Amerikában a leghírhedtebb sorozatgyilkosok mára gyakorlatilag az amerikai popkultúra részeivé váltak. Minél termékenyebb, és minél kegyetlenebb sorozatgyilkosról van szó, a neve annál jobban eladható márkanévnek számít. A filmipar szívesen építgeti tovább kultuszukat, de érdekes módon képregényben eddig valahogy ritkán kerültek terítékre. Egy kis amerikai független kiadó, az Abnormal Entertainment nekifutott a témának, és egy antológiasorozat formájában próbálja meg bemutatni a világ legrettegettebb, és legismertebb sorozatgyilkosait. A (Tales Of Killers Who Are…) SERIAL című széria még csak az első számnál tart, és a képregény szó ebben az esetben inkább csak a formátum meghatározása, mivel nem konkrét történetekről van szó, ezek a szösszenetek sokkal inkább csak a gyilkosokhoz kapcsolódó rövid áttekintések, összefoglalók, gondolatok.
Az első, a füzet felét elfoglaló epizód az Egyesült Államok egyik legnotóriusabb és egyben legismertebb sorozatgyilkosának, John Wayne Gacy-nek hat éven át tartó „pályafutását” hivatott nagyvonalakban összefoglalni. A gyilkos bohóc néven is ismert férfi 1972 és 1978 között 33 fiatal fiút erőszakolt és gyilkolt meg, miközben a közösség megbecsült tagjaként, a hétköznapi kispolgárok egyszerű életét élte. Becenevét annak köszönhette, hogy egy időben rendszeresen fellépett a környékbeli gyermekzsúrokon, mint Pogo, a bohóc. A Crawlspace (a ház alatti árokszerű hely, ahová Gacy is rejtette legtöbb áldozatának holttestét) alcímmel ellátott fejezet a Gacy elfogásához vezető utat, és az azt követő eseményeket foglalja össze nagy lépésekben, valamint egy oldal erejéig ismertetőt kaphatunk Gacy becserkészési és fojtogatási módszereiről is. A vastag, girbe-gurba és elnagyolt vonalakkal megrajzolt képregény olyan, mintha egy lelkes amatör munkája lenne (valószínűleg tudatosan), de így is van benne valami nyomasztó, amitől az egész mégis komolyan vehetőnek tűnik. A vonalak kereteiből itt-ott kilépő piszkos színezés, és a gyakran alkalmazott raszteres textúrák is tovább erősítik ezt az érzést. Összességében David C. Hayes (író) és Kurt Belcher (rajz) munkája nem túl érdekes, és igazából a hangulatában erősebb, mint tartalmában. (Azt azért megjegyezném, hogy a legutolsó képen ábrázoltakkal szemben, Gacy nem villamosszékben végezte, hanem méreginjekció által. Utolsó mondata csak ennyi volt: "Csókoljátok meg a seggem!".)
A folytatás már sokkal ígéretesebb. A két évvel ezelőtt kivégzett Angel Resendiz-t leginkább vasúti gyilkosként szokták emlegetni, mivel 2 évig tartó ámokfutása alatt főleg vonaton utazgatott és áldozatai is elsősorban a vasút közelében élők közül kerültek ki. A mexikói illegális menekültként az USA-ban élő Resendiz-re 15 gyilkosságot tudtak rábizonyítani, bár állítása szerint több áldozata is volt. Az író Kurt Belcher egyébként nem véletlenül ezt választotta témájának, annakidején ő maga is sokat utazott azokon a vonalokon, ahol Resendiz folytatta áldatlan tevékenységét. A stílusában leginkább Ben Templesmith-t (30 Days Of Night) idéző Daniele Serra rajzai, annak rozsdás, piszkos színvilágával együtt, baljós hangulatot árasztanak. Maga a képregény a Gacy-éhez hasonló, az elfogással (ez esetben inkább feladással) bezáródó rövid áttekintés, melyet ötletesen az érkező, majd az elhaladó vonat képei foglalnak keretbe. A vérfoltos, karcos képek nagyszerűen kitalált kompozíciókat rejtenek magukban. Resendiz alakját eleinte még csak árnyékként láthatjuk, majd a rendőri kézre kerülés után megláthatjuk sátáni ábrázatát is, mely nyilván csak afféle művészi túlzás, én legalábbis az igazi Resendiz-ről készült képek egyikén sem véltem felfedezni semmiféle hasonlóságot a rajzolt változattal, de hát ez egyátalán nem baj. Daniele Serra tehetséges rajzoló, sok sikert kívánok neki innen is, remélem viszontlátjuk még ezt a „vérmocskos” rajzstílust. A Resendiz epizód a SERIAL legjobbja, minden tekintetben.
Az utolsó felvonás kicsit eltér a többitől, hiszen ezen fejezet írója valójában nem más, mint maga a gyilkos. Ezeken az oldalakon ugyanis Albert Fish levelének sorait olvashatjuk, amit ő maga írt az általa meggyilkolt, majd elfogyasztott 10 éves Grace Budd szüleinek. A megrázó tartalmú levél, amiben Fish leírja a kislány elcsábítását, meggyilkolását, és annak elfogyasztási módját, már önmagában is kellően sokkoló. Ehhez Ryan Yager rajzoló már nem is kívánt sokat hozzátenni, így a többnyire semmitmondó, elmosódott rajzait kollázs-szerű képekkel keverte össze, és ezeket tette a hátborzongató sorok alá. Mindezek kellemesen bizarrá varázsolják ugyan a képregény oldalait, de mégis erősen öncélúan művészieskedőnek tűnik tőlük az egész.
A régi ponyva képregények mintájára készült borítót szintén Kurt Belcher készítette, és sokban eltér a Gacy történet lapjain látható rajzaitól. A borító színezését Horváth Henrik, a Geekz-crew jóbarátja követte el, akinek ezúton is gratulálunk, és természetesen köszönöm a fentiekben boncolt füzetecske egyik példányát is.
A SERIAL sajnos még nem elég meggyőző egy próbálkozás. A téma sokkal többet kíván, mint néhány összecsapott megemlékezést. A Resendiz epizódot leszámítva pedig még a rajzok sem igazán valami lehengerlőek. A csekély oldalszám nyilvánvalóan szűk keretet szab, de talán érdemesebb lenne, ha füzetenként csak egy-egy emberi ragadozó kerülne kivesézésre. Kezdő alkotók bemutatkozására tökéletes, képregényként viszont még kevés, de a dolog egyátalán nem reménytelen. (Közben megtudtam, hogy az alkotók azóta már megegyeztek egy kiadóval, akik a folytatást már egy nagyobb terjedelmű kötetben képzelnék el. Hajrá!)
