorozatunk indult: a Kázmér és Huba, valamint a Borsmenta, és idén is kettő címet fogunk megindítani: az egyik, a Lidércfölde már fut, a másik pedig meglepetés és szeptemberben fog megjelenni. A kiadó fő irányvonala a kezdeti útkeresés után az amerikai képregények egy rétege – inkább az underground alkotások, mint az Usagi Yojimbo, illetve a comic stripek világából a Kázmér és Huba –, a távol-keleti sorozatok közül pedig főként a lányoknak készült sorozatok, mint például a Borsmenta. Ez jutott nekünk a piaci osztoszkodásból, és ebben leszünk egyre erősebbek, úgy tűnik – az idei két sorozatunk is hasonló jellegű.

Geekz: Melyik a legsikeresebb kiadványotok? A Kázmér és Huba sorozat első kötete?

Tóth József: Nem, a Borsmenta a legsikeresebb.

Geekz: Milyen alapon választotok a megjelentetendő képregények közül? Azt mondtad, hogy A hívó például annyira megragadott, hogy úgy érezted, azt ki kell adni.

Tóth József: Általában így történnek nálunk a döntések. A személyes ízlés erősen beleszól a döntésbe, illetve nyilván a piaci igény. A Borsmentát például azért hoztuk ki, mert úgy gondoltam, kell egy sorozat, ami egyfajta bevezető a lányoknak szóló képregények világába. A Kázmér és Hubát a kedvesem javasolta, az Usagi Yojimbo nekem volt a kedvencem, a Lidércfölde pedig úgy tűnt fel, hogy az egyetlen nem ázsiai díjazott volt a japán külügyminisztérium mangaversenyén.
Ez egy nagyon fontos verseny volt, mivel már régóta készítenek manga jellegű képregényeket Koreában és Amerikában, de ez volt az első alkalom, hogy azt mondta a japán állam: „Hmm, rajtunk kívül is léteznek manga rajzolók…” Előtte figyelemre sem méltatták az ilyen kiadványokat, ezért is nagyon érdekes, hogy a jópár évnyi hátránnyal induló amerikai művek közül beválogattak egyet – ez volt a Lidércfölde. Amerikában egy kis kiadó adta ki. Megnéztük, tetszett, tehát teljesen személyes szimpátia alapján adtuk ki.

Geekz: Volt bennetek olyan félelem, hogy azért, mert ez nem japán manga, kisebb lesz a sikere?

Tóth József: A lehetőség benne volt, igen, de úgy érzem, ezen már túlnőtt a piac. Megjelennek magyar alkotók művei is, kisebb antológiákban, és azokat is elfogadják. A manga egyfajta globális nyelvvé vált az ezredfordulóra. A Lidércföldét például egy ausztrál lány rajzolta, Ausztrália pedig nem a képregényiparáról híres. Ő is egy fan-site-on publikálta először a művét, azután publikálta egy amerikai kiadó – de a versenyt már a kötet megjelenése előtt megnyerte. Ez a lány egyébként könyvtárosként dolgozik. Ez egy jó példa arra, hogy hogyan kapcsolódhat be a magyar képregény is a világ képregény-keringésébe. Mondjuk ehhez ilyen minőségű rajz és történet kell. Magyarországon vannak nagyon jó rajzolók – a történettel már nem állunk ilyen jól.

Geekz: Ismernek, lefordítanak külföldön magyar képregényeket?

Tóth József: Egyelőre ott tartunk – és ez haladás! – hogy a külföldi képregények, a legmenőbb sorozatok megjelennek magyarul is. Például a Death Note, amit Franciaországban két éve licenceltek, most megjelenik itthon is. A Fabulák (Fables), Amerikában egy sokszoros díjnyertes alkotás és a Vertigo egyik legfontosabb címe, szintén megjelent. Batman-ből megjelent a Hush, jönnek alapművek, mint az Arkham Asylum, szóval kezdünk bekerülni a képregényiparba licencelőként, tehát vásárlóként. Nagyon sok mindennek meg kell jelenni, hogy létrejöjjön egy olyan, képregényeket olvasó generáció, aki majd ezeket a műveket létrehozza.
Futaki Attilának egyébként megjelent Franciaországban az albuma, ez is egyfajta kezdet, de ez még nem a Pókember vagy Batman-kategória: egy kis francia független kiadónál jelent meg az erősen horrorisztikus története. Nem a vérkeringésébe kapcsolódtunk be, hanem egyfajta oldalágába. De az is történelmi lépés, hogy egy magyar rajzolónak a gigantikus francia piacon, olyan körülmények között, ahol minden a mangákról szól, megjelent egy könyve.

