2013 legjobb képregényei

Mielőtt még mindenki ijedten kapkodna a telefonhoz, hogy a 911-et hívja (hazai olvasók több szám közül is válogathatnak, de ez ne zavarja össze őket, a 112 jó lesz, ha nem tudják bekategorizálni a vészhelyzet természetét), gyorsan megnyugtatnám őket, hogy összeállítottuk a szokásos éves képregény toplistánkat, ezzel is elősegítve szellemi, kulturális, valamint spirituális fejlődésüket, gondosan előre kiválogatva a búzát az ocsú közül. Ezúttal három kategóriába csoportosítottuk az ajánlott olvasnivalót, a már futó sorozatok, az egykötetes vagy minisorozatok, illetve 2013 újoncai alá került iktatásra 10-10, azaz összesen 30 cím, valamint azokat is megemlítjük, amik így vagy úgy, de felkeltették figyelmünket, de már nem jutottak be az élbolyba. Végül pedig a teljesen szubjektív leglistánk sikerén felbuzdulva, hasonló címszavakba szedtük az elmúlt évet képregényes szempontból. Kellemes szemezgetést!

ONGOING SOROZATOK

B.P.R.D. (Dark Horse)

Amióta az anno a Hellboy spinoffjának indult sorozat Hell on Earth alcím alatt fut, Arcudi és Mignola mindent megtesznek azért, hogy ezt az alcímet illő tartalommal töltsék fel. Az iroda félig romokban, Hellboy a pokolban, Liz felszívódott, Abe szintúgy (ld. lent), a Földet lovecrafti óriásszörnyek járják; rémseregek, apokalipszis, vallási fanatikusok, félelmes hangulat, közel a vég. Mintapéldája annak, hová lehet upgrade-elni egy egyébként is remek sorozatot tehetséggel és vízióval. (rcs)

Deadpool (Marvel Comics)

Mikor már kezdtem azt hinni, hogy manapság csak mellékszereplőként tudják jól írni Deadpool karakterét, jött a Marvel NOW!, és a Gerry Duggan/Brian Posehn duó. Végre: a sorozat veszettül vicces, harsányan illetlen és őrületesen pörgő, de ha nagyon muszáj, még drámai is tud lenni az elszállt komédiázás szüneteiben. Ha egyszer elkészül az a Ryan Reynolds-féle Deadpool-adaptáció, remélem, ilyen lesz (biztos nem). (rcs)

Fatale (Image Comics)

Apropó, vízió: Ed Brubaker és Sean Phillips párosát már többször is volt alkalmunk dicsérni a Geekzen, de nagyon úgy tűnik, hogy Fatale című, két éve futó horror-noirukkal a Criminal és a Sleeper sikerét is megfejelik. A halhatatlan, a férfiakat a puszta létével bűvkörébe vonó végzet asszonya véres, mocskos, szexi és szövevényes, évtizedeken átívelő történetfolyama az első betűtől az utolsó ceruzavonásig lenyűgöző. (rcs)

Hawkeye (Marvel Comics)

Hawkeye az én szememben a szuperhősmitológia egyik legtúlértékeltebb figurája volt, amíg bele nem kezdtem Matt Fraction sorozatába, ami rövid úton atomjaira robbantotta minden ellenérzésemet Clint Bartonnal szemben. A csökönyös, veszélyesen túlfejlett igazságérzettel rendelkező, nagyon emberi Clint Bartonnal, nem Hawkeye-jal, hiszen hősünk egy történetben sem húz maszkot, és többször végződik a kalandja a kórházban, mint a Bosszúállók főhadiszállásán. Hab a tortán David Aja vizuális virtuozitása, mely a 11. számban tetőzik: főhőse Pizza Dog, Barton teljesen átlagos kutyája, akinek ezúttal a szemein és az orrán(!) keresztül láthatjuk a korábbi füzetek fontosabb eseményeit. (nk)

Locke & Key (IDW Publishing)

Minden kétely nélkül az utóbbi évek LEGJOBB sorozata, ami a Transmetropolitan, a League of Extraordinary Gentlemen, a Watchmen és a Sandman mellé fog kerül a polcomra, gyönyörű keményfedeles kiadásban. (nk)

