Summer of 84 – A nosztalgiavonaton nincsen fék… úgyhogy felrobbantják alatta a hidat

Hány film és sorozat kell még, amelyben tinédzserek egy nyolcvanas évekbeli kisvárosban egy veszélyes helyi rejtély nyomába erednek kellemes szintipop aláfestésre? A kérdés valójában nem is olyan fontos, mint amilyen gyakran a Stranger Things-féle őrületnek köszönhetően mostanság felmerül, és egyébként is valószínű, hogy még csak az elején vagyunk ennek a divathullámnak. Ugyanis azon filmek és sorozatok (a Super Dark Timestól a tavalyi Az-adaptáción át a Netflix Darkjáig), amelyeket mostanság a Stranger Things farvizére vizionálnak, valójában már rég minimum az előkészületi fázisban voltak, mire a Duffer-tesók nosztalgia-atombombája 2016 nyarán felrobbant. (Ami azt illeti, valószínűleg helyesebb a nosztalgiahullám katalizátoraként a synthwave-mozgalmat és a 2011-es Super 8-et megjelölni – naná, hogy J.J. Abrams élen járt a hetvenes-nyolcvanas évekbeli spielbergizmus kannibalizálásában.)

Az egyszerűen csak RKSS-ként futó író-rendező triót (François Simard, Anouk Whissell, Yoann-Karl Whissel, közös becenevük a Roadkill Superstar rövidítése) is bajos lenne Stranger Things-nyúlással vádolni, hiszen már előző filmjükkel, a 2015-ös Turbo Kiddel is a nagy geekévtized nosztalgiahúrjait pengették. És a Summer of 84, amelyben négy fiú nyomozni kezd egyikük rendőr szomszédja után, mert úgy sejtik, ő a környékbeli gyerekeket öldöklő sorozatgyilkos, ténylegesen fontos darabja ennek a popkultúrát átitató divathullámnak, ugyanis meglepően revizionista, dekonstruktív módon áll hozzá – igaz, e hozzáállás csak a legvégén válik nyilvánvalóvá, addig meg túl kell élni a dögunalmat.

Nem túlzok: az első egy órában nem történik szinte semmi. Az RKSS-brigád felvezeti a cselekményt és a karaktereket, de egyik fronton sem végez valami emlékezetes vagy akár csak szórakoztató munkát. A sztori dögletes lassúsággal, kiszámítható alig-fordulatok mentén totyog előre, és ami még rosszabb, a négy főszereplő srác mindegyike (a különc frontember, az aranyszívű pufók, a szexőrült rosszfiú és a könyvmoly nörd) lapos, kidolgozatlan, jellegtelen papírmaséfigura, még a köztük lévő baráti kötelék erejét sem érezni át igazán. A kedves kis romantikus szálért felelős szomszéd lányról meg már ne is beszéljünk, ő az a fajta megtestesült serdülőfiús nedves álom, amilyenhez hasonló csak félseggel írt forgatókönyvek lapjain létezik.

Innentől kezdve a kellemes-bájos-ijesztő atmoszférának (fáradt öregemberes sóhajjal pontosítok: a nosztalgiafaktornak) kellene vinnie a hátán a filmet, az viszont kimerül az összességében ötlettelen vizualitásba ágyazott kötelező szintizenében, walkie-talkie-zásban meg az alkalmankénti Star Wars/Spielberg-utalásokban. De aztán…

DE AZTÁN!

Nyilván nem lőhetem le a film végét, pedig egyértelműen az utolsó negyed óráért érdemes végignézni, vagyis arról volna igazán érdemes beszélni is. Maradjunk annyiban, hogy az RKSS-brigád mélygeci alattomossággal pofán ver, és teljes erővel kirántja alólad szőnyeget, a padlót, de még a kibaszott pincét is. Utólag már azon tűnődtem, hogy talán az első egy óra zsibbasztó középszerűsége is szándékos volt, hogy az is a megvezetést, az altatást szolgálta, és bár idáig nem merészkednék, tény, hogy a finálé és az epilógus totális kegyetlenséggel zúzza szét a film addigi ártatlanságát. Sőt, minden hasonló film ártatlanságát, amely gyermeki lelkesedéssel veti bele magát gyilkosok, őrültek és szörnyetegek hajkurászásába, és kalandnak nevezi a rettenetes életveszélyt, az ártatlan áldozatok számának gyarapodását, egy egész közösség kollektív tortúráját.

A Summer of 84 a spielbergi/stranger thingses jelenség meglovagolásának indul, de végül a megtagadása lesz belőle. Úgy szól a felnőtté válás változatos viszontagságairól, hogy közben maga is felnő, és a nosztalgiából való kijózanodás véres-szennyes mocsarán át, torkuknál fogva vonszolja el gyanútlan hőseit a gyerekkor varázsán túl várakozó kíméletlen realitásába. Te jó ég, ha a film csak fele ilyen jó lett volna már az elejétől fogva, most valószínűleg egy új indie klasszikus születését ünnepelnénk. Azért egy kis kultstátusz valószínűleg így is kinéz neki.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!