Geekz: Akkor a magyar képregényiparnak olvasókon kívül még írókra lenne nagy szüksége?

Tóth József: Írókra, írókra, írókra. Szerintem jó kezdeményezése a Magyar Képregény Szövetségnek, hogy előre finanszíroztunk kisebb szerzői képregényeket – ezek 24 oldalas, fekete-fehér füzetek –, amiket szigorúan a képi világ és a történet alapján választottunk ki. Kötve volt nagyon a terjedelem, 24 oldalba bele kellett sűríteni az egész történetet. Ez egy megrajzolható, átgondolható hossz, nem egy gigantikus manga-eposz mérete. Mi három ilyet támogattunk azzal, hogy előfinanszíroztuk, és utána hat további, hasonló képregény is megjelent más alkotóktól. Látták, hogy nekik is elérhető, hogy bemutatkozzanak, megjelenjenek és visszajelzést kapjanak – mert igazán a kritikáktól lehet fejlődni.

Geekz: Térjünk vissza a kiadókhoz! Ha tehát úgy döntötök, hogy kihoztok egy címet, mert tetszik, bíztok benne, akkor hogyan tovább?

Tóth József: Felvesszük a licencelőkkel a kapcsolatot. Ők eladják nekünk a jogokat, és persze elvárásaik is vannak a kiadással kapcsolatban. A Kázmér és Huba például pontosan ugyanúgy néz ki, mint Amerikában, ugyanolyan sorrendben jönnek a sztripek, ugyanolyan a címlap – mi csak a számot tettük rá és a lila keretet. Ezen kívül még az előszót is megváltoztattuk, mert az amerikai előszón az ottani képregénykultúra személyisége tükröződik, mi pedig Varró Attila írását tartottuk érdekesebbnek a magyar olvasóknak, ezért azt használtuk.

Geekz: Ehhez is engedélyt kellett kérni?

Tóth József: Ehhez most nem, de általában mindenhez kell. Még egy olyan kartonfigura elkészítéséhez is, mint amit a standunk mellett kiraktunk a Képregényfeszvitálon. A japánok, koreaiak különösen szigorúak.

Geekz: Milyen feladatok, kihívások adódnak a fordítással kapcsolatban?

Tóth József: A Kázmér és Huba esetében már kész volt a lefordítandó képsorok fele, ezeket csak újraolvasta és aktualizálta a fordító, a másik felét pedig lefordította. Az Usagi Yojimbót például a kedvesem fordította angolból, a Lidércföldjét és a Borsmentát is angolból fordították mások. Ezt jobb választásnak tartjuk, mint japánból vagy koreaiból fordítani, mert az nagyon nehéz, teljesen más, mint egy hagyományos szépirodalmi szöveggel való munka. Nagyon látszik, ha egy irodalmár fordít: nem passzolnak a mondatok a buborékokban, döcögős az egész. Ezért inkább angolból vagy németből fordítunk.
Ha egy gigantikus, kultikus mangát akarnánk kiadni, mondjuk a 21th Century Boys-t, ami a száz legjobb mangában biztos benne van, akkor azt japánból fordítanánk és mindegy egyes nüanszra figyelnénk, hogy azt a mangát harminc év múlva is viszonyítási alapként nézzék. A Kázmér és Huba összkiadásnál is nagyon vigyázunk, mert ez egy fontos és rajongott képregény. A hanghatásokat például meghagytuk, hiába vannak angolul, mert Watterson sokat játszik velük, művészileg fontosak. Csak ott fordítottuk őket, ahol a rajzokba való belenyúlás nélkül lehetett.

