A bécsi Comic Conon jártunk, ahol a képregény kihalófélben lévő állatfaj
Elzarándokoltunk az új bécsi geekmekkába, és sok mindent láttunk, csak pont azt nem igazán, amire számítottunk.
Elzarándokoltunk az új bécsi geekmekkába, és sok mindent láttunk, csak pont azt nem igazán, amire számítottunk.
Múlt vasárnap a Magyar Képregényszövetség immáron kilencedik alkalommal rendezte meg a nevében menetközben némileg mutálódó, így ezúttal Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál néven futó rendezvényt kis hazánk nem túl népes, de annál kitartóbb képregénygeekjeinek. Ismét a Millenáris Teátruma adott otthont az eseménynek, ami ugyan méretben töredéke a volt Gödör akváriumának, de a tavalyi tapasztalatok alapján pont elég annak a látogatómennyiségnek, ami most is besereglett. Menetrendszerű, ugyanakkor semmilyen meglepetést nem okozó késéssel érkeztem a Fesztivál első és egyben legizgalmasabb programjára, A hívó rövidfilmadaptációjára, olyan kora verőfényes 10 óra körül. Szerencsére a programok most már hagyománnyá nemesedve ugyancsak stabil csúszással kezdtek, ellenben a verőfényes jelzőt nem a kinti fényviszonyokra értettem, hanem a vetítés helyszínére, mert rutinos lazasággal égve hagyták a szpotlámpákat, így a film első felét azért nem láttam, mert még nem voltam ott, a másikat meg azért, mert a vásznon csak valami kínai népi jellegű árnyjáték látszott (a délutáni vetítésen kompenzáltak, mert akkor meg az ÖSSZES lámpát leoltották, a standoknál vásárlók legnagyobb megrökönyödésére, mert a koromsötétben még a saját kezüket sem látták). Azt mindenesetre megállapíthattam, hogy Odegnál Róbert valójában NEM viccelt (lásd interjúnkat az alkotókkal), amikor azt állította, miszerint szerzőtársával a konditeremben találkozott. A második vetítésen az is kiderült, nemhiába küzdött másfél éven keresztül a neo-noir Budapest látványvilágának életrekeltésével: a remekbe szabott sci-fi egyetlen hiányossága a hossza, mindössze 17 perc (a még ennél is rövidebb teaserét itt nézhetitek meg), ami kézzelfogható sóvárgással tölti el a nézőt a folytatás iránt. Szerencsére készen áll a több mint 100 oldalas forgatókönyv a nagyfilmhez, és nagyon remélem, záros határidőn belül sikerül szponzort találni hozzá.
A vetítést követő előadások közül több kapcsolódott az olasz képregény témájához, elsőként Kertész Sándor mesélte el a szép emlékű Menő Manó és Krampusz képregénymagazinok születését, dicsőségét és bukását. Elképesztő belegondolni, hogy sikerült Manara és Serpieri képregényeket kiadni a nyolcvanas évek végén Magyarországon, és ezt az olasz képregényszcéna nagyjai komoly politikai fegyvertényként értékelték, olyannyira, hogy Hugo Pratt személyesen gratulált ezért a teljesítményért Kertésznek. Az is megdöbbentő adat, hogy abban az időben a Ben Hur háromszázezer példányban kelt el, a Línea kiadó pedig a húszezres példányszámnál húzta le a rolót, mert ott már kezdett a nullszaldó felé tendálni a profit, és a csúcson kell abbahagyni, ugye. Ki gondolta volna akkoriban, hogy 2013-ban Hellboyból nem lehet kétezer kötetet sem eladni (ebből a szempontból a The Walking Dead nagyon szerencsés kivétel)? A meghívott vendégek (Zograf, Dodo Nita és Timof, a lengyel képregényszövetség elnöke) is felidézték az olasz képregények kérészéletét a saját országukban: mindenesetre jó tudni, hogy nálunk a fumettik a Fumax kiadónak köszönhetően több számot éltek meg, mint Romániában (ott egész pontosan egy szám jelent meg mindegyik címből) és hogy Manara erotikus képregényei a világon mindenütt eladhatóak. A lengyel képregényről is megtudhattunk pár érdekességet a forgatókönyvíró Timof és a rajzoló Michal Sledzinski előadásából: náluk sincs átjárás a mangarajongók tábora és az amerikai szuperhősképregények olvasói között, töretlen népszerűségnek örvend a nyolcvanas évektől kezdve a Thorgal fantasy sorozat, amit atyjafiuk, a zseniális Grzegorz Rosinski rajzol Jean Van Hamme (aki a francia-belga bande dessinée Nagy Öregje, lásd XIII, Largo Winch és Sörmesterek) forgatókönyve alapján és amire még bizonyosan visszatérünk itt a Geekz virtuális oldalain. Meglepetésként még Michal legújabb képregényét is megnézhettük, mintegy előpremierként, hiszen csupán ezen a hétvégén debütál a varsói képregényfesztiválon.
