A nindzsa bosszúja (Revenge of the Ninja)

Akkor győzödtem meg róla végérvényesen, hogy a magyar a büszke nindzsa nemzet leszármazottja, amikor Árpád vezérünkben felismertem a fehér nindzsát. Régóta sejtem, hogy magam is nindzsa lennék. Általánosban mindaddig mániákusan seriffnek öltöztem farsangkor, amíg a Puskin Moziban le nem vetítették Menahem Golan A nindzsa színrelép című klasszikusát. Onnantól fekete nindzsának. A jelmezem a harmadik helyezést érdemelte ki az iskolai farsangon, amit gyermekkorom fénypontjaként is ünnepelhetnék, ha bánatomra a győztes nem öltözik szintúgy fekete nindzsának.

A bátyám surikeneket gyártott. Az egész nindzsalétből valahogy a suriken (gyengébbek kedvéért: dobócsillag, csatacsillag) izgatott minket a legjobban, ezt rögtön második helyen Bruce Lee nundzsakuja követte. Abból is volt házi gyártmány. Addig dobáltuk a surikent az ajtófélfába, amíg a szüleink el nem kobozták. A bátyámat ekkor kényszernyaralásra küldték a nagymamához, hogy kigyógyuljon nindzsaságából.

De abból kigyógyulni nem lehet. Mi, magyarok mindnyájan nagy nindzsa harcosok leszármazottai vagyunk, magunk is puhaléptű, rezzenéstelen arcú gyilkológépek. Ha tetszik, ha nem. Például itt a híres-neves magyar nindzsás vicc: Michael Dudikoff bemegy a boltba. (Több verzió is ismert. „Bruce Lee / a szamuráj / a cigány stb. bemegy a boltba…)

Dudikoff: „Van zsák?”
Boltos: „Nincs zsák.”
Dudikoff (harcállásba vágja magát): „Nindzsák? Hol?”

Nindzsa és magyar többezer éves rokonságára a nyolcvanas években derült fény, amikor két izraeli unokatestvér, Menahem Golan és Yoram Globus gondolt egy merészet, és Amerikába költözött, hogy kommandós és nindzsafilmekkel árasszák el a világpiacot. Kommandós oldalon olyan klasszikusokat forgattak, mint az Ütközetben eltűnt és a Delta kommandó, közben pedig jött A nindzsa színrelép (1981), amelyet maga Golan rendezett.

A nindzsa színrelép gyerekkorunk egyik nagy filmje volt. Az újdonságát az adta, hogy a főszereplő nindzsa fehér jelmezt viselt a szokásos feketével szemben (Franco Nero volt ez a nagy fehér nindzsa). A főgonoszt Mr. Venariusnak hívták, és annyira jól megtestesítette a rosszfiú karakterét, hogy a bátyámmal az összes hollywoodi film összes rosszfiúját azóta cinkos mosoly kíséretében Mr. Venariusnak nevezzük.

A nindzsa színrelép nemcsak a mi kettőnk gyerekkorára gyakorolt ekkora hatást. Megnéztem a korabeli statisztikákat: Magyarországon az 1987. január 15-i premiert követően 1,3 millióan váltottak rá jegyet csak a moziban, tehát gyakorlatilag egy nemzedék nőtt fel rajta. Nemrég újranéztem, és nagyot csalódtam: rém primitív, Dallas-szinten kivitelezett marhaság, csak tized olyan szórakoztató, mint folytatása, A nindzsa bosszúja.

A nindzsa bosszúja 1983-ban készült, s mivel Franco Nero lelépett Fassbinderrel, a főszerepet a japán Sho Kosugi kapta, az első rész fekete nindzsája, aki Golan és Globus kezei között igazi nemzetközi szupersztárrá nőtte ki magát a nyolcanas években. A rendezői székbe Golan egykori asszisztense, a másodfilmes Sam Firstenberg ült, akinek honlapján igen szórakoztató anekdotákat olvashatunk a film készítéséről (és más emlékezetes B-mozikról).

