A Mexican Stand-off sorozatunkban magyar rajzolók, képregényírók, grafikusok munkáit követjük figyelemmel, mert egyrészt szerintünk nem kapnak elegendő figyelmet, másrészt pedig tényleg elképesztő színvonalon dolgoznak, különösen ha figyelembe vesszük a hazai képregényszcéna jelenlegi helyzetét: nem kell elmennünk egészen Japánig vagy az Amerikai Egyesült Államokig, már Európában is iszonyatos lemaradásban vagyunk, ami a Kilencedik Művészet elismerését illeti. Remélhetőleg sorozatunk azokat is ráébreszti a kultúra nálunk sajnos igen keskeny szeletének nagyszerűségére, akiknek eddig a képregény nem jelentett sokkal többet Pókembernél és az annak idején a Füles rejtvénymagazinban megjelent irodalmi adaptációknál.
Kérlek mutatkozzatok be röviden a Geekz azon olvasóinak, akik esetleg nem ismernének titeket.
PA: Pádár Ádám vagyok, kb. 2009 óta aktívan publikáló képregényalkotó. Többnyire képregényes forgatókönyveket írok, de persze nekem is a rajzolás szeretetétől indult ez a szenvedély. Próbálok egyre nagyobb grafikai kihívásokkal is szembenézni. A 5panels nevű képregényes alkotócsoport alapító tagja vagyok, 2010-ben alakultunk. A forgatókönyvírás mellett általában nagyban besegítek a csapat belső szervezésébe, az aktuális projektek lebonyolításába, a tagok közti kommunikációba, és a lustább pernahajderek rugdosgatásába, hogy dolgozzanak már, mert lejár a leadási határidő. :)
MG: Molnár Gábor vagyok, 32 éves, a 5Panels tagja. Eddigi munkáim nagyrészt a csapat közös kiadványaiban jelentek meg, valamint az EpicLine Magazinban. Jellemzően magam írom és rajzolom is a történeteimet.
Ádám, téged eddig elsősorban képregény-forgatókönyvíróként ismertünk, kivétel a saját, agarakkal foglalkozó képregénystriped. A Kép-regény kategória díjazottja, az ugyancsak általad jegyzett A munka gyümölcse, szintén a Magyarországon kevéssé ismert agárversennyel foglalkozik. Hogyan lettél ennek a témának a rajongója és hogyan befolyásolt ez ennek a történetnek a megírásában?
PA: Úgy gondolom, hogy a legkézenfekvőbb dolog, ha egy alkotó olyan témából merít, amit szeret, ismer és tájékozott benne, vagy a hitelesség érdekében utánanéz. Nekem a téma adott volt. A családom születésemtől fogva agarak tenyésztésével és versenyeztetésével foglalkozik, iskolás korom óta jártam a hazai agárpályákat, és rendszeresen koptattam a vidéki földutakat a kutyákkal, edzés céljából. Ismerem ezt a szubkultúrát és a szereplőit. Sok tapasztalatom és élményem van ezzel kapcsolatban, sokat foglalkozom a témával, sokat gondolkozom rajta, így sok ötletem is születik ezekből a gondolatokból. A forgatókönyv megírása során pedig elég volt az átélt élményekre, tapasztalatokra támaszkodnom. Természetesen a történet nagyrészt fikció, egy bűnügyi eset az illegális agárversenyzés világából, ami a valóságban nem létezik, de a szituációban megjelenő személyiségtípusok és reakciók létezőek és jellegzetesek. A történet megírása során teljes mértékben a megélt dolgokra támaszkodtam.
Gábor, össze tudnád foglalni dióhéjban a Kép-novella kategóriagyőztes Szekerce és Szemerce kalandjainak történetét és születésének körülményeit?