Geekz: A nyomdaköltségek nagyban függnek a példányszámtól?  Ez utóbbit mi alapján lövitek be?

Tóth József: Persze, nagyon függnek. Azt, hogy mennyit lehet eladni egy képregényből, nagyjából tudják a kiadók… és ezekről nem szívesen beszélnek. (nevet) Mindenesetre néhány ezres nagyságrendre kell gondolni. Általánosságban a mangák mennek a legjobban a magyar piacon, de az egész világon is: egyfajta manga-boom megy most, egy rácsodálkozás az ázsiai piacra. A japán mangákra már tíz éve megy ez a rácsodálkozás… Az Árnybírót koreaiak rajzolják, de egy japán kiadónál jött ki. Ez a sorozat volt az első igazán sikeres seinen cím, van benne sok ismert toposz, de tehetségesek az alkotók. Egy japán rajongónak amúgy furcsa lehet ezt olvasni, mert a múltban Japán rendszeresen megszállta Koreát, és a két ország viszonya máig témája képregényeknek, filmeknek. Az Árnybíró azért nem akkora cím, mint mondjuk a Naruto, amiből sok kötet, anime sorozat és film is készült, és szintén megjelent Magyarországon az első pár kötet. De hát pár éve, amikor a Dragon Ball megbukott, ki gondolta volna, hogy mostanra több futó manga sorozat lesz a piacon?

(folytatjuk)

Geekz versus Képregénykiadók interjúsorozat I. - Képes Kiadó

A márciusi Képregény Börzén folytatott beszélgetések során merült fel, majd a május 17-18-i negyedik Magyar Képregényfesztivál forgatagában kristályosodott ki bennem, hogy miután a hazai közönség nagyon keveset tud a kilencedik művészet magyar zászlóhordozóiról, égető szükség lenne egy olyan interjúsorozatra, mely bemutatja őket, a mögöttük álló embereket, indíttatásukat, terveiket, kiadványaikat. Imígyen megvilágosodva a Geekz stábja úgy döntött, hogy változtatni kell a jelenlegi áldatlan állapoton, és puskavégre kapjuk az összes fontosabb, képregénykiadással foglalkozó kiadót.

Geekz: - Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólatok…

Bayer Antal: - Bayer Antal vagyok, a Képes Kiadó szerkesztője, a Magyar Képregénykiadók Szövetsége elnöke.

G: Pár szó a kiadó profiljáról, célkitűzéseiről… 

BA: A Képes Kiadó eredetileg Korcsmáros Pál klasszikus képregényeinek az újrakiadását, a családi örökség ápolását célozta meg, még 2002-ben. 2006 óta foglalkozik más képregényekkel is, és ezen belül kiemelten mai magyar szerzőkkel. A külföldiek közül leginkább DC és Dark Horse kiadványokat gondozzuk (Batman, Fabulák, 300), és nagyon kedveljük a francia-belga vonalat is (Largo Winch, Sörmesterek). Eddig egy mangával és a Papírmozi antológia három kötetével a mi kínálatunk számít a legszélesebbnek a magyar piacon.

G: Hogyan kerültél közelebbi ismeretségbe a képregényekkel?

BA: Mint a legtöbb kiadó munkatársai, én is gyerekkorom óta olvasok képregényeket, csak az én esetemben ez jóval korábban kezdődött, a hatvanas évek elején. A mai napig megvannak az első Vaillant-ok, és természetesen rendszeres olvasója voltam a Fülesben megjelenő magyar képregényeknek is. Aztán később alkalmam nyílt megismerni az igazi francia klasszikusokat, majd az amerikaiakat, és így tovább.

G: Mi indított arra, hogy belevágj a képregénykiadásba?

