A horror mesterei: A gore-guru és a zombikirály

A filmekről szóló írásnak, legyen szó személyesebb jellegű kritikáról, konkrét és nyíltan kommunikált megközelítést választó elemzésről (mint például a feminizmus vagy aktuálpolitikai áthallások kutatása a tömegfilmben és a tévésorozatokban) vagy éppen szabados esztétikai eszmefuttatásról, mindig az a sarkalatos pontja, hogy - ha már témáját megjelölte - hogyan is tárgyalja azt? Azaz: milyen megközelítéssel álljon a vizsgált műhöz, hova fókuszáljon, és milyen stílusban, nyelvezettel kommunikáljon? Ebből pedig általában az is kiderül, kihez is szól.

Fulci és Romero

A horror mesterei (vagy a belső címoldalon: A modern horror mesterei) című könyv két rendezőt, Lucio Fulcit és George A. Romerót állítja párba. E párosítási elv megítélésük és életművük hasonlósága: mindketten kifejezetten horrorfilmesnek elkönyvelt, azon belül is explicit erőszakban gazdag, belsőségekben dúskáló műveket készítő, méltatlanul alulbecsült rendezők. Fulci életművét Orosdy Dániel, Romeroét Schreiber András tárgyalja - a hazai filmes írás ismert alakjai, akik többek között a műfaji filmekről szóló diskurzusból is kivették részüket. (E kritika szerzője különösen hálás Orosdy Dánielnek a Filmvilág hasábjain és a különféle fórumokon olvasott írásaiért mind az eurokult, mind az új-hollywoodi filmek témaköreiben, amelyek azóta is kiemelt kedvencei.)

A Kapuk a túlvilágra – Lucio Fulci élete, pályája és filmjei című fejezet személyesebb hangvételt használ: Fulci életét anekdoták és idézetek füzérén keresztül, majd filmjeinek végigtallózásával ismerhetjük meg. A szerző különös hangsúlyt fektet Fulcinak nem a horror műfajába tartozó filmjeire: egy tépelődő rendező portréja bontakozik ki előttünk, aki büszke volt sikereire, de folyamatosan gyötörte az is, hogy a piac skatulyába zárja, és csak a vérengzésre, főként a rémfilmekre kíváncsi tőle. Orosdy Dániel arra buzdítja az olvasót, hogy merészkedjen túl a leghíresebb kultművein, mert kellemes élmények várhatják a bátor nézőket, sőt az olasz filmek közül a Fulcinál illusztrisabb, elismertebb művészfilmes rendezőkhöz szokott olasz filmrajongókat is. A személyes hangvétel, a felvállalt pozitív elfogultság határozottan jót tesz a fejtegetéseknek.

Kedvenc eurokult színészem a kedvenc nem-horror Fulci-filmemben. (Four of the Apocalypse, 1976, a képen Tomas Milian)

Egyetlen kifogásom van e fejezettel szemben, és talán az sem fair, hiszen alighanem a nyugati filmes kritika "divatjának" köszönheti a temérdek irodalomkutatást végző szerző: a magam részéről feleslegesnek éreztem Fulci állandó, hosszas mentegetését a nőgyűlölet vádja alól. Bár közel sem láttam mindegyik művét, még soha nem jutott eszembe nőgyűlölőnek tartani őt. (Ha már valakit, sok ajnározott francia és távol-keleti rendezőt sokkal inkább elítélőnek érzek a női nemre tett általános megfigyelései miatt. De tisztában vagyok vele, hogy az USA-ban egészen más jellegű és nagyságrendű okokból is meg lehet kapni a "misogynist" jelzőt...) Az anekdoták és a filmtippek viszont nagyon izgalmasak, állandó jegyzetelésre késztetik az érdeklődő olvasót.

A második rész, a George A. Romero, a zombikirály – Csonka portré nyelvezete már jóval szárazabb és komolyabb, a rendező által útnak indított zombimánia kapcsán boncolgatott, esztétikai és filozófiai kifejezésekkel sűrített témák pedig helyenként már-már szakszöveggé teszik. E fejezet nemcsak a klasszikusokat és a rendező későbbi ki- és visszatéréseit vizsgálja, hanem a napjainkig tartó, alig csökkenő zombifilm-mánia okára is keresi a választ: mi ragad meg bennünket annyira ezekben a lényekben, miért váltak olyan univerzális, egyszerre rémisztő és furán, tömegben semleges jelölővé, amely mögé mindig más főtéma helyezhető? Schreiber András eszmefuttatásának vezérfonala az élőhalott-divat (és persze főként a "Zombikirály") filmjeinek közös, titkos üzenete, a vérengzéseknél is ijesztőbb felismerés, a hamisíthatatlan Romero-féle szatíra alapja: a zombi lehet tükör, tünet, allegória vagy természeti erő, az igazi rettenet az emberben lakó embertelenség, a saját, limitek nélküli képességünk a gonoszra.

Imádnivalóan egyszerű és hatásos poszter (Dawn Of The Dead, 1978)

A könyv a rendezők filmográfiájával zárul, és ez a gyűjtemény nem kevés munkáról tanúskodik, plusz izgalmas megjegyzésekkel tarkított – aki olvasgatott már a korszak európai forgalmazási szokásairól, merész (újra)címadásairól vagy az egészen lazán vezetett, az érintettek által gyakran eltérően felidézett szerzőségi kérdésekről, tudja, hogy egyáltalán nem egyszerű és egyértelmű egy ilyen jellegű lexikon összeállítása. A legtöbb, nem elvakult vagy filmtörténész érdeklődő számára száraz olvasmány lenne ez a több mint ötven oldal, azonban Merényi Dániel kötetet záró (marveles végefőcím utáni?) karikatúrája miatt ők is mindenképpen lapozzanak hátra!

Szerzői kiadványról lévén szó (a hazai viszonyokat tekintve kevéssé meglepő, még ha szomorú is, hogy nem sikerült hozzá nagyobb kiadót találni), beszerezni nem sok helyen lehet, ám annál dicsőségesebb cselekedet! A 2.690 Ft-os ár kifejezetten baráti (egyébként igényes kiadásról van szó), de most még olcsóbban megvásárolható. Tisztaszívű geekeknek és szélesebb látókörű, komoly filmrajongóknak egyaránt ajánlható olvasmány.

Fulci_Romero_borító(2)

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!