Némi büszkeséggel állíthatom, hogy a legnépesebb hallgatósággal nem akárki, hanem a saját, különbejáratú főszerkesztőnk, Rusznyák Csaba bírt, aki a Vasember 50 évéről tartott egy meglehetősen érdekes előadást, némi vetítéssel egybekötve. Megtartották az Alfabéta-díj átadóját is, Kép-regény kategóriában Hegedűs Márton nyert az utóbbi évek egyetlen magyar graphic noveljével, a Slusszkulcs Klánnal (amiről mi is írtunk itt), Kép-novella kategóriában zsinórban harmadszor Csordás Dániel a saját életéből inspirálódó képregényblogjával, a Korcsmáros Pál-díjat pedig Fazekas Attila vehette át megérdemelten (mint azt legutóbbi VHS Paradise cikkünk illusztrálja, sokunk lelkében hagytak kitörölhetetlen lenyomatot a filmadaptációi). Több szívet lelkesítő bejelentést is hallhattunk: a Magyar Képregényszövetség májusban Varsóban, nyáron pedig Párizsban turnézik a magyar képregényszerzők műveivel, a magyarországi olasz képregénykiadás évfordulójára egy olasz-magyar meglepetéskötettel fognak előrukkolni a Línea kiadó mögötti állt szervezők, és a 5Panels hamarosan megtámadja a hazai újságárusokat az EpicLine című képregénymagazinjukkal, melynek bemutatkozását itt olvashatjátok el (és igen kapacitálnék mindenkit a nyúlfarknyi kérdőívük kitöltésére, hogy ezzel is segíthessük ezt az igen dicséretes kezdeményezést).
A Képregényfesztivál lüktető-verő szívét mindazonáltal most is kétségtelenül maguk a képregények jelentették, melyeket a még mindig talpon lévő kiadók standjairól tehettünk magunkévá. A Pesti Könyvnél a legújabb Lucky Luke kalandot (Lucky Luke Pinkerton ellen) és Lénárd László Semmijét vehettük birtokba, ami a nagyszerű BMX-kölyök ’89 óta az első önálló kötete. A Képes Kiadó újdonsága Az előretolt helyőrség újranyomása volt, és ott végre beszerezhettem Felvidéki Miklós Papp Laciról szóló füzetét, amit, mivel legnagyobb szerencsémre belebotlottam, maga a rajzoló dedikált nekem. A Kingpin kiadó egy új Vasember sztorival (Gyilkológép) és a Marvel+ / Peter Parker Pókember új számaival érkezett a rendezvényre, a The Walking Dead sorozat pedig a hatodik gyűjteményes kötettel (Siralomvölgy) debütált itt. Szerencsére a szerzői kiadások sem hiányoztak: a végtelenül szerény Budai Dénes másfél év munka gyümölcsét, a Gépjárómű második részét (melynek közepén kuriózumként egy négyoldalas széthajtható akciójelenet trónol) hozta magával (az első rész itt érhető el ingyen és bérmentve), a valóságos busó-franchise-t felépítő 5Panels rögtön két kiadvánnyal érkezett (Kísért a múlt, A Munka Gyümölcse), először láthattuk a Kalyber Joe-sorozat felújított második kötetét, beszerezhettük a Bestiarium Hungaricum full extrás díszkiadását (az ezzel kapcsolatos interjúnkat itt olvashatjátok) és a Nero Blanco Comixtól Fritz Zoltán animációs veterán első önálló képregényét, a Tiszavirágzást, ami eredetileg az angouleme-i 24 órás képregényrajzoló versenyre készült.