BA: Ez egy hosszú történet. A 90-es évek elején már dolgoztam szerkesztőként a Semic Interprintnél, és én indítottam el az X-Ment és a Marvel Extrát. Aztán részben anyagi (kicsik voltak a gyerekeim), részben szakmai okokból egész más jellegű munkát vállaltam, bár külsős fordítóként folyamatosan kapcsolatban maradtam a magyarországi képregénykiadással. Pár éve a körülmények úgy alakultak, hogy belelkesedtem, és érdemesnek láttam időt és pénzt rászánni. Egy évvel korábban alakítottuk meg öt társammal a Míves Céh kiadót, azon belül alakítottuk ki a képregényszekciót.

G: Hogyan kezdtél neki, volt-e idevágó háttered, segítséged, körülbelül mekkora nagyságrendű beruházást igényel egy ilyen elhatározás?

BA: Szakmailag nem voltak gondok, csak fel kellett eleveníteni a kapcsolatokat. Ráadásul a technika időközbeni fejlődése jelentősen megkönnyítette a dolgokat. Az anyagiak előteremtésében tudtam támaszkodni a Míves Céh tulajdonostársaira. A Fekete-Fehér Képregényantológia első számának az elkészítése kb. egy millió forintba került úgy, hogy mindannyian ingyen dolgoztunk rajta.

G: Milyen kiadványaitok jelentek meg eddig és mi alapján esett ezekre a választás? Mi nyom többet a latban, a személyes preferencia vagy az üzleti szempontok?

BA: A Míves Céh a Fekete-Fehér hat kötetével, a Tükörvárossal és a négy Képregénymúzeummal eljutott egy határig, amelyen túl további beruházásra lett volna szükség. Ezt azonban aligha tudtuk volna vállalni, engem pedig időközben felkért a Képes Kiadó az Eduárd fapados képregényújság szerkesztésére, majd a közös munka annyira összehozott minket, hogy eldöntöttük, megpróbálkozunk egy teljes körű kínálat kialakításával. A külföldi képregények területén az én javaslataimból indulunk ki, a magyaroknál együtt keressük a lehetőségeket. A Képes Kiadónak mára már kialakult egy profilja, és bár nincs olyan terület, amiről teljesen és végérvényesen lemondanánk, elsősorban olyan képregényeket adunk ki, amik tetszenek nekünk. Üzleti szempontról a képregények esetében Magyarországon még nem nagyon lehet beszélni, a ráfizetés elkerülése a fő mozgatóerő.

G: Milyen nagyságrendben éri meg (vagy ésszerű) képregényt kiadni?

BA: Ha fordítás, akkor már 1500 eladott példánynál meg tud térülni a befektetés. Eredeti magyar képregénynél az 5000 példány lenne a reális, aminél már a szerzőnek és a kiadónak is megérte dolgozni.

G: Hogyan oldjátok meg a terjesztést és a reklámot?

BA: Hát ez egy hosszú menetelés volt az elmúlt 3-4 évben, de most már elmondhatjuk, hogy minden nagyobb könyvesboltba eljutnak a képregények. Kezdetben különlegesen nagy segítséget jelentett az 576 kbyte-boltok hálózata. Képregény-nagykereskedésünk pedig nem csak a Képes Kiadó saját köteteit, hanem másokét is be tudja vinni olyan helyekre, ahova a kicsiknek külön-külön aligha sikerülne. Tavaly nyílt meg a Dalszínház utcában az Eduárd képregényboltunk, amely állandóan készleten tartja a teljes magyar képregény-választékot. Reklámozni – mint a többi képregény-kiadó – leginkább kölcsönösségi alapon tudunk, hiszen a kereskedelmi hirdetési tarifák megfizethetetlenek. Folyamatosan kísérletezünk ötletekkel. Így például a legutóbbi Batman-kötetünkhöz, a Terrorhoz készítettünk egy kis reklámfüzetet és egy ajánlófilmet is.

G: A visszajelzések alapján melyek a legsikeresebb köteteitek?

BA: Az eladási adatok alapján egyértelműen a Rejtő-Korcsmáros sorozat. Sikeresnek mondható a 300, amely a tavalyi mozifilmhez kapcsolódott, és jól fogynak a Batman-sorozat kötetei. A kisebb kiadványok közül eddig a Sör Kálmán viszi a prímet.

G: Mi a véleményed a magyar képregénypiac jelenlegi helyzetéről?

