Megvolt a vacsi, ajándékok felbontva, együtt a család? Nincs is szebb ilyenkor, mint egy lélekemelő családi moziest. Íme 10 hollywoodi karácsonyi celluloidszörnyeteg, amelyek garantáltan taccsra vágják az ünnepi hangulatot.
Nézhetetlen, humortalan „családi komédia” egy öntelt menedzserről (Benjámin Géza Affleck), aki családot bérel magának, hogy ne töltse egyedül a karácsonyt. De tényleg. Mitchell (Tök alsó) rosszul fényképezett, ötlettelenül rendezett filmje, mely valahol az Apádra ütök és a Szellemes karácsony között képzeli el magát, tökéletesen hihetetlen alaphelyzetre épül, a figurák egytől egyig idióták, és még a legalapvetőbb poénok sem működnek. Affleck karrierje legpocsékabb alakítását nyújtja egy Adam Sandler után kiáltó szerepben, kiérdemelve a minden idők legrosszabb komikusa címet is, míg James "hova jutottam" Gandolfini és Catherine O’Hara játéktér nélkül asszisztál neki. Christina Applegate egyébként aranyos, szépséges barátnő.
2. Kelekótya karácsony (Christmas With the Kranks, 2004)
Bődületesen elhibázott, offenzív, humortalan „ünnepi családi komédia” egy kertvárosi házaspárról, akik elbúcsúztatják egyetemista lányukat, és életükben először megkísérlik megúszni a karácsonyt. Chris Columbus csapnivaló forgatókönyve, mely John Grisham önéletrajzi ihletésű bestsellerén (Skipping Christmas) alapul, minden sarkon a legócskább fordulatot veszi, és a hajszálvékony társadalomkritikát régi jó összamerikai cukormázzal önti nyakon. Joe Roth rendező annyira nem bízik a könyvben, hogy színészeit kegyetlenül túlpörgeti: Tim Allen és Jamie Lee Curtis karrierje legrosszabb alakítását nyújtja. Dan Aykroyd pokoli ellenszenves az erkölcscsősz szomszéd szerepében.
3. Égiposta (Dear God, 1996)
Fáradt, humortalan caprai tanmese egy svindlerről (Greg Kinnear), aki életében először munkába áll, és a posta leghátsó raktárában válaszolgatni kezd az Istennek címzett levelekre. Garry Marshall (Micsoda nő!) a törődés legkisebb jele nélkül vitte filmre az amúgy is harmatgyenge forgatókönyvet; az eredmény egy nézhetetlen fércmű, amely a tévében sitcomként sem állná meg a helyét. A színészekből hiányzik a meggyőződés, Kinnear (aki a Sabrina sikerét itt próbálta leading man státuszra váltani) legjobb esetben is csak közepes, Laurie Metcalf és a többiek irritálóan túljátsszák viccesnek gondolt szerepeiket. 112 perc ebből a filmből – és bárkiből ámokfutó válhat.
Szánalmasan rossz, nézhetetlen szajrémozi, egy legendás rendező utolsó filmje. Egy piti tolvaj (már megint Benjámin Géza) a börtönből szabadulva összejön cellatársa levelezőpartnerével (Charlize Theron), és ezzel akaratlanul is egy kaszinórablási ügy kellős közepébe csöppen. Ehren Kruger idióta, erőszakos forgatókönyve önmagában is kivégezne bármely hollywoodi megaprodukciót, de ha dilettáns operatőr és unatkozó rendező (John Frankenheimer) társul hozzá… nos, ez az eredmény. Az ellenszenves figurákhoz, a csapnivaló alakításokhoz és a „na ne már!” szintű fordulatokhoz béka segge alatti költségvetés társul, mely szavatolja, hogy az ún. akció kimerül egyetlen robbanásban. A kétezres évek egyik legrosszabb filmje, Gary Sinise karrierjének mélypontja.
5. Muszklimikulás (Santa With Muscles, 1996)
Kár minden szó.
