- Ahogy a Biblia mondja, ha nincs több hely a pokolban, a halottak elözönlik a földet.
- Ez egy film plakátjáról van...
Vigyázat: a geekblog eddigi történetének leghaszontalanabb posztja következik. A rövid recenzió tárgya ugyanis egy olyan sorozat, amelyből mindössze egy rész készült el, és mivel a CBS fejesei végül nem bólintottak rá a projektre, az oldschool módon tévézők még ezt az egy részt sem nézhették meg. A fájlcserélők népe viszont, ha rossz minőségben is, de képet kaphat róla, hogy milyen lett volna főműsoridőben követni a halottaikból visszatérő, családcentrikus zombik történetét.
A pilot a klasszikus ’durr a közepébe’ technikával nyit, konkrétan egy ezerszer sokszor látott képsorral: egy koszos emberi kezet látunk kibukkani a föld alól. Ernie, a hulla, és még sok száz sorstársa életre kel és hazafelé veszi az irányt. A helyszín egy tipikus amerikai kisváros, kerítés nélküli házakkal és átlagos emberekkel, akik természetesen sokkot kapnak amikor hazaérve a nappaliban találják falfehér, oszlásnak indult szeretteiket, sörrel a kézben, a tévé előtt ücsörögve. Ezek a zombik nem vágynak friss, ropogós agylebenyekre, csak arra, hogy újra a családdal lehessenek. A város polgárai közül van aki boldog, hogy Isten végre vette az adást és visszahozta a feleségét/férjét, Janine és az anyja viszont kevésbé repes az örömtől, hogy a szadista apuci feltámadt, főleg, hogy anno ők állítottak bele egy fejszét a fejébe és kaparták el egy elhagyott helyen.
Bármennyire is elborult a sorozat ötlete, láttunk már olyat, hogy a holtak visszatértek a sírból a családi körbe, igaz, a Tim Burton féle A halott menyasszony nem élő szereplős film volt. A Masters of Horror széria Joe Dante rendezte epizódja (Homecoming) viszont igen, ott ráadásul az Irakban elhunyt katonák támadtak föl, kizárólag azért, hogy elmenjenek Bush ellen szavazni. Kábé ennyire tűnik abszurdnak a Babylon Fields sztorija is, főleg, hogy se humorral, se horrorral nem fűszerezik meg a bizarr alapszituációt. Hivatalosan dramedy lett volna a széria műfaja, de itt még a legordítóbb ziccereket se csapják le a készítők. És ettől még nyomasztóbb az egész. Hogy mi volt a céljuk, az a pilot alapján nem dönthető el, lehetett volna akár giccses dráma az elrontott életekről, szatíra a kispolgári létükhöz a halál után is ragaszkodó átlagemberekről vagy vulgárfilozofálás az elmúlás természetéről.
Talán ennyiből is sejthető, miért volt eleve esélytelen, hogy éppen a nyugdíjascsatornának csúfolt CBS rendeljen be egy ilyen kamikáze projektet. A magam részéről, már csupán a zombi tematika iránti rajongásom okán is, szívesen néztem volna még egy-két részt a sorozatból, mert a több Dexter és Sírhant művek epizódot is jegyző Michael Cuesta rendező ügyesen teremtette meg a pilot borongós hangulatát és a karakterekben is akadt volna fantázia. Kereskedelmi szempontból persze érthető a döntés: negyven percnyi tömény depresszióra valószínűleg kevesen lettek volna kíváncsiak, arra pedig végképp nem, hogy pont a tévé emlékeztessen heti rendszerességgel a saját halandóságukra.
