30 év után végre megismerhetjük William Gibson Alienjét

Az Alien 3 nehéz szülés volt. Mire az elsőfilmes David Fincher rendezésében 1992-ben mozikba került, tucatnyi forgatókönyvet és direktorjelöltet fogyasztott el. A Fox, miután Ridley Scott nem tudta vállalni a harmadik részt egyéb elfoglaltságai miatt, a Neurománccal aranyifjúvá előlépett William Gibsont kérte fel forgatókönyvírónak. Gibson a stúdió ukázát követve David Giler és Walter Hill sztoriötletéből indult ki – szkriptjében Hicks és Bishop a xenomorfokból hadsereget építő Weyland-Yutani és egy Union of Progressive Peoples nevű marxista űrszervezet hidegháborújába keveredik egy űrállomás-bevásárlóközpont hibriden, amelyet végül természetesen ellepnek a savvérűek. Ripley a film nagy részében kómában feküdt volna, hogy csak a legvégén ébredjen fel, és felvezesse a negyedik részt, amelyben társaival felkutatja a xenomorfok bolygóját, és megkísérel egyszer és mindenkorra véget vetni a lények jelentette fenyegetésnek.

Gibson forgatókönyvével nem voltak megelégedve a producerek (főleg azért nem, mert pont azok a cyberpunk-elemek hiányoztak belőle, amelyekért felkérték őt), és rá akarták venni, hogy dolgozza át az akkori rendezőjelölttel, Renny Harlinnal. Az író azonban megunta a tipikus hollywoodi tökölést, és lelépett, a stúdió pedig teljesen más irányba ment a filmmel.

Az IDW (Gibson tavaly náluk debütált első saját képregényével, az Archangellel) most leporolta ezt az annak idején elvetett forgatókönyvet, és Johnnie Christmas  író-rajzoló kezébe nyomta, aki Gibson elmondása szerint teljesen hű képregényes adaptációt készített belőle (meg nem valósult forgatókönyvek képregényes újjászületésére egyébként bőven nem ez az első példa: így látott napvilágot anno Frank Miller RobotZsaru 2-je és George Lucas egy korai Star Wars-verziója is). A sorozat első része november 7-én jelenik meg, itt vannak belőle az első borítók és mintaoldalak:

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!