A Fesztiválon ugyan nem volt tolongós tömeg, de semmiképpen nem csak a minden hasonszőrű rendezvényen résztvevő képregényrajongó magot láthattuk, szerelmespárok, apukák-anyukák a gyerekekkel, érdeklődő fiatalok-öregek mind képviseltették magukat és vásároltak is, nem csak nézelődtek. Ugyan időnként feltűntek az 501-es Légió tagjai, de az összkép inkább könyvvásár hangulatot nyújtott: elmaradtak az animés rendezvényekre jellemző jelmezes látogatók és ez így is van rendjén, hiszen arra ott van a MondoCon. A jó öreg, némi amerikai ízzel megbolondított európai képregény jelenleg köszöni jól van, még ha szerényen is, és hát azért mégis csak a miénk. Jövőre tehát találkozunk ugyanitt (nem kell sietni, a programok hagyományőrzésből úgyis csúszni fognak)!
Amíg sok jobb sorsra érdemes szerző (írók, rendezők etc) megállás nélkül forognak a sírjukban műveik félreértelmezése, gyenge adaptációi vagy pusztán elfeledése miatt, addig Douglas Adams minden bizonnyal mosolyog: életműve, különös tekintettel a Galaxis Útikalauz-"trilógiára" (végül öt rész készült el kiadói nyomásra, de igazából az első három könyv alkot szoros egységet és a színvonalukat a két folytatás nem éri el), máig idézett, sőt bálványozott művek, viccei az internetes közösség nyelvi közkincsei közé léptek.
Őrá emlékezünk ezen a napon, és arra, hogy aki igazán klufi, sahár fickó, az mindig tudja, hogy hol van a törülközője - meg persze kicsit amolyan egymásra eszmélés is ez az egész, jééé, nem csak a neten lehet fanokkal találkozni Ugyan azon lehet vitatkozni, hogy szükséges volt-e a "Kocka Büszkeség Napjával" összevonni a Mester előtti tisztelgést (geek != kocka), és az is kérdéses, hogy mit fog csinálni együtt egy csapat vadidegen Douglas Adams-fan, amíg józanok (a felvonulás helyszínétől jópár megállónyira kijelölt kocsmában néhány Gégepukkasztó után biztos fellazulnak az emberek), az azonban biztos, hogy legyél hentes, taxis, vezérigazgató, csapos, asztalos vagy ordinary sararimen egy irodai kuckóban, ha igazi stoppos vagy, ezen a napon törülközővel a nyakadban flangálsz!
Június 22 és 26 között. Az összes film angol felirattal, koreai nyelven, magyar szinkrontolmácsolással megy majd. A program:
Június 22. (hétfő): Rejtett napfény (Secret Sunshine, 2007) 19:00, nagyterem; Hazafelé (The Way Home, 2002) 21:00, kisterem. Június 23. (kedd): Sírfelirat (Epitaph, 2007), 19:00, nagyterem; Erkölcstelen tudós (The Forbidden Quest, 2006), 21:00, kisterem. Június 24. (szerda): Augusztusi karácsony (Christmas in August, 1998), 19:00, nagyterem; Maraton (Marathon, 2005), 21:00, kisterem. Június 25. (csütörtök): Mesterszakács (Le Grand Chef, 2007), 19:00, nagyterem; A halál jele (Memories of Murder, 2003), 21:00, kisterem. Június 26. (péntek): Életünk legszebb pillanatai (Forever the Moment, 2007), 19:00, nagyterem; Sztárrádiós (Radio Star, 2006), 21:00, kisterem.