BA: Rohamos fejlődésen ment át pár év alatt, de még mindig csak az út elején járunk. Nagyon fontos, hogy mostanra már kialakult egy alap-kínálat abban az értelemben, hogy minden korosztálynak, nemnek, érdeklődési iránynak tudunk mit nyújtani. Ennek érezhető hatása, hogy egyre kevesebbszer találkozunk totális elutasítással.

G: A korábbi évekhez képest egyre több kiadó vág bele a képregénykiadásba. Ez az olvasók szempontjából rendkívül örömteli, de mi a helyzet kiadói szempontból?

BA: Ez így nem teljesen pontos, 2006-ig tartott a kiadók gombamód-szaporodása. Tavaly és idén inkább az volt a változás, hogy olyan kiadók is színre léptek, amelyek más területen már sikeresek voltak, és felfigyeltek a képregényre. Ennek egyrészt nagyon örülünk, hisz egyfajta elismerése azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeket a rajongókból lett szinte botcsinálta kiadók fejtettek ki, ugyanakkor természetesen konkurenciát is jelent számunkra, és persze vannak, akik tartanak egy esetleges dömpingtől, a színvonal esésétől.

G: Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?

BA: A Képregény.net stábja felbecsülhetetlen segítséget nyújt a kezdetek óta. Azon túl, hogy publicitást biztosít számunkra, fóruma a legközvetlenebb kapcsolatot is jelenti a törzsolvasókkal, és számos alkotóval, fordítóval, beíróval innen ered az ismeretségünk, értékes munkatársainkká váltak. A börze szervezéséért nagy kalapemelés illeti Harza Tamást, és most már három éve a kiadók is rendszeresen részt vesznek rajta. Jellegéből kifolyólag bizonyos típusú kiadványok számára nagy lendületet tud jelenteni, elsősorban az amerikai képregényekre és a gyűjtői kiadványokra gondolok itt. A fesztiválról nehéz elfogulatlanul beszélnem, hisz ez a mi rendezvényünk (mármint a szövetségé), és nekem személyesen is rengeteg munkám fekszik benne. Az mindenesetre ma már biztos, hogy sokaknak hiányozna, ha nem lenne.

G: Kapcsolatban vagytok-e a hazai képregényes élet más szereplőivel (más kiadók, képregényes fórumok, etc.)?

BA: Természetesen. :) Az MKSZ-t öt kiadó alapította 2005 elején, és ma szinte valamennyi aktív kiadó tagja a szövetségnek. De azokkal is jó viszonyt ápolunk, akik különböző okokból inkább nem vesznek részt a közös munkában, de a rendezvényeinken jelen vannak, és az ő kiadványaikat is terjesztik tagjaink. A KN fórumon nagyon aktív vagyok, de a manga.hu fórumán, az MKA blogján, a Geekz-en és a Könyvesblogon is hozzászólok időnként a képregényes cikkekhez, témákhoz.

G: Mi a véleményed a Magyar Képregény Akadémiáról, illetve tevékenységéről?

BA: Ezt a kérdést mint az MKA tiszteletbeli tagja inkább passzolnám. :)

G: Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?

BA: Talán meglepő, amit mondok, de inkább jó, és ahhoz képest, hogy mekkora a képregény piaci súlya, még talán több szó is esik róla, mint amennyi arányosan járna neki. Persze mi ezt inkább úgy fogjuk fel, hogy messze el vagyunk maradva más országoktól, és addig nem nyugodhatunk, amíg fel nem zárkózunk hozzájuk valamelyest. A változtatás csak részben múlik rajtunk, hisz mi nagyon aktívak vagyunk ezen a téren. Egyes szerkesztőségek nyitottabbak, mások kevésbé, sok múlik a személyes érdeklődési területeken és azon, hogy minek tulajdonítanak hírértéket. Franciaországban egy sikersorozat új kötetének a premierje fontos médiaesemény, nálunk tíz embernél többet nem nagyon lehet összetrombitálni.

