A Hammer Films produkcióiról írt többi kritikánk elolvasásához kattints a cikk végén a "Hammer" címkére!
A három jómódú londoni polgár a viktoriánus képmutatás mintapéldái: míg otthonuk életét a puritanizmus jegyében irányítják, éjjelente kuplerájokban dorbézolnak. Egy idő után már ez sem elégíti ki őket, és a sátánista Lord Courtley meghívására részt vesznek a főúr okkult ceremóniáján, melynek során inniuk kell a Drakula előző filmbéli halálakor felfogott vérből. A túlvilági machinációktól megrettenve a felső-középosztály agyonveri a nemesit, hozzájárulva ezzel Drakula feltámadásához. A gróf zokon veszi szolgája kivégzését, ezért mindhárom gyilkos lányát vámpirizálja, csak hogy később az apáikra eressze őket…
A hatvanas-hetvenes évek fordulóján, e film elkészültekor a Hammernél teljes a bizonytalanság a cég által bejáratott brit gótikus horrorfilmek tematikai továbbvitelét illetően. Változtak az idők, egyre drasztikusabb filmek láttak napvilágot világszerte, és a Hammernek követnie kellett a trendeket. A Taste the Blood of Dracula-n jól érezhető ez a korábbi megoldásokhoz vonzódó, az újat csak nehezen elfogadó – de azért végül mégis elfogadó – hozzáállás.
Lee szinte csak mint életre kelt lábjegyzet van a filmben jelen. A mai napig váltig hangoztatja, hogy a stúdió kizsarolta tőle a részvételt (bár Lee az ilyen és ehhez hasonló, Hammer-gyűlölő hozzászólásait mindig egy csipet sóval illik fogyasztani), amely eredetileg egyébként sátánista thriller lett volna, ám a befektetők ragaszkodtak a sztori „drakulásra” alakításához.
A film szubtextusa mára kedvesen idejétmúlttá vált (már ha lehet egyáltalán egy vámpíros horrorfilmnél ilyesmiről beszélni): a hippikorszak lázadó fiatalságának eszméjét kommercializálva Hammerék zászlajukra tűzik: „Le az idősebb generációval! Le a fasiszta apákkal!” A film rendezője a magyar származású Peter Sasdy, aki legjobb munkáit televíziós területen alkotta (ilyen pl. a Nigel Kneale forgatókönyve alapján készült hátborzongató The Stone Tape (1972)). A tempót sikerül jól megszabnia és általában az ijesztőnek szánt jelenetekben is ügyesen időzít, sőt, az alacsony költségvetés okozta nem éppen rózsás látványvilágot is sikerül tetszetősen megjelenítenie, természetesen a kitűnő operatőr, Arthur Grant hathatós közreműködésével. Ami igazán keresztbe tesz a filmnek, az a fentebb már megemlített, menet közben toldozott-foldozott forgatókönyv, és ezért nem sorolható a Taste the Blood of Dracula a legjobb Hammer-produkciók közé.
