Geekz: Azzal a híres pénzfeldobással kapcsolatban... (John Scalzi az általa is megerősített legenda szerint érmefeldobással döntötte el, hogy sci-fit vagy detektívregényt írjon-e inkább – a szerk.) Mesélne nekem egy kicsit a kedvenc detektívregényeiről?
J.S.: A detektívregényekről? Persze. Akkoriban nagy hatással volt rám a Fletch-sorozat Gregory McDonaldtól. Ezek a könyvek különösen a párbeszédek szerkesztése miatt voltak fontosak számomra. De említhetném még Elmore Leonard vagy Carl Hiaasen regényeit is. Hiaasen rengeteget írt Floridáról meg az ott élő őrültek sokaságáról. Nagyon tetszett, ahogy ezekről a helyekről és emberekről mesélt, illetve a humor, amit belecsempészett a történeteibe. Később, science fiction szerzőként én is írtam sztorikat, amelyek hasonlítottak ezekhez a korai kedvenceimhez. Mert bár a sci-fi mellett tettem le a voksom, azért ilyesmiket is szerettem volna papírra vetni.
Geekz: Ha a detektívregény ennyire fontos az életében, miért nem írt olyat is? Úgy érezte talán, hogy a közönség elvárása miatt feltétlenül választania kell a két zsáner között?
J.S.: Nem hiszem, hogy valójában olyan nehéz összehangolni a kettőt. Mármint léteznek írók, akik két zsánerben is alkotnak. Ian Banks például írt kortárs fikciót, és azután tért át a sci-fire.
Geekz: Ön pedig írt non-fictiont.
J.S.: Igen, azt is írtam. Tehát megvalósítható az ilyesmi. Vagyis a kérdés számomra nem is az, hogy meg tudom-e csinálni, hanem az, hogy van-e rá időm.
Geekz: Magyarán csak idő kérdése?
J.S.: Pontosan. Gyakorlatilag idő kérdése az egész. Aláírtam egy hosszútávú szerződést a Tor kiadóval, és emiatt az elkövetkező néhány évben mindenképpen a sci-fire kell koncentrálnom.
Geekz: Ha már szóba került ez a megállapodás a Torral... Nem túl nagy önön a nyomás? Aláírta, hogy tíz év alatt megír tizenhárom könyvet. Ez nagyon sok, több mint egy könyv évente...
J.S.: Ez így van, több mint egy könyvet kell írnom évente. Tavaly hármat írtam, két regényt és egy másik könyvet. De a helyzet az, hogy ennyi könyvet amúgy is írtam volna. A szerződés előtti tíz évben például tizenkilencet hoztam össze, regényt és non-fictiont vegyesen. A sebesség tehát nem probléma, így nem is érzek emiatt különösebb nyomást magamon. Sőt, mivel ennyi könyv amúgy is születne, nagyszerű, hogy nem kell azon izgulnom, el tudom-e őket adni. Vagyis elég csak az alkotásra koncentrálnom.
Geekz: Egy ilyen célterv teljesítéséhez jobb szisztematikusnak lenni, megtervezni mindent, előre ismerni a fordulatokat?
J.S.: Nem, ezeket menet közben találom ki. Leülök, aztán meglátom, hogy mi hova vezet. De ez természetesen csak én vagyok. Más írók többet terveznek.
Geekz: Az ember azt gondolná, hogy a science fiction a szerzői oldalon kevésbé ad teret az improvizációnak.
J.S.: Nem feltétlenül. Vagyis persze, lehet bárhogy csinálni. Egy írónak az a legfontosabb, hogy megtalálja, mi működik a számára, és aztán annak megfelelően dolgozzon. Ha például én outline-t (vázlatos cselekményterv – a szerk.) készítenék, beleőrülnék. Rengeteg munkával jár, és ráadásul elveszne belőle a móka, hogy tudniillik menet közben találom ki a történéseket. Más írók viszont képtelenek kész tervek nélkül leülni az asztalhoz. Mindenki más. Ha most kezdesz íróként, próbáld meg outline-nal és próbáld meg nélküle: derítsd ki, neked melyik módszer testhez állóbb!
Geekz: Ön elsősorban a regényeiről híres, és kevésbé ír rövidebb munkákat. Mi ennek az oka?
J.S.: Két oka van. Egyrészt mivel jelenleg főleg regényeket írok, egyszerűen nem jut rá idő. Ugyanakkor – és ez most talán furcsán fog hangzani – időnként könnyebb megírni egy regényt, mint egy novellát. Egy regényben ugyanis százezer szóban tudod elmesélni a történetedet, ennyi szóban tudod megkerülni a lyukakat a cselekményben, vagy rövidre zárni más narratív nehézségeket, míg egy novella esetén minderre tízezer szavad van, és így is működnie kell. De azért szívesen írok kétezer szavas sztorikat, mert az is remek móka. Ezek jellemzően humoros történetek, például azok, amelyek bekerültek a Love, Death + Robots-ba (ez a Netflixen elérhető animációs antológia, amelyben a Three Robots, a When the Yogurt Took Over és az Alternate Histories című epizódok Scalzi írásainak feldolgozásai – a szerk.).