Nowhere Men (Image Comics)

Science is the Rock n’ Roll! Négy ragyogó koponya, a World Corp alapítói alapjaiban változtatják meg a hatvanas éveket, létrehozva egy alternatív történelmet, amit a képregényben könyvrészletek, reklámok, televíziós showműsorok és magazinborítók dokumentálnak elképesztő részletességgel. A cég egy űrbéli kutatóbázisán egy titokzatos baleset az ott dolgozó csapat több tagját is végzetesen átalakítja, és egy másik világon (vagy időben?) szenvednek hajótörést. Ezalatt az egyik alapító hosszú kómából arra ébred, hogy társai nem egészen arra használták közös művüket, amire ő elképzelte. Eric Stephenson múltba, jövőbe és világok között ugrálva egyszerre tizennégy-tizenöt karakter szálát vezeti, amiből lassan és fokozatosan kezd kialakulni a teljes történet. Az év leginnovatívabb, legokosabb képregénye. (nk)

Saga (Image Comics)

Brian K. Vaughan valami olyasmit vitt véghez, ami nagyon-NAGYON ritka manapság: mindenféle divatos geektémákat gyúrt össze elképesztő természetességgel, csodálatos érzékű történetmeséléssel, hús-vér karakterekkel, humorral, drámával, szerelemmel, akcióval és szenzációs ötletekkel. (rcs)

Superior Spider-Man (Marvel Comics)

Nagyon mély és szinte vallásos meggyőződéssel kellett hinnie Dan Slottban annak, aki a Superior Spider-Man sorozat indulásakor azt merte volna állítani, hogy a hálószövő egy újabb dicsőséges korszaka következik. A Peter Parker fizikai testébe költözött Doktor Oktopusz, a mindenki által rettegett, kényszeresen tökéletességre, elismertségre törekvő  volt szupergonosz azonban olyan irányokba terelte Pókember életét, hogy csak a fejünket kapkodtuk. Az egész alapkoncepció zseniális húzás, minden következményének parádés levezetésével, és nagy szerencsénkre egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy Slott nem tervez a közeljövőben véget vetni ennek a rendkívül élvezetes hullámvasútnak. (nk)

The Walking Dead (Image Comics)

Túl a 100 részen, túl a 10 éven, és még mindig dübörög, még mindig megállíthatatlan, még mindig megunhatatlan. Szinte már várom, mikor fogy ki a szufla Robert Kirkmanből, mert olyan egyszerűen nincs, hogy egy sorozatot ilyen színvonalon ilyen sokáig lehessen vinni. (PS: ez a szuflafogyás az aktuális sztoriszál, az All Out War eddigi számai alapján nem a következő pár hónapban fog bekövetkezni.) (rcs)

Ultimate Comics Spider-Man (Marvel Comics)

Miles Morales, aki a kezdetekkor egy rendkívül ügyes és átlátszó marketingfogásnak tűnt politikailag korrekt származásával, jelenleg a Marvel legizgalmasabb és legjobban kidolgozott tinédzserhőse, aki mellé Bendis meglepő összetételű, távolról sem mesterkélt (ellentétben a Marvel Now! újabb csapatalapú füzeteivel), ám nagyszerűen működő csapatot verbuvált. A sorozat eddig is nagyon gondosan épített a karakterei közötti viszonyokra, és a jelenleg zajló Cataclysm univerzumrengető eseményei alatt sem veszíti el a fókuszt az emberi léptékről, ahogy éppen egy kozmikus hatalmú lény, Galactus pusztítja el lassan, de biztosan a Földet. (nk)

MINISOROZAT/GRAPHIC NOVEL/ONE-SHOT

American Vampire Anthology (DC/Vertigo)

Az év sajnálatos távolmaradója Scott Snyder és Rafael Albaquerque American Vampire-e volt, ami bő egyéves szünet után (ami alatt Snyder dolgozhatott a The Wake-en) idén márciusban tér majd vissza. 2013-ban is kijött azért két különszám. Akár a The Long Road to Hell is megérdemelné a helyezést a listán, de különlegessége, és alkotóorgiája (Aaron, Ba & Moon, Lemire, Francavilla, Rucka stb.) mégis az ősszel megjelent Antológiának kell itt állnia, még ha – antológiától szokásosan – nem is minden sztorija mozog ugyanazon a magas színvonalon. (rcs)

