A cikk új vendégbloggerünk, weapon x munkája.
A Csodálatos Pókember első sorozatában megjelent történetek közül a J. M. DeMatteis által jegyzett füzetek mindig is kimagaslottak. A Kraven utolsó vadászata, és az Egy manó halála című sztorik mellett az egyik legemlékezetesebb munkája a 100. számban (eredetileg pedig a Spectacular Sipder-man sorozat 189. számában) megjelent Osborn örökség volt. Hiába jelent meg pár hónappal korábban a Spawn 3. száma, benne a full beteg, gyerekgyilkos Billy Kincaiddel ("Hókusz-pókusz, csoki, kókusz", megvan?), 14 évesen mégis sokkal jobban belém égett Harry Osborn pszichózisa. Talán ennek is köszönhető, hogy Harryt sokkal fenyegetőbb Zöld Manónak láttam mindig, mint Normant, aki akkoriban csak Pók-összefoglalók, és klasszikus sztorik legendás ellenfele volt. Harry viszont maga volt a téboly, a tudathasadásos barát, aki a szomszédban lakik, néha viszont elborul, és egyetlen célja van csak: tönkretenni az ízeltlábú Parkert. Mert Harry tudja... Időlegesen leszállt neki ugyan a lila köd, de amikor az emlékezete kitisztult (és egyben tudata ismét elborult), visszatért a maszk, a Manó. A Manó, aki Gwen Stacey gyilkosa, aki elvette Peter Parkerék fiatalkorát, és minden ártatlanságukat.
Az Osborn örökségben Harry az apja örökségét akarja továbbvinni, és mindent megtesz azért, hogy a családja megértse, mit jelent Osbornnak lenni, és miért is Pókember a legátkozottabb lény a számára. Képregényben ritkán látni olyan feszült jelenetet, mint a vacsora, ahol Harry a lelkileg széttrancsírozott feleségével, a soha be nem gyógyuló sérüléseket összeszedő fiával, a tehetetlen sógorával, Olvasztárral, és ősellenségével, Pókemberrel ül egy asztalnál, és a családról szónokol. Sal Buscema kemény, minden szenvedést, tépelődést és tehetetlen dühöt tökéletesen megragadó rajzai teszik tökéletessé a drámát. És miután mindez a feszültség kirobban, a Manó és a Pók összecsapása elkerülhetetlenné válik. Pókember győz ugyan, de amikor Harryt átadja a rendőrségnek, ő még egyszer, utoljára szót kér magának. És Parker pontosan tudja, hogy az élete össze fog omlani. Tudja, hogy Harry beváltja a fenyegetését, és világgá kürtöli Pókember kilétét. Mégis szembenéz minden félelmével, mert már megcsömörlött az örökös meneküléstől és rettegéstől. És a Zöld Manó beszélni kezd:
"-Hölgyeim és uraim, valamint apróságok... Egy kis figyelmet kérek! Rendkívüli bejelentenivalóm van! Én tudom, hogy ki van a maszk alatt! Tudom, hogy ki a Pókember! És el is mondom mindenkinek."
A monológ után az oldal alján van még egy "néma" képkocka Pókember maszkjáról. Vár. Olvasóként pedig tudod, hogy lapozni kell, csak egyetlen egyet, és Pókember világa felrobban, és millió szilánkra törik.