Van benne valami múltidézés, ahogy Wostry Ferivel amúgy jegyrendszeresen sorban állunk a betevő képregényünkért az újpestközponti általános iskola épülete előtt, ami a 17. tavaszi Képregénybörzének ad otthont. A tendencia folytatódik, amint tovább araszolunk a Munkásotthon utcáról az iskola belseje felé, és aranykoszorús tanulók bámulnak zordan az arcunkba, mint Bástya elvtárs a szellemvasútban, és épp csak nem sikoltok fel, amikor balra nézek és az emberfejnyi kokárda a "Dicsőséges tavasz" felirat mellett felidézi a gyermekkori traumatikus pillanatokat: a napközis tanárnő azzal büntet meg, hogy leveszi a falon lévő kártuson szereplő nevem mellől a papír kisdobosnyakkendőt. Nem véletlenül kezdtem el inni, szögezem le magamban, majd egy kis rémült hang hívja fel a figyelmem az agyam hátsó szegletében, hogy elfelejtettem betenni a hátizsákomba a lapospalackot (détour: ami, mint egy hölgyismerősöm lelkesen illusztrálta, pont befér egy női retikülbe, de mondjuk pont nála már láttam pálinkát kubuspalackban is; igen, abban, amiben babaturmixok szoktak lenni), de fellélegzek, amint megpillantom az első szórólapot osztogató birodalmi rohamosztagosomat (vajon mit követhetett el, hogy a Galaxis eme inszignifikáns szegletébe száműzték? Vader nagyúrral nem lehet packázni...). Átesünk a beavatási rítuson és megkapjuk a gyereknyomdával a billogot: összenézünk Ferivel, és szélesen vigyorgunk az őszinte önirónián.
Szabad a pálya, mondhatnók, és valóban, az emberek szétrajzanak balra, a kiadók pultjaihoz és jobbra, a minden Börzére kilátogató Német asztalaihoz (azért a Német, mert bár a személye változott, gyakorlatilag a rendezvénnyel járó Jelenség), valamint az egyszeri, otthoni cuccaikat idehurcolt gyűjtő-eladókhoz. Beköszönünk pár kiadóhoz, sajnálattal konstatálom, hogy az új Lucky Luke (A washingtoni férfi) még nem jött ki a nyomdából, de visszahozza a kedvem, amikor a Vad Virágoknál kézbevehetjük a legújabb Usagit (6. kötet: Körök), és megsúgják, hogy fontolgatják egy Franciaországban nemrégen hatalmas sikert aratott kötet kiadását. Összefutunk Olórinnal, aki már két vastagon megrakott műanyag szatyorral érkezik, én pedig hüledezve számolom össze a tíz trade paperbacket, ami már kisebb vagyont jelent számomra. Tovább sodródunk a tömegben, megállok, hogy begyűjtsem a Fekete-fehér antológia összes számát potom pénzért a Képes Kiadó standjánál és Bayer Tóni kezembe nyomja az Alfabéta díj kép-regény kategória hiányzó jelöltjeit (A fiú, akit Zsuzsinak hívtak már megvolt, így a maradék hármat zsákolom be: Brazil Johnny Fellow-ja, Futaki Spirálja és Kemenes-Varga Stroboscopa-ja). Plakátokat keresünk Ferinek, de a srác, aki eddig ilyesmiket árult, úgy tűnik feladta a hiábavaló küzdelmet, így lecsekkolom a Fumax kínálatát, akiknek új profilja a használt(?) konzoljátékok árusítása, és a Kingpin Mutánsvilágának második részét (a sokat vitatott név a House of M-et takarja). Feri hosszas töprengés után két Essential X-Ment zsákmányol a Németnél, miután burkus nyelven sikerült megfelelően alacsonyra lealkudnia az árat, és ellenfele színpadiasan csikorgatja a fogát, de végül megtörik.