Baltimore: The Infernal Train (Dark Horse)
A háromrészes miniben (aminek előzménye egyébként a The Inquisitor című one-shot, és fogalmam sincs, miért nem egyszerűen egy négyrészes minit csináltak belőle) a címszereplő Budapesten harcol a vámpírok hordája ellen, miközben meg kell küzdenie egy nyomában járó, fanatikus inkvizítorral is. Vad és iszonyú lendületes képregény, Mignola Baltimore-univerzuma pedig egyre tágul és izmosodik. (rcs)

Battling Boy (First Second)

Haggard West, Arcopolis védelmezője halott. Lánya és a családi hősüzlet örököse egyedül kell, hogy szembenézzen a várost rettegésben tartó szörnyek seregével. Szerencsére ekkor pottyan szó szerint az égből a Földre Battling Boy, a tizenhárom éves félisten, akinek be kell bizonyítania egy másik dimenzió ünnepelt bajnokának - történetesen az apja - hogy képes a nyomdokaiba lépni. A két gyerek összefog, és ebből az év egyik legbizarrabb és -abszurdabb battle royalja alakul ki, ami egyben a hetvenes évek Kirby-érájának állított fantasztikus hommage. Paul Pope még mindig egy zseni! (nk)

Fairest: In All the Land (DC/Vertigo)

A képregény, ami visszaadta a hitemet a Fables sorozatban. Ugyan vizuálisan is gyönyörű (31 fejezetét 23 tehetséges illusztrátor rajzolta), de ez végre újra az az ötletsziporkákkal tömött Willingham-remek, amit már olyan régen hiányoltam. Miután a Fables a 150. részével véget ér (addig még azért hátra van több, mint egy év), az ígéretek szerint minden szál gondos lezárásával, lesz végre okom bepótolnom a lemaradásomat. (nk)

Happy! (Image Comics)

Karácsony szenteste a rendőrnyomozóból bérgyilkossá lecsúszott, mocskosszájú, mindent és mindenkit gyűlölő Nick Sax találkozik legvadabb rémálmával, ami egy, csak az ő számára látható kis szárnyas, kék színű egyszarvúban testesül meg. Happy a képzeletbeli barátja egy Hailey nevű kislánynak, akit csak Nick menthet meg, mert egy eszement sorozatgyilkos fogságában már csak ötvenkét órája van hátra. Cinikus és briliáns karácsonyi mese Grant Morrisontól, katartikus fináléval. (nk)

Hellboy: Midnight Circus (Dark Horse)

Egyszerűen az év legszebb képregénye. Duncan Fegredo és Dave Stewart abszolút csodát műveltek, képi világuk fantasztikus, izgalmas, magával ragadó, az pedig külön nagyszerű, ahogy a „valóság” és a cirkuszbeli események vizuálisan elkülönülnek. Mignola meséje ártatlanságról, megkísértésről és a sors és a jövő fenyegetéséről nem különben megkapó. (rcs)

Hit (Boom! Studios)

A filmes összegzés kapcsán azon keseregtem, hogy úgy látszik, senki nem tud már manapság jó, korabeli környezetben játszódó noirt csinálni (Gengszterosztag, Mob City) – de legalább a képregényesek még nem felejtették el, mitől döglik a légy az ’50-es évek Los Angelesében. A Hitről üvölt, hogy James Ellroy nyomdokain akar járni, és ugyan annyira bőven nem jó (hát persze, hogy nem, jesszus, hogy is lehetne?), de izgalmas, csavaros és dögös – teli hullákkal, korrupcióval, szexszel és bűnnel, ahogy kell. (rcs)

Infinity (Marvel Comics)

