Múlt vasárnap a Magyar Képregényszövetség immáron kilencedik alkalommal rendezte meg a nevében menetközben némileg mutálódó, így ezúttal Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál néven futó rendezvényt kis hazánk nem túl népes, de annál kitartóbb képregénygeekjeinek. Ismét a Millenáris Teátruma adott otthont az eseménynek, ami ugyan méretben töredéke a volt Gödör akváriumának, de a tavalyi tapasztalatok alapján pont elég annak a látogatómennyiségnek, ami most is besereglett. Menetrendszerű, ugyanakkor semmilyen meglepetést nem okozó késéssel érkeztem a Fesztivál első és egyben legizgalmasabb programjára, A hívó rövidfilmadaptációjára, olyan kora verőfényes 10 óra körül. Szerencsére a programok most már hagyománnyá nemesedve ugyancsak stabil csúszással kezdtek, ellenben a verőfényes jelzőt nem a kinti fényviszonyokra értettem, hanem a vetítés helyszínére, mert rutinos lazasággal égve hagyták a szpotlámpákat, így a film első felét azért nem láttam, mert még nem voltam ott, a másikat meg azért, mert a vásznon csak valami kínai népi jellegű árnyjáték látszott (a délutáni vetítésen kompenzáltak, mert akkor meg az ÖSSZES lámpát leoltották, a standoknál vásárlók legnagyobb megrökönyödésére, mert a koromsötétben még a saját kezüket sem látták). Azt mindenesetre megállapíthattam, hogy Odegnál Róbert valójában NEM viccelt (lásd interjúnkat az alkotókkal), amikor azt állította, miszerint szerzőtársával a konditeremben találkozott. A második vetítésen az is kiderült, nemhiába küzdött másfél éven keresztül a neo-noir Budapest látványvilágának életrekeltésével: a remekbe szabott sci-fi egyetlen hiányossága a hossza, mindössze 17 perc (a még ennél is rövidebb teaserét itt nézhetitek meg), ami kézzelfogható sóvárgással tölti el a nézőt a folytatás iránt. Szerencsére készen áll a több mint 100 oldalas forgatókönyv a nagyfilmhez, és nagyon remélem, záros határidőn belül sikerül szponzort találni hozzá.
A vetítést követő előadások közül több kapcsolódott az olasz képregény témájához, elsőként Kertész Sándor mesélte el a szép emlékű Menő Manó és Krampusz képregénymagazinok születését, dicsőségét és bukását. Elképesztő belegondolni, hogy sikerült Manara és Serpieri képregényeket kiadni a nyolcvanas évek végén Magyarországon, és ezt az olasz képregényszcéna nagyjai komoly politikai fegyvertényként értékelték, olyannyira, hogy Hugo Pratt személyesen gratulált ezért a teljesítményért Kertésznek. Az is megdöbbentő adat, hogy abban az időben a Ben Hur háromszázezer példányban kelt el, a Línea kiadó pedig a húszezres példányszámnál húzta le a rolót, mert ott már kezdett a nullszaldó felé tendálni a profit, és a csúcson kell abbahagyni, ugye. Ki gondolta volna akkoriban, hogy 2013-ban Hellboyból nem lehet kétezer kötetet sem eladni (ebből a szempontból a The Walking Dead nagyon szerencsés kivétel)? A meghívott vendégek (Zograf, Dodo Nita és Timof, a lengyel képregényszövetség elnöke) is felidézték az olasz képregények kérészéletét a saját országukban: mindenesetre jó tudni, hogy nálunk a fumettik a Fumax kiadónak köszönhetően több számot éltek meg, mint Romániában (ott egész pontosan egy szám jelent meg mindegyik címből) és hogy Manara erotikus képregényei a világon mindenütt eladhatóak. A lengyel képregényről is megtudhattunk pár érdekességet a forgatókönyvíró Timof és a rajzoló Michal Sledzinski előadásából: náluk sincs átjárás a mangarajongók tábora és az amerikai szuperhősképregények olvasói között, töretlen népszerűségnek örvend a nyolcvanas évektől kezdve a Thorgal fantasy sorozat, amit atyjafiuk, a zseniális Grzegorz Rosinski rajzol Jean Van Hamme (aki a francia-belga bande dessinée Nagy Öregje, lásd XIII, Largo Winch és Sörmesterek) forgatókönyve alapján és amire még bizonyosan visszatérünk itt a Geekz virtuális oldalain. Meglepetésként még Michal legújabb képregényét is megnézhettük, mintegy előpremierként, hiszen csupán ezen a hétvégén debütál a varsói képregényfesztiválon.
