Annak ellenére, hogy a sztálingrádi csata a második világháború legjelentősebb fordulópontjának számít, meglehetősen kevés filmes feldolgozást ért meg idáig. A Szovjetunió a háború utáni években természetesen elkészítette a maga egyoldalú, pátosztól és propagandától túlcsorduló saját verzióit, de a téma még a hidegháború után sem igazán keltette fel a nemzetközi filmesek érdeklődését. Ennek oka főleg abban keresendő, hogy akárcsak a háborúhoz, a háborús filmekhez is pénz, pénz és pénz szükségeltetik, márpedig az újkori történelem legvéresebb és legtöbb áldozatot követelő csatájának történetét, vagy annak bizonyos fejezeteit csak gigantikus költségvetésből lehetne vászonra vinni. (Mivel az amerikaiak nem vettek részt a sztálingrádi harcokban, így értelemszerűen ők nem nagyon láttak fantáziát a dologban, hiszen semmiféle patriotista csillagos-sávos gúnyát sem tudtak volna ráhúzni.) Az Ellenség a kapuknál is csak nemzetközi összefogással jöhetett létre, és a közel 70 millió dolláros költségvetésével máig az egyik legdrágább európai filmnek számít.
Ez a film sem magáról a Sztálingrádi csatáról szól, annak mindössze csak egy kis szeletét kapjuk, bár ezen keresztül a világháború menetét megfordító ütközet és annak körülményei is kellő alapossággal megismerhetők.1942 őszén a német előrenyomulás megtorpant egy Volga parti városnál. Sztálingrád stratégiai szempontból kevésbé volt jelentős, de mivel a Nagy Vezér nevét viselte, a Vörös Hadseregnek presztízsből mindenáron meg kellett védenie a németektől. Ebbe a városra már aligha emlékeztető katlanba érkezik meg Vaszilij Zajcev (Jude Law), a kiváló mesterlövész. Eredményességének köszönhetően egy Danyilov nevű politikai tiszt (Joseph Fiennes) felfigyel rá, és igazi nemzeti hőst, követendő példaképet próbál faragni az egyszerű urali pásztorfiúból, akinek híre ezután villámgyorsan terjed a várost védők között. Természetesen az ellenség is tudomást szerez az új szovjet hősről, ezért Sztálingrádba rendelik legjobb mesterlövészüket, König őrnagyot (Ed Harris). Miközben a csata egyre elkeseredettebb méreteket ölt, megkezdődik a két férfi párbaja az üszkös romok között.
Bár jó szokás szerint itt is az „Igaz történet alapján” reklámszlogennel akarnak minket lenyűgözni, ebben azért van némi túlzás. Vaszilij Zajcev létező személy volt, egy valóban nagyon eredményes mesterlövész, akinek sikereit (több bajtársáéval egyetemben) a Vörös Hadsereg propaganda célokra használta, hogy javítson az elkeseredett védők morálján. Arra azonban, hogy a filmben látható mesterlövész párbaj a valóságban is megtörtént volna, már nincs kielégítő bizonyíték. A dokumentumokban, feljegyzésekben ugyanis nyoma sincs König őrnagynak, és bár maga Zajcev is röviden megemlíti a párbajt az életrajzában (az ő állítása szerint a német lövészt Heinz Thorvald-nak hívták), nem kizárható annak lehetősége sem, hogy mindez csak a szovjet propagandagépezet agyszüleménye volt. Igaz vagy sem, a történet mindenképpen elég érdekes ahhoz, hogy filmre érdemesnek találtasson.
A tehetséges, de igen csak lusta francia rendező, Jean-Jacques Annaud (A Rózsa neve rendezője 32 éve tartó pályafutása alatt mindössze 11 filmet készített.) filmje szerencsére nem próbál meg állást foglalni a háborúval kapcsolatban. Az Ellenség a kapuknál nem háborúellenes film, mint a legtöbb háborús alkotás. Nem tesz különbséget a felek között, odafigyel rá, hogy 1942-ben a Szovjetunió még nem a Gonosz Birodalma volt, ezért nem is található benne semmiféle utalás a későbbi „új ellenségre”. A csata támadók és védők között zajlik, a film cselekménye pedig igazából akármelyik háborúban is játszódhatna. Mivel a film az eseményeket az orosz fél szemszögéből láttatja, így a német fél elkerülhetetlenül is negatívnak lett beállítva, kegyetlen és barbár inváziós hordának, de ugyanakkor erős kritikát kapunk az akkori orosz politikai- és hadvezetést illetően is. A film elején látható orosz roham, amely során csak minden második katona kapott fegyvert, erős kétségekkel fogadható, a visszavonuló katonákra géppuskatüzet zúdító NKVD azonban már bizonyítottan nem csak fikció, mint ahogyan a Sztálini felelősségre vonás elől egymás után az öngyilkosságba menekülő katonatisztek nagy száma sem.