MG: A történet egy parasztlegényről szól, aki elmegy világot látni, hogy vagyonra tegyen szert. Útján elkíséri egy rafinált vándorkereskedő, és rátalál egy beszélő varázspáncélra is, ami vélhetően sok galibát fog még okozni, hiszen a valaha élt leggonoszabb rablóvezér tulajdona volt egykor.
Eredetileg strip sorozatnak szántuk a busós projekthez hasonló munkamegosztással. Én nyertem meg a bevezető rész elkészítését, majd az első pár tucat képcsíkét is, mielőtt a következő alkotónak átadtam volna folytatásra. Mindez évekkel ezelőtt történt, nem volt szó akkor még az EpicLine Magazinról; egy vaskos, önálló kötetbe került volna. Egy idő után kiderült, hogy túl nagy fába vágtuk a fejszénket a Szekercével, de nem akartuk, hogy a már elkészült anyag kárba menjen, így született az ötlet, hogy az újonnan induló magazinban süssük el.
A közös, nyertes munkátok kapcsán megkérdezném honnan ismeritek egymást, de tudom, hogy ugyanannak a képregényes alkotócsoportnak a tagjai vagytok, amiről már írtunk a Geekz Mexican Stand-off sorozatában három éve. Hogyan kerültetek a 5Panels tagságába? Miben merül ki a csapat tevékenysége?
PA: Mindketten alapító tagok vagyunk, ez nálam úgy alakult, hogy kb. 4 évvel ezelőtt az őszi képregénybörzén, a barátaim standján (akikkel a kilencedik.hu korábbi inkarnációjának fórumán ismerkedtünk össze) árultam az Agarakat. Ez volt az első kiadványom, 8 oldalas volt, 24 stripet tartalmazott, fénymásoló papírra volt nyomtatva és egyenként lett összetűzögetve egy tűzőgéppel. Nagyjából olyan jó 50 példány volt belőle. És ezek szép lassan el is fogytak. Szemben velem, a terem másik végében Spuri árulta a Charaxot és egyszer csak odajött hozzám, hogy ha szeretném publikálni online a stripeket, akkor itt a névjegykártyája, keressem meg őt, és beszéljünk. Ez így is történt. Akkoriban még az egész 5panels csak egy kis online publikációs felületnek számított, egy webcomicokat közlő kis oldalnak, ahol a szerzők maguk tölthették fel a heti frissítéseket a saját sorozataikból. Kevesen tudják és több kamu legenda is övezi a csapat nevét, ami onnan ered valójában, hogy az oldal tematikája szerint az aktuális sorozatok minden héten 5 panellel frissültek. Később aztán egyre többen lettünk és egyre nagyobbak lettek a tervek és a célok, elkezdtünk közös, tematikus antológiákat készíteni, önköltségből, limitált, 100 példányszámos kiadásban, majd az egyre bővülő alkotógárda egyenként saját műveiket is elkezdték nagyobb terjedelmű kiadványként megjelentetni. Innen már csak egy lépés volt az aktív alkotóközeg műveiből egy országos terjesztésű magazinba összeválogatni azokat a címeket, amelyek a leginkább életképesek voltak a piacon az életbemaradásra. Természetesen ezt a nagy lépést Spurinak volt bátorsága és lehetősége megtenni, neki köszönhetjük a legtöbbet, meg természetesen az egyre bővülő, kitartó és lelkes alkotógárdának. Köszi fiúk-lányok! A legfontosabb cél pedig, hogy képregényeket készítsünk.
MG: Amikor majd' négy éve megláttam Spuri felhívását, hogy egy új képregényes weboldalhoz keres alkotókat, egyszerűen csak jelentkeztem egy képregényemmel. Azóta is itt esz a fene.
A 5Panels főleg a csapattagok közös és kisebb részt egyéni képregényeinek kiadásával foglalkozik, évek óta minden főbb képregényes rendezvényre produkál új kiadványt. Ebből a közegből nőtte ki magát az EpicLine Magazin alkotógárdája is. Ugyanilyen fontos, bár nem számszerűsíthető sikere a közösségépítő szerepe, mivel nem csak "munkakapcsolatban" állunk, de egy baráti társasággá kovácsolódtunk össze.