G: Milyen állásponton van a kiadó a különféle netes honosító oldalakkal kapcsolatban, jelenthetnek-e komoly fenyegetést egy kiadó munkájára, esetleg akár segíthetik is?

BA: Ez egy nagyon kényes és nehéz kérdés. A kiadóknak hivatalosan nem is lehet tudomásuk ezek létezéséről, hisz a szerződéseik köteleznék őket arra, hogy jogilag lépjenek fel ellenük. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy ezeknek a honlapoknak az "ínséges időszakban" fontos szerepük volt a képregény népszerűsítésében, és ha megüzenjük neki, hogy mik azok, amiket kiadni tervezünk, mindig el is távolítják a honosításokat. Az én személyes véleményem erről pedig az, hogy szerencsésebb lenne, ha ezt a lelkesedést eredeti művek létrehozására, fanzinok, mini-képregények, webcomic-ok létrehozására lehetne konvertálni. Úgy látom, hogy ez részben már működik is. Hozzáteszem, hogy ma már a nagy külföldi kiadóknak az álláspontja is változóban van, méghozzá érdekes módon egyszerre tapasztalunk szigorítást (a japánok részéről, akik sokáig kifejezetten pártolták a "scanlation" mozgalmat), és az elektronikus közlésnek az olcsó vagy akár ingyenes formái felé nyitást (az amerikaiktól, akik egyre több régi képregényt tesznek ily módon hozzáférhetővé). De azt érthető módon mindenki utálja, ha egy friss, még hazai megjelenésre is esélyes képregényt akár eredetiben, akár kalózfordításban közzétesznek. Azt egyébként nem szokták tudni, hogy az utóbbit veszik rosszabb néven a jogtulajdonosok, hiszen a "honosítás" azt jelenti, hogy egy, a kiadó és a szerzők által nem engedélyezett, nem érvényesített belenyúlás történik magába a műbe. Bármennyire is önzetlen a szándék, ilyet az eredeti szerzők jóváhagyása nélkül illetlenség tenni.

G: Segíthet-e megismertetni a képregény az olvasás szeretetét az fiatalok újabb generációjával?

BA: A képregény olvasása, befogadása egészen más, mint a kép nélküli szövegé. A képregény nem pótlék, nem zanza, nem bevezetés valami másba. Képregényt olvasni bizonyos szempontból nehezebb is, hisz a különböző képi, nyelvi és narratív kódok egymásra vannak utalva, kiegészítik, ellenpontozzák egymást. Úgyhogy számomra ez a kérdés csak szélesebb értelemben jogos: igen, a képregénynek a populáris, gyerekeknek szóló műfajai, művei alkalmasak arra, hogy újabb generációkkal szerettessék meg a kultúrát, beleértve az irodalmat, a képzőművészetet, a filmet, valamint a felnőttebb hangvételű, témájú, igényű képregényeket.

G: Közelebbi és távolabbi kiadói tervek?

BA: A könyhétre jelenik meg a Largo Winch sorozat 3. kötete, majd az új Batman-filmhez kapcsolódva kiadunk egy igazi kultikus csemegét, az Arkham Elmegyógyintézetet, Grant Morrison és Dave McKean művét. A Rejtő-Korcsmáros sorozat hatodik albuma az Elveszett cirkáló lesz, ez őszre várható, csakúgy, mint az irodalmi klasszikusok következő része, amely az elveszettnek hitt, ám a Történeti Levéltárból nemrég megkerült Három testőr lesz. Kiadunk idén még két DC-kötetet. Ezekről egyelőre annyit lehet mondani, hogy Batman mindkettőben lesz, az egyikben pedig Superman is.

Nem szeretnénk lemondani a francia képregényekről annak ellenére, hogy jelenleg ez az irányzat Magyarországon kevésbé népszerű. Tervezzük folytatni a Sörmestereket és tárgyalunk a Krak által megkezdett, ám félbeszakadt XIII átvételéről. Előbb-utóbb lesz másik mangánk is, de kicsit más utakat járunk, mint a többi, távol-keleti képregényekkel foglalkozó kiadó.

