Az irgalmas lány

A néző így ugyanannak az elgondolkodtató tanácstalanságnak az érzetével nyugtázhatja a cselekmény kiindulópontjául szolgáló, Jae-yeong és Yeo-jin önhatalmúlag és dalolva felvállalt prostitúcióját (a két iskolás leányzó európai repjegyre gyűjt…), kettejük érzékiséggel és féltékenykedéssel felajzott (kvázi-leszbiánus) kapcsolatát, a klientúra hol álszent, hol naiv viselkedését, a mosolyogva kivitelezett öngyilkossági kísérletet, s az ezekről legelőször abban a bizonyos ablakban tudomást szerző apa kiszámíthatatlan bosszúhadjáratát. Yeo-jin özvegy apja, Yeong-ki van, hogy megelégszik pár arcpirító taslival, de jogos felindulásból elkövetett retorzióját a verbális halálba kergetéstől a járdakővel történő pépesítésig bezáróan hajlamos differenciálni.

A csendes, statikus beállításokkal operáló Kim Ki-duk a szexualitás, és a hozzá járulékosan kapcsolódó erőszak nagy analitikusa. Vonatkozó jelenetekre majd minden filmjében hangsúlyos szerep hárul, és a direktor ezt a fajta intimitást hidegvérrel, meglehetős aberráltsággal szemlézi, elég csak a Parti őr (2002) koitusz alatt szó szerint szanaszéjjel lőtt hős-szerelmesére, vagy az obszcén Solaris (1972) hommage-zsal záró, méltán hírhedt munkára, A szigetre (2000) gondolni, melynek bizonyos snittjei a keményebb idegzetű nézőközönségnek is a torkán akadhatnak.

Ennek köszönhető, hogy a játékidő vége felé már majdnem mindegy, hogy a határozott stilizációval kijelölt álomszekvencia, vagy a hathatós balladaisággal kezelt „valós” történések értelmezésének rugaszkodunk neki. És Kim Ki-duk félelmetes nyugalmat árasztó, szürreális kifutású filmje ettől igazán szép.

A KIADVÁNY

Szimpla tok, szimpla lemez. (De mindkettőn ízléses képek és betűk!)

A kép ugyan lehetne tisztább és élesebb is, de nem kell félni, még a résnyi tekintetekből is könnyedén azonosíthatóak a szereplők. Azért az, hogy a jóindulattal és dilettantizmussal éppen-animáltnak is észlelhető menüről is pikszelesen stíröl minket szobára hívogató kacérsággal Yeo-jin állóképe, kicsit kár. (Persze, az illetlen gondolattal így is el lehet játszani.)

Hang, na az van többféle. Koreai nyelven 5.1 és dts hangzás vár a tehetősebb házimozizókra, aki viszont még egy ilyen szűkszavú film esetében sem hajlandó időnként a kép alján nyargaltatni a szemét, annak be kell érnie a 2.0-s kivitellel. Hogy a szóban forgó szinkron milyen, arról sajnos nem tudok hiteles véleményt alkotni, mivel egy percnél hosszabb terjedelemben nem voltam képes hazánk fiainak tolmácsolásában fülelni Az irgalmas lányt. A hollandos krákogást bájosan affektáló nyávogással szabdaló koreai beszéd annyira elüt a miénktől, hogy annak kényelmi szempontokból történő lecserélése egész egyszerűen csorbítja az élvezetet. Nemkicsit.

AZ EXTRÁK

A hang és felirat beállításai alatt pedig épp hogy marad hely az extráknak, melyekkel a kiadvány nyíltan tartózkodik a tulajdonos minőségi és leleményes szolgáltatásokkal történő elhalmozásától.

ÖSSZEGZÉS

Kim Ki-duk 2004-ben Ezüst Medvével jutalmazott alkotása egyszerre nyers és artisztikus hangnemével osztja meg a közönséget. Mellőzi a hangzatos, tiszta (mármint: későbbiekben számtalanszor meg nem cáfolt) kijelentéseket, ráadásul kompromittáló témája ellenére nem korhol sem egyént, sem kollektívát, sőt, a középiskolás örömlányok részletgazdag életképe sokszor inkább édes, mint keserű. A koreai társadalom eme groteszk megvilágításba kerülő (nem is annyira marginális) jelensége most a CORNERfilm szolid kiadványának köszönhetően tárul elénk. A lokális prostitúcióra vonatkozóan valamiféle (tágszemű, ugyanakkor szűklátókörű europid fehérembernek) hasznos, akárcsak szöveges referencia még lazán elférhetett volna a lemezen, de azért lehet örülni ennek így is. Nekem például sikerült.