Indítványomra, miután megszomjaztam, tábort verünk az iskola előtti tér egyik padján egy mini-Geekzes beszélgetésre, természetesen megfelelően felszerelkezve a veszélyes expedícióra, a panelházak klasszikus műintézményében, a (majdnem) non-stop kisboltban megvásároljuk a legyszükségesebbeket: a hely szelleméhez igazodva kétdekás vodka, sör és cigaretta a tízenkétóraink, csatlakozik hozzánk Olórin és egy Geekz olvasó. Szóba kerül pár kötelező olvasmány, mint a Criminal, a Fables, a Fear Agent és az Astonishing X-Men, majd a Dr. Horrible's Sing-a-long Blogról és a Who Wants to Be a Superhero első évadáról szóló beszámolóval sokkolom őket. A rövid és frissítő pihenő után megújult erővel vetjük magunkat a harmincas átlagéletkorú geekek forgatagába, akik közé (blaszfémia!) még elvétve lányok is vegyülnek, és újra elégedetten állapítom meg, hogy a Roham csapata újfent nem okoz csalódást, a pultjuknál ismét rendkívül dekoratív hölgyemény képviseli őket (hálistennek ez is a Börze egyik állandósult és igen kellemes eleme).
Elsuhanunk a mangakiadók pultjai előtt, épp csak futólag regisztrálva az új megjelenéseket (Árnybíró 12, Gravitation 2, Bizenghast 5), hogy pár szót válthassak a Panel fanzin főszerkesztőjével, Szabó Zolival, majd Olórin rábeszélésére megveszem a szerzői kiadások közül (a Négyzet - Az első abszurd kör és a VaHaN 2 valahogy nem hoz lázba) a Kalyber Joe első részét. A végtelenül szimpatikus és Felvidéki Miklóshoz hasonlóan pofátlanul fiatal szerző, Pilcz Roland jól rámijeszt, hogy már alig van a második kötetből, ezért klasszikus fogyasztói pavlovi reflexből végül mindhárom kötet a hátizsákomban köt ki. Feri körülbelül ekkor köszön el tőlünk, mert egy barátja filmjéhez segít 20 éves lányokat castingolni (persze tiltakozik, hogy nem csak lányok lesznek, de nyilván nem hiszek neki), micsoda erkölcsi fertő, gondolom magamban, és közben látványosan irigykedek.
Összefutok Mannal és a képregényhonosítók gerillacsapatával, és mivel eddigre újra megszomjaztam, Olórin meg megéhezett, úgy döntünk, hogy levezetésképpen beülünk egy közeli vendéglőbe. A csapat tagjait némi feszült várakozás után végül szenteltvízzel kell kiűzni a Börzéről és hamarosan egy korsó kellemesen gyöngyöző Zlaty Bazant-al nézek farkasszemet, míg a többi gyengelelkű kólázik (értsd: Olórin). A honosítók megbízható következetességgel alkoholizálnak (a szakma átka, gondolom), én meg betolok egy palacsintatésztában sült brokkolit, majd rövid gondolkodás után rárabolok a szomszéd tányérján megmaradt tatárbifsztekre. Elégedetten dőlök hátra és még az sem zökkent ki a zen állapotból, hogy lemaradtam a Börze szenzációjáról, miszerint Galla Miklós is tiszteletét tette a geekek között: a hátizsákom és a gyomrom tele, ereimben alkohol kering. Hát kívánhat mást az ember?