Az irgalmas lány

Kivérzett kurva az ágyon. A vaku hanyag ütemezésű villanásai, gumikesztyűs kezek szövetminták és ujjlenyomatok után kutakodó mozdulatai. Az apatikus Yeong-ki-nek, mint rutinos nyomozónak, már nincs ideje a döbbenetre. Lanyh részvéttől, valamint csekély sikerrel kecsegtető helyszínelő rituáléktól fásultan nyúl a cigiért. Nincs is annál jobb: pár andalító slukk az ablakban, míg az alacsonyabb beosztású kollégák szorgos hangyaként dokumentálnak. Kivéve persze, ha szemben pont egy vélelmezhetően üzletszerű keretek között zajló légyottra nyílik kilátás, és a testét áruba bocsátó, kiskorú hölgy történetesen az ő lánya. És igen: erről eddig ő nem tudott.

 
Hogy ez a karakterek ellen elkövetett – akusztikusan és vizuálisan már-már giccsesen aluldimenzionált – írói szadizmus biccentő viszonyban van-é a realitással, arra Kim Ki-duk a tőle lassan szinte elvárandó eleganciával szarik. Az irgalmas lány scriptjét ugyanaz az éteri mesterkéltség és a kegyetlen abszurditásra való spontán hajlandóság jellemzi, ami a szimbolista rendező életművét egységessé és egyedivé tette. Sőt, Kim Ki-duk még a maga, szakrális gesztusokban lubickoló, meditatív-melankolikus mikrokozmoszán belül sem törekszik az események feltétlenül racionalizált sorba vételére.

A néző így ugyanannak az elgondolkodtató tanácstalanságnak az érzetével nyugtázhatja a cselekmény kiindulópontjául szolgáló, Jae-yeong és Yeo-jin önhatalmúlag és dalolva felvállalt prostitúcióját (a két iskolás leányzó európai repjegyre gyűjt…), kettejük érzékiséggel és féltékenykedéssel felajzott (kvázi-leszbiánus) kapcsolatát, a klientúra hol álszent, hol naiv viselkedését, a mosolyogva kivitelezett öngyilkossági kísérletet, s az ezekről legelőször abban a bizonyos ablakban tudomást szerző apa kiszámíthatatlan bosszúhadjáratát. Yeo-jin özvegy apja, Yeong-ki van, hogy megelégszik pár arcpirító taslival, de jogos felindulásból elkövetett retorzióját a verbális halálba kergetéstől a járdakővel történő pépesítésig bezáróan hajlamos differenciálni.

A csendes, statikus beállításokkal operáló Kim Ki-duk a szexualitás, és a hozzá járulékosan kapcsolódó erőszak nagy analitikusa. Vonatkozó jelenetekre majd minden filmjében hangsúlyos szerep hárul, és a direktor ezt a fajta intimitást hidegvérrel, meglehetős aberráltsággal szemlézi, elég csak a Parti őr (2002) koitusz alatt szó szerint szanaszéjjel lőtt hős-szerelmesére, vagy az obszcén Solaris (1972) hommage-zsal záró, méltán hírhedt munkára, A szigetre (2000) gondolni, melynek bizonyos snittjei a keményebb idegzetű nézőközönségnek is a torkán akadhatnak.

Jae-yeong és Yeo-jin - első felében akár a Kalitka fogadó (1998) parafrázisának is tekinthető - története ugyan valamelyest közelebb vihet a hozzávetőleges megértéshez, nem szándékozik precíz szociológiai, kriminológiai körképet, ad absurdum: kelendő vádiratot adni a gyermek-prostitúcióról. Ehelyett a rendező porosodni sosem hagyott szimbólumkészlettel és spirituális érzékenységgel, több hiteles perspektívából mesél kedvenc témáiról: az áldozathozatalról, a vezeklésről, a tabudöngető szeretetről-szerelemről és a gondoskodásról. Absztrakció tekintetében pedig messzebb merészkedik, mint tette az úszó bordélyházak, vagy a buddhista szentélyt körbetáncoló évszakok megjelenítésekor.

Ennek köszönhető, hogy a játékidő vége felé már majdnem mindegy, hogy a határozott stilizációval kijelölt álomszekvencia, vagy a hathatós balladaisággal kezelt „valós” történések értelmezésének rugaszkodunk neki. És Kim Ki-duk félelmetes nyugalmat árasztó, szürreális kifutású filmje ettől igazán szép.