Szinte euforikus élmény, hogy az egyik nagy kiadó éves mega-crossoverét betehetem az év legjobbjai közé – ez nem gyakran esik meg, ráadásul pont Jonathan Hickmantől nem vártam, hogy na, majd miatta, tekintve, hogy – egyéb sikerei ide vagy oda – nem valami ügyesen kezdte a pályafutását az Avengers címeknél. Mégis, azok szálait remekül fonta össze egy hatalmas, sodró lendületű, eposzi űroperává. Ugyan a műfajban még mindig az Annihilation a csúcs, de szép próbálkozás volt a trónfosztásra. (rcs)

Nemo: Heart of Ice (Top Shelf Productions)

Alan Moore visszatért haló poraiból és végre letett az asztalra egy kvázi-folytatást a legendás League of Extraordinary Gentlemen című remekművéhez. A közvetlen folytatások minősége a The Black Dossier-tól a Century: 2009-ig rohamosan és meredeken romlott a teljes érdektelenségbe fulladva, de Nemo lányának utolsó kalandjával sikerül némileg kiköszörülni a csorbát. Minden megtalálható itt, amiért az eredeti művet szerettük, a Lovecraft-rajongók pedig vélhetőleg házi oltárt fognak állítani neki, ha már Del Torónak le kellett mondania az Őrület hegyeinek megfilmesítéséről. (nk)

The Unwritten: Tommy Taylor and the Ship That Sank Twice (DC Comics)

A fikció és az írott szó hatalma: erről szól Mike Carey sorozata, és ennek eredettörténete ez a graphic novel, ami nem csak hogy önmagában is tökéletesen élvezhető, de teljesen belesimul a The Unwritten mitológiájába, kitöltve az eddig üresen hagyott részeket is. Nagyszerű ugródeszka, hogy valaki nekilásson a jelenleg 54. füzeténél tartó képregénynek. (nk)

ÚJ SOROZATOK

Abe Sapien (Dark Horse)

Míg a B.P.R.D. a világ romjainak nyomasztó panoptikumát nyújtja, az Abe Sapiennel Mignola egy személyesebb, drámaibb kontextusba helyezi az apokalipszist. Ahogy anno Hellboy, most egykori társa és barátja járja saját útját, értelmet keresve az életében, felette saját múltjának és bizonytalan jövőjének árnyékával. Már csak egy Liz Sherman sorozat kéne. (rcs)

Black Science (Image Comics)

Az első résztől mindenki összefosta magát, a második ehhez képest pici visszalépés volt, de ez természetes: egyszer a tényleges történetmesélést és karakterbemutatást is el kell kezdeni, nem lehet minden egy iszonyúan látványos és pörgős akciójelenet. Az év legdurvább debütálása után építkezés, karakter-, háttér- és konfliktusfelvázolás. Helyes. Remender és Scalera tudják, mit csinálnak. (rcs)

Jupiter's Legacy (Image Comics)

Ez a meglehetősen sporadikus megjelenésű sorozat az utóbbi idők legjobb munkája Mark Millartól, és ebben nem kis része van annak, hogy a rendkívül egyedi stílussal rendelkező Frank Quitelyt kérte fel rajzolónak. Két generáció és világnézet feszül egymásnak, amikor a világ első szuperhőseinek példaképe, a beszédes nevű The Utopian szembekerül családjával és gyermekeikkel, mert igazi amerikai hazafiként és a régi értékek védelmezőjeként nem hagyja, hogy a saját kezükbe vegyék a világ irányítását. Az idő azonban eljárt felette, a harmincas évek ideáljai értelmüket vesztették a kétezres évek válságspirálba jutott Amerikájában, és saját, mindenben csalódást okozó fia fordul ellene a többi „hős” támogatásával a háta mögött. Nagyon ígéretes felvezetés, amiből, ha továbbra is ilyen ügyesen alakul, az egyik legjobb nem Marvel és DC szuperhőstörténet kerekedhet. (nk)

Manifest Destiny (Image Comics)

Kicsit az az érzésem, hogy a Black Science rakétastartja elterelte a figyelmet Chris Dingess és Matthew Roberts történelmi fantasyjéről, ami kár, mert az első két rész alapján (amiben egy amerikai expedíció fut különös és rémisztő lényekbe a XIX. században) még az is lehet, hogy ez bizonyul jobbnak közülük. Kiforrott, érett, átgondolt, jól megírt, szépen rajzolt sztori, tele izgalmas lehetőségekkel. (rcs)

