A történetre nem vesztegetnék túl sok szót, gondolom rengetegen ismeritek, aki pedig nem, az elől nem lövök le sok poént feleslegesen. A lényeg: két szökött fegyenc egy csapat jakuzával találkozik egy erdőben a megbeszélt helyen, de azonnal össze is kapnak (pontosan nem is derülnek ki a köztük lévő viszonyok), ketten meghalnak, az egyik pedig érdekes módon rögtön fel is támad, és újra meg újra le kell lőni. Az egyik rab mindenesetre megpattan a gengszterek által foglyul tartott lánnyal, azok utánuk erednek, a kihalt, városoktól messze fekvő erdőben pedig lassanként feltámadnak a régen elásott hullák, úgyhogy mindenkinek mészárolnia kell őket, aki túl akarja élni a napot. A helyzetet tovább bonyolítja még néhány felbukkanó csodabogár szereplő, mint például két zsaru, akiktől a fegyencek megpattantak, három furcsa harcos és főleg egy férfi, aki fel tud támasztani embereket, méghozzá nem sima zombivá, hanem „hiperzombivá”, akik gyorsabbak, erősebbek és ügyesebbek is. Bonyolultnak és kaotikusnak hangzik a cselekmény, mint ahogy az is, de a végén letisztul az egész két harcos párbajává és egy hatalmas összecsapássá, ami után minden világos lesz, még a múltban játszódó szamurájos flashback-ek és a jövőben játszódó film végi zárójelenet is.
A DVD kiadások esetében külön vizsgálatot érdemel a kép és a hang minősége, különösen a kisebb kiadók által egy szűkebb rajongói bázist célzó megjelenések esetében, ahol hajlamosak kritikán aluli minőségben is kiadni filmeket. Ez esetben azonban nem lehet panaszunk, a kép és a hang is igen korrekt (japán és magyar hangsávból is van rajta DD 5.1 és DTS). A magyar szinkronra én nem vagyok különösebben kényes, mindig minden filmet igyekszem eredeti szinkronnal nézni, de jók lettek a magyar hangok, ha nem is olyan vagánykodósan lazák, mint az eredetik, úgyhogy aki nem szereti a feliratokat, az is élvezni fogja a filmet.
Az extrák pont olyan sokrétűek és viccesek, mint maga a film. A rendezői kommentárokkal például számomra az szokott a fő probléma lenni, hogy hiába tartalmaz érdekes részleteket, másfél-két órán keresztül nagyon nehéz annyi információt átadni, hogy ne váljon unalmassá a dolog, pláne ha a kommentár készítői próbálják a képernyőn látható eseményeket követni. A Versus esetében szerencsésen sült el a dolog, ugyanis a hatfős csapat (a rendező és öten a fontosabb szereplők közül) kellően komolytalanra vette a hangulatot: gyakorlatilag végigbaromkodják a két órát, igen szórakoztató módon folyamatosan szívatva egymást és a jelen nem lévő színészeket. Ettől persze még sok érdekesség elhangzik a forgatással, trükkökkel, problémákkal, változtatásokkal kapcsolatban. Kitamura és a többiek szerencsére nem félnek kritizálni a filmet. Meglepő volt megfigyelni, hogy néhány általuk felvetett problémát én egyáltalán nem tartok komolynak, más dolgokra pedig, amik szerintem nem a legprofibban voltak megoldva, ők szemmel láthatóan marha büszkék, de hát pont ezek a (talán kulturális okokra visszavezethető) ízlésbeli különbségek a legérdekesebbek. Az is furcsa volt, hogy Kitamura szerint a nyugati közönség sokkal humorosabbnak értékeli a filmet, azaz sokkal több jeleneten nevetnek, mint a japánok, akik – úgy tűnik – próbálják végig komolyan venni a filmet.
