Alfabéta-díj 2008

Múlt szombaton lezajlott az 5. Magyar Képregény Fesztivál és átadásra kerültek a Magyar Képregénykiadók Szövetsége által létrehozott Alfabéta-díjak, melyeket az adott év legsikerültebb magyar alkotásai kaphatnak meg, a Geekz szerkesztősége pedig ezennel megragadná az alkalmat, hogy méltassa 2008 legjobbnak díjazott képregényeit.

Miserere Homine

Írta és rajzolta: Lakatos István

Legyünk őszinték, lehet itt ünnepelni a Magyar Képregényt, meg díjakat osztani, de ez valahol még mindig csak önámítás. Ha bemegyünk egy könyvesboltba, még nem látunk magyar képregénykötetek alatt roskadozó külön polcot. Még nem beszélhetünk újra olyan nevekről, amik már a laikus többség számára is ismerősen csengenek. És még pláne nem exportálhatunk hazai képregény termékeket külföldi forgalmazásra. De vannak viszont nagyszerű próbálkozások, ígéretes szárnybontogatások, bámulatos tehetségpalánták, bizalomkeltő reménysugarak, és igazi csiszolatlan gyémántok. És már van Lakatos István. Ő biztos nem ért majd velem egyet, de szerintem ő nem tartozik a felsoroltak közé, ő ugyanis már teljesen készen van. Ráadásul ő egy igazi „kettő az egyben„, hiszen egészen sajátos rajzstílusa mellé, különleges írói véna is járult, ezzel mintegy tökéletes művészi elegyet alkotva. Tudom, szirupos ömlengésnek, csontig benyalásnak tűnhetnek az általam írottak, de érzem, hogy ezt le kell írnom, megérdemli és megérdemelem én is. Már az első képkocka, amit István munkásságából láttam, teljességgel lenyűgözött. Valami olyan volt, amivel nem is tudtam mit kezdeni elsőre, de azt éreztem, hogy ezt nagyon tudom szeretni. Idén az Alfabéta-díj zsűrije is nagyon szerette, és így a díj történelmének valószínűleg legmegérdemeltebb odaítéléséről számolhatunk be.

A Miserere Homine – Ember, Irgalmazz képregény, ami a díjat kapta, és ami a Műút irodalmi és művészeti folyóirat 8. számában jelent meg nyomtatásban (valamint azóta a neten ingyen és bérmentve is magunkévá tehető a képi és szövegi élmény-nonplusultra), csak egy az István elméjében létező fantáziavilágban termő fák mesés gyümölcseiből. Az elbűvölő Lencsilány, vagy a szintén isteni Vasárnap sem csak amúgy mellékesen megemlítendő alkotások. Külön-külön független, egyedi, kerek műalkotások, ám szereplői mintha mégis ugyanazon univerzum, ugyanazon elmesík lakói lennének. Egy groteszk, egyszerre isteni és ördögi mesevilág kedvesen torz figurái.

A díjjal jutalmazott műremek egy nehezen megfogható, absztrakt futurisztikus-keresztény-gótikus-steampunk világban játszódó, irodalmi nyelven fogalmazott vallásfilozófiai eszmefuttatás, kalandtörténet-bőrbe bújtatva, amelyben Luther az Inkvizítor, az Anyaszentegyház leghithűbb űrlovagja titkos feladatot kap, miszerint Pelikán nevű űrhajójával és titokzatos útitársával együtt kövesse azt a térképet, melyet egy zarándoktól vettek el. A térkép állítólag magához Istenhez vezet. Ennél többet elmondanom máglyahalál terhével járó eretnekség lenne.

A Miserere Homine rajzai girbegurba vonalakból álló torz alakok és szokatlan színek csodálatos szimfóniája. Nem követem el azt a hibát, hogy bárkihez is hasonlítsam, mert bár biztos lehetne, mégsem hiszem, hogy kellene. Ez véleményem szerint amolyan hungaro-gothic stílus, annak idején elsőre a Varjúdombi mesék ugrott be vele kapcsolatban, amit egyébként anno 8-10 évesen egészen másképpen ítéltünk meg, mint most.

A mindössze 16 oldalas, immáron díjjal is kitüntetett zsenialitás arra vár, hogy remekül megírt sorait minél többen olvassák, csodálatos képsorait minél többen csodálják, mondanivalóját minél többen értelmezzék. Gratulálok István különleges rajztehetségéhez és bizarr agyához. A Lencsilány kötet megjelentetéséhez pedig kiadókat keresünk!!!

(Chavez)

Négyzet – az első abszurd kör

Írta és rajzolta: Szentgyörgyi Ottó

Kisebb vagy nagyobb mértékben, de minden webcomic épít a monotonitásra, és kevés kivételtől eltekintve a grafikai minimalizmus is közös ismertetőjegyük. A rendszeres olvasótábort kiépíteni kívánó „rajzoló” több fogással is próbálkozhat: szervezheti a poénokat valamiféle tematika köré, mely esetben a téma kimerítésének veszélye fenyeget, vagy kitalálhat egy folytatódó történetet is az olvasó lekötésére, ami viszont rizikós, mert ha unalmasra sikerül, több kárt okoz, mint előnyt. Végül megteheti azt is, hogy egyszerűen csak mindig az éppen aznap eszébe jutott viccet rajzolja meg, mely esetben szervező erőként a szerző ízlése, stílusa működhet, ami nagyobb fokú szabadságot biztosít ugyan, de ezzel tudnia is kell élni ám! A legtöbb webcomic ezen módszerek keverékét használja fel.

