Largo Winch: 1. kötet - Az örökös, 2. kötet - A W konszern

Jean Van Hamme kétségtelenül az európai képregényipar Midász királya, aki amihez csak hozzáér, arannyá változtatja: három legismertebb hősének kalandjai (XIII, Largo Winch, Thorgal) stabil és egyúttal elképesztő 200.000-400.000 példányszámos eladási mutatókat produkálnak (egyenként!), A Sör mestereiből és a Largo Winch-ből tévésorozat készült (utóbbiból jelenleg éppen mozifilmet forgatnak), a XIII pécés játékadaptációjával pedig bizonyára minden valamit magára adó FPS rajongó játszott annak idején. Van Hamme saját bevallása szerint évente cirka egymillió eurót keres pusztán a szerzői jogokból, így tényleg csak olyan projektekbe kezd bele, amihez kedve van, a XIII és a Thorgal gyeplőjét ekképpen átadja ifjú, feltörekvő tehetségeknek és inkább új sorozatára, a Lady S-re (a Dupuis kiadó már eleve úgy kérte fel, hogy tévésorozat fog készülni belőle), valamint jelen örömódánk tárgyára, a Largo Winch-re összpontosítja kreatív energiáit.

No de ki ez a Largo Winch, akihez olyannyira hozzánőtt ennek a hatvanas éveiben járó zseninek a szíve, aki munkásságának eddigi harminc éve alatt 22 millió albumot volt képes eladni szerte a világon? Largo a multinacionális W vállalatbirodalom zabigyerek örököse, a kazilliárdos Bruce Wayne Batman hacuka és Joker nélkül, aki egyszerre bír Fülig Jimmy hatalmas pofonjaival és örökös optimizmusával, James Bond hanyag eleganciájával és sármjával, valamint Lex Luthor intellektusával és határozottságával, mindeközben ezzel olyannyira tisztában van, hogy olyan tenyérbemászó vigyorral néz szembe az olvasóval körülbelül minden harmadik képkockáról, hogy kinyílik az ember kezében a bicska. Ennek ellenére valami megmagyarázhatatlan módon mégis inkább a pénztárcája nyílik ki és megveszi a következő kötetet. Legalábbis Franciaországban mindenképp, kis hazánkban eddig összesen három kötet jelent meg a Képes Kiadó jóvoltából.

Largo alakja mindenféleképpen Van Hamme múltjában keresendő, aki életének első szakaszát ugyanolyan földi halandóként tengette, mint bárki más, kezdetben rozsdaálló festékkel házalt a multi US Steel Corporation színeiben Libanonban, Grönlandon, Norvégiában, majd átnyergelt a Philips-hez, ahol a feladata belga vállalkozók meggyőzése volt, hogy az ő termékeiket részesítsék előnyben a japánoké helyett. Karrierje felfelé ívelt, hamarosan regionális főosztályvezetővé promotálták, majd felajánlották neki a mexikói leányvállalat vezetését: úgy tűnt, élete sínen van. Egyetlen dolog nem stimmelt csupán: rádöbbent, hogy valami egészen elcseszett módon unja már ezt az egész mókuskereket. Beint hát az egész vezetőségnek és 37 évesen, két gyerekkel új életet kezd regényíróként, első regényét, a Largo Winch és a W konszern-t Simone Gallimard kiadója jelenteti meg 1977-ben. A felesége révén ismerkedik meg Paul Cuvelier-vel, aki a Barbarella sikerét szeretné meglovagolni egy erotikus képregénnyel és éppen szüksége van egy forgatókönyvíróra. Van Hamme elvállalja a feladatot és megszületik első BD-je, az Epoxy (ami teljesen véletlenül egyúttal egy bizonyos rozsdaálló szer alkotóelemének neve is). Cuvelier bemutatja a Tintin újság főszerkesztőjének, ahol olyan nevekkel dolgozik együtt, mint Dany és Franquin, valamint találkozik egy viszonylag ismeretlen lengyel rajzolóval, Grzegorz Rosinski-vel, akivel közös sorozatot indítanak a Tintin oldalain. Mivel újságíró, vadászpilóta és magánnyomozó már van, és Rosinski sem szeretne modern sorozatot, ráadásul utál autókat rajzolni, egy ifjú vikingre esik a választás, akinek történeteiben mitológiai szálak szövik át a heroikus fantasy zsánerelemeit. A siker kirobbanó: Van Hamme-tól ifjú szülők kérnek engedélyt, hogy gyermeküket a sorozat szereplői után nevezhessék el, a Thorgal 2007-ben pedig már a harmincadik részénél tart.

