Véget ért a 39. Magyar Filmszemle, kiosztották a díjakat, de hogy kik voltak hivatalosan a legjobbak, azt természetesen a Geekz dönti el. Aki nem tud várni, tekerjen lejjebb, mert mielőtt a jelképes Geekz-díjakat kiosztanánk, végigvesszük a Szemle legérdekesebb mozzanatait.
Emberiség elleni bűnök
Minden Szemlén akad pár olyan, „közönségfilm” kategóriában induló dolgozat, amely láttán a szerencsétlen kritikus legszívesebben azonnal kivájná a szemét, lemondana az állampolgárságáról és valami eldugott csendes-óceáni szigetre száműzné magát. (Csak alig vigasztal, hogy a szerencsétlen külföldi zsűritagoknak még ennél is szarabb lehet, ők minden háttérinfó nélkül kénytelenek megtapasztalni a „közönségfilmes magyar humort”.) Idén szerencsére csak két indulója volt a kategóriának. A Tímár Péter-féle Casting mindenhez már korábban is volt szerencsém, a Megasztár egykorvolt sikerét meglovagolni kívánó film gyakorlatilag értékelhetetlen: zenés filmnek gagyi (mint a klip-betétjei), sikersztorinak úgy szintén, épp ezért még a saját közönsége számára is röhejes. Ha lehet fokozni a fokozhatatlant, a Megy a gőzösnek sikerült. Ha kiderülne, hogy létezik egy olyan szex-kazetta, amelyen a film szereplői a forgatás szünetében mindenféle gusztustalanságokat művelnek egymással, az sem lenne számukra kínosabb, minthogy részt vettek ebben a filmben. Nem azzal van a gond, hogy egy „abszurd népi komédiá”-t akartak készíteni, hanem, hogy egy agyatlan blődli lett belőle. A vígjáték, az, ha jól gyanítom, nem az, hogy összeterelünk egy rakás színészt, és a sztorit kispórolva másfél órás baromkodásra vesszük rá őket.
Nincs kérdés
A sajtóvetítések után a sajtó képviselőinek alkalma nyílna kérdéseket feltenni a megjelent rendezőkhöz, szereplőkhöz, az általam látott vetítéseken azonban a kollégák leszegett fejjel hallgattak. (Igen: én is.) Lehet, hogy a többség úgy érezte, hogy nem ez a megfelelő alkalom és forma az ilyesmire, és inkább négyszemközt kéne beszélgetni az alkotókkal, mégis kínos volt a (látszólagos) érdektelenség. A legszebb az volt, amikor Faur Anna megkérdezte, hogy csak nem újságírók ülnek a nézőtéren, merthogy más vetítések után általában vannak kérdései a közönségnek, és milyen érdekes, hogy itt meg nem.
Fájt?
Ez a mondat (kérdés) volt a kedvencem a „nem szándékoltan vicces szocreál pillanatok” kategóriában. Almási Tamás filmjében (Márió, a varázsló) hagyja el az egyik egyszerű lelkületű férfiember száját a fenti kérdés, miután annak rendje és módja szerint (irónia) pár kemény ütéssel földre teríti az asszonyt. Ugyanebben a filmben, ugyanez a férfi, miután kiderül, hogy a felesége (akit később megagyal) elfelejtett főzni, kimegy a kertbe és megküzd egy csirkével. Mi ebből annyit látunk, hogy megjelenik az ajtóban, zihálva, atlétában, kezében a tyúk nyakával, és nagyon csúnyán nézve: íme a férfiember, amint visszatért a vadászatból. Szép.
Akkor verd bele a számba
Ezt a kedves felszólítást pedig Alföldi Róbert Nyugalomjában hallhattuk a felhevült Hernádi Judit előadásában. Nyilván nem az volt a cél, hogy a közönség (kínjában) röhöghessen, de az lett a végeredmény. Alföldi az amúgy is necces alapanyagot annyira túljátszatta a színészeivel, és annyira iszonyatosan drámai hangulatot akart kelteni, hogy a szakértő közönség a film nagy része alatt tenyérbe temetett arccal zokogott – hol a fájdalomtól, hol a röhögéstől.