A „készítőkkel” való interjú nagyrészt a rendezőt és a főszereplőt (Tak Sakaguchi) jelenti, bár néhány más színész is felbukkan pár másodpercre. Érdekes és szerintem nagyon ügyes megoldás, hogy amikor elhangzik egy-egy sztori a forgatásról kitört foggal, törött bordákkal, éles késekkel, meghiúsult kurvázással és más hasonló dolgokkal kapcsolatban, bevágják alá a forgatás közben készült, gyakran hosszabb és igen profi felvételeket. Tak amúgy láthatóan előadja magát (hatalmas álszerénységgel beszél a jótékonysági adományról, amit forgatás alatt adott, dicséri a saját színészi teljesítményét és így tovább), sőt néhány dologgal kapcsolatban ellentmondásba is kerül a többiekkel, akik tőle eltérően nyilatkoznak egyes dolgokról… ez is ritka dvd extráknál és nekem nagyon tetszett, tényleg úgy érzi az ember, hogy a kulisszák mögé pillanthat. A vágóval készített rövidke interjú kellemes meglepetés, nem gyakori az ilyesmi, de annál érdekesebb.
A Nervous című kisfilm csak kis túlzással nevezhető szervesen a film világához tartozónak, sokkal inkább egy rövid, groteszk, a film médiuma által elmesélt viccről van szó, amit kábé fél óra alatt vehettek fel egy szűk szobában. A párbeszéd és a rendezés hiánya is erősen amatőrfilmes hangulatot áraszt, mintha csak szabadidejükben, poénból vették volna fel a jelenetet, hasonlóan a „Versus Underground” néven futó extra felvételéhez, mint ahogy valószínűleg pontosan ez is történt, de az egész valahogy mégis passzol a képbe: mire a néző végigrágja magát az összes audikommentáron és interjún, valahogy nehezen tud a Versus készítőire úgy nézni, mint más filmesekre. Ők sokkal inkább a „fiúk a grundról”, akiket mintha jól ismernénk kamaszkori csínytevéseikkel együtt. És ez egyáltalán nem baj, mert ha igazán komoly filmkészítőkként tekintene rájuk, akkor már maga a film is több sebből vérezni kezdene, és van-e értelme elrontani a mókát?
Most pedig nézzük, mibe lehet belekötni. A menük elég furcsán néznek ki (megkockáztatnám, hogy rondák), de azért meg lehet őket szokni. Az angol felirat itthon nem alap elvárás, de szerintem rákerülhetett volna a lemezre. Komolyabb problémáim vannak a doboz hátoldalán található feliratokkal kapcsolatban: egy ilyen volumenű kiadásnál igazán figyelni kellett volna arra, hogy az audiokommentárokat ne a „B” lemezen tüntessék fel, amikor az „A” lemezen vannak, és érthetetlen az extrák felsorolásánál alkalmazott elv is: az „Interjú a vágóval” egy tízperces beszélgetés, ami fel van tüntetve a dobozon, az „Interjú a készítőkkel” hosszabb és fontosabb is, ami viszont nincs, a „Versus evolúciója” pedig, ami rögtön a két audiokommentár után van írva, egy másfél perces klipszerű cucc, amihez ráadásul hiába tüntetik fel a magyar feliratot, ha végig senki nem szólal meg benne (és nincs is rajta felirat, persze). Lehet, hogy nem nagy jelentőségű hibák ezek, de buták és feleslegesek, pláne ha hónapokat várt a közönség a kiadásra, amit még az utolsó pillanatban is későbbre tologattak.
Összességében azért nagyon kellemes kiadvány ez, kinézetre és az extrák tekintetében is, amely ahhoz is sokkal közelebb hozhatja a filmet, akit elsőre nem fogott meg a B-filmes, vicces-vagány hangulat és a lelkesedés. No és természetesen egy-egy hiánypótló ázsiai kiadványt mindig meg kell becsülni – ki tudja, talán még Ichi The Killerünk is lesz egyszer.
Értékelés: Film: ****/5, kiadás: ****/5.