Kondor Vilmos: A bűntől keletre – Magyarország, 2015

A Bűnös Budapest-ciklussal befutott, álnéven (?) alkotó író pár éve még úgy nyilatkozott, hogy nem akar kortárs krimit írni, maradna inkább a 30-as, 40-es és 50-es évek világában. Meggondolta magát, és jól tette, A bűntől keletre ugyanis semmiben nem marad el a Budapest noirtól vagy a Szent Korona-sorozattól.

Dicsértük már eleget a Geekzen is a skandináv krimiket, amiért képesek egészen komoly társadalmi-politikai témákat feldolgozni, illetve közhangulatot festeni műfaji formában, és persze hiányoltuk ennek a magyar mutációit. Kondor regénye nem pont ezt a vonalat követi (erre inkább Kolozsi László tett kísérletet tavaly a cigánygyilkosságokról (is) szóló A farkas gyomrábannal), de nem is az áthallásokra és összeesküvés-elméletekre kihegyezett Frei Tamás féle ponyvaiskola konkurenciája, hanem valahol a kettő közt mozog. Benne van az úgy nevezett „magyar valóság”, átélhető, személyes drámákkal a háttérben, de azért akadnak (aktuál)politikai vonatkozásai is.

Ami az utóbbit illeti: Kondor nagyon ügyesen kreált egy egyszerre ismerős és közben mégis fiktív Magyarországot. A miniszterelnök például, aki az első oldalakon belefullad egy tál minestrone levesbe, polgári-keresztény koalíciót vezet, de közben nyugatbarát, a parlament egymással szájkaratézó pártjai pedig behelyettesíthetők a jelenlegi frakciókkal, mégis más neveken futnak. Lehetne túlzott óvatoskodással vádolni Kondort, csak nem lenne fair. Egyrészt vannak direkt(ebb) kiszólásai is (mondjuk: amikor a főhős megjegyzi, hogy a kormányfőért a népe akkor is ugyanúgy rajongana, ha a nyugati helyett történetesen a keleti nyitást ambicionálná), másrészt védhető az a koncepció is, hogy nem a konkrét személyekkel vagy pártokkal van a probléma, hanem az egész rendszer rohad, az arcok és a nevek így aztán felcserélhetőek. (Harmadrészt: a potenciális olvasók egy jelentős részét nyilván elveszítené Kondor, ha messziről politikai pamfletnek tűnne a regénye.)

Tehát: a miniszterelnök halott, meggyilkolták. Ferenczy nyomozó is tagja a BRFK nyomozócsoportjának, de mire elkezdené a munkát, az Ébredő Magyarok nevű radikális csoportosulás már magára is vállalja a merényletet, a terrorelhárítók pedig szinte azonnal el is fogják a tagokat. Ferenczynek természetesen nem áll össze a kép, akad néhány kérdés, amire választ keresne, és ennek a felettesei nem örülnek annyira.

A magát önállósító nyomozó figurája csak annyira eredeti, mint egy űrfantasy hetedik része, de Kondornak most is sikerült egy Gordon Zsigmond-kaliberű hús-vér karaktert kreálnia, és így a klisék sem tűnnek igazán klisének. Ferenczy amúgy is mintha Gordon egyenes ági leszármazottja lenne, immunis a nagypolitikai szólamokra, képes nem-balkáni módon gondolkozni, és van egy komoly barátnője, aki egyben lelki társ is. És vannak „alkoholproblémái” meg lezáratlan családi traumái, csakhogy ne legyen olyan unalmas a képlet.

A Bűnös Budapest-ciklusban (az első részből egyébként már készül a film), nem a bűnügyek voltak az igazi kuriózumok, hanem a hiteles(nek tűnő) korabeli miliő, a helyszínek, a figurák, a hangulatok magabiztos megfestése. Meglepő vagy sem (nekem az volt), de a 2015-ös Magyarországot is sikerült Kondornak teljesen élőnek és létezőnek bemutatnia; ha a történet fiktív is, az a hármas metró, amin Ferency utazik, a mi hármas metrónk, de ugyanez a budapesti utcákról vagy a vidéki helyszínekről is elmondható. Nem olyan Magyarország-kép ez, amit szívesen nyomtatnánk országimázs-plakátra, viszont nem is tűnik úgy, mintha Kondor durván karikírozna. Egyszerűen csak: ez van, ezt kell szeretni.

A fajsúlyos téma ellenére A bűntől keletre nem egy humortalan könyv, sőt Kondor stílusa talán most a leglazább és legszellemesebb. A dialógok néha csikorognak, de amikor benne vagyunk Ferenczy fejében, az nagyon szórakoztató – és így az sem zavaró, hogy a rejtélyt már a finálé előtt ki lehet találni.  

Zárójel: ha lesz folytatás (legyen), akkor azért nem árt majd kiírni az első oldalra, hogy a „valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve.” Csak úgy, a biztonság kedvéért.  


Részlet a regényből, avagy a magyar burger története:

Aznap nem volt piacnap, de nem bánta. Keresett egy hamburgerest, rendelt kettőt, majd ahogy nézte az unottan ténykedő férfit, hirtelen előbukkant rendezetlen múltjának egy elfeledett zugából az igazi magyar burger képe, a lehetetlenül nagy, könnyű és édes zsemlével, a kilógó salátalevéllel, az obligát vöröshagymával és uborkával, a két szelet parizer vastagságú hússal, amely remegve izzadt a zöldségek tetején, amíg nyakon nem öntötték ketchuppal és mustárral, kérdezés nélkül, mert úgy illik. Ferency szerette volna kinyomozni, hogy mégis kitől eredeztethető a magyar burger, de tudta, hogy fél élete rámenne, és akkor is csak odáig jutna, hogy egyszer volt valaki, akinek a sógora kamionsofőr volt, és egyszer Münchenből hazafelé jövet evett egy hamburgert, amely állati finom volt, vett is gyorsan kettőt, hogy hazahozza a feleségének, meg a testvérének, de mire a határra ért, az egyiket megette, a másikat meg elkobozták a határőrök a pucér nős magazinokkal, a Pink Floyd-lemezekkel és a török farmernadrágokkal együtt, így aztán a kamionsofőr csak leírni tudta, hogy milyen volt az a híres hamburger, és végül ez lett belőle.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!