A magyar szerzők kiadása továbbra is szívügyünk. Tavaly ősszel indítottuk el az Eduárd bemutatja… sorozatot, amely félúton helyezkedik el az országos terjesztés és a limitált kiadás között. Eddig Vass Mihály, Felvidéki Miklós és Göndöcs Gergely egy-egy munkája jelent meg ebben formában, ezek sikerétől függ, hogy milyen tempóban jöhetnek ki újabbak.

G: Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a Képes Kiadónak a továbbiakban is!

Hupikék törpikék és Tintin országa: a belga képregény 1.rész

A Frankofónia Ünnepe ezév márciusában is megrendezésre került Budapesten és számos más magyar városban, a rendezvénysorozat részeként pedig március 6-án kiállítás nyílt a fővárosi Francia Intézetben "Bulles*, jazz, blues" címmel, melyet Jean Auquier, a brüsszeli képregénymúzeum igazgatója vezetett fel a "Hupikék törpikék és Tintin országa: a belga képregény" című előadásával.

Tekintve, hogy a Képregény.net és a Geekz színeiben én is részt vettem az eseményen, ráadásul a mi társaságunkból az egyetlenként, aki bírja a francia nyelv obskúrus tudományát, úgy döntöttem magamra vállalom a tolmács híján (a frankofónia szellemének jegyében) vegytiszta francia nyelven előadott áttekintés érdekesebb pontjainak megosztását a nagyobb publikummal (az amfiteátrumban mindössze huszonegynéhányadmagammal jelentem meg) a belga képregény gazdagságáról és történetéről.

Tintin, a világutazó - egy fiktív riporter kalandjai

A George Prosper Rémi, avagy művésznevén Hergé (ami neve felcserélt kezdőbetűinek fonetikus kiejtése: R.G.) alkotta mára kultikussá vált képregényfigura a Magyarországon is ismert olyan belga nevezetességek közé tartozik, mint Lucky Luke, Astérix vagy a Hupikék törpikék, születése pedig 1929-re, a Vingtieme Siecle belga újság oldalaira tehető. A Tintin a szovjetek földjén (Tintin au pays des Soviets) folytatásos képregénysorozat egyenesen az újság szerkesztőjének, Norbert Wallez katolikus apát kérésére indult útnak, és akkora sikere lett, hogy a Szovjetunióból vonattal hazaérkező és a kiadó által felbérelt ál-Tintin jókora éljenző tömeget csődített a brüsszeli Gare du Nord pályaudvarára. A hirtelen jött népszerűség egyenes úton vezet a következő, kongói tudósításhoz (Tintin au Congo, 1931), ami tökéletesen tükrözi a kor gyarmattartó belga világképét: "A negrók nagy gyerekek csupán... még szerencse, hogy mi ott vagyunk nekik." A naívnak és primitívnek ábrázolt feketéknek tartott felvilágosító óra hazájukról, Belgiumról, az antilopok cél nélküli halomra gyilkolása vadászat címén és az orrszarvú irhájába fúrt lyukba helyezett dinamitrúddal szerzett trófea később mind helyesbítésre került a politikai korrektség jegyében, mikor 1946-ban Hergé újrarajzolta a színes oldalakkal újfent kiadott, eredetileg fekete-fehér albumokat.

Egy belga képregényhős népszerűsége hazájában nem különösebben ritka dolog, Tintin kalandjait azonban legkevesebb 50 nyelvre fordították le és albumai több százmilliós példányszámban keltek el, tehát joggal tehetjük fel a kérdést, vajon miben rejlik sikerének titka? Nem kell túlságosan mélyreásnunk, hogy észrevegyük, főhősünk ábrázata nem rendelkezik igazán karakterisztikus vonásokkal (talán a védjegyének tekinthető hajtincset leszámítva), így a célközönségnek szánt fiatal (és persze a képregénykedvelő idősebb) olvasók könnyedén azonosulhatnak vele, ráadásul az albumokban minden kortalanul népszerű szüzsé megtalálható az Indiana Jones fémjelezte kalandfilmeken át (A kék lótusz, A Nap Temploma) a tiszta és tudományos fantasztikumon keresztül (Tintin Tibetben, Cél a Hold) a krimibe és kémhistóriákba (A Castafiore ékszerek, Ottokár jogara) illő fordulatokig. A humort is több szinten adagolva kapjuk, a némileg kifinomultabb típusát maga Tintin és az örökké szórakozott Tournesol professzor szolgáltatja, míg a részeges és szangvinikus Haddock kapitány a szeretnivalóan ütődött Dupont-Dupond párossal karöltve a slapstick komédiát lopja be a történetekbe.

