Az afféle tudósításnak is van létjogosultsága, ami egy olyan filmfesztiválról szól, amelynek keretében össz egy filmet néz meg az ember? Bár mos' má' tökmindegy, ezt a bejegyzést riportként sorolom be... Asszem tavaly sem vittem túlzásba Pécsett a mozibajárást, a vetítéseket körbebástyázó rendezvények, események, meg egyáltalán, az éjszakába hajló "terepszemle" (értsen ez alatt mindenki azt, amit akar) épp eléggé lefoglalja a feladatát a legkisebb distrakció okán mellőzni igyekvő újságírót.
Ha alkoholgőztől ködös emlékeim nem csalnak (kénytelen vagyok reájuk hagyatkozni, ugyanis a Pécsett töltött öt nap alatt egy büdös szót sem jegyzeteltem), odaérkeztem délutánján (miután egy kellemes belvárosi panzióban kerültem elszállásolásra) a Káel Csaba Mester és tanítványok című, a nemrégiben elhunyt Illés György emlékére leforgatott dokumentumfilmsorozatának első részét néztem meg. Ennek az epizódnak Zsigmond Vilmos volt a beszélő feje, ő emlékezett vissza a legendás operatőrre, illetve saját karrierjét is végigkommentálta. A film után magának Zsigmond Vilmosnak tehettünk fel kérdéseket, sőt, egy szuperhiperprivát sajtófélóra (amelyen a lelkes fiatal zsurnalisztáktól kezdve a seggnyaló profiig mindenki felfordult) bevégeztével még egy képre is hajlandó volt összeállni velem (amely képet, amint megkapom a pécsi fotóskolléga gépéből - igen, még fényképezőmasinát sem vittem magammal! -, belinkelem ide.) Este felé valahogy az Uránia mozi (mer' olyan ott is van!) környékére kerültem (hogy hogyan, nem emlékszem), ahol összefutottam Cs. S.-val, akit rövid, Szinház- és Filmművészeti Egyetemes előadássorozatom alkalmával ismertem meg. Szerencsére pont a Boldog új élet legvégére értem oda, így nem kellett végigszenvednem újabb másfél óra Tarkovszkij-imitációs angstot (a Szemlén már megtörtént). Ehelyett a haverral elzarándokoltunk egy lepattant, barlangszerű szórakozóhelyre, ahová, hiába esemeseztem, Cs. S. nem jött utánunk, amit, most már elárulhatom (neki is), bizonyos okokból kimondottan sajnálok... ;)
A szerdai napon került sor a fesztivál azon attrakciójára, amely miatt én személy szerint lementem, a Fade In Script Consulting első közép-európai un. pitchfórumára, amelynek keretében anyagi támogatással egyelőre nem rendelkező forgatókönyvírók "elpiccselhetik", eladhatják munkáikat prominens európai producereknek. A versenyzők (mert végül is ez verseny volt, csikorogtak a fogak az idegességtől) fejenként uszkve negyed órával rendelkeztek arra (a közönség kérdéseinek megválaszolásával egyetembern), hogy felkeltsék agyszüleményeik iránt az érdeklődést.
A pitchfórumra a legendás sasfészekben, a Hotel Kikeletben került sor, amelynek promófilmjében egykor Kabos Gyula domborított. Odafelé kollégámmal megpillantottuk a hegyre halál- és rádióhullámokat megvető bátorsággal felfelé caplató Boros Lajost (a hotel gangját reparáló melósok elaléltak tőle, úgyhogy be tudtam tájolni a számomra hallgathatatlan Bumeráng célközönségét). Kollégám felvetette, hogy esetleg álljunk meg neki és vigyük fel a Kikeletbe, de nagyon rövid eszmecsere után ezt elvetettük: a kocsi öt személyes, és ketten már ültünk benne.
A rendezvény szervezése előtt le a kalappal, és a forgatókönyvírók teljesítménye előtt szintén. A nap folyamán összesen tizenhárom "piccset" hallgathattunk végig, közülük a legjobbakat pénzzel is jutalmaztak, arról már nem is beszélve, hogy a legéletképesebb (értsd: legeladhatóbb) szkriptek a producerek közt vevőre is találtak. A nap lezárásaként a Trafik elnevezésű szórakozóhelyen jött össze a társaság, ahol az interkontinentális-szakmai kapcsolatok még jobban elmélyültek. A day well spent.
Csütörtökön, hajnali 11 órakor betámolyogtam a produceri szövetség nyílt ülésére, amelyet Kálomista Gábor privát okokból, az alelnök pedig az előző, Trafikban eltöltött éjszaka miatt volt kénytelen mellőzni. Az ülést a Filmünnep igazgatója, Szekeres Dénes vezette végül le. Többek között szó esett arról, hogy a produceri szövetség saját tagjait és a tőlük független producereket egyaránt be akarja sorolni egyfajta önös pontrendszer alapján, amelynek bizonyára főleg a kívülállók fognak örülni...
Pénteken az Illést és tanítványait bemutató dokumentum-filmsorozatból két etap ment le, az elsőnek a nemrégiben elhunyt, zseniális Kovács László ("My name is not Vilmos!"), a másodiknak maga Illés György volt a középpontjában. A vetítés befejeztével Grünwalsky Ferenccel beszélgettünk az operatőri hivatás mai állapotáról, és a csávó, mint már sokadszor, lenyűgözött az intelligenciájával. A traccsparti után átdzsaltunk az Uránia moziba, megnézni Szomjas György új filmjét, a Nap utcai fiúk-at, amelynek Grünwalsky volt az operatőre.
Este többedmagammal bepofátlankodtam Jancsó Miklós 86. születésnapjára, amely tény ("há' ezek kik?") nem csak enyhén volt ciki, annak ellenére, hogy kaptunk egy tessék-lássék meghívást - kösz, Hosszú! ;) Bár lehet hogy nem kellene a pofámnak égnie, észrevettem ott más hivatlan zsurnalisztát is (youknowwhoI'mtalkingabout...) Miután bezabáltunk a mások pénzén, felkerekedtünk és átmentünk az egyetemi ifjúság és borzalmas jazz zenészek által frekventált Dante kávézóba, ahol órákon keresztül fűztem egy csaj fejét.
Hazautazásom reggelén még üvöltöztem egy egészségeset az árengedményes jegyet a kurva istennek sem kiadni akaró MÁV-alkalmazottal (energikus fellépésem hiábavaló volt, baszott rám, teljes árút kellett vennem, annak ellenére, hogy állítólag a MÁV megegyezett a fesztivállal arról, hogy a visszaútra már csak minimális árú helyjegyet kell váltani.) Így épp a megfelelő hangulatban (és egy frissen beszerzett náthával) érkeztem meg a lehangolóan szürke Budapestre.
"There's no place like home"? FUCK YOU!