Elérkezett hát az elkerülhetetlen: a világvége. Legalábbis Ben H. Winters Az utolsó nyomozó-trilógiájában. Nincs tovább, ezúttal végérvényesen vége a dalnak, a Föld népe utolsó napjait éli. Hank Palace viszont csökönyösebb a legrosszabb szamárnál is, hiszen addig nem adja fel, amíg ki nem deríti, hová tűnt a húga.
Az előző két kötetben (Gyilkosság világvége előtt és Végső ígéretek) megismert nyomozónk személyes okból hagyja ott a rendőrök menedékét, és merészkedik ki a visszaszámlálás bűvöletében ragadt civilizáció-maradványok közé. Makacs és öntudatos húga egy földalatti szervezkedés szalmaszálakba kapaszkodó, merész tervének hűséges bakájaként élete utolsó napjait a Föld megmentésére tette fel, így Hank ép eszének minden maradékát be kell vetnie, hogy a nagy függöny leereszkedése előtt rátaláljon. Rögeszméje hatványozódik, mivel húga az egyetlen élő rokona, és hát oltári gebasz lenne úgy fogadni az aszteroidát, hogy nem búcsúzott el tőle kellőképpen.
Az igazság határán a legmerészebb és legkellemetlenebb vállalás a sorozatban. De jól van ez így, másképp nem lehetne hiteles. A címhez hűen lezarándokolunk az emberi elme bugyraiba, lehántjuk a társadalom által a nyakunkba sózott összes maskarát, félredobjuk az épelmét, és keblünkre öleljük a csupasz, savként maró igazságokat. Mindenki a sajátját. Hiszen ez itt a végjáték, kérem szépen. Lassan lejár az idő, az óra az utolsókat üti el. Már nincs értelme az értelmetlenségen rágódni.
Hank az őrület szélére sodródva igyekszik az utolsó hét minden percéből a maximumot kihozni, és ez - habár a regény elején zavaró lehet - remekül érzékelhető a szövegen, illetve a karakter tettein keresztül. A tiszta víz hiányában csupán kávén élő főhősünk egyes szám első személyben tolmácsolt gondolatai a kétségbeesésnek köszönhetően hol darabosak, hol követhetetlenül cikázóak, ám ez, tekintve a körülményeket, teljesen elfogadható.
Főszereplőnk eseménydús utolsó hete sokkal több, mint elkeseredett nyomozás - rögeszmés detektívünknek muszáj tudnia, mi történt a húgával, ehhez pedig Winters olyan szituációt és közeget teremt, amely egyenes következménye az előző könyvnek, és akár egy jó kamaradráma, nagyszerű háttér a szereplők végső morális színjátékához. Winters ugyanis nem cicózik a felvezetéssel, hiszen nem erről szól a könyv: ott vagyunk, ahol lennünk kell, és baromi kevés időnk maradt, hogy beteljesítsük lelkiismeretünk utolsó nagy küldetését.
Emellett Az igazság határán egy hamisítatlan, remek krimi, összetettségét és csavarjait nézve talán a sorozat legjobbja. Elsőre furcsán hangozhat, de igazából a “vacsora gyilkossággal” egy világvégi változatához van szerencsénk, a fix helyszín, a kevés szereplő és a feszültség fenntartása is ezt támasztja alá. És habár a regény meglepően rövid terjedelmű, a végnapokra reagáló emberek változatos tárháza sem maradhat ki, legyen szó a különböző színekkel jellemzett városokról (csendes belenyugvás, esetleg fékevesztettség, netán a normalitás látszatának fenntartása), a családját hazugsággal hermetikusan elzáró és a végzetet elhallgató amis gazdáról, vagy a halálig sört vedelő és csirkét zabáló hippi párocskáról.
A vég azonban eljön, a lezárás pedig ehhez méltó. Az aszteroida igazi zenmesterként hozza el az elkerülhetetlen magunkbanézést, az értékek átcsoportosítását. Az utolsó oldalak érzelmileg földbedöngölőek, nem pusztán egy Columbo-féle megoldásra, hanem a végsőkig elvitt feloldásra, megváltásra készüljünk fel, ahol maga a bűn is értelmét veszti. A folyamatos visszaszámlálás fejezetekként való szerepeltetése nagyszerű pszichológiai trükk, így a szereplőkkel együtt az olvasó is felkészül lélekben a lezárásra, a hogyanra és a mi lesz akkorra.
A trilógia utolsó része szomorú, elgondolkodtató és pokolian hiteles képzeletbeli utazás egy halálraítélt világban, amelyet egyáltalán nem szándékszunk itthagyni. És ezért kellemetlen: ha menni kell, kénytelenek vagyunk szembenézni a saját létünkkel, hogy mivégre volt ez az egész, ha végül egy fabatkát sem ér, és az emberiségnek hírmondója sem marad. Az igazság határán hatásosan és kegyetlenül zárja be a kört, és teszi fel a koronát Az utolsó nyomozó-trilógiára. Emlékezetes marad.
Eredeti cím: World of Trouble, fordította: Orosz Anna
Agave Könyvek Kiadó, 2016, 272 oldal