Fun fact: Pádival egyszerre debütáltunk a Nero Blanco Comix hatodik számában, de akkor még nem sejtettük, hogy egyszer közösen agarászunk. Vagyis lehet, hogy Pádi már akkor tudta...
Ádám, te vagy az alkotócsoport legnagyobb koordinálást igénylő képregénysorozatának, a Busók kalandjainak tulajdonképpeni apukája. Honnan jött az ötlet, kik vettek részt a projektben és mit tartogat a jövő a Busók szereplői számára?
PA: A busók a harmadik közös kiadványa volt a csapatnak. Az első kettő a Vadhajtás volt és a Staféta. Előbbi egy olyan antológia volt, amelynek annyi volt a kikötése az alkotók felé, hogy minden történetben szerepeljen egy vadászles, az így kapott rövid, pároldalasokat Spuri kötötte össze egy nagy átívelő szállal. Utóbbi meg egy olyan kiadvány volt, amiben egy történetláncot kellett alkotniuk az alkotóknak, amihez mindenki három oldalt rajzolt. Az első oldalnál mindenkinek megadtuk mi szerepeljen rajta, a harmadiknak pedig kötődnie kellett az utánuk következő alkotó első oldalához, de az, hogy a kettőt összekötő második oldalt hogyan töltik ki, már rájuk volt bízva. Ennek a kiadványnak a bevételét jótékonysági célra ajánlottuk fel. Látható, hogy a közös kiadványoknak mindig van valamiféle tematikája, játékos kikötése, amivel kicsit feldobtuk az alkotási folyamatot is.
Ennek a tematikának a mentén gondoltuk úgy, hogy a következő kiadványunknál is szeretnénk megmaradni a történetlánc jellegénél, de sokkal kötetlenebb formában, nincs oldalmennyiség, se megszabott kezdőoldal, mindössze annyi megkötés, ami abból adódik, hogy az előző alkotó mivel zárta az utolsó paneljét. Ehhez persze szükség volt egy felütésre, mivel hiába volt meg az ötlet, se a karakterek, se a történet nem volt meg. Ez idő tájt én még nagyban fórumoztam és nagy kedvencem volt egy nem olyan régi slash-em up játék, a Castle Crashers. A játék fórumán több lelkes rajongóval elhatároztuk, hogy készítünk egy fangame-et. Akkoriban sok ilyenben vettem részt, aki ismeri például a Mushroom Kingdom Fusiont, az találkozhatott abban a játékban több olyan pályával is, aminek a megvalósításában asszisztáltam, például spritesheetek rajzolásával, illetve kimentésével, mivel nagyon szeretek pixelarttal is foglalkozni. A lényeg, hogy ekkoriban nagyon dúlt bennem a fangame készítési láz és a Castle Crashersre kitaláltam egy folklór beütésű játékot, ahol lovagok helyett busókkal kellett pusztítani az ellent. Persze az ilyen lelkes rajongói dolgok általában megállnak a lelkes fantáziálgatás küszöbén. Ennek a projektnek viszont sikerült elérnie a koncepciórajz fázisát is. :)
Így volt pár busó karaktervázlatom, amit nem szerettem volna, hogy kárba vesszen, ezért kitaláltam hozzájuk egy önálló hátteret és egy alaptörténetet, megrajzoltam a képregény első 4 oldalát, a sztori alapvetését, majd a sorban utánam következőnek továbbadtam a stafétát, hogy folytassa a történetet. A kötet alakulását ezután is figyelemmel követtem, biztosítottam a szükséges információkat, kik a főszereplők, hogy hívják őket, milyen tulajdonságaik vannak, mik a képességeik, hol tart a történet, mire kell figyelni és hogy az épp soron következő rajzolónak milyen nyitva maradt történetszálakra kell odafigyelnie. Egy igazi csapatmunkáról volt tehát itt szó. Az akkori csapat azóta sokat változott, a kötet elkészítésében részt vett Papp Imi, Koska Zoli, Erhard Domonkos, MacGill Karina, Halmi Zsolt, Vári Tomi, Fábián Péter és Spuri. Egy jó vastag, 80 oldalas kötetet sikerült összehoznunk egy év alatt, ami 4 szuperhős busóról szólt, akiknek az volt a feladatuk, hogy megkeressék az elveszett tavaszt. Egy fantasy hangulatú világban játszódott a történet és természetesen a történetlánc jellegéből adódóan elég hektikus volt a történetvezetés. Később még született két kötet, amiknek már csak az írói részét vettem át, de ugyanúgy több alkotó lett felkérve, hogy a 80 oldalas füzetek egy-egy fejezetét kitöltsék.
