Ki ne szeretné az olyan történeteket, amik egy-egy történelmi esemény, vagy katasztrófa valóságtól eltérő kimenetelén alapulnak? Akár a science fiction alkotók által olyannyira kedvelt párhuzamos világok kliséjét nézzük, akár a poszt-apokaliptikus sztorikat, többségük valami hasonló helyzetből indul ki. Elolvadtak a sarkkörök jégtakarói, elfelejtették felfedezni Amerikát, megérkezett a jégkorszak, atomháború tört ki, a németek nyerték a II. Világháborút...
Ez utóbbi talán a legérdekesebb, hiszen a természeti katasztrófák által megtizedelt emberiség elszigetelt apró csoportjainak küzdelme helyett egy egész elképzelt alternatív világrendet lehet ráépíteni. Ráadásul egy olyan világét, amiben magyarok is vannak. Akár úgy is, ahogy Trenka Csaba Gábor regényében olvasható, bár már rögtön az elején ki kell jelenteni, hogy a regénynek mindez csak a hátteréül szolgál.
A történet főhőse Lajtai Gábor, aki a háborúban győztes németekkel való szövetség jutalmául kapott gyarmaton, az Egyenlítői Magyar Afrikában látja meg a napvilágot, annak is Hungarovill városában. Az ő szemszögéből, fura visszaemlékezésén keresztül nyerhetünk betekintést ebbe a nagyszerűen összerakott, lenyűgöző alternatív valóságba, aminek megismerése talán az egész regény legszórakoztatóbb eleme. Igaz ugyan, hogy Gábor életét és tapasztalatait követi a regény, jókora részt szentelve gyerekkorának, iskolás éveinek, felnőtté válásának és nőügyeinek (szerelmi szál nincs, ez egy óriási plusz), de mindezek követése közben egyre többet tud meg az olvasó egyrészt az Egyenlítői Magyar Afrikáról, másrészt az ottani magyarok lelkivilágáról.
Meg persze a világról, amihez csak további adalék, hogy a regény eredetileg 1990-ben jelent meg (bár ez már a tovább finomított változat) és mai ésszel olvasva még érdekesebbek a benne felsoroltak. Minden szuperhatalom kényszert érez arra, hogy Afganisztánban demoralizálja hadseregét, minden eszme kiüresedik egyszer, a magyarságot pedig a gyarmaton is csak ugyanaz foglalkoztatja, mind idehaza. A világon mindig ugyanazok a porfészkek a tűzfészkek (még ha Bászra a legmodernebb város is), meneküléshez pedig egy Skoda a megfelelő járgány.
A könyv tehát több szempontból is működik. Felületesen szemlélve egy jól eltalált kalandregény, ami javarészt egzotikus helyszíneken, ismeretlen kultúrákban játszódik, amiket magyar szemszögből ismerhetünk meg. Másrészt remekbe szabott lélektani írás, amiben nem csak az idegen világban töltött gyermekkor, a felnőtté válás, a lányok felfedezése és a fennálló fals irányítás magától értetődő kihasználása van érzékletesen bemutatva, hanem úgy általában a borongós magyar léleké is. Könnyen lehet, hogy sokak számára inkább emiatt marad majd emlékezetes a regény. Harmadrészt pedig (és a fentiekből is következően számomra ez nyújtotta messze a legtöbbet) nagyszerű politikai elemzés, amiben a fennálló rendszer (azaz a fasizmus) hibáinak, lezüllésének a folyamatát éppúgy remekül mutatja be a szerző (az őslakók magyarosodásának problémái zseniálisak), mint az egyes eszmék összehasonlítását (akár a tanárok végtelen vitája, akár a középiskolai lázadó időszak nagyszerű példa), vagy a hatalom rendszertől független működését.
Egy kicsi és egy nagy bajom volt csak vele. A kicsi, hogy a regény maga túl rövid, még szívesen elidőztem volna Hungarovillben, hogy jobban megismerjem azt a világot. A nagyobb pedig az, hogy ha már a 90-es években a kezeim közé kerül, valószínűleg még nagyobb élményt nyújtott volna.