Majd’ egy évtizeddel az ezredforduló után, egy esős, szürke, kolorsztár délután asztmás Ikaruszok és másnapos Tátra villamosok kezdenek gyűlni a BAH-csomópont köré. Nem véletlenül, mert kezdetét vette a 40. Magyar Filmszemle a MOM Parkban. (Ami nem ’65-ös Pécsi Első Magyar Játékfilmszemlétől származtatja magát. Ott nyert a Húsz óra és díjazott lett a Tizedes, meg a többiek, az Így jöttem, a Nehéz emberek. Ezt a nosztalgiát hozza elő belőlem régi dicsőségünk - már azon kívül, hogy késel az éji homályban.)
Már a sajtós kártya kiváltása okoz némi izgalmat, Santito kolléga előbb veszi fel, de semmi baj, mert rámtelefonál, hogy inkább mégis én írjak a Szemléről, mert ő egy hétig csak a korsók és a pincérlányok fenekére kíván nézni. Pazar.
A Csörsz utcai megállóban csak a charlton heston-i izomzatú Ben Hur-kocsis nénik taposnak le - nem vonul fel se a Magyar Gárda, se a Baloldali Front. Mi van Budán, tífusz?
Már itt, a villamosmegállónál kiderül, hogy Santitóval simán buknánk logisztikából, de a kommunikációs nehézségeket legyőzve sikerül találkoznunk - a felemelő pillanat nem nélkülözi sem a Stanley-Livingstone páros bizonytalanságát, sem Spencer és Hill egymásrautaltságát.
Az érthetően felfokozott hangulat csillapítására közös megegyezéssel egy környéki Hangulatkarbantartó Vállalat kihelyezett üzemegységébe térünk, ahová köteleiktől elszabadult Gripenek módjára zuhanunk be. Némi alkoholizációs kirándulás közben tárgyaljuk meg a stratégiát: minimálkockázattal, az elérhető legnagyobb haszonnal kecsegtető műveket preferáljuk, tekintettel a játékfilmekre. Mivel az első két nap dokus, a cél azonnal annulálódik.
Innentől kezdve, felelősségünk nem lévén, elkezdünk a csaposlány elképesztő dudáira gúvadni, míg rajongásig tisztelt főszerkesztőnk ránk nem förmed, hogy ideje lenne melózni is, így testületileg átvonulunk a MOM Parkba.
Maga a plázahangulat azonnal megérint, sőt pofán is csap - fehérnadrágos lányok beszélgetnek pufidzsekis fiúkkal gyorséttermi asztalnál a Vivi pírcingjének (sic!) oly talányos helyéről - ha az IQ-t söpörni lehetne, nem lenne tele a lapát.
A legfelső emeleten gyűlik a filmszakma, hogy ünnepelje a magyar filmet, a közönséget… és végül, de utolsósorban saját magát. Vad kézjeleket hintek a levegőbe néhány pálya- és vetélytárs felé. Hát igen, összefújja a szemetet a szél. Az enteriőr a belsőépítész rémálma, de mégis sikerült otthonosabbá tenni a fonott székekkel; ez a maximum, amit ki lehet hozni a műanyag ajtókból és a csillagosszőnyegből. Igazság szerint épp kezdődne egy film, de inkább egy üveg birspálinkára koncentrálunk, gondosan takarva a negyvenkilós in-kálos előtt- és eszmét cserélünk olyan fontos kérdésekben, mint lenni vagy nem lenni, kinek a pap, kinek a papné.
Lassan az üvegajtókat helyükre emelik gondos kezek - mára bezár a bazár, hazamennek a legények.
Holnap is lesz nap. Akkor legalább egy filmet meg kéne nézni, ha már a magyar film ünnepe van.