A történet szerint „worst haircut ever” Sho (a filmben is Sho) családját nindzsák mészárolják le Japánban (az indítékra sosem derül fény). Barátja, Braden (Arthur Roberts) tanácsára túlélő családtagjaival: kisfiával és anyjával L.A-be költözik, és galériát nyit. Megfogadja, hogy örökre távol tartja magát az erőszaktól, és „a nindzsa útjától.” Ám a sors közbeszól, amikor Braden drogügyletei balul sülnek el. Sho amerikai barátja nindzsajelmezt ölt, és egyesével kezdi levadászni a konkurens maffiacsalád tagjait. Amikor pedig szerettei is veszélybe kerülnek, Sho kénytelen felvenni a harcot legjobb barátja ellen.

Ha egész életed során egyetlen nindzsás filmet tervezel megnézni, az mindenképpen A nindzsa bosszúja legyen. Mindent ötvöz és egyesít, amit egy nindzsás filmtől elvárhat az ember, és olyan szinten szórakoztat, ami már a legalitás határait feszegeti. Firstenberg filmje a grindhouse és a kalózvideó találkozásánál született, ennek megfelelően a kivitelezés low-budget, Los Angelest Salt Lake City helyettesíti (az adókedvezmények miatt), a forgatókönyv említésre sem méltó, a színészek gyatrák, és az egész önmaga paródiájaként is felfogható… mégis az Airplane és a Kobra óta nem röhögtem ennyit. Pontosan úgy érzek, mint az IMDb egyik kommentelője:

„I cannot relate to you, dear readers how amazingly perfect this movie is. It's intention was serious and the fact that it aimed so high and hit so low, yet still touches me as one of the most amazing films of all time is just mind boggling. This is a BAD movie; the acting is terrible, the costumes are laughable, the story is fluff and the stunts redefine sub-par. I have no reason for liking this movie at all yet it is easily the most entertaining movie I have ever seen. I'm perplexed.”

Firstenberg már a nyitójelenetben leteszi névjegyét, amikor Sho három egyidőben kilőtt nyílvesszőt kap el: egyet a bal kezével, egyet a jobbal, egyet pedig a fogaival. Elugrik a golyó elől, lefutja a minibuszt, szöget köp… amit csak akartok. Suriken? Fejbe dobnak vele egy félszemű hajléktalant, aki lassítva borul a szökőkútba. Nundzsaku? Sho fia, a zseniális Kane Kosugi pörgeti-forgatja Braden henchmanje ellen. Kane amúgy is a film titkos aduja. Az is térdcsapkodóan röhejes, amikor a nagyi karatéjozni kezd, de amikor Kane megküzd a szőke ribivel, és alkalmazza ellene az ősi pinánrúgás módszerét, az überelhetetlen. (Merthogy van karatés szőke ribi, és kellően sokat meztelenkedik.)

Hát ilyen film A nindzsa bosszúja. Keményen megdolgozik a pénzéért, úgy vágtat előre, mint a gyorsvonat, és két percet nem enged akciójelenet nélkül eltelni. Non-stop pure fun, ahogy a művelt angol mondja, és még sokkal több. Változatos, bizarr karakterek (Joe Pescit utánzó maffiafőnök, parókás nyomozó, feka társ, balfék sidekick, skalpoló indián, a Village People… mint egy Rejtő-regény!), fantáziadús gyilkolási módok, lelkes kaszkadőrmunka, és annyi hulla, amennyi még A nagy durranás 2. rekordját is felülmúlja. Elhangzik a filmben, hogy a nindzsák a halál ezer arcát ismerik, hát Firstenberg meg is mutatja nekünk mind az ezret, és még egy tízperces, epikus fináléra is telik az erejéből. Gyűjtsd össze a haverokat, és induljon életetek egyik legélvezetesebb estéje.

 

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!