A legdurvább maszturbáció
Az idei szemlén két filmben is nyíltan (értsd: egy pornófilm explicitásával) beleverték a néző arcába azt, amit egyszer sem kellett volna. A Császi Ádám-féle Gyengébb napok című rövidfilmben talán még lehet érvelni a jelenet indokoltsága mellett, de amikor Mucsi Zoltán a Tablóban egy hokedlin, a konyha félhomályában könnyít magán, nos, az kicsit erős. Dettre Gábor filmje amúgy sem a visszafogottságával tüntet, Györgyi Annát például szinte csak meztelenül lehet benne látni, egy fiatalkorúval pedig a „We are the world” taktusaira szexszel Mucsi karaktere. Ettől még persze lehetne jó a film, a polgárpukkasztás elvégre egészséges dolog, de Dettre olyan szinten akar megmondani, rasszizmusról, nagy magyar valóságról és identitásról, hogy: jaj.
Pánik
Fun fact: a legnagyobb tumultus nem a nagyonvárt Delta, hanem a Pánik (sajtó)vetítése előtt alakult ki. A szervezők már a lépcső aljában feltartóztatták a kritikusokat és csak ötösével engedték be őket, nehogy akár csak eggyel is többen legyenek a megengedettnél, mert akkor valaki még a lépcsőre ülne és az „tűzveszélyes”. A kimaradni látszók között így igazi pánikhangulat alakult ki, néhány rutinos újságírónak viszont sikerült áttörnie a kordont, nekem különösen a (szokás szerint) késésben lévő indexes kolléga és Báron György technikája tetszett, akik a jegykezelő-droidokra ügyet sem vetve siklottak át a sorfalon.
A legédesebb alvás
Saját tapasztalatom és mások egybehangzó – ám korántsem reprezentatív – véleménye szerint a Tejút indukálta utólag a legtöbb „én csukott szemmel is tudok figyelni!” típusú magyarázkodást. Második helyezet: Fövenyóra.
.jpg)
Fény
Legkellemesebb meglepetés: egyre több a fesztiválzsűrik helyett a közönséget megcélzó, ám kutyába lemenni mégsem akaró film. Ilyen A nyomozó, a Kalandorok, a Zuhanórepülés, az Overnight és tulajdonképpen a Pánik is. Az első kettőbe igazából bele kötni sem érdemes, a Zuhanórepülés kicsit egyenetlen, a Pánik koncepciója néhol zavaros, az annak idején (emlékeim szerint) csúnyán lehúzott Overnight viszont képileg hihetetlenül profi munka, csak a fordulatok hiányoznak belőle. Megemlítendő még a Bahrtalo! Jó szerencsét! ami ugyan nem tipikus közönégfilm, de témájával (egy erdélyi cigányember és egy erdélyi magyar barátsága kötelező PC-szólamok nélkül), stílusával (Borat-féle áldoksi) és humorával abszolút alkalmas tömegfogyasztásra.
Papírforma
Az aktuális nagyfilm idén a Delta volt. Tulajdonképpen helyén van benne minden snitt, színészei hibátlanok – még Lajkó Félix „civil jelenléte” sem kizökkentő –, zseniális jelenetei is akadnak (például: a megerőszakolás), csak átélni nagyon nehéz. Ha nem tudom ki a főhős, mik a céljai és a motivációi, miért kéne együtt éreznem vele? És Kim Ki-duknál miért tud ugyanez működni?
LEGJOBB FILM – A NYOMOZÓ
LEGJOBB RENDEZÉS – GIGOR ATTILA (A nyomozó)
LEGJOBB ELSŐFILM – A NYOMOZÓ
LEGJOBB FORGATÓKÖNYV – GIGOR ATTILA (A nyomozó)
LEGJOBB FÉRFI ALAKÍTÁS – MUCSI ZOLTÁN (Tabló)
LEGJOBB NŐI ALAKÍTÁS – REZES JUDIT (A nyomozó)
LEGJOBB OPERATŐR – GARAS DÁNIEL (Overnight)
LEGJOBB ZENE – MELIS LÁSZLÓ (A nyomozó)
LEGJOBB KISFILM – GYENGÉBB NAPOK és LOPOTT RITMUS – HIPI-HOPI megosztva