6. Kiskarácsony mindenáron (Deck the Halls, 2006)Úgy tűnik, nincs hollywoodi év nézhetetlen karácsonyi komédiák nélkül. A Kelekótya karácsony és a Túlélni a karácsonyt után egy fogorvos (Matthew Broderick) és egy autódíler (Danny DeVito) méri össze, hogy melyikük háza van csicsásabban kidekorálva. John Whitesell (Gagyi mami 2.) filmje vígjátékként sem működik, de amikor szentimentális ünnepi mesébe fordulna, akkor már gyomorforgató. Broderick a Bigyó felügyelő mellett karrierje legszörnyebb alakítását nyújtja; DeVito immár századszorra is megszívatott szívatót játszik.
7. Kőkemény család (The Family Stone, 2006)
Irritálóan közhelyes, arrogáns családi komédia / dráma egy nagyvárosi üzletasszonyról (Sarah Jessica Parker), aki megpróbál beilleszkedni vőlegénye harsány familíájába. Hiába használja fel a műfaj összes kliséjét, Tom Bezucha felületes, hamis forgatókönyve vígjátéknak elviselhetetlen, drámának pedig botrányosan szar. A politikai korrektség jegyében egy rakás ellenszenves karakter sirámait kell hallgatnunk, akik kioktatnak minket a tökéletes modern nagycsalád vezérlő elveire. Nem európai embernek való. Az ígéretes színészválogatott idegesítő, vagy – jobb esetben - semmitmondó játékkal jelentkezik. Diane Keaton fájdalmasan rossz a hippi családanya szerepében.
8. Telitalálat (Lucky Numbers, 2000)
Kellemetlen, nézhetetlen Tarantino-koppintás. Egy tévés meteorológus (John Travolta) Miss Fortuna segítségével megbundázza a lottószámokat, a nyertes szelvényre azonban egyre többen pályáznak. Nora Ephron (A szerelem hullámhosszán) ún. komédiájában egy poén nem sok, annyi sincs - csak ellenszenves karakterek, durva forgatókönyv, pocsék rendezés. Az ígéretes színészek egytől egyig kárba vesznek. Lisa Kudrow a tőle megszokott szőke butuskát hozza, de a szexbomba jelzőt nem rá találták ki.
9. Kinek a papné (The Preacher's Wife, 1996)
Igen-igen gyengécske, végtelenül unalmas karácsonyi tanmese egy kicsiny egyházközség tiszteleteséről (Courtney B. Vance), kinek meggyűlik a baja az élettel. Miközben templomát egy mindenható ingatlancápa (Gregory Hines) fenyegeti, elhidegül gyönyörű feleségétől (Whitney Houston). Az Úr azonban meghallgatja imáit, és egy angyalt (Denzel Washington) küld a megsegítésére. Penny Marshall (Micsoda csapat) filmje le sem tagadhatná, hogy egy 1947-es film feldolgozása: ártatlan hangulata, giccsbe hajló jóindulata, nehezen kivárható tanulsága, sőt még a földre szállt angyal kalapja is a letűnt korszakot idézi. Whitney énekel, méghozzá annyit és annyiszor, hogy minden rajongója elégedett lesz a 125 perces játékidővel, miközben a többiek mély álomba merülnek.
Unalmas, erőltetett, végtelenített mesefilm, a Pán Péter-mítosz és a Karácsonyi ének nyomdokain. Egy munkamániás üzletember (Robin Williams) Londonba utazik családjával, s csak akkor döbben rá származására, mikor ősellensége, Hook kapitány (Dustin Hoffman) elrabolja gyermekeit. Spielberg filmje érdekes módon éppen addig a pontig működik, míg fel nem tárul a mesebirodalom: Sohaország ajtaja, és fel nem tűnnek a színen az Elveszett Fiúk. Érződik ezen az első, személyes húsz percen, hogy Spielberg szívből, családapai bűnbánattól vezérelve forgatta, a továbbiakban azonban minden ihlet elszáll belőle. Minden benne van, amit pénz megvehet: sztárok, kosztümök, díszletek, de hiányzik a kaland, a varázslat, az a gyermeki rácsodálkozás, amely a többi Spielberg-filmet naggyá tette. Nagy csalódás.