A KIADVÁNY

Szimpla tok, szimpla lemez. (De mindkettőn ízléses képek és betűk!)

A kép ugyan lehetne tisztább és élesebb is, de nem kell félni, még a résnyi tekintetekből is könnyedén azonosíthatóak a szereplők. Azért az, hogy a jóindulattal és dilettantizmussal éppen-animáltnak is észlelhető menüről is pikszelesen stíröl minket szobára hívogató kacérsággal Yeo-jin állóképe, kicsit kár. (Persze, az illetlen gondolattal így is el lehet játszani.)

Hang, na az van többféle. Koreai nyelven 5.1 és dts hangzás vár a tehetősebb házimozizókra, aki viszont még egy ilyen szűkszavú film esetében sem hajlandó időnként a kép alján nyargaltatni a szemét, annak be kell érnie a 2.0-s kivitellel. Hogy a szóban forgó szinkron milyen, arról sajnos nem tudok hiteles véleményt alkotni, mivel egy percnél hosszabb terjedelemben nem voltam képes hazánk fiainak tolmácsolásában fülelni Az irgalmas lányt. A hollandos krákogást bájosan affektáló nyávogással szabdaló koreai beszéd annyira elüt a miénktől, hogy annak kényelmi szempontokból történő lecserélése egész egyszerűen csorbítja az élvezetet. Nemkicsit.

AZ EXTRÁK

A hang és felirat beállításai alatt pedig épp hogy marad hely az extráknak, melyekkel a kiadvány nyíltan tartózkodik a tulajdonos minőségi és leleményes szolgáltatásokkal történő elhalmozásától.

Az ilyen, gúnynevén művészként illetett, lassú szerzői filmeknél a mainstream dinamikával flörtölő „Előzetes” teljességgel felesleges, persze, ha tényleg nincs más dolgunk… A nem kevésbé sejtelmes hangzású „Így készült” werkecske 12 percig tart, és általa többek között a filmben elcsattanó összes pofon komikus utóéletével ismerkedhetünk meg. Érdekes színészei instruálása közben látni ezt a szerény, (az életben) egyszerűen érvelő, baseball sapkás sutyerákot (ő lenne Kim Ki-duk, Dél-Korea egyik legnépszerűbb kulturális exportcikke). A forgatást menetrendszerű pityergéssel kezdő, Yeo-jint szemérmesen domborító Kwak Ji-mint például a következő, szeretetteljes szigorral lelkesíti: „szomorú szereplőket írtam a drámámba, és neked az a végzeted, hogy eljátszd az egyiket.”

ÖSSZEGZÉS

Kim Ki-duk 2004-ben Ezüst Medvével jutalmazott alkotása egyszerre nyers és artisztikus hangnemével osztja meg a közönséget. Mellőzi a hangzatos, tiszta (mármint: későbbiekben számtalanszor meg nem cáfolt) kijelentéseket, ráadásul kompromittáló témája ellenére nem korhol sem egyént, sem kollektívát, sőt, a középiskolás örömlányok részletgazdag életképe sokszor inkább édes, mint keserű. A koreai társadalom eme groteszk megvilágításba kerülő (nem is annyira marginális) jelensége most a CORNERfilm szolid kiadványának köszönhetően tárul elénk. A lokális prostitúcióra vonatkozóan valamiféle (tágszemű, ugyanakkor szűklátókörű europid fehérembernek) hasznos, akárcsak szöveges referencia még lazán elférhetett volna a lemezen, de azért lehet örülni ennek így is. Nekem például sikerült.

Az irgalmas lány / Samaria (Dél-Korea, 2004)
Írta és rendezte: Kim Ki-duk. Forgalmazza: Show East. Szereplők: Yeo-reum Han, Ji-min Kwak, Eol Lee és mások.

Dvd kiadás (1 lemezes változat)
Kiadó: CORNERfilm
Megjelenés: 2008. május
Bolti ár: 1990 Ft



ÉRTÉKELÉS:
Film: 5/5
Kép: 3/5
Hang: 4/5
Extrák: 2/5
Külcsín: 3/5
 
 

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!