Geekz: Ezek amúgy nagyszerűek voltak!
J.S.: Köszönöm! Viszont kétezer és nyolcvanezer szó között már nehezebben mozgok. Tehát egyszerűbb többet írnom nyolcvanezernél vagy kevesebbet kétezernél. De a kettő közti sáv nekem nehezebben megy, egyszerűen azért, mert ilyen típusú író vagyok.
Geekz: Az ön könyvei a humorukról híresek. Ez a személyiségéből következik, vagy tudatosan ment el ebbe az irányba?
J.S.: Rendkívül komoly ember vagyok, minden pillanatban véresen komolyan veszem magamat, mint láthatja.
Geekz: (Nevet.) Igen, ez egyértelmű.
J.S.: Részben persze a személyiségem, ilyen vagyok, szeretem a humort. Ugyanakkor a mindennapi életben sem komolykodik állandóan mindenki. Még ha rettentő dolgok történnek is, az emberek viccelnek, humorral próbálják oldani a feszültséget. Tehát az az elképzelés, hogy mondjuk egy nagyon sötét történetben egyáltalán ne jelenjen meg itt-ott a humor, számomra nem állja meg a helyét. Szóval ha nem is lennék ilyen, akkor is megpróbálnám belerakni a történeteimbe. Ha mindig minden csak sötét és komor, akkor az gyorsan hatását veszti. Kell némi vicc, hogy amikor szomorúra váltunk, kialakuljon a távolság a két érzelmi állapot között.
Geekz: Időnként egyenesen paródiákat ír, mint például a Vörösingesek, amely a Star Trek egyik visszatérő dramaturgiai megoldását figurázza ki. Szükségesnek tartja, hogy időnként rámutasson a zsáner gyenge pontjaira? Fontosabb ez ma, mint régebben?
J.S.: Ilyesmi mindig is létezett. A science fictionben már a kezdet kezdetén jött valaki, és kitalált valamit, aztán másvalaki kigúnyolta őt.
Geekz: De ez a gúny főleg a zsáneren kívülről érkezett.
J.S.: Valamennyire igen. Viszont a science fiction mint zsáner mindig is megfigyelte, vizsgálta saját magát. És néha ki is gúnyolta magát. Nem szükségszerűen bántó módon, inkább úgy, hogy mind megértettük: ez csak tréfa. Tehát ha végigveszed a sci-fi történetét, találhatsz olyan sztorikat, mint a Vörösingesek. Talán nem regényterjedelemben, de novellaként mindenképp. A science fiction mindig felhívta a figyelmet a saját hibáira, és a zsáner fejlődésének a lényege éppen ezekből a reakciókból áll. Például létezik egy bizonyos fajta amerikai SF, aztán ott a brit SF, amely reagált az előbbi tipikus megoldásaira, majd az amerikai írók tették ugyanezt a britekkel. Tehát ez a párbeszéd mindig is megvolt. Ha a Vörösingeseket, mint metafikciót vizsgálom, azt hiszem, az ezzel kapcsolatos igazi újításom, hogy regényként írtam meg. A Vörösingesek mögött húzódó elképzeléssel az emberek addig is elhülyéskedtek, de mindig csak nagyon rövid terjedelemben. Én abban voltam az első, hogy azt mondtam: a vörösingesek létének következményei elbírnak egy regényt is.
Geekz: Mi a legfontosabb különbség az asimovi SF és a kortárs között?
J.S.: Asimov egy rá jellemző stílusban írt, vagyis a történeteit egy-egy nagy ötletre építette fel. Ilyesmit ma is találunk a sci-fiben, de ma már nem mindenki Asimov, az írók nem feltétlen tudósok, nem feltétlen fehérek, a hátterük sokkal színesebb, és az ebből eredő sci-fi is nagyon különböző.
Geekz: Megváltoztak az olvasók?
J.S.: Változtak az olvasók, de az írók is. Asimov idejében a brit és az amerikai sci-fiírók nagy része férfi volt, nagy részük fehér volt, nagy részük heteroszexuális volt. Ezzel szemben ma egy sci-fiíró lehet fekete vagy nő, és nem szükségszerűen heteroszexuális. Tehát manapság egy szerző nem szükségszerűen olyan, mint én vagy Asimov. Ebből pedig a történeteknek, az érdeklődésnek és az önkifejezésnek jóval szélesebb palettája következik. Az Asimov-féle sci-fi ma is megtalálható, de emellett létezik másfajta is, és szerintem ez nagyszerű. A sci-fi mindig is új nézőpontokról szólt, a világ szemrevételezésének új módjairól. Minél többféle ember ír sci-fit, annál többféle nézőpont születik, és ez nagyon jó dolog.
Geekz: Mennyire elitisták a science fiction olvasói? A krimi például mintha kevésbé lenne hangos a balhéktól.