Legnagyobb dobása csak ezután következik, 1984-ben, amikor is a kémfilmek sikereit elirigyelve megszületik a XIII, egy emlékeit vesztett titkosügynök kalandjait követő történetfolyam, egyfajta játék az olvasókkal, akik próbálják kitalálni a főszereplő valódi személyazonosságát, és ami jobbára az Egyesült Államokban és Latin-Amerikában játszódik, az amerikai kultúra és történelem összes toposzán végigzongorázva a Kennedy-gyilkosságokkal kezdve a Klu-Klux-Klánon keresztül a vietnami háborúig. Következő munkája egy one shot, egyfajta tolkieni környezetbe helyezett Új Testamentum, a Chninkel, majd 1990-ben úgy dönt, hogy új szériájának hősévé első sikerét, Largo Winch-et teszi meg.

Visszatértünk hát recenziónk tárgyához, mely először a kérészéletű, fekete-fehér X-07 magazinban tette először tiszteletét minálunk, majd a Képes Kiadó vette gondozásába, én pedig személy szerint rendkívül becsülöm a kitartásukat, mert a mérsékelt siker ellenére nemrégen jelent meg a harmadik kötet is magyarul (bár én a Geekz virtuális hasábjain csak az első kettővel foglalkozom).

 

A képlet viszonylag egyszerű, az első album, az Örökös története a 90-es években, egyszerre két szálon fut, egyrészt a W konszern irodakomplexumának tárgyalóiban és irodáiban, ahol a vállalatóriás jövőjét illető döntések születnek, másrészt Törökországban, ahol a jugoszláv származású, ám egyúttal világpolgár Largo élvezi az életet turistaként. A W konszern tulajdonosát, a mindenki által gyűlölt, ám elképzelhetetlenül gazdag üzleti zsenit lehajítják a csilliomodik emeletről, ugyanakkor hősünkre gyilkosság vádjával próbálják meg ráhúzni a vizes lepedőt és rövid úton a selimiyei börtönben köt ki. Az olvasó itt már sejtheti, hogy a két eset összefügg, és valóban: Nerio Winch őt tette meg egyetlen örökösének, hogy a főrészvényesi rendszerrel működő vállalatbirodalom ne hulljon szét, az egyetlen probléma azonban, hogy erről az egyik részvényes is tud, ez pedig semmiféleképp nem nevezhető életbiztosításnak Largo számára. Az események innen kezdve felgyorsulnak, szökés a börtönből, autós üldözés a Boszporusz mentén, menedék a brit konzul lányának rezidenciáján (a műfaji követelményeknek megfelelően a nő megszerzése kipipálva), majd a történteket eltussolni vágyó török miniszter és tábornok szövetségének köszönhetően kissé eldurvulnak a dolgok és az egyik újonnan megismert szereplőtől fájdalmas búcsút veszünk. A második kötet, A W konszern, Largo múltjába enged bepillantást (kiderül, hogy kivételesen jó képzést kapott a pénzügyeket illetően, illetve rövid cirkuszi múltjának köszönhetően a késhajítás mestere) és egy biankó átruházási meghagyás körül forog a cselekmény, ami az örökösödési illeték kikerülésének és a hősünk helye megalapozásának kulcsa a vállalat élén. A biankó egy adriai szigeten van elrejtve, ám a titokzatos részvényes újra Largo életére tör...

Philippe Francq realisztikus rajzstílusa kifejezetten jól illeszkedik a témához és Van Hamme mesélési technikájához, a vállalati intrikák és az akciójelenetek váltakozása és ritmusa jól eltalált, a fordulatok tartózkodnak az elcsépelt kliséktől, mégis jólesően ismerős kalandokat élünk át, Largo személyiségéből fakadóan a gyönyörű nőkből sincs hiány, egyszóval minden adott egy igazán kellemes szórakozáshoz, kissé kiszakadva a szuperhősös vagy manga kiadványok áradatából (szó se róla, én a másik két műfajt is szeretem és az egyre nagyobb választék sincs ellenemre, de az ilyen kiadványokat illetően, pár kivételtől eltekintve, egyelőre még mindig fájó űr tátong a piacon).

Ha ez eddig még nem derült volna ki, a Largo Winch az én skálámon csillagos ötös, és legnagyobb örömömre Frankhonban éppen most kezdték újra kiadni gyűjtői kiadásban, ami már fel is került a bevásárlólistámra a sör és a mogyoróvaj mellé (mivel gondolom mindenki tudja, hogy ez a kettő az emberi szervezet alapvető építőeleme, s mint ilyen, mindennapos bevitelt igényel). Ja, és természetesen kötelező olvasmány.

 

 

Largo Winch - Az örökös. Eredeti cím: Largo Winch 1: L'héritier. Írta: Jean Van Hamme. Rajzolta: Philippe Francq. Fordította: Göntér Krisztina. Kiadó: Képes Kiadó. Kiadás éve: 2007. Ár: 1590 Ft.

Largo Winch - A W konszern. Eredei cím: Largo Winch 2: Le groupe W. Írta: Jean Van Hamme. Rajzolta: Philippe Francq. Fordította: Göntér Krisztina. Kiadó: Képes Kiadó. Kiadás éve: 2007. Ár: 1790 Ft.
 

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!