Némi büszkeséggel állíthatom, hogy a legnépesebb hallgatósággal nem akárki, hanem a saját, különbejáratú főszerkesztőnk, Rusznyák Csaba bírt, aki a Vasember 50 évéről tartott egy meglehetősen érdekes előadást, némi vetítéssel egybekötve. Megtartották az Alfabéta-díj átadóját is, Kép-regény kategóriában Hegedűs Márton nyert az utóbbi évek egyetlen magyar graphic noveljével, a Slusszkulcs Klánnal (amiről mi is írtunk itt), Kép-novella kategóriában zsinórban harmadszor Csordás Dániel a saját életéből inspirálódó képregényblogjával, a Korcsmáros Pál-díjat pedig Fazekas Attila vehette át megérdemelten (mint azt legutóbbi VHS Paradise cikkünk illusztrálja, sokunk lelkében hagytak kitörölhetetlen lenyomatot a filmadaptációi). Több szívet lelkesítő bejelentést is hallhattunk: a Magyar Képregényszövetség májusban Varsóban, nyáron pedig Párizsban turnézik a magyar képregényszerzők műveivel, a magyarországi olasz képregénykiadás évfordulójára egy olasz-magyar meglepetéskötettel fognak előrukkolni a Línea kiadó mögötti állt szervezők, és a 5Panels hamarosan megtámadja a hazai újságárusokat az EpicLine című képregénymagazinjukkal, melynek bemutatkozását itt olvashatjátok el (és igen kapacitálnék mindenkit a nyúlfarknyi kérdőívük kitöltésére, hogy ezzel is segíthessük ezt az igen dicséretes kezdeményezést).
A Képregényfesztivál lüktető-verő szívét mindazonáltal most is kétségtelenül maguk a képregények jelentették, melyeket a még mindig talpon lévő kiadók standjairól tehettünk magunkévá. A Pesti Könyvnél a legújabb Lucky Luke kalandot (Lucky Luke Pinkerton ellen) és Lénárd László Semmijét vehettük birtokba, ami a nagyszerű BMX-kölyök ’89 óta az első önálló kötete. A Képes Kiadó újdonsága Az előretolt helyőrség újranyomása volt, és ott végre beszerezhettem Felvidéki Miklós Papp Laciról szóló füzetét, amit, mivel legnagyobb szerencsémre belebotlottam, maga a rajzoló dedikált nekem. A Kingpin kiadó egy új Vasember sztorival (Gyilkológép) és a Marvel+ / Peter Parker Pókember új számaival érkezett a rendezvényre, a The Walking Dead sorozat pedig a hatodik gyűjteményes kötettel (Siralomvölgy) debütált itt. Szerencsére a szerzői kiadások sem hiányoztak: a végtelenül szerény Budai Dénes másfél év munka gyümölcsét, a Gépjárómű második részét (melynek közepén kuriózumként egy négyoldalas széthajtható akciójelenet trónol) hozta magával (az első rész itt érhető el ingyen és bérmentve), a valóságos busó-franchise-t felépítő 5Panels rögtön két kiadvánnyal érkezett (Kísért a múlt, A Munka Gyümölcse), először láthattuk a Kalyber Joe-sorozat felújított második kötetét, beszerezhettük a Bestiarium Hungaricum full extrás díszkiadását (az ezzel kapcsolatos interjúnkat itt olvashatjátok) és a Nero Blanco Comixtól Fritz Zoltán animációs veterán első önálló képregényét, a Tiszavirágzást, ami eredetileg az angouleme-i 24 órás képregényrajzoló versenyre készült.
A Fesztiválon ugyan nem volt tolongós tömeg, de semmiképpen nem csak a minden hasonszőrű rendezvényen résztvevő képregényrajongó magot láthattuk, szerelmespárok, apukák-anyukák a gyerekekkel, érdeklődő fiatalok-öregek mind képviseltették magukat és vásároltak is, nem csak nézelődtek. Ugyan időnként feltűntek az 501-es Légió tagjai, de az összkép inkább könyvvásár hangulatot nyújtott: elmaradtak az animés rendezvényekre jellemző jelmezes látogatók és ez így is van rendjén, hiszen arra ott van a MondoCon. A jó öreg, némi amerikai ízzel megbolondított európai képregény jelenleg köszöni jól van, még ha szerényen is, és hát azért mégis csak a miénk. Jövőre tehát találkozunk ugyanitt (nem kell sietni, a programok hagyományőrzésből úgyis csúszni fognak)!