J.S.: Biztos ez? Szerintem inkább csak kevésbé szűrődik ki az ilyesmi, mert lerendezik a dolgokat a saját köreikben. Azt tudom, hogy Amerikában komoly párbeszéd van arról, hogyan kellene románcot írni. A románc ugye a legnagyobb zsáner, a sci-fi pedig relatíve kicsi... De a sci-fire jellemző diskurzus előkerül a románcok esetében is. A horrorban pedig mindenki harcol mindenkivel. Szóval ez a vita nem kizárólag a sci-fi sajátja. Mindig lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy hát az én zsáneremnek emilyennek vagy amolyannak kellene lennie. És mindig lesznek, akik erre azt felelik, hogy nem, mert a zsáner lehet másmilyen is. És ezek az eltérő vélemények mindig harcban állnak majd. De nincs ezzel baj, ebből születnek az eltérő írások, melyek felett kialakulnak az olvasói vélemények. Így végső soron az olvasó nyer, aki többfélét is olvashat. Attól például nem tartok, ha valaki kijelenti, hogy a science fiction csak és kizárólag egy módon képzelhető el. Akkor van csak baj, ha megakadályozzák valakinek a publikálását. Rólam is többször mondják, hogy nem a megfelelő science fictiont írom, amely véleménynek számomra nincs sok értelme.
Geekz: Mert ez a megfelelő science ficition nem is létezik.
J.S.: Így van, és egyébként amúgy sem tudnak engem megállítani.
Geekz: Ön szerint a politika fontos a sci-fiben, illetve fontosabb, mint a többi zsánerben?
J.S.: Attól függ, hogy mire akarod használni a sci-fit.
Geekz: Fogalmazzunk másképp: elképzelhető teljesen politikamentes alkotás? El lehet-e választani az alkotást az alkotójától és az ő világlátásától?
J.S.: Az írót mindig befolyásolni fogja a kor, amelyben él. Ezen nem lehet segíteni. Ebben a világban élek, és ez hatással van rám. Na most vannak írók, akik fognak egy kortárs jelenséget, átteszik egy másik környezetbe, hogy úgy tűnjék, a cselekmény a jövőben játszódik. Az ilyesmi időnként sikerre vezet, de nagyon sokszor nem. A magam részéről a sci-fiben nem beszélek a kurrens politikáról, de az engem foglalkoztató problémák előkerülnek az írásaimban is. Természetesen írhatunk a kortárs politikáról sci-fiben, de a siker innentől azon múlik, hogy menyire vagyunk jó írók, és mire vágynak az olvasók. De a sci-fi mindig is allegóriaként működött. Persze írhatsz sci-fit, amelynek nincs köze a napi politikához, a világhoz, ám ez esetben is a mában élő író maradsz. Sosem fogsz teljesen elszökni a kor elől, amelyben élsz.
Geekz: Alkotóként önnek mennyire fontos a politika? A blogján, a whateverön ilyen témák is rendre előkerülnek.
J.S.: Politikai témában már jóval a regényeim előtt is publikáltam: rovatvezetőként dolgoztam egy újságnál. Ez mindig is a részem volt, íróként is, számomra tehát nehezebb úgy dönteni, hogy nem foglalkozni ezzel. Mostanában kevesebbet írok ilyesmiről a blogomon, egyszerűen mert a mostani elnökömről sem mondhatom el végtelenféle módon, hogy egy csaló. Ráadásul a Twitter amúgy is alkalmasabb az ilyesmire. De azt sem hiszem, hogy egy nap teljesen leállok a politizálással. Persze mindig akadnak, akik azt mondják: ne foglalkozz a politikával, koncentrálj csak a sci-fire! A válaszom először is az, hogy: nem. Másodszor pedig az, hogy nem csak egy gép vagyok, amely egyedül fikciós prózát állít elő, hanem élő emberként foglalkozom az országommal, a világgal, rengeteg egyéb érdeklődési köröm van az íráson kívül. Ha tehát azt mondja nekem valaki, hogy pofa be, és azt írd, amit én akarok, akkor az illető lényegében arra kér, hogy szűnjek meg embernek lenni. Erre képtelen vagyok, és ha ez nem tetszik nekik, hát így jártak.
Geekz: Búcsúképp valamiféle jó tanács a kezdő íróknak?
J.S.: Amit mindig elmondok: tedd le a feneked egy székbe, és írjál! Valamint legyél tisztában azzal, hogy amikor elkezded, rossz leszel. Pont mintha gitároznál. Ha először gitározol, rettenetes leszel. A fejlődés egyetlen módja, hogy ráébredsz, el kell telnie némi időnek, amíg rosszul fogod csinálni, mert ebben az időben tanulsz. Ha pedig elfogadod, hogy az elején rossz vagy, akkor az nagyban csökkenti a rád nehezedő feszültséget, és kipróbálhatsz új dolgokat, rájöhetsz, mit szeretsz és mit nem szeretsz csinálni, és nem kell azon izgulnod, hogy jó legyél, egyszerűen csak élvezheted a tanulás folyamatát, mígnem elérsz egy pontra, amikor jó dolgok kerülnek ki a kezed alól. De ehhez le kell tenned a feneked, és írnod kell. Sokat segít, ha rendszeresen csinálod. Ahogy a húrokat pengeted a gitáron, ez a tudás is beléd ivódik. De időt kell rá szánnod.