Bevallom őszintén, ekkoriban egy ilyen monumentális képregény ilyen gyors ütemben haladó megírása és elkészítése túl nagy falat volt, és egy elég kaotikus, nehezen követhető történetté vált az egész. Túl sokat akartam egyszerre, és bár a fejemben minden működött, nem hagytam neki teret és időt a kibontakozásra, így minden érdekes dolgon csak felsorolásszerűen végigrohantam. Innen persze még lehetett volna javítani a dolgot, de ekkortájt alakult úgy, hogy András belevág az EpicLine magazinba. Ő viszont arra kért, hogy átvehesse a busók történetének írását, és elölről kezdje az egészet a Majd Ha Fagy újraírásával, hogy egy egységesebb, áttekinthetőbb és átgondoltabb dolog születhessen belőle. Ez így is történt, és azóta is így megy, Spurival általában megbeszéljük a részleteket a világgal és az alakuló történettel kapcsolatban. Nagyon nagy tisztelettel és hozzáértéssel nyúl az alapanyaghoz és megpróbálja a legjobbat kihozni belőle. Hogy mi lesz a busókkal ezután, arról nem sokat elárulhatok el, mert még én sem tudom, de biztos helyük van a magazinban és ez alapján valami igazán eposzira számítok. :)
Gábor, úgy tudom, hogy Spuri, azaz Tálosi András (akivel az EpicLine kapcsán hamarosan interjút készítünk) nem olyan régen adta át neked a 5Panels vezetését. Mi áll a döntés hátterében és milyen új feladatokkal kell szembenézned ennek következményeképpen?
MG: A magazin körüli teendők nyilvánvalóan egész embert kívánnak, így mindnyájunk számára jogosnak tűnt Spuri döntése. Azt viszont hadd szögezzem le már az elején, hogy bár lehet, hogy újabban úgy mutatnak be, mint a 5Panels vezetője, de a gyakorlatban egy a poszt három embert is jelöl (Kiss Judit és Halter András társaimmal együtt), kissé eltérő feladatkörökkel.
Ahogy egyre többen lettünk, egyre komplikáltabbá is vált rendben tartani a csapat ügyeit, így elosztottuk egymás közt a feladatokat. Ez azonban korábban is megvolt, így a "kinevezésünk" óta eltelt pár hónap alatt szinte semmi olyat nem tettünk, ami nem lett volna már rutinfeladat számunkra. Egyelőre nehéz megítélnem a hatékonyságunkat, mivel rövid időn belül több dolog is változott a társaság életében hármunktól függetlenül.
Hogyan kerültetek kapcsolatba először a képregény műfajával és mit jelent nektek? Mely képregényszerzők voltak a legnagyobb hatással rátok?
