Messze még a lángokkal ölelt, pokoli kánaán, de
tagadhatatlanul elindult egy hátborzongatóan szívmelengető tendencia a
könyvpiacon: kortárs, a hazai közönség előtt eddig ismeretlen, fiatal és
sikeres horrorszerzők munkáival töltekezhet a vérontásra éhező, sokáig csúnyán
hanyagolt, sőt, rajongása okán már-már megvetett publikum. Blake Crouch Wayward
Pines-trilógiája, a Grady Hendrix-féle Horrorstör, vagy Josh Malerman Madarak
a dobozban című remeklése után itt a Mélység, Nick Cutter kőkemény, a
legedzettebb olvasót is próbára tevő, klausztrofób rémálma, ez a velejéig
gonosz, sötét és csodálatosan kegyetlen könyv.
A világon a titokzatos Kór pusztít: hatására az emberek előbb apró, jelentéktelen dolgokat felejtenek el, állapotuk romlásával azonban fokozatosan törlődnek legalapvetőbb életfunkcióik is – egyszerűen elfelejtenek élni. A tudomány értetlenül áll a jelenség előtt, a végítélet komótosan, de kérlelhetetlenül közeleg, míg a Mariana-árok mélyéről fel nem bukkan az ambrózia, egy ismeretlen eredetű, megfejthetetlen összetételű anyag, mely látszólag minden létező betegséget, fizikai roncsolódást meggyógyít, bármi, amivel kapcsolatba kerül, új életre kel. Olyan életre, amihez képest a Halál is kegyes megváltást jelent.
A Craig Davidsonként született, majd Patrick Lestewka álnéven is publikáló Cutter nem árul zsákbamacskát, a nagy öregeket… bocs, a nagy elődöket (mint a mára rajongójává avanzsáló Clive Barker, vagy a gótikus horror atyja, H.P. Lovecraft) egyértelmű, félreérthetetlen gesztusokkal idézi meg, és a filmes hatások is nyilvánvalóak a Mélység titkától az Alienen át a Dologig (ez utóbbira az alább látható borító is „finoman” felhívja figyelmünket), az író azonban kellő ambícióval, tisztelettel és eredetiséggel variálja a komponenseket – mit lehet tenni, nincs új a nap alatt, pláne az óceán fekete mélyén.
A cselekmény céltudatosan, mellékszálak nélkül, de kellő megfontoltsággal építkezik: mire főhősünk, az eltűnt kisfiát gyászoló, és saját, szadista anyja általi vegzálásának traumáját kiheverni képtelen Luke Nelson a Trieste kutatóállomás fedélzetére lép, mindent tudunk róla, szimpatizálunk vele, már a valódi borzalmak elszabadulása előtt is átérezzük csillapíthatatlan szorongásait és félelmeit. A Mélység első mondatától az utolsóig engesztelhetetlen terror alatt tartja olvasóját, a nyomasztás folyamatos, a levegő egyre fogy, épp csak az életben maradáshoz szükséges mennyiséghez jutunk belőle, azt is csak azért, hogy szenvedéseink maradéktalanul kiteljesedhessenek.
Úgy haladunk az olvasással, ahogy Luke a sötét, azonosíthatatlan zajokkal telített, minden illesztékéből és csavarjából rosszindulatot párologtató, szűk folyosókon és alagutakban bolyong: tele kétségekkel, válaszokat követelve, beletörődve sorsunkba és vállalva a legrettenetesebb következményeket – tudjuk, hogy a következő ajtó/sarok/oldal után valami megnevezhetetlen iszonyat vár ránk, de látnunk kell, muszáj megtapasztalnunk, nem menekülhetünk előle, bármennyire szeretnénk.
Cutter hidegvérrel, kőprofi kínzómesterként dolgozik, pszichológiai támadásokra, kendőzetlen erőszakra és gyomorforgatásra egyaránt készüljetek, ráadásul a rohadék pontosan ismeri a gyenge pontjainkat, tudatában van a legrejtettebb, legalattomosabb félelmeinknek, fóbiáinknak, vérmocskos szerszámosládájából sorra varázsolja elő az eszközöket, melyek használatával a legsúlyosabb károkat okozhatja. Ennek köszönhetően néhol bizony könnyedén vádolható hatásvadászattal (nő, kisgyerek, kedves kutyus, mindenki megkapja, ami jár), de a végeredmény ismeretében hajlamos vagyok elsiklani túlkapásai fölött – nyilván úgy gondolta, ha már csinál valamit, csinálja rendesen.
És a Mélység bizony tökéletes hatásfokon működik, ráadásul a vérfürdő, csontpépesítés és húsdekonstrukció mellé megrázó emocionális csúcspontokkal is szolgál – Cutter Luke testvére, Clayton személyében az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb, szélsőségesen ambivalens érzéseket keltő, félelmetes, szánalmas és már-már szerethető pszichopatáját alkotta meg.
Az Agave kiadó ígérete szerint, amennyiben a kötet sikeresnek bizonyul, a jövőben további horror-gyöngyszemekre számíthatunk.
Legyen így. Merüljünk minél mélyebbre.
Eredeti cím: The Deep, fordította: Tillinger Zsófia
Agave Kiadó, 2015, 432 oldal