Az Ellenség a kapuknál tehát elsősorban nem a két nemzet háborújáról szól, hanem több kis személyes háborút mutat meg. Vaszilij egyszerű fiatalember, komolyan veszi a háborút, de egyáltalán nem az eszmék elkötelezettje. Danyilov már annál inkább, de Vaszilijra ugyanakkor barátként is tekint. A két férfi egyaránt harcol, mindegyik a maga eszközével. Kettejük kapcsolata csak akkor inog meg kissé, mikor színre lépe a gyönyörű katonalány Tánya (Rachel Weisz), akibe mind a ketten azonnal beleszeretnek. Vaszilij a maga kis egyszerű módján inkább visszahúzódva, zavartan figyeli az egyetlen szépséget a háborúban, míg Danyilov már valamivel rámenősebben közelít a lányhoz. A klasszikus szerelmi háromszög végül nem vezet drámai csatározásokhoz, bár a dolog megoldása még így is kellően tragikus. König őrnagy tapasztalt, profi katona, viselkedéséből egyértelműen kiderül nemesi származása. Kimért viselkedésű, megfontolt mesterlövész, aki nem egyértelműen Németország dicsőségéért harcol, sokkal inkább személyes ügyének tekinti a párbajt. A film egyik legemlékezetesebb karaktere a szintén mesterlövész Kulikov, akit Vaszilij társának osztanak be. Ő is öreg róka már, a háború előtt még König őrnagy németországi iskolájában tanult lőni, ám a háború kitörése után megtapasztalhatta a szovjet kémelhárítás módszereit is. Illúziómentes, vagány figura, sajnos csak rövid ideig élvezhetjük a jelenlétét.
Ami a színészeket illeti, Jude Law és a gyönyörű Rachel Weisz teljesítménye kikezdhetetlen, de Joseph Fiennes itt igazán megmutatta, hogy bátyjához hasonlóan neki is jutott tehetség bőven. Ed Harris-t pedig felesleges is lenne dicsérni, sokoldalú, nagyon tehetséges színész. König őrnagy szerepe tökéletesen illik rá, játékának köszönhetően a karakter rendkívül összetetté vált, egyszerre sugároz büszkeséget, gonoszságot, rettentő intelligenciát. A várost védő hadseregparancsnok Hruscsov szerepében Bob Hoskins-t láthatjuk, aki szintén emlékezetes alakítást nyújt, bár véleményem szerint a filmbeli Nyikita elég messze van a valós történelmi alak személyiségétől. (Itt jegyzem meg, hogy Hruscsov Sztálingrádban egyszerű komisszár volt, sosem vezette a város védelmét.) Mindenképpen kiemelném Ron Perlman rövid, de annál feledhetetlenebb epizódszereplését. Kulikov cinikus rosszfiú figuráját Perlman könnyen sajátjának érezhette, hiszen számtalan hasonló karaktert játszott már el a karrierje során. Rövid, de kellemes cameo.A film zenéjét sok kritika érte, és bár kétségtelen, hogy James Horner motívumai sokszor gyanúsan emlékeztetnek a Schindler listájának fő hegedűtémájára, ez az orosz katonai és párt indulókra, kórusénekekre épülő score tökéletesen helyt áll a film jelenetei alatt.
A film kimondottan hihető képet nyújt a háború pokláról. A harci jelenetek a Ryan közlegény megmentése óta elterjedt nyers és naturalista módon vannak tálalva, de nélkülöz mindenféle öncélú mészárlást. Maga a háborús atmoszféra szinte tapintható, az összeomlott épületek, a kiégett járművek, a közlekedésre használt földalatti csatornák és csövek, vagy az utcákon heverő sárban és vérben úszó holttestek képei nagyon hatásosak, láthatóan maximálisan törekedtek az eredeti helyszínek és események lesújtó látványának és hangulatának minél pontosabb lemásolására. (A sors furcsa fintora, hogy a filmet éppen Németországban, Berlintől nem messze forgatták.)
A háborús filmek valójában csak háborús környezetben játszódó filmek, hiszen magát a háborút elég nehezen lehetne élvezhetően hagyományos játékfilmre álmodni, a különféle hadműveletek és ütközetek bemutatására pedig léteznek sokkal alkalmasabb médiumok is. Éppen ezért felesleges teljes körű történelmi hűséget elvárni ezektől az alkotásoktól. Az Ellenség a kapuknál sem tekinthető a sztálingrádi csata hiteles és pontos korrajzának. Rengeteg túlzás, elferdítés, anakronizmus, és egyéb más hiba található benne, de a történet és a kivitelezés minősége szerencsére tökéletesen elfedi ezeket, és ugye nem minden egyes néző történelemtanár.
A legzavaróbb hibák igazából a film vége fele jelentkeznek. Már maga a szerelmi háromszög is kissé idegen a film alapvetésétől, de érdekes módon mindez még képes is működni. Elvégre a hormonok a háborús ostromállapotok között is tombolnak. A probléma sokkal inkább a film utolsó felvonása, amely mindenáron meg akar felelni a hollywoodi elvárásoknak. Az egyébként végig nagyon szigorú film, a lezárás szakaszában egy csapásra klasszikus népmesévé szelídül, ahol a főhős elnyeri jutalmát, a gonosz megbűnhődik, és a szerelmesek pedig szikrázó napsütésben találnak rá egymásra, hogy aztán bizakodva tekintsenek az új reményt hozó boldog jövő felé. Persze most túlzok, de ez a giccses, és túl pozitívra vett szemlélet sehogy sem illik a film és a téma egészéhez. Igazából ha csak az utolsó pár percet kivágták volna, már az is elegendő lett volna. A film nem a sztálingrádi védőknek állít emléket, nem a háború értelmetlenségét akarja sokadszorra is a szánkba rágni, nem is az elvakult eszmék veszélyességére próbálja felhívni a figyelmet, hanem egész egyszerűen egy állítólagos párbaj történetét igyekszik úgy elmesélni, hogy az hihető és eladható is legyen egyben. Ez sikerült is, és az Ellenség a kapuknál a legjobb háborúsfilmek között tartható számon. Közel sem tökéletes alkotás, de többnyire mentes azoktól a hibáktól, amelyeket főleg az amerikaiak által készített háborúsfilmnek álcázott szentimentális propagandafilmjeikből már megszokhattunk. Elfogulatlan, remekül kivitelezett és rendkívül szórakoztató film, rettenetesen elbaltázott utolsó képsorokkal.