PA: Négy éves korom óta folyamatosan gyűjtöttem a Garfieldokat, majd miután ebből kinőttem, olyan 2006 környékén fedeztem fel a képregény.netet. Akkoriban még nagyon aktív volt ott a fórumos élet és rengeteg barátra tettem szert, akiknek mindig számíthattam a fikázó ekézéseire, amikor egy-egy lelkesen elkészített, de igen kezdetleges rajzomat vagy ötletemet mutogattam nekik. Az innen szerzett barátaimmal aztán úgy döntöttünk, hogy alapítunk egy képregényhonosító oldalt, ami azóta már réges-rég megszűnt, viszont velük még most is tartom a kapcsolatot, börzéken rendszeresen találkozunk és közös túrázásokat is szoktunk szervezni. Szóval innen indult a dolog, ezidőtájt kezdtem el a gyűjteményemet komolyabb művekkel is feltölteni, köszönhetően főleg az itthoni kiadások nagy mennyiségű megjelenésének. Az első képregényfesztiválon még nem, de az első Hungarocomixon már én is ott voltam mint látogató, és onnantól kezdve rendszeresen résztvettem az összes rendezvényen különböző szerepkörökben, hol vendégként, hol jegyárusként, míg végül mostanra eljutottunk addig is, hogy díjazottként lehettünk jelen az idei fesztiválon.
Kedvenc szerzőim a teljesség igénye nélkül:
Külföldiek: Mike Mignola, Guy Davis, Joe Madureira, Simon Bisley, Greg Capullo, Doug TenNapel, Alan Moore
Magyarok: Brazil, Koska Zoli, Vadas Máté, Papp Imi, Süli Andi, Barta Szabolcs, meg mindenki, aki rajzol nekem busókat :)
MG: Néhány évesen Bobóval, Góliáttal, Tarzannal halmozott el a rokonság - szerintem ezekben csak az állatos rajzok érdekeltek -, tinédzserként pedig a Tini Titán Teknőcöket gyűjtöttem, de nem a képregény szeretete miatt, csak mint a rajzfilmsorozat kapcsolódó termékét. Ugorjunk inkább az időben a középiskolás időszakig, amikor Toriyama Akira és Katsura Masakazu szimultán kezdték besugározni az agyamat. Aztán Takehiko Inoue, Bryan Lee O'Malley, újabban pedig Ohba Tsugumi, Nakamura Hikaru és még sokan mások, akiknek a neve hirtelen nem jut az eszembe, vagy soha nem is jegyeztem meg, csak a munkáikat (még ha nem is olvastam végig mindet).
Hogy mit jelent nekem a képregény, azt nehezen tudnám megfogalmazni (nem fér akkora rózsaszín felhő vagy lobogó zászló a képernyőre, ami kifejezhetné). Az életem jelenlegi szakaszában mindenesetre nagyon sokat. Amikor nem az állataimmal foglalkozom, akkor általában a képregényekkel, közvetlenül vagy közvetve.
Gábor, milyen technikával dolgozol? A Szekerce és Szemerce és a A munka gyümölcse vizuális világa nagyon eltérő, számomra úgy tűnik, hogy elég könnyedén váltasz rajzstílusok között. Tudatosan törekszel erre a sokrétűségre?
MG: Legszívesebben digitálisan dolgozom. A munka gyümölcse teljes egészében gépen készült, a Szekerce kihúzását viszont papíron végeztem mártogatós tollal.
Úgy gondolom, nem lehet leragadni egyféle rajzstílusnál, hiszen egy adott képi világ nem lehet minden történettel kompatibilis. Vagyis lehet, hogy egy más megvalósítás többet is adhatna hozzá. Ezért aztán - na meg azért, mert bizonyos sztorik konkrét képekben jelennek meg a képzeletemben - mindig a legmegfelelőbb külsőt keresem a képregénynek, ebből adódik a sokrétűség.
Mivel foglalkoztok civilben, amikor éppen nem képregényen dolgoztok?
PA:Jelenleg egy állami cég irattárának dokumentálok pályázati anyagokat és egyéb iratokat.
MG: Raktáros vagyok, azon kívül különféle díszállatokat tenyésztek nem kereskedelmi mennyiségben.