A kapitány figurája egyébként meglepő módon pozitív fogadtatásra talált a kor mélyen katolikus keresztényi értékeket valló Belgiumában nagyon komoly alkoholizmusa (egy üveg Loch Lomond láttára bármilyen helyzetben elveszti a fejét) és szórakoztató vulgaritása ellenére.

A belga BD** és a valóság összefonódása

A képregények és a valós, aktuális események kölcsönösen hatással vannak egymásra, különösen igaz ez a belga BD-re. Az első valóban csak képregényekkel foglalkozó francia-belga magazint 1938-ban indítja útjára Jean Dupuis méghozzá Journal de Spirou címmel. Az újság központi karaktere a Rob-Vel teremtette lángvörös hajú Spirou (nevét a vallon mókust jelentő spirou szóból eredezteti), aki eredetileg kifutófiúként dolgozik ikonikus piros ruhájában, majd elválaszthatatlan barátjával, Fantasio-val együtt munkát kap épp annak az újságnak a szerkesztőségében, aminek nevét kölcsönözte. Fiktív újságíróként, akárcsak Tintin, rengeteg kalandon megy keresztül, és a hozzá csatlakozó új szereplőgárda népszerűsége olyan karaktereknek biztosít albumszerű megjelenést, mint például a fura, de szeretnivaló leopárd-majom keverék Marsupilami. A valódi Spirou magazin szerkesztőségének ajtaja (a rajta lógó tábla tanúsága szerint) egyébként mindig nyitva áll és lehetőséget ad olvasóinak, hogy személyesen adhassanak hangot véleményüknek.

1947-től a belga André Franquin veszi át Spirou kalandjainak szövését és az Egy varázsló van Champignac-ban (Il y a un sorcier a Champignac) című történetével egy kvázi ismeretlen, általa sosem látott, a felesége képeslapgyűjteményének egyik példányáról másolt kastélyt tesz híres turisztikaI célponttá. Hergé hasonló módszerekkel dolgozott, az Egyszarvú titkában a helyi bolhapiac tűnik fel, a Nap Temploma azték piramisainak papírra vetését komoly kutatómunka előzi meg, a Letört fül (L'Oreille cassée) történetének fókuszaként funkcionáló titokzatos bálványnak pedig a városi múzeumban kiállított egyik szobor szolgált mintaként, melynek hatására a múzeum szuvenírboltjának egyik legkelendőbb portékájává vált ama bizonyos bálvány replikája, aminek fülét aztán a boldog tulajdonos sajátkezűleg letörhette.

A fentebb már említett Franquin talán leghíresebb figurája, az elképzelhetetlenül lusta, ám végtelenül jóindulatú Gaston Lagaffe, aki szintén a Spirou magazin munkatársa, kalandjai során ugyan indirekt módon, de egyértelműen a környezet és az állatok védelme mellett foglal állást. Talán nem véletlen, hogy a valódi Green Peace felkérésére Franquin és teremtménye, Gaston vállt vetve kampányoltak a szervezet célkitűzéseiért különféle reklámokban és plakátokon. A BD és a valóság hatás-visszahatásának legszebb példája pedig talán az, amikor Gaston-nak szobrot emelnek Brüsszelben, egy Brüsszelben játszódó képregény oldalain pedig megjelenik ez az utcarész a rendkívül könnyen azonosítható szoborral.

A cikk második része a kepregeny.net magyar képregényes oldalon fog megjelenni hamarosan...

*a bulle francia nyelven a képregényekben használatos szövegbuborékot jelenti
**a BD a bande dessinnée, azaz franciául a képregény bevett rövidítése