Annak ellenére, hogy elkötelezett King-rajongónak vallom magam, csak most, frissen megjelent novelláskötete olvasásakor tudatosult bennem, hogy a Geekz hasábjaira eddig gyakorlatilag egyetlen egyszer volt szerencsém valóban pozitív recenziót írnom a Mester adott könyvéről (Joyland), általában csak óvatosan, vállalt elfogultságommal takarózva, klasszikus munkái felemlegetésével mentegetve dicsértem meg, de bizony olyan is előfordult, hogy csalódottságom okán nem tehettem mást, és csúnyán lehúztam (A hosszú menetelés). Mostani cikkem tárgya viszont végre képes volt rá, hogy hiánytalanul felidézze gyerekkorom legemlékezetesebb King-élményeit, jelentéktelen döccenőktől eltekintve (ezekről később) imádtam minden sorát, kirázott a hideg, gonosz, cinikus vigyorra húzódott a szám, és örömmel merültem a sötétség mélyére.
Tettem mindezt úgy, hogy a cím, a borító, de még a kötet hátoldalán szereplő kedvcsináló is átverősek: „Rémálmok bazára”- ez akár egy Mesék a kriptából remake címe is lehetne, a borítón egy megnyúzott fejű ember arca helyén maga a Kaszás kolbászol valami kopár, túlvilági tájon, a hátoldal szövege pedig autónak látszó szörnyet (jajj, de eredeti), gyilkolászást és végítéletet ígér – ezek persze egytől egyig szerepelnek a könyv húsz történetének valamelyikében, csak éppen pont nem miattuk annyira élvezetes az olvasás.
A novellák többségében ugyanis nyoma sincs fantasztikumnak, még a sugárfertőzött föld végnapjain játszódó történet is inkább mélyen emberi, mint apokaliptikus, az esetenként felbukkanó misztikum visszafogott és ízlésesen tálalt, a legjobbak pedig (melyeknek a szerző szerint: „foguk van”) pont azok, amelyekben kizárólag az emberiség szánni való, örök gyengeségeit, esetlenségét, saját hülyeségéből fakadó szenvedéseit szemlélhetjük.
King ezekben a szövegekben végre nem próbál mindenáron MINDENT elmondani, pusztán bölcs, precíz megfigyeléseket tesz, kiragadott, de élesen megrajzolt momentumokra, akár csak pár percnyi történésekre koncentrál, tömören, okosan fogalmaz, mikor pedig mégis elragadja a mesélői kedv, az sem tűnik felesleges túlírtságnak, inkább az adott szöveg stílusához igazodó gesztusként hat. Az egyik sztori (Prémium Harmónia) arról szól, hogy egy elhidegült házaspár túlsúlyos hölgytagja hirtelen szívrohamot kap egy boltban, minek következtében visszafogottan gyászoló férje végre következmények és megrovás nélkül elszívhat egy cigit – nagyjából semmi sem történik benne, a novella mégis szomorú, röhejes, de még humánus is képes lenni egyszerre.
A horror természetesen gyakran megjelenik, ám inkább a sorok közül fenyeget, mindennapjaink realitásának szörnyűségével szembesít, ritkán a gyomorra, inkább az agyra hat, rettegésre nincs különösebb okunk, a szövegek inkább nyugtalanítanak, gondolkodtatnak és – akár a legidiótább, legellenszenvesebb vagy épp lassan elboruló elméjű karakterekkel szembeni - empátiára kényszerítenek: pont ezért annyira emlékezetesek és felkavarók.
King szokásához híven, lazán eldumálgat olvasóival, minden történet elején találunk egy rövid ismertetőt a szöveg keletkezésének körülményeiről, ihlető forrásairól, ami felesleges bratyizásnak is tűnhetne, ha a szerző nem a rá jellemző őszinteséggel és humorral mesélné el őket – az „A 81-es mérföldkőnél” című novellát például így vezeti fel: „Sosem dolgoztam át, és nem is jelentettem meg, ugyanis elvesztettem. Akkoriban elég rendszeresen narkóztam, és hajlamos voltam elhagyni mindenfélét.” Most komolyan, ki az, aki nem röhög jóízűen egy ilyen vallomáson?
Minimális ellenérzéseim a kötettel kapcsolatban King versei (?!) okán alakultak ki: a szerző remek prózaíró, de maradjunk annyiban, hogy nem egy Allen Ginsberg. Ezt szerencsére ő maga sem hallgatja el, bevallása szerint ilyesmiket általában inkább a fióknak írogat – jobb ez így mindenkinek, a költemények lazán átlapozhatók, 760 oldal mínusz 20 pedig arányaiban még mindig kiváló választássá teszi a könyvet.
Ezen kötete alapján King nem a „Rémkirály”, nem is korábbi sikerei okán számít figyelmünkre, „pusztán” mindenki számára könnyen fogyasztható, de bivalyerős, intelligens prózát ír. A szerzőt kevésbé ismerők vagy a horrortól zsigerből tartózkodók számára tökéletes beléptető drog.
Eredeti cím: The Bazaar of Bad Dreams, fordították: Bartók Imre, Berta Ádám, Bihari György, Hegyi Pál, Szántó Judit, Totth Benedek
Európa Könyvkiadó, 2016, 736 oldal
