Az éhezők viadala: A kiválasztott 2. rész - Végül is, ahhoz képest, hogy

Ha eddig esetleg nem tudtuk volna, hogy egy film, sorozat, regény stb. megítélését jelentős részben az elvárásaink határozzák meg, akkor Az éhezők viadala (az olvasható és a nézhető verzió egyaránt) elég látványosan igazolja ezt a tételt. Suzanne Collins kamaszlányokra kalibrált regénytrilógiája már a megjelenés idején sem tűnt a világirodalom csúcsteljesítményének, aki viszont Alkonyat-mélységű trilógiára számított, kellemesen csalódhatott. A Battle Royale-ihletésű disztopikus kalandregényben Collins komolyabb és komorabb témákat pendített meg, mint a magát szintén betegre kereső Stephenie Meyer; a tinicélközönség végül is nem sűrűn kap olyan hősnőt, akinek az elnyomással, a diktatúrával és a nyomorral kell(ene) leszámolnia.

Az első könyv filmverziója ehhez képest csalódás volt – minden kreativitást és ambíciót nélkülöző szolgai adaptációval próbálták kiszúrni a rajongók szemét (nem mellesleg: sikerrel). A folytatást ehhez képest a lecserélt Gary Rosst váltó Francis Lawrence karakteresebben rendezte meg. Az éhezők viadala: Futótűz még így sem lett több egy korrekt B-kategóriás blockbusternél, de okot adott a reménykedésre, hogy talán a fináléra sikerül valami maradandóbbat alkotni. Nem sikerült, a kettéosztott befejezés első felvonása sajnálatosan picsogós lett. A könyveredeti ismeretében viszont megkockáztattam ugyanitt egy merész jóslatot: „ami Az éhezők viadala fináléjának első részéből kimaradt (feszültség, akció, vér és gyilok), az majd benne lesz a folytatásban.”

A pofára esés ezek után nyilván garantált volt. Lawrence (a rendező, nem Jennifer) ott folytatta, ahol abbahagyta (ami tényszerűen is igaz, mert a két részt egyszerre forgatták le), semmivel sincs több feszültség, dráma vagy katarzis a másodikban, mint az első részben. Lawrence (nem csak a rendező, Jennifer is) teljesen autopilótára kapcsolt, és egyszerű iparoslogikával nézve igaza is van: ha a közönségnek ennyi is elég a boldogsághoz, minek strapálja magát?

Felhozhatná mentségére a lyukakkal gazdagon kidekorált forgatókönyvet (Collins harmadszorra is ellövi ugyanazt a poén: Katnissnek megint gyilkos akadálypályákat kell teljesítenie, miközben a csapatával a Kapitólium ellen vonul), de meg sem próbálja kompenzálni valamivel a sztori hiányosságait. A Barátok közt dialógusainak rétegzettségét és természetességét idéző párbeszédeket többnyire vágás-ellenvágás formában izgulhatjuk végig (= mindig azt mutatja a kamera, aki beszél), és a földalatti mutánstámadást leszámítva az akciójelenetek is kifejezetten laposak. Még az sem működik, ami a finálé első részében igen: a sztori miatt ott indokolt volt, hogy a film 90%-a sötétben játszódik, itt, ahol feljönnek a szereplők a föld alól, már nem az. Annyira szürkésfekete a képi világ, hogy sokszor kifejezetten megterhelő a vásznat nézni, és ezen a 3D-szemüveg sem segít.

Az éhezők viadala: A kiválasztott 2. rész persze csak ahhoz képest csalódás, hogy akár a sorozat legjobb része is lehetett volna. Így csak az kapják a regény rajongói, amit megérdemelnek.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!