Az AMC jóvoltából sikerült telefonvégre kapni egy tizenöt perces interjú erejéig a Joe Hill NOS4A2 című fantasztikus regényéből készült új tévésorozat showrunnerét (természetesen reménykedtünk benne, hogy magát Hillt is elérhetjük, de ő túl elfoglaltnak bizonyult), Jami O’Brient, aki korábban elsősorban íróként dolgozott olyan sorozatokon, mint a Hell on Wheels, a Fear the Walking Dead, a Flesh and Bone és a Da Vinci’s Demons. Az első epizódok alapján ígéretesnek tűnő sorozatról kérdeztük, már amennyire ez a szűkre mért időbe belefért. (A sorozat hétfőnként látható az AMC műsorán, kritika hamarosan.)
Geekz: Hogyan találkozott először Joe
Hill regényével, és hogyan került a tévés adaptáció élére?
Jami O’Brien: Öt évadon keresztül
dolgoztam a Hell on Wheels sorozaton, és mikor befejeződött, az AMC executive-ja,
Emma Miller megkérdezett, hogy olvastam-e Joe Hilltől a NOS4A2-t, mert a
csatorna azon gondolkozik, hogy megveszi a tévés adaptáció jogait. Nem
olvastam, ugyanakkor már ismertem és nagyon szerettem a Locke & Key című képregénysorozatát.
Még azon a hétvégén végeztem a regénnyel, imádtam minden oldalát, és hétfőre
már konkrét elképzeléssel álltam elő a sorozatot illetően. Szerencsére tetszett
nekik az ötlet, most meg ugye már itt beszélgethetünk róla.
Geekz: Igen, a Locke & Keyt mi is
nagyon szeretjük, azon kevés képregénysorozat közé tartozik, melynek
gyakorlatilag tökéletes befejezése van. A NOS4A2 képregényes előzményét is
olvasta? Ha igen, a Wraith graphic novel részletei, Charlie Manx múltja és
Karácsonyország vidámparkjának vizuális elemei is bekerültek a sorozatba?
JOB: Igen, az AMC szerencsére volt olyan
előrelátó, hogy a Wraith jogait is megvette, ami fantasztikus aranybányának bizonyult,
sokat építünk rá az első évadban, és ha szerencsénk lesz, és megveszik a
második évadot is, még több részletet fogunk felhasználni belőle.
Geekz: Mennyire vonták be Joe Hillt a
tévésorozatba, és milyen volt vele együtt dolgozni?
JOB: Csodálatosan segítőkész, kedves,
nagylelkű és rémisztően okos ember. Először telefonon beszéltem vele, amikor még a piloton dolgoztam, és az ragadt meg bennem a legjobban, amikor azt mondta, “Semmi sem ijesztőbb, mint
egy cukorpálca júliusban”. Ezt észben tartottam a forgatókönyv felépítése során:
tartózkodtunk a hirtelen rémisztgetéstől (jump scare) és a felesleges vérben
tocsogástól (gore), a horrort lassan, alaposan vezettük fel, olyan jeleneteket
használtunk, melyekben inkább fura, oda nem illő, elsőre megmagyarázhatatlan dolgok
történnek. Joe Hill ugyan nem volt velünk az írószobában, de elolvasta a
forgatókönyvet, és több javaslatot, ötletet tett a párbeszédekkel
kapcsolatosan, és úgy egyébként óriási segítségünkre volt ahhoz, hogy a
maximumot hozhassuk ki az alapanyagból.
Geekz: Remekül választották ki a színészeket Vic McQueen (Ashleigh Cummings) és Charlie Manx (Zachary Quinto), sőt Bing (Ólafur Darri Ólafsson) szerepére. A meghallgatások előtt volt már
kész elképzelés a színészeket illetően, vagy ez szereplőválogatás közben
tisztázódott le?
JOB: Nagyon sok embert hallgattunk meg,
de a legnagyobb kihívás az volt, hogy találjunk olyasvalakit, aki hétköznapi embereket tud
castingolni, ugyanakkor a kosztümök kiválogatásához is ért. Sonu Mishra és
csapata rengeteget segített nekünk, ők adtak karaktert Vic és a többi szereplő
családtagjainak, de Charlie Manx ruhája is az ő kezüket dicséri. Vic
kiválasztása és megalkotása fantasztikus munka volt, sikerült elkerülni a
Hollywoodban elképzelt tinédzser kinézetét, és a neki talált bőrkabát igazán
ikonikus lett.
Geekz: Nagyon sok változtatást eszközöltek az eredeti történethez képest, ami érthető, hiszen egy regény és egy tévésorozat két teljesen eltérő médium. Hogyan döntötte el, hogy mihez érdemes hozzányúlni, és mit tanácsos inkább érintetlenül hagyni az eredeti anyagból?