A hazai képregénypiac szereplői alaposan megfogyatkoztak az utóbbi években, ám a 5Panels alkotói által készített, újságárusoknál is kapható EpicLine képregénylapnak nemrég jelent meg a kilencedik száma. Mit gondoltok a képregény jelenlegi helyzetéről Magyarországon?
PA: Kezdetleges, de jobb mint jópár évvel ezelőtt, most már talán nem lenézett, hanem inkább megtűrt dolog, de még messze van az elfogadott, illetve szeretett státusztól. Jelenleg egy kezemen meg tudom számolni azokat az alkotókat, akik itthon megélnek ebből, és még akkor se fog kelleni a másik, ha hozzáveszem a külföldön dolgozókat. Ha valaki ezzel szeretne foglalkozni, legyen nagyon elszánt és szeresse nagyon amit csinál, építsen ki kapcsolatokat, ismerkedjen a közeggel, az emberekkel, az alkotókkal, legyen tisztában vele, mibe vág bele. Ide nem elég az, ha valaki tanult grafikus és rohadt jól rajzol, ha nem tud jól írni és nem ismeri a formanyelvet. De az sem, ha valakinek rohadt jó ötletei vannak, ötletekből ugyanis Dunát lehet rekeszteni. Legyen kitartása és önkritikája, ne féljen azt mondani, hogy hát ezt elbasztam, de nem baj, tanulok belőle és nekifutok még egyszer, vagy kérek segítséget. Nem baj az, ha az ember mer egy kis kockázatot vállalni, senkinek nem fog sikerülni semmit sem elérni, ha csak otthon a fiókjának alkot és várja, hogy a nagy lehetőség az ölébe hulljon. Menni kell és keresni a kapcsolatokat, lehetőségeket, és bizonyítani, hogy igenis szereted ezt csinálni és megteszed érte a legtöbbet, amit tudsz. Én nagyon sok élménnyel és egy jó közösséggel lettem gazdagabb, a többi csak extra.
MG: Én már kezdetektől adottságnak vettem a jelenlegi nehéz körülményeket, így nem igazán morfondírozom azon, hogy mennyire rossz nekünk, képregényeseknek. Sosem számítottam arra, hogy itthon ebből megélek, vagy legalább több ezer példányos eladást produkál egy-egy munkám, így csalódás sem ért ebből az irányból. A személyes és a csapatunkat illető ismertség és megítélés is apránként elkezdett a nekem tetsző irányba haladni, így e téren is egyre kevesebbet panaszkodhatok. Inkább szeretnék azzal foglalkozni, hogy okkal lehessen minél többet beszélni rólam és rólunk, és hogy készüljön csak az a képregény.
A 5Panels csoportnak számos tehetséges, fiatal tagja van. Szerintetek kikre kell majd odafigyelni a közeljövőben közülük? Mekkora létszámról beszélünk egyáltalán?
PA: Az újak és a debütálók közül a lányokat szeretném kiemelni, főleg Sárdi Katit és Gresz Dorottyát, érdemes lesz rájuk odafigyelni a közeljövőben. Nem árt követni a szerzői kiadványok megjelenését és az újonnan iduló Midway 9 című havilapot. Ezen felül Vörös Andreára is érdemes lesz odafigyelni, mert vele készítünk folytatást A munka gyümölcsének.
MG: Huszonöten vagyunk jelenleg a csapatban. A Pádi által említetteken és az EpicLine legaktívabb alkotóin felül vadonatúj képregénye várható Szebeni Petinek, az Isten Ostora szerzőjének, közép- és hosszútávon pedig különösen Kiss Judittól remélek sokat. Az eddigi (nem csak paneles) munkássága alapján az a benyomásom, hogy csak idő kérdése, amíg az egyik legjobb kortárs magyar képregényesként beszélhetünk róla, amint belevág a saját projektjébe.
Ja, és vesse mindenki árgus tekintetét Vabrik Dorinára.