Rat Queens (Image Comics)

Ez csak úgy a semmiből bukkant fel, különösebb hírverés és ajnározások nélkül, pedig a Deadpool mellett az év legviccesebb, legpofátlanabb képregénye. Egy kváziközépkori zsoldoscsaj-banda (köztük törpével, varázslóval) frenetikus körülmények közt harcol összeesküvésekkel, trollokkal, feketeruhás gyilkosokkal és mindenféle jómodorral. Nagyszerű karakterek (jól megformált, nem feleslegesen túlszexualizált női hősök – Joss Whedonnak kihívója akadt), remek poénok, csupa kreativitás, frissesség és sziporka. (rcs)

Pretty Deadly (Image Comics)

Mágikus vadnyugati chambara, Csontnyúl és Pillangó előadásában, olyan kard- és pisztolypárbajokkal, amit a Kill Bill is megirigyelhetne, saját, ám mégis ismerős motívumokkal dolgozó mitológiába ágyazva. Johnny Prérifarkas mesterkedésének köszönhetően a Halál Lányát megkötő bilincsek lehullanak, és egy ártatlan lélek megidézi egy már feledésbe merült mondókával: most Rókának és fogadott lányának menekülnie kell a múltja és egy véres bosszú rájuk vetülő árnyéka elől. Költői, mesés, gyönyörű történet egy női szerző tollából, Emma Rios fantasztikusan hangulatos rajzaival. (nk)

Rocket Girl (Image Comics)

Dayoung a jövőből utazik vissza a nyolcvanas évek New Yorkjába, hogy megakadályozza egy olyan technológia feltalálását, ami az ő idejében példátlan befolyással és hatalommal ruházza fel a rendőrállamot létrehozó Quintum Mechanics óriáskonszernt. Az egyetlen probléma, hogy Dayoung a New York-i Tinédzser Rendőrosztag tagja, és senki nem vesz komolyan egy tizenöt éves lányt, ha a világot akarja megmenteni, még akkor sem, ha történetesen egy high-tech jetpackkel van felszerelve. Ha kíváncsi vagy, mi történne, ha kereszteznék a Terminator és a Vissza a jövőbe filmeket, akkor ez a te sorozatod! (nk)

The Private Eye (Panel Syndicate)

Képzelj el egy olyan világot, amiben a globális információs lufi kipukkadt, és válogatás nélkül ömlött a világba minden eltitkolt adat, családokat, cégeket, országokat, globális piacokat összeomlasztva, és életek millióit tönkretéve. Most nincs többé internet, és a legszentebb kinccsé az emberek privátszférája vált, mindenki álarcok és maszkok mögé rejti a személyazonosságát. A paparazzik és magánnyomozók e világ bűnözői és terroristái: Patrick Immelmann pedig éppenséggel ezzel keresi a kenyerét, be is állít hozzá egy 22. századi femme fatale egy megbízással, hogy aztán annak rendje-módja szerint röviddel ezután el is intézze valaki. Brian K. Vaughan és Marcos Martin nagyszerű páros, ráadásul ezt a csak digitálisan létező képregényt fizess-amennyit-akarsz módszerrel itt azonnal el is olvashatod. (nk)

Velvet (Image Comics)

Úgy néz ki, az utóbbi idők egyik legjobb képregényes döntése az volt, hogy Brubaker otthagyta a Marvelt. Nem mintha náluk rosszakat írt volna, és hanyagolta volna egyéb, független munkáit, de már akkor is megérte a váltás, ha csak a Velvet lett a gyümölcse (amit Steve Eptinggel, korábbi marveles rajzolójával közösen csinál). ’70-es évekbeli kémthriller egy ronda ügybe csöppenő főszereplővel (középkorú nő, exügynök): jéghideg, stílusos, vagány, a korhangulat fantasztikus. (rcs)

Wraith: Welcome to Christmasland (IDW Publishing)