A Négyzet esetében se tematikáról, se történetről nem beszélhetünk, és az abszolút minimalista stílus (még szövegbuborék sincsen!) is egyértelműen a szerző fantáziájára bízza a felelősséget. És működik a dolog! Többféle minisorozat (Papír-on, Szürke-marhák, Tévéhét7) párhuzamos használata vagy éppen az üres papírlapok főszereplőnek választása ide vagy oda (a Képregényfesztiválon az Alfabéta-díjátadáskor elhangzott elemzés elegáns és lehengerlő volt, de valljuk be, igencsak messzire menő és túlzó, maga a szerző is zavarba jött tőle), azért Szentgyörgyi Ottó képsorait mégsem a belemagyarázható rejtett esztétikai, filozófiai, társadalomkritikai stb töltet adja meg az értékét, se nem az állandó (webcomic-körökben amúgy abszolút hétköznaposnak és elterjedtnek számító) önreflektív és önironikus kiszólások tömkelege.

Nem, a lényeg a humor! A változatos, kiszámíthatatlan, gyakran groteszkbe és abszurdba hajló humor (nem véletlen a képregény alcíme…). És végül is erről szól egy webcomic, ez minden, ami kell hozzá, aminek frissnek kell maradnia, ami miatt vágyunk arra a következő stripre, amint az előzőt befejeztük. Egy korrupt és kegyetlen politikus nem vicces, de egy lehelletét útszéli dögevéssel helyreállító politikus már az. Minél több ilyen kerül bele a későbbiekbe, annál szívesebben (bár annál kevesebben…) vesszük majd kézbe. A default webcomic-poénokból („ide egy kis irónia, oda egy kis gonoszkodás, aztán jöhet egy rockeres/netfüggős igénytelenség-poén, vagy épp egy kis szolid kockulás, de azért ne, túl sok, hogy ne csak az infósok értsék!”) találhatunk ezer másikat is a neten… az nem érdekes. Még ha nyomtatásban nagyobb is a súlya.

Szóval, habár a kötőjeles szóviccek a strip-címekben (és a sorozatok nevében) elég fárasztóak és laposak – csak hogy valami konkrét negatívumot is említsek –, de ilyen potom pénzért (290 HUF) így is kellemes, büszkén vállalható színfoltja lesz a magyar humoros képregények piacának, mely remélhetőleg el fog érni és tartani tud

majd egy olyan példányszámot, amellyel hosszú ideig megéri sokszorosítani.

(Ramiz)

Stroboscopa
Írta: Varga Péter
Írta és rajzolta: Kemenes Iván

Az idei Alfabéta-díjak legvitatottabb, legnagyobb meglepetést, és számomra a legnagyobb örömet okozó sleeper hit-je egyértelműen a Stroboscopa volt. Hasonlították már a From Hell-hez és a Hellblazer-hez, de nekem egyértelműen a League of Extraordinary Gentlemen-t idézte fel: bár alternatív történelemről itt nem beszélhetünk (még), a századeleji steampunk kicsit szálkás stílusa, az irodalmi alak beemelése (Vizy Kornél), a valóban létezett gyilkos történetének továbbgondolása, valamint talán a legnagyobb hangulatfokozó ötlet, a hátsó borítón megjelenített stroboszkóp "műszaki" rajza, mind-mind hozzájárult az elegáns és gördülékeny forgatókönyv sikeréhez. Azt már tulajdonképpen meg sem kell említenem, hogy a 20-as évek Budapestje messze izgalmasabb, mint a 20-as évek Amerikája és számolhatatlan lehetőséget rejt magában.

A rendkívül erős mezőny komoly fejfájást okozott a zsűrinek ebben a kategóriában és ezúton üzenném Felvidéki Miklósnak (A fiú, akit Zsuzsinak hívtak) és Tebeli Szabolcsnak (Johnny Fellow - Navigátor), hogy ne csüggedjenek, rendkívül sok tehetség szorult beléjük és szívesen látnánk minél hamarabb minél több képregényt tőlük. Az első helyért küzdő Spirál és a Stroboscopa olyannyira megosztotta a zsűritagokat, hogy Varró Attila még a díjátadás előtt negyedórával is azt fejtegette Dunai Tamásnak, hogy miért volt rossz döntés az utóbbit kihozni győztesnek. Abban azonban mindkét tábor egyetértett, hogy a Spirál vizuálisan lenyűgöző, de a forgatókönyv gyenge lábakon áll, a Stroboscopának pedig épp ez utóbbi a fő erőssége, ellenben itt többen a rajzokat találták fejlődésre érdemesnek. Én azt vallom, hogy a képregény elsősorban történetmesélésről szól és ebben egyértelműen a Varga Péter-Kemenes Iván páros (ugyanis mint azt a Képregényfesztiválon többször is kihangsúlyozták, együtt írták a forgatót) alkotása volt az erősebb.

Stromfeld nyomozó egy elmegyógyintézetbe zárt sorozatgyilkos ügyében folytat vizsgálatot, a szálak pedig egy ismert spiritisztához vezetnek: Bajkó, az elmebomlott újságíró egy lélek-stroboszkóp nevű szerkezetbe pillantott bele, mielőtt véres ámokfutásba kezdett volna Budapest utcáin. Vajon miért hasonlított olyannyira egymásra minden áldozat és mi köze ehhez az ember számára puszta szemmel láthatatlan dolgokat felfedő stroboszkópnak? A válaszhoz a nyájas olvasónak mindössze vagy be kell szereznie a mindössze 200 példányszámban nyomott szerzői kiadást az ezen a hétvégén, azaz április 24-26-án tartott Könyvfesztiválon vagy el kell látogatnia erre a címre, ahol teljes terjedelmében elolvashatja 2008 legnagyobb meglepetését.

(Santito)