Rick és Morty – Képregényben is jól zsibbasztja az agyad

Azzal, hogy Dan Harmon és Justin Roiland 2013-ban indult animációs sorozata népszerű, még keveset mondtunk. A Rick és Morty mára fogalommá vált, pont úgy, mint a Simpson család vagy a South Park. Ismertsége egyelőre még nem közelítette meg a nagy elődökét, a korhatáros humor miatt talán nem is fogja, viszont olyan kultikus rajongás övezi, ami az animációs műfajban példátlan. A sci-fi, a horror és a szatíra sajátos posztmodern mixtúrájára fogékony közönség már az első pár rész után klasszikussá avatta a sorozatot, és ahhoz sem kellett túl sok idő, hogy a főszereplők akciófigurákként és különféle ruhaneműkön is megjelenjenek a boltokban. (Az egyik pesti plázában is van egy üzlet, ahol az árukészlet jelentős részét évek óta Rick és Morty-pólók teszik ki.) A kötelező merchandise-biszbaszokon (kulcstartó, lábtörlő, bögre) kívül az elmúlt években a sorozat nyomán készült többféle kártyás társasjáték (az egyiknek maga Pickle Rick a főszereplője), mobilos ügyességi játék, és PS4-re kijött egy VR-szimulátor is, amelyben Morty klónjának bőrébe bújhatunk bele.

Ezek után a sorozat világánál is bizarrabb lenne, ha pont a képregényes verzió hiányozna. A ziccert már 2015-ben leütötte az Oni Press kiadó, és azóta 52 történet jelent meg 8 TPB-kötetben – és az első három már magyarul is olvasható. Harmon és Roiland személyesen nem vesznek részt a projektben, de ha azt gondoljuk, hogy biztos nem adják kölcsön a karaktereiket egy olyan kiadványhoz, ami méltatlan a sorozathoz, akkor nem is tévedünk.

Az alkotóknak könnyű dolguk is volt, meg nem is. Egyrészt a széria látványvilága amennyire ikonikus, annyira egyszerű is (ez kábé mindegyik mainstream tévés animációra elmondható a Simpsonéktól a Family Guyon át az F is for Familyig), nem kell őstehetségnek lenni az amúgy is kétdimenziós figurák és a minimalista hátterek átültetéséhez. Vagyis a képregény se jobban, se rosszabbul nem néz ki, mint a sorozat. A dialógok visszaadása már egy fokkal nagyobb kihívás, és nem csak azért, mert a sorozat humora jelentős részben abból fakad, ahogy Roiland beszél – illetve, ahogy böfög vagy remegteti a hangját Ricket és Mortyt alakítva –, hanem az időzítés és a tempó miatt is. A szériában rengeteg a verbális gag és a pingpongdialógus, vagyis amikor olyan nagy sebességgel pörögnek a riposztok a szereplők közt, hogy elsőre nem is biztos, hogy leesik minden poén.

Az első két kötetben sikerült tökéletesen eltalálni az arányokat, nem fulladnak bele a panelek a szövegbuborék-tengerbe, de közben a dialógok hűek a sorozat sajátos humorához. Nem véletlen, hogy a bónusz sztorikat leszámítva az első két kötet összes fejezetét ugyanaz (Zac Gorman) írta, és az sem, hogy a közreműködése nélkül elkészített 3. kötetben túltolják a szövegelést.

A hosszabb-rövidebb történetek is hasonlóan épülnek fel, mint a sorozatban, eredeti kalandokat olvashatunk, a magyarul eddig megjelent kötetekben nincsenek is az indokoltnál nagyobb kikacsintások és a tévéből ismert epizodisták sem cameóznak (később ez változni fog.) Rick és Morty mellett a család többi tagja ugyanúgy szerepet kap, a szálaik sokszor párhuzamosan futnak, és a végtelen helyett a fináléban találkoznak. Gorman a sci-fi-vonalat kellően komolyan veszi, főleg a hosszabb történetekben, vagyis műfajilag is értékelhető a produkció, tele olyan zseniálisan elborult és helyenként egészen okos ötletekkel, amik akár Harmon agyából is kipattanhattak volna. A kozmikus bonyodalmakat itt is a triviális családi konfliktusok ellenpontozzák, Summer és Beth is kap külön epizódot, de természetesen most is Jerry frusztrációi a legszórakoztatóbbak.

A magyarított kötetek közül a 2. a legjobb, egyrészt van benne egy hatvanoldalas, hibátlanul kidolgozott sztori a Rick nélküli alternatív világban uralkodó gonosz Mortyról, másrészt az ötödik fejezet (Egy igazán különleges bilmászony) megpróbál vizuálisan elszakadni a sorozat steril látványvilágától, és jól teszi. Bekerült ráadásul a kötetbe egy olyan, a kommandós filmeket kiforgató minisztori is, aminek semmi köze a főszereplőkhöz (csak az utolsó panelben jelennek meg mint tévénézők), viszont SOKKAL elborultabb, morbidabb és elmebetegebb, mint bármi a Rick és Morty-univerzumban, ami azért jelentős teljesítmény.

A képregényverzió kitalálóinak valószínűleg nem az volt a céljuk, hogy bármit is hozzátegyenek a sorozat világához, és nem is érdemes ezt számon kérni rajtuk, de korrekt apokrif kiadványokként bőven van létjogosultságuk a köteteknek. Sőt, egy olyan alternatív univerzumban, amelyben nem létezik a televíziós Rick és Morty (igen, az egy nagyon szomorú világ lenne), még akár önállóan is fogyaszthatóak.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!