JOB: Remek kérdés, természetesen azt
tartottam szem előtt, hogy a karakterek lényege ne vesszen el, még ha a
történetet meg is kell változtatni. Amit biztosan tudtam, hogy
felnőtt színészt kell használnunk Vic szerepére. Amikor a könyvben először
találkozunk vele, még csak nyolcéves, és végigkövetjük, ahogyan felfedezi a
különleges képességét, lassan ráébred, hogy mi történik a szülei között, és
először találkozik Charlie Manxszel. Ezeket a részleteket kulcsfontosságúnak
tartottam, viszont nem akartam visszaemlékezésekben eljátszatni egy
gyerekszínésszel, így a legelső dolog, amit megváltoztattam, Vic életkora
volt: a sorozatban tizennyolc éves az események idején. Nagyjából ugyanazt a
sztorit építettük fel, de kerékpár helyett crossmotorja van, Ashley Cummings
pedig már majdnem felnőttként ébred rá a történet kulcsfontosságú elemeire.
Ha úgy vesszük, éppen azért eszközöltem ezeket a változásokat, mert annyira
szeretem ezt a sztorit, mint ahogy a benne lévő karaktereket is. Ezért
bontottuk ki jobban Maggie hátterét, és ezért változtattunk a földrajzi
helyszíneken is, hogy könnyebben összehozhassuk őket közös jelenetekbe.
Geekz: Eléggé meglepődtem, amikor kiderült, hogy például Bing és Vic már a kezdetektől
ismerik egymást, sőt, baráti viszonyban vannak. Más karakterek is nagyobb
szerepet kaptak, mint például a könyvben csak futólag megemlített kerekesszékes
nő, akinek ugyancsak különleges képessége van, a sorozatban pedig igen lényeges
építőeleme a történet mitológiájának.
JOB: Igen, ez valóban így van,
megpróbáltuk kibővíteni ezeknek a szereplőknek a hátterét, hiszen a könyvben is
utalnak rá, hogy a világban még rengeteg hasonló képességekkel bíró személy létezik
Vicen és Charlie Manxszen kívül, akik talán hasonlóképpen életeket
fordítanak fel fenekestül. Ez persze azért is történt így, mert reméljük, hogy a sorozat nem csak egy évadot ér meg, és ha esetleg ennek a
történetnek a végére érünk, a Joe Hill által a regényben elhintett
ötletmagvakat tovább öntözhetjük, újabb történeteket elmesélve ezzel.
Geekz: Ha jól értettem, akkor a tervek szerint három évad alatt érnének el a regény végpontjára, ugye?
JOB: Egyelőre még csak ez az egy évad
létezik, még nem újították meg a sorozatot a második évadra, de már elkezdték összegyűjteni
az írókat a folytatáshoz, ami viszont jó jel. Még várunk a
nézettségi adatokra, de ha csak rajtunk múlna, akkor persze több évre elegendő epizódot
készítenénk el.
Geekz: Ha jól olvastam más forrásokban, nem is egy, hanem három Rolls-Royce Wraith-et sikerült szerezni a forgatáshoz, ami már önmagában is kisebb csodának tűnik, hiszen talán, ha ötszázat gyártottak belőle annak idején. Hogyan sikerült ezt összehozni?
JOB: Igen, én is úgy hiszem, hogy óriási mázlink volt. Az első példányt Kanadában találtuk, gyönyörű, de mégiscsak egy nyolcvan éves autó volt, és annyiszor robbant le forgatás közben, hogy el kellett gondolkoznunk azon, hogy beszerzünk egy tartalék Rolls-Royce-t. Szerencsénkre épp akkor vált eladóvá egy Wraith Massachusettsben, amire azonnal lecsaptunk. Ezután még sikerült beszereznünk eredeti alkatrészeket különféle roncstelepekről és magángyűjtőktől, amiket talán egy Fordra szereltünk fel, már nem is tudom pontosan, és az lett a kaszkadőrmutatványokra szánt Wraith, mert hát ilyen öreg autókat ezekben a jelenetekben istenkísértés lett volna felhasználni.
Geekz: Ha úgy vesszük, ön is egy úgynevezett erős
kreatív (Strong Creative: ezt a gyűjtőnevet adták a sorozatban a különleges
képességekkel rendelkező embereknek), milyen érzés volt egy olyan mitológiájú világon
dolgozni, amelyben az ember képzelőereje a legfélelmetesebb fegyver?
JOB: Igen, én is az gondolom, hogy ez a
regény egyik legfantasztikusabb ötlete, egy igazán jó hasonlat bármilyen kreatív
tevékenységre és munkára, és nagyon jól szórakoztam, miközben a sorozaton
dolgoztam.
Geekz: Ennek a mitológiának egy kézzelfogható propja is volt az egyik epizódban, ott lapult az Amerikai Egyesült Inszképek térképe a Wraith kesztyűtartójában.
JOB: Igen, az az egyik production designer ötlete volt, saját kezűleg készítette el a sorozathoz, én is imádtam.