Joe Hill, Stephen King középső fia a Locke and Keyjel örökre elfoglalta a helyét a saját, személyes képregénypanteonomban, és örömteli, hogy nem pihen a babérjain: legutóbbi könyve, a NOS4A2 univerzumában játszódó sorozatot indított, ami szerencsére ismét hozza a saját maga által felállított minőséget (korábbi minije, a Thumbprint, ugyanis egyenesen pocsék volt). Fejezeteit és szereplőit egy Rolls-Royce Wraith köti össze, ami a megfelelő sofőrrel és elegendő mennyiségű elkeseredéssel és vágyakozással táplálva képes áthatolni a valóságot és a személyes ábrándképekből szőtt másik világot elválasztó hártyán. Az alapötlet nagyszerű, és eddig a kivitelezés is parádés, borzasztóan kíváncsi vagyok, hová fog kifutni a történet.

Amit még szívesen olvastunk 2013-ban: Prophet, The Manhattan Projects, Lazarus, Brain Boy, Numbercruncher, Daredevil, Clone, Harvest, Revival, The Wake, Thor: God of Thunder, Batman, 47 ronin, Animal Man, Swamp Thing, Hellboy in Hell, Invincible, Uber, Uncanny Avengers, The Black Beetle

BÓNUSZ LEGEK

Az év

…kiadója: Image. Mert szinte nagyiparban gyártják a minőséget, ami önellentmondásnak tűnik, de náluk nem az.
…trendje: Egyre nagyobb figyelmet és hype-ot élveznek a szerzői képregények, egyre több fogy el már előrendelésben, egyre több jel mutat arra, hogy a jövőben még hangsúlyosabb lesz a jelenlétük.
…ostoba marketinghúzása: Villain’s Month. Tényleg, DC, komolyan? Apropó…
…legbénább kiadója: DC. Miközben a képregényeik színvonala egyre kevesebb kivételtől eltekintve meredeken megy lefelé, segghülye marketingfogásokkal és botrányokkal égetik magukat, ráadásul több alkotó beszámolója szerint példátlan gusztustalansággal szipolyozzák ki (nem szupersztár) íróikat és rajzolóikat.
…szörnye: A nagy G. Két remek sorozattal is képviseltette magát: Godzilla és Godzilla: Half Century War.
…szuperhőse: Doctor Octopus. Na, bazmeg!
…visszatérése: Ki kell mondani: Alan Moore már rég csak árnyéka egykori önmagának. De a Nemo: Heart of Ice, az igen, az nem az árnyék, hanem az egykori Alan Moore.
...feltámadása: Úgy tűnt, hogy a régóta gyengélkedő Vertigónak a Hellblazer kaszája az utolsó szög a koporsójában, de a kiadó most végre kezd új erőre kapni (Trillium, The Wake stb.)
…legszerencsétlenebb rajzolóváltása: Ten Grand: Straczynski és Templesmith isteni páros voltak, nagyon nagy kár, hogy utóbbinak mennie kellett.
…átlagosodása: Kick-Ass. Jó ez még mindig, de egykori arcátlanságából, frissességéből, tökösségéből már nem sok maradt.
…megkönnyebbülése: Oké, Scott Snyder mégiscsak ember. Tud ő szart is írni (Superman: Unchained).
…horrora: The Wake. És még csak most jön a java.
…nosztalgiája: Star Wars. Kevesen tudták Brian Wood  előtt így megidézni a klasszikus trilógia hangulatát.
…béna karakterrel is lehet jó sztorikat írni díja: Holtversenyben Geoff Johns (Aquaman) és Rick Remender (Captain America).
...cliffhangere: "After that, things got action-packed."  Thank you, Brian! Fuck you, Brian! (Saga)
(rcs)

...képregénybloggere: Boulet (szemléletes példa ITT és ITT)
...legbetegebb ingyenes webhorrorsorozata: Crossed: Wish You Were Here, Vol. 3
...leghosszabb harci jelenete: Shaolin Cowboy #2 (33 oldalnyi megállás nélküli zombikaszabolás)
...Hellblazere: Ten Grand
...legkellemesebb meglepetése: Epicline magazin
(nk)